Velence útvesztőiben

Lassan le kellene zárnom a Velence fejezetet, hiszen ez olyan kimeríthetetlen téma, hogy csak abbahagyni lehet, befejezni nem.

Nem tudom, sikerült-e bármit is abból a varázsból átadnom, amely Velencébe jutva egyre inkább magával ragadja az embert, s ösztönzést adni, e határtalan gazdagságú város szeletkéinek feltárásához, saját felfedező utak (tényleges, vagy virtuális) megtételéhez. Remélem igen, s remélem, hogy a jobb eligazodáshoz, tájékozódáshoz tudtam ezekkel
a bejegyzésekkel némi segítséget adni.

2014 nyár P1460347 Velence

CIMG4836 Mari

2014 nyár P1460683 Velence

Sok mindenről nem szóltam, s főleg elmaradtak most azok, az inkább városnéző séták sajátjaként praktikus tanácsokkal, adott helyre vonatkozó konkrét ismeretekkel szolgáló leírások, amik a helyszín bejárását segítik.

Nem véletlenül.
Ehhez ugyanis ragyogó forrást találtam az alábbi linken induló, Velencei olló 1-9 fejezetét tartalmazó blogbejegyzésekben: http://lassukeringo.blogspot.hu/2013/02/sziasztok.html

Én magamnak már kinyomtattam, legközelebb, ha Velencében járnék, biztos, hogy az első lesz, ami a poggyászomba kerül.

Ami azért az áttekintés kedvéért innen sem maradhat ki, bár időnként halványan érintettem, Velence közigazgatása.

Venedig-lagune

A velencei lagúna szigettengerében kialakult Velence városa stílusosan halacskát formáz, amely 6 városrészből áll:

6 városrész

Ezen hat városrészre utalnak a gondolák hat sávos orrdíszei, de gyanítom a bíbor alapszínű, arannyal mintázott velencei zászló jobb oldali 6 szalagkája is ugyanezt hivatott jelképezni.

2014 nyár P1460413 Velence

A várost S alakban átszelő főcsatornája a Canal Grande 3 800 m hosszúságával a legnagyobb, szélessége 30-70 m között változik, s átlagos mélysége 5 m, s mintegy
45 kisebb csatorna (rio) torkollik bele.

CIMG4876 Mari

A Canal Grande két partja között az átjárást 3 híd biztosítja, amelyek általános tájékozódási pontokként is használatosak, s városszerte jelzik is őket: (Ponte) degli Scalzi, (Ponte di) Rialto, (Ponte dell’) Accademia.

0520 Velence 2010 május Ponte degli Scalzi

2014 nyár P1460406 Velence Ponte di Rialto

2014 nyár P1460457 Velence Ponte dell' Accademia

De…

CIMG4844 Mari

Éles-szeműek már a fenti képből is sejthetnek valamit az eligazodás nem mindennapi nehézségeiről: a Rialto felé jelzés mindkét irányba mutat az ide torkolló utcából érkezőnek. Vagyis nyilvánvaló: mindkét irányból eljuthatunk oda, csak az először erre járó turista azt sem tudja a házak sűrűjében igazán felmérni, melyik a kedvezőbb számára. Arról már nem is beszélve, hogy útközben még többször beleütközhet ilyen kétértelmű eligazításba, melynél mindig fennáll a veszély, hogy ismételten/vagy ezúttal rosszul választ, s egyre nagyobb köröket tesz minden irányban a cél felé haladva.

Ami persze, ha van elég időnk nem is baj, mert minden lépésnél újabb és újabb kis Velencét zárhatunk szívünkbe, de ha sietve egy cél felé igyekszünk, nem biztos, hogy
a rendelkezésükre álló időben el is érjük azt. Mi a Zanipolonak (SS. Giovanni e Paolo),
a kiindulási pontunktól elvileg egy ugrásra levő terét kerítettük így be, nem pár perc alatt, hatalmas vargabetűkkel, miközben a helyiektől is állandó felvilágosítást kérve – éreztük úgy, hogy a mindig készséges segítőinkből pl. a harmadik pontosan leírja azt az utat visszafelé, amit idáig az elsőtől megtettünk.

Michele_Marieschi_La chiesa nel 1731

Zanipolo

“Velence egy olyan élő, dinamikus városként mutatkozik meg, ahol ,,mindig minden változik”; leginkább egy mozgó labirintusra emlékeztet, ahol ,,az utcák és az arcok egyformának tűnnek, de nem azok”, ahol az ember indulhat ugyanonnan és érkezhet ugyanoda nap mint nap, de ,,az útvonal sosem lesz ugyanaz”. Tünékeny város; az idegen itt nem veszi hasznát térképeknek.
,,Ez a város leplekbe burkolja magát. Csatornák mögött újabb csatornák rejtőznek, sikátorok szelik át az utat, aztán cikcakkban mennek tovább, úgyhogy bármit csinálsz is, életed végéig nem fogod tudni, hol jársz.

