Valami elveszett… (Baltikum 23)

vilniusangelai-cs13

…a gyermekkor, az ártatlanság, a remény, – a zsidóság.

-Eljössz velem a városba, Dániel-mondta nagyanyám, mire a szívem felujjongott. Azt hiszem, azon a napon értettem meg, mire is való az emberi szív. Hát persze hogy az örömre. A kéz arra való, hogy dolgozzon meg egyen vele az ember, a láb, hogy a piacra járjon, a boltba meg az imaházba, a fej, hogy ne felejtse el az imádságokat meg  a mindenféle bölcsességeket, a száj, hogy valamire serkentse a másik embert, meg szitkozódva összeteremtse, a szívet meg azért adta az Úristen az embereknek, hogy örüljenek. Mire másra?
…nagyanyám maga sose örült..- Az ember Dániel – oktatott-, szenvedni jön a világra. Aki nem szenved, az nem ember.
Nagyanya, persze, elvetette a sulykot. Én például nem szenvedtem, de azért mégse voltam madár, se kutya, hanem ember. …Biztosra vettem, a mama csak tetteti, hogy meghalt, azért, hogy végre kivigyék nagyanya házából, örökösen perlekedtek minden apróság miatt, különösen miattam,…
Amikor fölcseperedtem, szinte minden áldott reggel kiszaladtam a temetőbe, és elmondtam édesanyámnak titkaimat. Néha odabicegett hozzám a féllábú sírásó, göcsörtös, gyökérszerű kezével megsimogatta a fejem, s komor titokzatossággal így szólt.
– Bizony, így állnak a dolgok, Dániel…

Így mutatkozik be Grigorij Kanovics – Gyertyák a szélben regényének kis főhőse, aki gyermeki nyíltszívűséggel mutatja be nekünk kis világát, a “várostól” (Vilnius)
32 km-re lévő kisvárost szereplőivel, Jojszeffel, a sírásóval, Dragackis kocsmájával, és Rendbácsival. Lájzer a lakodalmi muzsikus, Mendl Svárc fazekas, a talmud kiváló ismerője, Hájem, a templomszolga, Heneh Rápoport a falusi iskola tanítója,
Niszn Goldsmidt a rőfös – s a többiek, szabók, órások, a patikus, a borbély, a suszter,
a sachter, az ószeres, a vízhordó, képezik a környezetét, akiknek nincs nagyobb igazság a munkánál.

kollazs-zsido-kisemberek

Litvániában a zsidók mintegy 700 évvel korábban jelentek meg, valószínűleg az Európa nyugati vidékein pusztító 1348–51-es pestisjárványt követően, miután nagy számban menekültek keletre, tekintve, hogy a járványért a „kútmérgező” zsidókat tették felelőssé.
A vallási türelmet gyakorló Litvánia jelentette a 14-15. században az európai (askenázi) zsidóság északkeleti határát.
Vytautastól származik az az első dokumentum, az 1388. évi Privilégium, amely a zsidók helyzetét szabályozza 37 cikkelyben.
Ezekben többek között megtiltotta, hogy a zsidókat rituális gyilkossággal vádolják: ha
egy zsidót egy keresztény gyermek (nem rituális) meggyilkolásával vádoltak, akkor bűnösségét hat tanúnak – három zsidónak és három kereszténynek – kellett bizonyítani.
A vádló, ha a vád alaptalannak bizonyult, ugyanolyan büntetést kapott, mint amelyet
a gyilkossággal gyanúsított kapott volna.
A zsidók temetőjét megrongáló keresztényt vagyonelkobzással sújtották. Szigorúan megbüntették azt a keresztényt, aki nem sietett segítségért kiáltó szomszédja megsegítésére. A zsidó lexikon “Litvánia” címszó alatt elmesél egy történetet: litván keresztények késlekednek kimenteni a folyóból egy fuldokló zsidót, mire a segélykiáltásokra odarohanó pap nemcsak hogy megszidta, de alaposan el is tángálta híveit. (T.Venclova: Zsidók és litvánok)

oreg-temeto-pioromont-alapitva-1487-jan-bulhak-5732-1330628246_b1

A törvények beszédesen szólnak arról is, hogy azért a betelepedésük nem ment akadályok nélkül, hisz az előbb jöttek védték jogaikat, ami táptalajt adott az oly régóta népszerű antiszemitizmusnak is. Ez azonban semmi esetre sem volt faji eredetű, hanem vallási, még inkább gazdasági gyökerekre nyúlt vissza, amelyre Vilnius * is igen jó példa.

