Kettő az egyben – épületséta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

Úgy érzem magam, mint egyes rock énekesek, -bandák, akik az elmúlt évtizedekben sokadszor is megrendezték az utolsó búcsú koncertjüket.

Merthogy én is elbúcsúztam itt Tőletek, de a körülmények alakulása folytán mégis indíttatva érzem magam, hogy még egy üzenetet azért átadjak ezen a felületen is Nektek. Ugyanis elkezdtem felépíteni egy új, irodalmi blogot – aminek új nevet és megjelenést tervezek.

https://jegyzetfelekakonyvmellol.wordpress.com/

De hogy ez az esemény ne szorítkozzon egy szolgálati közlemény szűkszavú bejelentésére, gondoltam még megleplek Benneteket egy sétával a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyönyörű épületében. Így lesz ez a bejegyzésem kettő az egyben. Egyrészt (egy utolsó) záró, és egyben egy újnak a nyitó fejezete, melyben a közös szál maga az olvasás.

Fortepan 116593- Országgyűlési könyvtár (illusztráció)

Jó pár éve annak, hogy részt vettem egy épület bejáráson, amelyet a könyvtár munkatársa vezetett a 2001-ben megújult épületben és mondhatom, elkápráztatott. Én mint tizenéves többször megfordultam a régi, nagy olvasóteremben, amely különleges atmoszférája gyermek lelkemet mindig elvarázsolta. A hosszú asztaloknál, meghitt lámpafényben csendben ülő olvasóktól hallatszó egyetlen zaj a könyvlapok surrogása volt, miután a bejárati pultnál kiválasztott és leadott katalógus cédulák alapján előkeresett könyveket a halkan járó könyvtáros nénik helyedbe hozták. S áhítat fogott el, a szellem ezen otthona láttán, s felemelt az érzés, hogy az adott pillanatban én is oda tartozom. De más kép, a főbejáratnál ruhatárba adott kabáton, s az onnan felvezető lépcsőn kívül, nem él bennem. Igaz, akkoriban életünk szürke és megfeketedett falak között zajlott, nem igazán adott okot az esztétikai szemlélődésre. A műemlékvédelmet kisbetűvel írták, nemigen jutott pénz az állagmegóvásra. S rajongtunk mindenért, ami új és modern, s álmaink netovábbja egy jól felszerelt, összkomfortos lakás volt valamelyik házgyári elemekből épült lakótelepen.

Ma sokkal üdítőbb a kép, mint amit a fenti, Fortepan gyűjteményéből kiemelt -1964, 1982, 1971. évekből származó kockák mutatnak. Ha valaki feljön a Kálvin téri metró aluljáró Baross utcai kijáratánál, ez a vibráló, izgalmas látvány tárul elé.

Az utca képét dominánsan meghatározó palotához szépen berendezett sétáló utcán jutunk, a korábban falakat megfeketítő és zajos gépkocsi és trolibusz forgalmat kizárták innen, elterelték.

Az épület, eredeti formájában mit sem változott, viszont csodálatosan megújult. Az archív fotó 1900 körül készült, s a könyvtár Budapest gyűjteményéből való.

A palota 1886-1889 között Wenckheim Frigyes gróf megbízásából épült az un. mágnás fertály, ma Palotanegyed szélén, szabálytalan, trapéz alakú telken. 1860 óta zajlottak itt az újonnan megépült Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Lovarda, és a Képviselőház (mai Olasz Intézet) vonzáskörzetében az addig jobbára vidéken élő arisztokrácia palota építkezései, miután elterjedt az a felfogás, hogy nem igazi magyar úr az, akinek nincsen Pesten palotája.
Ebbe a mozgalomba viszonylag későn kapcsolódtak be a Wenckheimek, akiknek Ókígyóson volt az uradalma, s a Békés, Csanád, Arad és Győr megyékben levő, 120 ezer holdat meghaladó földjeikkel, s további 2 vidéki kastélyukkal az ország leggazdagabb arisztokrata családjai közé tartoztak. Mire észbe kaptak, már csak ez a kedvezőtlen adottságú telek maradt a József és Stáció utca (ma Reviczky és Baross utca) összefutásánál, amely előtti névtelen terecskén ráadásul akkortájt egy bérkocsi állomás működött, fogatok, fuvarosok gyülekező helyével.

Ettől a nem éppen elegáns környezettől igyekezvén megszabadulni, ellentételként a gróf megígérte, hogy felállíttat itt a köz javára, – a saját telkén és költségére, – az Operaházéhoz hasonló négyágú kandelábert (lásd fenti képen), amit a főváros hivatala el is fogadott. Igaz, végül a négy lámpatestből csak egynek használatát engedélyezte, mivel a gázláng költsége a város közüzemi számláját terhelte.

