Tallinn és a Dómhegy (Baltikum 33)

Linda, Kalev király özvegye, férje halála után hatalmas, kőből készült síremléket épített, amelyhez a követ kötényében hordta össze oda, ahol a mai Dómhegy = Toompea Kalevipoeg és Kreutzwald szobor, kollázsemelkedik, ami az egyetlen kiemelkedő pontja
(43 m) Tallinn városának. Ezt az észt mondát, amely itt a Kalevipoeg nemzeti eposzuk hősének immár halála utáni továbbéléséről beszél (akár a finn Kalevala), a nép emlékezetében darabokra hullt, jórészt feledésbe merült eposz töredékeiből a XIX. századi nemzeti ébredés idején Friedrich Reinhold Kreutzwald szőtte egybe és egészítette ki, mígnem huszonkétezer soros egésszé kerekedett.

Mert ahogy a már nemrég hivatkozott Baltikum 4 írásomban nagy vonalakban végigkövettük, a mai észtek ősei már a kezdetektől éltek ezen a területen, sőt ők használják ma is azt a nevet, amelyen legelőször (Krisztus születése körüli idők) írásos formában említik a Balti tenger keleti partvidékén élő népeket a latin aestii (keletiek- észak germán szó után) névvel. Ugyanakkor ezek a népek a történelem folyamán sosem alkották az uralkodó osztály részét, ősi földjeiken mindig elnyomottak, jobbágyok, földművelők maradtak, akik először csak 1918-ban kerültek önálló, államalapító pozícióba.

Tallinn IMG_2716 vikingek

Dúlták a partjaikat vikingek, majd ezután következett első északi hódítók, a dánok nevéhez kötik a város alapítását, melynek neve Taani linn = dán vár/város. Ők erősítik meg az itt (Toompeán) már akkor létezett fából készített várat. (1219. év)

Tallinn látkép, 1647- gravírozás A.-Oleariuse könyvben


A dán név nem maradt azonban sokáig, mivel 1347-ben a dán király eladja a várost a Kardtestvérek rendjének, s a német keresztesek és az utánuk beözönlő telepesek által használt megnevezése 700 éven ( – 1918-ig ; illetve ezután a német megszállások idején) át Reval. Rävala a környező tartomány – illetve püspökség neve volt, melynek székhelye itt volt .

Mint ahogy a történelmi keresztes lovagállam, Livonia területe nagyjából a mai észtek illetve lettek által lakott területekre terjedt ki, ahol az őslakosok keresztény hitre térítése zajlott. Az ország egésze váltakozó módon hol svéd, és/vagy német, hol lengyel,- sokszor mások uralkodtak az északi, mások a déli országrészen – illetve 1710-től orosz felségterület volt.

Toompea vár urai
A nemesség, és a vezető réteg azonban dominánsan a német maradt, akik többnyire széleskörű autonómiát nyertek a különböző hódítóktól, a helyi közigazgatási, vallási és jogrend nem változott. Ennek nyomán itt máig uralkodó a református vallás.

A történelmi városrész területileg két részre osztható: a Dómhegy és Alsóváros. Ezeket már a középkorban fal választotta el egymástól is.

A város kiugró pontján fekvő Toompea 800 év óta Észtország hatalmi központját tölti be. A Toompea együttesként ma ismert várkastély tömbje az idők folyamán többször változtatta formáját, a korok és stílusok nyomát őrzik az egyes bővítések, átalakítások. Eközben a középkori erőd és vár, palota és kastély szerepén át, ma az észt parlament (Riigikogu) székhelyéig módosult a funkciója.

A_Toompea_kastély,_a_hatalom_központja

Toompea kollázs

A Toompea kastély (Toompea loss) legrégebbi része a 13. századi lovagvár, mely védőfalai megerősítésére a Kardtestvérek lovagjai, a sarkain különböző méretű és funkciójú tornyokat emeltek. Ezekből ma már csak 3 áll, mivel a délkeleti, “Stür den Kerl” nevűt, a 18. században az új orosz főkormányzói rezidencia kialakításakor lebontották.
A legjelentősebb (és legmagasabb) közülük, a maga 45,6 méteres magasságával rá is szolgált egy külön becenévre, ő a Hosszú Hermann (Pikk Hermann) bástya, melyen a független Észtország kék-fekete-fehér nemzeti lobogója leng, ezzel egyúttal Tallin egyik szimbólumaként is kezelik.

Tallinn P1650377 Pikk Hermann

A képen a torony mellett látható oldal időben a legfiatalabb eleme (1930.) az együttesnek, mivel itt előtte a várfal állt. A déli szárny újjáépítésére hozott határozat után, itt a keleti oldali palotával összhangba hozva emelték a Belügyminisztérium céljára a hivatalt, majd palotához illő környezet céljából hozták létre előtte a parkot.

A Hosszú Hermann és a Pilsticker torony között futó nyugati fal a mészkő szikla tetején 149 méter hosszan húzódik. Ennek reneszánsz szakaszát a Hosszú Hermann tornya mellett alakították ki a svéd uralom alatt (1589.), a stockholmi királyi vár mintájára. Az  udvar közepét az Tallinn, Toompea, nyugati falegykori konvent várfalra támaszkodó épülete foglalta el, amely a lovagi korban a szervezeti élet lényeges szükségleteit nagy termeivel szolgálta: tanácsterem, refektórium, dormitórium, kápolna stb.
1843-ban az épületben börtönt alakítottak ki, amely okán az 1917-es februári forradalom idején a benyomuló tömeg azt felégette.
A függetlenségét elnyert Észtország alkotmányozó gyűlése határozott 1920. évben aztán úgy, hogy a konvent alapjaira építi meg az Észt Parlament (Riigikogu) új épületét.

A nyugati fallal átellenben áll az a II. Katalin orosz cárnő rendeletére készült Észt kormányzósági épület, amely homlokzatát leginkább fényképezik a turisták, mivel innen, a Kastély tértől (Lossi Plats) szokás megközelíteni a Toompea együttesét.

Toompea Kastély tér, kormányzói palota

Az épülethez fűződő történet szerint, miután 1710 -ben az észt területet meghódító I. Péter orosz cár 1711. karácsonyát itt töltötte Toompeán, ám nem volt elragadtatva tőle, ezért megépíttette Kadriorgban a saját rezidenciáját. Toompea ezáltal csaknem egy fél évszázadon át érintetlenül maradt, mígnem II. Katalin cárnő 1764 -ben látogatást tett a balti tartományaiban.
Ő viszont a Kadriorg kastélyában eltöltött egy éjszakán betegedett meg, a White-hall,Valge-saal-Martin_Siplane_ (1)kastély rossz komfortja következtében. Ekkor rendeli el egy korszerűbb, reprezentatív épület kialakítását ezen a helyen. Az épület (1773.) külső jegyeiben a barokk motívumok az uralkodóak, belseje azonban már inkább a korai klasszicista stílust követi. Legszebb terme a piano nobilén, középütt elhelyezkedő díszterem (white hall), amelyet ceremóniák tartására használtak, csakúgy akkor, mint a jelenlegi parlament által.

Míg a cári időkből még a klasszicista pompa öröklődött át napjainkra, a mai 101 tagú parlament tevékenységét már sokkal inkább a skandináv mintára berendezett falak között tölti.

Aki jobban körül szeretne nézni a Parlament épület belsejében az a csatolt videoklipen megteheti.

De amit a mai észt parlamentről érdemes elmondani, az korántsem a berendezés milyensége, hanem a tartalom! Tudtam ugyan valamennyit az utazásom előtt is az elképesztő új utas észt rendszerről, amely jellemzői az elektronikus (papír nélküli) kormányzás, az internet alapú ügyintézés, az így formát öltő intelligens állam és hozzá kapcsolódó digitális vállalati szolgáltató szektor, ám igazából az azóta itthon utánaolvasottak alapján nőttön-nő lelkesedésem.

Már nemzetközileg ismert az országnevük szellemes angol kifordítása: Estonia – e-stonia.

A rejtély kulcsa az észt ID kártya (személyi igazolvány), amivel bármilyen tranzakciót le tudsz bonyolítani.

/ Okmányiroda, lakcím-nyilvántartatás, földhivatal, anyakönyvi ügyek, állampolgárság, bevándorlás, rendőrségi ügyek, iskolai beíratás, közjegyző, polgárjogi ügyletek (egy szerződést e-mailben is meg lehet kötni mert van elektronikus aláírás), egészségügy, bankolás, adóbevallás, választás, szavazás sms-ben! E-mailben értesít az egyetem, a rendőrség, a bank – És amit e-mailben válaszolsz az hivatalos levél./

Sőt, legutóbb ennek globális kiterjesztéseként megalkották az e-citizenship intézményét, amely hatására 10 millió e bevándorlónak nyitnak kaput virtuális letelepedésre Észtországban, hozzáférhetővé téve számukra is az észt elektronikus igazgatási struktúrát. (Ez jelenti pl. , “hogy fizikailag nem kell idejönni, de itt van a céged bejegyezve, itt van bankszámlád, itt adózol az itteni szabályok szerint az online felületen, és a digitális technológia segítségével bármilyen szerződést aláírhatsz, vagy például embereket vehetsz fel dolgozni.”)

Akit fent idéztem, és gyakorlatilag oldalszám tudnám bemásolni azt a csodát, amelyet Tallinban c. blogjában 2013. szeptembere – és 2015. májusa között írt bejegyzésein keresztül számunkra is kézzelfoghatóvá és érthetővé tesz. Én habzsolva olvastam minden írását, amik olyan ablakot nyitnak egy másik “posztkommunista” országra, amelyek leginkább csak irigységgel töltöttek el. Mindenkinek ajánlom (el)olvasásra, hisz akár az egészet egy hétvége alatt abszolválni lehet, amibe ugyanakkor a szerző részéről 2 év munka, tapasztalat és kitűnő összefogása van témáinak. Többet, és teljesen testközelből megtudhat az ember belőle, mint számtalan útikönyv kiolvasása után. Nincs olyan, akár érdektelennek látszó téma – nálam pl. ilyen volt a dalosünnep – ami ne hozna eddig nem hallott újdonságokat, vagy nem keltene emóciókat. Egyszerűen nem lehet abbahagyni, annyira olvasmányos, szórakoztató és lebilincselő.

Csak ebben, az intelligens (tudás alapú) társadalom témában írt cikkeiből, kedvcsinálónak, néhány kedvenc mondatom:

Az észt rendszerváltás egyik nagy különbsége a magyar rendszerváltástól az, hogy itt tényleg teljes és drasztikus újrakezdés volt. Részben kényszerből (nem volt továbbélő, vállalható örökség) részben pedig tudatos döntés eredményeképpen (minden, ami ma Észtország, az a Szovjetunió makacs tagadása).
Amikor újra ki kellett találni az egész országot, éppen feljövőben volt az internet. Tulajdonképpen viszonylagos fejletlenségüket fordították akkor előnnyé, ugyanis nem kellett ugyanazokat a (drága) infrastruktúrákat létrehozniuk, hanem a helyi meglévő rendszerek visszahúzó tehetetlenségi ereje nélkül térhettek át azonnal a legfejlettebb technológiákra. Az elavult és kiépítetlen szovjet kommunikációs technológiát azonnal az új mobil technológiák váltották fel,
mellesleg a fejlődés következtében jóval olcsóbban.  

A kormányzat és a közigazgatás internet alapúvá tétele segítette az átláthatóság megteremtését, a korrupció jelentős visszaszorulását.
További előnyök a kiszámítható vállalkozási környezet vagy a társadalom intézményekbe és az államba fektetett bizalma.

