Reneszánsz lovasok

Az idei élményekben gazdag olasz utam melléktermékeként sikerült felfűznöm két hiányzó láncszemet arra a speciális művészettörténeti szálra, amelyet egyszer már érintettem Leonardo Nagy ló munkája kapcsán. (  )

Az itáliai reneszánsz két ténylegesen elkészült, nagyméretű lovasszobráról van itt szó, melyek előzményei, illetve időben utolsó fennmaradt példánya (konkrétan: Marcus Aurelius, Roma Campidolion látható lovasszobra: ) az antikvitásba nyúlnak vissza.

0070-marcus-aurelius A quattrocento szobrászainak különleges kihívást jelentett egy ilyen, az életnagyságban ábrázolt, monumentális öntött bronz szobor megalkotása, a viaszvesztéses eljárás hiányos ismerete miatt is. Művészeti szempontból pedig különösen beleillett a reneszánsz emberközpontú eszmevilágába, új kifejezésmódot nyitva az emlékmű állításoknak is.
A lovasportré festményeken történő megjelenítése ugyan már egy századdal korábban is tetten érhető, mellyel jelenlegi utamon is, csak Toscanában is nem egyszer találkoztam, azonban itt nem ugyanarról az anyaghasználatról – és elhelyezésről van szó.

nagy-lo-makett-25228 Ahogy avval Leonardonál elég részletekbe menően (s ezért nem is akarok itt ismétlésekbe bocsátkozni) foglalkoztam, ezek az ő terveit megelőző szobrok is bár köztéren kerültek felállításra, de funkciójukban mégis lényegében síremlékek, szakrális közegbe állítva.

Mint ahogy a szobrok létrehozásában, úgy az őket megformáló nagy művészek között is egy folyamat követhető nyomon. (De még az ábrázolt személyek múltja is, fedi egymást: mindahányan zsoldosvezérekként – condottiero – szereztek címet, rangot, vagyont. S ezzel egyben jól illettek a kor humanista, individuális teljesítményeket magasra értékelő világába.)

2014 nyár P1500453 Padova Az első mű Donatello-é, a Pádovai Szent Antal bazilika előtti Piazza del Santon álló Gattamelata lovasszobor. Méretei tekintélyesek: a szobor 340 x 390 cm, amely egy
780 x 410 cm-es lábazatra lett felállítva, s koncepciójával mintául szolgált későbbi, katonai hősök ábrázolásához.

2014 nyár P1500582 Padova Gattamelata az urbinoi Narni-ban született 1373-ban, s eredeti nevén Erasmo da Narninak hívták. A Gattamelata ragadványnevét a magyarban közkeletűen foltos macskának (gatto/a = macska) szokták fordítani, de ennek csekélyke olasz tudásommal, különböző eredeti forrásokban olvasottak alapján ellent kell mondjak.

Bár az olaszok között sem alakult ki egyöntetű állásfoglalás e téren, sokak szerint édesanyja becézhette kiskorában – az időközben 192 cm-re nőtt gyermekét, ami cca. édes cicuskának feleltethető meg a magyarban, mások szerint felesége nemzetségnevéből = i Gattelli, illetve az azon a vidéken időnként fellelhető “gatteschi” , származási helyre utaló névképzésekből származhat. Nekem azonban a legmeggyőzőbb, s legszimpatikusabb változatnak az a macskákról berögzült kép tűnik, hogy édes, de fifikás/furmányos, mint a macska.

Jellemzéseiben ugyanis számos hadvezéri jó tulajdonsága, felkészültsége, precizitása mellett leírják, hogy igen ravasz/ furfangos volt, amely leginkább mézesmázos/behízelgő beszédmodorában nyilvánult meg, félrevezetve ezzel ellenségeit is.

Édesapja pék volt, ám ő ennél többre vágyott, s így lépett a katonáskodás ösvényére, s zsoldoskapitányként állott különböző (város)államok szolgálatában. Velence oldalán pl. hosszasan hadakozott a milánói Viscontik ellenében. Végül hosszú, elismert szolgálat után feleségével és fiával Gion Antonioval, a velencei kormányzás alatt álló Padovában telepedett le, a Vescovado utcai Palazzo Da Lionban. Három év múlva itt is érte a halál, 1443-ban.

Padova, Palazzo Da Lion, via Vescovado- Gattemelata Donatello éppen ebben az időszakban (1444-1454) tartózkodik Padovában, s alkotja nagy elismerést arató feszületét és szobrait a Szent Antal bazilika főoltárára, s feltehetőleg ennek hatására bízza meg az özvegy egy, az elhunytat méltató emlékmű megalkotásával. Donatello 1446-53 között dolgozik a művön, amely egy, a karrierje csúcsán álló, hús-vér embert mutat be, ereje teljében, határozott, és a katonai vezető tudatosságával és elszántságával felruházott lovas alakjában.

2014 nyár P1490972 Padova Gattamelata komoly arcvonásai a harcos összeszedett figyelmét s egyben éberségét tükrözik. Nagyság és autoritás sugárzik belőle.
A ló és lovas reális méretekben arányul egymáshoz (Marcus Aurelius antik ábrázolásában rangját testméretei fokozásával is kifejezték), ugyanakkor teljes az összhang (a bátor harcra készség és az erő a mozdulatban, az azonos irányba tartó pozícióban) ló és lovasa között. Mégis a condottiere könnyed tartása kifejezi, hogy nála az irányítás, amelyhez nem kell megfeszítenie a gyeplőt, a ló duzzadó izomkötegeit ő tartja zablában.

A mozdulatnak dinamizmust adó, a ló felemelt mellső lábát azonban statikai okokból még a művésznek alá kell támasztania egy golyóval, amely elemet már a másik lovasszobornál sikerült kiküszöbölni.

2014 nyár P1490973 -1 Padova Padova, Basilica - Cappella del SantissimoA hely, ahol a emlékművet emelték, annak idején még ténylegesen temetőként működött a bazilika környezetében, ám Gattamelata ide sohasem volt eltemetve. Szarkofágja – fiáéval együtt – a bazilika Capella del Santissimo –
Szentségi kápolnájában található 1458 óta.

Donatellonak ez volt Padovában az utolsó munkája, s az érte járó díjat jórészt a zsoldosvezér özvegye, Giacoma Bocarini Brunori (della Leonessa) fizette, mely a fennmaradt adatok szerint
1650 dukátot tett ki. Ezzel azonban Itáliában első ízben létesült, bár szakrális környezetben, olyan műemlék, amely egy személy nyilvánosság előtti dicsőítését szolgálta.
Az idők során aztán a padovaiakhoz olyannyira hozzánőtt a szobor, hogy az I.világháború idején, amikor 1917-ben a frontvonal Padova közelébe ért, a lakosság az osztrák bombázások miatti félelmében elhatározta a szobor biztonságos helyre való menekítését. Így történt, hogy egy novemberi hajnalon nagy tömeg – köztük többek között olyan illusztris irodalmi személyiségek is, mint Gabriele D’Annunzio vagy Ugo Ojetti – gyűlt össze a téren, hogy a fáradságos végrehajtásban segédkezzék. Aztán a veszély elmúltával visszakerült régi helyére, hogy pillantásával messze tekintsen a Via del Santo irányába, ahonnan egykor a zarándokok is beértek a városba.

(Fájdalmasan kihagyom terjedelmi okokból egy friss felfedezésemet a nagy falóról, amelyet ugyanebben a városban a Palazzo della Ragione Nagytermének, a Salonenak szépségesen festett falai között őriznek, mint a városra hagyományozott, eredetileg 1466-ban lovasjátékok céljára megrendelt alkotást.)

Pádovai_faló Pedig olyan szép párhuzamot tudtam volna építeni a következő színhelyen, Velencében őrzött 4 híres ló városképbe vésődött birtoklása és e között!

velence, quadriga Bár, a híres konstantinápolyi 4 lónak, mely kisebb kihagyással (Napoleon orvul elvitte azokat(is) a Szent Márk Bazilika homlokzatát díszítik,- tényleges, közvetlen hatása is volt a lovasszobrok alkotóira.)

