Hogy volt?- Báthory útja a lengyel trón felé

Immár ez a harmadik fejezet, amellyel megtöröm eredeti sorozatomat, a Baltikumról. Ehhez azonban nyomós indokul szolgált Báthory, aki történelmet írt ezen nemzetek életében is, ezért gondolom úgy, hogy érdemes kissé részletesebben megvizsgálni az adott időszak eseményeit, szereplőit.

Valois Henrik szökése nagy zűrzavart okozott az országban, anarchiába zúdítva a Rzeczpospolitát. Henrik hívei alig mertek mutatkozni a nyilvánosság előtt, s már az interregnum kimondása témájában kettészakadt az ország. Sokan úgy értékelték, hogy az beállt automatikusan Henrik szökésével, a szenatus viszont úgy tekintette, hogy Henrik továbbra is törvényes uralkodó, s határidőt kell neki adni a visszatérésre.
Henrik bár fogadkozott, hogy az „ő válla elég erős ahhoz, hogy két ország trónját elbírja”, végül sohasem tért vissza első királyságába. (1575. február 13-án Reimsben III. Henrik néven francia királlyá koronázták, Franciaországban még tizenöt esztendeig uralkodott, haláláig viselve a lengyel királyi címet is.)

A litvánok is, – akik az időközben (1574. aug. 30.) összeült királyválasztást előkészítő országgyűlésre, a convocatiora az orosz cár támadásától tartva el sem indultak, kijelentették, hogy bárminemű, a jelenlétük nélkül meghozott döntést érvénytelennek tekintenek, s követség küldését javasolták Henrikhez.

Abban az esetben, ha Henrikkel számoló várakozás csődöt mondana, a lengyel uraknak személyre vonatkozó elképzelése nem igazán volt, inkább az, hogy mit szeretnének: mindenekelőtt saját előjogaik megtartását (erről szólt a már Henrikkel is elfogadtatott pacta conventa), s minél magasabb privát haszon elérését (lélekvásárlás!).
A nemzeti, Piast párt lengyel királyt akar, de a lengyel nyelv megkövetelése náluk általános elvárás. S mindenki valamiféle történelmi folyamat fenntartását látta volna abban, ha a jövendő király elveszi a Jagellók utolsó – hervadóban levő – ágacskáját, Annát.

Lengyel királynak egyébként a törvény szerint bármely katolikus nemes jelöltethette magát, legyen az hazai, vagy külföldi, aki fogadja, hogy a Rzeczpospolita területéről fogja irányítani az államot, és leteszi a koronázási esküt. A lengyel trónra jutás lehetősége tehát gyakorlatilag bárki előtt nyitva állt.

Ezen a convocation nyílt először módja a külföldi követeknek is előterjeszteni uralkodójuk indulási szándékát a koronáért:

  • elsőnek az osztrák császár ügyvivője (Dudith András) érkezett, akinek csak annyi volt egyelőre a feladata, hogy tapogassa ki a terepet, s tisztázza az osztrák házat, a felmerült gyanúval szemben, hogy segítette volna Henrik szökését. (Pedig de.)
    Dudith az, aki az egész pártharcok alatt a helyszínen fonta a szálakat, s lényegében vívta a csatákat – mind (szűkmarkú, s csak ígérgetésben gazdag) megbízója a császár,
    s a lengyel urak között. Széleskörű agitációja mindenek felett sok pénzt kívánt, s a bécsi udvarnál ez volt a legkevesebb. A pénzre nem csak a francia ígéretek ellensúlyozására volt szükség, de a többi királyjelöltekére is. S a pénz lassan szivárgott, s a megvesztegethetők folyamatosan ingadoztak.
  • III. János svéd király követe, barátságát és szövetséget ajánlott egy, a moszkoviták ellen folytatandó háborúra. Egyúttal azonban kéri Lengyelországot, hogy törlesztené már le adósságát, mely tételei 120 ezer tallér hozomány, Jagello Katalin, most svéd királyné után, s 50 ezer arany, amely Bona Sforza királyné hagyatéka ezen leányára. (Sajnos az eredeti források nem következetesek a pénznem megválasztásában, ezért magam is kénytelen vagyok átvenni így adataikat.)
    Vagyis míg a többi jelöltek folytonosan pénzt küldözgettek az országba, illetve ígértek – ő mindegyre pénzt követelt, miközben hátrányára, maga szegény volt. Szándékosan sem tudta volna a lengyeleket jobban elidegeníteni. A muszka háborúra pedig annyi belviszály és zavar közepette senki sem gondolt.
    A lengyelek válasza: sem háborúra, sem adósságtörlesztésre nincs pénzük. Arról sem beszélve, hogy hacsak nem mond le III. János svéd királyságáról, nem tudta volna teljesíteni azt az elvárást, hogy Lengyel Királyságon belül éljen.
  • a cár követe miután nem adtak lehetőséget neki a svédek előtt való szólásra, el sem ment az országgyűlésre, csak némely főurakkal alkudozott a cár királlyá választásáról.
    iv-rettenetes-ivan-reszlet-by-viktor-vasznyecovS bármilyen különösen is hangzik, Rettenetes Ivánnak nagy pártja volt a lengyelek között.

