Velence, egy város az álarc mögött

Elmúlt két hónapja annak, hogy hazaérkeztem a nagy, szépségekkel szinte túltelitett utazásról Toszkánából, melynek csupán útbaejtett előszobája volt Velence.

2014 nyár P1470278 Pienza

Velence, amit ide is, akárcsak a toszkán útnál, felvezetőként szántam, s azóta nem bírok kigabalyodni belőle, egyre inkább magával ránt, magába zár. A toszkán út élményei eközben elhalványodtak, s nem is látom még tudok-e róla fogyasztható bejegyzés(eke)t készíteni idővel ide, a blogomba, hiszen 2 hét múlva újra kezdődik az olasz nyelvtanfolyam, ami energiáimat igencsak elnyeli.

Velence légi

Vagyis kifutottam megint az időből, de mégis, hihetetlenül szép élményeket adott közben az időutazás Velencében, mert azóta egyre-másra szerzem be azokat a könyveket, amelyek érintik, vagy éppen itt játszódnak Velencében. Utolsó 2 ilyen könyvélményem Tiziano és barátja, Aretino életét feldolgozó 1-1 regényes formába öntött történet volt, sok-sok korabeli szereplővel, s hiteles dokumentumok felhasználásával.
Egyre inkább azt érzem ilyenkor, hogy otthon kezdek lenni ebben a világban, érzem annak zsongását, hangulatait, illatait, színeit. Értem szerelmüket városuk iránt, s szinte én is ott könyöklök velük villáikban a Canal Grandéra tekintő erkélyeiken, s akárcsak őket,
a látvány elbódít.

2014 nyár P1460479 Velence

S hirtelen valami többlet tölti el az eddig ismert képeket is a velencei festőiskola vásznain. Tiziano_Venus_NG of Art WashingtonLázasan újra lapozom a Szépművészeti Múzeum csaknem 300 darabos, ide kapcsolódó gyűjteményéből készült válogatását és mindegyiken tetten érhető a velencei napfény, a mindennapokat körbefonó víz megnyugtató selyme, csillogása.
Szeretettel nézem a mai barbibaba méretektől meghatározott korunk szépségideáljától merőben különböző cinquecento telt idomú szőke nőalakjait, akiknek érett bájai, hús-vér ember volta anno, nem csak a mitológiai, de a vallásos hátterű festmények keresettségét is új csúcsokra lendítették.
S közben egyre itt lüktetnek fülemben Juhász Gyulának Giorgionéhez, a modern velencei festészet elindítójához intézett szonettjének sorai:

A képeiden arany s bíbor álmok,
Szőke hajak és világos selyem,
Ragyogó dél és boldog délutánok,
Szent napsütés a szivben s szigeten.

Velence minden gazdag büszkesége
Szinekben él ott és örömben él,
A szemek kékje és az egek kékje
Hellasz új ébredéséről beszél.

És innen, a modellektől már nem nehéz átkötni Velence mondén világára, hol a kurtizánok társadalmi jelenléte ugyanolyan elfogadott volt, mint más, céhekbe tömörült mesterembereké – s panaszukra, a női ruhában, más vonzalmúaknak szolgálatait kínáló konkurenciával szemben, 1511-ben a Tízek Tanácsa engedélyezi, hogy erkélyeiken kebleiket szabaddá téve tegyék közszemlére saját értékeiket. (Lásd San Polo “vörös lámpás” kerületében található híd illetve utca: Ponta della Tette- Mellek hídja, Fondamenta delle Tette.)

casanova, heath ledgerEllentmondásos módon, Velence hatalmának és gazdasága hanyatlásának korában aztán a várost
a művészetek mellett az élet túláradó szabad(os) élvezete uralja el, idevonzva Európa vallásos szellemiségű udvarainak arisztokráciáját, beindítva ezzel Velence túlélésének máig biztosított forrását: az idegenforgalmat.
Melyet egyre másra új muníciókkal látott el először a játékbarlangok felállítása, szerencsejáték bevezetése – s ismét egy velencei specialitás: nagynevű dózse-családok leszármazottainak a működtetésében.

S minderről természetesen nincs ember, akinek fejében fel ne bukkanna ezen kor legjellegzetesebb figurája, Casanova, akiről sokan, sok műfajban szóltak. Csak a hangulat kedvéért, most Heltai Jenő néhány sorát had idézzem itt:

Száz éve most, az erkölcsös csehek közt
Szemét lehunyta egy vidám legény,
Fölváltva volt ő koldus, úr, író, hős,
Tiszt, pap, bűvész, kém, gazdag és szegény.
De bármi volt is, bármily állapotban,
Ajkán örökkön pajkos szó fakadt,
A nagy Jacopo Casanova volt ő
S mindig szerelmes volt a nagy Jakab.

