Csendesen pusztuló elhagyott temetőink

Napokon belül országszerte mécsesek fénye világítja meg temetőinket falun és városon egyaránt. Valami csöndes zsongással felel rá a november opálos párában és a telet idéző korai szürkületben. Néha egyszer-egyszer még előbukkan a napsugár is, emlékét hozva ragyogó nyarainknak, vidám napjainknak. És akkor pillanatokra megállunk, s megszűnik
a külvilág. Befelé figyelünk, s peregnek a képkockák, ahol még ők is jelen vannak, s mi gyerekek lehetünk újra, otthon meleggel – gondok, bánatok nélkül, s a kibillent világ újra értelmet nyer. Csend van és nyugalom. A krizantém fanyar illata friss zöldekkel keveredik.

Letesszük mi is virágainkat, s picit még kapaszkodunk az illanó, megfoghatatlan érzésbe, hogy újra velük vagyunk.

P1400583

A világ különböző tájain más- és más módon búcsúzunk, vagy emlékezünk szeretteinkre. Történelmi koronként és kultúránként változó szokások alapján temetkeztek és búcsúztak halottaiktól az emberek. Az elhunytak földi maradványait a számunkra is ismertebb kő vagy fémtartókon kívül helyezhették textíliába, gyékénybe, fakéregbe, kivájt fába, de akár
a helyiek használatos járművébe, pl. csónakba, szánkóba, kocsiba. Európában megszokott a földbe temetkezés, – a piramisok, masztabák, sziklasírok kultusza leginkább a jól feltárt egyiptomi leletegyüttesekből vált a köztudat részévé. Vannak természeti népek, akiknél megfigyelhető a föld feletti, fák odvaiba, faágak közé, vagy farudakból ácsolt több méter magas állványzatra történő kihelyezés, melyhez hasonlatos az indiai pársziknál alkalmazott Lantern-floating-oahu-Hawaiihallgatás tornyai.
Mások a vízre bízzák halottaikat. 

Ez utóbbi elhunyt lelkekre pl. Japánban ma is úgy emlékeznek, hogy kis gyertyával megvilágított lampionokat küldenek le a folyókon, vagy az óceánba, – néha kicsiny hajókon.

Ez a látvány inspirálta Loreena McKennitt gyönyörű dalát az All Souls Night-ot (Minden szentek/lelkek éjszakája), amelyben összekapcsolta a régi pogány kelta szokás szerint a
tűz (bonfires) körül táncoló éjszakai árnyalakok rezgő képét a folyó vizén táncoló, holt lelkeknek világító kicsiny fényekkel.

S leteszem most képzeletben ezt a dalt mindazoknak a sírjára, akiknek nyughelyéről már lassan elfeledkezik az emlékezet, s vagy a terjeszkedő város, vagy a természet vette vissza birtokába azokat.

Ezen az őszön a véletlen úgy hozta, hogy a nálam Budapest jegyében zajló kulturális rendezvények sorozatában többször is feltárult előttem egy-egy rég nem használt öreg temető megdöbbentő látványa.

Cinkota ezeréves alapokon nyugvó evangélikus temploma mellett húzódó kiserdőről a nem helyi lakosnak eszébe sem jutna, hogy valójában egy temető mellett autózik el, ha éppen a véletlen folytán arra jár.

Cinkota P1380684

A laza drótkerítés is inkább csak a templom felé zárt, a temetőt övező utcai frontról akadálymentesen be lehet jutni a kiserdőbe, ahol szinte észrevétlen bújnak meg régmúlt idők, régmúlt embereiről tanúskodó kő keresztek és síremlékek.

Evang. tmpl a temetőből

Cinkota P1380751

Cinkota P1380773

Kosztolányi Dezső: Halottak

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók közt titokzatos megállók.
A mély, sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megdermedtek és örökre
szépek.
Nem-élők,
mindent felejtő, mindent porba ejtő
henyélők,
kiknek kezéből a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopátra a csókokat feledte
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl
az áhítat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi műből,
kilobbant sejtcsomók.

