Velencében az élet…

Ha a nap ragyogóan süt, és az év hozzávetőlegesen nyolc hónapjában ez történik, nincs ok búskomorságra.

Velence lakói – bár vészesen fogynak, ma a történelmi városrészben mintegy 62 ezer fő – hozzászoktak ahhoz, ami egy szárazföldi embernek mai világunkban már elképzelhetetlen, hogy gyalog járnak, így az “időmenedzsentjük” sokkal kevésbé feszített. S mivel folyton emberi közegben mozognak, gesztusaik, kommunikációjuk még őrzi azt, amit korunk egyre inkább elveszteni látszik: a közvetlen érintkezést, a mosolyt. Mondják, itt mindenki mindenkit ismer, hiszen tudjuk, a város méretei adottak, ugyanakkor persze az intimitás terepe is igencsak behatárolt.

“…ablakodból pontosan láthatod, mi történik a szemben lévő lakásban, a velenceiek a szó szoros értelmében kiteregetik a nyilvánosság előtt fehérneműjüket, ott lóg a kötélen két ház között, nemcsak fehérnemű, ágynemű, asztalnemű, hanem kabátok, nadrágok is, minden, az egész ruhatár.
                                                                       (Giovanni Comisso-Velencei kémek)

2014 nyár P1460542 Velence

Nincsenek titkok, ártó pletyka működhet, gondoljunk csak Othello  – Desdemona ismert tragédiájára.

Ugyanitt emlékezhetünk még arra, hogy Othellot a városi testület emberei és a doge bízzák meg feladatával – a török ellen -, de ugyanezek számoltatják el magánéleti dolgairól. Hogy is jön ehhez egy városi tanács?

Ez pedig már a velencei köztársaság és annak intézményrendszerének kialakulásához és nem éppen egyszerű felépítéséhez vezet el, mely modell a városköztársaság legsikeresebb példáját adta a középkori Itália városokra tördelt hatalmi berendezkedései között.

Méltóság vesz itt körül; nem egy uralkodó, hanem egy nép egyesített emberi erőfeszítésének fenséges emlékműve ez a város. S bár lagúnái eliszaposodnak, gonosz gőzök szállnak mocsarai fölött, kereskedelme elsatnyult, hatalma lehanyatlott – a Köztársaság nem vált kevésbé tiszteletreméltóvá… Legyőzte az idő, mint mindent, aminek tűnő léte van…

A velenceieknek sajátos új emberfajtává kellett alakulnia, ahogy magát Velencét is csakis önmagához lehet mérni” (Goethe: Utazás Itáliában 1786)

A velenceiek bizalmatlansága az egyszemélyes vezetés iránt fokozatosan kialakítja a maga által létrehozott demokratikus városállam mellé, annak ügyviteli és jogszabály rendszerét.
Ez a meglehetősen bonyolult választásokon és eljárás renden alapuló intézmény rendszer biztosította a viszonylagos egyensúlyt az egymás mellett élő kereskedő, hajós vagy bankár családok között, kiknek városuk meglehetős jólétet és védelmet nyújtott, de ezért polgáraitól maximális lojalitást várt el – és kapott.

2014 nyár P1460999 Velence -Tetrarchák

Kezdődött pedig, ahogy arról már érintőlegesen volt szó, hogy a népgyűlés (a szabad polgárok gyülekezete) élethossziglanra szóló vezetőt választott a dózse személyében, aki azonban soha nem tehetett szert teljes egyeduralomra, mert leváltható volt, illetve a tisztséget nem örökíthette.

Ugyan a dózsék mindig a legtehetősebb és legbefolyásosabb velencei családok közül kerültek ki, a választásnak szigorú, többlépcsős rendszere alakult ki, és maradt fenn egészen a Köztársaság végéig. A bonyolult választási metódus célja, hogy minél kisebb befolyást engedjen a nagyhatalmú családoknak, s garantálja a köztársaság visszaélések nélküli működését.

velence címereA dózse egészen az 1797-ig fennállt Velencei Köztársaság legmagasabb rangú állami tisztviselője, aki a külföldi delegációkkal szemben viselte a független hercegi (dux= latin: vezér, uralkodó, herceg/ de: az olasz duce szó is innen ered) rangot.
Eredetileg katonai, bírói és pénzügyi feladata volt, de ő iktatta be a velencei vallási vezetőket, és világi ügyekben is ő ítélkezett felettük.