A Velencében felállított 395 cm magas, lábazaton emelkedő Colleoni lovasszobor mintegy 30 évvel később, 1481-88. között készült, Andrea del Verocchio műhelyében.

2014 nyár P1460679 Velence

Ahogy Colleoni küzdött Gattamelata vezetése alatt a Milánó elleni háborúkban, úgy Verocchio a Donatello utáni nemzedék legkiemelkedőbb szobrásza volt, s igen jártas a bronzművesség terén. Mint ahogy közkeletű, az ő műhelyében pedig Leonardo is tanult, sőt Verocchionak, ma a firenzei Bargelloban látható David szobrának is a modellje ő volt. (Itt könnyen ki tudnék csúszni már megint a tematikámból, hisz ugyanitt – Firenze, Bargello – Donatello több Dávid szobra is megtekinthető egy fedél alatt!)

Verrocchio számára a valódi kihívást éppen az jelentette, hogy művészi eszközökkel felülmúlja elődének, Donatellónak a Gattamelata számára állított szobrát, s az elkészült mű valóban továbbfejleszti a donatellói koncepciót. Verocchiónak ugyanis – elsőként – sikerült megoldania, hogy ne kelljen a ló mind a négy lábát alátámasztani. A talapzatra állított bronzszobor ily módon sokkal lendületesebb kompozícióvá vált, mint Donatellóé:
a bal mellső lábát megemelő, nyakát előre szegező ló, mintha elhagyni készülne az emelvényt.

2014 nyár P1460678 Velence

Lovasa pedig, akinek hátrahúzott jobb válla, megemelt bal karja és szigorúan távolba tekintő arca a zsoldosvezér harci elszántságát fejezi ki, dinamikus egységet alkot a ló mozdulatával.

2014 nyár P1460667 Velence

A Bergamo közelében született (1395-1400. között – meghalt Malpaga 1475.)
Bartolomeo Colleoni zsoldos vezér élettörténete, ha lehet, még színesebb, és fordulatokkal telibb, mint Gattamelatáé. Ő bár nemesi családba született, azok azonban a többi guelf pártiakkal együtt száműzettek Milánó urai, a Viscontik által. Így aztán az ő életútja is egyenesen vezetett a hadi pályára, s a legkülönfélébb condottierik és udvarok szolgálatába szegődött pályája kezdetén. Később is többször cserélt gazdát, sokszor előfordult, hogy az egykori ellenfél táborába zsoldoskatonai minőségben, ám áruló soha nem volt. Neve tiszta maradt olyan, akkoriban mindennapos katonai gyakorlatoktól is, mint a megszállt területek kifosztása, erőszak alkalmazása vagyonszerzési céllal.

1432-ben állt először a Velencei Köztársaság szolgálatába, s habár névlegesen a hadsereg kinevezett parancsnoka ekkor Gianfrancesco Gonzaga volt, a tényleges vezetőként Colleoni működött. Miután aztán Gonzaga átállt az ellenséghez, Colleoni továbbra is a velenceiek kötelékében maradt, Gattamelata és Franzesco Sforza vezetése alatt, akikkel együtt neves győztes csatákat vívott.

Malpaga- Battaglia della Riccardina

1441-ben azután Velence és Milano békét kötöttek, s ezt követően 1443-ban Colleoni Sforzaval együtt átváltott Milánó-i szolgálatba. A hatalmon levő Filippo Maria Visconti herceg gyanúja következtében azonban őt hamarosan bebörtönözik, ahonnan csak előbbi halála után, 1447-ben szabadul. Ekkor indul a Sforzák Milánói uralkodása, akiknek még egy ideig szolgálatában marad, ám hamarosan visszatér Velencébe. Ott azonban nem kapja meg a várt kinevezést, így ismét a Sforzák mellett bukkan fel.