* ugye időközben mindenkinek világos, hogy a város ezen megnevezése csak a 19. század vége óta
– nacionalista mozgalom kibontakozása, litván nyelv használata – bukkan fel, míg évszázadokig, nyelvenként változó: Vilna, Vilne, Vilni, Vilnia, Wilne, Wilno, Wylno stb. alakokban ismert. (Ugyanígy, ha régebbi térképeket nézegetünk, az utcák megnevezése is aszerint változik, hogy éppen kik lakták az adott időben: lengyelek, oroszok, vagy litvánok.)

A zsidók telepei eleinte három helyre korlátozódtak: Grodno, Brest és Trakai.
Vilnát ugyanis védte a lakóinak adományozott Magdeburgi városi jog (Jogaila, 1387.), melynek értelmében idegeneknek ott letelepedni és ipart űzni tilos. Az első rést “a falon” a 16. században sikerült ütni, amikor két zsidó kereskedő Krakkóból engedélyt (1551.) kapott II. Zsigmond Ágosttól letelepedésre, és meghatározott üzleti tevékenység (köztük pénzkölcsönzés) folytatására Vilniuson belül. Első, – fából épült zsinagógájukat 1573-ban létesítették a Žydų gatvéban (Zsidó utca).

nagy-zsinagoga-helye-terkep

Innentől azután fokozatosan növekvő jelenléttel, ambiciózusan jártak ki újabb és újabb jogokat (tulajdonszerzés, termékkör bővítés, kézművesség), miközben adót fizettek a városnak.
A keresztények kiváltságaik védelmében sokszor folyamodtak a zsidók elleni erőszakhoz, vagy megtorláshoz (temetőjük, zsinagógájuk lerombolása stb.), amely után, a zsidók védelme fokozására 1633-ban IV.Vasa Ulászló lakóhelyükül kijelöli számukra a
Žydų-Mėsinių (=Jatkowa)-Šv. Mikalojaus – Vokiečių (=Niemiecka, Német) utcákat, s egyidejűleg bővíti tevékenységük körét.

Ez a terület, mely az egyetemtől a Német utcáig terjed, ahol már az evangélikusok építkeztek. (Milyen beszédesek a régi utcanevek, melyekből már kevés maradt fenn!- A Mėsinių gatve pl. a Mészárosok utcáját jelöli, később találkozunk még a Stiklių gatvével, ami az Üvegesek utcáját jelöli.) Az egyre inkább túlzsúfolt zsidó negyed ugyanis folyamatos terjeszkedésében majd átugorja a Német utcát is, és egészen a városfalig nyúlik.

IV. Ulászló király engedélyezi továbbá egy kőből (téglából) készült zsinagóga építését is, azzal a kikötéssel, hogy nem lehet magasabb a város templomainál, s nem emelkedhet ki
a városrész többi épületéből. Ily módon aztán a reneszánsz és barokk stílusjegyeket elegyítő Nagy Zsinagógába lépcsőkön, lefelé kellett bemenni, hogy megfelelő méreteivel helyet adjon akár 5 000 hívőnek is. Az épület később még többször rongálódik, az oroszok 1655-1661-ben felégették, s átépítései (Smuglewicz) során végül klasszicista (Glaubitz) külsőt kap – belseje túlnyomó részt barokk díszítése mellett. A zsinagóga udvarában, melyet Suilhofnak hívtak, további kisebb zsinagógák, rituális fürdő, és a Strashun könyvtár, a világ legnagyobb judaista tanításokat és szent könyveket magában foglaló gyűjteménye, is fellelhető. Sokak szerint egy vallásos ember egész életét eltölthette úgy, hogy ki sem lépett ebből az udvarból.