Maga megírta sok nehéz kötetben
Kalandjait (nevekkel) sorra mind,
Ez immorális és ledér iratba
A jól nevelt lány bele nem tekint.
Megírta híven, hogy csent, hogy csatázott,
Hogy volt az ólmok börtönébe rab,
De a börtönben, mennyben és pokolban
Mindig szerelmes volt a nagy Jakab.

S jöttek a kultúr-turisták első hullámai, s keresték itt az ihletet művészek, zenészek, írók-költők akár hónapokig itt tartózkodva, nota-bene saját otthont berendezve. (Goethe, Byron, Robert Browning, Thomas Mann, Wagner, – s korunkban Peggy Guggenheim,
Elton John stb.) Kezük nyomán nőtt a mítosz, s teremtette meg Velencében a romantikus utazások, nászutasok első számú célpontját – melyet mára felváltottak a hullámzó tömegek, élükön fényképezőgépeikkel, és videokameráikkal mindenütt jelenlevő távol-keleti csoportok.

cittá_3

Ám mindezt Velence nem bánja, sőt. 1979-ben újraélesztette a Köztársaság bukása után már csak Burano és Murano szigetén ápolt karnevál tradicióját. Éppen napjainkban,
a Lidon a 71. Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén pózoló celebek – tegnap történetesen Al Pacino stylisztok által erősen megtámogatott – fotójával tartja élőben világszerte hírét ez a mindig izgalmas és pezsgő város.
Mint ahogy a legújabb, az egész világon nagy érdeklődéssel kísért, s számos találgatást kiváltó közelgő esemény, George Clooney és arab származású választottja, Amal Alamuddin esküvőjének is legvalószínűbb helyszíne szeptember 27.-én Velence lesz.
De megpályázta a 2019. évi Európa kulturális fővárosa címet is, bár ennek utolsó fordulóján kiesett.

Egy dolgot biztos, hogy mindenki hazahoz Velencében járva: s ez a maszk.

Maszk P1500807Az enyém 22 éve függ mindenkori lakásom falán, de csak most bukkantam rá egy igen érdekes leírásra a velencei karneválok és azok emblémájává vált maszkok történetéről. Zárásul megosztom veletek.

velencei karnevál és..

A velencei karneválról, mint össznépi vigasságról az első írásos feljegyzés 1268-ra nyúlik vissza, bár gyökerei megtalálhatóak a pogány télbúcsúztató, tavaszváró ünnepekben is.
A maszk mindig is egyik központi eleme volt a velencei karneváloknak, melyek nyitánya a középkorban Szent István napja (december 26.) – s a karneváli szezon húshagyó kedd éjfélig, a nagyböjt kezdetéig tartott.
A maszkok viselése azonban máskor is megengedett volt, így október 5.-től karácsonyig, illetőleg áldozó csütörtökön, Jézus mennybemenetele napján is. Azaz az emberek az év meglehetősen nagy részében el tudták rejteni tényleges személyiségüket, amely természetesen bő teret engedett a visszaéléseknek is, munkát adva a törvényhozás jogalkotóinak. (A tetten ért visszaélések kemény büntetéssel : férfiaknál 2 év börtön és
18 hónap gályamunka, valamint 500 dukát pénzbefizetés a Tízek kasszájába, prostituáltaknál köztéri megszégyenítés, 4 évi száműzetés a Köztársaság területéről, s ugyanaz a pénzbüntetés mint a férfiaknál.)

Giovanni_Domenico_Tiepolo_-_Minuet_-_Barcelona

Ám a maszk mögé bújt társadalom többsége számára ez azt, a társadalmi szabályoktól és kötöttségektől mentes, cselekvési – és elsősorban morális, szexuális – szabadságot illetve anonimitást (szerencsejáték!) adta, amely a legkülönbözőbb kalandokra nyújtott lehetőséget. A társadalom egésze – s ez alól a szerzetesek vagy a kolostorba zárt nők sem voltak kivételek – élvezte az átváltozás lehetőségét, s a maszkot viselő egyén megszólítása is egyezményesen ez volt: Maschera ti saluto! Üdvözöllek álorca! ( Vagy irodalmibban: üdvözöllek szép maszk!)

