Nadrág vagy nem nadrág

Ahogy elkezdtem Báthory körül az anyagot gyűjteni, belegabalyodtam kicsit a viselettörténetbe is, mivel fennakadtam a Báthory “házikabátos” királyi képén.

bathory-istvan-lengyel-kiraly-Martin Kober, 1583. olajfestménye utan

A kép aláírása: Báthory István lengyel király – egykorú olaj festmény alapján. Na de miért nem korona? És ez a köntös, sehogy sem hajazik a mesebeli hermelin palástokra. És mit viselt alatta?

Tűvé tettem ezután mind az internetet, mind az általam ismert ábrázolásait. Az interneten szinte alig lelhető fel 2 – nél több kép róla, a szobrok pedig szinte mind a közelmúltból (max. 100-150 év) maradtak ránk. S utóbbiak magukon viselik a saját koruk ismeretét, vagy elképzelését az akkori öltözetekről.

Az Országház szobrainak alkotója ugyanaz a szobrász, Brestyánszky Béla s az általa megjelenített viselet erősen Bocskai-s  sújtásos gombolással, s az alatta viselt tunika -szerű alsó viselet inkább az olasz reneszánszt idézi. De a részletektől eltekintve nagyjából egybevág a kor magyar viselet leírásaival.

stephen-bathory_s-armour-large-jan-matejko-festmenye-alapjanPásztor János megoldásában ez a köpeny alatti páncélmellény áthidalja a részleteket, amelynél támaszkodhatott Jan Matejkotól fennmaradt ábrázolásra. A magyaroknál a hadi viseletben elterjedtek a könnyebb mozgást elősegítő vértek voltak, amik többnyire “csak” (sisakból) , mell- és hátvasakból álltak, a lábak többnyire fedetlenül maradtak. Pajzsok ekkor már nem használatosak, nyeregkápában buzogány és szekerce, a kézben pedig széles, kissé hajlított kard képezte a fegyverzetet. A vértezet és fegyverzet a középkorban többnyire a legnagyobb fényűzéssel volt kiállítva arannyal ezüsttel, sőt olykor drágakövekkel is kirakva.

A XVI. században azonban a török elleni harcokban – szükségessé vált könnyűlovas harcmodor öltözékéből már kikopott a páncél, s nem harci sisakot viseltek a fejen, hanem posztóból, nemezből, bársonyból készült felhajtott – esetleg behasított (ellenzőként lehajtható) szélű süveget. Ugyanezt az alakot megtaláljuk szőrméből is, elől, vagy oldalt boglárral rögzített forgós tolldísszel. Még némileg átváltozott formában a korábbi hegyes kunsüveg is fennmaradt, melynek karimája leggyakrabban prém, teteje lágyabb kelme, hegye mindenkor oldalra lógott (lásd Bekes Gáspár kép). Lényegében a XVI. század magyarját a töröktől alig különbözteti meg más, mint a süveg, amely helyett a törökök szívesebben hordták a csavart turbánt.

Na de mi van a nadrággal?

A Wikipédia nagyon szórakoztató leírása szerint a középkori  Európában egyenesen a magyarok hatására terjedt el a nadrág általános használata. A magyarok is, mint a többi eurázsiai lovas nomád nép már az ókorban hordta, amikor másutt a férfiak és nők is szoknya-szerű alsó ruhadarabokat viseltek. (Az ókori Kínában is csak a lovasok viseltek nadrágot.) A rómaiakat például annyira meglepték a gallok nadrágjai, hogy Gallia egyik részét nadrágosnak (Gallia Braccata) nevezték el.
S íme, a középkori Európa nadrág-krónikája:

A harisnya vagy nadrág (a két szó eredetileg ugyanazt jelentette) már régtől fogva egész Európában azonos; szárait a század végéig nem varrták össze. A nadrág e szűk, testhez szabott, kezdetben teljesen dísztelen viselete mellett a XV. században jelenik meg az ún. plundranadrág , amely övéből kiinduló különálló, nem összevarrt kelmecsíkokból állt, térd fölött, vagy térd alatt lazán/buggyosan összefogva – alatta többnyire kontrasztos színű bélés nadrággal. (A német zsoldosok, a Landsknechtek viselték előszeretettel – nagy valószínűséggel a vatikáni svájci gárda ruhájának is ez szolgált mintául).

