* Megjegyzések

Ezt a rovatot azért nyitottam, mert sokszor fűződik egy-egy szóhoz hosszabb leírás, vagy magyarázat, ami a szövegkörnyezetüknek is mélyebb tartalmat adna, de ugyanakkor ezek a részletek az eredeti mondanivalót kilendítenék egyensúlyából. Ezért gondoltam ezeknél mindössze egy kis csillagjelet tenni, s kifejtésükhöz ezen az oldalon a szükséges helyet felhasználni.

A kiemelt szót dölt betűkkel, és abc sorrendben írom, míg mindegyik mellett megadom, hogy mely bejegyzésben fordult az elő.

aragóniai címer – Nápoly és egy kis történelem (03.)

Az aragóniai címer és árpádsávok heraldikai összefüggését lásd még: Utazás az Északi Középhegységben 11. – A sárospataki Rákóczi vár bejegyzésemben!

Beöthy Algernon – Tisztelt házi arcképcsarnok

Mikszáth tervbevette mondásai gyüjteményes kiadását, s a hozzá írt bevezető így szól:

BREVIARIUM BEÖTHYANUM

1886
(Bevezetés)
E gyűjtőcím alatt kívánom közrebocsátani az utókor számára azokat a történeteket, amiket a derék Beöthy Algernon elhullajtgat. A bájos Sherezade szultánja minden éjjel mondott egy regét s ezzel vitte ki, hogy nem kellett meghalnia; a jó Beöthy Aldzsi mindennap mond vagy csinál egy vagy két dévaj történetet és mégse legyen halhatatlan? Nem, azt nem engedhetem. Felnyitom a szemeit – mert őneki fogalma se volt arról, hogy derűre-borúra lopják.
Vagy hat író lett már utána gazdag ember, egy némelyik akadémiai tag. Én is az övéből éldegéltem eddig, de biz én nem sokra vittem, hát kivallom bosszúságomban a kincses forrást.
Észrevehették önök, hogy egy-egy jeles írónk egyszerre kiapad. Mit jelent az? Azt, hogy Beöthy másüvé jár vacsorálni. Töri rajta a fejét mindenki, hogy mért nem tudja befejezni Gyulai Pál Romhányit? Hm, mert bizonyosan Aldzsi nem mondja neki tovább.
A Pesti Hírlapban néha sokáig nem jön »Tisztelt Ház«. Kapom sorra a szemrehányó leveleket az olvasóktól, engem szidnak a lustaságomért, pedig nem én vagyok az oka, hanem Aldzsi van oda vadászaton.
Egyszóval hadd süljön ki már egyszer a dolog úgy, amint áll. Elvégre is legyünk igazságosak, osszuk meg a dicsőséget, azaz hadd legyenek a tőle hallott történetek egészen az övéi, én csak a honoráriumokat szedegetem felértük.

bikaviadal – Andalúz nyár 20.

A bikaviadal kezdetét a résztvevők ünnepélyes felvonulásával kezdi.
A ceremónia szerint lezajló megnyitás után színre lép a bika, amelyet először egy tesztnek vetnek alá a köpennyel, hogy fontos tulajdonságaival a küzdelem előtt megismerkedjenek, s az ölésig lezajló előkészítő fázisok nem kis részben ezen tulajdonságok korrigálására irányul.
A viadal három harmadra oszlik.
1. fázis – a pikadorok lóháton lándzsával fárasztják a bikát, letörik vadságát.
2. fázis – a banderillók 6-8 pár banderillát = 70 cm-es vashegyű bot döfnek a bika tarkóján levő vastag izomcsomóba, hogy korrigálják a irányát, mozgását. Előkészítik a matadorral való küzdelemre.
3. fázis – az ölés. Ez a matador és a bika harcáról szól. A matador ügyességének, technikai tudásának és bátorságának a próbája. Eszközei ebben a muleta illetve a kard. A bikára mindenképpen halál vár, mert ha valami miatt nem sikerül a ringben megölni, kihúzzák a corallba, s ott végeznek vele, hogy az egyszer már arénában járt bika semmiképp ne kerülhessen újra emberrel szembe.