..az észt példa egyik legmarkánsabb jelensége a bátorság a változtatásra. -az előremenekülés volt az egyetlen választható út

Sikítófrászt kapok azoktól a mondatoktól, amikor valaki nekem a híres, magyar közigazgatási rendszerről beszél. Mert annak sem közelmúltbéli (1990-2013), sem egy rendszerrel korábbi (1949-1990), sem pedig monarchiabéli birodalmi hagyományait nem tartom olyan örökségnek, amivel kezelni lehetne XXI. századi kihívásokat.

A magyar közigazgatás két alfaja a Gizike-Mancika vonalon tevékenykedő irodista nő…Valami tényleg van még bennük a Habsburg örökségből. A birodalmi szemlélet, és az ezzel párosuló arrogancia.

Az észt közigazgatás igen alaposan Mancikátlanítva van. Fájó kimondani, de kirúgták őket. Ahogy otthon is kéne. Helyettük most van mindenkinek chip-es igazolványa és megszűnt a hagyományos hivatalosdi és önkormányzatosdi, okmányirodásosdi és földhivatalosdi. Hogy kicsit egyértelműbben fogalmazzak.
A valamikori tanácsok, nem úgy alakultak át, hogy ugyanaz a gárda kitette az önkormányzat táblát. Hanem abban a túlburjánzott az emberek életére rátelepülő hivatali formában MEGSZŰNT az egész. Jelentős megtakarításokat teremtve ezzel a költségvetés számára mellesleg.

Lehet, hogy ezek hozzák azokat a jelenségeket is, amivel itthon ugyancsak nem találkozol:

Nők az észt kormánybanLemondott az észt pénzügyminiszter Egészségügy, oktatás és nemzetbiztonságA bűvös 1000 euróIngyenes tömegközlekedés Tallinnban

Szerintem ennyi elég ajánlásnak…

A Dómhegyi kormányzati együtteshez tartozik, az építőjéről Stenbock háznak nevezett klasszicista épület, melyben a köztársasági elnök kabinetje található, illetve a kormány tartja itt üléseit. Ennek mintájára számos nemesi ház épült a Toompeán klasszicista stílusban.

Tallinn IMG_2439 V

Tallinn P1650454 nemesi ház

Tallinn, Toompea, kollázs

És a Pikk Jalg (hosszú Dómhegy utca) városkapuja felé igyekszünk, az Alsóváros irányába.

Toompeából lefele, Pikk jalg torony kapu kollázs

Pikk Jalg kapunál,kollázs

De mielőtt átcsapnánk az Alsóvárosba, még visszaugrunk a Toompea központi teréhez, a Kastély térhez. Hiszen éppen itt, kikerülhetetlenül, szemben a volt Észt kormányzósági épülettel, szinte uralja a terepet, az 1894-1900 között emelt orosz Alekszander Nyevszkij székesegyház. Ebbe a környezetbe bizonyosan nem illik, az egyébként nemrégiben szépen felújított hagymakupolás ortodox templom, bár egyértelmű, hogy éppen a tallinniak német beállítottságának ellensúlyaként, az orosz hatalom saját uralma szimbólumaként állította.

Tallinn - A.Nyevszkij katedrális, kollázs

Viszont abszolút a Dómhegyhez tartozik, az innen mondhatni, egy saroknyira lévő Szűz Mária templom, közismert nevén a Dóm (Toomkirik), hiszen a városrész is róla kapta nevét.

Helyén korábban fatemplom állt, ahol a domonkos szerzetesek kezdenek kőtemplom építésbe 1229-ben, mivel itt kolostort terveztek állítani. A 14. században a dánok királyi templommá akarták kiépíteni, ezért egy királyi kápolnát és erkélyt is építettek hozzá. Mai, háromhajós formáját a 15. században kapta. Tornya 1684-ben egy tűzvész következtében elpusztult, ezt később, 1779-ben barokk stílusban építették újjá.

Dómtemplom, kollázs

A dóm egyedülálló fából faragott címergyűjteménnyel rendelkezik, amely 107, az Észtországi Lovagrendbe tartozó nemesi család címerét tartalmazza. A 13–18. század között a tallinni főnemesség kedvelt temetkezési helye volt a templom, amelyben több kőszarkofág található. Orgonája a 19. században Berlinben készült.

És innen pár lépés a városra gyönyörű kilátást nyitó teraszhoz, ahonnan már mellékeltem korábban pár panoráma képet.

Tallinn IMG_2692 FotóZsuzsi, panoráma

De most egy másik kilátónak a sokkal inkább ideillő belső képével zárom a bejegyzést.

Tallinn IMG_2653

Kategória: Észtország, építészet, Baltikum, Történelem | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Tallinn csodái – Szentlélek templom (Baltikum 32)

Elhagytuk hát Rigát is, és újabb ország és fővárosa várta, hogy 1 napra megmerítkezzünk benne. A Dunántúl méretű Észtországról is épp olyan keveset tudtunk, mint előző két állomásunkról. Legfeljebb homályos sejtések éltek bennünk, hogy nagyon észak, tehát inkább hideg és zord – kicsit Finnország, de még inkább a volt Oroszország, majd a legújabb szovjet idők lenyomatainak szürke városa. Talán egyedül mint kikötővárost gondoltuk meghatározó arculatformálónak benne.

MICSODA TÉVEDÉS !

Addig még rendben volt, hogy valóban jelentős kikötőváros. (Nem hiába ácsingózott utána hosszan Nagy Péter orosz cár, hogy az ő  jeges tengeri, 8-9 hónapon át befagyott kikötői helyébe egy fagymentes kikötőhöz jusson, s indított is – 1700. év – ennek érdekében sok véres csatát, mely egy évtizedre hadszíntérré változtatta Észtországot is.)
Mi is itt nyertük az első bepillantást Tallinnra, az Old City Harbour épülete előtt megállva, amely benyomásom szerint elsősorban a személyforgalom számára kiépített rész volt, a legfontosabb kompjáratok a skandináv országok, mindenekelőtt Finnország irányában innen indulnak. (Sofi Oksanen, észt-finn szülőktől származó fiatal írónő érzékletes bepillantást nyújt a szovjet éra idejéből ezen utak természetébe, – seftelők és nosztalgia utasok, rokon látogatók, prostituáltak, és a vám és adómentesen a hajón kapható alkohol mámorába fulladó, ki sem szálló utasok elegye – a Sztálin tehenei c.könyvében.)

Tallinn IMG_2657 FotóZsuzsi

S innentől kezdve, minden ami Tallinnban “szembe jött” velünk, csupa meglepetés, élmény, elragadtatás, egy új, nagyon nem várt, rabul ejtő városkép. Mert Tallinn belvárosa egyike az Európában legépebben megmaradt középkori városmagnak, az egykori 4,5 km-es városfalból még épen fennmaradt 2 km-es szakaszán 26 intakt toronnyal megtűzdelve.

Meseszerű, ahogy az alsó- és felsőváros közötti, kaptatókkal is ellátott utcákon kapaszkodva, vagy csak sétálgatva a kereskedők és kézművesek utcáiban, mintha a megelevenedett középkorban lennél.

S a Dómhegyről nyíló panorámánál kevés szebbet láttam.

Tallinn P1650427 panoráma

Tallinn P1650437 panoráma

A történelmi falak és épületek között azonban trendi üzletek, kávézók és éttermek sora hívogat, s tényleg a legbarátságosabb módon. Az észt emberek idegenekkel szemben úton-útfélen megnyilvánuló nyitottsága, vendégszeretete mosolyra fakaszt. (Szinte mindenki beszél – legfőképpen angolul.)

Tallinn IMG_8014 Gyö, Városháza tér

A pulzáló városképben keveredik a skandináv flair, a Hanza városi hagyományokkal, s a múlt mellett egyedülálló módon ott van a jövő is. Példa nélkül álló, hogy az észt emberek mindegyikének állampolgári jogon jár a szabad és ingyenes internetes hozzáférés. Az ország több, mint 1100 pontján WiFi hotspotok vannak telepítve, legyen az a legkisebb sziget, falu, vagy a főváros. A narancssárga táblákkal jelzett nyilvános helyeken ugyancsak biztosított az internet elérése.

Egyébként, az észtek találták fel a skype-t.
S ha már: a világon ezidáig az észt Parlament az egyetlen, amely papír nélkül is boldogul.
A törvényhozás elektronikus módon történik, s a választások online, vagy sms útján bonyolíthatók.

2011-ben Tallinn volt Európa Kulturális Fővárosa. 1997.óta pedig óvárosát az UNESCO a világörökség listájára vette.

Ja, és amit mindenképp ki kell emeljek: az észt rokon nyelvcsalád velünk. Állítólag észt-magyar cserediákok gond nélkül 3 hónap alatt megtanulták a másik nyelvét – de én mondjuk semmi ismerőset nem találtam benne, sőt az írásukban a rengeteg egymás melletti magánhangzó halmozás rám inkább idegenül hatott.

Hát úgy ízelítőül és egy kis benyomás keltése végett ezt gondoltam elmondani a bevezetőben.

Noha már többször éreztettem, hogy annyira kifutottam az időből, s küszöbön áll az idei évre tervezett nagy kirándulás – ezért a lehető legrövidebb módon szeretném lezárni Lettország illetve Észtország fővárosaiban tett látogatásokat.

Mivel Rigát ha nem is egy fejezetben, de nálam már ez is nagy szó: 2 bejegyzésben sikerült összefoglalnom, Tallinnál meg egyszerűen egy kép-aláírásokkal megtűzdelt fotóalbumot terveztem. Aztán ezt tovább fejlesztve: a várost nem is egységbe foglalva tárgyalnám, hanem egy-egy kiemelt pontját, épületét mutatnám be egy bejegyzésben. (Így haladni is jobban tudnék – mert akkor nem kell egyensúlyozni az arányokkal.)

Így választottam elsőnek a rám legnagyobb hatást tett középkori templomot, a Szentlélek -templomot (Püha Vaimu kirik). Tallinn számos sok-százéves középkori temploma közül a XIV. században épült Szentlélek templom volt a tallinni észt gyülekezet temploma. (Merthogy évszázadokig itt is idegenek- többnyire németek- voltak a nemesek, a város vezető urai.)

Ma a lutheránus gyülekezet temploma, de az anglikán egyház is itt tartja isten-tiszteleteit.

A templom az Alsóvárosban, a város szívét jelentő Városháza tér közvetlen közelében, attól csak egy kis szűk utcával és átjáróval elválasztva található, itt a térképen a 11. számmal jelölve.

térkép, Tallin, old town

Tallinn, Szentlélek templom- és Városháza tér

A templom oldalán a festett óra Tallinn legrégibb köztéri órája. Készült 1684-ben a híres tallinni fafaragó, Christian Ackermann műhelyében.

A szűk kis utca a templom mellett a Balthasar (étterem) feliratú átjárón kivisz a Városháza térre. Azt gondolom, hogy az étterem névadója feltételezhetően az a Balthasar Russow lehetett, aki 1563-1600 között a Szentlélek templom lutheránus lelkipásztora volt, s akinek nagy érdeme a Chronica der Provinz Lyfflandt (Livónia tartományának krónikája, 1578) megírása, amely értékes forrása az észt történelemnek, s számos leírást tartalmaz a korabeli mindennapi életről, nem egyszer igen erős kritikai éllel.

Kis ízelítő a szokásos nemesi lakodalom leírásából: “…Aki legtöbbet tudott inni, zabálni, verekedni, szúrni vágni és a sebeket, a fájdalmat nyikkanás nélkül eltűrni, az lett a kakas, akit a legmagasabb helyre ültettek, s tisztelettel bántak vele. Mikor teleitták magukat, s odalett a józan eszük, megkezdődött a veszekedés, huzakodás, verekedés, szurkálás, de nemcsak kint az utcán, hanem a házban is, és az úrnők, kisasszonyok kénytelenek voltak az asztalokra, lócákra felugrálni. A férfiak harci pallos nagyságú szablyákkal hadakoztak, melyeket két kézzel kellett forgatni. Volt, akinek kettéhasították a fejét vagy tőből levágták a karját, úgyhogy a borbélyok éjjel-nappal tele voltak munkával. Azt a veszekedést, vagdalkozást és más ocsmányságokat, amit a fiatalságnak nagy megbotránkozására látni és hallani kellett, nem visz rá a lélek, hogy leírjam.”