/A főurak és a papság kevés kivétellel a Habsburgok pártján áll, a tehetős középnemesség és a lovagrend színe-java a nemzeti Piast párt híve, míg a kisnemesség vagy a cárt, vagy a fiát, Fjodort akarta./

Ez azonban nem szimpátiából, hanem egy elég érdekes gondolatmenet révén történt:
úgy gondolták a Cári birodalommal határos tartományokban /Livónia, Litvánia, stb./, ha Ivánt választják, nem kell a hódító támadásainak kitenni magukat. S mindezek mellett megtépázott szabadságuk, függetlenségük, alkotmányos jogaik erősítését várták tőle a lengyelekkel szemben!
(Persze idővel belátják téves eszmefuttatásukat – nem is beszélve saját honfitársaik, mint a litván főurak heves gyűlöletéről a cár irányában, amely során még annak megölésére is szőttek terveket.)

Végül is majd a cár maga “golyózza ” ki magát a jelöltségből, mivel ő gőgjében azt várja, hogy a lengyelek kérjék fel őt a királyságra, maga azért lépéseket nem tett –
a lengyelek viszont erről hallani sem akartak.

  • leghatározottabb paranccsal a török követ érkezett. A szultán általa megüzente, hogy ne tápláljanak reményt Henrik visszatéréséhez, de jól vigyázzanak, nehogy a szultán ellenségei közül válasszanak királyt. Utóbbi esetben a szultán összes ellenségével megbékél, hogy minden erejével Lengyelországra ronthasson.
    Tanácsolja, hogy vagy a lengyel nemzeti képviselőt, vagy a svéd királyt, vagy Báthoryt válasszák.
  • s ekkor tűnik fel, de egyelőre még szintén csak a befolyásos nagyurak körül, a ferrarai herceg, II. Alfonz d’Este küldötte.
    alfonso-ii-deste-by-girolamo_da_carpi_002A 900 éves múlttal büszkélkedő Este család ekkor 41 éves ifjú hercege személyes tulajdonságaival fölülmúlta a királyjelöltek legtöbbjét.
    Felvilágosodott ember, a művészet és irodalom barátja és bőkezű mecénása, kormányzati ügyességének Ferrara legnagyobb ragyogását köszönheti.
    Emellett harci babérokkal – V. Károly, törökök ellen –  is ékes. Munkás- és kitartó, becsvágyó és katonás. Megtanulta a német nyelvet is, amelyet ez időben az olaszok barbárnak tartottak, s ígérte hogy mihamarabb megtanul lengyelül is. Özvegy, azaz  partiképes, és tesz is később házassági ajánlatot a Jagelló Annának.

De mindezeknél a legerősebb érv mellette mesés gazdagsága, melyből ígérte kifizetni
a lengyel államadósságot, s feltölteni a kincstárt, s melynek hatásos előhírnöke volt az a 200 ezer forintnyi összeg, amit 1575. elejéig párthívek szerzésére az országba küld.