A maszkarához általánosan hordott viselet – jellemzően a 18. században – az ujj nélküli, vállaknál dupla pelerin szerű (fekete) köpeny, a tabarro és a háromszögletű kalap, mely alatt a takarásról kendő/fátyol gondoskodott – mindkettőt viselhették férfiak és nők is.

bauta ffi, nő

George Gordon Byron: Beppo (részlet)

Farsangba legvidámabb volt Velence
és legvadabbul járta egykoron,
táncolt, dalolt a boldogság kegyence
álarcba, mint valami víg toron.

Mit rejtett még e gyémántos szelence?
Ne várd tőlem, hogy mind elsorolom.
Történetem hogy kezdődik, sugáros,
tökéletes-szép volt a vízi város.

A velencei maszk készítése 1436-ra nyúlik vissza, készítői céhet alkottak, s papírmasé alapú álarcaik kifestésében még festők is segítették őket. Díszítették maszkjaikat a legkülönfélébb módon: textíliákkal, szőrmével, tollakkal, ékkövekkel.

bauta-velenceA legáltalánosabb viselt (s leginkább) férfi maszk a Bauta volt, mely etimológiailag leginkább azokra a gyökerekre vezethető vissza, mint a német “behüten” szó, melynek jelentése óvni, védeni (itt nyilván az anonimitást).   Ez a félarcot takaró álca lehetővé teszi az akadálymentes étkezést, beszédet – míg ugyanennek a női ellenpárja a Moretta, éppenséggel a mute, azaz a néma jelentést takarja, nem véletlenül.

moretta-maskEnnek a maszknak a viselői ugyanis egy, a maszk belsejére rögzített gombot szorítottak a fogaik közé, így tartván arcuk előtt a maszkot. Ezáltal természetesen beszélni nem tudtak, ami talán fokozta rejtélyességüket, de hogy nem lehetett kényelmes viselet az is biztos. Ki is kopott hamar a használatból.

lárva, volto

Ennek későbbi, egyszerűbb, egész arcot takaró változatai – sokszor fehér, vagy fekete bársonybevonattal –  a Volto-k, másképp Larva-k (a latin larva =fantáziakép, maszk-ból). Leginkább ezeknek találkozunk a mai szépséges, fantáziadúsan festett változataival Velence összes árusánál.

A Gnaga egy macskaarcra hasonlító félmaszk, a homoszexuálisok által előszeretettel alkalmazott álca volt, női ruha mellé öltve –
s éppen ez indította panaszra a fentiekben elmesélt Ponta delle Tette környékének szereplőit. A homoszexuálisok éppen azt a törvényt használták így ki, hogy maszkos személy nem tartóztatható le. Egyébként ilyen életvitelt erősen üldözték Velencében. Büntetése akasztás, majd a test elégetése volt.

ColumbinaA Colombina nevezetű álarc eredetét inkább a Comedia dell’Arte által használt maszkok (ide tartoznak továbbá: a Harlekin, Pierrot, Pestis doktor, Pulcinella, Pantalone, Zanni álarcok) közé sorolhatjuk, s lényegében egy (hiú) színésznőnek köszönhette létrejöttét, aki igenis nem kívánta, hogy az általa játszott szolgálólány szerepében ne látsszék szépsége. Így keletkezett ez a mindössze a szem környékét, de azt is inkább dekoráló, mint takaró álarc.

Az újkori karneválok már csak mintegy két hétig tartanak, s a jelmezek parádéját, s egyéb kulturális programokat szerveznek köré.

Carnevali,_Bauta

S ennyi új információ kapcsán hirtelen megvilágosodok: Pietro Longhinak a velencei hétköznapok 18. századi zsánerfestőjének, tavaly nálunk is megfordult Rinocérosz képén érthetetlenül álarcban ábrázolt alakok egyáltalán nem a festői fantázia termékei voltak. Ezen fellelkesülve rákeresek a festőre, s hihetetlenül nagy számban, és helyzetben örökített meg hasonlóan maszkot viselő velencei személyeket 1750-60. között hétköznapi foglalatosságaik közben. A Ridottoként (töve, mint a reduta = vigadónál) szereplő korabeli játéktermes ábrázolásai pedig előzőeket is meghaladják. Francesco Guardi hasonló témájú festményéből azt is megtudjuk, hogy a helyszín a San Moisé-i Palazzo Dandoloban volt.