Előtte, ugyancsak ebben a templomban működött pásztornak, Johann Koellnek (egy másik hittestvérével) a nevéhez az első észt nyelvű katekizmus fordítás fűződik, amelyből a legelső észt nyelven megjelent könyvet nyomtatták 1535-ben.  Így mindketten beírták magukat az észt kultúrtörténetbe.

Mivel a templomot az egykori szegényház – és menedékház mellett (ma is áll az épület) építették, a szűk kis utca névadója (Saiakang, Weckengang) is ennek emlékét őrzi: kb. Zsemle-járatnak fordítható név arra utal, hogy a betegeket akkor bocsátották el – mondták gyógyultnak, ha már képesek voltak megenni két zsemlét.

Éppen, hogy a szegényeket és betegeket megértsék, kellett a templom pásztorainak (az egyébként használt német mellett) észtül is tudniuk, s itt tartották az első észt nyelvű isten-tiszteletet is, valamint innen indult útjára a reformáció.

A templomnál meglepő építészeti megoldás, egyrészt, hogy a templom nem a szokásos nyugat-keleti, hanem északkelet-délnyugat tájolású, továbbá, hogy a belépést nem egy feltűnő, díszes főkapun át, hanem az oldalajtón keresztül biztosítja. Bár belsejében a templom még számos korai, 14. századi gótikus elemet tartalmaz, külsejét többször is módosították. Eredetileg talán nem is volt tornya, azonban a 15. századból már biztos információk vannak annak meglétéről. A 64,5 méter magas karcsú torony azonban kétszer is leégett (1684, 2002), ám az újjáépítésénél megtartották eredeti formáját, s a sisak az első tűz után került a tetejére. Egészen a közelmúltban történt tűzesetig harangja Tallinn legöregebb harangjának számított, mely Mária-harangot 1433-ban öntötték. 2002. óta ez a súlyosan sérült harang a templom belsejében került kiállításra.

Valószínűleg a tűz után került kialakításra az a megoldás, melyről a 17. századra datált lépcsősre épített oromzat leírásánál szólnak, s ami az akkori tallinni építészetben nagyon egyediként hatott.

S mindez csupán a felvezető ahhoz a látványhoz, ami a templomba lépve engem letaglózott. Kölcsön is veszem profi fotósok felvételeit, ami jobban képes visszaadni azt az első benyomást, ami elragadtatással töltött el.

Tallinn, Szentlélek templom 4

Tallinn, Szentlélek templom 19

És most már jöhetnek a saját felvételek!

S ami különlegesség, de szintén a templom jellegéből adódik, hogy a kórus nem a templom középtengelyében, hanem a baloldali hajó meghosszabbításában található. Ez a megoldás azonban a szegényházak templomainál megszokott volt, mivel fontos volt, hogy a betegek is mindent halljanak, ami az istentisztelet alatt elhangzott. Ugyanígy szokatlanok a falban található fülkék, amelyek valószínűleg a betegágyak elhelyezését szolgálták.

A templom falain (É, D, Ny) végigfutó galérián a mellvédek a szegények bibliája szerepét tölti be festett képeivel, mely a 17. századból, Elert Thiele fafaragó műhelyében jeles szobrászok és festők közreműködésével készült. Az 57 kép különböző jeleneteket tartalmaz az Ótestamentumtól kezdve, az Újtestamentumig.

Tallinn IMG_3035 FotóZsuzsi Szentlélek templom

Tallinn IMG_8306 Gyö Szentlélek templom

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Gyönyörűségesek Tallinn legrégebbi (1597.) szószéke színes faragott szentjei és a féldomborművű bibliai képei, a hangvető míves kidolgozása.


Tallinn IMG_8291 Gyö Szentlélek templom

A templom gyönyörű faragott berendezésein túl is igen díszes, mivel a városi tanács, mely szívesen tartotta itt ünnepélyes üléseit, és a polgárok is, szívesen adományoztak a templom javára. S mivel a reformáció idején valahogy a templom kimaradt a képrombolásból, ezért azok nagyobb részt meg is maradtak. Mint ahogy megmaradtak a régi faragott padok, vagy a szintén az egyik legrégibbként számon tartott, 15-17. századi keresztre feszítési csoport.

Tallinn, Szentlélek templom kollázs

És utoljára hagytam a legszebbet, a templom leghíresebb darabját, s egyben legértékesebb műkincsét, a Szentélyben levő, 1483. évből származó szárnyas oltárt.

Tallinn IMG_2589 Szentlélek templom

Tallinn IMG_2628 Szentlélek templom

Az oltár a tallinni polgármester (Didrik (Derick) Hagenbeket (Hagenbeck) ajándéka,(középen, baloldalt térdeplő donátor alak) s a megbízott mester a lübecki Bernt Notke.
Az oltár külső táblái festettek, míg a belső oldala csodálatos faragott ábrázolás, melynek oldalszárnyain a fő alakok szentek, a központi kép témája a Szentlélek kiáradása.
A középső képen a trónuson Szűz Mária, körülötte az apostolok. A piros alapon fehér kereszt Tallinn kiscímere, amit apró angyalalakok tartanak. Az oltárszekrény csúcsán kis kápolnában Mária koronázási jelenet- jobb oldalon az Atyaisten, a balon Krisztus.

Tallinn IMG_8295 Gyö Szentlélek templom

A szárnyas oltár kinyitott állapotban 364 cm széles (oldalszárnyak egyenként 95 cm szélesek), a teljes magassága 262 cm.  A szobrok magassága cca. 89 cm.

Bernt Notkéval még egyszer majd találkozunk itt Tallinnban, egy nem kevésbé neves műve kapcsán.

Amit itt még elmondhatnék, lényegében apróságok.

M.Sittow- Szt. András, dombormű, 1513Jaan Kross észt író és költő, prózai írásaiban számos történelmi korszakot és személy pályáját rajzolta meg, akitől megrendeltem az amazonon (nincs magyar fordítása) a Balthasar Russowról írt regényét, s így lehet, hogy visszatérek még erre a templomra is. Nagy hatással volt rám a Négy monológ Szent György ürügyén című rövidke munkája, amelynek főszereplői Tallin céhes mesterei, illetve a velük megküzdő, hazájába Európa királyi udvaraiból megtérő festő, Michael Sittow, akinek itt a templomban is van egy Szent András domborműve, illetve ő maga itt a templomban lett eltemetve. Ő nem volt kisebb ember, mint a spanyol katolikus királyok udvari festője, akit távozása után Tiziano követett posztján.

Én pedig szeretném megköszönni utastársaimnak a rendelkezésemre bocsátott képeiket, amelyekből eddig is bőven válogattam. Különösen számos, a legszebb képeket, Pusztay Györgyinek köszönöm, aki mind látásmódjával, mind kiváló kamerájával szinte mindig kiütötte az általam azonos helyszínen készített képeket a beválasztandók közül.

Kategória: Észtország, építészet, Baltikum, kultúrtörténet, Művészet, Vallás | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A tavasz pillanatai

Virágzik a meggyfa.

meggyfa virágban P1670071, 2017.04.04.

Hullik a meggyfa virága…

P1670081, 2017.04.16.

A virágszirmok mint a hóesés…

P1670082, 2017. 04.16.

Hurrá, újra tavasz!

Happy_20170417_160622

Happy_20170417_160631

És ma reggeli életkép.

P1670108, 2017.04.19.

A hó alatt elhajlik az aranyeső ág, fagy a meggyfa új termése.

P1670110

Kategória: Kert, Természet | Címke: , , | 1 hozzászólás

Riga a kozmopolita város (Baltikum 31)

Riga óvárosát nem csak a középkori történelme alakította. Építészetében tükröződnek a változó idők különböző stílusai, házai – intézményei gazdag sokfélesége magával ragad, bármerre vigyen is sétád. És itt most teljesen el is tekintünk egyik legkiemeltebb különlegességéről, a város 40 % fölötti szecessziós épületeiről, amelyről már korábban írtam is.

Ahogy falain a történelmi fejlődés dinamikája rajzolódik ki, nekem az a benyomásom volt, hogy ez a lüktetés máig tart a város életében. Mintha az élet nem tudna megállni, minden vibrál, nyüzsög, mozog. Mindez egy annyira jó, nyitott atmoszférában, hogy ahogy belépsz ide, részese leszel. Az utcákon és tereken, a történelmi falak zugaiban, udvaraiban kiülős és beülős kávézók, meghitt és rusztikus, vagy éppen elegáns éttermek, sörözők, pubok, utcazenészek és kis vásárterek, valamint rengeteg virág.

Riga, kisvendéglők

Riga, éttermek kollázs 2

S ha tetszik a zene, akár táncra is perdülhetsz…

Utcazene, tánc - kollázs

Riga egy metropolis mely azonnal befogad, s otthon érzed magad benne. Vilnius számomra sokkal zárkózottabb, intimebb volt, ahol bizony meg kellett dolgozni az ismeretekért, noha bővelkedett a szépségekben. De itt valahogy rögtön ismerős a járás, belépsz egy pontján, s előbb utóbb kibukkansz egy téren, ahol már előző este jártál.

Riga, esti képek - kollázs

Igen, az üdítő oázis, a már-már kulissza-szerű mézeskalács házakkal, itt van rögtön a Városháza mögött!

Riga Tirgonu és Kalku utca a Városháza mögött - K

De hogy ne legyen egyoldalú a környezet, gondolom valamely helyi művész telepítette be – nem pehely súlyú (néhol árcédulás) – alkotásaival a kikapcsolódás e vidám helyét.

Riga IMG_7691 Gyö Tirgonu iela

Kőből 4

Riga IMG_2345 V-Na de Kapitány úr..

Lényegében a belváros szinte négyzethálós utcaszerkezete – középütt a Daugavától a városi csatornáig keresztülfutó főutcájával, a Kaļķu ielaval segítségedre van. A városi csatorna, s annak partjait ölelő parkosítás már az egykori csillag alakú városi védműrendszer vonalát követve zárja az óváros határát – mögötte már az újváros húzódik.

Discover Riga 1 tkp

Itt lenn, a kék H betű a szállodánkat jelöli, ahonnan rövid sétával már ott is vagy a Városháza tér mögött, s a központi forgatagban. Elindulva Kaļķu ielán, hamarosan érzed, hogy az amolyan pesti Váci utca és Andrássy út keveréke – sétálóutca, de századfordulós házai az egykori sugárút módos épületeit idézik. Az esti fényekben az utca csillogása csak erősíti ezt a benyomást. Az utca neve meszet, vagy mészkövet jelent, ami feltételezi, hogy ezen úton szállították egykor ezt az építési anyagot, de még az is lehet, hogy valamikor még mészégető is működött erre. Ma ettől már igen távol áll, a város legfényesebb szórakozó helyeinek, mondén éjszakai (lehúzós) lokáljainak, kaszinóinak is helyet adó utca.

S ahogy tovább haladunk, egyszer csak kinyílik az utca bal oldala, s egy bájos parkosított terecske vonz magához minket.

A téren hullámzó virágágyak, színes kisvárosi házikók, s ellenpontként két nagyon mutatós, reneszánsz (tudor stílus) épület – a céh házak – teszik egyedivé a Livu laukums-t, a Liv teret.

Riga P1650256 Liv tér

A hullámzó virágágyakkal emlékeznek a város egykori folyójára a Rīdzenére, melynek medrén itt haladtak át a gabonaszállító hajók valamikor a 16. századig. Ugyancsak a középkort idézik a céhházak, bár mai formájukat alig 150 éve nyerték el – Nagy Céh épülete (1854-57), Kis Céh épülete (1864-66), de első itt felhúzott székházaikról már a 14. századtól élnek feljegyzések. Az 1221-ben alapított céhszövetség egyes céhes szervezetei formailag egészen 1939-ig fennmaradtak.