Címeradomány – Utazás a Felvidéken 22.

Kiemelések a Wikipédiából: A címeradományok elsősorban a nemesi családok címereihez köthetők, de jelentős volt a városi címerek adományozása is. Az első ismert európai városi címeradomány, Kassa címerére vonatkozik 1369-ből. Magyarországon 1526-ig a címeradományozás kezdeményezője leggyakrabban a király volt vagy a kérelmező magas rangú pártfogója szóban kérte az uralkodótól. Magyarországon csak nemességgel együtt járó címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a kollektív nemesség egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal.

Ferrante kép – menyét szimbólum – Nápoly és egy kis történelem (04.)

Ferrante bustjén jól kivehető a ruhát összekapcsoló menyét figurája.  Ebből is Ferrante jellemének egy mondhatni pimasz szemtelensége világlik elő. Amikor Marzano megölésekor a bárók halálra rémültek, ellenfele megöletésének gondolatát elutasította magától s szaporán megalapította a hermelinrendet, e fölírással: «Malo mori, quam foedari» = Inkább meghalni, mintsem becstelenül élni.

Ugyanez a szimbolika  jelenik meg a már tárgyalt képén Leonardónak: A hölgy hermelinnel -nél. Leonardo maga jegyzi le híres jegyzeteiben:  „A hermelin … inkább hagyta, hogy a vadászok elfogják, mintsem elmenekült volna a sáros mezőn át, mely bemocskolta volna nemességét.” (Egyik, ma Cambridge-ben őrzött rajzán meg is örökítette ezt a jelenetet.)

S még egy összefüggés, ha már a hermelines hölgyet említjük: Lodovico Sforza (maga is tagja a Hermelin rendnek) kétszer is elhalasztja házasságát Cecilia, a hermelines hölgy megtestesítőjéhez kötődő szerelme miatt, ám itt is győz a józan politika: Ceciliának mennie kell, s jön a menyasszony: Beatrice d’Este, aki nem más mint Beatrix nővérének, Eleonorának a lánya, s aki nevét is őutána kapta.

hermelin szimbolika –Milánó – 4. rész – a város és Leonardo

Lásd fent, Ferrante kép-menyét szimbólum megjegyzést !

Infanta Luisa Fernanda  – Andalúz nyár 16.

A spanyol trónörökösnő, Maria Luisa teljes titulusa így hangzott, spanyolul és angol fordításban: Su Alteza Real la Serenísma y Egregia Señora Infanta Doña Luisa Fernanda de Borbón y Borbón, Duquesa de Montpensier (in English: Her Royal Highness the Most Serene and Egregius Lady Infanta Doña Luisa Feranada de Bourbon, Duchess of Montpensier). – a magyar fordítást nem vállalom 🙂

Képzőművészeti alkotáson Salamon temploma – Római levelek, 2009. október – 19. Pápai Bazilikák

Egy példa erre  Bestand: Nagy Sándor a jeruzsálemi templomban c. alábbi képe:

Keresd, Bethlen kastély – Utazás az Északi Középhegységben 11. – A sárospataki Rákóczi vár

Lánchíd alapkőletétele – Budapesti mozaik- A Lánchíd

Részlet Barabás Miklós festményéből. A Budapesti Történeti Múzeum tulajdona.

A képen a következő személyek láthatók: 1. A. Clark, 2. W. Th. Clark, 3. Károlyi Györgyné, 4. Teasedale, az épitést vezető kőműves, 5. Erzsébet főhercegnő, 6. Széchenyi Istvánné, 6. József főherceg, 8. Mária Dorothea főhercegnő, 9. Károly főherceg, 10. Lederer Ignác, II. Vay Miklós, 12. József nádor, 13. Ürményi Ferenc, 14. Georg Sina, 15. Andrássy György, 16. Kopácsy József primás.17. Mailáth György országbiró, 18. Széchenyi István, 19.Keglevich Gábor fötárnok, 20. Nádasdy Paulay Ferenc tárnok, 21. Wenckheim Béla, 22. Wesselényi Miklós, 23.Batthyány Lajos, 24. Károlyi György, 25. L. M. Rothscbild, 26. Dessewffy Aurél, 27. Mérey Sándor tart. föbiztos, 28. Döbrentei Gábor, 29. Szontágh Gusztáv, 30. Platon Athanackovié budai nem egy. püspök.