A XVI. századbeli francia nadrágok (I. Ferenc korában) még térdig sem értek,
III. Henrik idejében pedig csak az ágyékot takarták el.  XIV. Lajos korában nyerte el végleges alakját a selyemharisnyával együtt viselt francia térdnadrág, a culotte (ejtsd: külot), amelyet aztán a XVIII. század vége felé szorította ki a hosszúnadrág, a pantalló.

western_fashion_timeline_by_terrizae-d3ee2us

torok-viselet-kollazs-forras-internet

Vagyis, nadrág az, amit Báthory is visel a köpeny alatt, még ha nehéz is ezt ma így látni. Viselete megfelelt az akkor szokásosnak, illetve tele volt magas rangja üzenetével. (Ruha anyaga, színe, díszei).  A nadrág nekünk tulajdonított nyugat európai bevonulását pedig nagy valószínűséggel a törökkel folytatott szüntelen csatákban életre hívott huszárság egyenruhájának köszönhette, amelyet egészen Angliáig számos országban igyekeztek utánozni.

A különféle lábbelik divatját a nemességnél szintén a török időkben váltja fel a csizma.
Sőt, a XV. század derekán a törökök útján jut el hozzánk, még a szó eredete is török.
Ennek szára – szemben a korábbi ráncos puha magas lábbeliével kitűnő, kemény bőrből készült, a lábszár két oldalán összevarrva. Ennek rövidebb, bokáig érő, többnyire oldalt fűzött torok-csizma-es-delisaru-16-17-szváltozata az ún. delisaru, leginkább puha szattyánbőrből szabva.

A lábbelit, hogy tartósabb legyen, eleinte a sarok helyén s az orrán megvasalták. Később a talp vasalását elhagyják; ezzel szemben a lapos sarokvasat magasabbra csinálják s így a patkó változik vas sarokká. (Ebből alakítják ki a század végén Nyugat Európában a magas sarkat, vaslemez helyett egymásra szegezett bőrlapokból.) A bőrcsizmák mindenkor élénk színűek, különösen kedvelt a magyarok között a piros és a sárga viselet.

Ezzel tulajdonképpen bevezető képünk “kiegészítő” ruhadarabjait körbe is jártuk, de mielőtt rátérnék a főbb darabokra, szükségesnek tartok egy kis kitérőt.

Ami a XVI. századi nemesség ismérveit, vagyoni hovatartozását meghatározza, az életviteléből hamar leírható. A nemesség vagyonát a földbirtoka jövedelmei adják, amely biztosítja a védelemre, élethivatásaként űzött harci küzdelmeire szükséges kiadásait, s mai fogalmaink szerint igen egyszerű viszonyai fenntartását.
A magyar nemes lakása még mindig a középkori várkastély, erős bástyáival,  ahol kényelem és fényűzés kifejtésére sem hely, sem alkalom –  éspedig az állandó török veszély miatt.

A várakban még a leggazdagabb urak esetében is legfeljebb négy szobából állott az úri lakosztály. A vár különben kaszárnyák és istállók tömegéből állt, emeletek közt lajtorjákon közlekedtek. A szobák kicsik, inkább kamra méretűek, ezért a bútorzat is minél kevesebb és minél egyszerűbb darabokból állt. Még nyoma sincs a barokk hatalmas díszbútorainak. Minden olcsó, romlandó anyagból készült, ez az oka, hogy pl. ágy egyetlenegy sem maradt ránk a XVI. századból (sem azelőttről), még a töröktől mentes északi vidéken sem. Végrendeletekben, leltárakban bútorokat felsorolni a legnagyobb ritkaság. Ágy, asztal, a fal mellett végigvonuló lóca és néhány szék a lakás egész bútorzata, a szekrényeket még a középkori ládák képviselik.
Az asztal és szék formája a régi középkori: mintha egy bakra helyeznének egy lapot, ez az asztal, nagyobb vendégség alkalmával egyszerűen összeácsolnak ugyanilyen, hosszú alkotmányokat, melyeket esetenként már értékesebb textíliákkal borítják. Ugyanígy  a bútorzat hiányossága miatt kvázi üres szobákat a falakra aggatott kárpitokkal, szőnyegekkel öltöztetik, s ezek már tetemesebb összegekbe is kerülnek.