Riga P1650255 Liv tér, Nagy Céhház

A Nagy Céhszövetség a kereskedők egyesülete (más néven: Szűz Mária céh), ide tartoztak a leggazdagabb kereskedők, közülük választották meg a polgármestert és a városatyákat. Riga, Nagy Céh ház- Münster teremSokáig a tagság kizárólag németeknek volt fenntartva. Az eredeti épületéből a maiban még megtalálhatóak: a tágas, keresztboltozatos tanácsterem, vagy díszterem, az ún. Münster-hall és a hozzá csatlakozó Menyasszony-terem.
A középkori szokás szerint ez utóbbiban kellett az ifjú házasoknak eltölteni a nászéjszakát.
Ma az épület a Lett Filharmónia Zenekara koncerttermének ad helyet.

Riga IMG_2451 FotóZsuzsi Liv tér, Kis Céhház

A Kis Céh, vagy Szent János céh a kézművesek és iparosok egyesülete volt. Eredeti épületét, hasonló belső terű főtermével, mint a Münster-hall, a 19. században a földig lerombolták, s a Nagy céh házával harmonizáló új épületet húztak helyébe.

És most jött el az ideje, hogy elmondjam az egyik legkedveltebb rigai legendát, mely a tér záró oldalán látható házhoz, jobban mondva annak tetején domborító macskához kötődik.

Történt ugyanis, hogy egy lett kereskedő felvételét kérte a Nagy Céhbe (németek előjoga!), s azt megtagadták tőle. Erre a gazdag háztulajdonos, hogy viszonozza a barátságtalan gesztust és kifejezze megvetését az őt elutasító urak felé, háza tetejére a Céh-házaknak
a hátsó felét mutató macskát készíttetett. Az üzenet egyértelmű utalás arra a német mondásra – hát hogy az elutasító német uraságok is értsék 🙂 – , amelynek szó szerinti jelentése “Lecsúszhatsz a hátamon” (Du kannst mir mal den Buckel runterrutschen!”). Riga IMG_7580 Gyö Liv tér, MacskaAmely mondásnak a tényleges jelentése, még szintén finoman kifejezve: Tehetsz nekem egy szívességet, vagyis: …. na a vulgárisabb formát talán mindenki helyettesítse be magának!
Az urak megértették az üzenetet, lett is patália, s hosszú huzavona után megegyeztek – s a tulajdonos a macskát az inkriminált helyzetből kifordította. Ma már arccal a Céhek házai irányába gömbölyíti púpját..

A teret a Kaļķu utcán szemben nyíló kis keresztutcába befordulva hagyjuk el, ahol az impozáns sarki épülettel, a Rigai Orosz Színházzal (1883-ban, mint első orosz területen kívül épült – igen jó nevű – orosz színház; felső hármas képsorból a középső, ill. lejjebb esti fényben) szemben a második kicsit alacsonyabb épület több mint 100 éven át szintén színházként működött, a Német Városi Színház épülete. (Építésze a baltikumi német, Christoph Haberland, 1782.)
Az 1772-ben alapított intézményben, ha csak rövid ideig is, 1837-1839 között mint német karmester működött Richard Wagner. Ma nevét viseli az utca, illetve az épületben
1988-2007 között működött Wagner Koncertterem, mely most bizonytalan időre forrás/ beruházó hiányában, leromlott műszaki állapota miatt zárva tart.

A 19. század közepén Riga kedvelt megálló helye volt a zenei virtuózoknak Nyugat Európa – és Szentpétervár közötti útjukon. Kiváló művészek sora látogatta meg Rigát, közöttük John Field (1805), Liszt Ferenc (1842), Robert és Clara Schumann (1844), Anton Rubinstein (először 1849-ben), Hector Berlioz (1847).

 Liszt Ferenc első észak- és kelet európai körútján, 1842. március 16 – 24. között, 3 nagy sikerű koncertet ad a Rigai Városi színház zsúfolásig (még álltak is) megtelt termében – s megjelent a Rigai Liedertafel (dalköregylet, alapítva 1833.) üdvözlésére adott fogadásán, melynek tiszteletbeli tagjává is választják. Az esemény helyszíne feltehetőleg a Feketefejűek ekkoriban koncertteremként is használt épületében volt.

Wagner mindössze 24 éves volt, amikor Rigába érkezett. Mögötte van már némi karmesteri és színházi zeneigazgatói múlt, kevés sikerű zeneszerzői próbálkozás és mindenek felett gyenge anyagi helyzet, sok adóssággal. Ifjú színésznő felesége Minna, egyelőre többet keres nála – amiből még támogatnia kell családját is – ő viszont bár csak magára költött, de az meghaladta keresetét.

A rigai színháznál az állást barátai közbenjárásának köszönhette. Itt Wagner próbákat vezetett, előadásokat (39 opera) vezényelt, betétáriákat komponált, szabadidejében pedig új (3.-ik) operáján, a Rienzin dolgozott. (A tragikus életű utolsó római tribun, Cola di Rienzo szobrával Rómában, a Capitolium lépcsője, a Cordonata mellett találkoztunk.)

Az operát 1840-ben Párizsban fejezi majd be, s első, jelentős sikerét 1842-ben, annak drezdai bemutatóján aratja.

Rigában az életrajzi vonatkozásán túl, nem sok tárgyi emlék maradt utána, mivel ott tartózkodása alatti mindkét lakóhelye elpusztult: a közeli Kalēju iela-i házat a II. világháborúban bombatalálat érte, illetve a Aleksandra bulvāris (most Brīvības iela 33.) helyen álló faházat 1911-ben lebontották.

Azonban a rigai állása sem bizonyult olyan lukratívnak, mint azt remélte, s a második évben, amikor a színház élére új igazgató kerül, s az elbocsátja, gyakorlatilag szökve távoznak Rigából. S itt szeretném szó szerint idézni a Wikipedia szócikkét, mert engem annyira megfogott:

Utazásuknak egy előre nem látott akadály állta útját: a cári törvények érdekében az útlevél kérelmeket közzéteszik a helyi lapokban. Ha pedig ez megtörtént volna, Wagner a párizsi postakocsi helyett az adósok börtönében kötött volna ki, mivel magdeburgi hitelezőit még nem kárpótolta. Wagner egyik jó barátja segített nekik átszökni Kelet-Poroszországba. Minna a kiállott izgalmak miatt azonban ágynak esett, így útjuk tovább húzódott. Pillau kikötőjében (lásd Klaipedai posztom- a II. világháborús baltikumi német evakuáltak útja is innen vezetett tovább – kinek a menekülésbe, kinek a hullámsírba) titokban – hiszen nem volt útlevelük – hajóra szálltak London felé, de az út az időjárási viszonyok miatt egy hét helyett huszonöt napig tartott, s a viharok miatt a kapitány kénytelen volt egy norvég kikötőben menedéket keresni. Itt, a Sandvikai-öbölben idéződött fel benne a bolygó hollandi ismert legendája.

Riga IMG_7571 Gyö R. Wagner utca

Éppen ezzel a művével, azaz A bolygó hollandival nyitja az első független Lett Nemzeti Opera társulata 1919. január 23.-án előadásait. Ahol azonban ez az előadás színre kerül, már az új operaház, mely 1860-63 között épült, a nem sokkal előtte lebontott védelmi sánc egyik bástyája (Pancake- Palacsinta bástya) helyén. Ez volt az első nagy középület, amely már az egykori óváros határain kívül épült.

Riga IMG_2291 V operaház

A 19. század második felében ugyanis a város rendkívül gyors fejlődésnek indul.
A kapitalista fejlődés és iparosodás nem csak az ipari létesítmények számát, de a lakosság lélekszámát is rendkívül megnöveli, ami szükségessé tette a város határának kiterjesztését.

Ennek az igénynek megfelelve 1857-ben megkezdik (1875-ig tart) a védősáncok lebontását, a falak helyén parkokat létesítettek, amely teljes egészében körbeöleli az egykori óvárost. Az egykori vizesárok lett a város csatornája, ezt kíséri a Bulvárgyűrű, amely íve egy-egy vége a Daugava partjáig ér. Ezen a körúti és parkokkal tűzdelt sávban jelentős középületek, múzeumok, színházak, oktatási intézmények kapnak helyet, a körúton túl pedig megindult az újváros építése, benne a híres szecessziós negyedével. S hogy a város zöld övezete a fiatalokat is vonzza, a sétáló útvonalak mentén nem csak padokat, de Wifi hotspotokat is elhelyeztek.

Riga IMG_2469 FotóZsuzsi Bástyadomb

Az éppen csak megépült neoklasszicista operaház 20 év múlva leég, öt évig tartó helyreállítás után teljes pompájában, 1887-ben nyílik meg újra. Az 1990-es évektől az opera új, nagyszabású rekonstrukciós és restaurációs munkálatokon és bővítésen esik át, új fényre és technikai színvonalra hozva a művészet ezen otthonát.

Az operaház és a fenti képen látható Bástyadomb közé a Szabadság (Brīvības) szobor 42 méteres magasba törő emlékműve ékelődik be. A város főutcája, a Kaļķu iela, amelynek útvonalát hosszasan követtük, egyenesen ide fut bele, s innentől Brīvības bulvár a neve.

Az emlékművet az első lett függetlenség alatt, 1931-35 között emelték, az előtte ugyanitt álló I. Péter cár lovasszobra helyébe, a lett nép adományaiból. Csodálatos módon az emlékművet sem a németek, sem a szovjetek nem távolították el, pedig utóbbinak különösen tüske volt a szemében, s megtiltottak mindenfajta gyülekezést a szobornál. (Ellenpontul maguknak mintegy 300 méterre innen, hatalmas Lenin szobrot emeltek.)
A Szabadság allegorikus – a népnyelvben Mildának nevezett – alakja kezében tartott három arany csillag a történelmi Lettország három régióját : -Kurzeme, Vidzeme és Latgale – szimbolizálja.

Riga, Szabadság szobor kollázs

Riga, ortodox katedrálisItt az emlékmű mögött, az egykori katonai gyakorlótéren, az Esplanade szélén található a Baltikum legnagyobb ortodox temploma a Krisztus Születése Katedrális (Kristus Piedzimšanas katedrāle).

Egy másik rigai fogalom itt a Szabadságszobor előtt jobbra, a Laima óra. (Sajnos csak egy félig takarásos fotót találtam róla.) Ez ugyanaz (csak még funkcionál), mint nálunk az Emke órája. Egyértelmű találkahely. A Laima csokoládé Lettország leghíresebb édesipari terméke, ez az, ami benne van az első két tipikus szuvenírben, amit ajánlanak hozni innen.
A másik a Rigai Fekete Balzsam, egy gyógynövény alapú likőr, ami létezik natúr és fekete ribizlis változatban.

A Szabadság emlékműtől balra a csatorna töltésén futó Meierovica bulvárból az első keresztutcánál fut lefelé a lőportorony tövétől a megmaradt városi védőfal, illetve a Jacob kaszárnyák épülete, melynek tűzfalán Riga, és egyéb lett városok címere látható. Innen közelítettük meg előző bejegyzésünknél a Szt. Jakab templomot, amellyel átellenben, a szűk kis Klostera iela másik oldalán áll a lett parlament, a Saeima (Latvijas Republikas Saeima) neoreneszánsz épülete. Eredetileg a Lív lovagság (Vidzema) háza, 1920-ban vette először használatba az Alkotmányozó Közgyűlés.

Riga IMG_7621 Gyö Saeima, Jakaba 11- Klostera iela

S innen már újra csak egy utcányira van a Dóm tér, ahová ígértem, visszatérünk.
A Dóm tér Riga legnagyobb tere, rengeteg kis kiülős éteremmel, szépséges 19. században emelt épületekkel.

