Budapest fürdőváros – Gellért fürdő, a szecessziós gyöngyszem (10)

budapest-fc3bcrdc591vc3a1ros

Mintegy 2 és fél éve annak, hogy belekaptam egy Budapest fürdőiről szóló sorozatba, majd a 9. résznél kifulladtam. Addig elég nagy részletességgel írtam szinte mindenről, kivéve a Gellért fürdőt. Igaz az említett 9 részben óhatatlanul érintettem több összefüggés kapcsán ( ,  ), illetőleg az utolsó fejezetben megpróbáltam legalább egy kivonatot adni a Wikipedián egyébként igen nagy részletességben megtalálható ismeretekből.

Aztán az elmúlt hetekben lehetőségem nyílott napi rendszerességgel megmerítkezni a jótékony hatású gyógyvizében. Jólesett, hogy csak besétálok az alapvetően vastagabb pénztárcákra szabott fürdő patinás épületébe, s budapesti lakosként kúra-szerűen használhatom városom egyik olyan szolgáltatását, amit mások esetleg egyszeri élményként, turista listájukon “amit nem lehet kihagyni” programpontként szerepeltetnek.

Gellért fürdő, női termál P1550587

S az első héten, a női termál részlegen bevonulva, az onnan közvetlenül nyíló (térképen Térkép-Gellért-A3-HUjobb oldali 17 . sz.) két termál medencében (35 és 38 C0) élveztem a nagyvonalú, magas boltozatú, tetővilágítású tér kellemes – s meglepően alacsony látogató-számú – környezetét.
A női és férfi termál megnevezést ma már csak a hagyomány szerinti szóhasználat tartja életben, mivel 2013. óta koedukálták a fürdő összes medencéjét.

Gellért fürdő, női termál P1550749 Gellért fürdő, női termál P1550753Aztán az első hétvégén, éppen takarították ezt a részleget, amikor érkeztem, s átirányítottak a férfi termálba. Kicsit bosszankodtam is emiatt, mert nem értettem, hogy a takarítást miért nem nyitás (igaz, kiemelkedően hosszú a nyitva tartás: reggel 6- este 20-ig, minden nap) előtt végezték el. Aztán soha többet nem láttak engem ebben a részlegben.

Mert a látványtól, ami a férfi részlegben fogadott, szó szerint elakadt a lélegzetem.
S innentől minden nap hálát rebegtem a fürdő építőinek: Hegedűs Árminnak, Sebestyén Artúrnak és Sterk Izidornak, hogy megálmodták számunkra ezt a csodát.

Gellért fürdő- ffi termál P1550884

Az ámulat, amit átéltem, másoknál is működik, s szinte minden látogató előbb utóbb elővarázsol egy kamerát, mobiltelefont, s kényszeres fényképezésbe kezd. Tudtommal, ez fürdőkben éppenséggel ellentétes a viselkedési kódex-el, de lehetséges, hogy az igazgatóság itt felhagyott a hiábavaló tiltással. Így hát én is felbátorodtam, s úgy éreztem ezt a gyönyört nekem is meg kell osztanom mindazokkal, akiknek nem volt részük abban a szerencsében, hogy ezt saját szemükkel láthassák.

Végülis Eddie Murphy már 2002-ben itt lövöldözött az Én a kémben, vagy Katarzyna Kozyra lengyel művésznő rejtett kamerával a férfi fürdőben készített felvételeivel már 1999-ben felbolydulást keltett a Velencei Biennálén, s ugyanezen felvételei hazánk kivételével megjárták a nagyvilágot  http://katarzynakozyra.pl/main/11/mens-bathhouse/ – ezáltal távoli idegeneknek is előbb szerezve ide bepillantást, mint sok hazánk fiának. Vagyis hamar meggyőztem magam, s legközelebb, s még néhány alkalommal, magam is fényképezőgépemmel felszerelkezve érkeztem.

Át is nyújtok egy kis válogatást abból a szépségből, amivel nem lehet betelni.

Gellért fürdő-ffi termál P1550435

Gellért fürdő-ffi termál P1550490

Gellért fürdő-ffi termál P1550802Gellért fürdő-ffi termál P1550455

Gellért fürdő-ffi termál P1550454

A pilonfőkön látható évődő/csókolózó gyermekek Ligeti Miklós munkái, mint ahogyan a férfi termál többi kerámia díszét is ő tervezte, s a kivitelező nem is lehetne más, mint a Zsolnay gyár.

Gellért fürdő-ffi termál P1550467 a

Gellért fürdő-ffi termál P1550469

Gellért fürdő-ffi termál P1550813

Újabb Ligeti Miklós majolika kút-dísz, a hely szellemének megfelelően ezúttal sellőgyerekek játszanak a teknőccel.

Gellért fürdő-ffi termál P1550582

Gellért fürdő-ffi termál P1550808

Gellért fürdő-ffi termál P1550810

Gellért fürdő-ffi termál P1550825

Gellért fürdő-ffi termál P1550668

A sellőkkel szemben levő medence kútján egy kisfiú áll teknőccel, szintén Ligeti Miklós ihletésében.

Gellért fürdő-ffi termál P1550457

Gellért fürdő-ffi termál P1550488

Ugye gyönyörűek ezek a Zsolnay kerámia burkolatok, az egész díszítés és a színvilág?! Azonnal kikövetkeztettem, hogy a női részleg sem lehetett nagyon eltérő, vagyis csakis világháborús sérülés érhette ott a fürdőt. Utánaolvasok, s valóban beigazolódik a sejtés, 1945-ben a szálló súlyos károkat szenvedett, teteje kiégett, s a a női részleg egy belövésnél szinte teljesen elpusztult.

1945 Szt Gellért tér 5823

Milyen szerencse, hogy legalább a férfi részleg megőrizte eredeti formáját! Vagy mégsem?Egy archív fotó arról szól, hogy inkább egy nagyon ügyes rekonstrukció zajlott itt is, s talán a hangulat az, ami ma itt visszaköszön. Publikálás utáni új infó a kiegészítő bejegyzésben!

archív, ffi termál

Gellért fürdő-ffi termál P1550674

Én változatlan kellemes érzéssel adom át magam a 36 fokos víz lágy simogatásának, ahogy rajtam kívül teszik ezt a többiek is, s zárják szívükbe a szecessziós szépségekben egyedülálló bőséggel megáldott fővárosunk még egy csodáját.

Gellért fürdő-ffi termál P1550796

Gellért fürdő-ffi termál P1550805Gellért fürdő-ffi termál P1550816

Gellért fürdő-ffi termál P1550829

Gellért fürdő-ffi termál P1550882

Ha ennyi szépség kíváncsivá tett Benneteket, legközelebb teszünk egy nagyobb sétát az épület egészében és történetében.

Gellért fürdő-ffi termál P1550793

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Magyarország, Művészet
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Budapest fürdőváros – Gellért fürdő, a szecessziós gyöngyszem (10) bejegyzéshez

  1. Albrecht Éva szerint:

    Nagyon kedvelem a blogaidat, néha irigykedem a bejutási lehetőségeidért is. Van ennek valami titka? -)

    • elismondom szerint:

      Egy kis porckopás és kezdődő reuma :-). SZTK-ra minden magyar állampolgárnak állampolgári jogon jár évente egy beutaló. Én ezt most vettem először igénybe, 15 alkalmat írt fel a reumás orvos, s így 1500 Ft/alkalom = 2 óra vehető igénybe .

  2. Dezső Kálmán szerint:

    gyönyörű a szovjet emlékmű az általuk rommá lőtt Gellért előtt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s