Ez a sajátos pozíció – minden más középkori itáliai várossal szemben, melyek többségében a püspököt illette meg az abszolút kormányzati hatalom – részben a bizánci hagyományokban gyökerezett, s adta azt a pápasággal szembeni magatartást – és tartást, mely háromszor is Velence kiátkozását eredményezte, de papságát olyan teljesen a markában tartotta, hogy utasítására azok folytatták szolgálatukat Velence templomaiban. (Sőt, VI. Sándor konstantinápolyi politikája miatt Velence még zsinattal is megfenyegeti a pápát.)

Kezdetekben a dózse vezette a külügyeket, a hadjáratok is az ő nevében indultak, s egyben a flotta főparancsnokságát is betöltötte.

Tisztségének jelképe az a vörös színű, hátsó részén kipúposodó süveg, a corno ducale, amelynek előképe a bizánci katonák által viselt frigiai sapka, alján egy koronát formázó kör alakzat, 66 drágakővel kirakva, mely a hatalmat szimbolizálja.

2014 nyár P1460769 Velence

A korai időszakban az állami kincstár egyet jelentett a dózse magánvagyonával.
1175-ben választják aztán szét hivatalosan a dózse és az állam kincstárát, de már 10 évvel ezt megelőzőleg a Bölcsek Tanácsa jóváhagyása nélkül az állami vagyont sem elidegeníteni, sem hűbérbe adni nem tudta.

2014 nyár P1460725 Velence L' appartamento del Doge

Tiziano_Marcantonio Trevisano velencei doge_képmása_szépművészeti museum_budapestA dózse, mint szuverén uralkodónak és a köznép szerepének fokozatos visszaszorítása az egyre erősebbé váló arisztokrácia által, először a fent említett Bölcsek Tanácsa létrehozásával vette kezdetét.

1172-től megszűnt a Népgyűlés közvetlen dózseválasztó joga, s már csak jelképesen adhatták beleegyezésüket az új államfő személyéhez.
A népképviseletet ugyanekkor leváltja az ún. Nagytanács, s 1423-ban jogilag a
Tízek Tanácsa határozatára az alkotmányból is törlik az intézményt.

Innentől a Velencei Köztársaság igazi vezető ereje a Nagytanács, melynek tagjai döntően az ún. Aranykönyvbe bevezetett nemesi családokból kerülnek ki. Ám az arisztokraták hatalomba törekvő szándékán túl, hozzájárult a Népgyűlés leváltásához az is, hogy a hatékonysága a népesség rohamos fejlődése miatt erősen veszélyeztetve volt.

A dózsék jogainak folyamatos megtépázása testet öltött az általuk leteendő eskük változásában (1192, 1229). Először uralkodói minőségükben érvényesítettek korlátozásokat, amennyiben a tanácsadók véleményét= engedélyét ki kellett kérniük minden esetben. Egyedül nem tárgyalhat, leveleit felbontják, majd személyes szabadsága is olyan mértékig behatárolt, hogy palotájából is csak külön engedéllyel távozhatott. Szerepe elsősorban a köztársaság pompás ünnepeinek méltóságteljes levezetésére szorítkozott.

Hiszen tudjuk: a nép nemcsak kalapját cicomázza fel örömest, hanem elöljáróit is szereti pompában-parádéban látni. (Goethe: Utazás Itáliában 1786)

Gentile_Bellini, Körmenet a Szent Márk téren, 1496, részlet_02

 A megválasztott dózse hivatalát nem utasíthatta vissza, de a tanácsok azonnal leválthatták. Közülük sokan szomorúan végezték: meggyilkolták, megvakították, kivégeztek, száműzték, csatában esett el, a török elevenen megnyúzta – egyet pedig szentté avattak. Történeteikről mesélnek Velence kövei – templomai, palotái.
(Ca’ Foscari, Ca’Rezzonico, Palazzo Mocenigo stb.)

2014 nyár P1460440 Velence Ca' Foscari

2014 nyár P1460721 Velence

A Nagytanács munka- és jogkörei is folyamatosan osztódtak a későbbiekben, különböző szakmai testületek, hivatalok kialakításával, amelyek aztán (Quarantia, Szenátus, Bölcsek Tanácsa, Tízek Tanácsa)  jobbára függetlenedtek is attól.
Maga a Nagytanács nevéhez híven, megalakulásakor 480 tagot számlált, amely a
14. században már az ezret is meghaladta. Képviselői között egyre jelentősebb arányt tettek ki a szavazatokat megvásárolni képes gazdagok.