Lechner Jenő –Utazások a Felvidéken 24.

Lechner Ödön unakaöccse. Ismertebb művei: a Sárospataki Tanítóképző, Jókai Mór síremléke, Budavári Bécsi kapu, Budapest Rezső téri fogadalmi templom.

L’ Escalade -Genf – Reformátorok Fala 3.

muleta -Andalúz nyár 20.

Szív alakú, skarlát színű posztó, fapálcára hajtva és rögzítve. A bikaviadalok harmadik fázisában, az ölésben alapvető segédeszköz. A muleta az ember védelmére szolgál; arra, hogy kifárassza vele a bikát, fegyelmezze fej- és lábtartását; hogy segítségével több-kevesebb esztétikai értékű fordulatsort lehessen végrehajtani a bikával; és hogy segítse az embert az ölésben.

rozmaring  – Andalúz nyár 04.

A búcsújárás szó (romeria) hangalakja emlékeztet a rozmaring (romero) szóra. A dalokban is gyakran énekelnek a rozmaringról: a lányok rozmaringágat tűznek a hajukba. A rozmaring jelen van a búcsújárás majdnem minden mozzanatában: kézben tartják, szagolgatják, beszélnek hozzá, és igen sok étel készítésénél fűszerként is használják.

Szatmári béke 1711.május 1. – Romhánytól Majtényig

A  szatmári békeszerződés 10 pontját a Rákóczira vonatkozó határozat nyitja meg. E szerint Rákóczi megtartja összes javait s lakhatik akár Magyar-, akár Lengyelországban, mihelyt három hét alatt leteszi a hűségesküt; ha maga nem jöhet, meghatalmazott által is leteheti; sőt a 3 heti határidő is meghosszabbítható, de ezt Rákóczinak a királytól kell kérnie. Teljes kegyelmet (ebbe mindig beleértetik jószágai és címei megtartása) kap a fejedelem minden egyházi vagy világi híve, mindenkivel még a neo-acquistica commisióval szemben is, sőt a parasztságot sem büntethetik a mozgalomban való részvételért urai, különben jószágukat vesztik. „A fegyver letételének ígéretét pedig nem kell úgy érteni, mintha nem szabad volna valakinek fegyvert viselni, hanem hogy ellenségeskedést ne kövessen.” A külföldi katonák, kik Rákóczi zászlai alatt szolgálnak, szabadon haza mehetnek, kivéve azokat, kik a császártól állottak át. Ezeknek vissza kell térniük zászlaikhoz; de büntetésük elengedtetik. A nem-nemes katonatisztek szabadosoknak ismertetnek el. A vallásszabadságra vonatkozó régi magyar és erdélyi törvényeket a király megtartja. Az árvák és özvegyek visszakapják jószágaikat, ha még a kamara kezén vannak. A kegyelem kiterjed a külföldön élő, akár a mostani, akár az 1699 előtti mozgalmak idején kivándorlottakra, valamint a hadi foglyokra. Mihelyt a felség szentesíti az egyességet, az országszerte kihirdettetik s a király, a ki ígéri, hogy „Magyar- és Erdélyország minden törvényeit és immunitásait szentül s erőszak nélkül megtartja”, nem engedi, hogy a jelen szerződés ellenére perek indíttassanak, vagy bárki a mozgalomban való részvétele miatt kárt és gyalázatot szenvedjen, mire nézve a katonai és közigazgatási hatóságok kellő utasítást fognak kapni. Végűl az egyesség biztosította a rendeknek a jogot, hogy a legközelebbi országgyűlésen mindennemű sérelmeiket előterjeszthetik.