a-nagy-zsinagoga-a-zsido-utcaban-vilnius-kollazs

vilnius-nagy-zsinagoga-suilhof-udvar

Nagyanyám még nálam is forróbban és szenvedélyesebben fohászkodott. Egyszerűen azt követelte  az Istentől, hogy rajta kívül senkit se hallgasson meg az imaházban. A többiek majd várnak. Ma ő van soron…
Nagymama úgy társalgott az Úrral, mint régi ismerőssel a piacon: egyszer suttogva, máskor kiabálva. Más nagyanyák szemrehányóan néztek rá, akik szintén nem kíváncsiságból jöttek el az imaházba, hanem az övéhez hasonló, ha nem fontosabb kérésekkel. Az öregasszony azonban ügyet sem vetett rájuk, szétlökdöste az Isten trónusa előtt állók sorát, és mindenáron elsőnek akart odajutni a frigyszekrény elé: az Úr kegyeiért nem kellett munkával és pénzzel fizetni, csak böjttel és imádsággal.

1742- től már a város 2 főútvonalán kívül (Hajnal kaputól a Katedrálisig; illetve a Trakai kaputól a St. Jánosok templomáig) bárhol élhettek. (De aki már időközben ezeken szállásolta be magát, maradhatott.) Kialakították ezenközben saját közösségi intézményeiket, mikvét, kóser vágóhidat, temetőt…

Így aztán fokozatosan városalkotó tényezőkké váltak, számban folyamatosan gyarapodtak, annál is inkább, mivel az Úr felszólítását: „Szaporodjatok, sokasodjatok …” (Móz. I. 1,28)
a zsidók kötelező parancsként értelmezték, s részarányuk a „többségi társadalomban” egyre nőtt.
Első – nem igazán megbízható – adatok szerint ezer, majd a 17. század közepére már
3 ezer zsidó lakosa van Vilniusnak. Miközben az orosz-kozák megszállás elől menekülve a várost elhagyják, – a katonák épületeiket felégetik – ám újra építkeznek, s száz év múlva (1796.) ismét 3 600 zsidó adófizetőt tartanak számon az akkor 17 500 fő lélekszámú városban. Ez már a lakosság 20 %-át jelenti.
1800. évi cenzusnál pedig ez a szám is megduplázódik, hiszen a 6 971 zsidó lakos, az összességében alig változott lélekszámnak már 40 %-át teszi ki. Igaz, lakóházaik aprók, és túlzsúfoltak – egykori kimutatás szerint lakásonként átlag 6,6 főt fogadnak be, s házanként 7 lakás az átlagos otthon-szám. A megnövekedett zsidó negyed (céhenként saját zsinagógával) a nagyváros szignifikáns részévé vált.

wilna-zsido-utcaA közösségi hierarchia szerint, vezetői a gazdagokból és a magas fokon képzett emberekből kerültek ki, ugyanakkor többségük szerény megélhetését szorgos aprómunkával, illetve egy egy tevékenységre szakosodva teremtette elő. A környező népek nyelveit beszélő kereskedőik jelentős láncszemét alkották az É-D-i irányban a Balti tengertől a Közel-Kelet felé, illetve a K-Ny tengelyen, Európa – és Ázsia közötti nemzetközi árumozgásnak. Társadalmukban legnagyobb megbecsülést a rabbi élvezte, a hitközségi bíró (av beit din), a magid, vagy vándorprédikátor…az orvos, és egyéb tanult emberek.

Az istentiszteleteken nagyapa mindig találkozott a sírásóval, és hazatérőben, nagyanya tudta nélkül, be-be tértek Dragackis kocsmájába,…
-No, vén csont, mikor szándékozol megtérni Istenhez?- kérdezte néha Jojszef, miközben  a kocsmában lecsatolta falábát, s mint egy tuskót az asztal alá tette…
-Hátha te előbb halsz meg, mint én?- protestált szelíden nagypapa megmámorosodva a nagylelkűségtől és a szabadságtól.
-Nekem, öreg, nem szabad meghalnom – jelentette ki a sírásó. – Így állnak a dolgok.
-Neked ugyan mért nem szabad?
-Ki temeti el akkor a halottakat? Mondjuk, meghal példának okáért a szabó. No, hát akkor mi van? Szabó annyi van, mint a kóbor kutya, észre se veszed, megvarrnak azok neked mindent, még a halotti leplet is. Vagy órás. Több órás van nálunk, mint ahány óra. De sírásó egy van mindenkire. Amíg másik születik, s mire kitanítják…
-A sírásó nem órás. Nem tart sokáig a kitanítása. A kezébe nyomják az ásót, megmutatják a helyet, és azt mondják: “Ásd ki, barátom!”- dörmögte nagypapa. (Aki órás volt..)

