Budapesti mozaik – “…A hazának nincsen háza”

mozaik3.2

Vörösmarty keserű sóhaját 1846. július-augusztusa között kelt Országháza című verséből mindannyian ismerjük. A reformkorban öltött testet mind a politikusok, mind a közvélemény részéről egyre sürgetőbben a gondolat, hogy a magyar törvényhozásnak otthont, s a közjogi méltóságoknak székhelyet teremtsenek.

Noha az országgyűlések története a 15. századig nyúlik vissza, ám azok nem kötődtek fix pozsonyi_dieta, reformkorhelyszínhez – akár földrajzi vonatkozásban, akár meghatározott világi vagy egyházi épületek formájában 

 egészen 1526-ig, 

amikor is Buda elestével a Habsburg ház Pozsonyt jelölte ki az ezen időszaktól kétkamarássá vált országgyűlés állandó helyszínéül. (https://elismondom.wordpress.com/2011/03/31/pozsony-a-koronazasi-varos-02-a-koronazasi-utvonalon/)
Az előtte levő időszak legtöbb országgyűlése – 1439, 1458 tele, 1505, 1514, 1525 között – mind egykamarás volt, s helyszínei Rákos-mezőtől, Buda, Pest és Hatvanig változtak.

De hát mit is jelent ez a felosztás?

A jogtörténeti fejlődés hozta ezt a testületi tagozódást. Az európai parlamentek, mint a társadalmi elit és a társadalom nem alávetett, szabad rétegei akaratának megtestesítői, kezdetben egységesen magukban foglalták mindezen rétegeket. Majd többnyire a rendiség kialakulásával ezek elkülönülnek egymástól:

A társadalom legfelsőbb rétegét képező arisztokrácia, valamint – általánosan elterjedt módon – a legfontosabb állami tisztségek betöltői és a főpapok alkotják a második kamarát, míg a társadalom nem alávetett egyéb tagjai; a (köz)nemesek, a városi polgárság, illetve ezek képviselői képezik az első kamarát.

Azért szokás utóbbiakat az első kamarának nevezni, mivel ezek alkotják a tanácskozások nagyobbik körét, míg a másik tanácskozási kört többnyire a kibővülő királyi tanácsból kinövő nagyurak csoportja képezi. Az 1608. I. tc. már törvényi szabályozásban rögzíti a magyar parlament kétkamarás szervezeti felépítését.

A kétkamarás parlamentet a rendiség viszonyai között a parlament hatáskörének birtoklásában és gyakorlásában a két kamara egyenjogúsága jellemzi. Általánosan érvényesülő szabály, hogy a parlament döntéseinek megszületéséhez az egyes kérdésekben a két kamara egyetértésére volt szükség, melyet az önálló tanácskozások mellett meghatározott egyeztetési mechanizmusok biztosítottak.

                                                                                                       (dr. Salamon László)

Ám mindezek az országgyűlések egészen a  pozsonyi diétákig, egy tulajdonságukban lényegesen eltértek: a rendi és abszolutista idők kormányai mindenkor az uralkodónak tartóztak felelősséggel – a polgári fejlődés ezzel szemben az országgyűlésnek felelős kormányzást hívta életre.

1848_áprilisi_törvények_3._törvénycikk_1-9_paragrafusAz első ilyen kormányunk az 1848-as szabadságharc rövid életű Batthyány kormánya volt. A nevezetes áprilisi törvények, az utolsó magyar rendi országgyűlésen Pozsonyban elfogadott, és V. Ferdinánd király által jóváhagyott, 31 cikkelyéből a harmadik rendelkezik erről. Az ugyanezen törvények (V. tc.) alapján megvalósult az alsótábla átalakítása, szakítván a korábbi rendi szemlélettel, s az addigi követállítást felváltották a népképviselettel, bár a választójogot cenzushoz kötötték.
(Jövedelemre való tekintet nélkül választható volt az értelmiség: tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, akadémiai művészek, tanárok, a magyar tudós társaság tagjai, gyógyszerészek, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és iskolatanítók.)
Mindezekkel lényegében létrejöttek a modern polgári parlamentarizmus alapjai.