Cinkotai öreg temető kollázs

Cinkota P1380777

A természet lassan teljesen visszahódítja magának azt a földdarabot, ahol egykor szorgos cinkotai polgárok találtak végső nyugalmat, s utódaik gondosan ápolták emléküket.
A mozdulatlan némaságában is – a kutató szem előtt – sorsok villannak fel a beszédes sírköveket faggatván.
Gyertyafény P1060772 ffA temető legrégebbi síremléke egy latin feliratos márványtábla, melyet az Úr 1825. esztendejében helyeztek el még fennálló helyére. Ám a félszáz éve használaton kívül levő temetőben egyre ritkulnak a még olvasható sírkövek s bizony vádlón dübörögnek fel fülünkben próféta-lelkű költőnk sorai:
Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak“.
Hiszen valamikor itt helyezték örök nyugalomra Petőfi Sándor anyai nagyapját Hrúz Jánost és nagybátyját Hrúz Ádámot is.
A helytörténeti séta egyik idevaló résztvevője még emlékszik rá, hogy az ötvenes években az iskolai március 15.-i ünnepségeket ezen síroknál tartották meg, de már helyükre nem emlékszik, senki nem tudja, merre keresse.

Cinkotán ugyanis nagyszámú szlovák lakosság élt, akik nagyrészt földesuraik, a Beniczkyek felvidéki (Micsinye) birtokaikról kedvező gazdasági feltételek és vallásszabadság ígérete fejében, evangélikus vallású közösségként érkeztek a török hódoltság után (majd még egyszer a Rákóczi szabadságharcot követően is) pusztává vált cinkotai falu lakosságának pótlására. Megőrzött szokásaikról, hagyományaikról szépen összegyűjtött tárgyaik tanúskodnak ma is, Budapest egyetlen tájházában a cinkotai főutcán, a temető közelében.

A sírfeliratok bizonysága szerint rendszeres volt a magyar-szlovák vegyes házasság, s ugyancsak helyi szokás szerint porcelánba égetett képeik idézik meg egyre halványuló alakjukat, népi viseletüket.

Porcelán képek, nyíllal

Cinkota földesurai, a Beniczkyek családtagjai közül is nyugszanak itt néhányan, akiket lassan ugyanúgy beszőnek a fák ágai, mint a furfanggal, 1949-ben a világháborúban elesett katonák emlékére emelt kőkeresztet, a megfeszített Krisztussal.

Cinkota P1380787 Amint a cinkotai öreg temető lassan beleolvad a fák ölelő karjába, ugyanezen kerület rákosszentmihályi elfeledett temetője vegyesebb, ám valahogy mégis vigasztalanabb képet nyújt. A kerület szélén, az újonnan épített MO-s bekötő közelében a poros Temető utca járművel már nem járható végén, hajléktalanok alkalmi bádogkunyhóival egy társaságban áll a sírkert egykori központi része.

Szentmihályi temető P1390717

Szentmihályi temető P1390646

Itt még az 1930-35-ös években szabályos parcellák mentén folyt a temetkezés, s a sírokon láthatólag egyszerű és azonos műhelyben készített műkőkeresztek sorakoznak.

Szentmihályi temető P1390648

Szentmihályi temető P1390709

A keresztútnál szépen megformált Krisztus szobor segítené a tájékozódást, ám a mögötte futó út már a semmibe vezet. Két oldalán áthatolhatatlan bozót, benne valaha jelentős síremlékek.

Szentmihályi temető P1390643

Szentmihályi temető P1390612

Szentmihályi temető P1390599

Szentmihályi temető P1390618

Szentmihályi temető -kollázs

Ha kissé beljebb merészkedünk, ott már minden jó érzést felbolygató, kegyeletsértő szemétlerakat halmozódik sírokon, sírok között. Innen jobbra, valamelyest távolabb,
a mintegy tíz éve rendbe tett zsidó temetőt lassan ismét benövi a gaz és a borostyán, néhai Brennerek, Fischerek és Singerek düledező sírkövei vegyülnek a ligetes területen.