Velence azonban már nem tud meglenni nélküle, megemelt bérrel és életfogytiglan szóló hadvezéri kinevezéssel visszahívja a Köztársaság szolgálatába. S a velencei háborús időszakok szünetelése idején még időnként saját számlára részt vállalt csatákban, ám élete végéig Velence rendelkezésére állt. Ha nem háborúzott, a Velencétől kapott hatalmas birtokokon az agrikultúra fejlesztésének és karitatív tevékenységnek szentelte idejét.

Malpaga_castle_and_its_fields

Sikerei csúcsán, s azt kifelé a világnak is megmutatandó, Bergamo tanácsától 1456-ban megvásárolta az akkor teljesen romos Malpaga kastélyt, amely a provincia kis Cavernago falujának közigazgatási körzetébe tartozott. Reneszánsz stílusban  kiépítve és kibővítve azt, rezidenciális központjává alakította, melynek belső falait tetőtől talpig freskókkal boríttatta, részben saját életéből kiemelt események – részben egyéb általános erények ábrázolásaival. Valóban mint egy középkori nagyúr itt pompás udvart tartott, s vendégei között I. Keresztély dán király is megfordult.

Malpaga- Girolamo Romani- vadászat 1467

A totális megdicsőüléshez már csak egy hiányzott: egy köztéri szobor, Gattamelata mintájára.

Ezért végrendeletében vagyonának javát, számos ingatlanát és további 300.000 dukátot készpénzben, a Velencei Köztársaságra hagyta azzal a feltétellel, hogy állítsanak neki szobrot a San Marco előtti téren. Ez Velencében merőben ellentétes volt a szokásokkal,
a Bazilika előtt törvény tiltotta a szoborállítást. A hatalmas összeg azonban igencsak jótékony hatást gyakorolt volna a Serenissima kiürült kasszájára, amiről a köztársaság nem szívesen mondott le, s különleges rafinériával éltek.

2014 nyár P1460565 Velence

1478-ban, Colleoni halála után 3 évvel hoztak egy határozatot egy lovas emlékmű emelésére Bartolomeo Colleoni számára, a Campo dei Santi Giovanni e Paolon
(velenceiek csak Zanipolo-nak hívják), amely a domonkosok hasonló nevű temploma -jelenleg tatarozás, és állványok alatt – szomszédságában működött a
Scuola Grande di San Marco.

Ezek a Scuolák Velencében meglehetősen különleges szerepet töltöttek be, feladatuk felölelte a vallási, szociális (betegápolás, zarándokoknak szálláshely biztosítása) és művészeti tevékenységeket egyaránt. Működtetésükre karitatív testvériségek alakultak, ahol a kölcsönös segítségnyújtás és felebaráti szeretet voltak az elsődleges mozgatórugók,
s mindig valamely templom kötelékében álltak. Ezen Scuolák között a hat legnagyobb közé tartozott a San Marco-ról elnevezett (ma az épületben részben közkórház működik), így a condottiero szobráról elmondható, hogy valóban a San Marco előtti téren áll.

2014 nyár P1460563 Velence, Colleoni

Verocchio a kivitelezésen 1481 – 1488. között dolgozott, ám annak befejezése előtt meghalt. Így az alkotás finommunkáit és talapzatának állítását már Alessandro Leopardi művésztársa végezte el. A szobrot 1496-ban avatták fel.

Colleoni hamvai azonban itt már annyira sem kerültek az emlékmű közelébe, mint az Gattamelátánál elmondható. A zsoldosvezér nyughelye, az általa Bergamoban építtetett (1470-76) Colleoni kápolnában található, egy gyönyörű épületben, a Santa Maria Maggiore bazilika mellett.

Bergamo_cappella_colleoni_06

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: kultúrtörténet, Művészet, Olaszország, Utazás
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Reneszánsz lovasok bejegyzéshez

  1. Mészáros Gábor szerint:

    Remek!

  2. Verőci Béla szerint:

    …, még egy darabig tátva marad a szám.
    Béla a csoportból

  3. Visszajelzés: Velence útvesztőiben | Fölöttem a felhő

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s