Az 1848. július 5-én összeült népképviseleti országgyűlés képviselőházában 377 képviselő kezdhette meg munkáját – súlyában messze meghaladva a felsőházét, amely aktív tagjainak a száma 1848. szeptemberére 60 főre, 1849. márciusára pedig 35- re csökkent.

légifotó a múzeumrólA sorsdöntő kérdések megvitatására a két ház együttes („elegyes”) ülést tartott, erre összesen négy alkalommal került sor a népképviseleti országgyűlés időszakában.

S az országgyűlés helyszínéül, a nemzet öntudatának egyik legerősebb reformkori nemzeti jelképét, a Nemzeti Múzeumot választották.

A Nemzeti Múzeumot, amely 1802. évben Széchényi Ferenc gróf nagylelkű adományából

“terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyüjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czimereit, ugyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átirta és ezekkel egy fölállitandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta.”
(1807.évi 24. tv)

vette kezdetét, s a nemzet közadakozásából és József nádor jelentős támogatása mellett 1837 – 1847. között épült meg Pollack Mihály tervei alapján. Az épület az 1848. március 15.-i események kapcsán megtestesítette a nemzeti szabadság eszményét is egyben.

Nemzeti Múzeum, március 15.

1848. évi országgyűlés a Nemzeti Múzeumban

A Díszterem, bár idők folyamán – midőn az 1861 és – 65 évi országgyűléseket is itt tartották meg, valamint 1867-től kezdve az Országház 1902. évi használatba vételéig a felsőház állandó székhelye lett – más formát is öltött, ma szinte ugyanígy néz ki, mint a felső képen látható korabeli rajz.

Ennek megtekintésére azonban a mai múzeum-látogatónak csak ritkán nyílik lehetősége, így aztán gondolom sokakkal előfordul, hogy még létezéséről sem igen tudnak, mint ahogy én is csak pár éve döbbentem rá a Pantheon mintájára épült emeleti rotunda központi falán látható hatalmas márványozott keretű lezárt ajtó rejtélyére.

Nemzeti MúzeumP1200582 Lotz séta

Nemzeti Múzeum P1180964 Ars Sacra 2012

S a 150 m²-es emeleti kupolateremből nyíló díszterem elhelyezkedése kívülről szemlélve is meglepetést kelt. A nagyvonalú lépcsősoron feljutva a 8 római oszloppal tartott portikuszig, ha tekintetünket a timpanon felé emeljük, pontosan az alatta kiugró térben helyezkedik el a díszterem.

Nemzeti Múzeum 1875 k.13251

Ma már csak esetenkénti fogadásokra, hangversenyekre, egyéb kulturális előadásokra nyitják meg a termet, amint az a felsőház kiköltözése után is gyakorlattá vált. Ezt megelőzőleg nevezetes kulturális eseményként feljegyezték, hogy  Lisztnek az Esztergomi Bazilika felszentelésére (1856. aug. 31.) írt Esztergomi miséje főpróbájára is itt került sor 1856. augusztus 26.-án – s melynek a bevételét a pesti Bazilika építése javára ajánlotta fel.

2011.ápr.3. Nemzeti Múzeum díszterem 01

2011.ápr.3. Nemzeti Múzeum díszterem 27

2011.ápr.3. Nemzeti Múzeum díszterem 08

2011.ápr.3. Nemzeti Múzeum díszterem 33

2011.ápr.3. Nemzeti Múzeum díszterem 34

Ezek a falak a magyar történelem sok emelkedett pillanatának tanúi voltak. Itt hangzott el Deák Ferencnek az egyik legemlékezetesebb beszéde, melyet a Habsburg háznak adandó válaszként fogalmazott meg, midőn 13 évi szünet után Ferenc József császár összehívta 1861. április 6-ára az országgyűlést.

“A közelebb lefolyt tizenkét esztendő súlyos szenvedések kora volt reánk nézve. Ősi alkotmányunk eltöröltetett s a korlátlan hatalom idegen rendszere nehezedett reánk. És e nyomasztó rendszert még súlyosabbá tették azok, kik azt ellenséges indulattal, korlátolt felfogással s gyakran rossz akarattal kezelték. Bűn volt előttük a szabadság érzete, bűn volt ragaszkodásunk nemzetiségünkhöz, bűn volt még a legtisztább honszeretet is. Országunk erejét kimerítették, a nemzet vagyonát jogtalanul elidegenítették, nemzetiségünket üldözés tárgyává tették. Minden nap új szenvedést hozott, minden új szenvedés egy gyökerét szakasztotta el keblünkben a hitnek és bizalomnak.”