Mivel étel-ital, fűtés kikerül a földesúri gazdaságból, pénzét leginkább olyan fényűzési tárgyakra költötte, amelyek veszedelem esetén – fegyver, ruha, ékszer – könnyen elszállíthatók, elvihetők egy ember testén. Ezen a módon tezaurált értékek mintegy közszemlére téve üzentek is, megmutatva ura anyagi tehetségét. Így nyer nagy jelentőséget a ruházat a középkor vagyontárgyai között.

cranach_the_younger_barbara_radziwill1520-1551A korfelfogás szerint a (királyi) udvartartás fényére adott összegek sem a pazarlás, hanem természetes, illendő, sőt szükséges tisztesség tényét képezték.
A Habsburgok ebben mit sem különböztek Európa többi uralkodóitól, hiszen ők is Erzsébet királyné pompázatos öreg Angliája, a spanyol grandok és olasz fejedelmek, a Farnesék és az új toscanai nagyfejedelmek századában éltek.

(Mellékelt képen II. Zsigmond Ágost második felesége, Barbara Radziwiłł, aki 1550-1551. között Lengyelország királynéja.)

Az öltözékek szabását és díszítését nálunk két irányzat befolyásolta jelentősen: a török – és a nyugat európai főúri divatot képviselő – spanyol, amely utóbbi hozzánk a Habsburg udvar közvetítésével érkezett. A XVI. századtól kezdve a viselet hossza egyre rövidült, illetve szűkebb lett.

A ruhák drága alapanyagai – a németalföldi, itáliai gyárak nehéz brokátjai, bársonyai, keleti selymek és damasztok, flamand és londoni posztók, ázsiai teveszőr gyapjúk – nagy tömegben érkeztek hozzánk. Firenze, Velence kalmárjai raktárakat tartottak Budán és más nagyobb városokban; a nürnbergi, krakkói, boroszlói, bécsi szövetkereskedők sűrűn látogatták vásárainkat. Talán mondanom sem kell, a köznép számára ez elérhetetlen luxus volt. De működtek ezen kívül más fékek is a rendszerben. Már a színek megválasztása is – a divaton kívül – utalásokkal teli. A piros például csak magas rangúak kiváltsága.
De elmondható az egész korszakra, hogy nagyon színpompásan öltöztek, s a
dús és fényűző öltözetek anyagait aztán skófiummal (=arany- és ezüstszállal), gyöngyökkel gazdagon kihímezték, s felbukkannak rajtuk az ezüst és aranygombok is. Nemzeti öltözékünk későbbi dísze: a zsinórzat ekkor még ismeretlen volt. Helyét bogláros öv, vitézkötés, bőven alkalmazott prém s jórészt a kelmében lévő átszövések pótolták.
Ekkor alakul ki az úri hímzés is, amely az oszmán-török hatást és a korábbi hazai ornamentikai motívumokat ötvözte. Legjellemzőbbek a virágminták, indák, levélmotívumok voltak. Hosszasan megtalálható a gránátalma minta is ezeken a szöveteken. A kortársak számára a magyar férfi és női ruha jellegzetes volt, használták is a magyaros ruha kifejezést, ezen az Európaitól eltérő keleti hatású ruhát értettek.

Íme, máris “látjuk” a képet, amelyet Báthory egyik leghitelesebb ábrázolásának mondják, az 1576-ból származó rézmetszeten.

bathory-mek-niif-1576-rezmetszet

Bármennyire elzárkózott is a keresztény magyarság a pogány török kultúrájától, fényűzés dolgában meghódolt előtte. Török hatás alatt terjed el a színes drágakövek, elsősorban türkiz, rubin, kláris gazdag alkalmazása, mely lehetővé teszi a ruházatnak, hajviseletnek szélsőséges, vagyonokat elnyelő fényűzését. Kapcsok, gombok, párták, övek, násfák, mindennemű hajdíszek, kalpagforgók, kardövek, kardmarkolatok és tokok, mind meghintődött a század végére zománccal, drágakővel. Itt szó szerint elmondható volt, hogy egy-egy főúr ünnepi (esküvő, más, nagyobb jelentőségű országos megmozdulás) kivonulása nézőinek szemkápráztató látványban lehetett része.

esterhazy-pal-eskuvoi-dolmanya-1680-k-p1610823-szinekre-hangolva-imm-kiallitas-2016

A XVI. század közepe nagy fordulót jelent: a magyar nagybirtokos ekkor szolgáltatja ki magát egészen az ötvös mesterembernek. Ez a magyar ötvösség fénykora. Nincs mesterember, akire annyira szüksége lett volna a nagyúrnak, s akit oly sok megbízással, megrendeléssel foglalkoztatna, mint az ötvösöket, ruhái díszei megsokszorozásához.
A szükségletnek szinte mesebeli méreteire jellemző adat, hogy Kassán a XVI. században több mint százhúsz ötvösmester talált megélhetést.

