A Caravaggio kiállítás margójára

Még egy hét, s bezár a Budapestet tavaly októbere óta lázban tartó kiállítása a Szépművészeti Múzeumnak, a Caravaggiotól – Canalettoig, azaz az Itáliai barokk két évszázada kiállítás. Ez a kiállítás bevallottan a folytatása kívánt lenni annak a két éve lezajlott nagysikerű szemlének, amely Boticellitől – Tizianóig járta végig az olasz festészet reneszánszig terjedő két évszázadát.

Jelen kiállítás 140 (ebből 30 a múzeum Régi Képtára anyagából) kiállított művel a 17-18. századi itáliai festészet igen nagy gazdagságú metszetét nyújtja a már megszokott módon, elhozván számunkra a világ minden tájáról, neves múzeumok darabjait egy tető alá.

Gian_Lorenzo_Bernini_Önarckép (1598-1680), Roma Galleria Borghese

Bernini_Önarckép (1598-1680)

Betekintést nyújt ezáltal a manierizmus finomkodó, allegóriákkal és szimbólumokkal túlterhelt művészetével szakítani kívánó, valóság ábrázolásra törekvő korai barokk festészettől, az ellenreformáció erősödő egyházi befolyását kiszolgáló képeken és az antikvitáshoz visszanyúló iskolát képező (Annibale Caracci, Guido Reni) ábrázolásokon át az érett barokk felvillanásszerű seregszemléjéig.
Megpihenhetünk kissé a XVI. században éppen megszületett csendélet festészet kiteljesedését bemutató kicsiny tárlatnál, amely oldalágán megjelenik a trompe-l’oeil szemet becsapó 3D-s ábrázolásmódja.
A felvilágosodás előszobájában vagyunk, ahol a világ megismerhető, feltérképezhető, s mint olyan, ábrázolható.

De láthatjuk a barokk portré világának egyidejű ellentétpárját is a kor megszokott, jellemzően az embert a társadalmi státuszával (bíboros) reprezentáló megjelenítése mellett Bernini, a művész géniusz önarcképét is, amely hivatása kellékei nélkül önmagát, az embert láttatja velünk.

A XVII. századi barokk aztán a XVIII. századra átvált a rokokóra, amely könnyedebb díszítettebb, pasztell színektől tomboló, a mi fejünkben is élő képzete is képviselteti magát a múzeumi terem egy teljes falát betöltő habcsók színekben pompázó, – eredetileg francia királyi hálót díszítő vásznával, de itt már a legszélsőségesebb irányzatok is felbukkannak, egy teljesen izgalmas, rengeteg hatást felölelő korszak megjelenítéseként.
SZM Olasz barokk-rokokó tárlat

Az itt látható koldusok már nem a gúny tárgyaként, vagy moralizáló témaként kerülnek ábrázolásra, hanem csak megmutatja azokat, mint létezőt. Az öreg,
fog nélküli anyóka beeső ajkú ábrázolása, vagy egy mosogató kis szolgáló lány nekünk háttal álló munkába merült alakja mind megjelennek a palettán.

Ugyanitt egy leánykérő látogatás karikatúra- szerűen ábrázolt társadalmi paródiája, de
a nem kevésbé izgalmas, étkező barátokkal telezsúfolt kolostorbelső mintegy dőzsölő világa, vagy éppen Klára, a rinocérosz “cirkuszi” bemutatója kapcsán felvillanó karneváli Velence bővérű, pletykás casanovai társadalma is elvonul szemünk előtt.

És a kiállítás záróakkordja a turizmus mai formáinak első megjelenésekor kialakult velencei veduta-festészet néhány kiváló darabja, élén Canalettoval.

De, természetesen a kiállítás legizgalmasabb részét nem ez adja, hanem az a 9 Caravaggio festmény, amely a művész életművének mintegy 60 ismert alkotásából jelentős részt képviselve hozza egy kiállító térbe, egymás mellett egyébként sosem látható formába azokat.

Eredetileg nem kívántam erről bejegyzést készíteni, mivel felkészültségem nem predesztinál erre. Különösen tudatosult ez bennem, mióta pár éve jelen voltam Rényi András művészettörténész, esztéta fantasztikus előadásán a Derek Jarman Caravaggio filmje után.