A Lengyel- Litván Nemzetközösségben széleskörű jogokkal rendelkező zsidóknak önkormányzata volt, s a kulturális és oktatási autonómián kívül, a törvénykezésben is függetlenek voltak. A 16. század végétől legfőbb szervük, a Litván Zsidó Tanács, a va’ad szinte kormányként működött, egészen 1764-ig.
A zsidó iskolahálózatnak köszönhetően a férfiak körében 100%-os volt az írni-olvasni tudás, amely esetükben hébert, vagy jiddist jelentett. Mindez egy olyan időben, amikor mások Európában gyakorlatilag írástudatlanok voltak.

rafael-chwoles-cheder-1986-postcard

A 17. század elején már 40 híres rabbi élt a városban, s Vilnius Európa legnagyobb
Tóra-központjaként vált ismertté, s hatalmas szellemi hagyomány hordozójává évszázadokra. Litvánia nagyszerű Tóra-tudósainak és világhírű jesiváinak köszönhetően az országot „második Erec Jiszráélnek” kezdték nevezni, Vilna pedig mint „Litvánia Jeruzsáleme” tett szert hírnévre.
A világ minden tájáról sereglettek ezekbe a jesivákba a tanulni vágyók, vallásos írók, bölcselők, filozófusok, s a legnagyobb zsidó gondolkodók és vezetők közül sokan származtak Litvániából.
Ám mindahányt elhalványította portrait-of-rabbi-elyahu-ben-shlomo-zalman-1720-1797a zsidó vallási hagyomány egyik legkiemelkedőbb alakja, a 18. században itt élt Elijahu ben Slomo Zalman (1720– 1797.) rabbi, akit Vilnai Gáonként (=Bölcs) is emlegetnek, s aki meghatározó irányt adott az ortodox judaizmusnak, kiemelkedő a befolyása a kabbala és halakha területén.
A Tóra tanulmányozásához ragaszkodó, de ahhoz a világi tudományokat is fölhasználó gaoni tanítás fő jellemzője a racionalitás, az érzelmektől mentes kritikai szellem. Tudós szelleme már korán megmutatkozott: 7 évesen már beszédet mondott a Nagy Zsinagógában, amelyben a Talmud egy bonyolult részletét magyarázta, két év múlva már kívülről tudta az Ószövetséget, még egy évvel később majdnem az egész Talmudot. Hosszú élete során körülbelül hetven értekezést írt, nemcsak teológiai és filozófiai témákban, hanem algebráról, trigonometriáról, földrajzról, csillagászatról, s egy sor más tudományról – a vallással összefüggésben. Ha kellett, konzultált a szomszédos egyetem professzoraival is. Ő és tanítványai, az utána következő nemzedékek aufkléristái, együttesen teremtették meg Vilnának mint szellemi központnak az alapjait.
vilna-gaon-zsinagoga-romjai-rafael-chwoles-1913-2002Maga igen aszketikusan élt, a hitközség lakást és imaházat épített neki a Nagy Zsinagóga mellett, mely a háborúban elpusztult, emlékére az Egyetem utca gettóbeli folytatását róla nevezték el.

A könyvei között élő, egyedülálló tekintélyű gáon talmudizmusa szöges ellentétben állt, az ugyanekkor ható, és az ésszel szemben a tömegek érzelmességére, mindenfajta misztikus messiásvárására építő, hasszidizmus alapítója, az ukrajnai Baal-Sem Tov.

Ő nem tudta kívülről a szent könyveket, nem is nagyon ismerte őket, s tanításában mindenki lehet igaz, Istent dicsérő ember a természet csodáiban gyönyörködve, anélkül, hogy körmönfont tudományokba bonyolódna.

Romuadas Rakauskas-litvan-iskola-000ak

A városlakó Gáonnak, a törvény és az írás emberének a haszidok örömteli panteizmusa eretnekségnek tűnt, ám városa,Vilnius megmaradt az ő követésében. Az általa kialakított visszafogott, racionális típusnak, a zsidó kultúra megőrzőjének lenyomatát megtalálni később Izrael megalapítóinak személyében is.

Halálakor ezrek kísérték a temetőbe. Ma már nincs meg a régi (1487 (!)-ben alapított) vilnius_oreg_temetoje-_uj_sport_es_koncertteremtemető sem, amely a Gediminas várával szemben a folyó túlpartján terült el. Oda a szovjetek az 1960-as években egy zene- és sportcsarnokot emeltek, falaiba beépítve az egykori sírköveket, míg a Nagy Zsinagóga helyén kocka alakú óvoda/iskola terpeszkedik.

Gaon és családja mauzóleumát, egy maroknyi földdel sírjáról, átköltöztették messze egy külvárosba, mely már a harmadik – a második Užupisban volt, melyet feldúltak – zsidó temető Vilniusban.

gaon-mnauzoleum

Az északi, askenázi zsidóság külön csoportját, eredetileg Litvánia (jiddisül Lite,
héberül Lita) zsidóit hívták, a jiddisből a 18. század végétől általánossá váló szóval,
litvákoknak.

Jellemzőjük a mély vallásos hit, a szellem és tanulás tisztelete, racionális és intellektuális megközelítése a spirituális területeknek csakúgy, mint a mindennapi dolgoknak.
Öltözékükben, megjelenésükben európaiakká váltak, semmi kaftán, vagy pajesz, stb., ám életük tengelye a vallás maradt. A sabaszt betartották, ami a Vilnius egész ritmusára hatással volt. Néha még a jezsuita prédikátorok is példaként hozták fel a keresztények előtt őket, akikkel szemben nem káromkodtak, s az Isten nevét feleslegesen szájukra nem vették. Az itt meghonosodott zsidó hagyomány és szellem inspirációt adott számos írónak, művésznek – kinevelte világhírű tudósait, zenészeit, nemzetközi szervezeteit (YIVO-tiszteletbeli tagjai között: Einstein, Freud, Chagall, Bernstein), vagy adott helyet az orosz cionista mozgalomnak, elnököt a Global Jewis PEN-klubnak.

A vilniusi/litván zsidók kiváltságai az állam (Rzeczpospolita) háromszori felosztásával szűntek meg, amelynek során, az Orosz birodalomba kerülvén, II. Katalin lakhatási zónákba kényszerítette őket. A lakhatási zóna egészen 1915-ig létezett, hivatalosan azonban csak az 1917. februári forradalom szüntette meg.

vilnius-orosz-uralom-alattA cári politika a zsidókérdést radikálisan akarta megoldani: a zsidókat vagy ki kell irtani (például a 25 éves katonai szolgálat bevezetésével), emigrációba kényszeríteni, vagy ortodox hitre áttéríteni. Hivatal viseléstől eltiltották őket, autonómiájukat megszüntették. Vilnában 1847-től orosz nyelvű rabbiképző intézet működött, s ekkor jelent meg az orosz zsidók vékony, de fontos szerepet játszó rétege. Ezzel párhuzamosan csökkent a litvákok és a jiddis Vilna központi szerepe, s olyan új „zsidó” városok alakultak ki, mint Kijev, Harkov és Odessza különösen.

Az orosz birodalomban a XIX. század végére az antiszemitizmus a hivatalos állami politika rangjára emelkedett. Annál meglepőbb, hogy noha általánosságban a politika nem kedvezett nekik, a (még mindig sok esetben egymásnak ellentmondó) demográfiai kimutatások szabályos népességi robbanást jeleznek.

vilnius_nepesseg_alakulas_1765-1916

Először Vilna orosz csapatok általi feldúlása után, és később is azonban annyiszor rá kellett jönniük: a legszélesebb autonómia sem ér szinte semmit, végrehajtó hatalom, hadsereg nélkül (s ilyennel a szétszóratásban élő zsidók egészen Izrael megalakulásáig soha nem rendelkeztek).
Életük minden pillanatban ki van szolgáltatva az uralkodó többségnek, és csak akkor van némi esély a megmaradásra, ha követik a talmudi útmutatást: „Az ország törvénye a törvény.” (Innen a minden rendszerhez alkalmazkodó zsidó sztereotípiája.)

Mert Dániel apja, akihez a városba, a börtönbe igyekeznek nagyanyjával, egy másfajta igazságért, egy másfajta életért küzdött.., s amiről a fiúcska faggatásaira csak rejtélyes válaszokat kap, amik lassan állnak össze fejében a puzzle képévé:

– De mégis, maga szerint miért ültették le?
-Hát tudod, arról van szó, hogy édesapád csodát akart tenni.
-Milyen csodát?
-Megváltoztatni a világ rendjét. Se többet, se kevesebbet.

De a kis közösség többségének más a véleménye:

De hátha nekem nincs szükségem semmiféle igazságra? Hátha én fütyülök arra a másfajta életre?…nem zsidónak való foglalkozás a börtönben ülni. Amióta világ, a világ, mi azzal foglalkoztunk, amiért arannyal, ezüsttel, legrosszabb esetben rézzel fizettek. A világon a legjobb börtön a munka! Az egyetlen, amiért az Istenhez könyörgök, az, hogy hosszabbítsa meg számomra a börtönbüntetésnek ezt az időtartamát.

És ez történt az 1800-as években is. Szorgos kezek keresték a megélhetést, s lehet mondani, meg is találták.
A generációk óta űzött kézműves mesterségükre építve, időszerű termékeket kezdtek gyártani, s eleinte kicsiben, majd egyre bővülő vállalkozásokban tömegtermelésbe fogtak: főleg a ruhaipar területén. Itt az egyszerűbb összeállításokat bedolgozásra, otthonról nőkkel is végeztették. A készterméket a nagy orosz birodalom egész területére elvitték: konfekcionált ruhák, kesztyűk, zoknik, cipők. Csak varrodából az első világháborúig
1 000 üzem nyílt, a 131 kesztyűkészítőből 78 alkalmazott 308 dolgozót és 125 segédet. Zoknikészítésből 3-4 ezer ember élt meg, a mintegy 100 vilnai cipészből mindössze 3 volt keresztény. A szíj- és nyeregkészítés pedig kifejezetten zsidó monopólium volt.
Általánosságban a kicsiben indult vállalkozások eleinte legfeljebb 10 főt foglalkoztattak, majd egyre nőtt, akár több százas nagyságrendig a dolgozóik száma. Ezeknél már a termelést is amerikai mintára, külön munkafázisokra lebontott részlegekben végeztették.

1815-ben felállították az első szövet gyártó üzemüket is, de belefolytak a fafeldolgozásba, bútorgyártásba, vagy élelmiszer előállításba (liszt, cukor, édesség, sör), vilniusi vállalkozók tevékenykedtek a dohánygyártás területén, bőrkikészítésben, vagy a nyomtatásban.

Különösen nagyszámban voltak zsidó kézben kis boltok és kereskedések. Míg 1806-ban mintegy 22%-a volt a kereskedőknek zsidó, ez csaknem egészében átkerült hozzájuk:
a kereskedelem 77%-t zsidók bonyolították 1897-ben.

Ahogy Vilna kereskedelmi centrummá vált, megjelentek fiókintézményeikkel a fontosabb bankok is a városban. 1904-ben aztán megnyílt az első zsidó kereskedelmi és hitelbank is.

Hihetetlen vitalitás és vállalkozó szellem hatotta át ezt a kicsiből kinőtt közösséget, ugye!?

De hát hol vannak e dicső múlt nyomai? Vilniusban járva egyetlen szó, egyetlen részlet nem emlékeztet ezekre az emberekre. Hogyan?

Európa egyik legnagyobb zsidó közössége litvániai területeken élt- és halt.

ghetto-field-in-jewish-cemetery-in-vilnius

Összességében a Litvánia területén élt zsidók 96 %-a elpusztult a II. világháború folyamán, ami alighanem egész Európában a legmagasabb számarány. 1941. decemberében a
250 ezres zsidóság 5%-a volt még (gettókba zárva) életben, akiket aztán 1943-ban és 1944 -ben öltek halomra vagy vittek haláltáborokba. Így a háborút csak 8 ezer litván zsidó élte túl. (Számuk ma 3-4 ezerre olvadt.) Ezen a sorson osztozott az a 60 ezer vilniusi zsidó is, akiknek oly káprázatos történelmét fentiekben lekövettük.

Hogyan esett ez a szörnyűség, a következő bejegyzésben utána nézünk.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Baltikum, Irodalom, Litvánia, Történelem, Vallás
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s