Az új, megnövekedett szükséglet csakhamar előhozta a maga új formáit és technikai eljárásait. Legfontosabb újítás e téren a század közepén az új „erdélyi zománc” alkalmazása, mely a szintén magyar specialitás, a sodronyzománc mellett indul a díszruhákat is meghódító útjára. A virágos, gyöngyös, zománcos, drágakövekkel ékes ötvösművek arany, vagy ezüst alapon jelennek meg, melyek széleit keretté felhajtva védik  a benne levő áttört dekorációt.

erdelyi-otvosmunkak-16-17-sz-imm-boglarok-forgok-ov

Az iparművészetnek a testen, ruházaton és fegyverzeten hordozható tárgyain kívül a század végére a tezaurálás tényleges területe mégis máshol keresendő. A nagybirtokos igazi fényűzése az ékszer és a drága, nemes fémből való házi felszerelés, amely mellett megtaláljuk végül a leplezetlen pénzfelhalmozást is, zsákokba, ládákba, pénznemek szerint rendezve.

Természetesen nem tartozik szorosan ide, mégis engem annyira letaglózott, a Hóman Bálint által leírt, példának szánt felsorolás a XVI. századi vagyonképzés formáiról, hogy csak a kíváncsiaknak, csupa kisbetűvel, én is becsatolom ide.

bathory-kristof-strucctojasos-ezust-kelyhe-cca-1576-_-ashmolean-museum-oxford-n” A húszas és harmincas években igen nagy családokban is alig találunk négy-öt ezüst kanálra, holott a század végén mindegyik nagybirtokos házában több, egyenként 12–14–16 darabból álló garnitúra is van.
Az asztali felszerelés tárgyai: különböző kelyhek, kupák, kannák, palackok, medencék, poharak, serlegek, vödrök, csészék, tányérok, gyertyatartók, sótartók egy-egy nagyúri háztartásban több mázsányi ezüstsúlyt tesznek ki, nem is számítva a rájuk applikált drágaköveket és súlyos aranyozást. Báthory Kristóf tárházában 1580-ban két és fél bécsi mázsa súlynyi ezüstnemű volt.
Kincstára egy szép darabja, strucctojásos ezüst kelyhe – 2012. óta gyűjtői hagyaték révén, egy oxfordi múzeum tulajdonát gazdagítja. Báthory Kristóf, Báthory István bátyja, akire rábízza Erdély igazgatását, miután elfogadta a lengyel trónt.
Thurzó Györgynél, aki 1609- 1616. között a Magyar Királyság nádora, 1612-i összeírás szerint nem kevesebb, mint tizenegy mázsányi ezüstneműt tartottak nyilván. Thurzó György kincstárában csak az aranyékszerek 379 gyöngyszemet, 316 gyémántot, 373 rubint, 40 smaragdot, 27 zafírt, 4 gránátot foglaltak magukban, ugyanekkor húsz aranyláncon 56 gyémánt, 242 rubin, 2 732 gyöngyszem,
25 gránátszem pompázott. 57 gyűrűn 69 gyémánt, 22 táblás gyémánt, 12 hegyes gyémánt, 1 metszett gyémánt, 41 rubin, 18 termésrubin, 27 smaragd és egyéb drágakő foglalat volt. A boglárok, násfák, koronák, övek gyöngyszemeit és drágaköveit az összeírók meg sem tudták számlálni, csak aranyboglár volt tizenhat darab zománcos és 249 drágaköves, s ez utóbbiakon ismét 42 gyémánt, 75 rubin, 21 cseh gyémánt, 500 gyöngyszem volt befoglalva.”

A mohácsi vészt követő évek magyar férfiruhája jellemzően a dolmányból, mentéből és a lábhoz simuló nadrágból állt. A nadrágot már elég kimerítően körbejártuk, marad hát a felső viselet.

A posztóból, bársonyból, damasztból készült alsó kabátfélét, a dolmányt a többnyire egyszerű szabású – mai hálóingekre emlékeztető – ingre öltötték föl. Gyakran ujjatlan, vagy felhasított ujjú, hogy az ing kilássék. A dolmány fölött a XVI. században általában szövött sálból való övet viseltek.
A dolmány formája és elnevezése is török eredetű. Derékig követte a test vonalát, onnantól pedig lefelé bővült – elől sűrű gombsorral. A legrégebbi változatok a bokáig értek, később combig, majd a csípővonalig rövidültek. Vállszabása egyenes, ujja érhetett a csuklóig is, ekkor íves vagy trapéz formájú leppentője a kézfejre borult, amivel részben a kesztyűt pótolta hideg időben. Eleje ferdén csákóra vágott (= rézsútosan záródik elől), gallérja a
16. században és a 17. század első feléig magas, később keskenyebb állógallér. Színe vörös, zöld vagy fehér. Háta közepén szűkülő (=császárvarrás), s mintegy 15-20 cm-el hosszabb az elejénél.