A convocatio végül abban egyezett ki, hogy levélben megintik Henriket, s visszatérésre 1575. május 12.-i határidőt szabják ki. Ezzel elvben fenntartotta a királyságot, s gyakorlatilag 8 hónapi uralmat engedett az anarchiának.

E második királyválság elején legjobb kilátásai a győzelemre az osztrák pártnak voltak.
A Henrik okozta csalódás a másik oldal malmára hajtotta a vizet, a klérus is csak addig törekedett Henrik fenntartására, amíg ügye el nem bukik, ám akkor, habozás nélkül áll át
a Habsburg oldalra. A litvánok és a poroszok kezdettől osztrák-házi királyt óhajtottak. Danczka még hitelt is nyújtott az osztrák félnek a pártharcok folytatásához.

lengyel-koronazasi-jelvenyek

A Habsburg házat támogatók reményeibe még újak is szövődtek, mégpedig az Új Világ, Amerika aranyainak beindult csordogálásánál részt szakítani az államadósság leépítésére. (Henrik futásakor 1 millió Ft-ra rúgott a kincstári deficit.)
Miksa császár mellett állt továbbra is a pápa, de ismert volt a császár vallásos türelme is, ezért a protestánsok vonzalmát is megnyerte. A hiba csak ott volt, hogy sokkal kevesebb rokonszenvet tápláltak a szerintük túl fiatal Ernő főherceg iránt (aki a spanyol udvarban nevelkedett, amely mint tudjuk ekkor emeli politikája központi elemévé a katolikus inkvizíciót), helyette inkább javasolták Ferdinánd főherceget, a császár öccsét.
Ferdinánd java korában, negyvenes éveiben járó férfi volt. Ez a felvetés azonban Miksának sem tetszett, nem igazán szerette öccsét. Ekkor az osztrák párt javasolta magát a császárt is, mint jelöltet. Az öreg, beteges császárnak ez az igen terhes újabb szerep – “nehéz az ő fejének még egy korona” – igencsak nem hiányzott, de a nyomásra belekényszerült.

Így aztán az osztrák-ház mindjárt három jelölttel is indult. (S gyengítették egymás pozícióit.)

lengyel-koztarsasag-a-lublini-unio-utan-1569-korul

A már felsoroltak között természetes előnyökkel indult a nemzeti Piast párt.
Hiszen az ország belső ismerete nem csak hasznos, de mindenkor érzelmi húrokat is penget.
Ők önérzetesen a nemzeti becsülettel operáltak a többiek megvesztegetéseivel szemben, valamint a nemzet vesztét féltették idegen hatalom esetén, s erre elrettentő példaként a Habsburg önkény alá került Cseh- és Magyarország szolgált. Az osztrákok esküszegők és irtózatos adókat vetnek ki minden országban, s velük egyúttal veszne a szabad királyválasztás, mely legfőbb lengyel nemesi jog, hirdették. Mindezen érvek a Piast választás meghiúsulása után szóltak Báthory mellett is. Igaz a lengyel nemzeti királlyal szemben a legnagyobb idegenkedést a poroszok és litvánok tanúsítottak. Ugyanakkor a lengyel protestánsok a Piast párt zászlaja alatt tömörültek.
Jelöltjeik száma azonban erősen lecsappant, s végül a bennmaradt 2 jelölt is a végső küzdelemben lemondott, az egyik azzal mentve magát, kicsi ő e méltóságra (Kostka), a másik büszke nemességgel közlé, neki nem kell a királyság (Tenczyński).