Wesselényi-féle összeesküvés / Postaforgalom megszervezése Kőszegen- Postamúzeum Kőszegen

Wesselényi – féle összeesküvésre vonatkozó alábbi apró információ olvasható az egyik tablón:

A török kiüzése után I. Lipót a postahálózat megszervezésére potstapátenst ad ki.
A posták működési költsége az alsó-ausztriai helytartóság hatáskörében volt, ám az érvényben levő rendeletek nem szabályozták a posták finanszírozását. 1695 augusztusában a bécsi kamara a pozsonyi kmarához intézett levelében írta: “Miután ezen új postáknak a fizetése nem szolgáltatik ki rendesen, sokan közülük már abbhagyták a szolgálatot.” A fizetéseket végül két horvát főnemes – a Wesselényi – féle összeesküvésben részt vett, majd kivégzett Zrínyi Péter és Frangepán Kristóf – elkobzott vagyonából fedezték.

zarándoklat – Andalúz nyár 13.

Jellegzetes spanyol vallási tradíció a zarándoklat. A két legjelentősebb zarándokút

1. a Szent Jakab templomához vezető Santiago de Compostela-i út. Ez Észak-Spanyolországban van és a félsziget arab hódoltságtól való megszabadulásának tiszteletére járják végig.

2. El Rocio a Coto Doňana Nemzeti Parkon keresztül vezet. Ez az esemény az egyik legtipikusabb spanyol vallási ünnep. Minden évben pünkösdkor a Szentlélek ünnepén járják végig. Mégsem a Szentléleknek hódolnak ilyenkor a zarándokok, hanem Andalúzia védőszentjének, magának Szűz Máriának.
Az úti cél El Rocio egy apró kis templom a Nemzeti Park közepén. Egy igazi ékszerdobozka. Itt őrzik a rocioi Szűzanya szobrát, amit a zarándoklat idején kihoznak a templomból, és körbehordoznak a tömegben. Virgen del Rocio (Rociói Szűz) így nevezik.

A zarándoklat különösségét és spanyolságát mégis az adja, hogy erre az útra gyalogosan vagy lóháton vállalkoznak a hívek. Felvirágozott régi szekereken indulnak, melyet sokszor ökrök vontatnak, és így vándorolnak mocsarakon, vízmosásokon keresztül. Ahol az éjszaka éri őket, ott letáboroznak, és a szabad ég alatt éjszakáznak.

A zarándokút körülbelül tíz napig tart. Több mint egymillió ember kerekedik fel ilyenkor. Lépésben haladva követik a rociói Szüzet ábrázoló hat zászlót, amelyet a résztvevő falvak vallási gyülekezeteinek képviselői visznek előttük. Az út kiinduló pontja Sevilla Triana városrésze.

A nők végig színes flamenco viseletben és rámás andalúz csizmában menetelnek, míg a férfiak jellegzetes caballero öltözéket viselnek. A flamenco öltözékeknek ezt a stílusát a zarándoklat alapján rociera stílusnak hívják.
A női viselet szabása és mintája sokat változik egyik évről a másikra, de mindig sok rajtuk a fodor. A pöttyös minta egyre inkább kiszorítja a virágosakat, az egésznek a jellege azonban mégis ugyanaz marad. Ezt a viseletet hordják a ferián és minden nagy andalúz ünnepen.
Ilyen alkalmakkor az andalúz nők szeretnek cigányruhát hordani, és úgy fésülik a hajukat, úgy festik ki az arcukat, mint a cigányasszonyok.
Az egész búcsújárás hangulatában van valami cigányos. Figyelembe véve a vallási indíttatást eléggé meglepő, hogy a résztvevők mindvégig mértéktelenül esznek-isznak, táncolnak, megjegyzéseket tesznek a nőkre.
Az pedig különösképpen említésre méltó, hogy a búcsújárás alatt a cigányok szedik és árulják a rozmaringot. Ennek a növénynek igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a Rocióba igyekvők; ez fontos alkotóeleme az úgynevezett ideologia rocieranak (rocio-i ideológiának).