Palazzo_Ducale_,_sale_Maggior_Consiglio

A fenti eseményekkel egyidőben a velencei hatalmat szimbolizáló dózse palota, a
Palazzo Ducale is folyamatosan bővül és szépül, vagy éppen pusztító tűzvészek után szorul rekonstrukcióra. A látogatók által is bejárható (38) pompás terméről és helységeiről mindenképp külön fejezetet nyitok, hogy valamit átadhassak a lenyűgöző gazdagságból.

2014 nyár P1460852 Velence Sala del Collegio

Aki viszont a Velencei Köztársaság az általam csak felsorolt intézményeinek működéséről szeretne átfogóbb képet nyerni, a Wikipédián remek összefoglalókat találhat a következő kategóriák szerint:A_Velencei_Köztársaság_intézményei

Fentiekből azonban még egyet kiemelnék.

Mindenképp szeretném érinteni a Tízek Tanácsa tevékenységét, melynek nyomán kialakult az a híres és rettegett szervezet, amely a Velencei Köztársaság legnagyobb hatalommal rendelkező intézményévé nőtte ki magát, s a köztársaság rendőri és titkosszolgálati feladatait látta el.

Keze mindenhová elért, mindent és mindenkit megfigyeltetett Velence birtokain belül és külföldön is. Igen nagy önállóságra tett szert, hatalmának elvileg nem voltak korlátai, döntéseiről nem volt köteles számot adni, ám azokat mindenkor be kellett tartani, egyetlen állami szerv sem mondhatott neki ellen.

 Ebben a városban nincsenek titkok. Mindenki tud mindenkiről mindent. Ez a minden-tudás és mindenre-kíváncsiság ihleti kémeinket és nyilván megbízóikat is. Ha valakiről nem tudnak semmit, az már gyanús is.”

                                                                      (Giovanni Comisso-Velencei kémek)

bocca-leone-zattereA kémhálózaton túl azonban említést érdemel a velenceik lojalitása is az állam iránt, amelynek érdekeit mindig elsőrendű feladatuknak tartották. Általában soha egyetlen állam sem gyakorolt nagyobb erkölcsi hatalmat távollevő hozzátartozói fölött. Magától értetődött, hogy a Rómában élő velencei bíborosok a titkos pápai consistoriumokról jelentést küldtek haza. Így tudott működni az a polgárok feljelentéseire alapozott “oroszlánszáj” rendszer, amelyen át bedobott értesítéseikkel a nyomozószéket informálhatták gyanúsnak ítélt dolgokról.
S még olyanok is, akik e rendszer kárvallottjai voltak, mint például a velencei ólombörtönből 1756 -ban megszökött kalandor, Giacomo Casanova, velence iránti rajongásukat megtartották egy életre.

A Tizek Tanácsa (CdX azaz Consiglio dei Dieci) megalakulását eredetileg az államrend elleni – Baiamonte Tiepolo – összeesküvés felderítése hozta létre, amelynél a lehető legdiszkrétebben, rangra és személyre való tekintet nélküli eljárással, igazság feltárása volt a feladatuk. Hatékonyságuk láttán újabb- és újabb feladattal hosszabbították meg a testület működését, s bár hatalmuk félelmetes volt, itt is működött a demokratikus gátak rendszere: megbízatásuk határozott – eleinte kéthavi rotációval – időre szólt, tagjaikat mindig újraválasztották, működött közöttük önellenőrzés, tekintettel a kényes ügyekre, csak egyhangú döntést hozhattak, a korrupciót megakadályozó rendszabályaik voltak.
Az államkasszától független titkos költségvetéssel rendelkeztek. Azon az alapon, hogy a köztársaság nyugalma felett őrködik, pár éven belül komoly beleszólást nyert a jelentősebb államügyekbe is.

consiglioX_01

A dózsét 1229-től felügyelő öttagú tanács, később Nagytanácsi feladatot jelentő tevékenységét is a CdX vette át. Engedélye nélkül például a dózse fiai nem köthettek házasságot.

consiglioXFeladatköre folyamatosan bővült: politikai nyugtalanság kezelésén túl kiterjedt a nemesek bűncselekményeinek vizsgálatára, tisztviselők ellenőrzésére, erőszak, szöktetés, istenkáromlás s egyéb ügyekre.

A tanácsnak nem csupán nyomozási jogköre volt, hanem azonnal ítélkezhettek is, sőt végre is hajthatták ítéletüket. Ezzel az egyik legerősebb bírói hatalmat is gyakorolták.