Szentmihályi temető P1390687

A XVI. kerületi helytörténeti füzetek egy korábbi számában megdöbbentő fotók láthatóak
a kerület árpádföldi építkezéseinél öt rétegben feltárt csontváz leletekről. Az eddigi ismeretek szerint Pest legnagyobb Árpád-kori temetőjének helyét az idők folyamán (hivalkodó) családi házakkal sűrűn beépítették, s az építkezések során felbukkanó csontokat barbár módon együtt az építkezési törmelékkel – jobb esetben – sittlerakókba szállították.

2009.11.15.levélhullás 010

Szomorú dolgok ezek, amiknek részleteibe itt nem is próbálok meg belemenni, ám ennek kapcsán kicsit utánanéztem az 1950-ben Nagy-Budapest kialakításával megszüntetett kicsiny peremkerületi temetők sorsának. Sehol sem volt más a helyzet mint az itt bemutatott fenti két temető esetében, többnyire azzal a kicsengéssel, hogy legtöbbjükből még ennyi sem maradt. Parkok, hipermarketek és lakótelepek épültek helyükön, s ma már legfeljebb csak a helyiek idősebb nemzedéke emlékszik még arra, hogy milyen földön is tapos a mit sem sejtő új betelepülő.

Ezért is találtam tán üdítő példának a Ferihegyi út XVII. kerület rákoshegyi részén, családi házak által körbefogott kicsiny telkét, ahol az egykor ide temetettek nyugalmát nem bolygatva, ma is békésen megfér egymás mellett élő és holt.

Ferihegyi út, temetőP1400575

Ferihegyi út, temetőP1400570

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy “megérte”
egy “hinni kell”
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

/Szabó Éva: Indulás előtt/

P1400593

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: egyéb, Magyarország, Városnézés
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

20 hozzászólás a(z) Csendesen pusztuló elhagyott temetőink bejegyzéshez

  1. RoVoX szerint:

    Nagyon finom, mélyen emberi megközelítése a témának. Loreena Mc Kennitt mintha direkt a bloghoz készítette volna a beillesztett gyöngyszemet.

    • elismondom szerint:

      🙂 Köszönöm! Azt hiszem a Loreena McKennitt fanklubba is mindketten beléphetnénk, de hogy Ő mit szólna az Ön kedves átsorolásához a blogom javára, hát….

  2. Visszajelzés: Cinkota az ezeréves falu Pest mellett | Fölöttem a felhő

  3. Visszajelzés: Amikor Cinkota a világsajtó címlapjára került | Fölöttem a felhő

  4. Egyszerre szép, és szomorú….
    Nagyon fontos,és jó Post: sok munka,és mély érzések vannak mögötte: köszönöm!

  5. akos szerint:

    Kedves blog író!
    Kisszentmihályi temető történetébe/történelmébe szeretnék jobban bepillantást nyerni. Biztos van még pár infója, tanácsa hol kezdjek neki. Elérhetőséget tudna adni?

  6. Dangerous Man szerint:

    Van még egy katonai kistemető a Kukukkhegy erdős részébe nem egy nagy kb 800 m² bekerítetlen rész és egy-két síron még a sisakjuk is rajta van.
    Valószínű hogy eléggé rejtet lehet, a térképen nem látszik de ember rajtam kívűl biztos nem járt 40 éve.

  7. Visszajelzés: Halottaink | Fölöttem a felhő

  8. Csongor Erzsébet szerint:

    Üdvözlöm!

    Csak arról érdeklődnék, hogy esetleg Petőfi Sándor nagypapája sírja esetleg megvan még a régi cinkotai köztemetőben? A plébánián ahol a temető is van, ott azt mondták hogy megvan, de amikor körülnéztem, akkor sajnos nem találtam meg. Önnek esetleg van erről valami információja, hogy valóban ott van még a sír? Előre is köszönöm a válaszát!

    Üdvözlettel, Csongor Erzsébet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s