A Haynau rémuralmával, majd az azt követő Bach-huszárokkal fémjelzett rendszer a népet apátiába süllyesztette, míg a nemzet nagyjai, akik a csatákban vagy vesztőhelyen nem hullottak el, Kossuth-al az élen emigrációban. Ők – mint Szemere Bertalan, Teleki László, Andrássy Gyula, Pulszky Ferenc, Klapka György – kívülről igyekeztek híveket szerezni a magyar ügynek, idehaza pedig a haza bölcse, Deák Ferenc, a passzív rezisztenciában mutatta az ellenállás útját.

De a Habsburg ház sem élte át sok sikerrel ezt az időszakot. Ferenc József 1852-es személyes látogatásakor megtapasztalta azt a hatalmas utálatot, ami őt itt övezte – erre a látogatásra írta Arany János A walesi bárdok című balladáját – de a nemzetközi színtéren is sorozatos kudarcok érték, s maga ellen hangolta  szinte az összes hatalmakat (Oroszország, Franciaország, Poroszország), amely a Solferinói csatvesztésben s kiszorulásával Itáliából csúcsosodott ki. A magyar hátország nélkül ő is meggyengült, de a különböző európai érdekek is a magyarokkal való viszony rendezésére sarkallták.

Országgyűlés megnyitása a Budai királyi palotában 1861Elkezdődött hát az óvatos közeledés, s Ferenc József lazítva az önkényuralmon,
az államügyek és törvényhozás intézésére vontkozó, a Pragmatica Sanctio alapjain álló októberi (1860.) diplomaként ismert rendezési javaslatát követte a februári császári pátens, amely egy megerősített birodalmi tanács létrehozását körvonalazta. (Ez hazánk szuverenitását csorbítva, Magyarországot lényegében a birodalom egyik tagállamává fokozta volna le.)
Ezen dokumentumok elfogadtatása érdekében hívta össze a császár az országgyűlést.

Lloyd palota- Klösz Gy. felv. 1875 k. n

Miközben a főrendi ház a Lloyd palotában, a népképviselők itt, a Díszteremben kezdtek lázasan a munkájukba az 1848. évben törvénybe iktatott házszabályok alapján. Csoportos egyeztetésekre időnként igénybe vették a Múzeum környező termeit is. Egy gyönyörűség olvasni a jegyzőkönyvekben örökül ránk maradt általános hangvételt, stílust. Ezen emelkedettség példájául álljon itt a megalakulást levezénylő korelnök beköszöntő – és leköszönő beszéde:

A korelnök beköszöntője

A korelnök leköszönése

A Ferenc József indítványaira adandó elutasításban a nemzet egyező állásponton volt, csupán annak mikéntjében oszlott két pártra a képviselők csoportja. A vita egyik oldalán Deák állt, aki az uralkodónak szánt választ a hagyományos felirati formában javasolta véglegesíteni, míg a másik oldalon Teleki László, aki radikálisan elutasított mindenféle alkut Ausztriával, arra való hivatkozással, hogy az ország törvényei szerint Ferenc József hivatalosan nem Magyarország királya – s a nemzet akaratának ünnepélyes határozatba hozatala után, az országgyűlés mondja ki a maga feloszlatását. (Felirati Párt – Határozati Párt)

A válaszról folytatandó első indítványi vitát 1861. május 8. -ra tűzték ki, melyről mindenki tudta, hogy azt délelőtt 10-kor Deák Ferenc beszéde nyitja, melyre Teleki László viszonzása következik. A nap reggelén már izgatott tömeg lepte el a Múzeumkert környékét is, és dacára annak, hogy a Múzeum udvarára sem lehetett jegy nélkül bejutni, a karzatok már
9-kor tömve voltak a pesti, s a vidékről e napra felsereglett ünnepélyes öltözékű közönséggel. A hírlapírók karzatai is telve, a tanácskozási terem szárnyai a felső tábla tagjai által elfoglalva. Ám az ülés megnyitásakor mindenki teljes megrendülésére az Elnök közölte, hogy az éjszaka Teleki László gróf elhalálozott. Deák erre az ülés elhalasztását kérte.

Teleki_palota(Szervita_tér)A Szervita téri Teleki palotához (a mai parkolóház helyén állott) hömpölygő tömeg ott tudta meg, hogy a magyarok szemében igen nagy népszerűséget élvező gróf öngyilkosságot követett el – amely golyó dörrenésére visszhangot ad majd a
20. században egy másik, ugyanennek a családnak a politikában ugyancsak vezető szerepet vállaló tagja, Teleki Pál hasonló vége.

A történészek úgy ítélik meg, hogy Teleki László még a saját pártján belül is egyedül maradt, – mert azok úgy látták, hogy a magyar alkotmányosság megindulni látszó folyamatát hátramozdítja – ám a néhány nappal később lezajló szavazás csak kis többséggel 152:150 arányban dőlt el a felirati irányba.

A nemzet tiszteletét kifejezendő ekkor ravataloztak fel valakit először a Nemzeti Múzeum előcsarnokában, gyászdrapériákba vonva munkássága színterét. Múzeumkertben soha ekkora tömeget addig nem láttak, mintegy 100 000 ember vonult oda részvétét kifejezni.

Ezt követően még többször lesz a nemzeti gyász színtere a Múzeum, legközelebb Kossuth Lajos, majd pl. Ady Endre, vagy Klebelsberg Kunó is itt kerül felravatalozásra.

Deák Ferenc vizitkártya 1861A május 13.-ra elhalasztott ülésen aztán Deák Ferenc elmondta a felirat alapjául szolgáló beszédét, amely méltán vonult be a magyar parlamentarizmus történetébe, mint a történelmi helyzetábrázolás,
a magyar nép alkotmányos önrendelkezési jogának és függetlenségi akaratának szónoki remeke.

Csak még egy apró kiemelést tennék ide az amúgy mintegy 10 oldalnyi beszédből, mely minden mondata fényes igazolása Deák jól kiérdemelt, haza bölcse titulusának.

“Számtalan jogviszony létezik mind a köz- mind a magánjog körében, mi az egyik vagy másik félnek alkalmatlan; de ha minden ilyen jogviszonyt föl lehetne forgatni, mert az egyik félnek érdekei annak megváltoztatását kívánják, s kivált ha föl lehetne forgatni olyképen, hogy az egyik fél tartsa meg, a mire kötelezte magát, a másik azonban nem teljesiti a kikötött föltételeket, mert azok neki terhesek, ugy sem a törvény, sem a szerződések nem nyújtanának biztosítást, hanem egyedül az erő volna a jognak mértéke. ”
(Csatolt linken a 104.oldaltól a beszéd teljességében elolvasható:  http://epa.oszk.hu/01600/01605/00001/pdf/1861ogy_kepviselohazi_naplo_EPA01605_1861_1_101-115.pdf )

A teremben ülve nekem hihetetlennek tűnt, hogy ekkora helyiség el tudjon szállásolni egy országgyűlést. Mert bár önmagában a terem méretei, a 10 méteres belmagasság mellett, tekintélyesek:  32 x 14 m , azaz alapterülete közelíti az 500 m²-t, ám így a szemmel befogható tér alapján ezt elképzelni sem tudom. Nem véletlenül merült fel már az alakuló országgyűlésen is a “tanácskozó teremnek nem igen kényelmes voltára nézve … egy alkalmasabb helységről való gondoskodás”.

A következő, 1865. december 11.-re meghirdetett országgyűlésre, (mely előhívójaként ugyancsak Deáknak a Pesti Napló húsvéti számában megjelent híres cikke szolgált),
a képviselő háznak már ezen új, – noha még mindig ideiglenesnek tekintett – épületben kellett volna a munkáját megkezdenie. Ez azonban még 1866. áprilisáig csúszást szenvedett, így a következő országgyűlés is még itt, a Múzeum falai között kezdte meg munkáját, illetve adta át helyét ezután a felsőháznak, mely 1902. évig itt rendezkedett be.

Nemzeti Múzeum 1890-es évek

A felsőháznak, vagy főrendiháznak születési jogon tagja volt minden nagykorú arisztokrata férfi, ám tagságért folyamodni kellett az uralkodóhoz. Továbbá tagjai voltak: az uralkodó család tagjai, az ország zászlósurai, a főispánok, a római és görög katolikus, illetve az ortodox püspökök, a fiumei kormányzó és a horvát tartománygyűlés három küldötte. Létszáma 1885-ig (ekkor megreformálták) 834 fő volt, gyakorlatban azonban csak töredék hányaduk vett részt az üléseken.