De az igazi velencei, akármilyen földalatti és erőszakos volt is ezeknek és egyéb velencei hatóságoknak működése, nem menekült előlük, hanem önként elébük állott; nemcsak azért, mert a köztársaságnak messzire nyúlt a karja, és helyette a családját zaklathatta volna, hanem mert legalábbis az esetek nagyobb részében okszerűen jártak el, nem vért szomjazva.

Azt hiszem, elég kimerítő háttér rajzot sikerült nyújtanom a bejegyzés elején Othello kapcsán felvetett kérdésre :-).

Ám ez az állam nem csak kémkedik alattvalói után, de gondoskodik is róluk.

Szó esett itt már korábban a velencei Arsenalenak, a hajógyártás fellegvárának működéséről, mely első nagy fellendülését a IV. Keresztes hadjárat idején éli. Ekkor a felnőtt lakosság közel felének, 30 ezer embernek adott munkát.

belloto_venezia_arsenale
Az arzenál mint egy erődített város, a város közepén számos szigetre kiterjedve, egyre több műhellyel, mesterséges medencével, dokkokkal és raktárakkal bővülve lehetővé tette, hogy a fegyver és hajógyártás egyes részegységeinek munkája ne szétszórtan, hanem egy helyen működjék. A létesítmény elképeszti a kortársakat, melynek lenyomata Dante Isteni színjátékában, a Pokol XXI. énekében is megjelenik:

„…Mint szívós kátrány és szurok ha forrnak
télen a velencei arzenálban
amivel rossz hajókat orvosolnak

ha nincs hajózni jó idő s a gyárban
egyik új deszkát ácsol, régi bordát
foldoz a másik, mely már járt az árban,

egyik a gálya farát, másik orrát
kalapácsolja, evezőt faragja,
kötelet fonja, varrja a vitorlát:

(úgy itt nem tűz, hanem az ég haragja
nagy sűrű szurkot forralt lenn örökre, …)”

              ( Babits Mihály fordítása)

A gyár hírnevének felfuttatásában oroszlánrész jutott az arzenál elkötelezett munkásainak, munkamoráljuknak. A megközelítőleg 2 000 szakképzett mester, az arsenalottik a velencei munkások hierarchiájának a csúcsát alkották, s komoly előjogokat is élveztek – s juttatásaik részeként a történelemben először ők részesültek nyugdíjban!

2014 nyár P1460510 VelenceA munkaidő kezdetét és végét a Szent Márk téri Marangona harang jelezte, ami mutatja, hogy a hajógyári szervezetben ekkor már élt a 8-10 órás munkaidő.

A munkafolyamatokat felügyelőbizottság vigyázta, tagjai a helybéli nemes családokból kerültek ki.
A bizottság élére versenyeztetéssel választottak főmérnököt, akinél alapvető kompetenciának számított a műszaki tudás és tervezői tehetség.
A poszt igen jól jövedelmezett, de hatalmas felelősséggel is járt. Betöltője személyét viszont megillette a bíborpalást viselésének a joga, s az ünnepi ceremóniákon kiemelt helyet biztosítottak számára. Rátermettség és szakmai tudás alapján a cím sokszor öröklődött generációkon át egy-egy családon belül. (Forrás: Roger Crowley – Arsenal of Venice).

A nyugdíj rendszerű – özvegyekre is vonatkozó – intézményén túl, Velence létrehozott egy olyan fejlett egészségügyi rendszert, amely államilag fizetett 12 fős orvosi gárdájával kizárólag a köztársaság rendelkezésére állt. Orvosainak továbbképzési kurzusokat és oktatást biztosított, mely a korban párja nélkül álló. A város két kórházat tartott fenn, s az emberekről való gondoskodás, békében csakúgy, mint háborúban, általában egyik ismertetőjele volt a velenceieknek; háborúban a sebesültek, még az ellenséges sebesültek ápolása is, bámulat tárgya volt az idegenek szemében.

A késő középkorra domináns erőfölénnyel a velencei hajóhad uralta a Földközi tengert, ami nemcsak a kereskedelemnek adott lendületet, de a gazdaság általános expanzióját, Velence virágzását is hozta.

A gazdaságot pedig szigorú statisztikák rendszerében, ipari és kereskedelmi termelés számain át szemlélik, így Velence mindig ügyel arra, hogy vállalkozásai kifizetődőek, jövedelmezők legyenek. Dokumentumaikból megtudjuk, hogy a város pl. 1422-ben 190.000 lelket számlál, amely gyakorlat meghaladja az egyéb hűbérállamok tűzhelyek, fegyverforgatók, a maguk lábán járók stb. szerinti cenzusait. Helyi szokások ekkor már leginkább anime (lelkek) vagy bocche (szájak) megnevezéssel élnek.