cesky-krumlov-lords_of_the_rose_by_mikolas_ales

Leginkább a nemzeti párt közeli jelöltként indult még egy cseh nemes, aki az előző királyválasztáson még Miksa követeként szerepelt. Ő megfelelt azoknak az elvárásoknak, amilyent a lengyelek között hiába kerestek. A cseh korona első grófja, Krumlow és Trzebon wilhelm-rosenberg-kollazsura, Wilhelm Rosenberg (Vilém Rožmberk) gazdagságára nézve fölülmúlta mindeniket, nagy tekintélyű, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező politikus, reneszánsz műveltségű főúr. Harmadikként avatják a cseh Aranygyapjas rend lovagjává. Ismerte a lengyel nemzetet, szokásait, berendezkedését, tudott nyelvükön.
S legfőbb indok mellette: sógorságban állt a Jagellókkal, hisz második, korán elhunyt felesége Brandenburgi Zsófia, az Öreg Zsigmond király unokája volt.
Saját jövedelmeiből évente 200 ezer Ft-ot, készpénzben egy összegben pedig két milliót igért a lengyel és litván rendeknek.
S mivel már harmadszorra is megözvegyült, még Annával való házasságának sem állna semmi útjában! És bár az eddig felsorolt jelöltek közül Habsburg Ernő (1553-1595.) és a svéd király után ő volt a legfiatalabb, ekkor 39 éves – de nem találtam ide illő képet róla, ezért a mellékelt kollázs.

Ám itt még egy pillanatra megállnék, s nem bírom magamba fojtani újabb felfedezésemet, és efölötti örömömet, hogy íme megint egy kapcsolódási pont korábbi utaimhoz. Hiszen a gyönyörű szép Český Krumlovban már belebotlottam ebbe a névbe, mint az ottani kastély mai alakját kialakító főúréval, akinek családi címere 5 szirmú rózsájával lépten-nyomon találkozhatunk még ma is a városban. Emlékezetes volt az évben a húsvét, amit ott töltöttünk, mert egy váratlanul hóba burkolózó mesevárost találtunk ott látogatásunkkor.

cesky-krumlov-cimg1369

És még egy utolsó eddig nem ismert összefüggés a Rosenberg történethez: leánytestvére Eva Rosenberg a mi Zrínyi Miklós hadvezérünk második felesége, aki házasságuk második évében Szigetvár ostrománál meghalt. (Ekkor Wilhelm/Vilém is a török elleni küzdelemben Magyarországon tartózkodik Miksa császár seregeivel.) Az özvegy, férje halálát követően, közös gyermekükkel a kis Zrínyi III. Jánossal Csehországba költözött, ahol gyermeke nevelését annak nagybátyjaira Vilémre, és Peter Vokra bízza. Ő 1612-ben, mint cseh nagybirtokos gyermektelenül halt meg – sírhelye a hohenfurthi (Vyšší Brod) ciszterci apátság templomában található.

S az esélytelen jelölt, aki a krakkói vajda meghívására indult, Báthory István. bathory-stefanNeki ekkor még Erdélyért kell megharcolnia, csak azután lehet lengyel királyságra gondolnia. Henrik váratlan szökése idején is inkább csak a Habsburgok hatalmának erősödése miatt aggódik, és tájékoztatja a török szultánt a veszélyről. (Azért követével tetet némi utalást saját személyére is – s a szultán be is veti magát- s Báthory nevét.)
Másik tényező ami segít Báthory nevének köztudatba kerülésének, hogy az egyik legnagyobb és hangadó lengyel főnemesi család, a Zborowskiak egyik tagja, Samuel udvarában tartózkodik, s jó véleménye eljut bátyjához a krakkói vajdához, Piotr-hoz. Bár ekkor még maga is ingadozik a ferrarai herceg, Rosenberg között, s csak mellesleg dobja be Báthoryt is a köztudatba.

Miután az adott időpontig Henrik nem tér vissza, összeül 1575. május 13.-án az országgyűlés és Henriket trón vesztettnek nyilvánítja, s a gnieznói érsek,
Jakub Uchański kimondja az interregnumot. A követek meghallgatása és hosszú huzavona után a választás napjául május 28.-át jelölték ki. Ám ahogy kezdődött, ugyanúgy folytatódott az ülés: zűrzavarban és kölcsönös ingerültségben. Azt mindenki tudta köztük, hogy kit nem akar. Nagy volt az egyenetlenkedés poroszok, litvánok és lengyelek; szenátori és lovagrend, katolikusok és protestánsok között. Voltak akik a cárt, a ferrarai herceget, kevesen Báthoryt akarták; legnagyobb népszerűsége volt a Piast jelöltségnek. Végeredmény: június 7-én feloszlott a stężyci országgyűlés, s az új királyválasztó országgyűlést november 7.-re Varsóba tűzték ki.