A fenti leírás teljes szövegét Schweininger Edith: Flamenco puro /diploma dolgozatából emeltem ki.

Mikszáth novella – Utazás az Északi Középhegységben 22.

A LÓ, A BÁRÁNYKA MEG A NYÚL (1910)

Két nagyon szomorú időszakom van, amikor nem tudok mosolyogni. Ebből a
két időszakból a forró nyárra esik az egyik, mikor a város megindul az erdők felé.
Én magam is megyek a családommal együtt, de „valakit” itt kell hagynom. A
másik időszak a zord télre esik, mikor az erdők indulnak a város felé. Egy fa az
erdőből, egy kicsike fa az olcsóbbakból, eljut az én lakásomra is, de már nem talál
ott „valakit”. Valaki a neve. Nem szabad másképp kimondani. A kis testvérkéi is
így szólnak, ha emlegetik, ha kivetődik valami a fiókból, egy ostornyél, egy pityke
a veres mellénykéről vagy egy kis kalapács. „Melyiteké ez, gyerekek?” Félve
mondják, halkan mondják: „Azé a valakié volt.” Igazi nevétől malomkő a szívem,
két kút a két száraz szemem. Egyetlen egy csésze van a háznál, amelyiken ott áll a
neve felírva: „Jánoska”. Ebből iszogatta a kávéját, ő meg a macska, mert a felét
mindig odaadta a macskának. Most én reggelizek abból a csészéből. Szomorúan
nézi messziről a macska, mintha kérdezgetné: „Hol az én kis gazdám?”
Még a kő is megfordulhat, amit a vízbe dobnak, hullám fölemeli, más oldalra
fordítja, de az én bánatom, az meg nem fordulhat.
Ott állnak íróasztalomon az ő kedves állatjai, amikkel utoljára játszott, nem
szabad elmozdítani. A ló a nyereggel, aranysárga sörényével, a nyúl a piros pántlikával,
a bárányka a csengetyűvel a nyakán. Mereven, csöndesen néznek rám,
amikor írok. Egyszer csak valamely sornál, ha egy könyvet vagy írást tovább
találok taszítani a könyökömmel, megszólal a bárány nyakán a csengetyű:
– Kling-klang! Kling-klang! Hol a mi kis gazdánk? Aki megitatott, aki megetetett,
pici kezeivel aki simogatott, aki a zöld pokrócra legelni rakott.
Mit kérditek, hol van? Hiszen elég legelni valót hagyott nektek. Azt a széles
rétet, ahol az én jó kedvem virágzott. Hiszen utoljára is rátok gondolt. Haldokló
hangjával benneteket szólított: lovacskám, báránykám!
Mindig olyan gyenge, vézna fiúcska volt. Nem akart enni. Az orvosok váltig
mondogatták: húsra kell fogni Jánoskát, hogy izmosodjék, erős legyen. Mennyi
leleményesség, mennyi furfang kellett, hogy a lábáról levegyem. Mert éppen a
húst szerette legkevésbé.
Ígértem neki képeskönyvet. Használt is egy napra, míg a könyvet átlapozta,
másnap már nem evett. Hoztam neki száz és száz játékot. De mi lett a vége? A
húst nem szerette meg, hanem a játékokból kiszeretett.
Később hiába ígértem neki akármit, mindenre rázta a szép szőke fejecskéjét:
– Nem eszem, nem eszem.
– Igazi lovat veszek esztendőre.
– Nem eszem húst mégsem.
– Sarkantyút veretek a csizmádra.
– Jaj, nem eszem én a húst!
Egyszer aztán az ölembe ültettem Jánoskát s elkezdtem neki okosan megmagyarázni
a dolgot:
– Pedig látod, abból nagy hiba lesz, ha te húst nem eszel.
Ragyogó szemét, azt az édes szemét, rám vetette kíváncsian, mi baj lesz abból.
– Mert mikor te húsz esztendős leszel, akkor én téged felviszlek Bécsbe.