Még a nápolyi úti beszámolómat ezen, az egész, jelenlevő publikumra nagy hatást gyakorló Rényi-féle képelemzések előtt vetettem papírra, ahol merészen még érintettem Caravaggio nápolyi vonatkozású képeit. Most, a kiállítás ideje alatt felszaporodtak a látogatások ezen
a bejegyzésemnél, s ekkor gondoltam, hogy inkább csak katalógus szerűen ráfűzném arra folytatásként a Budapesten bemutatott képeket is.

Caravaggio-Nápoly blogból

Képek mellé legfeljebb a Szépművészeti Múzeum szakavatott múzeumpedagógusának, László Zsófinak néhány kiragadott mondatát fűzném, némi eligazításul. A képek meg természetesen az inernetről származnak.

A művész élettörténetével itt nem, vagy csak olyan mértékben foglalkoznék, amennyiben az adott képnél az megkívántatik.

Caravaggio egyike azoknak, akik az európai/olasz művészetben korszakos változást idéztek elő, mind téma választásban, mind azok ábrázolási módjában. A tárlat nyitó képei tőle, korai, római szakaszának első alkotásai közül a Gyümölcskosarat tartó fiú illetve a Gyíktól megmart fiú 1593. illetve 1594. évben készültek.

Caravaggio_Gyümölcskosarat tartó fiú 1593 Galleria Borghese, Roma

Caravaggio_Gyümölcskosarat tartó fiú 1593

A gyümölcskosarat tartó fiú képéről egyértelműen beugrik a másik, “pusztán” a Gyümölcskosarat ábrázoló műve Caravaggionak, amely a Milánói Pinacoteca Ambrosiaban található,
s gyakorlatilag a csendélet műfajának megteremtését látják benne.
Hasonló ábrázolások ugyan addig is előfordultak, de csak mint egy adott kép részlete, kisebb alkotó elemeként, nem mint önálló, magát a gyümölcsöt valósághűen – Caravaggionál hibáival együtt – ábrázoló alkotásként.

Ez, a valósághoz ragaszkodó ábrázolásmód, az az egészen új hang, ami eddig ismereten volt az uralkodó festészetben, ahol leginkább a vallásos és mitológiai témák, a transzcendentálist, avagy az eszményit,
a szépet ábrázoló tárgykör a jellemző. Caravaggio figurái és témái, ahogy ma már közismert, elsősorban a római alvilág, tavernák szereplői, hamiskártyások, prostituáltak, zsebtolvajok köréből kerülnek ki, de már kortársai között azonnal követőkre talál, mint azt a terem egyéb művészektől származó (hamiskártyások, stb.) képei is illusztrálják.

Caravaggio_A gyíktól megmart fiú, 1594 Firenze

Caravaggio_A gyíktól megmart fiú, 1594

Itt a gyümölcskosárral kínált élvezetek és a fiú szexuális örömöket szolgáltató életvitele allegóriája is összefonódik,
s a korabeli néző számára számos ilyen attribútum tette egyértelművé ennek, és a másik, a Gyíktól megmart fiú képének alig leplezett üzenetét.
Akkori annotációkban a cseresznyepár és a rózsa Vénusz szimbólumok, a gyík pedig a vágy, a szerelem örömeivel, fájdalmaival együtt megjelenő megtestesítője. A megmart középső ujj, ugyanígy egyértelmű, máig élő nemi síkra tereli a figyelmet. De az, hogy mindenki tudta miről van szó, csak egyik oldala a dolgoknak, de ábrázolni, azt mégsem szokták.

Sokan szeretnek Caravaggio irányultságára vonatkozóan egyértelmű következtetéseket levonni ezen, és hasonló képeiből. Ezt természetesen ma már elég nehéz lenne eldönteni, de sokkal inkább valószínű, hogy Caravaggio a látható és tapintható teljes világot szerette volna magáénak tudni, ha kell akár fiúkkal, vagy/és lányokkal – mindenfajta szenvedélyekkel egyaránt. Sokkal inkább bizonyos az, hogy a miliő, amibe Rómába érkezésekor belecsöppen, és ott nagy hatású (legközismertebb Del Monte bíboros, művelt és felvilágosult műpártoló) támogatókra talál, amely kör igényli az ilyenfajta képeket, sokszor elfojtott vágyaik levezetéseként.

Caravaggio a maga robbanékony heves természetével ugyanakkor igen sok botrányos esemény, kocsmai verekedések szereplője – amelyekből többnyire magas rangú pártfogói mossák tisztára -, s ami miatt róla a legtöbb írásos feljegyzést éppen a rendőrségi jegyzőkönyvekből ismeri az utókor. Ugyanakkor nem elhanyagolható a személyéről kialakult többnyire negatív kép utóéletében az a tény sem, hogy első életrajz írója az a Giovanni Baglione, aki életében irigye, és gyűlölt ellensége volt, ezért Caravaggio biográfiájának, mely minden következő feldolgozás kiinduló pontja lett, objektivitása minimálisan is megkérdőjelezhető.

Egy bizonyos, hogy ez, a római utcák fenegyereke művészetében éppen olyan fenegyereknek bizonyult. Ő az, aki nem fogadja el a megszokott, bevált normákat, szembemegy a konvenciókkal. Minden képe, ahogyan haladunk előre valami újdonságot hoz, valami olyant, aminek nincs előzménye. Vagy ha van is, más módon. Hatása viszont olyan széleskörű, hogy már halála után 50-60 évvel is nehéz nyomon követni ki mindenki hol, és mennyit merített tőle, mely alkotások előképei voltak Caravaggio művei.

Áttételes módon erről is szól a második terem kiállított képanyaga, ahol, gyakorlatilag Caravaggio nincs jelen, “csak” annak hatása. A terem ugyanis nem más, mint kortársi reflexiók Caravaggio Győzelmes Ámor képére, többé kevésbé ugyanazon attribútumokat is használva, mint ő, de mindenképpen szelídített módon, vagy éppen a már említett Baglione ellenképül szánt válaszával, Az Isteni szeretet diadala vásznával.

Baglione -Isteni szeretet diadala

Mint az itteni követői képeknél is megmutatkozik, azok bátorságukban már nem közelítik a Caravaggio nyíltan provokatív képét. Az ő ámoraik már sokkal visszafogottabb pózokban, többnyire oldalnézetben, combok takarásában jelennek meg, szemben a Győzelmes ámor erotikus alakjával, amely teljes mértékben szembe fordul a nézővel, szemérmével a középpontban, érzéki, már – már tapintható szárnyaival. Haragosa munkája, a keresztényi szeretet angyala, bár talpig páncélban emelkedik a kis legyőzött (pogány) ámor figurája fölé, ám maga sem tudta kivonni magát Caravaggio hatása alól: a kép számos részletén tetten érhetők Caravaggio nyomai, kizárólagos festési módja.

A barokk, mely az ellenreformáció műfaja, célja szerint hívei megtartására, vagy visszaszerzésére alkalmazott képzőművészeti módszerei két irányban hatnak: lenyűgözve a pompával, gazdagsággal, mozgalmas teátrális hatáskeltéssel, vagy a belső meggyőzés, a hittel való azonosulás révén.

Az egyházi körökben is hamar rájönnek, hogy ez a fajta Caravaggio-i közvetlen ábrázolásmód, amely lehozza alakjait a mindennapi emberek közegébe, számára is hasznos lehet. Számos egyházi megbízatással árasztják el így Caravaggiot, melyre két példa a következő szekció Ecce Homo és Töviskoronázási képe.

Caravaggio- Ecce Homo, Töviskoronázás És itt már karakteresen megnyilatkozik a caravaggio-i megfogalmazás: ő egy-egy pillanatba tömörített, minden háttér és környezeti elemtől megfosztott, hozzánk súlyos közelségbe hozott testek beszédén keresztül teremt feszültséget, von be bennünket az ott éppen lezajló drámába. Nem történetet mesél el, nem istoria-i olvasatot ad, de hús-vér emberek jelennek meg képein, ki-ki saját karakterét, érzelmeit tükrözve. Így aztán még azt is megengedi magának, hogy az általa is jól ismert bibliai meghatározás szerinti 33 éves Krisztust a töviskoronázási képen egy öreg embernek ábrázolja, elernyedt, kissé hízásra hajló, nem tökéletes testtel, s nem az égre tekintő, emelkedett arckifejezéssel, de szemében a rémülettel. Fejében a hétköznapi ember – ha ilyen helyzetbe kerülne – gondolataival: mi fog történni és ez miért pont velem történik, s a szemében félelem, melyet kínzóira emel.

Színei visszafogottak, sehol a barokk színes vibrálása.

Innentől saját sorsa is gyorsan halad végzete felé. 1606-ban hirtelen felindulásból megöli teniszpartnerét Ranuccio Tomassonit. Itt már mégoly befolyásos támogatói sem tudnak segíteni, menekülnie kell Rómából. Útja: Nápoly – Málta – Szicília – Nápoly, majd 39 évesen innen indul el 1610-ben Rómába, pápai kegyelemben reménykedve. Útközben Porto Ercoléban leszállítják a hajóról, letartóztatják, s mire kiengedik, a hajó elmegy.
A mai napig tisztázatlan körülmények között itt hal meg a tengerparton, holtteste ismeretlen helyen, illetve nem marad fenn utána.

Életének utolsó évei ily módon menekülésben telnek, lelkiismeret furdalás és bűntudat gyötri. Érzelmei alakítják képei zaklatott hangvételét, borús tépelődéseinek, gyászos emberi sorsának is tükrét adva.

A kiállítás egyik csúcs párdarabja, az a Salome, Keresztelő Szent János fejével páros, amely keletkezésében cca. egy év eltérést mutat ki a művészettörténeti kutatás, s amelynek korábbi darabja ma a Londoni National Galleryben, 1609-re datált képe pedig a Madridi Palazzo Realban van otthon.

Caravaggio_Michelangelo_Merisi_da_-_Salome_with_the_Head_of_St_John_the_Baptist_-_London Nazional Gallery

Caravaggio _Salome_with_the_Head_of_St_John_the_Baptist

Az ábrázolt történet ismert: Herodes börtönébe veti Szent Jánost, mivel kritizálja mostohatestvére nejével Heródiással kötött házasságát. Születésnapi lakomáján mostohalánya, Salome olyan elbűvölő táncot lejt, hogy kijelenti, bármely kívánságát teljesíti. Salome anyja sugallatára, Keresztelő Szent János fejét kéri.

Caravaggiot ebben az időszakában különlegesen foglalkoztató téma volt ez. Mindkét képen a lefejezett próféta arcán saját arcvonásait jeleníti meg.

A képek bármennyire hasonlatosak is, az igazán fontosak bennük a különbözőségeik.

Az első, Nápolyban festett képe szinte monokróm. A fények és árnyékok körkörös kompozíciójával irányítja figyelmünket az egyes szereplőkre, melyekből igazán fontos
2 figuráé a hóhéré, és Saloméé.

A hóhér, melynek típusát a régi, bevett szokások egy durva, kerek képű, betört, tompa orrú, alacsonyabb rendű ember megformálásával írják elő – s Caravaggionál ugyanez a figura felfedezhető a többi, kínzásban résztvevő személy szerepében, lásd pl. a Töviskoronázási képen is -, aki noha a levágott fej tartásánál alkalmazza a konvencióknál megszokottat, ám szemében mély együttérzés, sajnálat játszik. A durva gyilkos sem az nála, mint a sztereotípiák előírt szereplője, de egy humánus ember, aki elvégezte ugyan feladatát, ám lelkileg erősen megrendíti.

Salome pedig, kinéz a képből, mint akinek semmi köze a történtekhez, ő  “csak” egy más akarat – anyjáé – végrehajtó eszköze volt.

Juditok-és Salomék

A teremben egyidejűleg rengeteg azonos témakörből származó feldolgozást: Salome/ Keresztelő Szent János; Judit és Holofernész; Dávid és Góliát, Sisera és Jáhel láthatunk, ezeken azonban a győzedelmes szereplők diadalittas, büszke tartással pózolnak a vértől csöpögő színhelyeken. Ezekkel összevetve szinte kikéredzkedik közülük az emberi szenvedést, mély fájdalmat és kiszolgáltatott áldozat megrendítő sorsát ábrázoló festői megfogalmazás.

Caravaggio_Salome Keresztelő Szent János fejével, 1609-1610 k. Madrid, Palacio Real

Caravaggio_Salome Keresztelő Szent János fejével, 1609-1610 k

A madridi képnek már a bal harmada teljes fekete semmibe burkolódzik, ám ebből élénk színfoltot hasít Salome vörös köpenye, amely azonnal magára vonja tekintetünket, s az ezután ott is marad. Itt ugyanis Salome tekintete már ugyancsak az érintettségről árulkodik, amiből egyáltalán nem a győzelem diadala süt ki. Ezenközben a hóhér alakja már egyenesen megszépül, aki mintegy óvón fekteti a levágott – nyugodt alvásba merültnek látszó – fejet a tálcára, s a mögötte tartott kard markolatával, mintegy keresztet állít a mártír feje fölé. Az előző kép paradox ellentmondásosságához képest itt mintegy melankolikus, de békés hangulat uralkodik.

A terem másik oldali falán egy különálló Keresztelő Szent János ábrázolás kap kiemelt helyet.

Caravaggio_ Keresztelő Szent János 1602, Roma

Caravaggio_ Keresztelő Szent János 1602,

Ezen aztán még inkább kifejezésre kerül Caravaggionak az a keresztény ikonográfiát teljes mértékben átforgató sajátossága, amit már eddig is érintettünk bizonyos fokon. Formabontó, pátoszmentes szentképein az utca embere szerepel, nyers naturalizmusával hétköznapi történetekké alakította a bibliai példázatokat.

Keresztelő Szent János alakját a hagyományos ábrázolásokon kétféle formában volt szokás megjeleníteni: vagy a kis gyerek Jézus mellett csetlő-botló, játszadozó szintén gyermek, kezében kis faágból/nádból összekötött kereszt alakzattal és báránykával. Másik ábrázolási módja, férfi korában, attribútumaival: báránnyal, szőrcsuhában egyszerű kereszttel.

Itt egy kamaszfiú teljesen meztelen, ingerlő képe, bár annyira nem provokatív, mint
a Győzedelmes ámor képe, de eléggé. A képen nem látni semmiféle keresztény szimbólumot, a kereszt sehol, a bárányból kos lett, szőrcsuha meg ha van is, nem rajta, de alatta, – s inkább érzéki képzeteket ébreszt. Az értelmezés körül mindig nagy viták voltak. Egyértelmű, látásmódja itt is elsősorban a modell természetes ábrázolását tartja döntőnek, melyen átsüt a rugalmas, feszes test puha anyagokkal körbeölelt erős tapintási ingereket kiváltó alakja, miközben egy kis fricskát is elhelyez a nagy előd irányába, reflektálva a sixtuszi kápolna héroszaira, akik valami kifordult pózokban, mintegy testiségük kínjaitól kívánnak megszabadulni. Akkoriban ez még széles körben keltette fel ezeket a beazonosítási reflexeket, ám az ő figurája látható módon teljesen könnyed természetességgel veszi fel ugyanazt a pózt.

Caravaggio_Szent Ferenc, Cremona,1606

Caravaggio_Szent Ferenc, 1606

Ugyanebben a teremben, ám másik falon látható, egy eddig kevéssé ismert Szent Ferenc ábrázolás, ami szintén formabontó.
Itt a madarakat etető stb. szentnek a megszokott illúziója helyett, egy magába roskadt, tekintetét az előtte levő koponyára támasztott biblián nyugtató, mintegy az elmúláson tűnődő, meggyötört ember képét látjuk. (Akinek arcvonásaiba ugyancsak saját arcképét festette bele Caravaggio).

A kép teljesen monokróm, amelyen a ruha redőzései mintegy folytatódnak a mögötte levő háttérben, fában, mintha csak egyetlen anyagból gyűrték volna  oda a képre.

Caravaggiot ugyan kiváló portréfestőnek is tartották, azonban alig maradt fenn ilyen témájú képe. Ennek a vonalnak a képviseltetéséhez azonban sikerült a tárlathoz megszerezni a Firenzei Pitti palota Fra Antonio Martellit, a Máltai lovagrend egyik prominens személyiségét ábrázoló képét, melyet Caravaggio feltehetőleg hálája kifejezéseként készítette az őt befogadó rend lovagjának.

Caravaggio Portrait_of_Fra_Antonio_Martelli(1610)

Caravaggio Portrait_of_Fra_Antonio_Martelli (1610)

Már csak egy apró információ kívánkozik itt ki belőlem: Caravaggio Milánóban született,
s apja neve Merisi volt. Valószínűleg szülei a közeli Caravaggio nevű kis faluból költöztek be Milánóba, amely megnevezés aztán általános használatúvá lett a festő kapcsán. Michelangelo nevét pedig onnan kapta, hogy szeptember 29.-én Mihály arkangyal (olaszul Michel Angelo) napján született 1571. évben. Meghalt Róma közelében, Porto Ercoléban 1610. július 18.-án.

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: kultúrtörténet, Művészet, Olaszország
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) A Caravaggio kiállítás margójára bejegyzéshez

  1. Tóth Anna szerint:

    Nagy öröm, hogy bármikor visszapillantok az oldalra, mindig találok valami értékes, hívogató új témát. További jó munkát kívánok!
    Üdvözlettel, Tóth Anna

    • elismondom szerint:

      Köszönöm Anna! Én magam állandó lemaradásban vagyok saját terveimhez képest, de megnyugtató, hogy azért olvasóim még nem fordulnak el 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s