Ennek illusztrálására egy kis kiragadott részlet Mikszáth maró tollal írt 1881. évi országgyűlési tudósításából:

“Mert ma »paullo majora canamusa. A méltóságos főrendek házáról szól az ének.
Csendes ház ez máskülönben évek hosszat. Ott a szomszéd teremben bepácolt múmiák és páncélos lovagok is zavarnak annyi vizet, mint a méltóságos és nagyméltóságú főrendek ott a múzeum vörös termében.
Ha aztán néhanapján, minden szent időben egyszer egy kis nesz támad a dohos légkörben – az aztán esemény. Azt illik jegyzékbe venni a krónikaírónak. Nem úgy, mint a képviselőházét, mely mindig zakatol s örökös lármájához úgy hozzászoktatja a fület, hogy akkor riadunk meg, mikor elcsendesül, mint a molnár, aki fölretten édes álmából, ha megáll a kelepelő.
Ma tehát a főrendiház neszezett.
A hétszáz meghívott mágnás közül lelkiismeretesen meg is jelent vagy harmincöt, nagy része szép kardosan, a főpapok violaszín tüszőkkel a derekukon s ugyanolyan színű görögdinnye-kobakokkal a fejükön.
Miniszter is öt egész darab jutott ma a főrendeknek. No, itt ma valami nagy dolog készülhet.”

Erről az időszakról rendelkezésre álló fotóból képet nyerhetünk róla, hogyan is sikerült a tanácstermet a célnak megfelelőbben átalakítani:

Nemzeti Múzeum főrendi ház

Az 1865. évi országgyűlés munkájának a legkiemelkedőbb eredménye természetesen
az 1867. évi kiegyezési törvény volt, mellyel létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia.
A kiegyezési törvényt egy hónappal megelőzte az Andrássy kormány megalakulása, amely már a parlamentnek felelős kormány volt.
A szabadságharc utáni első felelős magyar kormány tagjai: Andrássy Gyula gróf elnök és honvédelemügyi, Wenckheim Béla báró belügyi, Eötvös József báró vallás- és közoktatásügyi, Horváth Boldizsár igazságügyi, Lónyay Menyhért pénzügyi, Gorove István kereskedelemügyi, Mikó Imre gróf közlekedésügyi és Festetich György gróf a király személye melletti miniszter.
A kormány hivatalos megnevezése a dualizmus idején mindvégig “magyar minisztertanács” volt. A miniszterelnökön kívül kilenc reszortminiszter alkotta. Ténylegesen azonban általában csak nyolc személy foglalt helyet a minisztertanácsban, mert a miniszterelnök rendszerint még egy tárca vezetését ellátta. A minisztertanács a budai várban, a Sándor palotában tartotta üléseit.

1867. évi felelős magyar kormány- Barabás kőrajzáról)

Mint látható, az Andrássy kormányban először öt arisztokrata, három gróf és két báró volt. A kiegyezés utáni magyar politikai élet jól ismert személyiségei lettek a miniszterek, ki-ki a maga területének jó gazdája volt, zömük meggyőződéses liberális.

Mint a dísztermet ábrázoló kép felső végén látható királyi páholyból is kitetszik, ez már a kiegyezés utáni időszak emléke. Míg a múzeum közönsége az épületet csak meghatározott útvonalon, s a melléklépcsőházakból megközelítve látogathatta, ezidőben, pontosabban 1869-75. között készül el, a csak a képviselők által használt főlépcső falmezőinek és mennyezetének festése is. A két jeles “történelmi festész” , Lotz Károly és Than Mór
a Pollack Mihály által a korábbi klasszicizáló, és ezáltal egyszerűbb, dísztelenebb belsőt az új korszellemnek megfelelően, élénk színű romantikus freskókkal díszítik. Ezt követően készülnek a díszlépcső reneszánsz jellegű mű-márvány munkái, melyek jellegükben jelentősen eltérnek a Díszterem és Kupolaterem, még eredeti Pollack-i stukkómárvány művészeti stílusától, csakúgy mint Schikedanz Albert színes lépcsőház ablakai.
(Ez utóbbiak az épület 1926-ban, dr. Lechner Jenő vezetésével végzett restaurálási és helyreállítási munkálatai során, az eredeti Pollack-i elképzelést követve eltávolításra kerülnek.)

Múzeum lépcsőház-kollázs

Nemzeti Múzeum P1180936 Ars Sacra 2012

Nemzeti Múzeum P1180933 Ars Sacra 2012

Nemzeti Múzeum P1180952 Ars Sacra 2012

Nemzeti Múzeum P1180953 Ars Sacra 2012

A főlépcső a dísztermi előcsarnokba, a rotundába torkolló párkányfrízén sorakozó vármegyei címerek ugyanígy a főrendiház ideköltözésének idejéből valók.

Nemzeti Múzeum vármegyei címerek P1200584 Lotz séta

Az új, a kiegyezés utáni kétkamarás parlament, hatáskörének birtoklásában és gyakorlásában már lényegesen eltér a rendiség viszonyai között működő egyenjogú két kamarától.

A polgári átalakulás a rendi előjogokat megszüntetve, népképviseleti kamarává alakult át, melynek tagjait jogegyenlőségen alapuló valasztójogi szabályok szerint választották meg.

Kezdetekben az 1848. V.tc-t használták, amelyet majd 1874-ben s később 1913-ban vált le újabb választójogi törvény. A törvény a lakosság mintegy 10 %-ának biztosított választójogot. Ez azonban nagyon korszerű volt. Európában egyedül Angliában voltak valamivel többen választásra jogosultak. Svájcot leszámítva, ahol parlamentáris állam működött, még mindenhol természetes volt a cenzus, mely mindazonáltal Magyarországon volt a legalacsonyabb.

1848. törvény szerint:

A cenzus földtulajdon esetén legalább 1/4 telek, amely elég tág
kategória, mert Magyarországon az 1/4 telek 5,75 és 15 hold között
ingadozott. Városokban 300 forint értékű ingatlan. Erdélyben más
cenzusok voltak. Választójoguk volt a 20. életévüket betöltött férfiak­nak és választhatóak voltak a 24 év feletti férfiak, amennyiben a cenzusnak megfeleltek. Meghagyták azoknak a választójogát is, akik
1848. előtt előjogaik alapján választhattak.

1874-től szűkítették a választójogot:

1874-ben földbirtok esetében fenntartották az 1/4 telket.
A többi kategóriában az adóhoz kötötték a cenzust: a vidéki iparos
6 forint, a városi 10 forint 50 krajcár után volt választójogosult.
A ház­ béradó esetében 15 forint 75 krajcár fölött. A föld- és háztulajdon
esetében 5 forint, csak háztulajdon esetén 6 forint adóminimum
felett. És választók voltak az (állásban lévő) elsősorban diplomás
értelmiségiek, mint a papok, hivatalnokok, tanárok és tanítók, írók
és művészek, ügyvédek és közjegyzők, és az egészségügyi személyzet. Számuk nagyon kicsi volt az összlakossághoz viszonyítva.
A választások nyílt szavazással bonyolódtak.

1887-ig háromévenként, attól kezdve ötévenként voltak országgyűlési választások.

főrendiház_ülés

Nem tudom kikerülni, hogy itt kissé szárazzá ne váljak, de úgy érzem nem megkerülhető annak a leírásnak legalább kivonatos közlése, amit dr. Salamon László ide vonatkozó munkájában a polgári társadalmak kétkamarás parlamentjéről ad:

A polgári kor viszonyai között általában a politikai súlypont a népképviseleti jellegű kamara felé tolódik el (ez részben hatáskörmegosztási szabályokban, részben a két kamarának a parlamenti döntés kialakítása során birtokolt jogosultságaiban fejeződik ki), míg a másik kamara szerepében a fék, illetve kontroll szerep válik jelentősebbé.
E viszonyt fejezi ki az is, hogy az első kamarát az országok többségében „képviselőház”-nak nevezik.
Az első kamara a választópolgárok érdekeiket tekintve teljes körű és komplex politikai képviseletet valósít meg… Miután pedig a modernkori parlamentarizmusban a pártok azok, melyek a politika formálás világában teljes körű és komplex politikai program kialakításával az ilyen jellegű képviselet parlamenti betöltésére vállalkoznak, az első kamara a választópolgárok dominánsan pártpolitikai jellegű képviseletét intézményesíti.
Az első kamarával szemben a második kamara a választópolgárok képviseletét valamely egyedileg kiemelt érdek illetőleg érték alapul vételével valósítja meg.
A pártpolitikai viszonyok a második kamarákban másodlagossá válnak, az általuk hordozott érdekek és értékek hangsúlyozása útján az első kamara pártpolitikai jellegét  ellensúlyozni tudják.