 …lehet, hogy soha nem jutsz vissza a Szent Márkhoz. Ha valahova menni akarsz, mindig bőven hagyj időt, és készülj fel rá, hogy más úton jutsz oda, vagy hogy valami tervbe nem is vettet csinálsz, ha már úgyis arra jársz”

/Jeanette Winterson A szenvedély című regénye/

2014 nyár P1460342 Velence

2014 nyár P1460546 Velence

2014 nyár P1460541 Velence

2014 nyár P1460348 Velence

2014 nyár P1460551 Velence

Mindezt még az utcák egymástól eltérő, speciális megnevezései is tarkítják, amelyek nagyrészt a város kialakulására vezethetők vissza. A főutcák a rughe-k a francia rue megnevezésre vezethetőek vissza, a salizade a selciadeból, azaz az első igazi flaszterrel ellátott, korlátozott számú számú utcáknak van fenntartva. Mercerie névre hallgat az üzletekkel teli bevásárló utcája (merce = áru), cale, vagy calle a szűkebb utcákra használatos, s a csatornák menti feltöltések a fondamenta-k.

2014 nyár P1460692 Velence Mercerie

2014 nyár P1460337 Velence

2014 nyár P1460687 Velence

CIMG4900 Mari

Lista annak az útszakasznak a megnevezése mely a fontosabb paloták, ill. követségek közelében bizonyos immunitást élvez. Rive az oldalcsatornák partja, ám akár sokszor csak egy, a vízhez levezető lépcső is.

CIMG4908 Mari

2014 nyár P1460665 Velence

2014 nyár P1460686 Velence

2014 nyár P1460538 Velence

Rii terra a megnevezés a feltöltött csatornák helyén, rami a rövidke útelágazódások. Campo-k többnyire azok a terek, ahol templom áll. Campiello a házak által körbevett térség, ahová a callik torkolnak.

CIMG4904 Mari

2014 nyár P1460555 Velence

2014 nyár P1460534 Velence

2014 nyár P1460530 Velence

2014 nyár P1460344 Velence

CIMG4828 -1 Mari

Sotoportego-k kötik gyakran össze a házak között az udvarokat (corti), calli-kat és campiellokat.

2014 nyár P1460535 Velence

2014 nyár P1460539 Velence

2014 nyár P1460522 Velence

Ezeket bonyolítja még a számozás kerületenkénti (nem utcánként) progresszív, s ezáltal igen magas házszámokat elérő rendje. Ezeket módosítja a 19. századi reform, mely a várost két zónára osztja, s az addigi fekete számokat pirossal váltja fel, ám még ma is sok helyen látható mindkettő jelölés – arab illetve római számok alakjában.

2014 nyár P1460522 Velence

2014 nyár P1460524 Velence

Aki több napot is eltölt Velencében, bizonyára felkeresi a vaporettoval negyed óra alatt elérhető, üveg- és tükörgyártásával Európában sokáig egyedülálló Murano szigetét. Innen további járatokkal eljuthat csipkeverő hagyományait ápoló picinyke és bohém küllemű Burano szigetére, vagy tovább, a ma már szinte (úgy 19 fő helyi illetékességű személlyel) lakatlannak számító, ősi nagyságát még katedrálisában őrző Torcello szigetére.

A velenceiek általános nyughelyéül szolgáló temetője a várostól északra, közvetlenül Murano előtt fekvő kicsinyke, St. Michele szigetén található.

Mi magunknak ennyi időnk sajnos nem volt, gyakorlatilag csak egy extra célpont fért bele a központi látványosságok mellé, a már részben itt is említett, illetve a  bejegyzésemben feldolgozott Colleoni lovasszobra a Campo SS. Giovannin és Paolon. Ezúttal már csak képeket csatolnék ide a tér másik két látványosságáról, a ma közkórházként működő Scuola Grande di San Marco történelmi falairól, illetve a Velence dózséi fő temetkező helyéül szolgáló SS. Giovanni e Paolo templomról, melynek belső kialakításán olyan mesterek működtek, mint Giovanni Bellini, Leandro Bassano, Lorenzo Lotto, Bartolomeo Vivarini, Paolo Veronese, Palma il Giovane, Nino Pisano és Giacomo Piazzetta.

Scuola Grande di San Marco

S a templombelső:

SS. Gionanni e Paolo

2014 nyár P1460581 Velence, Bellini oltár

2014 nyár P1460597 Velence SS Giovanni e Paolo

2014 nyár P1460582 Velence SS Giovanni e Paolo

Cappella del Rosario

2014 nyár P1460633 Velence SS Giovanni e Paolo

2014 nyár P1460637 Velence

Már csak egy úttal maradtam adós, a Palazzo Ducaléhoz a Sóhajok hídján át kapcsolódó új börtönépületben tett látogatáséval.

Börtön

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Irodalom, Művészet, Olaszország, Utazás
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Velence útvesztőiben bejegyzéshez

  1. Gondolatban újra ott vagyok, majd elmélyedek blogodban, most megyek karácsonyi mézest sütni. Békés, boldog ünnepeket, derűt, jó egészséget és még sok szép megosztott élményt kívánok Neked! Kissé szerénytelenül: http://amulok.blogspot.hu/2011/03/amikor-farsangos-nep-szine-java-mar.html

    • elismondom szerint:

      Nagyon hangulatos útra vittél engemet is! Meleg szobában ülve, kifejezetten élveztem :-).
      Én is kívánok bensőséges ünnepeket és élményekkel teli boldog új évet!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s