Ez a jólét mondhatni csak ellenséges érzületeket keltett a köztársaság iránt úgy Európa legtöbb államában, mint az itáliai szárazföld egyéb hercegségeinél. A velencei lélek ezt megfelelő büszkeséggel és megvető elszigetelődéssel viselte, amely egyúttal belső összetartásukat is növelte.

2014 nyár P1460378 Velence, Fondaco dei Turchi

Sabellico, a város középkori (1436-1506.) krónikása olvasóját elvezeti a Rialtora,
San Giacometto templomának ember sűrűtől hullámzó terére, ahol egy egész világ üzleti élete sokszólamú zsongással tölti meg a levegőt, ahol az oszlopcsarnokokban, s körös-körül a beléjük nyíló utcákban a pénzváltók és az aranyművesek százai ülnek végeérhetetlen boltokkal és raktárakkal fejük fölött; a hídon túl leírja a németek nagy fondacóját, amelynek csarnokaiban tárolják áruikat és laknak embereik, és amely előtt állandóan hajó áll hajó mellett; följebb tőle a bor- és olajflotta és párhuzamosan vele a parton, amelyen rakodómunkások hemzsegnek, a kalmárok boltjai; azután a Rialtótól a Szent Márk térig az illatszeres bódék és a vendéglők sora.

2014 nyár P1460405 Velence

2014 nyár P1460396 Velence, Pescaria

A vízen zajló pezsgő életet még a mai utazó is átéli, miközben a vaporettón felfelé a
Canal Grandén egyébként is beleszédül a paloták és szépségek ezen kitárulkozó rengetegébe.

Engem is megfogott az a hihetetlen nyüzsgés a vízen, amely egy város létének velejárója, ha mindennapi életének fenntartását a vízen át biztosítja. Teherszállítók a legkülönfélébb árukkal – fridzsidertől a gyökérzöldségig – megrakva cikáznak, rakodnak s kerülgetik a csónakázókat, vizitaxikat és a vastagabb (többnyire ázsiai) turistákat ringató gondolákat. Csillan, villan, pezseg és él itt minden.

2014 nyár P1460397 Velence

2014 nyár P1460399 Velence

2014 nyár P1460395 Velence

2014 nyár P1460433 Velence

2014 nyár P1460402 Velence

CIMG4863 Mari

2014 nyár P1460412 Velence

2014 nyár P1460424 Velence

S a gondoláról két kedves irodalmi idézet kívánkozik még ide olvasmányaimból:

Az ember megérkezik, s a gondola elviszi abba a valószínűtlen, sűrű és nemes igézetbe, ami Velence. Aztán elmegy az ember Velencéből, s a gondola közömbösen úszik az utassal az apró hidak alatt, az örökkévalóság árnyékában, oly nesztelenül, mintha nem is a lagunák vizében, hanem a századokban úszna. Így kellene elmenni az életből is, gondolja az utas, így kellene elmenni abból a valószínűtlen, sűrű és nemes igézetből, ami a valóság volt és az álom, a küzdelem és a béke, Velence és Mátészalka. (…) Mert a gondolában van valami a bölcső ringásából, de van benne valami a koporsó fekete nyugalmából is. Nem lehet megszokni, nem lehet ráúnni… Igen, igen, ringass csak, gondolás. Igazad van, nem sietős az út. Milyen ismerős vagy, a nagy szalmakalapban, gondolás! Nem Charon az igazi neved?

                                                                                          /Márai Sándor: Gondola/

2014 nyár P1460420 Velence

Egy dolog van, amit a helyiek sohasem tesznek: nem gondoláznak. Először is, a gondolázás drága. Csak a külföldi turisták engedhetik meg maguknak, és közülük is csak az igen jómódúak. Ezzel magyarázható a gondolák utasainak átlagos életkora: egy hetvenes éveiben járó szemrebbenés nélkül elköltheti egy tanári fizetés tizedét. Ezeknek a rozoga Rómeóknak és roskatag Júliáknak a látványa mindig szomorú és zavarba ejtő, hogy ne mondjam, kísérteties. A fiatalok számára, akikhez az ilyesmi illene, a gondola messze nem elérhető, épp oly kevéssé, mint egy ötcsillagos hotel.

                                                                                         / Joseph Brodsky – Velence vízjele/

2014 nyár P1460469 Velence

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Irodalom, kultúrtörténet, Olaszország, Történelem, Utazás
Címke: , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s