És fentieknek ismét könnyedebb illusztrálásához ezt a fejezetet lezárnám Mikszáth már idézett írásából néhány további bekezdéssel.

De nem ez volt a mai ülés legfőbb tárgya. Ennek a kedvéért harmincöt magyar mágnás nem kelt volna föl az ágyából tizenkét óra előtt. Gondoskodjék a hadügyminiszter a maga delegátusairól, nevezze ki magának s vitesse föl Bécsbe kötéllel – bánják is ők.

Más, sokkal nagyobb és fontosabb dolog hozta őket együvé ilyen kora reggel, (11 és fél óra) ilyen rengeteg számban.

Vita lesz a válaszfölirat fölött. Általános vita. No, ez el fog tartani legalábbis három-négy napig. Mert hát a tárgy fontos, s van benne udvariassági point is. Mert csak nem küldhetik föl király őfelségének minden szó nélkül; annyit sem mondana, hogy befellegzett.

És richtig, a válaszfölirat felolvasása után föláll gróf Keglevich István.

Egy magyar mágnás, aki beszél. Éspedig magyarul beszél. No, nemhiába tartják a főrendiház üléseit a múzeumban. Ritkaságoknak ott a helye.
A nemes gróf persze, hogy azzal kezdi, hogy ő elfogadja a válaszfölirati javaslatot. Hát, hogy ne! Próbálná csak azzal kezdeni, hogy »nem fogadom el, hanem ajánlom a szélső baloldalét«. Hah, mekkora lenne itt az elképedés. Az elnök menten lefordulna a székéről, Cziráky szörnyethalna, a hercegprímást meg azonnal megütné a guta.

A nemes gróf tehát elfogadja. Minden szép, minden jó, ami benne van. Ami természetes is, mert a válaszfölirat a legmagasabb trónbeszédnek visszhangja csak, s micsoda vakmerő tiszteletlenség volna azt mondani, hogy a legmagyarabb királyi ajkakról egyéb is ellebbenhetett, mint ami a legjobb, legszebb, legbölcsebb és legcélszerűbb. Ami a trónbeszédben benne van, az mind nagyszerű. De van nagyszerű olyan is, ami a trónbeszédben nincsen benne. (Mozgás. Nyugtalanság. Suttogás: »Stefi rebelliskedik.«) Így például az államháztartás egyensúlyának helyreállítása, (Derültség.) és ami azt kizárja, a közlekedési hálózat kiegészítése (Közbesúgás: Stefinek még nincs vasútja.), vallási és házassági kérdések megoldása. (Gewalt! Segítség! Na, der Einfältige! A hercegprímás teljes segédlettel elájul.) Kérem, ez mind benne volt a 75-ki trónbeszédben, pedig az is a legmagasabb trónbeszéd volt. (De ez még annál is magasabb.) S ezek közül csak a pénzügyi viszonyok terén történt előhaladás hat év alatt. (Der zielt auf die Steuer hin! Hat aber Recht, gewissen Massen.) Egyebekben csak kezdeményeztünk, de be nem fejeztünk semmit. (Ist der aber grob!) Jó közgazdasági politika kellene, hadd csökkenne a nyomor, (Aber, Stefi!), s ne vándorolnának ki az emberek. (Hát csak nem csukhatjuk el őket!) Meg kell szüntetni a regálét. (Arányos megváltással, meint er.) Sok van a gazdaság terén, amit részletesen szeretett volna hangsúlyozva látni a trónbeszédben. (Na freilich, fällt ihm ein!) Aztán a törvényhozás is reformra szorul. (Will uns nach Haus schicken.) Főispánokat is meg kell rendszabályozni. (Der Teufel wird ihm akkor főispán!) Erről mind nem szól a trónbeszéd egy kukkot sem, minélfogva a legnagyobb hódolattal elfogadja.
….

És ezzel – vége lőn a komédiának. A válaszfelirati egész nagy vitának, melyre a képviselőháznak egy hét kellett, nyakára hágtak rövid egy óra alatt.

Ezek tudnak ám gyorsan dolgozni.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Történelem
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s