Mint látjuk, ennek az első országgyűlésnek az idején Báthory még előtte van a kerelő-szentpáli csatának (1575. július 10.) – ami igencsak megemeli hírnevét is -, királyságra nem gondol, de ekkor ő sem számított esélyes jelöltnek.

Végül a királyjelölő országgyűlésen Báthory bemutatására november 15.-én került sor. Követe az olasz származású Giorgio Blandrata, aki hajdan Bona Sforza királynénak udvari orvosa, majd ugyanilyen minőségben működik Izabella királyné és János Zsigmond mellett. Kiváló ismerője a lengyel viszonyoknak s sok személyes kapcsolattal is rendelkezvén már augusztus óta Krakkóban tevékenykedett Báthory érdekében. Követi meghallgatásán, természetesen (akár a többi követ) dicséri a fejedelem testi és szellemi adottságait, s ajánlásában egyebek között ezek hangzanak el:

Ő, mint szomszéd országnak barátságos fejedelme, a köztársaság ügyét szeretettel, hévvel fogja felkarolni, karját, vérét, életét, minden vagyonát örömmel ajánlja föl.
…Némelyek a lengyel nyelvben való járatlanságát kifogásolják, pedig nincs miért, mert latinul – ahogy az előkelők s a nemesség legnagyobb része ért, s az államügyek intéztetnek – a fejedelem nagyon szépen (elegantissimus) beszél, sőt lengyelül is ért annyira, hogy egy év alatt könnyen megtanulhat. Hogy a szultán adófizetője volna, az nem igaz, mert ő szabad, eddig senki által le nem győzött fejedelem; az ország (Erdély) az, mely a békéért adót fizet; ez sem ő alatta, hanem éppen (Jagello) Izabella királyné alatt kezdődött…
      Ajánlatai: 1. Szabadságaikat, törvényeiket, vallásukat tiszteletben fogja tartani. 2. Minden államadósságot kifizet. 3. Mindent visszaszerez, amit a muszka elfoglalt s e célra, ha kell, saját harcedzett seregeit is segítségül adja. 4. Törökkel, tatárral állandó békét tart fenn. 5. Az ország határait megerősíti. 6. Bejövetele előtt 200 000 Ft-ot küld az ország szükségleteire, ellenséges betöréstől való oltalomra. S amint bejő, személyesen, nem hadvezérek által fog hadat vezérelni, kész lévén életét is feláldozni a köztársaság üdvéért. 7. A nemrég tatár fogságba került russiai nemeseket közbenjárásával és saját költségén kiszabadítja. Egyebekről, különösen az adókról és minden szükségletről akkor, ha a rendek a fejedelem felől valamit határoztak.

Itt külön van egy részlet, amiről eddig még nem beszéltem, de fontossággal bír.
Egyrészt, maga a tény hogy valakinek van saját hadi népe, a pénzzel azonos nyomatékkal ér fel – nem beszélve azért az erő kifejeződéséről. Ugyanakkor Lengyelországban a honvédelem feladata a nemesség vállán (pospolite ruszenia= nemesi felkelés) nyugodott. Ha az országgyűlés elhatározta a közfelkelést, a király táborba hívó levelét minden vajdaságban kihirdették. Négy hét alatt minden nemes lovon ülni tartozott.
A lengyel király mellett (akinek viszont a testi épségére vigyázva, a direkt csatározástól távol tartották) a sereg fővezérlete a főhetmanra volt bízva. A nemesi felkelésből körülbelül 200,000 katonája (amely többnyire lovasságból állott) volt Lengyelországnak. A lengyel nemesi felkelés zsold nélkül szolgált bent a hazában, de a határon kívül a király költségén. Határait vitézül megvédelmezte, de a támadó hadjárattól idegenkedett. Báthory idejében a nemesi felkelő sereg csak három hónapig tartozott hadakozni, a 3 hó eltelte után csakis újabb országgyűlési végzés értelmében.

