1565. forró nyara – Senglea és Birgu ostroma

málta36

Miközben a kis szigeten minden túlélt perc csodának számított, a Nagymester sűrűn küldött segélykérő levelei csekély rezonanciára találtak.

már olyan kevesen vagyunk, hogy aligha tartunk ki sokáig….indítsa útnak azonnal a teljes felmentő flottát, a nélkül halottak vagyunk.

Milyen ismerős a történet! Egy kicsiny nép élet-halál harcát vívja, s a várva várt segítség a nagyoktól sehogy sem érkezik. Európai széthúzás a veszély fokának ismerete ellenére sem változik, talán egyedül a pápa, aki felháborodva próbálja a nagy uralkodó házakat tényleges cselekvésre bírni. Álma, a Szent Liga, azonban majd csak 6 év múlva, Lepanto ostrománál kel életre.

Matteo P. Aleccio Siege-of-Malta-overlooking-Birgu

A spanyol flotta négy haderő – a nápolyi, a spanyol, a szicíliai és genovai koalíciójából állt. Barcelonában a hajógyár teljesítőképességének határán dolgozott, s a magántulajdonban levő hajók bérlését is tervbe vették, ám ez is, akárcsak a legénység összegyűjtése is lassan haladt, számtalan akadályba ütközött.

La Valette felmentő flottát sürgető leveleit először Mdinába küldték, mivel onnan tartották a kapcsolatot a kontinenssel. Kisebb gályák vitték azokat Gozo érintésével előbb Szicíliába, hogy elérjék a címzetteket: Don García de Toledo szicíliai alkirályt, Spanyolországban
II. Fülöpöt, illetve a Szentatyát Rómában. De a legnagyobb akadály mégiscsak II. Fülöp óvatossága volt, akiben az 1560-ban Dzserbánál (Pijale pasával szemben) megsemmisült, s most újjászületőben levő flottája féltése minden más szempontot felülírt.
Don Garciának június végére mindössze 30 gályája és ötezer embere gyűlt össze. Ebből július 3.-án érkezett is egy kisebb (700 fegyveres) különítmény, ám igazi segítség a legmegindítóbb felhívás ellenére sem jött.

1565. római kiadású térképNoha Don Garcia augusztus elejére 80 hajóval és tizenegyezer emberrel már készen állt egy expedíció útnak indítására, azonban királyától az engedélyt még mindig nem kapta meg, avagy az meg volt tűzdelve egy sor tiltással: elindulhatnak, feltéve, ha nem merül fel annak a veszélye, hogy a gályákat elveszítik. IV. Pius pápa felháborodásában  a spanyol kardinálisok útján ekként emlékeztette Fülöpöt:  “ha nem segítette volna felségedet pénzzel a gályák ügyében, ma felségednek nem volna egy evezője sem a tengeren, ami megvédhetne bennünket a törökök ellen.”

Amíg a keresztény Európától ily módon legfeljebb csak imákra futotta, Máltán a harcok nem szüneteltek.

Ím elregélem hát a hihetetlen fordulatokban is gazdag történet kiemelkedő eseményeit.

Birgu - Senglea, Siege of Malta -fresco, WikiMusztafa St.Elmo eleste után tett a lovagoknak egy szabad elvonulási ajánlatot Szicíliába (Rodosz egykori ostroma mintájára), de azok elutasítottak mindenféle tárgyalást vele. Musztafa hát felkészült a következő terv kivitelezésére. Miután övék volt már a Sciberras félsziget, felállították ágyúikat Birguval és Sengleával szemben, a szárazföld felől pedig mindkét félszigetet seregei körbezárták. Fából ácsolt lőállások emelkedtek egy-kettőre a két hegyfok körül, a lövegeket körülményesen átvontatták St. Elmotól, s az ostromnyitó tűz a Szent Mihály erőd szárazföld felőli falait vette célba. S az ágyúzás innentől szünet nélkül folyt.

1565_május-szeptember,_R._Crowley157.o., tkpAhhoz azonban, hogy biztos – és gyors – legyen a siker, módot kellett találnia Musztafának, hogy Sengleát (=l’ Islát ), a gyengébb, ezért elsőnek választott célpontot, közvetlenül a víz felől is támadhassa, s a párhuzamos rohamban túlterheli, s felőrli a védőket. Ahhoz, hogy ne kelljen elhajóznia az öbölben a keresztény fegyverek előtt, nyugatról, azaz a belső öböl felől tervezte a meglepetés szerű támadást, éspedig úgy, hogy a marsamxetti kikötőben horgonyzó kisebb gályáit az 1000 méteres szárazföldi szakaszon, a Sciberras hegy oldalán át viteti oda. Ez el is döntötte volna az ostrom sorsát.

Ha.
Ha nem akadt volna valaki aki elárulja a tervet. Az efféle árulások mindkét oldalon gyakran előfordultak, mivel itt is – ott is voltak a másik hitből -esetleg kényszerre- áttért katonák, akik a véres küzdelemben látván egykori testvéreik szenvedéseit, átfutottak a harcvonalak között.

Így a meglepetés- és a biztos győzelem reménye elúszott, de még így is látványos volt, ahogy július 6.-án, mintha a földből nőttek volna ki, feltűnt hat gálya a Nagy Kikötő felső szakaszán. Másnap továbbiak csússzantak be a faggyúval megkent szálfákon a vízbe, míg 14.-én már 80 megerősített török gálya ringott a belső öbölben.

A hír vétele után azonban a Nagymester is ellenintézkedéseket foganatosított. Pontonhidat építtetett légmentesen lezárt hordókból a Birgu és Senglea közötti belső öbölben. Itt megoldható volt a csapatok gyors mozgatása egymás között. (Az öblöt mindkét végén már a vízben kifeszített lánc védte az idegenek behatolásától.)  Időközben máltai hajóácsok ötlete nyomán Senglea nyugati partvonala előtt a félsziget csücskéig, az un. Sarkantyúig árbócfából karókat vertek a tengerfenékbe, pár méterre a parttól. A karókra vaskarikát erősítettek, s azon át láncot fűztek, így akadályozva az ellenséges hajók kikötését. Ezt látva, az oszmán vezetés szekercékkel a víz alatt úszva, embereket küldött, hogy szétbontsák a láncot. Ellencsapásként máltai katonák is vízbe ugrottak (meztelenül, sisakban és egy szál karddal), s ádáz vízi csata bontakozott ki, s a törökök kétszeri próbálkozását is meghiúsították.

Matteo Perez d'Aleccio (1575-1581)- 1565. Nagy Ostrom freskó ciklus St Michael ostroma, júl. 15.Július 15.-én hajnalban aztán megindult a támadás mindkét irányból.
A szárazföldieket erősítette az Algírból
28 hajóval frissen érkezett Hasszán, Dragut veje, kétezer harcra szomjas emberével. Elözönlötték a szárazföldi falak előtti árkokat, a Sengleával szemközti parton muskétások töltötték puskáikat, a tüzérség pedig ágyúit.
A vízen közeledő hajóhad élén háromhajónyi szent ember, zöld turbánnal fejükön a Koránból olvasott idézeteket, a harci kedvet kasztanyetták, kürtök, csörgődobok élesztették.
Aztán a szent emberek hajói elmaradtak, a zene elhallgatott, s kezdetét vette a csata.
A hajókat bár megállította a karókerítés, ám a vízbe gyalogosan gázoló törökök ellenállás nélkül törtek előre a félsziget csücske, a Sarkantyú (mai megnevezése: Senglea pont) felé. Noha a mozsárágyúk előre betöltve erre vártak, de elsütni sem volt idő őket, olyan gyorsan felértek az alacsony töltésre a támadók. Ráadásul a védőknél történt hiba folytán felrobbant az egyik lángvető, pusztítást, füstöt és káoszt okozva, miközben a törökök kitűzték zászlójukat a töltésre.
A parton és falakon zajló heves csatározással lekötve a harcosok erejét és figyelmét, Musztafa azonban még egy vezércselt tartogatott készleten.

Visszatartott tíz gályát, rajta egy közel ezer fős elitcsapattal: janicsárok, török tengerészgyalogosok, arabok. Észrevétlenül ezek felszedték a horgonyt, s a Sarkantyú hegyét megkerülve becélozták azt a Birguval szemben eső rövid szakaszát a félszigetnek, amely kívül esett az öböl záróláncán, s víz alatti karókerítés sem védte. Itt nem volt semmi védmű, s a sáncok olyan alacsonyak voltak, hogy a partraszállásnak nem jelentett akadályt, s már belül is kerülhettek a védők hátába.

Málta, Fort San Angelo IMG_0835 2.nap VEgy dolog azonban elkerülte az oszmán vezér, s harcosok figyelmét:  a San Angelo erőd lábánál, a parton épített ágyúállás. Ebben őrködött, a kifeszített lánc előtt, 5 ágyujával Francisco de Guiral lovag és csapata, s nem hittek a szemüknek, amikor láthatólag róluk tudomást sem véve, a török elitcsapattal megrakott flotilla könnyű célpontot szolgáltatva, beevezett az öböl szájába. Az üteg sortűze azonnal darabokra tépett és elsüllyesztett 9 hajót mintegy 800 harcosával. A tizedik hajó valahogy visszajutott a túlpartra.

Miközben a szárazföldi falak alól a török sereg vezetője visszavonulót fújt, a parton harcolók újult erővel vetették magukat a török támadókra, akik közben eltávolodtak hajóiktól. A törökök között kitört pánikban a védők sorra ölték a muszlimokat, akik közül sokan vízbe is fúltak. A krónikások bibliai mértékű mészárlás képeit idézik, ahol a véresre festett vízben élők és félholtak, megcsonkítottak és hadfelszerelések színes masszája úszik. Bámulatos ruhákat, finoman megmunkált fegyvereket, és nem kevés pénzt találtak a zsákmányra érkezők, mivel általános szokás volt ilyenkor a fosztogatás is.
A török katonák általában maguknál hordták teljes vagyonukat, és nem kevés hasist, de előre megírt diadaljelentést is találtak. Mintegy négyezer halott hevert a falakon és lebegett az öböl vízében, sokakat csak napok múlva dobtak partra a hullámok. Ezen a napon vesztette életét a partot védő csatában Don Gracía alkirály fia is, csaknem azonnal elesve a bevetés után.

1565 fegyverek, kollázs

Musztafa a Sarkantyúnál bekövetkezett súlyos katasztrófa ellenére sem lankadt, csupán felhagyott a tenger felőli támadásokkal, s erőit a szárazföldi ostromra koncentrálta. Minden ágyúját összevonta a két félszigetre néző fennsíkra, s július 22.-én hajnalban 14 különböző lőállásból példa nélküli, szüntelen bombázást indított Senglea és Birgu védművei ellen. A 64 ágyú hangja 200 kilométerre a szicíliai Siracusában és Cataniában is hallatszott, s az öt napig folyó szüntelen bevetésben porig rombolta a máltai védműveket, de Birgu városában, melyet először ért így támadás, is házak pusztultak és lakók haltak.

Dacára annak, hogy a védműveket lerombolta, Musztafának nehézséget jelentett, hogy a csatamező szűkre volt szabva. A birgui frontvonal mindössze 900 méter, a sengleai még annyi sem. Hiába várta sok ezernyi ember a parancsát, csupán a töredéküket vethette be egyszerre. Jóformán egy maroknyi védő, ha jól felfegyverezték őket, a végtelenségig kitarthatott a hevenyészett falak és bástyák mögé bújva.

Matteo Perez d'Aleccio freskó ciklus

És La Valette nem hátrálva, vaskézzel irányította embereit. A falak ideiglenes javítására földdel töltött zsákokat halmoztak fel, ha valamelyik külső védmű, végleg leomlott, kicsit beljebb kőből és földből barrikádokat húztak fel. Ha a bástyákat javító munkásokat lőtték, vitorlavászon fedezéket vontak eléjük, hogy a muskétások csak vakon tüzelhettek. Minden fontosabb vártán lőszert tartottak készenlétben, az üstökben szüntelen fortyogott a szurok. A rendületlenül munkálkodó török aknászok és árkászok alagútjaiba ellenaknát vájtak, vagy lángvetőkkel űzték ki onnan az ellenséget. Éjszaka az ellenség által feltöltött ostromárkokat tisztogatták meg. Az ostromharcászat rengeteg munkát igényelt, de az oszmánok kifogyhatatlanok voltak  az emberből és ötletekből. Musztafa hirtelen támadásokat rendelt el ebédidőben vagy az éjszaka közepén, idegőrlő bombázásokkal hol a falak egyes szektorait, hol a város szívét lőtték találomra, megfélemlítendő a civil lakosságot, s hogy összezavarják a védőket, rombolják harci moráljukat. La Valette mintha egyszerre lett volna mindenütt, két apródja vitte mögötte a sisakját és lándzsáját, hisz – mindkét félnek – létkérdés volt a lelkesedés fenntartása.

Az ostromlott erődökön túl zajlott egy másik küzdelem is, egy gerillaháború.
Mdinában, El Greco - Vincenzo Anastagi lovag portréjamelynek védművei az ostrom idején már elavultak voltak, s La Valette a lovasságot itt vonta össze, akik alkalmanként kirohanásokat végeztek, rajtaütöttek az ellenségen, illetve különítményeik kémkedtek azok táboránál. Ennek a csapatnak volt a parancsnoka az olasz Vincenzo Anastagi lovag, aki begyűjtötte és kihallgatta a táboron kívülre tévedt törököket
és figyelte a hatalmas sátortábor mindennapjait. Így látta meg, hogy az oldalt, s hátulról védtelen. Nem biztosították sem árkok, sem vigyázó őrszemek. Július végén hét éjszakán a mdinai lovasok innen másfél kilométerre levő száraz völgyben meglapulva figyelték a mozgásokat. Így sikerült nekik a megfelelő lélektani pillanatban, a reménytelenül vesztésre álló helyzetet megfordítani.

Augusztus 6.-án egy aragóniai lovag, a jól tájékozott de Aguilar átállt az ellenséghez, mellyel az oszmánok birtokába jutottak minden fontos információnak. La Valette nyomban fel is készült a várható átfogó támadásra. Aznap éjszaka dühödt ágyuzás vette 1565. aug. 7. Birgu, kasztíliai bástyakezdetét, s még pirkadat előtt Musztafa és Pijale minden emberét összeszedve párhuzamos támadást indított a két hegyfok ellen. Nyolcezer ember rohanta le Sengleát, négyezer Birgut.
A védők kitartóan küzdöttek, ám az oszmánok számbeli fölénye idővel érvényesült.
A birgui fronton, az előzőleg már romhalmazzá lőtt kasztíliai falszakaszon törtek előre Pijale emberei, s kezdték megvetni lábukat a bástyákon, s kitűzni zászlóikat. A hírre La Valette
egy könnyen mozgósítható szakasz élén a helyszínre sietett, s bevetette magát a harcba. Csatakiáltása itt hangzott el, amelyet már egy megelőző posztomban címül választottam: “Ez az a nap, amikor meg kell halnunk!”

Aznap mindkét oldalon merészen támadtak és vadul küzdöttek, nagy keserűséggel, sok vérontással – írta Balbi. Kilenc órán át tartott a küzdelem, megállás nélkül. A török csapatból aki megfutamodott volna, a tábori őrség bottal kényszerítette vissza a csatába.

Anastagi lovasai amikor látták, hogy a küzdelem elérkezett a csúcspontjához, titkon utat vágtak maguknak a mezőkön, az oszmán tábor felé, s lecsaptak rá. Kíméletlenül levágtak mindenkit, akit csak értek: őröket, tábori szolgákat, betegeket, sebesülteket. Felgyújtották sátraikat, tönkretették készleteiket. Aztán visszatértek Mdinába. Alig lehettek százan, vegyesen lovagok és máltai milicisták. És akkor elterjedt a hír, hogy megérkezett Don García felmentő serege, az gyújtotta fel a tábort. Kitört a pánik az oszmán seregben, megtorpant a támadás a kasztíliai ároknál is, a támadók hirtelen sarkon fordultak, s futásnak eredtek. Sem ütlegek, sem fenyegetés nem tudta megállítani őket. Málta ily módon ismét megmenekült.

Málta IMG_4823 Zsu - Mdina

Másnap Musztafa haragjában kiadta a parancsot, hogy Mdinát töröljék el a föld színéről. Az oszmán felderítés szerint Mdina alig védett gyenge település volt, s egy csapatot küldtek ki, hogy bánjon el vele. Ám az első összecsapás után, a város közelébe érve meglepetve látták, hogy a falakon csak úgy nyüzsögtek a vitézek. Szóltak a dobok, s meghúzták a harangokat, s tűzáradattal fogadták a támadókat. Azok pedig még ágyut sem hoztak magukkal, ezért úgy döntöttek, visszavonulnak. A védők serege felsóhajtott: ugyanis a bástyákon parádézó tömeg nagyobb része civil volt: parasztemberek, asszonyok és férfiak, valamint gyerekek, akiket felöltöztették a tartalék uniformisokba-  s ezzel szerencsésen elhárították az egyetlen rohamot, amit a város ellen a török intézett, majd megfeledkezett róluk. 🙂

Egész augusztusban tartott a kimerítő lövészárok háború, a muszlimokat szorította már az idő, fogyóban voltak lőszer készleteik, s a vezérek szinte bőrükön érezték a szultán győzelmet váró türelmetlen várakozását, melynek jelentést sürgető leveleiben hangot is adott, s irtózatos büntetést helyezett kilátásba kudarc esetén. A keresztények egyre a felmentő sereget várták, ám az nem akart megérkezni. Mindenki utolsó tartalékait mozgósította, La Valette személyesen jelent meg az ispotályban, s aki járni tudott harcba küldte.
Az ostrom lassan megfeneklett, s gyilkos patthelyzet alakult ki. Senki nem akart élve fogságba esni, mert tudták, hogy nincs kegyelem, s a foglyokat kíméletlenül megkínozzák, mielőtt megölnék őket, s még a halottakat is meggyalázták – mindkét oldalon. La Valette, hogy elejét vegye a híresztelésnek, hogy a lovagok arra készülnek, hogy visszavonulnak a San Angelo erődbe, sorsára hagyva a civil lakosságot – a rend minden drága kegyképét lehozatta a fellegvárból és felvonatta a függőhidat, s augusztus 25.-én fel is robbantatta azt.  Szóba sem jöhetett visszavonulás. Valóban, egyedül a nagymester elszántsága tartotta a lelket a védőkben.

Aztán augusztus 25.-én, szombaton eleredt az eső, ami errefelé a tél első jele.

A tramontanának nevezett északi szél, amely az Alpokban gyűjti erejét, majd végigsöpör Itálián, súlyos esőzéseket, kellemetlen hajózási viszonyokat hozva magával a Földközi tenger középső felében. Ez köszöntött be Máltán 1565. augusztus végén.

Az oszmánok nyomorultan gubbasztottak vízzel elárasztott ostromárkaikban, s a három és fél hónap ágyúzása után a Nagy Kikötő környéke úgy festett mint egy világvége utáni táj, a vidék a halál földjévé vált. A keresztény táborban általános volt a nézet, hogy egyetlen összehangolt támadás a végzetüket okozná. Musztafa hiába érezte úgy, hogy a végső diadal karnyújtásnyira van, az ismételten kicsúszott a kezéből. Hiába vetette be az erődökön túlmagasodó ostromtornyait, s egyéb harci csodákat, a védők minduntalan visszaverték.

1565. ostromtorony

Amikor a túl nedves időjárás lehetetlenné tette a tűzfegyverek működtetését, La Valette előhozatta a már anakronisztikussá vált számszeríjakat, amely mechanikus szerkezetekkel még súlyos károkat lehetett okozni. Az eső talán az oszmán küzdőszellemnek okozott több kárt, s közvélekedéssé lett, hogy “Allah nem akarja, hogy Máltát elfoglalják”. Aztán augusztus végén már Musztafa is értesült róla, hogy augusztus 25.-én kifutott Siracusából a felmentő spanyol sereg, akik az uralkodói betarthatatlan utasítást, miszerint tilos az oszmán flottával összecsapni, úgy tervezték megoldani, hogy a sereget legjobb gályáikra bezsúfolva kiteszik Málta partjain, majd visszafordulnak (újabb szállítmányért).

spanyol_segítség

Az elindított flotta azonban a Máltát korbácsoló szelek fogságába került, gigászi hullámok között dobálódva a hajótörés veszélye fenyegette őket. Végül egy hét rémálomszerű utazás után, céljuktól messze eltérítve ismét Szicíliában, Trapani partjainál találták magukat. Végül szeptember 6.-án a flotta újra vitorlát bontott, s immáron újra kellemes időben, csendes tengeren haladtak céljuk felé. Eközben a török táborban csomagoltak. Elkezdték biztonságba helyezni drága ágyúikat, a kalózok egy része már el is hajózott. Az egymással most is ellentétes állásponton levő oszmán vezérek közül Szulejmán még mindig nem adta fel a reményt, bízott a győzelem kiharcolásában, Pijale, bár félte a szultán haragját, áttelelésről hallani sem akarván, flottáját mentendő felkészült a hazafelé vezető útra. Musztafa közölte, hogy kész akár meghalni is, de még egy roham legyen másnap hajnalban, s hogy nagyobb súlyt adjon az ütközetnek, visszarendelte őrhelyéről a Szent Pál öbölben tartózkodó gályákat.

Musztafa ezzel betetőzte balszerencséjét. Két órával a török gályák távozta után Don Gracía felmentő flottája szeptember 7.-én bevitorlázott a szomszédos Mellieha öblébe, s minden ellenállás nélkül partra szállt a tízezer katona, s elindult gyalog a sziget belseje, Mdina felé. A 12 kilométeres utat teljes páncélban, menetfelszereléssel, ellátmánnyal a megelőző hetes tengeri hánykódástól amúgy is kimerült katonák vánszorogva tették meg, de parancsnokuk cselvetéstől tartva irgalom nélkül hajtotta őket előre. A nap végére biztonságban sikerült is elszállásolni őket a városban, ahol 2 napon át kipihenték fáradságukat, s a jó étellel tartásuk nyomán friss erőre kaptak.

Don Garcia seregének partraszállásáról szóló hírek határozott cselekvésre sarkallták a török tábort. Összevonták csapataikat a Sciberras hegyen, majd elképesztő sebességgel és hatékonysággal megkezdték a felszerelések hajóra rakását. Csak a kerekek csikorgása hallatszott ahogy a törökök a köves talajon vonszolták fegyvereiket hajóik felé. Birguban népünnepély zajlott az utcákon, minden templom harangja zúgott. La Valette elrendelte, hogy minden év szeptember 8.-án hálaadási ünnepet tartsanak, a kivívott győzelemért.   Hónapok folyamatos ágyuzása után kivételes, mély csendben szállt le az éj Birgura és Sengleára.

Epilógus: Musztafa aki képtelen volt a kudarcba belenyugodni, egy, az oszmán táborba dezertált katona lekicsinylő helyzetábrázolása alapján, még egyszer megpróbálta szerencséjét. Szeptember 11.-én napkelte előtt tízezer emberrel csatarendben elindult legyőzni a felmentő sereget. Ugyanakkor Pijale flottája elhagyta a kikötőt, hogy megállapodjon a Szent Pál öbölnél.
Musztafa terve rövid úton azonban eljutott La Valettéhez, s haladéktalanul értesítette a mdinaiakat, akik így felkészülten, s friss erővel várták a négy hónapi harcban már kimerült oszmán hadat, s gyorsan megfutamították az ellenséget. A főparancsnok parancsot küldött a flottának, hogy fedezzék visszavonulásukat. A tengerhez vezető kiszáradt lankák mészárszékké változtak. A közben átmenetileg visszatért tomboló hőségben a katonák – védők és ostromlók egyaránt – pusztán vértezetük súlya alatt összeestek és meghaltak. A Máltáért folytatott küzdelem utolsó, véres percei a Szent Pál öbölnél zajlottak. A menekülő katonákat, akiknek ekkor már csak a személyes túlélésről szólt a küzdelem, üldözőik nem kegyelmeztek.

Matteo P. d'Aleccio Siege_of_Malta_3- Don Garcia fementő serege harcban a visszavonuló törökkel

Minden korábbi tapasztalat dacára Európa elősánca kitartott, s megóvta a keresztény partokat a szinte bizonyos pusztulástól. Dél-Európa megmenekülése csak egy hajszálon múlott.
A vallásos buzgalom, a rendíthetetlen kitartás és a szerencse különös elegyének köszönhetően Málta győzelme megteremtette a kicsiny sziget kitörölhetetlen, és dicsőséges helyét a történelem lapjain. Ezért is írtam le ilyen részletesen ezt a történetet, mert bizony erre Közép-Európában már alig hallottunk róla, igaz mi is el voltunk foglalva saját harcaink megvívásával, ugyanezen hódítóval szemben.

Reklámok
Kategória: Málta, Történelem | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

St. Elmo ostroma – 1565

málta35

Ahogy már írtam, az előkészületek ellenére a törökök megjelenése váratlanul érte Máltát.
A polgári lakosság pánikba esve özönlött az erődített helyek felé, ami kimerült a régi fővárosban, Mdinában, Gozón a Cittadellában, illetve a Nagy Kikötőnél Birgu és St.Elmo erődjében. A termés részben még betakarítatlanul a mezőkön, a lábasjószágot sem terelték be. A zúduló emberáradat láttán La Valette egy részüket átirányította Sengleára is.

A támadók Marsaxlokknál tervezték a partraszállást, de a keresztény csapatok láttára továbbhúzódtak a nyugati oldalon, s éjfél tájt kezdték meg a partraszállást. Vasárnap General_map_of_Malta_siege_hu.svgreggel már csöndben visszahajóztak a Marsaxlokk nagy öblébe, s ott folytatódott az oszmán flotta embereinek – köztük 6000 janicsárnak-, s rakományának partra áramlása,
s táborverése. Május 20.-án meg is kezdték az előrenyomulást a szárazföldön át a Nagy Kikötő felé. Néhány nap után a fősziget déli fele a behatolók kezére került, s lángokban állt a vidék. Musztafa főhadiszállását a marsai fennsíkon állítatta fel, s a sereg ágyuállásaikkal Birgu és Senglea előtti magaslatokon vonult fel.

Málta ostroma, freskó ciklus d' Aleccio- Partraszállás

Az eseményekről első kézből származó beszámolók Giacomo Bosio, a rend első történetírója, illetve a 60-as évét taposó, a spanyol seregben hivatásos zsoldosként szolgáló olasz muskétás, Francisco Balbi tollából maradtak fenn. Az eseményeket 100 évvel később, Matteo Perez d’Aleccio örökítette meg freskó ciklusában, melyek a Valletta Nagymesteri Palotája Szt. Mihály és Szt. György termeit díszítik, illetve 4 db-ja a greenwichi Queen’s Houseban található.

Noha a máltaiak csapdákat állítottak a behatolóknak, és a felek kölcsönösen felderítéseket végeztek, a heves csatározások nyitányát május 21.-én Birgu 2 megerősített (foglyul esett La Rivière lovag dezinformációja alapján) bástyája elleni küzdelem jelentette, melyet végül a törökök feladtak. Ezután született meg – az egymással éles ellentétben álló 2 vezető pasa – Musztafa és Pijale – döntése, hogy a támadás első céljának St. Elmo erődjét tekintik, amely kezükbe adja a terület ellenőrzését és bejutást a Nagy Kikötőbe.
Utóbbi mellett szólt az is,  hogy a marsaxlokki öbölben állomásozó flottától az utánpótlási vonal igen hosszú, s a mintegy 10 km-es szakasz maga is állandó őrzést igényel, – Pijale pasának pedig a flottája biztonságba helyezése elsőrendű szempontnak számított. A máltai szelek és időjárás sokkal kiszámíthatatlanabb volt számukra, mint a Földközi tenger keleti felén megszokott, s a flotta épsége a biztonságos hazatérésnek is a garanciája volt.

Mdinát harcászati jelentőségében kezdettől érdektelennek tekintették, s bevételét elvetették. A Málta minden más erődítményének kulcsát jelentő St. Elmo erődjét könnyű prédának ítélték, s mintegy 4-5 napban becsülték bevételét.

Malta ostroma, Ignazio Danti,16. sz., Musei Vaticani

A védők minden bizalmukat az erődítményekbe vetették, noha azok igen gyengék voltak. Francisco Balbi írja: az árok helyenként olyan sekély volt, hogy az ellenségnek nem jelentett volna akadályt, s éjt nappallá téve dolgoztak (nagy számban a muzulmán rabszolgák) a kimélyítésén. Lerombolták az olyan tereptárgyakat – fákat, házakat, gazdasági épületeket, – amelyek a falakon kívül fedezékül szolgálhattak az ellenségnek.
Az egész lakosságot bevonták a munkába, nagy mennyiségben hordták a földet az erődökbe, hogy az ágyúgolyók által megrongált falakat menet közben kijavíthassák. Minden egyes nap, amelyen St. Elmo védői feltartották az ellenséget, újabb haladékot adott Birgu és Senglea erősítésének növelésére, ahol a döntő küzdelemre számítottak.

La Valette erősen élt a lelki és szellemi ráhatással is, a vallásos lelkesedés ébrentartásával.

Procession_,_Malta

Többször adtak Te Deumot és tartottak bűnbánati körmenetet, égi segítséget kérve a muszlimok elleni küzdelemhez. Roberto di Eboli kapucinus fráter negyvenórás szentségimádáson elmondott tüzes szentbeszédével lelkesítette a katonákat és a szigetlakókat. A nagymester hatásos iszlám elleni beszédekkel, s a legmélyebb keresztes hagyományok és Krisztus nevére tett fogadalmuk felidézésével buzdította a St. Elmo-beli, mindent összevetve 750 harcost (ebből 100 körül volt a lovagok száma), hogy életüket olyan drágán adják, amilyen drágán csak lehetséges. Mert az is világos volt előtte, hogy a kudarc nem csupán a keresztény Európa szívét nyitná meg az ellenség előtt, de a Szent János Lovagrendet is mindörökre elsöpörné a színről.

A muzulmánoknál is létfontosságú volt az idő szerepe, mert a téli hajózási szünet beálltáig vagy (győztesen) haza kellett volna már vonuljanak, vagy a téli időszakra biztonságban lehorgonyozni flottájukat a Nagy Kikötő belső védelmében, ahol áttelelhetnek.
S folyamatosan aggasztotta őket az a tény, hogy Don Garcia a közeli Szicília partjainál seregeket és hajókat gyűjt Málta megsegítésére.

Május 23.-án meg is kezdték a nehézfegyverzet átszállítását a flottától szekereken a Sciberras félszigetre, a nehéz sziklás terepen, rengeteg ember és állat részvételével.
Tíz-tizenkét ökröt fogtak minden egyes darab elé, és még sok ember húzta-vonta a köteleket– írja Balbi. Ezután nem is volt többé más biztonságos út a védőknek St. Elmoból csak a tengeren át. Így kaptak Birguból kis csónakokon utánpótlást – illetve szállították át sebesültjeiket a kórházba.

Mégis, lényegében St. Elmo nyerte meg a lovagoknak – és a kereszténységnek ezt a gigászi küzdelmet, melyben kitartott nem öt napig, de 5 hétig, június 23.-ig, az utolsó harcosig.

Málta P1680736 Valletta, St.Elmo erőd

És ennek az öt hétnek minden napja, minden órája és minden perce a heroikus küzdelem hőskölteménye, amelyben mintegy 1500 ember vívott utolsó leheletéig az emberben, munícióban túlerőben levő muzulmán áradattal, akik itt elvesztették teljes létszámuk negyedét, cca. 8 ezer embert. Az eredményt azonban nem adták könnyen. Továbbra is Roger Crowley könyve alapján szedtem sorba az eseményeket:

Az oszmánok bevetettek mindent, amiben a világon akkor senki nem is jöhetett nyomukba: ostromművészetben, gyakorlati hadmérnökségben, tömeges emberi munkában és rögtönzés terén. Az árkászok gyakorlott és precíz munkavégzésével hihetetlen sebességgel vájták a sziklás talajba az állásaikat és földalatti robbantásokhoz alagutakat. Velük párhuzamosan a lőállások kiépítéséhez emberek százai a hegytetőről hosszú sorokban, zsákban hordták a földet és deszkát, később a harcok alatt – éjszakánként – az erődárkok feltöltésére rőzsekötegeket.
Pár napon belül már sáncaik védelmében, alig 600 lépésre dolgoztak a St. Elmo árkától. Közben muskétásaik, akik hosszúcsövű, állványra állított puskáikkal, amelyeket akkor még csak ők használtak, (s képes volt a középsúlyú mellvértet átlőni), precíz lövéseikkel szedték áldozataikat. Hihetetlen türelemmel, akár órákig képesek voltak mozdulatlanul lesben állni, hogy a gondatlanul a fedezetlen erődfalaknál kibukkanó lovagokra tüzeljenek.

Assedio e Batteria di S.Elmo a di 27. Maggio 1565 - D' Aleccio- részletMájus 28.-án aztán az oszmán ágyuk is tüzet nyitottak, hogy innentől folyamatosan itt- vagy ott, golyózápor alatt tartsák a terepet. Az ostrom tüze mellett az időjárás is egyre melegebb lett, amely egyaránt megviselte a nehéz páncélban szenvedő védőket, de a könnyű ruhában, vagy fejfedő nélkül, félmeztelenül rohamra rendelt támadókat is.

A mindennapos küzdelem a lőporkorszak fejlesztés alatt álló találmányainak bevetésével zajlott, s a robbanások hangja betöltötte a tájat. A keresztény védőknek voltak kezdetleges kézigránátjaik, s a későbbi lángszórókhoz hasonlatos harceszközeik; görögtűzzel teli korsók és szurokkal megtöltött hordóik. Nehézmuskétáik galambtojás méretű kőlövedékeket lőttek ki, láncos ágyugolyóik pusztító hatásúak voltak a tömör sorokban támadókra. Az oszmánoknak is halálosan pontos íjászaik is voltak, robbanógránátjaik nehezen kioltható tüzet szórtak a nehézpáncélba öltözött ellenségre. (Minden erődön belül vízzel telt merülő dézsák is fel voltak állítva.) Ezek a fegyverek kegyetlenek és kísérletiek voltak. Így jellegüknél fogva megbízhatatlanul is működtek, alkalmazásuk jelentős kockázattal járt, a sérülések igen gyakoriak voltak saját térfélen, mivel működésbe léptek, még mielőtt eldobták volna őket, lőporos hordók felrobbantak, stb.

Illusztráció -1565. Nagy Ostrom- csatakép

Az ostromárok közelsége, az ágyúzások okozta rombolások egyértelművé tették  a védőknek, hogy helyzetük erősítés nélkül sokáig nem tartható, s rohamosan romlott a katonák morálja. Kapitányuk éjszaka átkelt a kikötőn, hogy tájékoztassa a Nagymestert, aki, hogy erősítse a kitartást további élelmet és lőszert, továbbá százhúsz embert juttatott át az ostromlott erődbe. Az erősítés élén, a nehezen kézben tartható zsoldosokra is nagy hatással levő, spanyol Medrano kapitány, aki váratlan rohamokkal zavarta meg a törökök felvonulását.

Matteo P. Aleccio Siege_of_malta_2-St. Elmo bevétele

Június 2.-án azonban a helyzet rosszabbra fordult. Hajnalban a Sliema foknál tizenhárom gályával és harminc egyéb vízi járművel felbukkant kalózaival Algírból Dragut, ami az egyik oldalon nagyfokú elkeseredést, a másikon üdvrivalgást váltott ki.

dragut gályái

Dragut félelmes hírét kiérdemelte, hiszen igen tapasztalt, találékony és élesszemű harcos volt, így azonnal felmérte a saját oldalán elkövetett hibákat is. Azonban már egy folyamatba érkezvén, megpróbálta a legjobbat kihozni a helyzetből, s megítélése szerint, ez az ostrom mielőbbi befejezése volt. Elrendelte, hogy több löveget hozzanak fel az erődhöz, s a szemben levő Marsamxett-i kikötő partjairól is – immár félkör ívben – bombázták St. Elmot, amit éjszaka sem függesztették fel. A idegőrlő csatazaj így szünet nélkül megtöltötte a levegőt, amelybe a por és füst, kátránygőz, s a védőárkokba zuhant, oszló hullák szaga is egyre inkább keveredett.

Dragut érkezését követő reggelen aztán egy janicsár különítmény létrákkal kúszva megközelítette az elősánc mellvédjét, s titokban megmászta. Heves csata után a túlerő győzött, s az elősánc a törökök kezére jutott. Azonnal földbástyát építettek az elősáncra, s már ki is tűzték arra lobogóikat, amik minden harcban rendkívüli lelki hatással vannak mindkét fél harcosaira. Egyúttal erős ostromállása keletkezett így a támadóknak, méterekre csak az erődtől, ahonnan már a St. Elmo közepét tudták lőni.
Az elősánc elvesztésével nem volt olyan belső vár, ahová a védők visszavonulhattak volna az ostrom közben.

1565 San Elmo ostroma

A törökök feszített tempóban hordták a rőzsét, gyapjúbálákat és földet, hogy feltöltsék az erőd árkát. Néhány gályáról leszerelték az árbocokat és hidat ácsoltak belőlük az árkon át a mellvéd felé, miközben mesterlövészeik fedezték őket az erődből felbukkanó védőkkel szemben. Pallóikat földdel szórták be, hogy a gyújtogatástól megvédjék, s öt ember is elfért rajtuk egymás mellett.

Miközben az ágyúzás egyre tartott, az erődfal lábánál csengő-bongó csákányok hangja a tehetetlen védőket arra a meggyőződésre juttatták, hogy a törökök aláaknázzák azt.
A St. Elmo és Birgu közötti közlekedést már lövészek nehezítették. Fényes nappal már nem lehetett megkísérelni az utat, de az éjszakai átkelés sem volt veszélytelen.
Ám mégis sikerült kétszer is helyzetjelentéssel tudatniuk a Birgu-i főhadiszállással kilátástalan helyzetüket. Június 8.-i második jelentésükben a haditanácshoz írt levélben jelezték, hogy közel a vég, bármikor levegőbe röpíthetik az egész erődöt, a védők visszavonultak a kápolnába, és inkább szeretnének kirohanni, hogy úgy haljanak meg. A levelet ötven lovag jegyezte. – La Valette válasza megint az időnyerést szolgálta. Amikor a követek közölték a St. Elmo védőivel, hogy az erődöt továbbra is védhetőnek tartják, kitört a népharag, s nyílt lázadásba torkollott az alakulótéren. Csak akkor változott meg az izzó indulat, amikor valaki megkongatta a vészharangot, amire mindenki elfoglalta a helyét, a követek pedig visszaszöktek a vízen túlra.

Valletta, St. Elmo erőd, alakuló tér -kollázs

Az újra összeült haditanács megoszlott volt a kérdésben. Egyesek visszavonulást akartak, hogy mentsék a legénységet, de valójában nem volt választás. Lehetetlen lett volna ennyi embert kimenekíteni , amikor már a kikötőt oszmán fegyverek pásztázták. A védőket kellett ismét meggyőzni, hogy további időt nyerjenek. Birgu főterén dobok hívtak önkénteseket a St. Elmo védelmére, s ezek után közölték a lázadókkal, hogy elhagyhatják az erődöt, s …“minden távozó helyébe négy emberünk akad, aki könyörögve kéri, hogy elfoglalhassa helyüket.”

A keresztény lakosságot meghatotta, hogy két áttért zsidó is jelentkezett az önkéntesek közé, s a karizmatikus szónok, Eboli atya ugyancsak átkelt a vízen. Miranda kapitány tüzes beszédet intézett embereihez, “azon a nyelven, amit a katonák értenek”, miszerint “harcoljanak vitézül, és a barbárokkal fizetessék meg az életük árát oly drágán, amilyen drágán csak lehetséges”. Újabb hírnök már a következő üzenetet vitte: “Egyhangú döntés született, hogy senki nem akarja elhagyni az erődöt, viszont erősítést és lőszert küldjenek nekik, és hogy mindenki kész meghalni St. Elmoért.” S folytatódott az emberek és felszerelések átszállítása a kis erődbe. Lázadó hangok nem hallatszottak többé.

Málta, Valletta, St. Elmo IMG_0488 5.nap V

Június 10.-én aztán a lovagok új hadieszközt vetettek be. La Valette egy rakomány tűzkereket küldött az erődnek. A találmány hordódongákból állt, melyeket áztatott kötéllel burkoltak, majd belemártották egy kondér forró szurokba. Ezt a műveletet addig ismételték, amíg a kerék emberláb- vastagságú lett. A rendeltetése az volt, hogy a  tömegben támadó ellenségre hajítsák, miközben fáklyákat kötöztek rá, s vasfogóval átemelték a mellvéden.

Egy újabb heves ostrom indításakor sor is került bevetésükre. A hosszú köpenyt viselő janicsárok áradata már átjutott a hidakon, s létrát támasztva a falaknak, megindult felfelé. A  szembejövő forgó tűzkerekek hatása pusztító volt. Egyszerre két-három katona ruháját is elkapta a kerék, s a turbánjukkal együtt eleven tűzgömbbé vált emberek rohantak a tenger felé, iszonyatot és tüzet terjesztve maguk körül. A janicsárok visszavonulót fújtak. Musztafa pasa azonban még a napszállta után új ellentámadást indított. Az egész eget bevilágította az ágyuk torkolattüze, s a különböző gyújtószerszámok. Birgun fáklyafény nélkül látták a pokoli tüzeket, s hallották az azt kísérő sikolyokat, – s meg voltak győződve róla, hogy az erőd elesett. De nem. Megint a törökök vonultak vissza. Pirkadatkor újabb rohamuk hasonló véget ért. A muszlimok a nappalt a halottak összegyűjtésével és tömegsírokban való elföldelésével töltötték. Az ostrom ekkor már két hete zajlott.

Matteo Perez d'Aleccio (1575-1581)- 1565. Nagy Ostrom freskó ciklus 07 txt

További ádáz küzdelmek számos lapot megtöltöttek a harcok krónikáiban, melyet szenvedés és halál kísért mindkét oldalon. A támadók folytonos, éjjel-nappal tartó ágyuzással, szorványos rajtaütésekkel, és számtalan hamis riadóval fárasztották az the-great-siege-of-malta-illusztrációellenséget. Az erősödő rohamokban hullottak az emberek a falakról, miközben az árok lassan megtelt holtakkal, de a lovagok is elvesztették legénységük egyharmadát, 150 embert. A török táborban ugyanakkor járvány dúlt (a mérgezett kutaknak köszönhetően vízhiányban szenvedtek), s az ételadagokat is korlátozták. A pasák és janicsárok között megromlott a viszony, miközben a két haderő, a szárazföldi és tengeri, vezére között versengés indult, melyet részben a megszégyenüléstől való félelem, részben a dicsvágy hajtott. Mindez igen rontotta a tábor morálját.

Június 18.-án aztán Dragut súlyos sebet kapott egy lövegállás szemrevételezésénél. Az egymástól eltérő értelmezések szerint az ellenség találta el, mások szerint saját ágyújukból kilőtt golyó egy repesze sebesítette meg a füle mögött, s élet és halál között lebegett. Musztafa igyekezett ugyan titokban tartani a dolgot, de a baleset híre szárnyakon terjedt, s hamarosan eljutott még Birguba is, s zavart keltett a török csapatoknál.

Musztafa még hevesebb ágyúzással gondolta egy végső roham indítását, s a falak javítása jóformán lehetetlenné vált. Június 20.-án az oszmánok befejezték az öblöt pásztázó új lőállást, s így már éjszaka sem lehetett átkelni az erődhöz. Miranda kapitány utolsó, Nagymesternek küldött üzenetében kifejtette, hogy kegyetlenség volna további embereket indítani a túlpartról a biztos halálba. A következőkben csakis magányos úszók keltek át titokban az öblön az éjszaka leple alatt.

Június 22-én hajnalban Musztafa utolsó általános rohamot indított, a védőket teljesen körbevették, Pijale pasa felsorakoztatott flottájáról a tengerről lőtte az omladozó erődöt.

A rekkenő nyári hőségben St. Elmo utolsó óráit számlálta.

1565. Nagy Ostrom- csatakép 2

Az erődöt mindenfelől rohamozók ezrei lepték el, ostromlétrákkal kezükben.
A mellvédeken közelharc folyt, az erődöt láng és tűztenger takarta. A védők immár csak négykézláb közlekedhettek a mellvédek között, őrhelyeiket nem hagyhatták el, s a papok a falakra felkapaszkodva szolgáltatták ki a szentségeket. Míg az ostromlók zászlaikat igyekeztek kitűzni, a védők óráról órára kitartóan küzdöttek. Hatórányi kaotikus csata végeztével a támadás megtorpant, az oszmánok visszavonultak.
A számvetés az erődben súlyos volt: sok parancsnok elesett, mások állni sem tudtak a kapott sebektől. Holtak hevertek mindenütt – a mellvéden, az alakulótéren, s nem hogy eltemetni, megmozdítani sem volt már módjuk őket. A falakon keletkezett lyukak javításához nem maradt anyag, nincs gyúanyaguk, kevés volt a lőpor. Aki még állni tudott a lábán, összegyűlt a kápolnában, s egyhangúlag megfogadták, hogy bevégzik földi zarándokútjukat, az életet. Felkészítették lelküket a Jézus Krisztus szolgálatában vállalandó halálra. Az ostrom 26.-ik napját számlálták.

Valletta, St Elmo erőd, kápolna IMG_1229 5.nap V

Június 23.-án, szombaton Szent János ünnepének vigíliáján mindössze hetven- száz ember lehetett még életben, és várta a rohamot. Két parancsnokuk, akik már állni sem tudtak, székükben vitették fel magukat a falakra, karddal a kezükben. Mivel lőporuk elfogyott, karddal, lándzsával kezükben álltak helyükön a védők, míg le nem mészárolták őket. Az utolsók az alakulótéren összetömörülve néztek szembe végzetükkel.

Musztafa pasa az elmúlt hetek megaláztatásai után úgy rendelkezett, hogy senkit ne hagyjanak életben. A lovagokat különös gyűlölettel szörnyű módon intézték el. (Leírni sem kívánom.) Egyetlen védő sem maradhatott életben. A vezénylő parancsnokok fejét lándzsára tűzve tették közszemlére, néhány lovagot és egy máltai papot szörnyen megcsonkítva, egyeseket fej nélkül, jellegzetes módon fából ácsolt keresztre szegezték, s a vízre bocsátott holttesteket St. Elmotól az áramlattal átúsztatták Birguba.

1565. Nagy Ostrom, június 23.

A hátborzongató keresztre feszítési paródia elrettentésül szolgált volna a további ellenállástól. Célját nem érte el. Ellenkezőleg.

La Valette nem hátrált, s dörgő beszédben szólt a néphez, s megtiltotta a gyász bármiféle nyilvános kifejezését.Tisztességgel búcsút vettek a halottaktól, s Szent János ünnepét a szokott módon megünnepelték. S válaszul a töröknek, ugyanilyen kemény üzenetet küldött. Kivezettette a tömlöcből a török foglyokat, és a bástyákon kivégeztette őket. A
San Angelo megszólaló ágyúi sortüzet lőttek a vízen át a török tábor fölé. Az ágyúgolyók helyett török emberfejek repültek a győztesek táborába.
Két órával St. Elmo eleste után Dragut is megvált e földi köteléktől, s kilehelte lelkét.

St. Elmo erődje helyén csak füstölgő romok maradtak.

Kategória: Málta, Történelem | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Ez az a nap, amikor meg kell halnunk! – az 1565. évi ostrom

málta34

Ez a drámai mondat 1565. augusztus 7.-én hagyta el La Valette nagymester száját, mely lényegében szinte az egész 114 napos ostrom bármelyik napján elhangozhatott volna. Olyan nagy volt a túlerő és olyan kilátástalan a győzelem, amely a kedvezőtlen adottságok mellett józan ész s pusztán a matematika alapján sohasem következhetett volna be. A máltai csata ezért is írja az európai/ keresztény történelem, a hit és kitartás maradandó példázatának legfényesebb lapjait.

Az előzmények messziről indulnak, s valamilyen módon sokszor érintik, vagy fonódnak össze a lovagok történetével is. Hiszen a keresztes hadjáratok után indul a muszlimok ellencsapása, s fokozott építkezése, hogy újrarendezzék a térképet, s elhódítsák a keresztények földjeit, egyben átírva a hatalmi viszonyokat is. Ennek érzékeltetéséhez az alábbiakban ollózok Roger Crowley, Tengeri birodalmak ….c.  lebilincselő könyvéből.

Az iszlám II. Mehmed török szultán személyében, Konstantinápoly elfoglalása (1453.) után, világuralmi törekvések megfogalmazójává vált. El volt szánva, hogy megteremti
e világon az egyetlen birodalom, egyetlen hit és egyetlen uralom” egységét, s önmagát két tenger – a Fehér- és Fekete tenger – urának nevezte. A Fehér tenger az iszlám szóhasználatban a Földközi tengert jelentette. S a mediterráneum jó száz éven át az iszlám és keresztény világ küzdelmének terepévé vált, melybe minden nép és érdekcsoport belesodródott: törökök, görögök, észak-afrikaiak, spanyolok, itáliaiak és a franciák, az adriai és dalmáciai partvidék lakói, kereskedők, birodalomépítők, kalózok és a szent ügyek vitézei.

Iszlám világ terjeszkedése, 1300-1520

A Földközi tenger középpontjára öszpontosuló küzdelmeket II. Mehmed dédunokája, az 1520-ban 26 évesen trónra lépett (I.) Szulejmán szultán vezényelte.

I. Szulejmán - Tiziano festménye, 1530 körül
A Nagy(szerű) jelzővel kitüntetett, s később 80 más titulust felvett oszmán uralkodó, trónra lépésének első évében a szokás és hagyomány szerint, hogy győzelmekkel tegye jelessé uralomra jutását, megindította első hadjáratát az európai szárazföld felé, a Habsburg birodalom megtörése céljával, Magyarországon keresztül, Bécs ellen.
Szulejmán, levélNándorfehérvár meghódítása után büszke levelet írt diadaláról a Rodoszon honos Jeruzsálemi Szent János lovagrend nagymesterének, mely burkolt hadüzenetét L’Isle-Adam nagyon is jól értette, s felkészült a csatára. Ennek kimenetele ismert, a lovagoknak hősies küzdelem után, 1522-ben el kellett hagyniuk Rodoszt.

A Földközi tengeren ily módon két számottevő birodalom, az oszmán és a katolikus spanyol királyság befolyása érvényesült. 1530-ra a szultán és a német-római császár (Habsburg V. Károly) közötti hadviselés átlósan befogta egész Európát. A kereszténység védelméül megszállottan építette erődítmények (Magyarország), parti őrtornyok (Olaszország, Spanyolország) láncolatát. Nem véletlenül került Luther himnuszába a központi metafora: “erős vár a mi istenünk”.
A lőpor korszaka ez, s a beindult hadigépezet mindkét oldalon fokozottan gyártotta az ágyut, lőport, s a középkor háborúiban elképzelhetetlen sok embert és utánpótlást tudott mozgósítani, a seregek egyre nagyobbak lettek. (1790-es évek francia haderő létszáma már meghaladta az egymillió főt. Ez a létszámnövelési verseny egészen a 20. századig zajlott.)

A törököknek még nemrég idegen volt a tenger, mint harci terep. Nincs szilárd talaj, sem természetes határvonalak, nem lehet rajta tábort verni, belakni azt. És flottát is csak sebtiben kezdtek építeni, de gyorsan tanultak.

Galley-knightshospitaller

A korszak legfontosabb eszköze az evezős gálya volt, ez képezte a földközi tengeri hadigépezet alapját. Meghatározták az összecsapások mikéntjét, helyszínét és időpontját. A keskeny hajótest lehetővé tette a könnyű partraszállást, lopva lehetett velük partközelben is navigálni, s manőverezési lehetőségei meghaladták a szélviszonyoktól erősen függő nehézkes vitorlásokét. Ugyanakkor rosszul állták a tengert, s a téli viharok beálltával minden évben, október és április között fel kellett függeszteni a csatározást. Erősen függtek az ivóvíz utánpótlástól, ezzel a szárazföld közelségétől, tekintettel a nagy létszámú evezős legénységre. A hadviselés tempóját alapvetően az evezős legénység szabta meg, ezért a rabszolgaszerzés motívumai között a gályák emberigénye élen szerepelt. Az evezős gályák úgy fogyasztották az embert mint gépjármű a benzint. Rövid, keserves élet volt a gályaraboké. Az igazi nehézséget mindig az utánpótlás előteremtése jelentette.

A legelviselhetetlenebb, legrettenetesebb munka, amelyre csak a szabadságától megfosztott embert kényszeríthetik”- írja a szemtanú, az angol Joseph Morgan, felidézve a “félmeztelen, éhező, feketére aszott sovány nyomorultak” látványát, “akiket hozzáláncoltak a padhoz, és gyakran hónapokig nem engedik el onnét… a meztelen hátukra záporozó kegyetlen csapásokkal hajtják őket az emberi teljesítőképesség határán túl, hogy szünet nélkül folytassák a már eleve durva erőkifejtést”.
Feladatuk mindössze az volt, hogy halálra dolgozzák magukat. Kezüket lábukat összeláncolták, oda piszkítottak ahol éppen ültek, fekete kétszersültet kaptak enni, azt is keveset és olykor olyan szomjasak voltak, hogy megitták volna a tengervizet. A gálya parazitáktól hemzsegő halálcsapda volt, amely olyan rettenetes bűzt árasztott, hogy három kilométeres távolságból érezni lehetett. Szokás volt rendszeresen a vízbe süllyeszteni a hajótestet, hogy megtisztítsák az ürüléktől és patkányoktól.

Mindkét oldalon dúlt a tengeri kalózkodás, a szultán szövetségeseiként az Észak Afrika (dzserbai öböl) partjairól kicsapó “barbárok”, de a Máltai lovagok is végigrabolták a tengeri vizeket, és rabszolgákat gyűjtöttek a vallás nevében. Mindez jórészt azt a célt szolgálta, hogy további hadjáratokat lehetővé tegye.

Matteo Perez d'Aleccio (1575-1581)- 1565. Nagy Ostrom freskó ciklus 01

Csak idő kérdése volt, hogy mikor csap le Szulejmán újra a Földközi tengeren. Hiszen az erővonalak már kirajzolódtak: a tenger keleti fele a szultán birtokában, a nyugati pedig Spanyolország (V. Károly, majd utóda II. Fülöp) hegemóniája alatt. Ugyanakkor a szultán észak – afrikai tartományai szüntelen fenyegetést jelentettek utóbbiak számára, s úgy tűnt az oszmán tengeri agresszió megállíthatatlan.

Harc a Földközi tengerért, szereplők

A találgatások csak abban nem voltak bizonyosak, hogy a támadás hol várható: az észak-afrikai La Goletta spanyol erődjénél,  Szicília/ esetleg egyenesen a katolikus vallás szívében Rómánál, vagy Máltán, amely stratégiailag a Földközi tenger középpontjában fekszik?
Minden tavasszal bizalmas futárjelentések jelezték előre Isztambulból jelentős flotta küszöbönálló indulását, hiszen a gályaépítés hihetetlen ütemben zajlott – aztán nem történt semmi. A Földközi tenger térségének összes keresztény állama lélegzetvisszafojtva figyelte, hová tart a török armada felvonulása.

Aztán a diván 1564.október 6.-i ülésén Szulejmán döntött: irány Málta!

S az oszmán hadigépezet mozgásba lendült. A hadjáratok hátországának megszervezésében az oszmán kormányzat felülmúlhatatlan. Sürgető rendeletek mentek ki a birodalom minden szegletébe, hiszen elképesztően bonyolult, nagy hatósugarú hadművelet volt ez, hosszú, sérülékeny utánpótlási vonalakkal. Málta 1300 km-re fekszik, s szemben Rodosszal, itt semmi nem termett meg, édesvizi folyói nincsenek, kevés a faanyag.  Egy hódító hadseregnek mindent magával kellett vinnie. Gabona, gyümölcs, kétszersültek hegyei, lőszerek, harcászati faszerkezetek, stb. Roskadásig rakott bárkák sereglettek a kikötőbe minden irányból, fával, kötéllel zsákvászonnal, szurokkal, ágyúgolyókkal megpakolva. Ökrös szekerek kádszámra hozták a faggyút a hajótestek zsírozására, a szultán emberei keresztül-kasul bejárták a tartományokat hogy beszedjék az “emberadót” , katonának a hadsereg számára.

Az embertömeg az Oszmán Birodalom minden részéből sereglett egybe. Akadtak közöttük egyiptomi lövészek, anatóliai, balkáni, szaloniki és peloponészoszi lovasok, áttért görög, spanyol és olasz keresztények, csatában szerzett és felszabadított keresztény rabszolgák, zsoldosok, némelyikük még csak muszlim se volt. Egyesek az iszlámért jöttek csatázni, mások kényszerből, megint mások nyereségvágyból.
Színes, szokatlan kelmékből álló egzotikus öltözékeikben, különleges tollas fejfedőikben, fehér – vagy a papi zöld turbánjaikkal, félmeztelen, állatbőrbe öltözött derviseikkel Európában idegen látványt nyújtottak. Felszerelésük, zeneszerszámaik, hajnali ájtatosságuk levegőt rezgető moraja mind idegen volt a keresztény ellenfél előtt.

Matteo Perez d'Aleccio freskó ciklus

Az indulás napján, 1565. március 30.-án aztán mindent feltettek a hajók fedélzetére, amire a gigászi hadművelethez szükség volt: hatvankét ágyút, köztük két óriás köveket kilövő baziliszkuszágyút, közel százezer ágyúgolyót, kétezer tonna lőport, muskétákat, golyókkal, íjakat, sisakokat. Az aknászat és árkászat eszközeit, mellvédhez előre gyártott fakereteket, a védművekhez irhát, gyapjúzsákokat, öreg sátrakat, vitorlákat – egyéb ellátmányt, sátrakat, szekereket.

Szulejmán a parancsnokságot három főre osztotta szét, ő maga – ekkor már 71 éves, s egy év múlva, Szigetvár alatt meg is hal – Isztambulban maradt.

Matteo Perez d'Aleccio (1575-1581)- 1565. Nagy Ostrom freskó ciklus, részlet

A hatalom eme megosztása komoly bajok forrása lett a hadjárat során, bár világos volt, hogy a főparancsnok, a szárazföldi erők parancsnoka, Kizil Ahmedli Musztafa pasa – aki ott lesz majd Szigetvár ostrománál is. A flottát Piyale (Piali) pasa vezette, aki Dzserbánál a keresztény flotta megsemmisítésével tüntette ki magát. Végül a szultán Tripoliból Máltára rendelte Dragutot – másik nevén Turgut reiszt, aki legtöbbet tudott Máltáról, s akit korábban az adriai hajóhad parancsnokává, majd Tripoli kormányzójává, később pasájává tett. A törökök között nagy tekintélye volt, az ellenségnél pedig félelmetes híre, “Az Iszlám kivont kardjának” is nevezték, aki Barbarossa utódaként végigrabolta a mediterráneum partjait, s az 1551. évi gozoi inváziót is ő vezette.

A kémszolgálat megelőzően mindkét oldalon aktívan működött, a felderítők meglehetősen pontos leírásokkal szolgáltak. A szigetet már korábban feltérképezte és leírta Piri Reisz
A hajózás története c. könyvében. Röviddel az ostrom előtt oszmán hadmérnökök halásznak álcázva magukat, horgászbotjukkal lemérték a falakat, melynek alapján valósághű modellt építettek az erődrendszerről Szulejmánnak.
A készülő hadjárat híre még 1564 vége előtt elért La Valettehez is, aki, ha nem is sietősen, de januárban munkához látott. Az élelem- és ivóvízkészlet felhalmozására tett erőfeszítések megkettőződtek. Birgun és Sengleán hatalmas vízkészleteket gyűjtöttek össze, és hajókat küldtek szerte Itáliába, hogy élelmiszereket vásároljanak fel, de az építőanyagot is onnan hozták. A gabonát föld alatti kamrákban, kővel lezárva halmozták fel. A Földközi tenger vidékén akkoriban éhínség dúlt, fölösleges búza nemigen akadt, így a lovagok legsikeresebb kalóza, Romegas nekilátott a közelben hajózó kereskedelmi hajók megtámadásának és rekvirálta rakományukat. La Valette elrendelte, hogy gyűjtsék be vidéken a termést és lábasjószágot, s az ellenség közeledtével az evakuált polgári lakosság, amely élelmiszert nem bírt magával hozni, azt semmisítse meg, s a kutakat mérgezze meg. A nem harcoló lakosság jelentős hányadát Szicíliába vitték, s a hajók visszafelé az ostromban szükséges portékát hoztak: kapát, ásót, lapátokat, kosarakat,…kenyeret, vetőmagot, gyógyszert, bort, sózott húst és más élelmiszereket.

A Máltára látogató talján hadmérnökök hosszú évek óta sürgették a lovagokat, hogy építsenek új erődöt és fővárost a Sciberras félszigeten, mellyel teljes ellenőrzést San Elmo rekonstrukciós rajzbiztosíthatnának maguknak a sziget összes védett kikötőhelye – az oszmánok elsődleges célpontja – fölött, s így lényegében támadhatatlanná váltak volna.
Ehhez képest csak annyi történt, hogy sietősen felhúzták San Elmo csillagerődjét a félsziget csúcsán, számos – súlyosan megszenvedett hibával. Így pl. az alacsony, gyenge, lőrés nélküli falakról csak fedezék nélkül, tiszta célpontot nyújtva tudtak a védők tüzelni, míg az erőd mögötti magasabb szárazföldről az ellenség könnyen belőtt a falak közé. Nem épült gyalogsági kapu, ahol a legénység kijárhatott volna, a bástyákon nem tudtak elegendő ágyút elhelyezni, a “csillag” sarkai túl hegyesek voltak.

1565 San Elmo ostroma
Az ellenőrzés során gyakorlatilag a nagymesternek világossá vált, hogy mindhárom erőd befejezetlen, amely nem fog tudni hatásosan ellenállni az oszmán rohamoknak. Először, hogy időt nyerjenek a többinél, a legvalószínűbb első célpont a St. Elmo megerősítéséhez kezdtek hozzá. A munkálatokhoz azonban még a munkaerő is hiányzott, s La Valette a máltaiakat is befogta közmunkára, miközben a lovagok is, de néhány órát naponta maga a nagymester is rászánt az építésre. Lázas tempóban készült az elősánc, amely lényegében csupán egy kővel megszilárdított földmunkánál alig volt több, San Elmo védelme megerősítésének céljával. A lőpormalom ontotta a lőport, a kovácsok javították a sisakokat és mellvérteket, a kőfaragók követ faragtak a falakra, láncot feszítettek ki a Senglea és Birgu közötti kikötő bejáratánál, hogy a belső vizeket elzárják.

Valletta IMG_1218 5.nap V, St. Elmo - In Guardia

A rend lovagjainak összlétszáma hatszáz körül volt, sokan éppen európai küldetésben jártak. Február 10.-én La Valette hazarendelt minden lovagot, s így az ostrom kezdetére mintegy ötszázan voltak a szigeten. A spanyol király által elengedett spanyol és olasz csapatokkal készült feltölteni a sorokat, valamint hivatásos zsoldosokkal. A johanniták háború idején hagyományosan a helyi lakosságból soroztak segédcsapatokat, azonban a máltai miliciát La Valette nem tartotta sokra, s ráadásul nem bíztak a helybéliekben, s vonakodtak fegyvert adni a kezükbe.

Valletta IMG_1224 5.nap V, St. Elmo - In Guardia
Szerencsére az egyébként érdemekkel dús férfiúnak ez volt az egyik legnagyobb tévedése. Mert a nép oly hősiesen harcolt kopár szigetéért, akik nélkül, történészek állítják, aligha lett volna kivívható a győzelem. Akár a mi hőstörténetünkben az egri nők, itt is az asszonyok és gyerekek is, puszta kezükkel, kövekkel dobálva az ellenséget, mint oroszlán harcoltak. S az előkészületek során végül a fegyvert sosem forgatott férfi lakosságnak kiképzést adtak fegyverhasználatból, ám gyakorlásul mindössze három lövésre futotta.

Matteo P. d'Aleccio Siege_of_malta_3- Don Garcia's relief force battling the retreating Ottomans

S bár Fülöp király előtt világos volt, hogy ez a háború Spanyolország ellen folyik, a tőle beígért, és joggal elvárt különféle segítség csak lassan, s nem kielégítő mértékben érkezett. Fülöp vezetői tulajdonságaiban semmiben sem hasonlított a határozott, gyorsan reagáló és lovagkirály apjára, V. Károlyra. Túl óvatos volt, s jobban aggasztotta flottája megmaradása, mint esetleg Málta veszte, pedig tudta, hogy Málta kiinduló pont lehet Európa belsejébe. Kinevezett főparancsnokának Don Garcia de Toledonak, aki Sziciliában tartózkodva, melynek alkirálya is volt, próbálta meg emberek és hajók begyűjtését, számos módon megkötötte kezét. Bármit csak az engedélyével tehetett, ami önmagában nagy időveszteséggel járt, hisz a hírek Madrid és Szicília között minimum 6 hétig mentek oda, majd ugyanaddig vissza. S ha jött is engedély, olyan kikötéseket tartalmazott, ami pl. megengedte a csapatok összevonását, de azt már nem, hogy bevessék őket.

S Európa más uralkodói sem viselkedtek másként, noha eddigre már a veszély foka mindenki előtt igencsak tiszta volt (még a protestáns Angliában is imádkoztak Máltáért), ám a védők számára az egész ostrom a felmentő seregre való meddő várakozásban telt.

Így fokozatosan eljutottak oda, hogy La Valette kimondta, senkire, csak magukra és Istenre számíthatnak küzdelmükben. Ezen felismerés után hangzott el az a már címben idézett drámai mondat, amely napot azonban még kerek egy hónappal sikerült megfejelniük, s mindenek ellenére győzelemmel zárniuk.

S ebben a győzelemben elvitathatatlanul döntő szerepet játszott Jean Parisot de la Valette nagymester személye, vezetői erényei, szilárdsága, karizmatikus kisugárzása. Úgy állt maroknyi csapata élén, adott erőt, kitartást, biztatást, példát – mikor mi kellett – ami által az utókor értékelésében a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend (=Máltai Lovagrend)

Grand Master Jean de la Vallette-Parisot (1557-1568) Malta: Valletta – the Great Master Palace

legnagyobb nagymestereként tekint rá. Ő még a
15. század szülötte, s fiatal lovagként már ott volt L’Isle-Adam nagymester oldalán a rodoszi csatában. A lovagok között kivételesnek számított azzal, hogy amióta felöltötte a rend öltözetét, egyszer sem tért haza franciaországi otthonába. Mindent feladott a Krisztus nevéért folytatott háborúért, s súlyos sebeket szerzett a berber kalózok elleni harcokban. Egy évre még török fogságba is került, melyet gályarabként töltött el. Rendkívüli organizációs képességének köszönhetően kinevezték Tripoli kormányzójának is, ám flottaparancsnokként a Máltától indított, kalózok elleni portyák idején küzdötte fel magát a ranglétrán. Áradt belőle a keresztény küldetéstudat, bölcs, tudós elme volt, számos nyelvet folyékonyan beszélt. A lovagrend
48. nagymesterének hivatalát 1557 – 1568 között töltötte be. Az ostrom után elkezdte az új főváros, Valletta építését, ám befejezését már nem érte meg.

Érdekesség, hogy egyidős volt a török birodalom szultánjával, s az ostrom idején betöltötte 70. életévét, ám a fizikai képességeinek még teljében küzdött, ha kellett a falakon is.

Matteo Perez d'Aleccio (1575-1581)- 1565. Nagy Ostrom freskó ciklus, Castille poszt ostroma

Egyébként ennek a csatának a főszereplő vezetői valahányan igen öregnek számítottak a kor átlagos élettartamához képest, s ennek megfelelően nemzedékek tapasztalatait halmozták fel, s használták feladatuk teljesítése során.

Az előkészületek dacára, mégis meglepte Máltát 1565. május 18. reggelén az ellenség megjelenése. A horizonton, közel félszáz kilométerre délkeletre kibontott vitorlák az ég alját eltakarták. Hajók százai közeledtek a három színes zászlóshajóval gigászi félholdat alkotva.

A török flotta, kollázs

Június 2.-án ehhez csatlakozik még Algírból Dragut kalózaival.

Negyvennégy évvel, egy világgal és egy emberélettel azelőtt La Valette állt így a rodoszi bástyán, és nézte ugyanezt a látványt.

Máltán a fegyveresek számát 6-8 ezer főre tették. Ezek között legfeljebb 500 az arisztokratikus máltai lovag, nehéz páncéljuk felett vörös tunikájukon a fehér kereszt- (kiváló célpontul szolgált), az ő csapatukat egészítette ki Don Garcia által küldött néhány száz hivatásos spanyol és olasz vitéz. Ők a spanyol király embereiként fegyverrel kiválóan felszerelve, ám nem a dicsőségért, sokkal inkább a kézzel fogható anyagi javakért harcoltak, akárcsak a zsoldosok. A keresztény védelem fő ereje az a háromezer máltai volt, ormótlan sisakban és pamutszövet tunikában, akik tántoríthatatlanul harcoltak utolsó csepp vérükig. Otthonaikért, terméketlen sziklás földjükért, katolikus hitükért.

Valetta IMG_1207 5.nap V, St. Elmo - In Guardia

Valetta IMG_0531 5.nap V, St. Elmo - In Guardia

Ennek a küzdelemnek kiemelt fejezeteit fogom elmesélni a következő bejegyzése(i)mben.

Kategória: Málta, Történelem | Címke: , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Ricasoli erődnél kihajózunk a Nagy Kikötőből

málta33

Gyakorlatilag elérkeztem Veletek Málta történelmének legkiemelkedőbb eseményéig, a Nagy Ostromig, azonban előbb még el kell varrnom egy szálat, azaz a Grand Harbourban és a lovagi erődök körül tett hajókirándulás utolsó állomását.

Mostanra már jól ismerjük/ felismerjük a lenti Michael Gellatly által rajzolt térkép legtöbb elemét. Amit itt felül, a St. Elmo erőddel szemben Gallows Pointként  ábrázol, az utolsó öbölnél, a Nagy Kikötő dél-keleti partjába a Rinella creeknél benyúló földnyelv. Mai ismertetője a Ricasoli erőd, mely angol időkben szintén kiérdemelte a kőfregatt, HMS Ricasoli megnevezést. Ezek az akasztófák (gallows) a lovagok előtti korban szolgáltak elriasztásul a szigetet rossz szándékkal közelítő elemeknek, ahol kalózokat akasztottak. Akkor még a szirtet Punta dell Orsinak hívták.

Malta map by M.Gellatly, hand drawn

Málta P1670753 Grand Harbour, Ricasoli erőd

IMG_0833 Ricasoli erőd 2.nap V

Innen nyúlik ki a kikötő bejáratánál 1903-ban épített hullámtörő kisebbik karja, amely különösen a téli hónapokban hatalmas aláhulló hullámokkal gondoskodik különleges látványról az arra-járóknak.

Málta P1670747 Grand Harbour, hullámtörő

Málta IMG_4716 Zsu - Valletta, St. Elmo - Fort Ricasoli

Insight Guide, Malta Ábrázolás,_Valletta_és_háromváros

Az erőd az 1670 – 1693 évek között épült, Nicolas Cotoner nagymester idején, s nevét az építést finanszírozó lovagról, Francesco Giovanni Ricasoliról kapta. Tervezője a kiemelkedő munkáival -harmadik generációs (ollóművek, szarvművek) erődök- már többször említett hadmérnök, Valperga volt.

Fort Ricasoli

Az erőd feladata a (St. Elmo erőddel, illetve később felépült Fort Tignével együtt) kikötő bejáratának őrzése lett volna, ám katonai szerepet egészen a második világháborúig nem kapott. Megelőzőleg katonai állomáshelytől, tengerész kiképzésig, börtönig és
(I. világháborús) hadifogoly kórházig terjedt szerepe.

RN Sailor training at Malta 1882 by Frank Lea-Ellis photostream

A második világháborúban aztán a tengeri támadások elleni védelem volt a fő feladata, erről tanúskodnak ezen az oldalon látható ágyúállások tornyai. Falain ma is látszik az ellenséges erők által okozott jelentős kár. Ugyanakkor ma már méginkább az erózió, a tenger erős romboló hatása pusztítja, s egyes jelentések életveszélyesnek minősítették állapotát. A pusztulásból egyedül egykori kapuját rekonstruálták, illetve számos filmforgatás helyszíneit /Gladiátor(2000), Trója(2004), Agora(2009)/ építették fel itt.

Málta P1670745 Ricasoli erőd, Rinella Bay- Grand HarbourMálta P1670752 Ricasoli, Grand Harbour

A többi földsávval szemben, amely benyúlik a Grand Harbourba, itt jószerével nincsenek civil látványosságok, sokkal inkább megmaradt a katonai örökség – pusztuló – emlékezetének.

A Fort Ricasoli mögött a St. Thomas bay- en, a lovagok által épített parti erődítmény rendszer kiemelkedő tagja nagyrészt már tengerbe veszett, köveit elhordta a víz, ám még Rihama Battery, vassallohistory image52mindig őrzi egykori struktúráját és egyik (jobboldali) tüzérségi állását, a rendhagyó formájú, ötszögletű  Rihama Batteryt, s nyomokban a valamikor legnagyobb alapterületű (17 boltívvel alátámasztott) lovagkori erődített őrház falait. Az 1714-16 között megépült erődítmény és sáncrendszer tűzkeresztsége 1798 júniusában, a Napóleoni hadak inváziójakor történt. Katonai jelentőségét a brit éra idején vesztette el, miközben egy időben tengerparti rezidenciává, majd a 20. században szappangyárrá és vágóhíddá funkcionálták át. Ma elhagyottan és elhanyagolt állapotban, megmaradt falai omladozóban, sürgős megmentésre szorul, mielőtt teljesen eltűnne a szorító időben.

Miközben a lovagkori Rihama erődítményt a britek lényegében sorsára hagyták, maguk új erősséget építettek 1878 – 1886 között a földnyelv szárazföldi oldalán: a Rinella Batteryt, amelyről, s attrakciójáról a 100 tonnás Armstrong ágyújáról szóltam már részletesen a Nagy Kikötő posztomban.

Itt még megtekinthető egy tengerész temető, s talán a legcivilebb, s egyben egyedülálló homokos strand a Rinella öböl kanyarulatában található. A legtöbb helyen az öblökben még fürdőzni sem szabad.

Adok egy kis térkép kivágást a most tárgyalt színhelyről, a hozzá tartozó értelmezéssel, hátha valaki ezután indul Máltára.

Cottonera map, kiemelten Kalkara látványosságok

Cottonera map, Kalkara- és Rinella creek

Zárásul jól kiegészíti, s mindenképp összefogottabb képet ad a Grand Harbourról az a drónos felvétel, amelyet lelkes helyi amatőr tett közzé a YouTuben:

Kategória: Málta, Történelem, Utazás | Címke: , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Gyógyítás Máltán

málta32

Mindeddig valahogy elkerültem a Lovagrendet érintő témák tárgyalása során azt a lényeges “apróságot”, ami szorosan összefüggött már alapításukkal is, és kiemelkedő jelentőségű szervezetükben: a gyógyító és betegápoló szolgálatukat. Amikor letelepedtek Jeruzsálemben, ott építették az első kórházukat, ahol szolgálatukat ellenszolgáltatás nélkül végezték. Tevékenységük már az első keresztes háború előtt közismert volt a zarándokok körében.

Palesztina más, a  Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Rend ellenőrzése alatt álló városában is több kórházat építettek, s Rodoszon ma is áll az 1437-ben emelt lovagi kórház. A rend alapokmánya IV. cikkelye kötelező kegyes cselekedetként írja elő tagjainak a betegápolást, s a magas nemesi rangot birtokló lovagoknál is megkövetelte, hogy rendszeresen és alázattal lássák el a betegeket, akik társadalmilag gyakran mélyen alattuk álltak. A professzionális tudást a rend által kiképeztetett orvosok és ápolók biztosították.

máltai orvosi történet bélyegei

A középkori gyakorlat szerint a betegeket sohasem kisebb szobákban helyezték el, hanem nagy kórterembe állították a lefüggönyözhető (!) baldachinos ágyakat. Ekkor még teljesen szokatlan, s egyedülálló volt egész Európában, hogy egy ágyban csak egy beteg feküdt. Ezidőben Párizs híres kórházában, a Hotel Dieu-ban is még kettesével használtak egy ágyat, s szükség esetén a 4 oszlopos ágyak tetején is feküdtek betegek. (Angliában egy vidéki kastélyban még ma is látható az a hatalmas ágy, amelyben vidéki látogatásai alkalmával I. Erzsébet (1533-1603) hatodmagával aludt.) 

Vastag falakkal és magasan elhelyezett ablakokkal védekeztek a mediterrán nap forróságával szemben, enyhe légmozgás biztosítása mellett. A falakba mélyített fülkékben a betegek személyes tárgyait és az orvosságokat tárolták. Betegeiket jó ellátásban részesítették, az ételt és bort ezüstedényben szolgálták fel, az ételmérgezések elkerülése végett.

lovag kórház, vassallohistory image16

Szigorú rend és fegyelem uralkodott a kórházban, az orvosok rendszeresen vizitálták a betegeket, s nem csak testi bajaikról, de lelki szükségleteikről is gondoskodtak.
A patikusok ellenőrizték a gyógyszerkiírástok helyességét és látták el azzal a betegeket.
A mindenre kiterjedő figyelem példája, hogy minden betegnek a kórházi felvétele előtt végrendeletet kellett készítenie. A lovagok és szolgáló szerzetesek helységei a kórteremtől és egymástól szigorúan elválasztásra kerültek. Az állandó ápoló és gyógyító szolgálatot ugyanis a betegápoló szerzetesek látták el, míg a lovagok a kórházi épület és betegek védelmét biztosították. A francia prior, mint Grand Hospitaller felelt a kórházak működéséért, s méltósága korlátlan hatáskört biztosított számára: még az inkvizítor vagy a hadvezér sem nyerhetett felvételt a kórházba engedélye nélkül. S mindenki fölött a Betegek Szolgálja címmel, maga a Nagymester állt.

Rodoszon már külön kórházat építenek a (férfi) lakosság és a szigeten megforduló idegenek részére is, ahol a betegek éppen olyan gondos kezelésben részesültek mint a lovagok ispotályában – de még a csatában megsebesült ellenfélnek és a rabszolgáknak is azonos elbánás járt. A megfelelő diéta = alkalmazható minőségi ételek írásban voltak rögzítve, mint a lábadozóknak adható (nem vizezett) bor mennyisége is. Gyógyulásuk feltételének tekintették a kényelmes fekvést, ezért az ágyak matracokkal, és megfelelő (akár naponta cserélt) ágyneművel ellátottak voltak. Utóbbiakat fertőző beteg után vagy el kellett égetni, vagy kifőzni. A rend szabályzata folyamatosan előírta, hogy a betegekről és étkezésükről “jól” kell gondoskodni, amit szigorúan és rendszeresen ellenőriztek is.
A középkorban a humánum ilyen magas fokú megnyilvánulása csak a johannitáknál volt tapasztalható. A regulájukból és vallásos hitükből – a gyógyító Krisztus követőiként – ispotályos tevékenységüket változatlan odaadással vitték magukkal és folytatták Málta szigetén is.

Amint megérkeztek a lovagok Máltára, választott székhelyükön, Birguban számos házat kellett átalakítani illetve építeni, hogy elsődleges szükségleteiket (szállás) kielégíthessék. De érkezésük után 2 évre már hozzáláttak az első, általuk Sacra Infermeria-nak nevezett kórház megépítéséhez is. A Birgu szűkös földnyelvén olyan egészséges fekvésű területet választottak erre a célra, amely a Kalkara creek-i oldalon, a Nagy kikötő bejárata felé néz, s a friss észak-keleti szél járja át.

St. Anna és St. Scholastica

Sok meglevő épületet kellett ehhez kisajátítani és lerombolni, hogy egy év múlva (1533) már álljon is az új épület, amin majd menet közben még több bővítést (1538-ban pl. D’Homedes alatt emeletráépítés) végeztek. Hasonlóan a rodoszi kórházukhoz, a földszinten a betegek ellátására élelmiszerkészletek, felszerelés és mosoda volt, míg az emeleten a kórtermek, az orvosi és adminisztrációs részleg, irodák, gyógyszertár, kápolna, étkező, és a konyha helyezkedett el. A kórház két fő részlegre oszlott: orvosi és sebészeti, s ezek a klinikai esetek szerint elválasztott osztályokra oszlottak.

A rend kórházait sokáig csak a Lovagrend tagjai és a civil férfiak gyógyítására tartották fenn, és gondoskodtak az árvákról illetve a talált gyermekekről. Nők részére majd először Vallettán, egy nagylelkű nemes asszony alapítványában és fenntartásában kezelt kicsiny épületben (Casetta vagy Ospidaletto) 1625-1655-ben létesül és működik kórház.
A birgui épületet gyorsan megtöltötték a különböző nemzetiségű, státuszú és osztályú páciensek. Az 1565. évi Nagy Ostrom idején ide szállították a rászorulókat, megszervezve, hogy a csata első három hetében a St. Elmoból is, az éjszaka leple alatt csónakon hozták át a sebesült védőket, s a kórház alatt a parton elhelyezkedő titkos bejáraton, a Sally Porton keresztül direkt alagút vitt a kórházba. A patikusok is bevetettek mindent, ami ismereteik szerint segíthetett, igyekeztek fájdalomcsökkentő preparátumokat illetve a sebészeti operációk előtt narkotikumokat biztosítani. Gyakori szerként alkalmazták a Szent Pál port, illetve a Fungus port. Előbbi adaléka a rabati Szent Pál barlangból származó zúzott kő, s vérzés elállító hatást tulajdonítottak neki, utóbbit a Gozo partjai előtt található hasonnevű szikla (Fungus =Gomba ∼) lapos tetején tenyésző gomba formájú növényből állították elő, s csodás gyógyító tulajdonságokkal ruházták fel.

Cynomorium_coccineum_- a Fungus szikla névadójaA lovagok olyannyira hittek e gumó csodás gyógyító hatásában, hogy a szigetre látogató kiemelkedő nemes embereknek ajándékba Malta Fungust adtak. Pinto nagymester pedig 1746-ban  megtiltotta, hogy bárki engedély nélkül a sziklára lépjen. Ha valaki megszegte a rendeletet, három évi gályarabság várt rá. Csak évszázadokkal később derült ki, hogy a növénynek semmilyen hatása nincs.

Miután megépült Valletta, s ott az új Sacra Infermeria (1574), a Birgu-i kórházépület még egy évig működött, aztán 1592-ig a gályákon szolgáló, a kikötőben megbetegedett rabszolgák terápiája folyt itt, majd esetenkénti járványok (pestis) idején elkülönítő kórház lett. Lascaris nagymester ideje alatt, 1643-ban a kórházhoz közeli bencés rendi apácák az épületet megigényelték, mivel korábbi elhelyezésüket szűknek találták, s mindenek előtt nagyobb templomot kívántak építeni. Fel is épült 1652-re a St. Anna templom, mely helyigénye miatt a régi kórház egyes részeit (kórtermeket) lebontották, az ebből kialakított kolostorhoz a templomból egy oldalbejáraton keresztül juthatunk be. A Santa Scholasticához dedikált kolostorhoz, igényeiknek megfelelően az apácák jelentős módosításokat végeztettek a régi kórház eredeti szerkezetén, ám leírások megőrizték, hogy mely helység miként szolgált megelőzőleg. Tágas belső folyosóiba sokan ma is belelátják az egykori kórház épületét.

Első lovag-kórház, kolostor és templom

A belső udvarán (cortile grande) az esővíz gyűjtő ciszterna lényegében annak a bányának a gödre, amelyből a kórházhoz szükséges követ kitermelték.

Mattia Preti- The Holy FamilyA St. Anna templomot 1679-ben Lorenzo Gafa birgui építész (aki a mdinai katedrálist is jegyzi) tervei szerint látványosan átépítik, s főoltárára Mattia Preti Szent család képe kerül. A templom bejárata mellett mi is elhaladtunk, bár az összefüggések akkor rejtve maradtak előttünk.

Málta IMG_5251 Zsu - Három város, Birgu, Sta Anna

A Valletta dél-keleti részén Girolamo Cassarnak tulajdonított új kórház 1574-ben épült meg, mely intézményt a későbbiekben többször (1583, 1662, 1712) bővítették. A St. Elmo erőd közvetlen közelében megépült kórház helyének kijelölésében, a Nagy Kikötőre tekintő St. Lazarus kurtina mentén, ugyancsak fontos szerepet játszott friss levegő, mivel a máltai hosszú, forró nyár elviselése a betegeket még fokozottabban terhelte, s amely közrejátszhatott a járványok* terjedésében is, amelyek igen gyakran felütötték fejüket.
A malária után a második leghalálosabb, parazita terjesztette trópusi kór, a  Kala azar ellen például nem is tudtak más gyógymódot, mint a levegő változást.

*= pestis: 1501, 1519, 1523, 1575, 1592, 1623, 1655, 1675 – himlő: 1680, 1763, 1769, 1780 – kolera: 1745, 1767, 1770, 1783 (Karantén rendszerről lásd Manoel sziget, Lazaretto!) A szigeten persze a hajóforgalom és tengerészek jelenléte következtében fokozott volt a betegségek behurcolásának gyakorisága – pl. szifilisz, illetve gyakori trachomás szembetegségek, amik először szintén Egyiptomból (Napóleoni hadak) terjedtek át.

Valletta- Sacra Infermeria, kollázs

Málta P1670506 -1 Valletta, Sacra Infermeria bejárata

Itt szintén kialakítottak a kikötőtől közvetlenül a kórházba vezető, sziklába vájt alagutat. Az új Sacra Infermeria eredeti struktúrájában egy egyszerű négyszögletes kolostorra hasonlított, melyet folyosó vett körbe. A Nagy Kikötőre tekintő folyosóból lett a nagy kórterem, ahol szabad emberek, polgárok, utazók, alatta a boltíves alagsorban (a Nagy Magazinban→ nagy raktár) a rabszolgák és bűnözők nyertek elhelyezést. Külön kórterme volt a zarándokoknak és a vallási rendek tagjainak. A lovagoknak és a rend tagjainak szeparált szobák álltak rendelkezésükre. Érdekesség, hogy 1758-ban külön kórtermet nyitottak a brit tengerészek számára.

Az ágyak száma változott az évszázadok folyamán. A 18. század végén 554 egyszemélyes ágyat tartottak nyilván, melyet szükséghelyzetben 900-ra tudtak növelni. A Cotoner testvérek nagymestersége alatt, 1660-ban elindított átalakítások meghatározóan sacra infermeria great ward plan -val3változtatták meg a kórházat és környezetét. A régi nagy kórteremhez újabbat csatlakoztattak, miáltal létrejött Európa egykor legnagyobb alátámasztás nélküli terme, melynek méretei ma is lenyűgözőek: 155 m hosszú, 10,5 m széles és 11 m magas.
A Nagy kórterem egyik végén forgó bölcső működött, amelybe a nem kívánt csecsemőket lehetett tenni.

A babák táplálására szoptatós dajkákat alkalmaztak. A gondozásukba vett árvákat egészen nagykorúságukig nevelték. Ugyanígy a kórház szociális szolgáltatásai közé soroltattak az idősek és magatehetetlenek ellátása.

Málta P1670525 Valletta, Sacra Infermeria- Nemzetközi Konferencia központ

sacrainfermeria_02_s

Ekkor Medical Facilitis 18-19th, Vallettaalapította Nicolas Cotoner nagymester a kórházhoz kapcsolódva az Anatómiai és Sebészeti iskolát, – amely az előfutára az 1771-ben alapított Máltai egyetem orvosi karának – s amellyel célja volt, a megfelelő szakember utánpótlás biztosítása a gyakornokok képzése révén. De minden héten egyszer, a kórházban alkalmazott orvosoknak is tréningen kellett részt venniük, amelyet Pisában, Firenzében vagy Montpellierben posztgraduális képzésen részt vett orvosok tartottak. Az anatómia felismert fontossága nyomán nyilvános boncolásokat is végeztek, melynek emelt ismertsége volt Európa nagyvárosaiban. A Sacra Infermeria európai hírnévre szert tett orvosai között volt olyan is, akit Bécs Egyetemi Szemklinikájának alapítójaként és első vezetőjeként tartanak számon.

Anatómiai boncolás_Sacra Infermeria - rekonstrukció Mediterrán Konferencia Központ

Működése fénykorában a vallettai kórház a világ legjobban ismert ilyen intézménye volt, gyógyítási módszerei a legmagasabb szintűek voltak, s operációs beavatkozásaik messze megelőzték korukat, beleértve az operációt megelőző kezeléseket, s az orvosi csapat team-munkáját. Katonai sérülésekkel és egyéb esetekkel is Európa minden részéből érkeztek ide. Gyógyszertáruk igen jól felszerelt volt, beleértve a mankókat és kéz protéziseket (értsd: kampók). Korabeli beszámolók leírják a polcokat, melyeken változatos méretű és formájú majolika tégelyekben mindenféle gyógyszer, kenőcs, gyógynövény stb. sorakozott.
1679-ben építettek a kórház többi részétől különálló járvány részleget, 1687-ben pedig a komplexum orvosi könyvtárral egészült ki.

Valletta,_Csontkápolna
A kórház közelében az elhunytak temetője mellé 1619-ben Fra Giorgio Nibbia lovag kápolnát építtetett Könyörületes Miasszonyunknak címezve, ahol többnyire az elhunytak lelkéért mondtak miséket. Halála után őt magát is itt temették el, s a nép ajkán a kápolna csak Nibbia kápolnaként maradt fenn. 1776-ban a temetőt felszámolták, s az emberi maradványokat egy közeli Csontházba szállították. 1852-ben azután a kórház káplánja elhatározta, hogy a kriptát a szomszédos temetőből származó emberi csontmaradványokkal díszíti, így nyerte ezután a Csontkápolna nevet, mely a 20. századra nagy turista attrakcióvá vált. 1941-ben egy légi bombázás teljességgel lerombolta, s mára csupán egy-két  (az Evans épület mögött körülkerített) falmaradványt, s Nibbia szarkofágját őrizik a helyén. Általános vélemény szerint a kripta jó eséllyel érintetlen maradt a felszín alatt, eddig azonban feltárására nem került sor.

A 17. századból, 18. század elejéről számos (méltató) leírás maradt fenn utazók részéről a kórházban tapasztalt viszonyokról.

A 18. század végére az évszázadokon át fenntartott kiemelkedő színvonal csökkent, míg a történetnek hirtelen véget vetett a Napóleon-i hódítás. Ők akkor a civil betegek áthelyezése mellett (Civil Hopital) a Sacra Infermerieből Grand Hopital néven katonai kórházat csináltak, amely funkcióban megmaradt a brit érában (ekkor használt megnevezései: General Hospital, Garrison Hospital, Station Hospital) is, egészen 1919 december 22.-ig. Az angol időszakhoz köthető a tengerparti fronton található hosszú erkély megépítése, melyet a lábadozó betegek pihenésére, napozására alakítottak ki 1863-65 között.
A legendás kórház épületében 1978 óta nemzetközi kongresszusi centrum működik.

V0013896 Naval Hospital, Malta: Coloured pen and ink drawing by J. Parker, 1843

A máltai orvoslási történetben az angolokkal jelentős irányváltozás következett be: az addigi prominensen olasz ill. francia irányultság előbb Edinburgh, majd London felé fordult. Erre az időszakra esik a tudományok gyors fejlődése, jelentős felfedezések, az orvostudományban a mikrobiológia térhódítása, a vakcinák felfedezése, évszázados betegségek (himlő) fokozatos felszámolása. Ezáltal sikerült pl. izolálni a Máltai láznak nevezett kór baktériumát 1857-ben az itt állomásozó (ausztrál származású) sebésznek David Brucenak, akiről nevét kapta a brucellózis kór – melyet fertőzött állatok – Máltán kecskék, nyers tejében a brucella melitensis okozott.

1930-s, Zurrieq, tej házhoz megy

A kórházaknak pedig három alapvető változata keletkezett Máltán: a polgári lakosság számára a civil kórház, a katonai kórház és a tengerész kórház.
Midőn a britek Máltán megjelentek, hamarosan különleges helyzetben találták magukat: Földközi tengeri hatalom lettek. Ebben a helyzetben Málta szigete hamarosan fontos tengerészeti bázisukká vált. Így amint a British Navy elkezdte Málta kikötőjét használni, hamarosan felmerült az igény, hogy a beteg és sebesült tengerészeinek itt megfelelő ellátást tudjon biztosítani. (A kezdetben a katonai kórházban kezelt tengerészek és orvosaik nem mindig voltak boldogok a közösködésben, elszámolási vitáik keletkeztek, s megkérdőjelezték egymás szakmai kompetenciáit. S fennállt a veszélye, hogy a katonai kórházban kezelt betegek visszatérve, a kórházi lázként is aposztrofált tífuszt felcipelik hajóikra.)

A Máltai Lovagrend Vittoriosa-i Armeria (Fegyvertár) épületére esett a kezdeti választás  az első Navy Hospital (1800-1802) berendezésekor. Mint későbbi átmenetivé vált intézményeknél is alapvető gondok voltak: a kedvezőtlen elhelyezés, levegőtlen és kevés hely, illetve rossz volt a kórház megközelítése.

vittoriosa hospital- makett2

Már Nelson admirális korán megjegyezte, hogy a Tengerészetnek egy rendes állandó kórházra van szüksége Máltán, s megbízta 1803-ban dandártábornokát, hogy keressen egy megfelelő és jól felszerelt házat erre a célra,  jó levegőjű és egészséges környezetben.

Málta IMG_4717 Zsu - Rinella bay- Bighi Hospital- Kalkara bay

A kijelölt megbízottak igen hamar rá is találnak a minden tekintetben megfelelő, az ő szóhasználatukban Bighay/ill. Bighi villára a Kalkara öbölben, mely a a Nagy Kikötő bejáratától a második creek Vallettával szemben. (Angol kikötőként is szokás volt emlegetni a Kalkara creeket.)
A San Salvatore fennsík, a Nagy Kikötő legmélyebb része fölé kiugró csücskén csaknem szigeti előnyökkel bír: izolált és közvetlen környezetében más lakóház nincs. Kiemelt jó tulajdonságai: nyáron a frissítő tengeri szellő hűsíti, télen teljesen száraz, s kikötője a palota közelében található.
A birtokon elegendő terület van, ahol a betegek számára bőséggel termelhető zöldség, illetve telepíthetők citrom vagy narancsfák, amelyek igen hasznosak a skorbut megelőzésében.

bighi 1888

A villa előtörténete is igen érdekes:

Eredetileg 1675-ben az olasz bailiff, Fra Giovanni Bichi lovag bízta meg az SSo. Salvatore  nevű vidéki villa és kert építésével Lorenzo Gafat. Bichi a Máltai Lovagrendnél tengeri szolgálatot látott el, s mint VII. Sándor pápa unokaöccse, feltehetőleg a pápai flotta parancsnoka volt. Az 1676. évben a pestis járványban meghalt, s a villához közeli San Salvatore templomban temették el. Utána még néhány, szintén lovagrendi tag Bichi unokatestvér következett a birtoklásban.
1743-ban Paolo Passionei inkvizitor felfüggesztése előtt a rá kirótt elzárást töltötte itt, míg 1763-ban az angol konzul John Dodsworth rezidenciájaként jegyzik. Rövid ideig megszerezte egy másik rendtárs, Schaesberg grófja is, illetve Nagy Katalin orosz cárnőnek is voltak – elutasított – tervei vele. Napóleon azzal kérkedett, ha Európa, Ázsia és Afrika is uralma alá kerül, a Bichi sziklán építi fel palotáját. 1798-ban a franciák elleni felkelésben csaknem elpusztítják a villát, majd 1800-ban a Polgári Kormány kezébe kerül, s éves bázison privát személyeknek adják bérbe.

Málta P1670743 Grand Harbour Bighi villa, Kalkara creek

Málta P1670738 Kalkara creek

Málta P1670737 Kalkara creek, Akvárium - St. Joseph templom

Ám a kórháznak kiszemelt épület a jelentések szerint, méreténél fogva nem felelt meg a megfogalmazott mintegy 400-500 páciens befogadási igénynek, emiatt 2 szárnnyal történő bővítését látják szükségesnek. S a beinduló kormányzati eljárások és különböző köztes megoldásokkal való kísérletezés után nem kevesebb, mint 26 év telik el, mire megszületik a döntés a villa, s birtokai megvásárlására (ami a San Salvator hegy komplett területének felvásárlását jelentette).
Az építési munkálatok 1832-ben fejeződtek be Salvatore és Gaetano Xerri építészek közreműködésével, egy modern dór oszlopos épület létrehozásával, nagy belmagasságú emeletekkel, s a villával harmonizáló két szárnyépülettel. A kórház épületenként 250 páciens befogadására alkalmas 2 nagy és 4 kisebb kórteremmel rendelkezett a tisztek szobái mellett. Legjobbnak az egészben a magas és széles folyosót tartották, amely minden pavilon közepén futott keresztül, biztosítva a szellőzést minden irányban. A kikötő molójától betegszállító lift vitte a (hord)ágyon fekvő betegeket egyenest a kórházba.

Málta IMG_4764 Zsu - Bighi hospital

Kimutatások szerint a flotta mintegy 8 %-át, 800 főt láttak el éves szinten a kórházban.
A halálozási arány extrém alacsony szinten, 4 % alatt volt. 1840-ben a kórház közelében
2 protestáns temetőt is létesítettek – egyet a katonai, s egyet a civil elhunytaknak, amelyek 1900-ig voltak használatban.

A Bighi kórház folyamatosan bekapcsolódott a sebesültek gondozásába, ahányszor csak a Mediterráneumban csatazaj hallatszott. Így volt ez a Krími háború (1854) idején, és az
I. Világháborúban a Dardanellák súlyos brit vereséggel végződő csatájánál is. A krimi háború utolsó 3 hónapjában 41 sebesülteket szállító hajó kötött ki Máltán. A legendás angol ápolónő Florence Nightingale is tett egy rövid látogatást a szigeten, s ismert könyvében a Notes on Hospitalsban, számos helyen foglalkozik Máltán megvalósítandó kórházi tervekkel.

Később meglátásaira is támaszkodva épül meg az 1873-ban megnyitott Cottonera Hospital, mely mintája a tudatos és célszerű építkezésnek. Hangsúlyos figyelmet kapott a jó ventiláció, a pavilon elven épült kórtermek teljes hosszán és a földszinten 2.7 m széles verandák futottak, lehetővé tették a szabad légáramlást, egyúttal árnyékot és védelmet adtak nap és eső ellen.

I.VH katonai kórterem, Cottonera hospital

A Cottonera kórház kiemelkedő szerephez jutott az I. világháborúban, mint egyike a legjobb gyógyászati feltételekkel és felszereléssel rendelkező katonai kórházaknak, s egyben specialista központ pozíciót. Kiemelkedett szembetegségek -, s mentálhigiénés klinikája.

brit kórházhajó image4

Az első világháború idején érdemelte ki Málta a ” Nurse of the Mediterranean” – azaz a Földközi térség ápoló nővére – címet. A Gallipoli hadjárat alatt 2.500 tiszt és 55.400 közkatona ellátását végezték a máltai kórházakban, míg 1717-től a Macedóniai frontról 2.600 tisztet és 64.500 katonát hoztak ide gyógykezelésre.

Ténylegesen kápráztató volt az a teljesítmény, ahogy a szigeten a szükségre reagáltak.
A háború kitörésekor, 1914-ben mindössze 278 ággyal 4 katonai kórház  (ebből 167 ágy a Cottonera Hospitalban) és egy szantórium (Mdinában) létezett a szigeten.
1915. májusában érkezett a súlyosan sebesültek első, 600 fős konvoja a Gallipoli színtérről, majd pár naponként hasonló nagyságrendben tovább ömlöttek a betegek és sebesültek, a hónap végére elérve a 6.000 főt. Június és szeptember között további 22.000 -en értek partot Máltán, a legsúlyosabb harcok idején heti 2.000 -t is elérte létszámuk. Ekkora nyomásra hatalmas kórházi expanzió kezdődött. Gomba módra szaporodtak a kórházak mindenütt: új épületek nőttek ki a földből ezzel a céllal, iskolákat alakítottak át egy éjszaka alatt, körülöttük fehér vászon sátrak emelkedtek, fa barakkokból kisebb falvak keletkeztek, esetenként templomok, s minden elképzelhető épület befogadóként lépett fel.

Cottonera Hospital tents

300 orvos és 1000 ápolónő állt itt munkába 1915 nyarán. Számos neves professzor csatlakozott a hadsereg kötelékébe a kiterjedt Brit Birodalomban és működött közre Máltán is a betegek gyógyításában. Összességében 27 kórház és tábor épült fel ebben az időben összesen 25.000-25.522 ágyszámot elérve 1917-ig, s gyakorlatilag Málta kórház szigetté vált: ahogy egy korabeli leírás mondja, az uralkodó szín a katonai khaki, a helyi női viselet, a fekete faldetta mellett.

Faldetta vagy ghonella viselet

A háború (addig nem látott) borzalmaiból érkező katonák azonban nem csak orvosi segítséget kaptak, de megmozdult az egész máltai társadalom, hogy a szenvedők szociális jó létéről is gondoskodjanak. Az egyház, a lakosság, karitatív- és közintézmények, egyesületek és önkéntesek igyekeztek a háború sebesült áldozatainak kellemesebbé tenni a gyógyulást. A lábadozóknak klubrendszerű teaházak nyitottak, általános figyelmesség, vigaszt nyújtó odafordulás várta a katonákat. Málta püspöke még a harangokat is leállíttatta, hogy a csend révén is enyhítse a szenvedők fájdalmát és kínjait. A sziget, mely önmagában szinte terméketlennek mondható, s mindenben importra szorul, ahogy ez betegápolási hagyományaiban évszázadok óta szokás volt, kifogástalan ellátást biztosított az itt megfordult 125.000 betegnek. (A saját népességi statisztika 1917. évre 295 ezer máltait számlált.)

Nem tudom olvasóim bírják-e még szusszal a tengeri kígyóként dagadó máltai bejegyzéseimet, amit induláskor avval a célkitűzéssel indítottam, hogy megpróbálok valamit Máltáról feltárni, a helyben megélt idegenvezetés kiábrándító semmitmondása után. Talán 5-10  fejezetre terveztem így az egész máltai összefoglalót, ám magamat is megleptem. A sziget történetét akárhol kaparom meg, elszédülök a felbukkanó sokrétűségtől, gazdagságtól. Ehhez hozzátartozik, hogy elhivatott kutatói a máltai örökségnek olyan mélységben tárták fel a témát, – és tették hozzáférhetővé angolul is – hogy hiszem, nagyobb országok is megirigyelhetnék.

Így aztán, miközben folyamatosan elámulok, hogy megint egy világcsodába, esetleg máshol már fel nem lelhető örökségbe botlok, megbecsülésem a sziget iránt nőttön nő. Mai témám tanulsága is ez: Egy kicsi nép az emberségből tett vizsgán hatalmassá nőtt.

Kalkara bay 1910

Kategória: Málta, Történelem | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Birgu a lovagok első városa, Málta

málta31

Ígértem még egy belvárosi csavargást Birguban, aminél sajnos annak idején mi sem tettünk többet. Vagyis a szárazföldi erődítmény, már bemutatott három ékes barokk kapuján átsétálva, elgyalogoltunk a főutcán a Victoria térig, majd néhány látványos templom előtt elhaladva buszra szálltunk.

Málta P1690001 Három város, Birgu

Szinte minden kimaradt, amit Birgu lovagkori városából megnézhettünk volna. Ezért újra internetes forrásokhoz kellett nyúljak, anélkül, hogy alapvetően saját fotókkal illusztrálhatnám az információt. Sajnos azonban, míg feltártam az információkat, a legtöbb épületnél belebotlottam a megjegyzésbe, hogy a II. világháború alatt súlyosan megsérült, elpusztult, ezért jobb esetben újjáépítették, vagy lebontották. Becslések szerint a város épületeinek, köztük a történelmi és építészeti emlékeinek 40%-a romokban hevert. Egy beszámoló írja, hogy házak, templomok, sőt utcák tűntek úgy el, hogy lehetetlen volt beazonosítani még hollétüket is.

Amikor a lovagok 1530-ban megtelepedtek Birguban, azonnal hozzáláttak szálláshelyeik kiépítéséhez. 1533-1535 között hét aubergét emeltek, minden nyelvnek egyet – kivéve Provançe és Auvergne-t, amelyek egy épületen osztoztak. Ezek a lovagi paloták még szerényebbek, mint a Vallettában található utódjaik. Felépítésük is nagyban hasonlít: a kétszintes paloták főhomlokzatán, a piano nobiléhez négyszögletes, tipikus máltai keret-kiképzésű ablakok tartoznak, míg a félemeletet (konyha, raktárak, kisebb helységek) kerettelen apróbb ablakokkal látták el, s középütt áll a főbejárat, boltozatos átjáróval. Minden aubergéhez tartozott oldalbejárat is, s két oldalszárny között egy nyitott udvar.
A nyelvek szerint szétválasztott lovagok aztán nem csak étkezéseiket, hanem szórakozásukat is csak a saját szállásukon bonyolították le.

A nyelvek élén álló perjelek (priorok) egyúttal a rend egy-egy igazgatási egységének vezetői is voltak. Partvédelmet az angol prior látta el, a német az erődítmények korszerűsítésével foglalkozott, a kasztíliai a fegyvertárakat ellenőrizte, az aragóniai az egyenruházat karbantartásáért, a francia pedig a kórházak működéséért felelt.

Az elpusztult Auberge d’Italie volt Birguban az egyetlen, amely a Collachion kívül (a Fort St. Angelo közelében) épült, tekintettel arra, hogy az olaszok voltak a tengerészeti ügyekért felelősek. Vezetőjük viselte a gályaflotta főparancsnoka (flottatengernagy) tekintélyes rangot. Tudni vélik, hogy az olaszok aubergéjük előtt emeltek egy Il Ballet nevű pódiumot, ahol Málta első karneváli mulatságát szervezték meg 1535-ben.

Málta IMG_5256 Zsu - Három város, Birgu

A többi nyelv szállása egymás közeli szomszédságában, a Collachion belül található.
Az angolok egykori szállása (Majjistral utca) ma közkönyvtár, így szemben a többivel, melyek az általam elért információs források szerint nem látogathatóak, oda be lehet jutni. Ez azért is érdekes lehet, mivel Vallettában már nem is épült ennek a Languenak szállása, mivel közben VIII. Henrik, mint tudjuk, szakított a katolikus egyházzal, s így a Pápa kötelékében működő Máltai Lovagrendnél is megszűnt hivatalosan a képviseletük.
A másik, II. világháborúban elpusztult szállás, a Német Langue aubergéje egyébként ennek a hátára támaszkodott, s a főtérre nézett.

Birgu nevezetességek tkp

Collachio- kollázsA Hilda Tabone utcában található a három francia Langue (France, Provançe és Auvergne) illetve az Aragon nyelv szállása, a Castille és Portugal egy épületben, a Ġlormu Cassar, az első máltai – Birgu-i születésű építészről elnevezett utcában helyezkedik el. Az ifjú Girolamo Cassar keze nyomát otthagyta Collachio utcáin is, bár nagyobb feladatot majd Valletta megépítésénél kap, mint a főépítész Francesco Laparelli segédje.
Az Auberge de France házában 2012 óta Birgu Városi Tanácsa székel, így esetleg még oda is be lehet jutni, én a belsejéről elérhető 360 º -os panoráma képből készítettem a csatolt kollázst. Az ablakok ábrái alapján pedig mögötte még el is mentünk, hiszen találtam a saját ad hoc lőtt fotóim között egy erről valló fotót.

Birgu - Auberge de France, Local Council, kollázs

Málta P1690003 Három város, Birgu

Ez volt egyébként az az épület, ahol 1565. augusztus 12.-én  Jean Parisot de La Valette nagymester kiállította azt a dokumentumot, amelyben IV. Pius pápa biztosította az oszmán támadókkal szemben a Hit védőit, hogy bűneik megbocsátást, ők maguk pedig a mennyországba  közvetlen bejutást nyernek.

Inquisition Exhibit palace

Az aubergék nevezetességéhez hasonlítható az Inkvizítori Palotáé, amely egyike a nagyon kevés inkvizítori palotáknak, amelyek túlélték a katolikus egyház ellen irányuló 18. századi lázadásokat, s az egyetlen az egész világon, amely nyitva áll a nagyközönség előtt. Mi itt már közelebb jutottunk az épülethez, elhaladva a domonkosok palotája és konventje előtt, akik mindenhol az inkvizíció egyik bázisát képezték, s templomukkal, az Angyali Üdvözlet (újjáépített) plébániatemplommal szemben áll az egykori Inkvizítori palota.

Számos rettegett inkvizitor (Torquemada, Carafa) a domonkosok közül került ki, illetve az Inkvizició fő testületében, a Szent Római Kongregációban, röviden a Szent Hivatalban a bíborosok mellett résztvevő prelátust és két segédjét, mindig a dominikánus rendből választották. A fenti, Angyali Üdvözlet templom alapkövét is egy volt domonkosrendi klerikus, ekkor máltai inkvizitor, majd pápa, Fabio Chigi helyezte el 1639-ben.

álta P1680982 Három város, Birgu- Dominikánus palota és konvent

Málta P1680984 Három város, Birgu, POW

S a domonkosok templomának kupolájára kitekintő szűk utcácska jobb oldalán már az egész tömböt elfoglaló Inkvizítori palota oldala mellett állunk.

Málta P1680994 Három város, Birgu Annunciation tmpl kupola, Inkvizitor palota oldala

Merthogy az Inkvizítorok palotája fokozatosan nyerte el jelenlegi kiterjedését. Az épület eredetileg a Lovagrend polgári és büntető bírósága számára 1543-ban alapított Castellania (Magna Curia Castellania Melitensis) részből állt csupán. Amikor a lovagok aztán átköltöztek Vallettába, az üresen maradt épületet engedték át 1574-ben a Máltára delegált első inkvizítor számára, akit még 61 követett a valamivel több, mint 200 éves (1574- 1798) fennállásuk alatt.

Az inkvizíciónak  Máltán Napóleon hódítása vetett hirtelen véget. Az inkvizítornak 48 órát adtak a sziget elhagyására, konfiskálták vagyonukat, felfüggesztették az inkvizíciós bíróságot, illetőleg a gazdag inkvizíciós archívumot átadták a Mdina -i püspöki kúriának.

Inkvizitori palota, kollázs 1

Inquisitor's Palace, Nagy tanácsterem, az inkvizítorok címereivel

Mindegyik főméltóság aztán igyekezett azt saját igényei és ízlése – jellemzően az egyházi barokk – szerint átalakítani, minek során az épület egyre inkább egy római palota formáját öltötte, miközben a szomszédos ingatlanok hozzávásárlásával egyre nőtt az alapterülete is. A palota pedig hármas funkciót szolgált: inkvizitori rezidencia, és külön szárnyban az ikviziciós bíróság és börtönök.

Inkvizitori palota kollázs 3

Inkvizitori palota, konyha és ebédlő- kollázs 2

A katolikus egyházon belül megbecsült poszt volt a máltai inkvizítoré, amely ugródeszkául szolgált további magas beosztások felé. Málta három hatalmi tekintélyéből a nagymester és a püspök mellett, ők voltak a Pápa követei (Nuncio Apostolico) – akik természetesen egyik fő feladatukként annak informátoraiként is működtek. A Nagymesterek számára jelenlétük állandó súrlódási felületet jelentett egyébként korlátlannak mondható hatalmuk gyakorlása során – s természetesen tüske volt szemükben – s ezért is alakult ki a gyakorlat, hogy egy Nagymester halála után átlag 3 napon belül megválasztották az újat, így nem volt ideje a Rómában székelő pápának beleszólnia.

Alapvető ellentéteik ugyan másban gyökereztek, de szigorúan szemlélve a rendi fegyelem betartása a szerzetesi esküt tett lovagoknál sokszor szenvedett csorbát. Számos alkalma adódhatott volna a Pápa képviselőjének a szerzetesi fogadalmak principiumainak be nem tartása miatt kifogást emelnie, különösen áll ez a nőtlenségi esküre. Természetesen nehéz is lehetett volna a kemény katonai élet mellett a fiatalon a rend kötelékébe került (16 évesen 20 éves nagykorúságig apródi szolgálat után tettek esküt) férfiaktól elvárni a teljes szerzetesi életformát. Így aztán sűrűn szemet hunytak a településen kialakított kapcsolatok felett, amelyek sokszor vadházasságban, vagy titokban kötött házasságokban is kifejeződtek. A Nagy Kikötő templomaiban vezetett születési kimutatásokban ebben a korban igen nagy számban találhatók apa megnevezése nélküli gyermekek.

Igaz, ugyanez nem egyszer elmondható volt a másik oldalról is. Csak egy jellemző példa: a leghosszabban szolgálatban állott inkvizítor Paolo Passioneinek (1743-1754), akit végülis “laza életvitele” és paráználkodás vétségei miatt kitaszítottak a kötelékből, Máltán fenntartott viszonyából 2 lány apaságát is felróják.

Az emelt elvárások miatt, természetesen ide inkvizítornak mindenképpen megfelelő képességű emberek kerülhettek, akikből később 22 kardinális, kettőből pedig pápa is lett: Fabio Chigi 1655-ben mint VII. Sándor pápa, illetve Antonio Pignatelli 1687-ben mint XII. Ince pápa.

Mindazonáltal el kell mondani, hogy a Máltán gyakorolt (római) inkvizítori gyakorlat nem volt hasonlítható a spanyolországi autodafék rengeteg halálos áldozatot követelt történetével, (amely nem utolsó sorban kiszolgálta a spanyol Katolikus Királyok hatalmi igényeit, s tüntetett el nem kívánatos embereket politikai okok miatt, s ítélkezett a más hiten -zsidók!- levők fölött is.)

A római inkvizíció a Szentszék kezdeményezésére eredetileg a protestantizmus terjedése ellen lépett fel, s a 16. században legfőbb aggodalma az eretnekség, s tiltott könyvek olvasása volt. Máltán ténykedő inkvizítorok bírósága elé zömében csak kisebb bűnök (kocsmai káromkodás/ blaszfémia, a muszlim rabszolgák jelenléte miatti babonás és bűbájos cselekedetek, s a fogságba esett tengerészekkel szembeni hitbéli bizalmatlanság, kihágások a vallási ortodoxiával szemben, pl. húsfogyasztás nagyböjt idején, betegséget színlelve) elkövetése miatt állítottak embereket, s fennállásuk teljes ideje alatt mindössze két, igen extrém eset kapcsán hoztak halálos ítéletet.

Egyébként az ítélethozatal után az inkvizíció a végrehajtást mindig átadta a világi hatóságoknak, s az inkvizíciós palota börtönei is csak az eljárás előtt és annak idején történő tartózkodást szolgálták. Sőt leírják, hogy az elhelyezésük, s az ellátás itt sokkal kedvezőbb volt, mint a polgári börtönökben. Külön voltak női és férfi cellák, ágyakat kaptak, orvos felügyelte egészségüket, s a börtönőr, aki velük egy szárnyon lakott, gondoskodott róla, hogy minden igényük teljesüljön. A legviccesebb amit olvastam: az időt elűzendő, szokásban volt a szerencsejáték (? gambling/ felteszem kártyajáték), éneklés és zenélés.

A büntetések kiszabását inkább a bűnbánatra helyezték, semmint a fizikai bántalmazásra. Az inkvizítorok 80.000 eset fölötti ügyben jártak el 1561-1798 között. A máltai inkvizíció irataiból kiolvashatóan, a legáltalánosabban előforduló bűn a boszorkányság volt! Ennek megnyilvánulási formái a szerelmi bűbáj, jövendölés, szemmelverés, mágikus gyógyítás, és fekete mágia voltak. Általánosságban az inkvizíciós iratok sokat elárulnak a máltaiak mindennapi életéről, konfliktusairól.

A lovagok idején a Marina Grande, ahogy akkor a mai Vittoriosa rakpartját nevezték, látványos felvonulásoknak, ünnepi manifesztációknak volt színtere, mind a város tengerészeti, mind egyházi történetéből vett epizódokkal. A színes Nagypénteki processziókban megkeresztelt gályarabok súlyos láncokba verve vonultak a résztvevők között, míg a Keresztrefeszítés (Il -Vara I-Kbira) nagy nehéz szobrát bokalánccal összekötött bűnösök vitték penitenciaként, amint azt a mai felvonulások hagyományőrzői is megelevenítik.

Mi a főtéren, a Victoria (Győzelem, máltai: Misrah ir-Rebha) téren áthaladva közelítjük meg a rakpartot, amely tér a középkori vesztőhely szerepét is betöltötte. Az 1565. évi nagy győzelem emlékére keresztelték át, amely nevet egykor a keresztény Európa ajkain hordta, s leghíresebb térré vált, midőn győzelmi térképeken terjedt híre az európai nagyvárosokban.
A helyiek által csal Il Pjazzaként emlegetett téren a Nagy Ostrom és elesettek emlékére 1705-ben emelték a győzelmi oszlopot azon a helyen, ahol sok hőst el is temettek.
A győzedelmes Máltát jelképező nőalak dacosan tekint szembe a veszedelemmel, kezében kard és pajzs.

A térnek ugyanezen az oldalán a város védőszentjének, Szt. Lőrincnek az 1880-ban emelt szobra, egy gazdagon dekorált, háborús pusztítást túlélt épület előtt áll, melyet a város szülötte,  Guiseppe Bonavia tervezett, s jelenleg a másik birgui zeneegyletnek, a St. Lawrence Band Clubnak ad otthont.

IMG_1257 5.nap V Birgu, St. Lawrence Band Club
Fentinél régebbi – még jóval a lovagok érkezése előtt épült – jelkép azonban hiányzik a térről, az őrtorony, mely homlokzatán valamikor egy márványtábla is hirdette a bátor védők hősi tetteit. A valamennyi épület közül kiugró, 6×6 méter alapterületű, 5 emelet
(40 m) magasságú torony teljes látványt nyújtott a Grand Harbourról egész a hullámtörőkig, valamint a két erődről, a St. Elmoról és St. Michelről, csakúgy mint Birgu pereméről. De La Valette nagymester innen szemlélte az ostrom állását, s adta hadműveleti utasításait. A toronyban két harang helyezkedett el, különböző dallammal. Az egyik (Newwieħa) a rossz hírek, veszély esetén, míg a vidám másik (Ferrieha) az örömhírt hozó zenét szólaltatta meg.

A kilátó- és őrtorony tetején Málta talán egyik legöregebb órájával (1629) ugyanúgy eltűnt a II. világháború súlyos, Birgut ért pusztításai következtében, mint a tér számos más kiemelkedő épülete is, s mi, mai turisták sajnálatosan már csak egy parkoló autókkal telezsúfolt, meglehetősen jellegtelen teret látunk.

Málta P1690005 Három város, Birgu

St. Lawrence church és Freedom Monument

Málta P1690017 Három város, Birgu

A térről nyíló egyik kis mellékutcán közelítjük meg a rakparton, közvetlenül a tornyos Tengerészeti Múzeum után kiemelt helyet elfoglaló San Lorenzo plébániatemplomot, melyet a Máltai lovagok rendi templomukként választottak. Korábban már említett, Rodoszról magukkal hozott Filermói Boldogasszony kegyképüket ebben a templomban helyezték el, s a nagy győzelem után itt hangzott el a Te Deum hálaadó miséje.

Talán a legmegkapóbb kép itt a Szt. Lőrinc plébániatemplom mögött fogadja az embert, ahol kisebb nagyobb kápolnák, a hozzájuk vezető ritmikus lépcsősorok, teszik a képet egybeforrottá, s zárttá.

Málta P1690016 Három város, Birgu, Oratory of the Holy Cross és St. Joseph

Ahogy itt a balra eső épület falán levő tábla tanúsítja, korábban ezen a területen temették el az 1551. évi török betörés áldozatait, illetve az 1565. évi Nagy Ostrom néhány elesett hősét. A templom körüli temetőt még érkezésükkor létesítették a lovagok, s az egészet védőfallal vették körül.
Málta P1690006 Három város, Birgu Szent József oratóriumA megszentelt terület fölött 3 kápolna áll: a Szent Kereszt Oratóriuma, a Damaszkuszi Miasszonyunk templom, oldalában a Szent József oratóriummal.
Ez utóbbi, szerény kinézetű kis kápolna (Oratorju San Guzepp), melyet lelkes önkéntesek üzemeltetnek, gyakorlatilag egy nagyon értékes templom-múzeuma Birgunak, számos szépművészeti alkotással. A gyűjtemény gazdag választékát tartalmazza nem csak az egyházi és a parádék relikviáinak, háborús emlékeknek – közöttük  Jean de La Valette harci sisakjának és kardjának – de egyéb világi tárgyak (pl. a 16. században betiltott tarot kártya) is megtekinthetők vitrinjeiben Birgu múltjából.

Maga a Szt. Lőrinc plébániatemplom is eredetileg egy 1090-ben alapított, kicsiny tengerparti kápolna volt, amely helyén 1508-ban Don Felipe de Guavara plébános kezdeményezésére építették fel a Szent Lőrinchez titulált szebb és nagyobb templomot, melyet később, amikor a lovagok Vallettára átköltöznek s az inkvizitorok vettek át, alakítják át négyszögletes alaprajzúból, kereszt alakúra, s ekkor kapja kupoláját is. Legismertebb átépítése 1681-ben történt, Lorenzo Gafa elgondolása alapján.
A főhomlokzaton Szt. Pál és Szt. Lőrinc mészkőből faragott szobra, oromzatán a kereszt máltai keresztet formáz, s valamennyi ólomüveg ablakon is a nyolchegyű máltai kereszt.

MG_1253 5.nap V St. Lawrence tmpl
A templombelső boltozatán jelenetek láthatóak Szent Lőrinc életéből, az oltárkép a 76 éves Mattia Preti 4 x 5,5 méteres (legnagyobb általa festett) alkotása, Szent Lőrinc mártíromsága téma választással.

Legendája szerint Szent Lőrinc Valerianus császár keresztényüldözése idején halt vértanúhalált.
II. Sixtus pápa tanítványa és – kiváló tulajdonságai miatt – fiatal kora ellenére, fődiakónus volt. Miután kegyetlenül megkínozták Lőrincet, és fogságba vetették, 258. augusztus 10-én tüzes rostélyra fektették, ám lángra lobbanni nem engedték, hogy továbbtartson a szenvedése. A legenda szerint amikor már egy darabig mozdulatlanul feküdt a parázs fölött, vidáman szólt a prefektusnak: „most már megfordíthatnál; ez az oldalam eléggé megsült”.
A hívő nép az augusztus 10-e körül látható hullócsillagokat „Lőrinc könnyei”-nek nevezi.

A templom oldalbejárata mellett a II. világháborúban életüket vesztett lakosainak állít emléket, köztük azoknak, akik éppen a templomban kerestek menedéket, amikor azt találat érte.

A Szent Lőrinc templomot a súlyos sérüléseiből a II. világháború után több lépésben építették ujjá, utolsóként 1952-ben emelték rá a kupoláját.

A templom előtti látványosan beültetett körforgalmi kis szigeten még egy emlékmű kapott helyet, mégpedig a britek 1979. évi kivonulásáé. Amikor 1979. március 31.-én az utolsó fregatt is elhagyta a kikötőt, e helyütt levonták a brit zászlót, s helyébe felhúzták Málta nemzeti lobogóját. A Szabadság emlékmű szoborcsoportja a búcsú jelenetét örökíti meg.

Freedom Monument, kollázs

Málta-P5141369-Birgu-St-Lawrence-tmpl-Aanna.jpg

Málta IMG_5257 Zsu - Három város, Birgu

Már csak egy témát nem érintettem, amit Birgunál szerettem volna kiemelni, s ez már régen esedékes, hisz a lovagrend alapító tevékenységéről volna szó, azaz kórházaikról, s betegápolási hagyományaikról. De a szintén kiterjedt téma miatt, ezt már együtt kezelem az utolsó Nagy Kikötő- beli creek, a Kalkara félsziget ezen vonatkozásaival.

Kategória: építészet, kultúrtörténet, Málta, Történelem, Vallás | Címke: , , , , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Egy vers a költészet napjára

Email-v02-02

Varró Dániel

Email

Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert,
van nulladik látásra szerelem?

238930-Sepik_1680x1050

Kategória: Ünnepek, Irodalom | Címke: , , , | 4 hozzászólás