– Ahol a király lakik?
– Ahol a király lakik, éppen ő hozzája.
– Anya is velünk jön?
– Anya nem jön velünk. Csak magadat viszlek, mert neked ott meg kell verekedned
a király fiával.
Mosolygó képe komoly lett. Magas homlokára kiült egy öreges ránc s szívecskéje
hangosan dobogott. Volt annak a dobogásában félelem is, büszkeség is.
– Igaz lesz az, apa?
– Igaz lesz, ha mondom, csak aztán jól üssön ki a dolog. Ha te leszel a birkózásban
az erősebb, akkor neked jut az ország. Ha pedig a király fia lesz az erősebb,
akkor övé marad az ország, téged pedig becsuknak egy börtönbe.
Szeme megvillant; s hogy megvigasztaljon, kezével megsimogatta az arcomat.
– Nekem úgy látszik, hogy én leszek az erősebb.
– De nekem úgy látszik – mondám szemrehányóan, – hogy nem te leszel. A
király fia mindennap pont egy font húst eszik meg, hogy növekedjék az ereje, te
pedig nem akarsz enni. Szomorítod a szívemet, és nem szerzed vissza az országot
a magyaroknak.
Jánoska meg volt győzve.
– Nekem két font húst süssenek! – selypítette parancsolóan.
S attól a naptól fogva rendes húsevő lett. Ha tán ingadozott benne néha az
akarat, elég volt rápirítani az asztalnál.
– János, János, megvernek Bécsben, majd meglátod!
Ennek a gondolatnak élt, amíg élt. Ezért evett, erről kellett neki mesélnem esténként.
A nagy bécsi verekedésre készült örökösen. Fel is osztotta már a kivívott
országot a testvérei között. Laci kapta az összes ökröket, amik az országban vannak,
Albert a teheneket. Nekem ideadta belőle az embereket, kivéve a házmestert
és Zsófit, az öreg dadát. Ezeket megtartotta magának.
Egyszer azután meghallotta, elárulták künn a konyhában a szolgálók, hogy a
király fia meghalt.
Szegény kis cselédkém, egészen beleszomorodott.
– Hát én most már kivel verekszem?
Pedig nem messze volt már akkor az a rém, akivel meg kellett verekednie. A
torokgyík, a halál legrettenetesebb generálisa. Huszonnégy napig viaskodott vele s
ha több húst eszik, ő győzte volna le a torokgyíkot. Oh, milyen huszonnégy nap
volt ez! Ha volna szívem leírni.
Mikor haldokolva odahítt a kis ágyacskájához, azt súgta a fülembe:
– Apa, ha meghalok, viseld gondját az állataimnak. Oda ne add se Lacinak, se
Albertnek, mert azok összetörnék.
Még egyszer látni akarta.
Az anyja odavitte ágyába a lovacskát, a báránykát és a nyulat.
Nézte, nézte őket, keze már erőtlen volt arra is, hogy megfogja. Azután még
egyszer odaintett s nagy titokzatosan egy fényes krajcárkát nyomott a markomba.
Az orvostól kapta, amiért az orvosságot bevette.
– Nekem adod, Jánoskám?
– Az állatok kosztjára, – felelte elhaló hangon.
Itt van a szobájában újra a karácsonyfa. Gyújtsátok meg rajta a gyertyákat:
tudnak-e még ragyogni, világítani? Hadd jöjjenek be a gyerekek. Minden kész!
Minden olyan rajta, mint tavaly. Ide kell állítani a fa alá a lovacskát, az aranysárga
sörényűt, a nyulat és a báránykát, akiket nekem kell kosztolnom abból a kis rézkrajcárból.
Itt álltak tavaly, álljanak az idén is. Rázd meg magadat, báránykám,
hadd hallom csengődnek szívet-tépő hangját:
– Kling klang! Kling klang! Hol van a mi kis gazdánk?