Kicsit előrefutva, de ide tartozik: Fentiek igencsak megnehezítettek bárminő hadviselést, ám Báthory meg tudta oldani a kérdést: A rendes országgyűléseket tábori országgyűlésekkel helyettesíti. Még gyökeresebb megoldása volt: az állandó hadsereg szervezése. A nemesi felkelés gyalog szolgálat iránt ellenszenvvel viseltetett, s Báthory hadseregét főképp lengyel és magyar gyalogságból és tüzérségből szervezte, s ezekkel vívta legszebb diadalait. Ebben a korban kezd teret nyerni a hadművészetben a fejlettebb tűzfegyverek alkalmazása. A tüzérség mozgékonnyá vált, képes volt együtt mozogni a gyalogsággal és lovassággal.
A XVI. század közepétől gyújtó és robbanó lövedékeket is használnak. Ezeket Báthory először Gdańsk ostrománál veti be. Az itt bevetett vetőbomba feltalálása nevéhez fűződik.

dicsoseg-a-hosoknek-ciklus-pskow-1581-stanislaw-eugeniusz-bodes

A követek meghallgatása után kezdődhetett a tulajdonképpeni szavazás, a szenátus tagjainak időben nem korlátozott vélemény nyilvánításával és voksolásával, szigorúan a méltóságok sorrendjében. A 139 felsőházi tag szavazása november 21.-ig tartott, s elsöprő Habsburg sikert hozott:

Összesen 35 szenátor pártfogolta valamelyik osztrák jelöltet, ebből 19-en Miksa császárt, 12-en Ernő főherceget és 4-en a Domus Austriacae-t. A ferrarai herceg és a svéd király 5-5,
Jagelló Anna 2, és valamely „Piast”-beli 8 szavazatot kapott. Báthory mellett csupán egy voks szerepelt, Andrzej Zborowski, udvari marsalé, de ő is csak második helyen, a ferrarai herceg mögött szavazott rá.

A köznemesség hatalmas felháborodással fogadta a szenátus döntését és szinte azonnali, közös elhatározással úgy döntöttek, Habsburgok biztosan nem kerülhetnek a lengyel trónra. Amint befejezték november 30.-án a szavazást, a roppant többség Piast párti volt, de jelöltet megnevezni nem tudott. December 9.-én hangzott el végül az a két név, akik elállásáról már fent szóltam. A felforrósodott hangulatban csak hajszálon múlt a polgárháború kitörése. Másnap a választási mezőn mindkét párt teljes fegyverzetben jelent meg. A patthelyzetnek december 12-én, az ország prímása, az interrex Jakub Uchański naplementekor azzal vetett véget, hogy királlyá kiáltotta Miksa császárt.

Óriási felháborodás követte a bejelentést, hiszen Miksa császárt a lengyel alkotmány megsértésével, közös egyetértés nélkül (sine communi consensu) kiáltották ki a anna_jagello-koronazas-utanRzeczpospolita uralkodójává.
Ha a december 12.-i leáldozó nap Miksáé volt, a december
13.-i felkelő a Báthoryé.
Most érkezett el az alkalmas pillanat, amikor elhangzik:
egy van csak a jelöltek között, aki a császárral megmérkőzhetik, Báthory. S a név, mint varázsige hatott.
A vajdaságok nagy része kinyilatkoztatta, hogy idegenek közül egyedül őt kívánják.

A Piast párt másik része új jelszót adott ki: válasszák meg Jagelló Annát királynővé, s az eszme népszerű volt. Néhány óra, s megszületett a kompromisszum: Báthory vegye nőül Annát s együtt uralkodjanak. Ily hirtelen támadt Báthory királlyá választása, melyet december 14.-én az alsóház egyhangúan megszavazott.

Válaszul a korona marsall, Andrzej Opalinski a varsói várban újra Miksát kiáltotta ki uralkodóvá december 22-én, de még ugyanezen a napon a város piacterén Andrzej Zborowski is bejelentette az ország új királyát – Báthory István személyében.

Volt tehát most már királya Lengyelországnak, kettő is!

Hogy milyen politikai csatározások útján nyerte el magának Báthory a koronát, amelyet végül a következő év, 1576. május 1.-én helyeztek fejére, az már a következő fejezet témája lesz.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Lengyelország, Litvánia, Történelem
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s