De persze a vagyonnal sok mindent meg lehet oldani, s az épület tervezésével megbízott, addigra igen keresetté vált szászországi építész, Meinig Artúr a hátrányokból is előnyt kovácsolt, s valóban reprezentatív, gyönyörű palotát alkotott. (Talán emlékeztek még másik kiemelt művére, amelyről ugyanitt már beszámoltam Nektek: a tiszadobi Andrássy kastélyra – vagy említhetném a pesti Park Klubot, a mai Stefánia palotát művei közül.)

A neobarokk zsenijének is aposztrofált építész, az épület legkeskenyebb oldalán alakította ki a díszes, főhomlokzatot, teljes mértékben feledtetve ezzel a telek legfőbb hátrányát.
A monumentalitást a viszonylag dísztelen oldalszárnyak képviselik. A palota egyemeletes, de emelt földszintje és nagy belmagassága miatt magasabbnak hat.

A Kálvin térre néző főhomlokzat számos dísze közül természetesen elsőre a középen kiugró ovális rizalit és a kupolába futó tetejét díszítő (9 ágú) grófi korona fogja meg a tekintetet. A főpárkányon a Wenckheim címer. A főbejárat előtti három nagy íves nyílással áttört kocsifelhajtó gyönyörű csipkés kovácsoltvas kapui Jungfer Gyula munkái. A palota külsőt a drezdai barokk inspirálhatta, míg a gazdagon díszített belsőt (XV. Lajos -stílusban fogant) francia ihletésünek mondják.

A palotát 1927-ben vásárolták meg az örökösöktől az 1904-ben alapított Fővárosi Könyvtár számára, amelynek tervezett épülete az I. világháború miatt nem épült meg. Ekkor a könyvtári használat célját szolgáló átalakítások mintegy 4 évig tartottak, ám azóta kisebb felújításokon kívül, lényegében változatlan formában üzemelt 1998. évig. Ekkor egy komoly rekonstrukció indult meg Hegedűs Péter építész vezetésével, amelynek elsődleges célja az épületbővítés és a könyvtárszolgáltatások korszerűsítése volt, a napi több, mint 1000 látogató jobb kiszolgálása érdekében. Ennek során a palotához kapcsolták a Reviczky u. 3. szám alatti egykori Berczik palotát, illetve a Baross utcai oldalon elbontott bérház helyén egy teljesen új, modern könyvtárszárnyat építettek.

A rekonstrukció 2001 őszén készült el, s a három épület egybenyitásával mintegy
13 ezer négyzetméteres könyvtár komplexum alakult ki, 11 különböző méretű olvasóteremmel, gyerekkönyvtárral és internetszolgáltatással. Az olvasótermekben a bővítéssel összesen kilencszáz férőhelyet tudtak kialakítani az addigi kétszázzal szemben. Az új csatolások hat szinten szolgálják az olvasókat ill. a könyvtár dolgozóinak raktározási és feldolgozó munkáját. Ezen szintkülönbségek összekapcsolása jelentette a legnehezebb problémát a tervezés során.

A példásan rekonstruált palota részben, ahogy már az 1927-1931 között a könyvtárrá alakításnál, megmaradtak az eredeti reprezentációs és dísztermek olvasó termeknek, míg a különféle lakó- és kiszolgáló helyiségek a hivatali szobákat, raktárokat rejtik. A három rész találkozásánál, a palota déli szárnyán lebontott épületrészt árkádsorral vezetik át a bővítés tereibe, ahová utólag illesztették be a kör alaprajzú, olvasói közönségforgalmat szolgáló lépcsőházat. Az új épületrészek belső részletei megkülönböztető módon, eltérnek az eredeti terek kiképzésétől. A történelmi épület festett falaival szemben, például ezt a lépcsőházat fehér klinker lapkákkal burkolták. A lépcsőkorlát pálcái pedig az 1860-ból származó, lebontott Baross utcai épület függőfolyosójáról kerültek ide.

A felújítás olyan jól sikerült, hogy építészeti nívó díjat és az europai épített örökségvédelmi szervezet Europa Nostra díját nyerte el az objektum. Fantasztikus atmoszférájú az egész épület, mindig öröm belépni ide – s beleszédülni hatalmas könyvállománya választékába.

Újonnan került kialakításra a Berczik palota alsó szintjén a Sárkányos gyermekkönyvtár is, melyet az erdélyi kötődésű belső építész Jakab Csaba tervezett, és tele van erdélyi és sárkányos motívumokkal. Jakab Csaba a palotát bejárva ugyanis sok sárkánymotívumot vett észre az épületben, innen jött a díszítés ötlete – majd a gyermekkönyvtár elnevezése is. Ezt a gondolatot folytatja a Berczik palota belső udvarán felállított 2 nagy samott sárkány (Pusztai Ágoston munkája) is.

Ma az épületbe a Reviczky utcai oldalbejáraton át jutunk be. Itt érkezünk a tágas központi fogadó térbe, amely egykor nyitott gazdasági udvar volt – ma üvegfedelén át áramlik be a fény az átrium szerű előcsarnokba. Az olvasójegy nélkül is szabadon igénybe vehető kávézó és büfé az egykori istállóból és kocsiszínből került kialakításra. Az építkezés idején ugyanis még teljesen természetes volt, hogy a belvárosi palotákban is létesítettek istállókat, hiszen a lovaglás az urak életmódjához hozzá tartozott. Itt 4 lovas fogatok is be tudtak hajtani, – ezt illusztrálja a belső kapu feletti 4 lófej, de hétköznapokon a házlakók is ebből az irányból közelítették meg lakrészeiket.

És akkor innen most elindulhatunk a példás műemlék helyreállítással felújított, pazarul berendezett palota látogatható terei megtekintésére.

Előtte azonban még szeretnék néhány szót szólni az építtető Wenckheim családról, akik neve azért nem annyira ismert, mint számos régi magyar arisztokrata családé.
Türingiai illetve osztrák polgári származású család az övék, akik az államnak tett szolgálataikért nyerték el a leszármazóik által is örökölt grófi, illetőleg bárói címüket. Magyarországra 1776 és 1802 között jutnak el.

Ez a családi ág, amelyikhez a mi palotánk kötődik, a grófi ághoz kapcsolódik. Az egyik építtető, Wenckheim Krisztinának az édesapja, az ókígyósi majorság és kastély alapítója, Wenckheim József Antal. Ő szolgált mintául Jókai Mór Egy magyar nábob c. műve címszereplője alakjához. Ugye emlékszünk még arra a jelenetre a filmből, amikor az idősen házasuló főúrnak (alakítója Bessenyei Ferenc) az örökségért aggódó rokonsága nászajándékba koporsót küld? Ez a fiatal feleséggel kötött harmadik házassága meg is hozza gyümölcsét, noha az édesanya még abban az évben, szülés után meghal, akit 3 éven belül követ az idős Wenckheim József Antal is. A korán árvaságra jutott leány az ország leggazdagabb árvája, s ezáltal a legkapósabb úrhölgye lett. Wenckheim Krisztina példás neveltetésben részesült, amelyről még az apja által kinevezett több főből álló “grémium” lelkiismeretesen gondoskodott, mint ahogy vagyona megóvásáról is. Hat nyelven beszélt, zongorázott, énekelt (Liszt Ferenc vasárnapi matinékoncertjein is fellépett), rajzolt, széleskörű olvasottsággal és műveltséggel rendelkezett, beutazta egész Európát. Nyolc éves korában Ferenc József és Erzsébet királyné egy országos körutazás keretében Ókígyóson is látogatást tett, akiket Krisztina verssel köszöntött. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Sisi később az udvarhölgyei közé választotta.

Végül Krisztina unokafivéréhez – amely családon belüli házasodás -valószínűleg a vagyon összetartása céljából- igen elterjedt volt a Wenckheimek között, gróf Wenckheim Frigyeshez ment hozzá. Együttesen 120 ezer holdas birtokuk rendkívül komoly anyagi hátteret biztosított számukra. A férj, Milánóban született, ahol édesapja huszárkapitány volt apósa, Radetzky seregében. Ő maga nem hajtott végre nagy tetteket, amit a történelem könyvek feljegyeztek volna. 1878-tól tagja az országgyűlésnek, bár – ahogy leírják – nyílvánosan nem szokott felszólalni. Később főrendiházi tag, 1904-től főpohárnok mester, így az ország zászlós uraihoz tartozik. Híresek voltak jótékonykodási tevékenységükről. Házasságukból hét gyermek született (3 fiú, 4 leány). Leszármazottjaik nem Magyarországon élnek, de ismereteink szerint néha hazalátogatnak, s Újkígyóson találkoznak.

Nos, az építtetők valószínűleg nem kevesebb célt tűztek ki maguknak, mint hogy a Budapesten épülő palotájuk, mely később hatalmas társasági rendezvényeknek adott helyet, túlszárnyalja a többi reprezentatív palotát, s a legjobb művészeket szerződtették otthonuk fényűző és gazdag berendezéséhez. Korabeli tudósítások szerint a palota
közel 1 millió Ft költséggel készült el. Átadáskor az épülethez 11 terem, 48 szoba, 5 konyha, 5 előszoba, 3 tálaló 4 fürdő, továbbá 11 kiszolgáló helyiség tartozott.

Ha a Kálvin térre néző főbejáraton keresztül érkeznénk – amit azonban csak ritka események, rendezvények kapcsán nyitnak meg, ezt látnánk:

Az előcsarnokból induló márvány lépcsősor alját 2 kandeláber ékíti, eredetileg gáz világított bennük. A kandelábereket díszítő angyalkák Fadrusz Jánosnak, a kolozsvári Mátyás király szobor készítőjének alkotásai, s nem is az egyetlenek ebben a házban. Amiről azonnal meggyőződhetünk, ha elindulunk a lépcsőn felfelé, a magasföldszintre jutva kissé sötét belépőtérben álló, a házat vállukon tartó négy törpe megmintázása ugyancsak Fadrusz kezét dícséri. A bányász ruhás törpék azonban nem csak tartják az épület súlyát, de vigyázzák is azt. A négy törpe egymáshoz 90 fokkal elforgatva áll, így mindenkit szemmel tudnak tartani, aki csak elhalad erre.

Az innen induló háromkarú díszlépcső – melyet neveznek még Császárlépcsőnek is – ragyogó példáját adja a neobarokk egyik kedvenc elemének, az ellentétekkel operáló hatáskeltésnek. A viszonylag szűk, és sötét térből nyíló lépcsőház hirtelen fénnyel áradó térbe vált, köszönhetően a már eredetileg is üvegtetővel fedett lépcsőháznak. (Az újjáépítés során ennek mintájára fedték be az egykori udvart.) De nem csak a fény adja a káprázatot: a fehér falakon rokokó stukkódíszek mintegy lugast varázsolnak az élettelen falakra, s a pihenőnél kettéváló széles, ballusztrádos lépcsőt historizáló barokk kőfaragások kísérik.

És a valószínűleg itt a legtöbbet fotózott lépcsőházi szakasz, a mesebeli sárkányok quartettje.

A lépcsőn felérkeztünk a dísztermek sorával büszkélkedő emeleti szintre. Rögtön szemben a fogadóterem, kétoldalra tőle a gróf és grófnő szalonjai, vagy másként az ezüst és arany terem helyezkednek el. A fogadóterem, ahol Krisztina grófnő vendégeit fogadta, az előcsarnok fölött és a főhomlokzati rizalit emeletén kapott helyet. A házaspár a báli szezonban számos társasági eseménynek adott helyet palotájában, tánctermeikben egyszerre ötszázan is elfértek.

A helyet ma is felhasználják rendezvényekre, vetítésekre, sajtótájékoztatókra, ilyenkor azokat a közönségforgalom elől lezárják.

A fogadóteremből jobbra (Reviczky u. felé) a grófné arany szalonja nyílik, balra (Baross u.) pedig a gróf férfiasabb színezésű ezüst terme. Itt az ajtó belső oldalán a kilincstől az egyéb díszítésig ezüst a színvilág – míg a fogadóterem felé eső ajtóoldal marad az ide illeszkedő arany díszítésnél. A palotában látható kandallók és kályhák már eredetileg is csak díszként szolgáltak, mivel a kastélynak központi fűtése volt, egy ahhoz csatlakozó szellőző rendszerrel. A hatalmas tükrök is sértetlenül fennmaradtak a hosszú életük során, mivel úgy voltak beépítve, hogy egy kulccsal a keretükről le tudták oldani azokat, s a vészterhes időkben megfelelő helyre menekítették.

Innen, a grófi kisszalonból az összenyitható termek szép sora (enfiladé) megbabonázza a tekintetet. Ez az oldal képezte a legfőbb terét a társasági eseményeknek, hiszen innen az első terem a kis táncterem, majd a zenekari karzat után a nagy táncterem. A kettő közötti kis keskeny nyílás/híd emeletén voltak elrejtve a zenészek, s mindkét teremben hallatszott játékuk. A nagy táncteremnek az ablakos, hosszanti oldalával szembeni falban három nagy ajtókeret szerű kivágáson keresztül a tükör folyosóra lehetett kimenni, ahol a táncosok megpihenhettek. Ma mindkét egykori táncterem olvasóterem, értelem szerűen a kis- ill. nagy olvasóterem néven.

És most vegyünk egy kis levegőt, mert az eddig sem túl szolíd pompa után a volt nagy táncteremben a plafontól a falakon lecsorgó aranyozás, a buja díszítés bizony letaglóz. Nem is tudom, hogy itt inkább a barokk stílusjegyével, a túldíszítettséggel állok-e szemben, vagy legalább annyi benne az üzenet a kortárs arisztokratáknak, saját gazdagságukról.

És ha már szédülünk, és azt hisszük már érezzük a dísztermek stílusát, az ebédlőbe lépve felszisszenünk. Egy faragott tölgyfa burkolattal berendezett reneszánsz terem! (Sajnos még a kezem is beremegett az első kép exponálásakor, de beteszem, mert ez az egyetlen átfogóbb képem a teremről.)

Ez az egyetlen reneszánsz terem a palotában. Itt külön szokás beszélni a csillárjáról, mivel a többi teremben látható csillár fából készült, csak megfelelően színezték. Ez a 17 mázsát nyomó bronz világító test a palota legnagyobb csillárja, a mennyezetben a tartásához külön gerendát helyeztek el. Érdekessége még a teremnek az 1889. évi aranyozott papírtapéta is, amelyet 2001-ben a restaurátorok olyan jó állapotban levőnek találták, hogy leszedték a falról, kitisztították és visszatették.

A mennyezet tölgyfa borítása eredeti, ám a szekrények a könyvtár szükségleteihez igazodva, annak beköltözése után készültek. Az átalakítás ugyanis ezekben a helyiségekben elsősorban az enteriörökbe illeszkedő bútorok elkészíttetését jelentette, amelyre pályázatot írtak ki az asztalos mesterek között, s ez itt egy különösen jól sikerült munkájuk.

És most már annyit csavarogtunk itt az épületben, hogy úgy érzem ideje egy kis eligazító táblát is betennem ide. A termek megnevezése itt az aktuális felhasználás szerint szerepel, az értelmezhetőség kedvéért azonban beírtam az eredeti rendeltetését a palotában.

Régebbi anyagokban esetleg találkozhattok még az 1927-1998 közötti könyvtári használat szerinti megnevezésekkel, így: A nagy táncteremből lett az olvasóterem, az ebédlőből a folyóiratterem, a kis táncteremből a katalógus-, az ezüst szalonból a referenciaterem. A fogadótermet először kiállítóteremnek rendezték be, az arany szalont a Budapest Gyűjtemény, a dohányzót a Keleti Gyűjtemény kapta.

Ebből a térképből ki is olvashatjátok, hogy lényegében végére értünk a palota Baross utca felőli szárnyának, s sétánk során is visszamentünk a kiinduló teremből nyíló grófnői szalonhoz, az arany teremhez. Ezen a szárnyon alapvetően a grófnő és gyermekei lakószobái voltak. Itt is van azonban egy “kakukktojás”, de micsoda!

A gróf, akinek a lakosztálya, dolgozószobával és könyvtárral a földszinten volt – ám nem maradt fenn eredeti kialakításában – egy termet, a dohányzó szobát itt, a családi szárny közepén rendeztetett be. S ez ugyanúgy rendhagyó, mint a másik oldalon az ebédlő. Ez szintén tölgyfa borítású. Itt a könyvtár számára szükséges könyvespolcokat, a galériát és a galériához vezető csigalépcsőt a Thék bútorgyár készítette. Eredeti a mennyezet tölgyfa borítása, a carrarai márvány kandalló, valamint fölötte a bársony díszítés, még följebb a bronz Wenckheim címer.

Akárhogy is, az összbenyomás teljesen egységes, s nálam az összes eddigi teremre ez teszi fel a koronát.

A dísztermek sorához mára eredeti állapotukban fenn nem maradt enteriőrök csatlakoztak: az ebédlőteremhez további kisebb étkezők, a dohányzóhoz a grófnő privát helyiségei. A hátsó szárnyban, illetve a második emeleten a személyzet lakóhelyiségei, illetve a konyha és egyéb kiszolgáló funkciók kaptak helyet.

A séta sok csodája mellett számomra különleges örömet jelentett, hogy ez az épület nem múzeumként működik, hanem gyönyörű felújított termeit átadták a mindennapi olvasóknak, akiknek többsége láthatólag a tanuló ifjúság, egyetemisták soraiból kerül ki, s nagyon jól van ez így.

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: építészet, Irodalom
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .