Levendula, forever

És ezen a napon előkerültek az eddig bujkáló levendula mezők, ahogy útra keltünk. Voltak ott rendesen csíkokba ültetettek, vékonyak és vastagok – sötétlilák és halványabbak, meg a kéknek (bleu) nevezett. Volt patchwork belőlük, s olyan is ami elkezdődött az út mellett, s elbújt az erdőbe, hogy 150 méter múlva kibukkanjon újra.

Saultnak lényegében a központjától (kilátó) már az út baloldalát a levendula mezők tarkították.

Levendula út P1700782

Levendula út P1700781

Levendula út P1700786

Engem mindahányszor lenyűgöz ez a látvány a lila és zöld árnyalatainak, mintázatainak mitegy keretbe foglalt számtalan variációjával. Külön tetszettek azok a vékony csíkok szabályos sorai, amelynél ma sem tudom, hogy az vajon ilyen fajta (kevésbé bokrosodó) levendulák vonulata, vagy éppen új ültetésűek, s ezért olyan, mintha egy nagy fogú fésűvel igazították volna rendbe. Későbbiekben külön lefényképeztem közelről is ezeket a sorokat, bár a legtöbb, ami útba esett éppen elnyílásban volt, vagy le is aratták már.

Fésült sorok, K

Levendula út P1710166

Ahogy korábban, itt is  szokatlanul sok biciklistával találkoztunk útjaink során. Bennem folytonos ámulatot és elismerést keltett, a nehéz emelkedőket is keményen álló, kerekező emberek látványa.

Levendula út P1700821

És ami felsejlik itt a biciklista mögött, nem más, mint a gyönyörű levendulás gazdaság, amivel előző este már találkoztunk Saultba jövet, s mely feloldotta a rajtunk ülő mesebeli átkot.

Levendula út P1700839

Levendula út P1700811, Aurel

Levendula út P1700814 , Aurel

Levendula út P1700885

Most Ferrassières irányába (Saulttól 8 km) igyekszünk, s mint később megállapítjuk, ez az az útvonal, ahol a legnagyobb sűrűséggel és szépségben találhatóak a levendulamezők. Közben már más szemmel méregetjük a tájat, érzékenyebbek lettünk szépségeire, így, hogy már megleltük a levendulákat is. Már nem is minden mező mellett állunk meg, középkori városkákat fényképezünk a Mont Ventoux oldalában, miközben a hegy fehér csúcsa jobbkéz felől sokáig kísér. Számos sarmos településen haladunk át, és az egyik mezőn részesei leszünk a gépi betakarításnak is.

Levendula út P1700835

És próbálom fényképezni a kék (bleu) levendulát is, amelyet itt egy külön hibrid változatnak mondanak – bár, ha utána olvasunk a levendulák botanikai besorolásának (ajakosvirágúak rendje, árvacsalánfélék családja) kiderül, hogy nemzetségükben található mintegy 40 faj közül a legelterjedtebb a hibrid levendula. Ezt a Lavandula angustifolia (keskenylevelű) és a Lavandula latifolia (széleslevelű) keresztezésével hozták létre. Nevezik lavandinnak, vagy Lavandula intermediának. Franciaországban, mely  a világelső levendula termelő, 80 %-át a termelési felületnek ez teszi ki. S a kék változat is valahol ezen hibriden belül helyezkedik el. Mindegyiknek természetesen más – más a fő felhasználási területe (kozmetika- gyógyszeripar), mivel különböznek hatóanyagaikban.

LEVENDULÁK – Böröczki Mihály

E tájra még a rómaiak hozták,
kék-lila fürtű, illatozó bokrát,
sok búra, bajra, nyugtatásra jó volt,
ma pénzre váltja aranyát a hóbort,
és összes éhes érzékszervünk táncol,
a parfümökbe vegyült olajától,
ám néha-néha mégis visszalép még
és úgy virul, mint ártalmatlan szépség,
bár harsogása szétszalad a tájban,
a színes titok ott él a virágban,
átlebbenti az otthont adó földet,
s a szomszédot, a barnát, sárgát, zöldet,
s a határban színellő foltja lágyan
kapaszkodik a nyújtózkodó szárban,
s ha nehezen is tudja megszívelni,
a csöndje képes mindent bajt lenyelni,
s mert békülőzni nap-nap kedve támad,
nagy csokrot köt a háborgó világnak.

Levendula út P1700988

Levendula út P1700989

A bleu levendulát nem csak meghatározni, de fotózni is nagyon nehéz. Jószerével csak a lila változattal együtt – még jobb, ha elég nagy távolságról – fényképezve válik ki hamvas kék színe.

Levendula út P1700881 kék levendula

Levendula út P1710164

Levendula út P1700996

Levendula út P1700987

Noha igyekszem itt némi-nemű részletekbe belemenni, de igazából ez csak elviszi az igazi élmény lendületét. Mert mi gurultunk a térkép szerinti útvonalon, és minden újabb levendula mezőnél azt rebegtem magam elé, ettől már igazán túlcsordulok. Az érzékek annyira telítődnek a látvánnyal, s ha ki is szállsz, a szorgos kis méhecskék dallamos zümmögésével rezgő levegőben kívül kerülsz a realitásokon.

Levendula út P1700890

Levendula út P1700894

Levendula út P1700910 méhecske

Mert mit lehet tenni, amikor – mellesleg itt, a kékkel szemben – harsány lilájával kiránt a kocsi üléséből ez a gyönyörűség. Ami elkezdődött az út mellett, s bebújva az erdőbe eltűnik, s nem is számítasz rá, amikor pár száz méter múlva újra kibukkan a fák közül.

Levendula út P1700998

Levendula út P1710002

Levendula út P1710003 kibujik

De még ezt is lehet fokozni. Már jobbról is balról is sűrűn szegélyezik utunkat a levendula művelések, és akkor ahogy az út új görbületet vesz, mintha a levendula paradicsom tűnne elénk! A lilák megunták az útmenti beosztást, s úgy döntöttek, elfoglalják a hegyet. A levendula földek ugyanis felmentek a hegy tetejére is, s nem láttál más színt, ameddig a szemed be bírta fogni, csak a lilát. Elnézést, ha most nagyon személyes leszek, s általában igyekszem is kikerülni saját fotók befűzését. De ez volt az a pillanat, amely megörökítésért kiáltott: a beteljesült álom – avagy én és a levendula földek.

Levendula út P1700927

Levendula út P1700943

Levendula út P1700945

S innentől a levendula képeimmel már csak önmagamat ismételném, mivel én még számtalanszor kaptam elő kamerámat a következő “kihagyhatatlan” látvány megörökítésére.

De ami mégis más, Ferrassières határában sikerült még lencsevégre kapni egy kézi betakarítás jeleneteit.

Levendula út P1700956

Levendula út P1700954

Levendula út P1700961

Revest du Bionnál, ahol az eredeti (térképen jelölt) útvonalat lerövidítettük és átvágtunk keresztbe, benéztünk a kis városkába is. Bájos alvó városka volt, kőfalai mentén színpompás mályvákkal, mint közönségesen az megtalálható a mi falvainkban is.

Revest du Bion, Kollázs

Aztán még volt néhány kedves hegyi település, és gondozott családi házzal egybeépült gazdaság és olajdesztilláló a levendula földek közepén, a Mont-Ventouxra néző hatalmas szatellit antennák…

Útközben, levendula route, K

Ám nem csak mi voltunk úton a levendulásban, de sokkal tájba illőbb módon, mások is megragadták az alkalmat a provencei vidék szépségeinek a felfedezésére.

Levendula út P1710142

Levendula út P1710138

Hát így záródott az én levendulás kirándulásom. Vagyis nem záródott, mert beépült az idegeimbe, a szemembe, az agyamba, s ma sem múló boldogság forrást táplál bennem.

Kategória: Franciaország, Természet, Utazás | Címke: , | Megjegyzés hozzáfűzése

Sault, Sault – Provence

Sok csalódás után elértünk hát Saultba, a levendula fővárosába, s már a város előtt néhány kilométerrel az autóút alatti völgyben megszaporodtak a levendulamezők. Ám itt is visszaigazolódott egy blogos bejegyzés, melyet felkészülés közben olvastam, hogy igazán jól a levendula színei vagy a kora reggeli órákban, vagy napnyugta után érvényesülnek a fotókon. Az erős napsugárzásban mintegy fakulnak a színek. Szó szerint ezt láttam, amikor Sault központjában, a völgybe nyíló kilátóján letekintve, a patchwork szerűen változó mezők színei a lilák árnyalatai helyett inkább kimosott, szürkébe hajlottak.

Nem könnyen, ám végül gyönyörű szép szállást találtunk, a város peremén fekvő kicsiny fenyőerdőben.

Levendula út P1700572

Teraszunkról friss gyantaillat mellett a levendulák kis ígéretes foltja is a szolgáltatáshoz tartozott :-).

Levendula út P1700624 a

Miután lepakoltunk, még visszafutottunk a városkába, hogy magunkba szívjuk annak hangulatát, mivel érkezéskor még a közvetlen (elhelyezkedés, információs anyag beszerzése) feladatokra koncentráltunk. Újabb nem várt meglepetés: a délután még (turistáktól) nyüzsgő belvárost mintha kisöpörték volna, sehol egy lélek, s este 8-kor csak egy, a kánikulától megviselt kutyuska tekint le ránk az emeletről, s az árnyékunkon kívül más nem látható a parkolóban.

Sault este 8-kor, kollázs

Ezután kitűzzük a másnapi feladatot, hogy reggel visszajövünk itt kávézni egyet, majd megtesszük az utazási iroda ajánlása szerinti levendula utat. Annak végpontja úgyis itt lesz Saultban, s zárásul bepótoljuk az élettel teli kisváros képét is.

levendulaút, Sault-Provence

Annyit módosítunk csak a terven, hogy nem járjuk végig a 62 km-esnek mondott (lila) kört, mivel a jobb szélső részén nem jelölnek levendulát, viszont a belső (szaggatott jelű) út mentén még további virág jelek vannak.

Kalandra fel hangulatban indítjuk a reggelt, s nem is sejtjük, mennyire teljesül minden vágyunk. Sőt, túlteljesül: piacnap van Saultban! A tegnapi tágas parkolóban, de mondhatni minden utcában árusok színes kavalkádja – szinte mozdulni sem lehet – parkolni még nehezebben. Ergó: terv módosítás. Ha egyszer megszabadulunk a kocsitól, minden Sault-i programunkat most bonyolítjuk le, s el is búcsúzunk a városkától.

S innentől minden csupa fény, szín, mosoly, napsütés, vibrálás, s szívbe záródó kedves élmény.

A kilátóról nyíló patchwork visszanyerte színeit.

Andre Boyer nugátboltjából a croissant lágyan roppanó, a kávé kitűnő, s az emberek kedvesek. Az első szembejövő idegen széles mosollyal kiáltja felénk: Ugye milyen jó kis piac! Nekem már több nem kell, innentől nem lehet a mosolyt letörölni arcomról, lelkemből.

Ugye milyen jó kis piac!

Igen, terítve előttünk a vidék, s a kézműipar tágas választéka:

Levendula út P1700672 bienvenue

Hús- és tejtermékek:

Hús- és tejtermékek, piac K

Zöldség és gyümölcs minden formában: frissen, szárítva, olajos üvegbe zárva és fűszerként:

Zöldség- gyümölcs, minden formában-piac K

Iparcikkek:

iparcikkek piac K

Na és levendula minden mennyiségben, minden formában.

Levendula út P1700719

Levendula út P1700702

Levendula út P1700682 a

levendula olaj, szappan K

Levendula út P1710092

Még megvesszük apró és nagyobb ajándékainkat, s itt is csupa élmény és szépség. Utolsó, majdnem elfelejtett beszerzésem a levendulaolaj, s a kis polcocskán sorakozó üvegcséit a szikár, idős, nagyon francia termelője, széles mozdulatokkal prezentálja, majd a bemutató csúcspontjaként kis levendula párnára ráfúj az üvegből ezzel a felkiáltással: Chanel number one! A hatás azonnali. Fiammal együtt szívből kacagunk, s a bácsi velünk együtt. Hamar veszek tőle még egy kézműves szappant, mire megkapom ajándékba a kis levendulapárnát és nevet az ég is velünk, miközben kis barátságos öleléssel búcsúzik tőlünk – noha nem mi voltunk az év vásárlója.

És most már csak a levendula mezőkben történő megmerítkezés hiányzik a teljességhez – ám nem sokáig. Már indulunk is, és feltesszük a koronát a napra, és az utunkra.

Kategória: Franciaország, Természet, Utazás | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Lila vakáció

Évek óta dédelgetek egy tervet, amely hirtelen idén július első hetében valósággá vált.

A terv egyszerű, ám függtem rajta szívem minden vágyakozásával, hogy egyszer csak én és a Provence-i levendulamezők találkozzunk.
A terv megszületését segítette, hogy Genftől, ahová szoros családi kapcsolat fűz, pár – száz kilométernyire már kezdődnek a levendula mezők. Ha csak 1 napra is átautóznánk, a legközelebbi, a Rhône-Alpes régiójában található Drôme megye hegyi lankáin nyíló levendula első megjelenése már mintegy 250 km után várható.

Segítségemre egy, a levendula virágzási szezonja szerint, az internetről évekkel ezelőtt lehívott térkép áll, amely a sok éves tapasztalat alapján rajzolja fel foltokban, merre érdemes a lila virágot keresni.

levendula virágzási térkép 2013-02

A térkép hangsúlyozottan a sok évi átlag alapján készült, s a mindenkori szezont az azévi konkrét időjárási viszonyok befolyásolják, igazíthatják a várható virágzás idejét +/- is.  Hosszasan hezitáltam is, mivel idén itthonról úgy tűnt, a nagy meleg, jócskán előbbre hozta a virágzás idejét. Nálam, a kertben a 6 egész tő már május végén virágban volt, s egyik-másik (különböző fajták) június végére már el is virágzott.
Node mennyiben mérvadó az én 6 levendula bokrocskám a levendula hazájának számtalan fajához, illetve az ott uralkodó mikroklima alakulásához? Végülis, a legkésőbbi virágzásúnál (legsötétebb lila folt) augusztus közepéig még szezont jeleznek, akkor július első hetével semmiképp nem nyúlhatok mellé. Inkább kicsit később, mint esetleg a virágzást megelőzően topogjunk ott, s okozzak magamnak egy nem gyógyítható sebet, hogy én most vagyok itt, de a levendulák a helyi változó függvényében még nem borultak virágba….

Kis tájékozódás még az interneten, s utazók leírják, hogy nem is olyan könnyű a levendula mezőket megtalálni! Akkor viszont könnyen egy stresszbe mehet át az egynapi látogatás, különös tekintettel arra, hogy csak bizonyos távolságig lehet autópályán megközelíteni. Lehet, mire épp belemerülnék a gyönyörök élvezetébe, már a visszaúton kellene lenni…

Hamar megszületik az elhatározás, egy éjszakát megalszunk ott, s lemegyünk a levendula fővárosának nevezett Saultba, s ez már tényleg igazán Provence, Vauclause megyében!

Képeslap PP

Abban is egyetértünk fiammal, hogy nem kötünk le előre szállást, hanem majd a pillanat hatására eldöntjük. Engem vonzana bármi kedves francia falucska helyi szállása.

Így indulunk Budapestről egy szombat reggelen, végigautózva a gyönyörű Ausztrián, s viszonylag jó időt futva, még velünk a nap, amikor már Svájc útjain robogunk északról dél felé, Zürich-Bern útvonalon Lausanne irányába, ahol először érintjük a Genfi tavat.

Elhagyjuk már Bernt, s Fribourg kantont jelző táblán a tehén bemosolyog ránk az út széléről, s hirtelen furcsa látomás fog el. Mintha lila színek kísérnének az út mentén! Mi az, itt már tudják, hogy én levendulázni érkeztem? Hát azt biztosan nem, de hamar összerakjuk a képet: ez nem lehet más, mint utalás az egyik svájci sikertörténetre, ami az alpesi tehenek tejére alapulva, világhírre tett szert: a Milka termékekre!

Fel vagyok ajzva: hiszen hasonlót a rendezett Svájcban még nem tapasztaltam. A mindenütt egyforma (gondozott) autópálya összképét, Fribourg hosszában, képesek voltak ezért a kis utalásért megváltoztatni. Lila az útjelzőket a pálya fölött tartó oszlop, lila a pályát vezető sor, s lila a pályán átívelő kis híd belső világítása.

Lila oszlopok kollázs 2

Ez már számomra kedves utalás célomra, csakis a levendula élmény felvezetése svájci figyelemmel 🙂  (Nem, nem, nekem nem a lila tehén jutott eszembe!)

Keddet tűzzük ki a provencei túra indító napjául: az idő még Svájcban/Genfben is szokatlanul meleg, s nyilvánvaló, minél délebbre megyünk, nem kell esővel, vagy bármi zavaró körülménnyel számolnunk.

Első, francia oldalon készült (autópálya, autóból) képeimen 7:24 óra szerepel. Hamarosan kísérőnkkül szegődtek az Alpok tiszteletet parancsoló, különleges formációkat öltő sziklás ormai. S 9:47-kor beléptük Drôme területére.

Levendula út P1700238

Levendula út P1700258Levendula út P1700261

Levendula út P1700272

Azt tervezzük, hogy az első, levendulás térképünkön szereplő helységben (ez Crest) keresünk egy turista irodát, és felszereljük magunkat információs anyagokkal és a levendula mezőkre vonatkozó aktuális útmutatókkal.

Áthaladunk az első kis falun, s ismét felidézem régi felfedezésemet, hogy a franciák különleges vonzalommal viseltetnek a körforgalmak, és azok egyedi díszítése iránt, s hamarosan már Crest belvárosában követjük az i betűt, mely az információs irodához vezet.

Levendula út P1700284

Levendula út P1700289

Levendula út P1700302

Az irodát meg is találjuk, a fiatal lány készséges is, de mégsem hiszek a szememnek, a levendula “térkép” amelyet ad, nagyobb képeslap méretű, s abban 4 különálló térkép. Nagyítóval sem biztos, hogy… Rákérdezek még, hogy ugye az út mentén azért vannak jelzőtáblák, amelyek a levendulaföldek irányában mutatnak? Nem, nincsen szükség rá, érezni fogjuk, ha beleszimatolunk a levegőbe!

Nézzük a térképet, a négy megadott hely közül az egyik felfelé, északra, a másik három többé – kevésbé azonos irányban, keletre fekszik. Elindulunk hát az északi, magában álló terület irányába. S az út szinte azonnal átvált falusi, keskeny, ember nem járta (szerencsére, mert kitérni nincs igazán hely) földútra, egyre feljebb kanyarogva az ismeretlenbe.

Levendula út P1700314

Levendula út P1700317

Levendula út P1700325

S elértünk az egyetlen helységig, amely valószínűleg megfelel a térképünk jelezte településnek: mintegy 3 ház a sziklára támaszkodva, előttük zsákutcának tűnő egyirányú út, folytatásában már lefelé lejthet, mert mást nem észlelünk. Mögöttünk szép román kori templom, s a lábunk előtt elterülő völgyben a szem messzire ellát, de levendulának, nyoma sincs…

Levendula út P1700327

Nem mondjuk ki, nehogy elkedvetlenítsük egymást, de ez nem jó jel. Lehet, hogy elkéstünk? Hát, ezt egyetlen módon tudjuk megállapítani, ha elindulunk a másik 3 levendulásnak aposztrofált hely irányába. Igaz, átvezető út nincs, a már járt úton, vissza kell mennünk Crestbe, s onnan végiggurulunk cca. azon a piros színű útvonalon, amit a fenti, lila foltos térképem Saillans – Die – Pradelle között rajzolt be.

S az egyetlen, amit útközben – mintha árokparti gaz lenne, s gaz között – levendulát felfedezünk, kiábrándító. Halvány mentális jegyzet: ezért kár volt idáig jönni.

Levendula út P1700330

S utána más semmi. Pradelle előtt az út eldurvul, keskeny spirálba fel-le a hegynek visz, gyönyörű a vadregényes táj, nekem a vezető melletti ülésből, de fiam egyre szótlanabb, s gyöngyözik a homloka.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Vercors-i Natúrparkban járunk, a táj valóban egy természetvédelmi területnek megfelelő, nem éppen autós túrázásra szabott, szembe legfeljebb ha biciklisták jönnek, de azok gyakran és nagy számban. Lassan az út vezetése némileg enyhül, s mikor már nem is reméljük, halvány lila fátyol a hegyoldalban.

Levendula út P1700362

Hát igen, bár mintha már ez az igazi virágzási időből kifelé tartana, igaz kiterjedésében ez már valami, node ezért a távoli, útkanyarból vetett pillantásért rendesen megdolgoztunk. Öt és fél órája vagyunk úton.

Levendula út P1700366

Újabb 15 perc kalandozás a változatos hegyi tájon, s újabb foltocska. Természetesen mi mindegyiknél csaknem padlófékkel megállunk, mert ugye ezért vagyunk itt. S egyelőre nem érezzük annyira elkényeztetve magunkat. S valahogy még a levendula sem hozza azt a képeslapokon – s interneten szemet gyönyörködtető látványt. A svájci tarka virágos hegyi legelők megkapóbbak.

Míg ezt végiggondolom cáfolatul egy igazán megkapó látvány:

Levendula út P1700375

Aztán a költői nevű St.- Nazaire -le- Desert falucska keskeny utcáján áthaladva újabb szűken mért jutalom, egy már csíkokat formázó levendula “ültetvény”.

Levendula út P1700382

Levendula út P1700386

Ez az a pont, ahol tudomásul vesszük, hogy vagy teljesen elhibázott útvonalat követünk, vagy valójában ennyi, amit a híres francia levendula mezők nyújtani tudnak – messze alatta a várakozásnak. De most már mindegy, akkor legalább megpróbáljuk élvezni azt, amit Drôme vidéke képvisel, még ha nem is ezért tettük meg a sok, 2000-hez közelítő kilométert.

drome-i falu kollázs

S ekkor hirtelen jön a jutalom is. Előttünk az a kép, ami fejünkben lebegett mindig, ha gondolatban elruccantunk erre a tájra. Készülnek is a fotók, minden irányból, s ekkor fedezem csak fel, hogy valószínűleg az eddigi, egybefolyó lila szőnyegek is csíkban ültetett levendulákból álltak, csak a szemlélés szöge volt más.

Levendula út P1700407

És itt ez már nem is egyedi jelenség, bizony felkúsznak a hegyre is a lila mezők.

Levendula út P1700415

Levendula út P1700417

Mégis, érezzük, hogy valószínűleg Drôme legnagyobb kínálatát ezzel láttuk, további keresgélésnek nincs helye, GPS-be beállítjuk Sault-ot, de még megállunk Nyonsban ebédidőt tartunk, hiszen délután 2 óra felé jár, megérdemeljük.

Megyünk is tovább, s itt már egyre gyakrabban találkozunk a provence-i turista csalogatók többi vonzerejével: olajfák, szőlészetek, tipikus rusztikus, terméskőből épült falvak, települések. S az általam várt kedves kis falusi vendégházak helyett a gîte kiírások inkább afféle agrárgazdaságokban kínálnak éjszakára fedelet.

Úton Provence felé, kollázs

Itt még nem sejtjük, de jobbra fenn, a fehér (kopasz) mészkő tető, kilátóval ill. obszervatóriummal a csúcsán, a Mont Ventoux – Provence emblematikus hegye (1912 m), s magunk is hamarosan átlépünk Provence-be.

S képletesen átlépjük a magas Alpok határát a provenszál Alpokba, s izgatottan várjuk, jelent-e ez változást.

Az első lila foltnál egyértelmű, már nem egyedül keressük a levendulát. Itt is – ott is – időnként buszos turisták bóklásznak a levendulák között, s az a benyomásom, nagyon igyekszenek megtalálni a visszaigazolást, hogy jól választottak úti célt és útirányt.

Levendula út P1700488

Mi nem növeljük itt a létszámot, s a tájban gyönyörködve továbbhajtunk, s valami ígéretes kezd a hegyek lankáin feltünedezni.

S aztán hirtelen, itt, a kanyarban megjelenik az, amiért jöttünk. Tépem fel a kocsi ajtót, futok, szaladok – megvan az első sorozat, amiből ha több nem is kerül utunkba, lesz min a hideg téli napokon fátyolos szemmel elrévedni.

Levendula út P1700512

Levendula út P1700499

Levendula út P1700492

Levendula út P1700503

Levendula út P1700513

És tulajdonképpen itt kezdődik az igazi levendula kaland, amely az esti sault-i szálláskeresést követően, másnap egy minden elképzelésem felülíró tömény gyönyörűségbe torkollott. De erre már új fejezetet nyitok.

Kategória: Franciaország, Svájc, Természet, Utazás | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

A Tojáshegyen innen és túl (Baltikum 40)

Tegnap, amikor elkezdem ezt a bejegyzést írni, éppen egy éve volt annak, hogy elindultunk a 6 napos baltikumi túrára, s már igazából túl vagyok az idei nagy kalandon is, de még mindig nem fogyott ki a baltikumi élmények tára. Mégis, egyszer mindent be kell fejezni, s ebben a bejegyzésben szándékaim szerint még beválogatok néhány szép felvételt Tallinnról, amikre eddig nem került sor, de mivel Észtország nem csak Tallinnból áll, lényegében címszavakban szeretném itt hozzáfűzni azokat az új ismereteket, amibe az ember olvasás közben óhatatlanul beleütközik, s árnyalja a képet.

Tallinn P1650525 Pikk Jalg 23-25 szecessziós

Akkor kezdjük is a címmel. Észtország alapvetően egy sík terep. Legnagyobb kiemelkedés rajta, a 318 méter magas hegy az ország délkeleti részén, s ezt ők a mókás Nagy Tojás-hegy névvel illetik. Az ország szárazföldi része még mindig őrzi azokat a jegyeit, amit már valahol a 4. fejezetben taglaltam, az erősen belvizes, lápos talajt (nagy a tőzegkitermelés).

Az elmocsarasodott vidék sok, kisebb – nagyobb, jégkorszakban kivájt tótól tarkállik. Ezek közül a legnagyobb az észtek által Peipusi tónak nevezett, oroszokkal közös 2611 km 2 felületű – átlagos mélység 7 m – tó, amelyet a mi történelem tanításunk Csúd tó néven, illetve a Csúd-tavi csataként említ.

1242 telén a tó jegén zajlott küzdelem a Német Lovagrend és Alekszandr Nyevszkij novgorodi fejedelem között, ahol bár a jobb felszereltségű és szakmai felkészültségű lovagrend vitathatatlan fölényben volt a nagyszámú, de gyenge felszereltségű ellenféllel szemben, végül az oroszok vívták ki a győzelmet. A küzdelemben latyakosra taposták a tó jegének felszínét és a paták, valamint csizmák dobogása következtében az repedni kezdett. A jég beszakadása hozta meg a döntő eredményt. A csatát Eisenstein A jégmezők lovagja címen filmvászonra vitte.

Tallinn IMG_7991 Gyö Pikk Jalg 30

Tallinn P1650472 , Lai 17

Jelenleg az ország egyötöde lápvidék, s az országnak több mint a felét erdő fedi, s ez kiemelkedően magas az európai átlaghoz képest. (A növény- és állatvilágáról, illetve a Balti tengerről további tájékoztatás  itt.) Ezeken a helyeken ma már vadregényes természeti parkokat alakítottak ki, s igen kedvelt terepe a túrázóknak, természet szeretőknek.
A Lahemaa Nemzeti Parkja Európa egyik legnagyobb kiterjedésű természetvédelmi területe, az erdők mélyén kiterjedt vízi-világgal. Nem is lehet véletlen, hogy ősvallásukban, – amelyre a néphitben még a mai irodalmi alkotásokban is vannak utalások, példák – szent berkeikben állt egy kiválasztott fa, amelyben istenüket tisztelték és áldoztak neki.
A hódítók hozta katolikus hit itt mindvégig idegen maradt, s így a németekkel elterjedt reformáció még annyira sem keveredett az országban, mint a letteknél.

A Lahemaa Nemzeti Park nevét az északi partvidék félszigetekkel tarkított, tengeröblökkel gazdagon borított partvonala miatt kapta, melynek jelentése “az öblök földje”. A svájcnyi méretű kis országnak több mint 4000 km hosszú tengerpartja van, partjai előtt 1521 szigettel! Az észt népesség 3 %-a szigetlakó.Tallinn előtt a legnagyobb Saaremaa, ezt követik a Hiiumaa majd Muhu és Vormsi szigetei. A szigetek lakóinak 97 %-a a felsorolt, első három szigeten él. Vannak szigetek, ahol mindössze egy ember él, ezek közül sokan mint szigetőrök.

Tallinn P1650467 Lai 8

Tallinn IMG_7953 Gyö, ajtó

A Baltikum madártávlatból című, OzoneNetwork-ön folyamatosan vetített sorozatban (8. vagy 9. rész) bepillantást nyerhetünk egyik-másik szigete életébe, amelyek számos különlegességgel nyílnak meg ámuló szemeink előtt. Itt kapunk egy kis sejtést abból, hogy maradhatnak fenn sokszor évszázados szokások, életmódok, mintegy időkapszulában 21. századunk hajnalán. A különleges és egyedi Kihnu szigetét, amelyet gyakorlatilag a nők tartanak fenn (miközben M72-es szovjet katonai motorokon közlekednek) 2003-ban  az UNESCO is felvette a kulturális világöröksége listájára.

Az élő észt népviselet az egyik ilyen, a városokon kívül fennmaradt erős kifejező jegyük, ahol az asszonyok – sokszor még maguk szőtt – csíkos szoknyája (szárazföldön hosszában futó csíkokkal, a szigetlakóknál keresztben) sok mindenről mesél az értő szemeknek.
S ezeket az oly jellemző csíkokat a mai élet hétköznapi tárgyain és berendezésein is szívesen alkalmazza az iparművészet. Szállodánkban és a reptéren is, mi is belebotlottunk.

Csíkok, hotel, reptér - kollázs

Valamennyi balti államban erős hagyománya van a maguk kötötte (szigorúan csak) mértani mintázattal díszített (gyapjú) zokniknak, kesztyűknek. A kesztyűnek egyéb, másodlagos szerep is jutott: a néphit szerint megvéd mindenféle szerencsétlenségtől, ezért sokszor az is elég, ha az övükbe dugják. Ezzel magyarázható a sokszor még legnagyobb nyáridőben is magukkal hordott kesztyű. Hasonlatosan varázserőt tulajdonítottak az övnek: azt tartották megvéd a betegségektől, ezért még éjjel is viselték.

szetu sölgHa fenti népviseletek/ szokások kissé szokatlanok is, korántsem olyan különlegesek, mint a szetu népcsoport ékszere, a sölg. Ez eredetileg afféle brossként, az ing kivágásának összefogására használt, – többnyire ezüstből készült – domború kitűző átmérője egyre nőtt, s más függő díszekkel variált nyakékes változata akár az egész mellkast is betakarhatta, vagyonosabbaknál elérhette ezáltal a 3-4 kg súlyt is.

Az országot északi fekvéséhez képest bár enyhe éghajlatúnak mondják, gyakorlatilag az óceán közelsége hatására igen nedves az időjárása. Építkezésében ezért is elterjedt a hegyes (min. 45º -os) szögben lejtő tetőszerkezetek használata, hogy az eső jól lecsoroghasson. Így eshetett meg, hogy a nagyobb épületek födele gyakran kétszer olyan magas volt, mint a fal. Vidéken az építőanyag kizárólag – rendszerint faragatlan – rönkfa volt, s a réseket kővel, mohával töltötték ki. Az orosz cári időkben még volt olyan rendelet is, amely bizonyos rangon alul meg is tiltotta a kő, mint építőanyag használatát, ezért is találkozhatunk akár Tallinnban is (egykori külterületeinek számító – belvárost is körülölelő utcákban) számos szép régi faépülettel. A szauna még vidéken is minden udvar elengedhetetlen épülete volt.

Fa építészet, kollázs

Ugyanakkor a tél azonban igen kemény, s az észt emberek életéről szóló irodalmi alkotásokból is ezek a nagyon küzdelmes nehéz sorsok olvashatóak ki. Kis (kinagyítható) illusztráció egyik kedvenc elbeszélésem elejéről:

Télen a befagyott jégen a szigeteket ma is simán autóval közelítik meg. Ilyenkor jégutakat nyit az úthivatal a szárazföld és a szigetek között, megfelelő szabályok előírása mellett. Sebesség 25 km/óra vagy 40-70 km/ óra. A köztes sebesség ugyanis olyan rezonálást okoz, ami törheti a jeget. Nagyobb a fékút, ezért nagyobb a követési távolság, a kocsi nem lehet 2 tonnásnál több, s még számos más előírás vigyáz a balesetmentes “jégautózásra”.

Tallinn IMG_8038 Gyö

Tallinn IMG_8263 Gyö, Viru kapu

Tallinn P1650513 Pikk Jalg 28. Svéd Követség, Rosen palota

Tallinn IMG_7958 Gyö Lai

Tallinn IMG_8106 Gyö

Tallinn mellett az országnak néhány nagyobb városa még: az egyetemváros Tartu, középkori nevén Dorpat. Pärnu város kedvelt tengeri üdülőhely, csakúgy mint a (térképen) fölötte található, gyógyiszappal is rendelkező Haapsalu, amely és környéke az itt élő svédek legfőbb vidéke volt már a 13. századtól. Viljandu a Kardtestvérek rendjének egykori székhelye volt. Narva Észtország keleti részén, az orosz határ mellett fekszik (lakóinak mintegy 94 %- a orosz ajkú, akik a Szovjetunió idején a különböző országrészekből vándoroltak ide), természetes elválasztójuk a Narva folyó. A folyó túlpartján fekvő (orosz) Ivangorod városával ikervárost képeznek.

Tallinn P1650465, Lai 1 - bábszínház

Nem ugyanabban a mértékben, mint Narvában, de Észtország lakosságán belül magas kisebbséget képeznek az orosz nemzetiségűek. A cca. 1,3 millió összlakosságból 920 ezer körüli az észt nemzetiségű, a 400 ezres orosz ajkú lakosság mellett. Érdekes, hogy míg az észt anyanyelvűek nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg városok és vidék között, az orosz anyanyelvűek 90%-a városlakó.

Tallin IMG_7988 Gyö

Mivel megint a szándékaimmal ellentétben, igen messzire elkalandoztam és adtam kis kitekintést az általam fellelt anyagokra támaszkodva,

  • A jelenlegi bejegyzés sok hasznos információját az esztbonto.blogspot.hu oldalról vettem át, köszönet érte. Ugyaninnen, amiből már terjedelmi okokból nem is idéztem, de roppant szórakoztatónak tartottam a 19. században osztott észt családnevek (addig nem létezett) keletkezését.
  • www.estonica.org  honlap sok magyar fordítása is igen hasznos és izgalmas területeket ölelt fel (időnként beépítettem a linket)
  • szeretettel ajánlom figyelembe a fenti forrás észt ABC-ről és kiejtési szabályairól írt rövid összefoglalót az ezután oda látogatóknak.

S amit mindenkinek, akit csak megérintett ennek a kicsiny, de bámulatra méltó népnek a története, szomorúan ajánlom a magyar- észt kulturális kapcsolatokról, barátságról 2014. évben kelt egész cikket elolvasásra, ahol többek között olyanokról esik szó, milyen hatalmas az észtországi magyar fordításirodalom. Én utazásom előttig nem tudtam volna megnevezni egyetlen észt irodalmi szereplőt, vagy művet. Az észteknél pedig a legutolsó időkig kötelező olvasmányként szerepelt A Pál utcai fiúk.

Míg saját észt bejegyzéseimben viszonylag érintettem a korai, a középkori (főleg a svéd uralom idejét), illetve volt valamennyire szó a cári rendszerről, teljesen kimaradt az újkori- 20. – 21. századi történelmük, a szovjet elnyomás időszaka. Ez részleteiben ugyan különbözik, lényegében azonban mégis hasonlítható azokhoz a folyamatokhoz, amiket már Litvánia illetve Lettország kapcsán érintettem, ezért itt most kikerültem az egész témakört. Noha erről is olyan bőséges – és nem érdektelen – anyagok keletkeztek már, amivel újabb, fejezetekkel lehetne folytatni ezt a feldolgozást, de mint mondtam, eljött az ideje, hogy elvágjam a fonalat. Itt és most.

Kategória: Észtország, építészet, Baltikum, kultúrtörténet | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Tallinn óváros gyöngyszemei (Baltikum 39)

Közvetlen a Szent Miklós templom szomszédságában dobog Tallinn szíve, középkorban kialakult városmagja, a Városháza tér (Raekoja plats). A történelem során hagyományosan piactér, városi fogadások és ünnepek, lovagi tornák színtere, de itt állt a megszégyenítő büntető oszlop, a pellengér is.

Tallinn_madártávlatból

Városháza_tér,_1695 és mázsa ház 1944

Mint a kép-aláírásokból lekövethető, az óváros (észtül Vanalinn) legfőbb közösségi helye ez a tér volt. Ők is úgy tartják – mint a rigaiak, hogy náluk állították (1441-ben) Európában az első karácsonyfát, melynek helyét a tér központjában szintén jelzik.

Tallinn, Városházatér 1

A tér legfontosabb építménye, Észak-Európa egyetlen fennmaradt gótikus városházája,
a mai formájában és helyén 1402-1404 között épült fel. Az Alsóváros erős közösséget alkotó kézművesei és kereskedői már a 13. században rendelkeztek városi tanáccsal, első hivatalos említése “Consistoriumuknak ” 1322-ből maradt fenn, azonban ennek helyéről csak feltételezések vannak.
A városi polgárság életének minden fontos és mellékes dolgában is itt határoztak, a tanácsi urak döntései megkerülhetetlenek és kötelező érvényűek voltak. A városatyákkal ők felügyelték a törvényességet és rendet, a városvédelem, a város és polgárai képviselete kifelé/külföldön, megállapodások kötése, Hansa tagjaként a kötelezettségek gondozása, vám és egyéb díjak, ingatlan ügyek stb., mind a tevékenységi körükbe tartozott. Még a Toompea, a Felsőváros uraival szemben is önrendelkezési joggal bírtak.

Városi_Tanács_privilégiumok_ládája
A 19. század utolsó negyedéig érvényesült ez a kettősség: az Alsóvárosban (All-inn) lübecki városi jog, a Felsővárosban uralkodótól rájuk ruházott jog határozta meg a nemesség, püspökség, városi kormányzó életét.

Tallinni városháza, Tanácsterem - kollázs

Tallinna Raekoda, Bürgersaal 149 - Polgárterem

A Polgárterem, vagy Nagyterem ahol korábban értékes kereskedelmi árut is tároltak, az oszlopok festésében öntudatosan jelennek meg a Hansa (sárga-kék), s a gazdagság (zöld-piros) színei.

A városháza nyolcszögletű, karcsú, 64 méter magas tornya után a város számtalan helyéről Tallinn IMG_7921 Gyöigazodhatunk, jó támpontot ad és szép várost markírozó elem. Reneszánsz sisakját a 17. században nyerte el, amelyen változatlanul helyet kapott az 1530. óta “hivatalban” levő, zászlót tartó katona, az Öreg Toomas (Vana Toomas) időjárás jelző kedvelt figurája. Különlegesek a tér felőli főhomlokzat cakkos szegélye alól kiálló barokk vízköpő sárkányok, s ugyanitt a nyolc boltozatos árkád alatt, csakúgy mint a térnek még számos helyén, a szomjazó is enyhet lelhet.

Városháza kollázs

Mert a mai napig színes nyüzsgő forgatag tölti be a különböző építészeti stílusokat és korokat képviselő, ám így is egységesnek ható tér vendégváró vidám hangulatát.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A fenti képek között is felbukkanó picike iparos ház 14-17. század közötti időket idézi, ám a tőle balra, a tér északi oldalán húzódó épület, mégis sokkal beszédesebb történelemmel rendelkezik. Ebben található az 1422. év óta megszakítás nélkül működő Városházi gyógyszertár, a Raeaptek – mely Európa egyik legrégebbi ilyen patikája, egyúttal Észtország cégei közül a legöregebb, mely folyamatosan egyazon a helyen látja el tevékenységét.

Tallinn IMG_8015 Gyö

Mint látható, a ház alatt fut át a kis átjáró, amely a Szentlélek templom mellett induló kis keskeny Saiakang utcán vezet át ide a Városháza térre. Nekünk sajnos itt volt egy nagy tévedésünk: mivel abban a bizonyos rövid szabadidőben, amikor a Nigeliste templomban a Haláltánc festményt sikerült megtekinteni, először ezt a patikát tűztük napirendre.
Tallinn IMG_8278 Gyö Patika bejárati ajtóVezetőnk a fejével jelezte a ház felé az irányt, s mi láttuk is a kígyós jelet, s be is rohantunk a Balthasar-os átjáró melletti kis ajtón.
S megdöbbenésünkre egy szuvenír és antik üzletben találtuk magunkat. Nagy volt a csalódás, hogy ősöreg patika helyett ezt kaptuk, s dohogva robogtunk tovább. Pedig ott volt az, csak elvétettük az ajtót.
Mert eszünkben nem jutott másik ajtót keresni, s a téren a szokásos nyüzsgésben nem láttuk a fától az erdőt. Merthogy a ház másik végén nyílt a patika bejárata, gyönyörű festett ajtókkal, de ezt már csak itthon sikerült beazonosítani.

Szerencsére az interneten tán még bővebb anyagot is találtam, mint amit odabenn saját szemmel láthattunk volna, s ezt itt veletek is szívesen megosztom. De még előtte nagyon fontos részlet: a patikát eleinte bérelte (1583), a magyarországi születésű (nemes) Bélaváry János, s unokája már meg is vette a Városi Tanácstól azt. Az első revali letelepülő Bélaváry felvette a Burchard nevet is, s minden elsőszülött fiú – aki a patikát is továbbvitte –
a János keresztnevet kapta.

A Burchard – Bélaváry család 10 generáción át, 330 évig fejtette ki orvos-gyógyszerészi tevékenységét észt földön, s a dinasztia utolsó férfitagja 1891. évi halála után száll át a patika más tulajdonába.  Ha kicsit elmélyedünk a múzeum anyagában – avagy Jaan Krosst olvasunk – igen különös középkori gyógyító szerekre bukkanunk, az előttünk is ismert gyógyfüveken túl, mint: szárított varangy, giliszta olaj, vipera zsír, bakkecske vér, farkasbél, múmia por, koponya fedél, szárított kutyagané, rubinpor, de a mindenható csodaszer a mitridácium, mely 51 adalékból  állt össze.

A pestis ellen egyébként (forrásom Jaan Kross) néhány alapvető higiéniai összefüggés felismerése mellett, döbbenetemre a következő eljárás volt szokásban.  Ha egy házban valakit elért a pestis, védekezésként babér és borókaág égetésével próbálták megakadályozni a többiekre történő átterjedést, magukat (főként a kezüket és az arcot) pedig lemosták ecettel. Megelőzésként jónak tartották a dió, mandulatej vagy szárított rókagomba fogyasztását (de ez a többségnek elérhetetlenül drága volt). Univerzális gyógyszernek a 70 alkotó elemből álló electuarium theriacum por számított (ezt állítólag még Néró császár orvosa találta fel), amelyet rózsavízzel nyeltek le.

KlarettViszont amit kellemesebb szerként – betegség megelőzésre és gyógyszerként – s bizonyos értelemben mint ma a kávét illetve teát fogyasztották, a Klarett, amely egy fűszerezett rajnai bor. (Ismert Európában a francia bordeauxi vörösborral felöntött változata, claret néven.) A patika specialitása volt a marcipánkenyér is, de a Bélaváry család privilégiumaként évi 400 liter francia cognacot vámmentesen importálhatott is. Egyebek mellett, ugyancsak itt árultak Észtországban elsőként dohányt.

Már korábban valahol leírtam, hogy Tallinn óvárosában járva olyan, mintha a megelevenedett középkorban mozognál, de ezt nem csak én, hanem nálam hivatottabbak is papírra vetették már. Az UNESCO 1997. évben a kulturális világörökségi cím indoklásánál kiemeli azt a speciális értéket, a mai napig megtartott középkori miliőt, amely a többi észak-európai fővárosban (Hansa városban) eltűnt.
tallinn-map_5854A város nem csak utcahálózatában és telkeiben őrizte meg majdnem egybefüggően a 11.-15 században kiépített szerkezetét, de számos eredeti épülete maradt fenn, a főúri rezidenciákon és szakrális értékeken túl a polgári lakóházak, kereskedői házak, istállók, raktárak formájában. Az óváros épületeinek mintegy négyötöde kisebb – nagyobb részben a középkorból származik, miközben a mai napig valamilyen módon hasznosul. (Lakóház, színház, múzeum stb.)

Példákba úton-útfélen belebotlunk. Mindjárt, itt a Városháza tornyától ha lefele ereszkedünk az Olde Hansa (a kipróbált középkori étterem) irányába, szembenéz velünk a kis Peppersack ház, melynek áruemelő rúdján mai napig ott függ egykori, importáru kereskedőjének jelképe, a bors-zsák.

Külön látványosságként tartják számon a két leghosszabb, mondhatni főutca, mindegyikében megtalálható 3 egymáshoz tapadó, késő gótikus házegyüttest. A Lai-on (38-40-42) Három Fivér, a Pikk Jalgon (71.) a Három Nővér névre keresztelteket. A Lai (Széles) utcában még erősen tatarozásra szorultak általunk látott állapotukban, azonban a Pikk Jalg-i hármas egyenesen ötcsillagos szállodává lényegült át egykori kereskedői lakó-és raktárházból, miközben amit lehetett, megtartottak eredeti építési jegyeiből.

A manapság tipikusnak mondott revali (tallinn középkori) polgárház a 14. század közepén alakult ki, kőből épült, többnyire gótikus stílusban, magas csúcsos oromzattal. Mintegy a 17. századig ez volt a domináns, alapvetően a német Hansa házak stílusában épült háztípus (Dielenhaus) az Alsóvárosban. Keskeny felükkel az utca felé fordultak, miközben mélyen benyúltak a telekbe.

A Lai utcából inkább a 23. számú épületet emelem itt ki, mivel azon szinte maradéktalanul megszemlélhetőek a további lényeges jegyek.

Tallinn P1650476 Lai 23

A házba a bejárati ajtón keresztül léptünk a földszinti előtérbe (Diele), amely nem ritkán a felső emeletet is áttörve, tágas csarnok formát öltött. A lakószobák részben a földszinten, részben az emeleten, az udvar felé néztek. Közülük kötelező jelleggel egy fűthető kellett legyen, amelyhez több kisebb fűtetlen kamra, hálószoba és lerakó helység (raktár, lomtár) csatlakozott. A konyha legtöbbször (nagy nyitott kéménnyel) a lépcső mellett, a földszinten helyezkedett el. A lakószobák felett, sokszor több, egymást követő emeleten voltak az árutárolók egészen fel a tetőig. Ha valaki a gazdagságát akarta mutogatni, fényűzően – faragásokkal, reliefekkel, vasalt burkolattal – díszített portált csináltatott. Ablaküvegek még ekkor igen drágák voltak, s ezért kiemelten luxusnak minősültek. (Általános a középkorban még az állati hólyagok és papírszerű hártyák alkalmazása a kisméretű ablakokon.)

A Széles utca (Lai tänav) torkolatában, a Kövér Margó bástya szomszédságában még megtekinthetjük azt a kör alakú malomépületet, melyet 14 – 18. század között lovak hajtottak meg.

Tallinn IMG_7967 Gyö Lai 47, ló-malom, Hobuveski

Ám kiindulási pontunkhoz karnyújtásnyira, s a város életében meghatározó szerepet játszó céhek fennmaradt emlékeit láthatjuk a Pikk Jalgon, azok reprezentációs igénnyel is megépített Céhházait felkeresve. A Nagy Céhházba a Városháza térről közvetlenül belefutunk a Saiakangon (tudjuk, a kis utca a Szentlélektemplom oldalában) lesétálva.

Tallinn felvirágzását lényegében annak a különleges privilégiumnak köszönhette, hogy minden ott elhaladó kereskedelmi árut a kapui előtt ki kellett rakodni, s ezzel a kikényszerített monopoliummal, kulcsszerepet kapott a Kelet – Nyugat-i közvetítői kereskedelemben. Az Orosz Birodalom, Arábia, Kína irányában nem lehetett kikerülni. Prémek, gabona és viasz cserélődött sóra, szövetekre, luxuscikkekre. A 13 – 16. század a gazdasági virágzás ideje, s ekkor alakulnak a jogaikra féltékenyen ügyelő céhszövetségek, s alakítják ki szigorú szabályaikat, s ezzel gyakorlatilag meghatározzák a város életét is.

Tallinn P1650514 Pikk Jalg 26-24 St. Olaf és Feketefejüek Céh háza

Revalban kereskedelmet csak céhtagok űzhettek, s oda a felvételt szigorú kritériumokhoz kötötték. Az idők folyamán a városban különböző céhek alakultak, amelyek működésükben sokban mutattak azonos vonásokat egyéb közép-európai céhekkel, de egymás között sem voltak egyenlők.

Közülük a legnagyobb privilégiumokkal a Nagy Céh (1325- 1920) tagjai rendelkeztek.
Ide csak a legelőkelőbbek és leggazdagabbak nyertek felvételt. A városi közösség szószólói voltak, számos revali polgármester és tanácsi úr került ki közülük.  Szoros összefonódásukat a Tanáccsal, mutatja céhes címerük és a városi kiscímer (piros alapon fehér kereszt) azonossága is. Egyedül ők űzhettek távolsági kereskedelmet, illetve a kézművesek közül tagjai közé csak aranyművesek kerülhettek be. Előírás: csak házasemberek és háztulajdonnal rendelkezők nyerhettek felvételt.

Tallinn P1650740 Pikk Jalg 17. Nagy Céh háza

Első rezidenciájuk a Pikk Jalg és Szentlélek utca elágazásában állt, majd 1404-1410 között ezzel szemben építtették fel nagyobb székházukat ugyanazon építőmesterrel, aki a Városházát is jegyzi. Házi templomuk a Nikolaikirche volt, ahol 2 oltárt tartottak fenn.
Széles teret kapott a céh életében tagjaik és azok családjairól való gondoskodás, de ún. Tafelgildéjük más segítségre szorulóról is gondoskodott. Az épület a legkülönbözőbb eseményeknek, ceremóniáknak is helyt adott, tagjaik számára kiemelkedtek azonban – a sokszor tivornyázásba is torkolló Céhes ünnepek. Itt zajlottak a több száz fős seregletre is rúgó lakodalmak, de akár vallási ceremóniák – 1820-ban az Olaf templom leégése után,
20 éven át -, koncertek, kiállítások, színházi előadások is. 1872-től a tőzsdei bizottság is a házban tartotta üléseit. Ma az Észt Történelmi Múzeum rendezkedett be falai között.

Nagy Céhház környezete, kollázs

Ma jobbra az épület szomszédságában az Orosz Követség, szemben az elágazásban – egykori helyükön – az impozáns sárga házban, melynek múltja híres cukrász és péksüteményes családhoz kötődik, ma kávézó és cukrászda, s azon túl a Szentlélek templom. A Pikk Jalg másik oldalán, ugyancsak központi helyen, pedig sorakoznak a további céhházak.

A kisebb céheknek számító Kanuti – és Olaf céhek alapításukban – kora 14. század – jóval megelőzték az elegáns Nagy Céhet, s a kisebb kereskedők és a tallinni iparosok és kézművesek szakmai szövetségei voltak. Mindkettő céh Észak – Európában volt honos – az első a dán Szent Knutot, a másik a svéd Szent Olafot nevezte ki védőszentjéül. Kettejük között az elitebb a Kanuti Céh volt, ahová a kiemelt mesterségek, mint pl. az aranyműves, órás, asztalos, kovács, cipész stb. illetve a festők és szobrászok valamint hajóskapitányok, míg az Olaf Céhbe az egyszerűbb, inkább kétkezi munkát igénylő mesterségek, mint fuvarosok, hordárok, csónakosok, kőművesek, sírásók stb. tartoztak – utóbbi céhbe ritkán észt nemzetiségűek is bekerülhettek. Az Olaf Céh 1698-ban beolvadt a Kanuti Céhbe, épületüket a Pikk Jalg 24.-ben később a Feketefejűek csatolták a sajátjukhoz.

Tallinn Olaf céh háza, K

A Pikk Jalg 20. szám alatti Kanuti Céh háza az évszázadok során több változáson és átépítésen ment keresztül, míg mai, Tudor stílusú formáját 1863/64-ben nyerte el. Homlokzatán Szent Knut és Martin Luther szobrai állnak.

Tallinn P1650526 Pikk Jalg 20 Kanuti Céh ház

De mindezen látvány, amit eddig láttunk, elhomályosul a Feketefejűek Céhháza díszes kapuja és homlokzata mögött!

Tallinn P1650517 Pikk Jalg 26. Feketefejüek Céh háza

Tallinn IMG_2544 V Pikk Jalg 26.

A Feketefejűek másutt ismeretlen céhével, csak Észtországban és Lettországban (Lívland/ Livónia területén) találkozhatunk. Elképzelhetően eredetileg egy korai (13. sz.) hitbéli testvériségről volt szó, akik püspöki udvarokban és lovagi környezetben mozogtak. Első hivatalos említésükkel 1399. körül találkozhatunk, de csak a 15. század közepére alakul ki egy határozott szervezeti struktúrájuk (skraa).

Tallinn IMG_7995 Gyö Pikk Jalg 26 Feketefejüek Címer

Sok minden el is hangzott már róluk a gyönyörű rigai székházuk kapcsán. Tagjaiul fiatal nőtlen férfiakat és külföldi kereskedőket fogadott be. Itt aztán bizonyítva rátermettségüket lehetett továbblépni, s városi polgárjogot szerezve juthattak be idővel akár a Nagy Céhbe, vagy a Városi Tanácsba is.
A városnak adót kellett fizetniük vagy pénzben, vagy gyertyaviaszban.

Tallinn IMG_7996 Gyö Pikk Jalg 26 Feketefejüek Céh háza

A ház homlokzatán látható páncélos domborművek kifejezik, hogy a város védelmében fegyveres szolgálatot is elláttak. Mivel ez egy nemesi szervezet volt, közéjük kézművesek nem jutottak be.

Tallinn IMG_7994 Gyö Pikk Jalg 26 Feketefejüek Céh házaTagjai általában gazdag és büszke emberek, akik szívesen vették körül magukat szép és különleges dolgokkal. Ceremóniáik is igen látványosan zajlottak.

Ezen székházukat valamikor a 15. sz. végén vásárolták, s szépséges reneszánsz díszeit 1597-ben nyeri el (ajtó 1640).
Székházukban szállást biztosítottak a Hansa kereskedőinek és céhlegényeinek.
A Szent Olaf céh házának megvásárlásával alakították ki reprezentatív kéthajós boltíves dísztermüket, amely ma is gyakran ad színhelyet koncerteknek és egyéb gála eseményeknek.

Kategória: Észtország, építészet, Baltikum, Történelem, Városnézés | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Haláltánc ciklus a hídon

Mivel a haláltánc műfaja előző tallinni bejegyzésemben elég hangsúlyosan szerepel, s a véletlen folytán a napokban ismét belebotlottam ebbe a témába, indokoltnak találom e kis kitekintést a baltikumi sorozatból, Svájc Luzern városába.

lucerne_panorama_2012 _ Forrás Wikipedia, chensiyuan

A festői szépségű Svájc közepi városka híres, kora – középkori fa hídja, a fedett Kapellbrücke, a víztoronnyal, a város egyik jelképe, s mi is csak ennyit tudunk róla, amikor “lóra” kapunk (Genfből), hogy saját élménnyé tegyük.
A Wikipedia ugyan említi, hogy van még egy hasonló, de sokkal kisebb fedett fahídja, a Vierwaldstätterseeből kifolyó Reuss folyó felső végénél, de ez minden. (A térképen a két barnára színezett híd ez.)

lucerne-sightseeing-map (1)

Valószínű, ha előbb találjuk meg a Kapellbrückét, ide el sem jöttünk volna. Szerencsére azonban másként alakult.Tulajdonképpen ez volt az első építmény, amely hatalmas íves átjáróján, kíváncsiságból bekukkantottunk. S már benn is voltunk a hídra vezető lépcsőknél.

Luzern P1710439 Spreuerbrücke

A híd ebben a formájában az 1400 -as években épült fel. Előtte, a 13. században is állt már itt egy híd – az azonban csak a jobboldali Mühlenplatzot (nekünk túlsó part) kötötte össze a folyó közepén álló malmokkal.

A híd, a Spreuerbrücke, a nevét (pelyva híd) is onnan kapta, hogy a középkorban csak erről a hídról lehetett pelyvát és lombot a folyóba szórni. (Meg gondolom a malmokban őrölt gabonából is esett le pelyva.)

Luzern városát szolgálva, ugyanis már a középkortól malmok állottak itt a Reuss partján mesterségesen alkotott szigeteken. Duzzasztók és gátak terelték a vizet a vízikerekekhez. Legnagyobb kiterjedése idején 11 vízikerék malmokat, gabona őrlőket, zúzdákat, valamint a városi pénzérmenyomdát működtette. Mindeközben valószínűsíthetően az egész berendezés mintegy 20-25 kW összteljesítményre volt képes.

Luzern P1710447 látkép a Spreuerbrückéről

Luzern_Spreuerbrücke, foto Leiju

Azután 1566-ban a folyó áradása nagyrészt lerombolta a hidat, s ennek újjáépítése után, a város szülötte Kaspar Meglinger, korában Középsvájc legjelentősebbnek számító festője kapott megbízást a táblaképek elkészítésére. Eredetileg 72 táblaképből állt a ciklus, amely 1626 – 1635 között készült el Meglinger  – és feltehetőleg neki dolgozó más festők közreműködésével. A képek mindannyian a haláltánc allegorikus formáját használja, a középkorban nagyon is közeli, és mindennapi halál elkerülhetetlen jelenléte kifejezésére, s a figyelmeztetésre, hogy senki sem kivétel.

Luzern P1710510 Spreuerbrücke

Luzern P1710445 Spreuerbrücke

A Spreuerbrücke nyeregtetejének háromszögeiben ma még 45 festett fatábla látható, amellyel ma a legátfogóbb, egyúttal legnyilvánosabb Haláltánc ciklusa az ismert hasonló témájú műveknek.

Luzern P1710453 B Spreuerbrücke

Luzern P1710514 Spreuerbrücke

Luzern P1710500 Spreuerbrücke

Luzern P1710509 Spreuerbrücke

A luzerni festők ismerték a 16. századi ifj. Hans Holbeinnek a Halál képei című fametszet sorozatát, s láthatóan merítettek is ihletet belőle, ábrázolásuk azonban és festésmódjuk már előrehaladottabb annál.

Luzern P1710491 B Spreuerbrücke

Luzern P1710484 Spreuerbrücke

A képtáblák általánosan alul balra az adományozók – jobbra azok nejeinek, vagy családjuk nőtagjainak címerét ábrázolja, s a fekete kereten magyarázó versikék – közepükben az adományozó nevével – állnak.

Luzern P1710498 Spreuerbrücke

Hát ez volt az a szeletke, amiről a varázsos Luzern kapcsán tudósítani akartam, noha festett csodákban az óvárosi házai falán is gyönyörködhetünk, a Kapellbrücke fedele alatt a svájci történelem pillanataival találkozhatunk, s nem véti el hatását a zömök víztorony, de feledhetetlen az egész környezete, a tóval, rajta a 100 éves kerekes gőzhajóival, háttérben a havas vagy éppen buja zöld hegyekkel.

Luzern P1710558 Altstadt

Kategória: építészet, hidak, kultúrtörténet, Művészet, Svájc, Utazás | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Tallinn, Niguliste (Baltikum 38)

A várhegyről a Rövid Dómhegy lépcsőjén leereszkedve a Szent Miklós templom (Niguliste Tallinn, Rövid Láb lépcsőkirik) tövébe érkezünk.

A Nigulistéé az a torony, ami az eddig megismertek mellett, alakítja Tallinn sziluettjét.

Az Oleviste tornyától mindössze 20 méterrel lemaradva (104,8 m) igencsak fölé emelkedik a város egyéb épületeinek, s ezáltal jó tájékozódási pont. Alsóvárosi sétáink során, pl. a Lai (Széles) utcán bolyongva, látszólag két templomtorony szabta meg az utca végeit: felül a Niguliste, alul – a tenger irányában – az Oleviste zárja a láthatárt.

Tallinn Niguliste kirik 0001

A Szent Miklós templomot valószínűleg az a 200 westfáliai német kereskedő alapította, akik 1230-ban a Kardtestvérek rendjének hívására Gotland szigetéről költöztek át Tallinnba. A Dómhegy oldalán letelepedve építették fel itt templomukat, amit a tengerészek és kereskedők védőszentje után Szent Miklósról neveztek el.

Az eredetileg – még a városfalak felhúzása előtt – erődtemplomként emelt épület mai késő gótikus formáját (kórus és hosszház) 1405-1420 között nyerte el, amikor teljes értékű bazilikává alakították. A tornyot fokozatosan egyre magasabbra húzták, míg barokk sisakját a 17. században kapta. Az alapépítmény később több kápolnával bővült.

SZT. MIKLÓS TEMPLOM, OLDAL KÉPEK, KOLLÁZS

1523/24 -ben  a várost elérő reformáció képrombolásától a gyülekezet vezetőjének ravaszsága mentette meg a templomot: ólmot öntetett a zárba, így a rombolók, hiába kapták meg követelésük nyomán a templom kulcsait, bejutni nem tudtak.
Amit megőriztek a századok, csaknem teljesen elpusztult a II. világháborús (szovjet repülők) bombázása után. A templom a falakig kiégett, csak néhány, – korábban biztonságba menekített – nagy értékű középkori kincse maradt fenn. Közöttük: a templom főoltára, melyet a lübecki Hermen Rode 1778-1781 között készített Szent Miklós életének jeleneteivel, valamint a 16. századi Antonius oltár, melynek készítői a bruggei Adrian Iserandt és a helyi Michel Sittow mesterek voltak.

Niguliste, Főoltár és Antonius oltár kollázs

A Szent Antal kápolnában tekinthető meg a középkori művészet legértékesebb tallinni darabja, a lübecki mester Bernt Nolke Haláltánc (Totentanz, Danse Macabre ) festményének kezdő része. A mester ugyanaz a művész, akinek gyönyörű szárnyas oltárával már találkoztunk a Szentlélek templomban, s ezért is igyekeztünk lélekszakadva ide a kapott szabadidőt/ ebédidőt kihasználva.
A mester ezt a témát eredetileg a lübecki Marienkirche számára készítette 1463-ban, azonban a világháborúban ez teljesen megsemmisült, így az itteni,  később keletkezett mű, a világon egyetlen fennmaradt részlet.  Ez a 7,5 méteres szakasz is csak az eleje egy 50 figurás ábrázolásnak, amely a múlandóságot szimbolizálja. A középkornak ez egy kedvelt témája volt: a halál előtt mindenki egyenlő. A téma popularitásának alapjául részben az akkor gyakran pusztító, és területeket elnéptelenítő pestis járványok szolgáltak. A képen a Halál figurája vezeti a táncot, akit senki nem kerülhet ki, tekintet nélkül szociális, vagy vagyoni állására, foglalkozására vagy korára.

Tallinn IMG_2671 Niguliste HaláltáncA festmény itt megőrzött darabján a pápa, császár, császárnő, bíboros, és király képezik a táncpartnereket.

Sajnos azonban a kiállítás helye és megvilágítása annyira kedvezőtlen volt, hogy egyszerre, egyben szinte nem lehetett mindent befogni. Hol ide, hol oda hajlongva tárultak fel a részletek, s az általam készített több tucat kép/próbálkozás sem adja vissza a Wikipedia-i másolat minőségét 😦 .

De egyáltalán nem bántuk meg, hogy eljöttünk a templomba, mert annyi különleges és szép dolgot láttunk, kezdve az itt is vagy a padlóba épített, vagy önmagában álló sír kőfedlapoktól, folytatva a szépséges festett epitáfiumokkal (sírfelirat), nemesi faragott és festett címerekkel vagy szószékkel és aranyozott oltárokkal, és a Feketefejűek cégének különleges kincseivel. Felsorolni is nehéz.

Tallinn IMG_3101 FotóZsuzsi Niguliste, Dietrich Möller epithap

Tallinn IMG_3087 FotóZsuzsi Niguliste

Tallinn IMG_3090 FotóZsuzsi Niguliste

Tallinn IMG_3080 FotóZsuzsi Niguliste, Rosen kápolna

Az 1944. március 9.-i  légitámadás során nem csak a templomot, de a körülötte levő városrészt is porig rombolták. A templomot 1953 – 1984 között újra felépítették, a keletkezett romokat pedig az a dombocska rejti, amelyen a templom körüli zöld, parkosított területet alakították ki. A templom újjáépítése után a szovjet hatalom itt rendezte be az Észt Művészeti Múzeum egyik lerakatát, illetőleg koncerttermet alakítottak ki.
Ma, mint láttuk, a templom Tallinn legjelentősebb szakrális kincseinek bemutatását szolgálja, s a kiváló akusztikájának köszönhetően kedvelt orgonakoncertek helyszíne.

Tallinn IMG_3114 FotóZsuzsiMiközben másodmagammal a kultúra oltárán áldoztunk, mások rusztikusabb örömöknek adták át magukat, a tallinni óváros központjában lévő Olde Hansa étterem teraszán. Egy kis kávéra és süteményre azonban még a mi időnkből is tellett, mert az élmény mindenképpen megérte. Ha még egy napunk lett volna, biztos mi is elmerítkeztünk volna az asztali örömökben, merthogy Tallinnban nem csak a sör, de a konyha is kiváló – állították csoporttársaink.

De maga az étterem belső is számos ötletet – középkori utánérzést, és sok humort tartalmaz.
Olde Hansa, kollázs 2

Tallinn IMG_8354 Gyö

Ha arra jársz, ki ne hagyd!

Kategória: Észtország, építészet, Baltikum, Művészet | Címke: , , , | Megjegyzés hozzáfűzése