600. jubileumi bejegyzés

Ez az év a jubileumok éve lesz a blogom vonatkozásában.

10 éve májusban 2 db bejegyzéssel kezdtem el a szárnybontogatásomat, amelyet még év végéig 100 újabb követett. Ez volt db-számra a legtermékenyebb (fél)évem, amely után pár évig még átlag 70-80 db bejegyzés volt a mérleg, s azóta jellemzően 50 alatt alakul az évi posztok száma.  S ez a mostani éppen a kerek, 600.-ik bejegyzésem.

könyv, olvasásAz évek folyamán aztán egyre bőbeszédűbb lettem, s összességében, ha kinyomtatnánk az összes bejegyzést, 8.670 db A4-es lapra lenne szükségünk.
Persze ennek nagy hányadát a képek teszik ki, hiszen főleg láttatni szerettem volna azokat a szépségeket, ahol nekem szerencsém volt megfordulni. Láttunk így sok mesés várost és tájat külföldön, szép hazánk számos csodáját, s ami kézenfekvő, mert itt élek – Budapest mesélő épületeit, házait. Néha kitekintettem a festők műhelyébe, s gyakrabban lapoztam veletek a szépirodalom ihlető műveiben.

Remélem, nem untattalak Benneteket halálra.

Én biztos, hogy élvezettel kutattam egy egy új élmény hatására még több összefüggés, ismeret után, bár sokszor előfordult, hogy amíg eljutottam odáig, az írásba és formába öntés már kemény ülőmunkát és kitartást igényelt.

Ám, amire végképp nem számítottam, a munkám különleges elismerést nyert.

Az év végén megkeresett az Országos Széchényi Könyvtár, hogy blogomat, mint a kialakuló új digitális kultúra értéket hordozó darabját beválogatták webarchívumukba. S a szükséges papírmunka és a webhelyükre lementett tartalom feldolgozása után, ma már a nemzeti könyvtárunkban is nyilvánosan elérhető a Fölöttem a felhő blog anyaga.

webarchivum-pecset-2

Az OSZK webaratás elnevezésű projektjébe ezen a linken http://mekosztaly.oszk.hu/mia/demo/ lehet eljutni, melyen belül az én munkám itt található:

OSZK_webarchívum

Ez bizony számomra különlegesen nagy ajándék.

Nincs összefüggésben, de lehet, hogy ebben az évben még inkább ritkulnak bejegyzéseim, mivel előre láthatólag semmi komolyabb utazást nem tudok beiktatni, másrészt a webhely szolgáltatómnál, a wordpressnél rendelkezésemre álló tárhely hamarosan kimerül, s akkor el kell gondolkoznom, hogyan tovább. Ez lehet, hogy alkalmat is ad némi hangsúly váltásra az utazások adta élményekről, más engem lekötő témák irányába. De ez még a jövő zenéje.

Most inkább csak az örömömet szerettem volna megosztani olvasóimmal.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: egyéb
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) 600. jubileumi bejegyzés bejegyzéshez

  1. Noémi szerint:

    Nagy élvezettel olvasom bejegyzéseit. Tartalmasak, élvezetesek. Várom a folytatást utazás témában is!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.