Karácsonyi dallamokra

fahéj, hókifli

Eljött hát ismét az ideje, amikor az évben legalább egyszer kicsit megállunk, s többet fülelünk a belső hangokra, és igyekszünk lelkünket ünneplőbe öltöztetve kiélvezni azt az örömöt, hogy újra azokkal lehetünk együtt, akik szívünknek a legkedvesebbek. S ha már elég régóta koptatjuk ezt a Földet, és sajnos megszaporodott azok száma is, akikkel már nem oszthatjuk meg asztalunkat, egyre becsesebbek ezek a meghitt esték és nappalok, melyek már régen felülírták az ajándékozás tárgyi formáit.

karácsonyfa, selymes fényekkel

S a karácsonyi fenyőillatú szobádban még érzékenyebben reagálsz a meghatóan emberire, s minden szépre – mint azokra a történetekre, amiken ezek az értékek olyan erővel átsütnek, mint Lénárd Sándor, idei nagy felfedezésem, szinte minden sorában.

S hogy ne legyen a dolog nyomasztóan csöpögős, szelíd humor kíséri kalandos életének történeteit, amelyek az 1910-ben Budapesten született írónak osztályrészéül jutott, menekülve a hitleri őrület elől Bécstől Rómáig, majd  élete utolsó 20 esztendejét – 1972. évben bekövetkezett haláláig – a brazíliai őserdő egy kis völgyi házában a bennszülöttek orvosaként eltöltve.

A tőle vett idézeteket szeretném letenni számotokra ajándékként a képzeletbeli karácsonyfánk alá.

A középiskolai barátságok már eltartanak egy élet végéig, a kis­lányokkal, akik ugyanabban az iskolapadban ültek, könnyű megtartani a közös tolvaj­nyelvet is. Középiskola, egyetem, kutyabőrön kívül maradandó emberi kapcsolatokat is adhatna – hisz csupa kapcsolatot kereső, társulni vágyó fiatal találkozik ott. Ebből a rétegből jött szavakkal védek régi, pajtási érzelmeket az idő ellen. Fiatal lányoknak írok, akik mellesleg négyszeres nagymamák. Bájos, csitri szépségeknek küldöm epedő soraimat, mert én még ismerem őket, míg azok, akik ma látják őket (bősz varázslók ármánya!), szürke özvegyasszonyt látnak baktatni hatvanadik életéve felé.

Míg ott vénülnek hű barátnőim, mint Dorian Gray rejtett képe, én itt őrzöm üde lényüket; s ha én itt szürkülve, kopaszodva, tört fogakkal kanalazom a kukoricamálét, az ő képzeletükben még hosszú tempókkal, háton úszva, biztosan szelem a Bécs felé rohanó Dunát. Húszéves fejjel, vihogva, tért és időt tagadva levelezünk. Ha Ausztriába írok, harminc éve, hogy megállt az idő, s áll, mint a napóra éjjel.”

“A jó dolgokat meg kell élni, a rosszakat túl kell élni. “

“A templom tele van. Az ájtatos gyülekezet a prédikációt hallgatja. A tiszteletes úr azt magyarázza, hogyan illik felkészülni karácsony szent ünnepére. Ha az az érzése, hogy a gyülekezet nem figyel, lovaglócsizmájával belerúg a szószéket pótló katedrába.
Ám a gyülekezet nem a figyelést tartja fontosnak. Fontos az, hogy az ember vasárnapra szépen kiöltözzön, fontos, hogy otthon ne felejtse a német zsoltároskönyvet. A szekérbe, a zöld (vagy sötétvörös) kocsiba befogni a fontos és az, hogy a lovak szőre fényes legyen. Alaposan tisztára csutakolni őket, az fontos. A kislányok a vasalt szoknyát tartják fontosnak meg az új napernyőt, még akkor is, ha mezítláb jönnek. Az istentisztelet olyasvalami, mint a katonai díszszemle békeidőben: mindenki egyszerre néző és szereplő.
A kislányok, elöl-balra, egymással sugdolóznak, és a ruhájukat huzigálják. A kisfiúk elöl-jobbra, kellemetlenül feszengenek az ünneplőben. Az öregasszonyok, hátul-balra, úgy bólogatnak, mintha minden mondatot külön jóváhagynának, vagy mintha minden percben elbóbiskolnának. Az idős férfiak, hátul-jobbra, köhécselnek, torkukat köszörülik, nagyokat fújnak. Üdvös dolog ennyi bibliaidézetet hallani, de jobban esne nagyot szívni a kukorica-levélbe takart, koromfekete dohánylevélből. Várni kell; most nem illik. Még egy negyedóra, és a tiszteletes úr is másról fog beszélni: istentisztelet után káposzta- és veteménymagokat árul.
A papi csizma nekivágódik a katedrának, a tiszteletes úr felemeli a hangját: „És el fog jönni az Úrjézus, eljön ide, a mi nyomorúságos világunkba! Vagy nem tudjátok, hogy világunk, ez a kevély, elbizakodott, csillagokra törő világ a siralmak völgye? Egyesek ezt nem akarják tudomásul venni! Közületek még senki sem éhezett egyetlen napig sem!”

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Ünnepek
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Márta Szakács szerint:

    Köszönöm szépen!

    Fölöttem a felhő ezt írta (időpont: 2019. dec. 23., H 20:47):

    > elismondom posted: ” Eljött hát ismét az ideje, amikor az évben legalább > egyszer kicsit megállunk, s többet fülelünk a belső hangokra, és igyekszünk > lelkünket ünneplőbe öltöztetve kiélvezni azt az örömöt, hogy újra azokkal > lehetünk együtt, akik szívünknek a legkedvesebbek” >

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.