thokoly-sebestyen-cimeres-1598-levele-mnl-gov-hu

A dolmányra öltött felsőkabát, amelyet szőrmével is bélelhettek, a mente.
Fő jellegzetességét a keleti kaftánéval azonos szabása adja meg. Ez pedig egy bő, nem testhez álló, hasított ujjú köpönyeg volt, felálló, vagy széles, a háton lógó sarkos gallérral. Alapvetően a dolmánynál hosszabb, annak alsó széléig érő. A XVI. század közepe táján ezenkívül az előbbivel azonos szabású, egész rövid mentét is viseltek, de létezett combközépig érő változata is. Ugyanez állapítható meg a menteujj szabásáról, ahol a különböző alkalmakhoz igazodva változtak a variációk (ünnepre, hétköznapra, télre, nyárra, stb.): van ujjatlan, de könyékig érő török ujjal is, és csuklóig érő – hol szűkebb, hol meg pazar bőségű kivitelben.

Nem az öltözékhez tartozik, de a megjelenés része: a haj- és szakáll (bajusz) viselet, hiszen ebben is változásokat hozott a század. Míg a XV. században vállig érő hosszú, bodros, göndör fürtöket viseltek, a hosszú haj viselete mindinkább csökkent az előkelőbbeknél.
A XVI. század elején a haj már sima és rövidebb lesz, második felében a meglett férfiak egészen kopaszra nyiratkoztak, sőt a század vége felé és a XVII. század folyamán törökösen borotválkoztak is, csak a fejbúbon hagyva kis üstököt. A szakállviselethez ellenben eleink az egész középkoron át folytonosan ragaszkodtak.

S most bekukkantunk a sapka alá Báthorynál is, s lehet egy új arcát ismerjük meg:

S most már csak egy apró kiegészítés a hosszúra nyúlt –  ábrázolásokból kiindult bejegyzésemhez.

Van Padovában egy gyönyörű, szobrokkal – eredetileg 88-al – telehintett tér, a Prato della Vale. Ez Olaszország legnagyobb tere, de Európában is elsők között van méretével. Mai alakját egy rendezési terv alapján, a 18. század végén nyeri el, s az elliptikus, csatornával körülvett pihenő és díszparkot a csatorna mindkét oldalán felállított szobrok teszik különlegessé.

2014-nyar-p1500079-padova

A szobrok felállításának koncepciója az volt, hogy csak olyan személyről készülhet, aki már meghalt, és volt valami köze a városhoz. Lévén Padova egyetemi város, igen sokan a szobrokkal ábrázoltak között, vagy annak tanulói, vagy tanárai voltak,  esetleg egyéb módon kötődtek ahhoz. Történetesen a 76. sorszámú szobrot Báthory Istvánnak állították. Ebből aztán tévedések és újraértelmezések tömegei keringenek az interneten, a különböző médiákban, és a fejekben. Sokan először kikiáltották Báthoryt is egykori padovai diáknak. Noha neve szerepel az egyetem vendégkönyvében – s nagyon lenyügözte az intézmény szelleme – ő azonban “csupán”  I. Ferdinánd kíséretében látogatott ide. Sokan ezek után tulajdonították más Báthoryak ábrázolásának, de miért is?

Hát tessék megtekinteni ezt a szobrot:

Ugye, ugye. Nem stimmel itt semmi. Sem a viselet, sem az alkat, sem a vonások. Ezért is nyílt tág tér a találgatásoknak. Az igazság azonban annyi, hogy a szobor készítésére
1789-ben (a mellette álló III. Jan Sobieskivel együtt) II. Szaniszló Ágost, az utolsó lengyel király adott megbízatást Giovanni Ferrarinak, akit neveznek még Torrettonak is. Nevezett még 20 másik szobrot is készített erre a helyszínre, s valószínűleg a megbízások kivitelezésénél sokkal inkább támaszkodott saját fantáziájára, művészi elképzeléseire.

Én azonban megtartom magamnak az eddig rögzült Báthory képet, s királyságához még a következő fejezetben szeretnék egy kis történelmi hátteret is rajzolni.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: kultúrtörténet, Művészet
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s