Guardi Il-Ridotto-di-palazzo-Dandolo-a-San-MoisA_c_

Pietro_Longhi_-_The_Ridotto_in_Venice_1750 k

Longhi- Ridotto 1757

Pietro Longhi 1 K A sarlatán, vagy foghúzó is megörökítésre került hasonló társaságban, de még egy korabeli kávéházat is láthatunk oeuvréjében.

Pietro Longhi -2 K

S újabb utalás a Velencében meghonosodott érdekes intézményről, a cicisbeoról, aki mintegy hivatalos kísérő/udvarló működött a feleségek mellett, miközben a férj mással kötötte le idejét.

Lord Byron például, válása után három évre velencei lakos lett. Egy idő után hölgy-kalandjairól fecsegtek mindenfelé a gondolások. Byron megérkezése után gyorsan kitapasztalta a viszonyokat és megállapította, hogy Velencében az a társaságbeli hölgy számít kissé szabadosnak, akinek kettőnél több szeretője van. Továbbá azt is, hogy a jó nők sosem a főrendiek között találhatók. (Forrás:Velencei olló)

 Ezen udvarlók kísérték el a hölgyet színházba, bevásárolni, vagy mint éppen itt, modellt ülni. A feltehetőleg unalmas és fárasztó várakozás idejére – hisz zárt körben vagyunk – a kísérő félretolja maszkját.

longhi_painter in his studio 1741-44

Ehhez hasonló megfogalmazást láthatunk a festőnő Rosalba Carriera igen finom ábrázolásában, amely az angol arisztokratát mutatja meg, aki feltehetően a karnevál örömei miatt ugrott át a lagúnák városába, mint oly sokan mások is, egész Európából.

carriera_masquerade

Na, és így kell egy pillanat alatt elveszni egyetlen szálat felkapva, ahogy én itt most megint bemutattam.

Anélkül, hogy tovább nyújtanám a zárszómat, azért még szeretném olvasóim figyelmét felhívni, a már említett Velencei olló blognak 5. fejezetében a Cannaregio városrész alatt tárgyalt zsidó gettó hallatlan érdekes történetére, amihez röviden csak annyit, hogy maga a gettó elnevezés is innen származik.

És ahogy már előző fejezetben beharangoztam, elvágom a velencei történeteim fonalát s a búcsúhoz Jékely Zoltán sorait kölcsönzöm, hisz szívemből szólnak.

Búcsú Velencétől, I

Útinapló

…Itthagytam ezt a várost a fülleteg éjben,
és oly valószinűtlen, hogy láthatom még valaha,
mint amilyen álomszerű az is már,
hogy újra vendége lehettem,
három nap s három éjszaka…

A vonat még csak Mestre beton-hídján rohan,
egy-két méterre a laguna felszínétől,
de hogy nem vizi jármű repít már,
arról a sínek kattogása árulkodik.
Néhány perc még s tompább dübörgés bizonyítja:
szárazföldön vagyunk.

Itt már ereklye lesz ez a sallangtalan
szálloda-számla is:
a kézzel írt szavakból oly muzsika csendül,
mint a Campanile esti harangszava –
TRE NOTTI… SETTEMILLECINQUECENTO!
Oly szépen hangzik, tán túlszépen is –
de kell ahhoz, hogy egy cseppet se fájjon,
amikor az ember lepengeti,
ámbár nem ár ez, semmiség,
hiszen az élmény megfizethetetlen,
és még senki se bánta meg, ha
Velence Nagyfejedelemasszony vendégeként
gavallérosan viselkedett:
az úszó gyöngyház-nyoszolyából
még sokszor integet, kacsint hívón utánunk,
s a túlérettség omlatag-édes emléke
minden érzékünkkel tovább incselkedik.

Jékely Zoltán, 1969

0502 Milánóból Velencébe, k 2010 május

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Irodalom, kultúrtörténet, Művészet, Olaszország, Utazás
Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Velence, egy város az álarc mögött bejegyzéshez

  1. Heyek Andrea szerint:

    Úgy látom neked Velence vált azzá, ami számomra Firenze lett, tán te is úgy voltál vele, hogy hazatérésedkor zavart, hogy nem tudsz róla eleget…, és a kutakodás magába szippantott.
    Nem tudom olvastad-e Erdődy János könyvét, melynek címe “A Szárnyas oroszlán”, amellett, hogy nagyon szórakoztató, nagyon hasznos olvasmány is. Furcsák amúgy ezek az olasz városok, rajongani lehet értük, de szeretni a szó nemes értelmében nem igazán, hisz a középkorban váltak naggyá, de a középkor kegyetlensége kellett a naggyá váláshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s