Riga, Dóm tér kollázs

Korábban ugyanis a székesegyház sokkal beépítettebb volt, itt is először a városi erődítmény rendszer lebontásával lett levegősebb a tér, amely bővítéshez még egyszer a történelem hozzájárult. Az 1930-as években a város fasizta vezetősége, hogy nagyobb teret nyerjen beszédeik tartásához, további épületeket bontatott le. (Az egykori házak falainak állít emléket a tér kövezete.)

Ma a térnek a székesegyház után a legkülönlegesebb épülete az egykori Tőzsdepalota (épült 1852-1855-ben, itáliai palazzo mintára), ma Art-múzeum. Ekkor még nem sejtjük, hogy estére fergeteges élőzene mellett itt tesszük emlékezetessé fiatal útitársam születésnapját, némi koktélozás mellett. Remélem az ünnepelt sem felejti el sokáig az estét.

Riga IMG_2505 FotóZsuzsi - Dóm tér, Börze

Az egykori bank épülete ma a Lett Rádió székháza.

Remélem sikerült egy kis metszetet adni Riga sokrétűségéről. Még sok mindenről szívesen szóltam volna, úgyis mint az óváros szélén csendes utcában elhelyezkedő bájos, de minden szükséges felszereléssel ellátott, szecessziós szállodánkról, de most már megelégszem csak jelölésével a térképen.

Mi ugyan csak a buszból láttuk, de szerettem volna feltárni kicsit az egykor a német zeppelineknek épült hangárokba beköltözött központi vásárcsarnokot, de a kíváncsiak egy másik blognál bekukkanthatnak ide.

Riga IMG_7534 Gyö, Zeppelin Vásárcsarnok

A sokarcú Rigából nálunk teljesen kimaradt a tengeri kikötője, de a széles Dauguva mentén látható modern épületekből egyet feltétlen szeretnék itt megjeleníteni.

Riga IMG_7709 Gyö, Daugava és a Nemzeti Könyvtár

Ez a különleges alakú építmény Riga 2014. évi szerepére épült meg, amikor a svéd Umeá mellett, Riga Európa Kulturális Fővárosa címet viselhette. Ez az új nemzeti könyvtáruk épülete, amelybe a könyveket kézről kézre adva, élőláncban szállították át régi helyéről, mintegy 14 ezer önkéntes munkájával. A másik főszereplő ez alkalomból Wagner volt, akinek részben itt írt darabját, a Rienzit adták elő az operában, a megnyitó ünnepségen.

2014 Európa kulturális Fővárosa Riga - Forrás: Európa Pont

Kategória: építészet, Baltikum, Lettország | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Húsvét 2017

Krisztus a vargával

Juhász Gyula

                                                                        Mikor szamárnak hátán a szent városba tartott,
– Az üzletek bezárva, virágosak a parkok –
Ott állt Ahasvér varga a nép első sorába
És tele tüdejéből rikoltozott: Hozsánna!

Mikor vörös gúnyában a nép elé vezették,
– A virgácsok bíborral borították a testét –
Ahasvér varga ott állt és mint a bősz szelindek
A csőcselékkel együtt ordítozott: Feszítsd meg!

Mikor a föld megingott, az ég kárpitja megnyilt,
A százados megbánta az Ember Fia vesztit,
Ahasvér varga ott állt – sápadt a Nap, a Hold, –
És mellét verve bőgte: Ez Isten Fia volt!

Mikor, nagy néha, árván, e rossz világba téved
Valaki, aki bátor, igaz, jó és az élet
Hozsánnával, kereszttel és pardonnal fogadja,
Butaság, mindig ott vagy, mint Krisztussal a varga.

Húsvéti tojáskeresés - 2012 Dorchester II. János Pál park- Forrás John Tlumacki Boston Globe

Minden kedves olvasómnak boldog húsvétot kívánok!

Kategória: Ünnepek | Címke: , , | 3 hozzászólás

Riga óvárosa (Baltikum 30)

Riga gyönyörű. Első látásra beleszeret az ember.

Négy nap után ugyanis elhagytuk Litvániát, s a következő 1-1 napot – utazás nélkül, mindig egy délután, s az azt követő délelőttöt – a maradék két balti állam fővárosában töltöttük, ami természetesen mindössze egy-egy benyomás megszerzésére elegendő.

Úton Riga felé, kollázs 1

Itt most nem is töltenék el hosszú időt a történelmük ábrázolásával, mivel egyrészt már adtam erről egy általános képet a Baltikum 4. sz. bejegyzésben, másrészt igen sok közös vonás lelhető abban fel – különösen a 20. századi történelmüket illetően, a Litvániánál mélységében tárgyaltakkal.

Tehát dióhéjban: lettek csak az I. világháborút lezáró Versailles-i békével jutnak el első önálló államiságukhoz, addig a területükön más, ha úgy tetszik idegen nemzetiségek alkották az uralkodó osztályt.

Vagyis a letteknél a szentföldi Keresztes hadjáratokat követően megindul egy katolikus térítés, elsősorban német püspökök ideológiai vezetésével, akiket karddal – és földszerzési céllal – a különböző lovagrendek (Kardtestvérek, Teuton Lovagrend) támogattak meg.
A német befolyást itt tovább erősítette a Hanza Szövetség megjelenése – és Riga kezdetektől felismert fontos kikötői- és közvetítő kereskedői szerepének kihasználása.
A Baltikum legjelentősebb folyója, a Daugava, mely 1020 km megtétele után itt, a Rigai öbölnél ömlik a Balti tengerbe, jelenti az összeköttetést a Kelettel. Forrásvidéke azonos a Dnyeperével, amellyel már a korai időktől használható csatorna összeköttetése volt, s ezen keresztül útvonala levitt egészen a Fekete tengerig.

Daugava Rigánál, kollázs

Riga nevét a Daugava kis mellékfolyójáról,  Rīdzenéről (= Kis-Riga) kapta, amely lassanként eltűnt, medrét a partján épült házak tulajdonosai feltöltötték, s telkükhöz csapták.

Riga megalapítójának 3. püspökét, a brémai Albert (A. von Buxhoevden) püspököt tartják, s így a város életét alakító három csoport egyikét a püspökség adja. Hozzájuk csatlakoztak a már említett lovagok, s harmadikként a kézművesek és kereskedők. Hivatalos nyelvük a német, hiszen a főurak többsége Albert nyomdokain érkezett. A német gyökerek és befolyás elhozta ide is a reformációt, ezért az ország meghatározó vallása máig az evangélikus vallás. (Templomaik tornyán lásd: kakasok.)

Riga 1650

A kisebbségben megtalálható katolikusok 98 %-ban a Daugavától délre és keletre élnek, amely Báthory Rettegett Ivánnal folytatott győztes csatái után meghódított lengyel érdekeltségű területeken terjedt el.

Riga kikötője és jelentős gazdasági – kereskedelmi súlya mindig is vonzotta a környező hatalmakat, így a lengyelek mellett a svédek is hódítóként írnak lapokat a rigai történelemben, amely időszakra a meghódítottak mint aranykorra tekintenek. A svéd király pedig Rigát egyenesen második fővárosává teszi. A város urait számos előjogától megfosztja, valamint anyanyelvi oktatást vezet be, amelynek sokak tulajdonítják, hogy fennmaradt a kultúrájában megerősödött, jobbágyi sorban élő lett nemzetiség.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A város 1660. évből átöröklött címere sok mindenre utal az eddig elmondottakból: a fal a két toronnyal a város függetlenségének szimbóluma, kapujában az oroszlán lakói bátorságát hivatott kifejezni. Szent Péter kulcsai a püspöki hatalomra, a kereszt a lovagrendre utalás, fölötte a korona a svéd királyi korona. A két további oroszlán a 14. században került be a címerbe. (És úgy mellesleg: igen nagy a hasonlósága Budapest címerével!)

A városi elit mindezt nem nézi jó szemmel, s a svédek ellen szövetségest I. Péter orosz cár személyében talál, akit behívva, messzemenő belső autonómia mellett, a város a cári Oroszország legfejlettebb része lesz. Az orosz befolyás hatásaként az ortodox vallás is megjelenik a hitéletben, mintegy 1/3-os részarányát adja ma az országban található felekezeteknek.

Szemben a litvánokkal – az újkori történelem, szovjet hatalom hatására – itt igen jelentős, 20 % fölötti az orosz nemzeti kisebbség, Rigában pedig – mely a Szovjetunió második legiparosodottabb városa volt, a függetlenség kikiáltása előtt az 50 %-ot is meghaladta.
Az oroszok részaránya ugyan itt is folyamatosan csökken, illetve a mai társadalomban betöltött szerepük meglehetősen “másodrendű”. Hiába élnek itt akár életük döntő részében, illetve gyermekeik akár itt is születtek, állampolgárságot többek között, csak a lett nyelvvizsga letétele után szerezhetnek, ami számukra igen kemény akadály. Addig státuszuk hontalan, – s kevés jog illeti meg őket. Az országot ugyan elhagyhatják – de pl. visszaengedni őket, már nem kötelesek a hatóságok. Ezen státuszuk miatt politikai, köz -tisztviselői hivatalt nem viselhetnek, leginkább a fizikai munkások körét képezik.

Talán ennyi kívánkozik ide, hogy kicsit lássuk ennek a gyönyörű városnak az arculatát alakító fontos tényezőket.

S hogy tudatos választás volt-e vezetőnk részéről, vagy éppen a buszokkal itt lehet legjobban leparkolni, de ahol nekünk elsőként mutatta meg magát a város, az a leggyönyörűbb szeglete volt. S innen már könnyű volt a szíveket megragadnia:

Riga P1650179 Melngalvju - Feketefejűek háza

A Városháza téren pompázó épület a Feketefejűek háza, amely egykor a nőtlen kereskedők egyesületének a székháza volt, az épület eredete egészen 1334-ig nyúlik vissza. Többszöri átalakítás után, reneszánsz sziluettjét 1616-1622 között kapta, s a 28 méteres oromzatát díszítő elemei között görög istenektől (a tenger istenétől a kereskedeleméig), kiemelt Hanza városok címerein (Riga, Bréma, Novgorod, London) át, védőszentjei ábrázolásai, illetve egyéb jelképek mellett a különleges, napokat és hónapokat is mutató óra hivatott a céh gazdasági erejét kifejezni.

A nevét védőszentjüknek, Szent Mauriciusznak (Mór) a kapun megjelenő ábrázolása után, fekete bőrszíne alapján kapta. (A 2. századi császári légió thébai katonájaként, megtagadva a keresztények legyilkolását, lelt vértanú halált.)

Riga, Feketefejűek háza, kollázs 2

Az óra felett látható évszámok arról is szólnak, hogy a téren a II. világháborút követően lényegében csak romok voltak, s az eredeti épületek és a középütt álló Roland szobor korhű megújítása 1999. évben fejeződött be.

(A Roland szobornak ugyancsak van egy, a város szabadságát és önállóságát hordozó üzenete, amely kedvelt szimbólum volt a német városokban a középkorban. Többnyire a városháza előtt, vagy a városi piactéren /ez sokszor egybeesik, mint itt is/ emelik, kizárólag a XIV. századtól kezdve.)

Riga IMG_7548 Gyö Melngalvju - Feketefejűek háza

A Roland szobor az ugyancsak eredeti szépségében újjáépített Városházára tekint, melynek oldalfrontján az építészek modern harangjátékot alakítottak ki.

Riga IMG_2259 V első karácsonyfaA térnek a Daugava felöli oldalát a Lettország Megszállásának Múzeuma zárja, amely modern épületében a nép függetlensége ellen elkövetett náci és szovjet bűnöket felsorakoztató kiállítást rendeztek be. Ez előtt az épület előtt van még egy kevésbé látható jelzés a tér kövezetébe beépítve, amely arról emlékezik meg, hogy itt állították fel Európában az első karácsonyfát, 1510-ben. (Tallin igyekszik ugyan ezt a dicsőséget elvitatni, az ő elsőségük mellett egy 1441. évi évszámot szerepeltetnek, de bármelyik is az igazi, messze megelőzik a korabeli mérvadó városokét: Berlin 18. században, London, Párizs 19. század, csakúgy, mint a Pesten, Brunszvik Teréz grófnő által 1824.-ben állított fenyő.)

Riga P1650188 N Városháza tér

S a tér ellenkező oldalán égbetörő torony szökell valamennyi épület fölé, a 800 éves Szent Péter templom 123 méteres tornya, amely két szintjén kilátóul is szolgál a turistáknak (lift van).

Riga IMG_7540 Gyö Városháza tér és Szt. Péter templom

A Szent Péter templom első említése 1209-ből maradt fenn, mikor a középkori Riga legfőbb temploma, s akkor az egyetlen ilyen magas épület a városban. Eredetileg itt, egymás szomszédságában épültek Albert püspök és a Lovagrend Palotája, s a három építmény igen impozáns látványt nyújtott. Az ellentétek azonban a város három politikai csoportja (püspök, lovagrend, polgárok) közötti éleződése miatt előbb a püspök (székesegyház mellé), majd a lovagrend (Riga kastély a Daugava partján – később a svéd király, ma a köztársasági elnök rezidenciája) is máshová költözött.

Mint ahogy a lenyűgöző templombelső ma is gótikus, a templom eredeti tornya is (lásd fenti, 1650-ből való ábrázolás) ehhez illeszkedett. Az 1666-ban elpusztult torony helyébe épül fából (többször ez is leég) a mai formájú, barokk torony, amely toronysisak akkor a világ legmagasabb fa konstrukciója volt. Ugyanez időben kapja a főhomlokzat a barokk mészkő kapuzatát.


A templom oldalában meghökkentő, ismerős szoborcsoport áll. A Brémai muzsikusok, Bréma testvérvárosi ajándéka Rigának, függetlensége hajnalán.

Riga, Brémai muzsikusok, kollázs

S itt, a Brémai muzsikusokkal és a Szent Péter templommal szemben található a középkori Riga legbelső magja – ezeknek a házaknak helyén állt mind az első püspöki palota, mind a Kardtestvérek rendjének székhelye. Utóbbiak templomának, a Szt. György templomnak a maradványa Riga legrégibb egyházi kőépülete, s egyben egyetlen fennmaradt román stílusú épülete. Az utcát lezáró gyönyörű reneszánsz oromzatú Szt. János templom pedig a püspöki palota helyén megépült dominikánus kolostor része volt. A falak mögött a régi konvent/kolostor udvarok helyén a turizmust szolgáló izléses vendéglátó helyek, ajándékboltok, s középkori hangulat.

Rīga, Skārņu iela -kollázs

Riga IMG_7662 Gyö monostor kapu

Riga IMG_2445 FotóZsuzsi Szt. János templom

A templom bal szélén álló sárga falú épületnek is régi a története: a rigai lengyel tanácsos, Ecke (1594-96) nem volt éppen közkedvelt személy a rigaiak körében, s hogy enyhítsen a vele szemben megnyilvánuló utálaton, jótékonykodásként menedékhelyet emelt, amely falát díszítő kő-domborműbe Krisztus és a házasságtörő asszony motívuma alá be is vésette:“Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ”

A János udvarban pedig megőrizték a 13. századi városfal egy – 11 méter magas és 2,5 m széles – maradványát, lőrésekkel és a tetővel fedett gyilokfolyosóval.

Riga P1650228 János udvar

A középkori Riga óvárosának beépítése az 1500-as évekre befejeződött, nem volt már üres hely, telek a falakon belül. Egykori lakói emlékét őrzik az olyan beszédes nevek, mint ennek az utcának Skārņu iela-  mészárosok, vagy Aldaru- serfőző, Trigonu- kereskedők utcája stb. fennmaradt nevei.

A középkori erődítményrendszer legépebben maradt maradványa azonban a téglából épült Lőportorony. Méretei tekintélyesek: 26,6 m magas, átmérője 14,3 m, falvastagsága 3 m. Ez az egyetlen, amely a város valamikori 28 tornyából fennmaradt. Folytatásában a védőfal egy darabja, az eredeti alapjain újra felépítve.
A fallal szemben, a Torna iela (Torony utca) másik oldalán fut Riga leghosszabb (135 m) épülete, amelyet a 18. században kaszárnyának építettek. Az erődítményrendszer falára támaszkodva később szerényebb házak épültek, megspórolva így egy oldalfal megépítését, amellyel el is tűnt a kora középkor ezen darabja.

Azt tartják, ha Riga óvárosában egy fedél alatt több ház sorakozik, akkor minden bizonnyal a középkori városfal maradványai húzódnak meg mögöttük. A városi erődítményrendszer többi részét 1858-ban lebontották, tekintettel arra, hogy katonai szerepe már nem volt, viszont ezáltal a város terjeszkedni tudott.

Riga, Lőportorony, és városvédő fal. kollázs

S itt, a Torna utcában nyílik az egyetlen fennmaradt városkapu, a Svéd kapu is, amelyet 1698-ban, újabb átjáró biztosítása miatt, a svédek vágattak a városfalba. A legenda szerint még I. Péter orosz cár is kénytelen volt egyszer a kapun kívül éjszakázni, mivel túl későn érkezve, a kaput már zárva találta, s az őrök megtagadták annak kinyitását.

Belülre kerülve, a kapu jobb oldalán található barokk építmény fundamentumában még szintén tartalmazza az egykori Jirgen torony alapjait, ahol időszakosan még a városi hóhér lakását is berendezték.

Riga IMG_7617 Gyö Svéd kapu

A középkori városnak ebben a keskeny utcácskájában a kézműveseket és kereskedőket a krónika szerint a 19. századtól, egy másik szakma képviselői váltották fel – prostituáltak költöztek az egy helységes kis lakásokba. A városi legenda szerint, elég volt az ott járónak csak összecsapni a tenyerét, s már csábos arcok hajoltak ki az ablakokból szolgáltatásukat kínálva.

Riga, Svéd kapun belül, Troksnu iela, kollázs

Az óvárosban sétálva számtalanszor bukkanunk azokra az épületekre, amelyek jellemző példái a középkori kereskedők lakóházainak, amelyek tetőtere – sokszor 2-3 szinten is –Riga P1650240 raktárház szolgált az áru tárolására. Ezek betárolásához gyakran alkalmaztak az oromfalon kiugró tető alatt csigás emelőszerkezetet, míg a ház földszintjén eredetileg egyetlen nagyméretű helyiség volt, mely hátsó feléhez kürtőkonyha csatlakozott. Ez az alapszerkezet bővül a későbbiek folyamán az udvar felé, illetve az első szinten lakószobákkal, később kifejezetten reprezentációs helységgel, míg a földszinti hall, esetleg nyílt kandallóval, inkább az üzleti partnerek kiszolgálását, fogadását szolgálja.
Riga egyik jelképévé vált Három Fivér néven ismert, keskeny utcafronttal egymásra simuló középkori épületegyüttes (Mazā Pils iela 17, 19, 21.), jól példázza ezt az építés módot, noha mindegyik más más periódusban épült. A legöregebb a 17. sz. alatti, gótikus, lépcsős oromzatú ház késő 15. századi; a mellette levő, reneszánsz-holland manierista stílusú ház 1646-os évszámot viseli homlokzatán; s a sarki keskeny kis barokk építmény valószínűleg a késő 17. században nyerte el ezt a ma látható formáját.

Az 1695-ben épült,  ún. Metzendorff házban berendezett múzeum pedig azt is megmutatja, hogyan voltak berendezve a 17-18. századi patrícius házak.

Riga, Metzendorff ház, kollázs

És itt, a Három Fivér körüli sétával még felhelyezhetjük a Riga panorámáját alkotó további jellegzetes elemeket, a Szt.Péter templom utáni másik két legmagasabb templomtornyot is térképünkre: a Szent Jakab 80 méteres és a Dóm egykori 140 méterről 90 méterre módosult mai tornyát.

Riga, Szt. Jakab - és a Dóm között, koll

A Szent Jakab templom hegyes csúcsban végződő nyolcszögű tornya még az, ami a leginkább eredeti formában fennmaradt. Az 1225-1330 között felépült templom sok ízben cserélt gazdát, s hitvallást. Katolikusnak indult, aztán az elsők közt mutatott be evangélikus istentiszteletet, de jött 1582-ben a mi Báthory Istvánunk, aki visszaadta a templomot a katolikusoknak, majd a jezsuitáknak, ám a svéd uralom alatt ismét, s ez alkalommal további 300 évig a lutheránusoké. A lett függetlenség kikiáltása után a Szentszék Rigát érsekséggé emelte, s ekkor (1923.) népszavazás döntött arról, hogy a templomot átadják a római katolikus egyháznak, s így érseki székesegyházzá emelkedett.

S ami a fenti kép összeállításban a Három Fivér épületei mögött kimagaslik, nem más, mint  a Baltikum legnagyobb (127 x 43 m alapterület, 2 m vastag falak) templomának, a Szűz Mária Dómnak a tornya.

A dóm alapkövét még 1211-ben Albert püspök tette le, amikor egy, a katolikus egyház erejét kifejező, nagyszabású, kolostorral, iskolával, egyéb egyházi intézményekkel bővített templom építkezésbe kezdett. Amit elkezdett, még évszázadok hosszú során át is tovább bővült, épült: szinte minden stílus rajta hagyta nyomát az épületen, a román elemektől a gótikuson és a barokkon át, de még a 19.század fordulójának szecessziója is megjelenik a hozzáépített új előcsarnokban. Számos szépségéből ki szokták emelni a gótikus, színes ólomüveg ablakokat, a gyönyörű barokk faragott szószéket és a világ egyik legszebb hangzásával dicsekvő (Walcker) orgonáját.

De hogy mi történt a tornyával?
Mindenek előtt, az eredetileg tervezett 2 torony helyett, pénzhiány miatt, csak egy épült meg. 1547-ben azonban ez is leégett, s helyébe – részben fából – újat emeltek 1595-ben. Ennek a toronynak volt a magassága 140 méter, s ezzel néhány méterrel meghaladta a Szent Péter templom tornyának a magasságát is. Az idők folyamán azonban a fakonstrukció egyes részei elkorhadtak, s a torony átépítésre szorult, amit végül a Rigai Tanács határozata értelmében 1776. évben egy új, barokk forma megépítésével pótoltak. Ezt láthatjuk ma is, ám az új torony “csupán” 90 méteres magassággal büszkélkedhet.

A dóm ma a Lettországi Evangélikus-Lutheránus Egyháznak a székesegyháza.

A székesegyházhoz csatlakozó kolostor együttes igen látványos része a négyszögletes udvaron 3 oldalt futó, kora gótikus keresztboltozatos árkádos kerengő. A kerengőt, s a kolostor számos helységét múzeumi célokra hasznosítják – Tengerhajózási és Várostörténeti múzeum – , míg nyugati szárnyában az egykori dómiskola, teológus tanárának, Johann Gottfried Herdernek az emlékét őrzik.

Ide a Dóm-térre még visszajövünk, mint ahogy a vidám és hangulatos Liv tér is tartogat olyan történeteket, amit szívesen elmesélnék, azonban úgy gondolom, hogy egy kötetlen, a város színeit és újabb kori épületeit felsorakoztató sétára egy új fejezetben viszlek el benneteket.

Azonban, mivel ez a középkori tematikájúra sikerült fejezethez még szorosan hozzátartozik a Nagy- és a Kis Céh ház, lezárásul csatolom a képeket róluk, melyek történetét, majd a helyszínen, a Liv teret érintve mondom el.

Riga IMG_2448 a FotóZsuzsi Liv tér - Nagy céh ház

Riga IMG_7577 Gyö Liv tér Kis céh házEddig látottak alapján is azt hiszem, egyetérthetünk az UNESCO döntéssel, amely Riga történelmi központját a különleges értékei alapján a világörökségi listára felvette, s az emberiség egészének javára megőrzendőnek nyilvánította.

Kategória: építészet, Lettország, Utazás, Városnézés | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Klaipeda – Memel (Baltikum 29)

A német himnusz első versszakának vége ekképp szól:

Von der Maas bis an die Memel,              Maas-tól Memel-ig elnyúlva,
Von der Etsch bis an den Belt –                Etsch-től messze Belt-en át –
Deutschland, Deutschland über alles,    Németország, minden téren,
Über alles in der Welt!                               Minden dolgok fölött állsz!

A más néven Deutschlandslied-et Hoffmann von Fallersleben írta 1841-ben, az akkor mintegy 20 különböző nagyságú hercegségre, királyságra széttagolódott, (Napóleon által megszüntetett) Német-római Birodalom utódállamai – közöttük volt természetesen Ausztria és Poroszország is – népeihez, melyhez a zenét Joseph Haydn még korábbi,
1797-ben Ferenc császárhoz írt (Gott erhalte Franz, den Kaiser) művéből vették át.
A fenti négyből az első három az akkori német (nyelv)területek határfolyóit, a Belt pedig a Balti tenger parti sávját, tengerszorosát jelenti. Mindezekből ma már csupán a Balti tenger, azaz Ostsee maradt Németország geográfiai határai között, a többi idegen országok (Maas- Hollandia (lásd: Maasstricht), Memel- Litvánia, Etsch-Adige Déltirol/Olaszország) földjein kanyarog.

A három versszakból álló művet 1922-ben nyilvánították Németország nemzeti himnuszává – majd az időközben erősen negatív érzelmeket keltő Deutschland, Deutschland über alles strófa elhagyásával, csak a harmadik versszak éneklésével határozták meg 1952-ben a német himnuszt.  (Hitler idejében viszont csak az első versszakot énekelték a náci pártinduló felvezetőjeként.)
Már csak a német himnusz téma lekerekítéseként a hasonlóan tudathasadásos NDK-s történet: Az NDK himnuszának Johannes R. Becher által írt egyik sora, “Deutschland, einig VaterlandNémetország, egyetlen hazánk”, a berlini fal felépítése után ugyancsak idejét múlttá vált, ezért ott a hetvenes évek elejétől csak a himnusz dallamát játszották, szövegét nem énekelték.

Litvániában utolsó állomásunk éppen Memel, a valamikori Németország/ ill. Poroszország legészakibb városa volt, amely ma Klaipeda néven ismert. Ennek a városnak a története meglehetősen eltért az eddigi bejegyzéseimben oly behatóan bejárt litván történelemtől,
s egyértelműen a porosz gyökerekre nyúlik vissza.

A 13. század elején a Dange (litvánul Danė) folyó torkolatában, annak ágai által közrefogott szigeten a kurok fából épült vára állt, melyet 1252-ben a lív Kardtestvérek lovagrendje elfoglalt, s Memelburg néven építette ki magának. Egy év múlva a vár mellett várost építettek, melyben jelentős szerepük volt a dortmundi telepeseknek, s a város a folyó után, a Memel nevet kapja. Igaz, a Memel mintegy 40-50 km-re délre ömlik a Kur öbölbe, ám onnan továbbhaladva Klaipedánál éri el a tengert.
A város stratégiai fontosságát a Kur öbölre nyíló bejárata, s mint Balti tengeri kikötő adja.

Klaipeda P1640758 k

s ami a várból (helyéből) ma látható:

 Klaipeda P1640096 vár maradványa

A Német Lovagrend 1328-ban hódítja meg a várat és a várost, s a lengyel-litván csapatokkal szemben elvesztett Tannenbergi csata után, a háborús tárgyalások végső The staate of theTeutonic_Order_1260-1410, forrás_ Wikipedialezárásaként kötött 1422. évi Melno tavi békében azonban Memel és a Kur öbölbe ömlő Memel folyó (Nemunas, v. Nyeman) közötti terület a kezükön marad. A terület 1525. után a Porosz Hercegség majd – Királyság része, 1871. után Németország keleti határa lesz. A 140 km hosszú, 16-32 km széles, 2,6 ezer km² kiterjedésű terület szerepel majd az I. világháborút lezáró Versailles- i béketárgyalások okmányaiban mint Memel-vidék, amely részben a mai szóhasználat Kis-Litvániájának (plusz: Kalinyingrádi körzet) felel meg.

Ez az a határvonal, amely mintegy 500 évig (1422-1920) stabilan fennmarad, s ezzel Európában is az egyike a leghosszabb időn át változás nélkül fennálló határoknak.

A Melno tavi békeszerződésben említik a várost, samogót formában Cleupeda néven is.

Anélkül, hogy túl sok részletbe mennék, a történelem folyamán a város elszenvedett évekig tartó svéd majd orosz megszállást, illetve a Napóleoni háborúk idején egy évig a porosz királyi pár rezidenciájául is szolgált. 1871-ben, mint ahogy egész Poroszország, Memel is a Német Császárság részévé vált.

Klaipeda P1640074 Dané folyó és a Városháza

A pusztító háborúk és számos tűzvész ellenére a város gazdasága folyamatosan fejlődött, már a 16. század közepén megjelennek az első kézműves üzletek, kereskedői céhek alapulnak. A 18. századra a régió legnagyobb faáru exportőre, a városban letelepedett hajóstársaságok a 19. század közepén 97 kereskedelmi hajóval rendelkeznek.

Klaipeda IMG_2199 FotóZsuzsi háromárbócos

Klaipeda P1650743 Svyturys1784. óta működik sörfőzde a városban, mai legismertebb (nemzetközi versenyeken díjnyertes) söre a Švyturys (Világítótorony) is utal a kikötővárosra és hajózási hagyományokra.

A 16. században már 1 000 lakosa és 250 épülete van, amely a
18. századra 5 ezer fő fölé, lakóépületei száma 514-re emelkedik.
A Német Császárságba már 19 ezer memeli lakossal olvad be.
Poroszország elsőként követi a reformációt, s vezeti be területén az evangélikus vallást, amely Memelben is az uralkodó (szemben a litván katolicizmussal) felekezet (1910: 94,4 %). A lakosság többsége a német etnikumhoz tartozónak vallja magát, a 40 ezer főt számláló Memelben ez 1910-ben 90.3 %-ot jelentett.
Memel-vidék (141,2 ezer fő) egészére már más arányok állnak, ugyanis a németek elsősorban városlakók, míg a vidéki lakosság nagy része litván nemzetiségű, 1910. évi népszámláláskor:  50,6 % német, 49,2 % litván.

Az I. világháborúban vesztes német féltől a béketárgyalásokon (gyarmatai elvesztésén kívül) területének mintegy 13 %-át veszik el. Ez a rendezés érinti a Memel-vidéket is.
A Versailles-i szerződés 28. illetve 99. cikkelye értelmében a Memel-vidéket előzetes népszavazás nélkül leválasztják a Német Birodalomról, s nemzetközi ellenőrzés alá helyezik.

A békekonferencia határozta el azt a nemzetek közötti koordináló szervezet létrehozását, melynek legfőbb célkitűzése a háborús konfliktusok jövőbeli elkerülése, békés 06geneva-wilson palaismegállapodások elősegítése volt. Ez a szervezet a genfi székhellyel létrejött Népszövetség (kialakulásáról, működéséről már írtam Genf → nemzetközi szerepéről szóló írásomban 2012-ben), a franciákat bízza meg a Memel-vidék felügyeletével. A hovatartozásról való döntést későbbi időpontra halasztották. Ez a határozat 1920. február 20-án lépett életbe, s egy autonóm német vezetést (Népszövetségi mandátum) hagyott jóvá, ideiglenes francia csapatok felügyelete mellett.

Időközben Litvánia, melynek csak igen rövid tengeri partszakasza volt Palanga környékén, tengeri kijárat igényével lépett fel a Memel-vidék, illetve Memel kikötője megszerzése érdekében.

Klaipeda kikötő. kollázs

Az 1921. május első hetében tartott helyi népszavazás 56 ezer jogosultja 97,2 %-ban Memel Szabad Város létrehozása mellett, s Litvániához tartozás ellen dönt.

És akkor Memellel valami olyasmi történik, mint Vilnával, csak fordított szereposztásban. 1923. január 10-én litván szabadcsapatok vonultak be a Memel-vidékre, s gyakorlatilag a francia csapatok ellenállása nélkül elfoglalták Memelt, s így kikötőhöz jutnak. A francia csapatokat februárban evakuálják.

1923. március 15-én a várost átkeresztelik Klaipeda névre.

S a Népszövetség, akár Vilnánál, lényegében – számos tárgyalás rendezési kísérlete után – 1924. május 8-án (Klaipėda Convention, Paris) elismeri a kész helyzetet. Ugyanakkor Klaipeda és a Memel-vidék bár litván fennhatóság alatt állt, kiterjedt törvényhozási, jogi, pénzügyi autonómiával, saját helyi parlamenttel rendelkezett. A város litván adminisztrációja (kaunasi kormány litvánosítási törekvései) és a német nyelvű lakosai között fennálló feszültségek következtében az 1926- ban meghirdetett statáriális állapot 1938-ig fennmarad. A lakosság ellenérzését kifejezi, hogy a helyi szejm (seimelis) választásain a többség (80-94 %-ban) nemzetiségtől függetlenül, a német pártokra szavaz, s 1928-tól már érezhető a náci párt befolyása, s az 1938. évi választáson a náci dominanciájú pártok 87 %-al győznek.

1939. március 22-én, Csehszlovákia lerohanása után, Németország ultimátumban követelte vissza memeli elszakított területét, amelyet Litvánia kénytelen volt elfogadni, cserében 99 évre jogokat kapott a kikötő használatára.

A lakosság nagy többsége, a fentiekben ábrázolt helyzetben, örömmel fogadta a szerződés aláírása másnapján a városba látogató Hitlert. A színház erkélyéről elhangzott beszédét tömegek ünnepelték.

Hitler bei Einzug in Memel 1939 - Hitler enters the Memel 1939 -

Hitler bei Einzug in Memel 1939
Rückgabe des Memellandes an das Deutsche Reich / Einmarsch deutscher Truppen in das Gebiet nach deutsch-litauischem Abkommen, 23. März 1939. Hitler bei seiner Fahrt durch die Stadt Memel; links im Wagen Generaladmiral Erich Raeder. Foto, 23.3.1939

Hitler beszéde a Színház téren

Ma a színház tér békésebb képet mutat. Ottjártunkkor kisebb csődületet legfeljebb az okozott, amikor csoportunk néhány férfi tagját a Drámai Színház modern épülete előtt csinos fiatal lányok – tán színinövendékek? – csoportja felkarolta, s körbezsongta.

Klaipeda P1640087 Színház

Klaipeda, Színház tér, kollázs

A színház épülete (1775.) elé újra visszaállították – a Hitler beszéde alkalmából – helynyerés céljából – eltávolított Tharaui Annuska szobrát (másolatban – mivel az eredeti elkallódott), mely a város híres költőjének, Simon Dach (1605 -1659) nagy sikerű versének kedves lányalakját álmodta szoborba. A városnak mi inkább másik híres költő szülöttje nevét ismerjük: ő Tomas Venclova, akitől számos idézetet emeltem már be ezekbe az írásokba.

Annchen von Tharau kollázs

1939. március 22-vel a terület közigazgatásilag tehát visszatért Kelet-Poroszországba, majd amikor 1944. év októberében a Vörös Hadsereg áttöri a birodalom keleti határát, a német kormány úgy dönt, hogy a teljes lakosságot evakuálja. Ez alól kivételt képeztek Hitler 1944. szeptemberi mozgósítása parancsa értelmében a 16- és 60 év közötti hadra fogható férfiak.
Kiürültek a városok, a gyárak és a falvak, csupán a hadsereg egységei maradtak, akiknek a parancs szerint az utolsó töltényig harcolniuk kellett. A Hannibál hadművelet néven futó akcióban mintegy 2,2 millió embert menekítettek nyugatra, a szárazföldi menekülési útvonalak 1945. január 23-i végső elzárulása után jórészt tengeri úton.

Az előrenyomuló Vörös Hadsereg híre – különösen az első megszállt porosz faluban, Nemmersdorfban, a polgári lakosság körében rendezett brutális vérfürdő nyomán, mely a filmhíradó útján bejárta az egész Birodalmat – ugyanis rettegést keltett minden német szívében. Mindannyian tudjuk a német fasizmus rémtetteit, azonban a másik oldalon is kirívó kegyetlenkedések szegélyezték a katonák útját, akik Ilja Ehrenburg uszító röplapjaival a fejükben nyomultak a németek ellen. Csak ízelítőül néhány hátborzongató mondat propaganda írásaiból:

„Ölj, vörös katona, ölj! Nincs kegyelem, nincsenek ártatlan németek! Alázz meg minden német nőt, ne törődj senkivel és semmivel! A német bestiának nincs lelke, a német gyerek, ha felnő, az ellenséged lesz! Ölj, vörös katona, ölj!”
Öljetek! Dicső szovjet harcosok, öljetek! A németek nem emberi lények…… az a szó, hogy “német” a mai naptól legyen a legnagyobb szitokszó, amit a szátokra vesztek…… ölnöd kell…. és ha nem öltél meg legalább egy németet a mai nap, akkor ez a napod kárba veszett….. ha csendes körülötted a front és amíg várod, hogy ismét harcba indulj, ezalatt az idő alatt is keress németet, akit megölhetsz…… öljetek, mert nincs annál nagyobb élvezet, mint amikor a halomba szórt német hullákat ugorjátok át..

Klaipedában nem maradtak mások, csak katonák, s a várost erődnek nyilvánították.
A város 3 hónapig tartó ostroma után alig 50 élő embert talált a szovjet felszabadító a romok között. Ezzel egy 700 éves folytonos német jelenlét szűnt meg, s a város új lakói részben a litvánokból, másrészt a Szovjetunió egyéb népeiből – elsősorban orosz betelepítettekből kerültek ki.

A város 1945. január 19-i bevételével, a Memel-vidékkel egyetemben, a területet hozzácsatolták a Litván Szovjet Szocialista Köztársasághoz.

De hová lettek a város őslakói?

A menekülők egy részét az utakon bombázták le, sokan éhen haltak vagy megfagytak a rendkívüli hidegben, s másik, tekintélyes részük Königsberg, Pillau térségében várt behajózásra. Voltak, akik a szárazföldi út bezárultával átkeltek a befagyott vizű Visztula-öblön (ném.: Frisches Haff) és a Visztula-turzáson keresztül érték el Danzig és Gotenhafen (Gdynia) környékét, ahonnét a haditengerészet hajói Schleswig-Holsteinbe és Dániába vitték az embereket. A mentő akciók 4 hónapig, Gdansk 1945. május 9-i elestéig/ felszabadításáig tartottak. S ez idő alatt, január 30-án történt a világ legnagyobb hajókatasztrófája a Wilhelm Gustloff, eredetileg üdülőhajónak épült luxus gőzös elsüllyesztése, fedélzetén mintegy 6-10 ezer emberrel.

Lazarettschiff "Wilhelm Gustloff" in Danzig

Das KdF – Schiff “Wilhelm Gustloff” wird als Lazarettschiff eingesetzt, hier im Danziger Hafen im Herbst 1939.

Az adatok mind a mai napig becsültek, mivel az elhúzódó utas felvétel során mintegy
6 600 főig iktatták a beszállókat, azután már felhagytak ezzel. A Wikipédia a Discovery Channelre hivatkozva 10 600 főben adja meg a fedélzeten tartózkodók számát.

Wilhelm Gustloff hajó felépítése - naufragio12

Az eredetileg 1 463 utas és 426 fő személyzet befogadására épített 255 000 regisztertonnás 10 emeletes hajót napokig nem engedték elindulni, azzal a magyarázattal, hogy azt maximálisan fel kell tölteni menekültekkel. Az így elnyúló beszállás során (a tumultuózus, pánikszerű jelenetek mellett) a menekülőkön kívül sebesült katonák, tengerészeti kisegítő lányok és 917 kadét is feljutott a fedélzetre, sőt, már a kikötőből kifelé manőverező hajóra is átszállításra kerültek a kelet-porosz kikötőkből kisebb hajókon érkező (a fedélzeten részben egymáshoz fagyott) emberek.

W. Gustloff elsüllyesztése helye tkp 2

Wilhelm Gustloff orr- pinterestMindenki tud a Titanic katasztrófájáról, amely 1 517 áldozatot követelt. Itt mintegy hatszoros az érintettek száma, ahol csupán mintegy 1 200 fő menekült meg, akik közül nem kevesen még útközben szintén meghaltak.
Az áldozatok között elsősorban nők, és gyermekek voltak, utóbbiak – csecsemők, gyermekek és fiatalkorúak – száma igen magas, négyezer fölötti. A megmenekültek között úgyszólván alig található magas kort megélt ember, idősebb nő egy sem, ugyanakkor kínosan egyértelmű többségben – írja Günter Grass – a férfiak, köztük a hajó 4 kapitánya.

A világtörténelem legsúlyosabb hajókatasztrófájáról évtizedekig hallgatott mind a német, mind a győztes hatalmak történetírása, s az események talán első átfogó feldolgozása a 2002-ben megjelent Günter Grass: Ráklépésben című regényében olvasható, ahonnan én is idéztem az adatokat. A megrázó részleteket, mint a jégpályává fagyott fedélzet, amelyről a megtorpedózott, oldalára fordult hajón az emberek egyenest a mintegy 2 ºC-os vízbe csúsztak a -18 ºC dermesztő levegő hőmérsékletnél. (A mindenképpen kevés mentőcsónak csörlői befagyva illetve köteleik a hajóhoz odafagyva, a pánikban jó néhány kiszabadított csónak a tengerbe esik, összetörik stb.) A Titanic filmjéből ismert jelenetek a tengerben – jégdarabok között sodródó megfagyott holttestekkel, fejjel lefelé lebegő gyermekekkel. Megrázó képek a szörnyű tömegsírról.

A hajót megtorpedózó szovjet kapitány, Marinyeszko, aki később megjárta a Gulág munkatáborait is, 27 évvel a halála után 1990-ben (!) kapta meg a legmagasabb kitüntetést, a „Szovjetunió hőse” címet. Az egykori Königsbergben, ma Kalinyingrád, rakpartot neveztek el róla.

A Hannibál hadművelet során még további 3 hajó menekültjei lelték hasonló módon halálukat a tengerben, azonban mindezzel együtt az akciót sikeresnek lehet minősíteni, mert az áldozatok száma nem érte el az összes menekítettek 1 %-át.

Klaipeda vonatkozásában mindez azt jelentette, hogy a német etnikum gyakorlatilag eltűnt a városból, s a Memel-vidéken a háborút még esetlegesen túlélt németeknek, egy 1958-as kormányrendelet lehetővé tette az ország elhagyását, családegyesítés címen. Ma már legfeljebb csak mint turisták látogatnak vissza egykori lakóhelyük emlékének felidézésére.

Klaipeda P1640761 térkép a házfalon

Klaipeda, kollázs

Miközben a a II. világháborút lezáró Potsdami egyezmény Klaipedát és a Memel-vidéket visszaadta Litvániának, amelyet addigra már a szovjet birodalomba olvasztottak be. Közvetlenül a világháború után igen sok, a Szovjetunió belsejéből származó katona nem tért haza, hanem itt telepedett le, sokan a kikötőben vállaltak munkát, de Moszkva által elkezdett erős iparosítás kapcsán is számos az ide irányított orosz munkás illetve keményvonalas tisztségviselő. Ennek következtében arányuk igen magas volt a város új lakói között, egy 1953. évi népszámlálás  alapján 41,2 %. Ez  az arány azóta folyamatosan csökken, s egy 2011. évből rendelkezésre álló adat szerint már csupán 19,6 %-ot tesz ki az összeszámolt 162.690 főből, bár még így is itt a legmagasabb arányuk Litvánián belül, ahol (szemben a másik két balti állammal,) nem nagy az orosz etnikum.

Az 1991-ben függetlenné vált Litvániának Klaipeda a harmadik legnagyobb városa, jelentős teher és személykikötővel, s egy fiatalos, nyüzsgő városképpel. Klaipeda vendéglátó egységeiben még megmaradt az élőzene, számos jazz zenekar teszi zenéjével hangulatossá az óvárosi sétát, amely nyári estéken a kerthelyiségek környékén is betölti a teret.

Klaipeda IMG_7211 Gyö, jazz

Klaipeda IMG_7168 Gyö, jazz

Óvárosában igyekezettel restaurálják a megmaradt középkori épületeket, jellegzetes fachwerkes házakat, ipari műemlékeket, só- és egyéb tárolókat, raktárházakat.

Klaipeda IMG_7193 Gyö, csatorna, fachwerk-Old MIll

Klaipeda, volt raktárházak, kollázs

Ugyanakkor a város lendülettel építi modern arcát. Jellegzetes, sok helyről bevillanó eleme ennek az a 21 emeletes, K betűt formázó iroda és szálloda együttes, ahol mi is megszálltunk, s melynek tetején még helikopter leszálló is működik, szomszédságában pedig a helyi kaszinó.

Klaipeda P1640151 szálloda

Szépek és ötletesek a város parkosításai, virág díszei:

Klaipeda IMG_7166 Gyö

Kellemes a séta bármikor az Újvárosból az óvárosba, a csatornák mentén vagy a kikötőben…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

De álljunk meg csak itt a hídnál egy pillanatra! A diavetítés utolsó képén, ha jól megnézzük, két férfi áll a híd közepén, s bizony kézi erővel forgatják el a csatornát záró hidat, mely ma már ipari műemléknek tekinthető.

S amint elfordul a híd, szabaddá válik a közlekedés a kihajózó jachtoknak, s egyéb hajóknak dokkjukból, az öbölbe avagy a nyílt tenger felé.

S nini, míg mi a hídi történésekkel voltunk elfoglalva, valami kimászott itt a mélyből 🙂

Klaipeda P1640106

A kikötőnél aztán lassan leszáll az este, a nap valahol Palanga mögött készül alábukni a láthatáron. S még lefekvés előtt is megcsodálhatjuk a szálloda ablakból az esti fényekbe burkolózott kikötőt.

Klaipeda IMG_7195 Gyö

S a Klaipedáról nyert kellemes benyomásainkat másnap megcsúcsozzuk az út talán legnagyobb élményével, egy kirándulással a Kur földnyelvre, ahová a klaipedai kikötőből mintegy fél óránként indulnak a menetrendszerű kompok.

Komp kikötő

S ezzel le is zárom Litvániáról szóló bejegyzéseimet, amely utazás még befejezése után is nyolc hónapig adott inspirációt további szellemi utazásokhoz, ezzel számomra számos új felfedezést és egy igazán kedves ország némileg közelebbi megismerését ajándékozva. Sajnos ugyanakkor a Baltikum másik meglátogatott két gyöngyszemére már nem fogok tudni ilyen mélységben kitérni, mivel már kijelölve az új úti cél, s szűk 5 hét múlva remélhetőleg egy napsütéses mediterrán sziget varázsa ejti rabul összes érzékeimet.

IMG_7394 Gyö

Kategória: Baltikum, Litvánia, Történelem | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése