Vilnius legszebb temploma (Baltikum – 10)

Előző fejezetben volt szó az 1655. évi orosz – kozák támadásról, meg némi stukkó díszről és az azt készítő mesterekről. No ezek miatt most egy kitérővel elhagyjuk a vilniusi belvárost, hogy megmutassam azt a soha nem látott habos tobzódást, ami a maga nemében egészen egyedi, különösen, hogy templomról van szó.

vilnius-p1620705-szent-peter-es-pal-templom

vilnius-p1620678-szt-peter-es-pal

vilnius-szent-peter-es-pal-tmpl-img_6637gy

vilnius-p1620670-a-szt-peter-es-pal

vilnius-p1620694-szt-peter-es-pal-angyalok

De azért – talán már nem meglepő ez nálam- egy kis történelmi háttér.

A Jagellók kora volt a Litván Nagyfejedelemség virágzó időszaka. Mivel II. Zsigmond Ákosnak nem született utódja, hogy megmentse a lengyel-litván szövetséget 1569-ben Lublinba hívta össze mindkét ország nemességét, s az addigi, a király személyén nyugvó personalunió helyett egy tényleges, intézményes alapokon nyugvó unióra tett javaslatot a két állam között. Ugyanez év július 1.-én a litván nemesség is elfogadta a lublini uniót, melynek lényege: a közös államot egy király irányítja, de a két ország közigazgatási intézményrendszere különálló maradt. Ezt nevezték Rzeczpospolitának, avagy Két nemzet köztársaságának (angol nyelvű források szívesen nevezik Commonwealth-nek), melynek a fővárosa innentől Varsó, egyben ez a XVI. század végétől a király és udvarának székhelye is.

1569-lublini-unio-utan

A közös uralkodót a nemesekből álló szejm választja, közös a valuta és külpolitika, ám külön maradt a kincstár, a hivatalok, a hadsereg és a bíróságok.

Lényegében ez volt Európában a legelső kvázi demokratikus politikai rendszer – mégha csak a nemességre is korlátozódott, amiből kinőttek a későbbi alkotmányos monarchiák a kontinensen.

A nemesek kiterjedt jogokat kaptak, ám ezek növekvő hatalmi harcokat, viszálykodásokat eredményeztek az alacsonyabb (szlachta) és magasabb (mágnások) nemesek, valamint a választott király között.  A  jogi értékek viszonylagossá váltak, az állam autoritása csökkent, amely védelmi funkciója betöltésében károkat okozott. Végül az 1652. évi országgyűlési határozat a liberum vetoról, amely minden egyes képviselőnek vétójogot adott a törvények meghozatalánál, megbénította a parlamenti működést,  ezzel végső soron pusztulásba sodorta a köztársaságot.

Az ország különböző nemesek és zsoldosaik egységeire esett szét, mindenki a saját érdekeit űzte. Anarchia uralta az országot, a nemzeti loyalitás helyébe regionális érdekkötelékek léptek. A meggyengült egység hamarosan magára vonta a külső hatalmak figyelmét, s területszerző politikájuk céljává tette. Ez aztán pusztító háborúk sorozatába taszította  a lengyel-litván államot, délkeleti határain fokozódó zaporozseci kozák felkelésekkel, akik elégedetlenségét – mai Ukrajna területén éltek, amely része volt a Rzeczpospolitának – kihasználva aztán az orosz cár velük szövetségre lépve támadott, Lengyelország felöl pedig a svédek özönlötték el az országot. Ez Sienkiewicz Özönvíz regényének az időszaka, az első északi háború 1655-1660 periódusa.

vilnius-p1620741-szt-peter-es-pal-szent-katonak-kapolnaja

S ez az első eset Vilnius történelmében, hogy a város, 1655 augusztus elején, idegen kézre került. A fellegvárba bevette magát a moszkvaiak helyőrsége, s ott egy éven át tartotta magát. Szörnyű pusztítás kísérte a megszállást: civileket, szerzeteseket, apácákat sem kímélő öldöklések,több mint tízezer vilniusi áldozattal, fosztogatás, 17 napon át dühöngő tűzvész jelezte a kozákok lába nyomát. Alekszej cár a Hajnal kapun át ünnepélyesen bevonult a városba és Litvánia nagyfejedelmének kezdte nevezni magát.

vilnius-p1620715-szt-peter-es-pal-tmpl-michal-kazimierz-pacA Vilniust leégető és kifosztó kozákok kiűzése esetére Mykolas Kazimieras Pacas (lengyelül Pac), 1667-1682 Litvánia hetmanja (legmagasabb rangú katonai vezető) és Vilnius vajdája fogadalmat tett, hogy a háború alatt itt, az Antakalnis városrészben leégetett kolostor és templom helyébe újat emel – amelyet egyben a Pac család családi sírboltjául is szánt.
A templom bejárata fölött családi címerét helyeztette el.

Ez Vilnius egyetlen fogadalmi temploma, és homlokzatán álló könyörgés alapján az itt elhangzó misék mindegyike a békéért szól. A mondat latinul- amely kis szójátékot is tartalmaz az adományozó, Pac nevére történő áthallással: Regina Pacis, funda nos in Pace. Béke (Pacok) királynője erősíts meg minket a békében.

Az épület 1668-1676 között meg is épült, s Pac olasz mestereket, Giovanni Pietro Pertit és Giovanni Maria Gallit bízta meg a belső tér díszítésével. A templomot elborító, mintegy 2000 szobor megalkotásán irányításuk alatt bizonyára többen is dolgoztak, míg létrejött ez a fantasztikus tér. Sík felületet szinte nem találunk benne, s a fehér káprázatos fénye tovább növeli az összhatást. Az egyszerű látogató csak kapkodja a fejét, s a levegőt.
Az ábrázolások tömege, a növényi ornamentikától kezdve, a szimbólumok rendszerén át, a helyi és római szentek alakjának, életének, bibliai történetek elmesélésén át, erények és hívságok, élet és halál motívumai mind szerepelnek itt. Művészettörténészek, (biblia) kutatók még ma is fejtik fel a szálakat, hogy mi mindent rejtenek a stukkók ezrei, mivel nem maradt fenn dokumentáció az eredeti tervekről.

vilnius-p1620713-szt-peter-es-pal

vilnius-p1620668-szt-peter-es-pal

vilnius-p1620698-szt-peter-es-pal

vilnius-p1620727-a-szt-peter-es-pal

vilnius-p1620662-szt-peter-es-pal-o-adoranda-trinitas

A templom főhajója bejáratánál két szobor áll: Szent Kristóf, melyről már tudjuk, hogy Vilnius védőszentje – és a Halál. A Halál – mely részben a barokk egyik elmaradhatatlan figurája, s a figyelmeztetés, hogy mindenki elmúlik, s a halálban mindenki egyenlő. Ezt jelképezi a figura fejére helyezett királyi korona, illetve a lábánál fekvő püspöki süveg és tiara. Ellenpontját képezi a templom másik végében a sekrestye ajtaja feletti Feltámadt Jézus ábrázolás.

A főoltáron a templom névadó szentjeit, Szent Péter és Szent Pál búcsuját ábrázoló kép Franciszek Smuglewicz (litvánul: Pranciškus Smuglevičius) alkotása, tehát későbbi keletű, mint maga a templom, s a festővel már az előző bejegyzésben is találkoztunk. A főoltár oldalsó falfülkéjében álló Ecce Homo szobor különlegessége, hogy a palástot viselő “Antakalnisi Jézus” fejét emberi hajjal díszítették.

A templomnak a stukkók mellett a másik kiemelkedő dísze a hajót formázó kristálycsillár, mely részben az Egyház jelképeként is felfogható, részben arra is emlékeztet, hogy Szent Péter halász volt.

A főhajó boltozati freskói Szent Péter életéből vett jeleneteket ábrázolnak, csakúgy mint az orgona fölött triptichonba rendeződő három kisebb kép.

A kereszthajóban helyet kapott két mellékoltár képei, még az előző – lerombolt – templom hagyatékából származnak: Jézus öt sebe ábrázolása, illetve az Irgalmas Istenanya kegyképe – mely a várost a pestisjárvány idején védte. A templom falán az 1710. évi pestisjárványt idéző kép közepén is ez a kép lebeg óvólag.

vilnius-p1620699-szt-peter-es-pal-irgalmas-istenanya-mellekoltar-es-szoszek

A főhajóból 4 leágazó kápolna képezi a mellékhajókat, melyek megnevezése egyben utal díszítésükre is : Királynők kápolnája, Szent Ágoston kápolna, Szent Orsolya kápolna, Katonák vagy Lovagok kápolnája. A katonák kápolnájában helyet kaptak részben a keresztény mártirrá vált katonák alakjai, köztük Szent Márton és Szent Flórián is. Azonban egyértelműen ez az a kápolna, amely az építtető személyéhez kötődik, hiszen egész életét a katonaságnak szentelte, és magára mint lovagra tekintett.

A királynők kápolnája négy női erényt ábrázol: türelem, alázat, tisztaság és irgalmasság.

Szent Ágoston kápolnájában életéből ábrázoltak jeleneteket. Köztük, amikor az elhívást kapja, mint Hippo püspöke, vagy a keresztény filozófia legjelentősebb gondolkodójának tanítására utaló, a Szentháromságot dícsőitő liturgikus énekből vett idézettel. Erre vonatkozóan kedves anekdotát őriz a keresztény hagyomány:

Történt egyszer, mikor a tudós Ágoston Észak-Afrikában tartozkódott, a tengerparton sétálva azon töprengett, hogyan tudná megragadni a Szentháromság lényegét.
Séta közben meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóhéjjal merte a tenger vizét egy gödörbe, amelyet a tengerpart homokjába ásott.
– Hát, te mit csinálsz? – kérdezte Ágoston a gyermeket.
– Áttöltöm a tengert a gödrömbe – válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést.
– Gondolod, sikerülni fog? – kérdezte nevetve a szent – Nézd meg, milyen óriási a tenger, a kagylóhéj és a gödör pedig milyen pici.
– Előbb kész leszek, minthogy Te megfejted, amin gondolkodsz – felelte a gyermek, majd eltűnt.
Ez a történet a Szentháromság titkának felfoghatatlanságára mutat rá.

A Szent Orsolya kápolnája részben Szent Orsolya és társnői legendáját, részben több korábbi, mártírrá vált szűzet örökít meg. A kápolna üzenete a tisztaságról szól.

vilnius-p1620686-szt-peter-es-pal-szt-orsolya-kapolna

S mindaz, ami eddig nem fért bele, vagy egyszerűen nem bírom kihagyni:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A templom építtetőjét Michał Kazimierz Pacot, végrendeletének megfelelően a bejárat küszöbe alá temettették el, s sírfelirata ma a templom falára szerelt táblán olvasható: “Hic iacet peccator.” – Itt nyugszik egy bűnös.

A templom és kolostor együttest mintegy 4-5 méter magas, 4 kápolnával tagolt fal veszi körül, amely azt hivatott biztosítani, hogy a várost érő támadások esetén is lehessen itt misézni, és hogy  hívőknek egyben menedéket nyújthasson.

szent-peter-es-pal-tmpl-kulso

II. János Pál pápa 1993. évben tett 7 napos litvániai apostoli útján a Szent Péter és Pál templomot is meglátogatta, ennek emlékére nevezték el a templom előtti teret róla.

Kategória: építészet, Baltikum, Litvánia, Művészet, Vallás | Címke: , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Vilnius szíve, a Katedrális tér – (Baltikum 9)

Megígértem, hogy lesz kissé turisztikaibb leírásom is a Katedrális térről, amelynek számomra legkedvesebb arcát, akkor láttam, amikor a Gediminas sugárúton sétáltunk felé. Az általam ekkor készített fotók élvezhetetlenek, ezért kölcsönkértem a http://www.ivilnius.com képét illusztrációul.

Katedrális tár a Gediminas Prospect felől

A térről utána a jobbra eső kis Vár (Pilies) utcán távoztunk, ahol ezt megelőzően már tettünk egy kis kitérőt itt a blogomon. Lenti, 1740. évből származó leírás alapján készült vázlaton, már beazonosíthatóak ezek a pontok. (5. belépés, 4. távozás helye) (Az 1 km hosszú várfal anno 4 kapuval és 4 toronnyal rendelkezett).

vilnius-varrendszer

A katedrális azonban míg elnyerte mai képét, sok változáson ment keresztül. Az első templomot még Mindaugas emelte 1251. évi megkeresztelkedése után, amit tudjuk, hamarosan újra tért nyert pogány hit idején leromboltak. Alapjait 1931-32-ben tárják fel, amikor a Neris nagy árvize behatol a kriptákba. 1973-ban azután újabb, alaposabb régészeti kutatásokkal elkülönítik a 13. század második feléből, illetve 14. század elejéről származó leleteket.

Ennek a késő román-kora gótikus egyhajós templomnak az alapjaira emeli ezután fel a következő keresztény litván uralkodó, II.Ulászló (Jogaila) a már ékesebb, festett belső falakkal, díszes ornamentikával és mázas cseréptetővel (előzőn ólomlemez) dekorált építményt, melyet 1388. évben a vilniusi püspök – majd érsek székhelyévé, katedrálissá szentelnek.
A 14-17. század között a krónikák azután még sokszor tudósítanak szerkezeti változtatásokról, tűzről és folyamatos rekonstrukciókról, melyek során a mindenkori aktuális építészeti stílusok (reneszánsz, barokk) is nyomot hagynak rajta.

1419.-évben leég Jogaila katedrálisa, amelyet Nagy Vytautas igyekszik újjáépíteni, ám ezúttal már háromhajósra, középütt 8 pár oszlopra támaszkodó keresztboltozattal, immár tiszta gótikus stílusban, árkádokkal. A 15-16. században belsejét számos kápolnával gazdagítják. 1624-1636 között pedig az 1602-ban szentté avatott Kázmér herceg (elhunyt 1484-ben) tiszteletére építik meg azt a kápolnáját, mely a vilniusi barokk egyik legszebb megnyilvánulása.

vilnius-var-es-katedralis-ter

A katedrálisban tartották Vytauastól II. Zsigmond Ágostig (1401-1529) valamennyi litván nagyfejedelem “koronázását”.
vilnius-p1630089-szent-kazmer-tornyaA fejedelmi főfedő az a jellegzetes sapka, amit már a korábban közölt Vytautas képen megismerhettünk, de Vilniusban járva, mindig előbukkanó, legfeltünőbb ábrázolását a Szent Kázmér templom csúcsán láthatjuk.

Ugyanitt lelt végső nyugalomra számos kiemelkedő litván személyiség, nemes, és püspök valamint itt temettek el 3 királyi személyt is: Jagelló Sándort, Zsigmond Ágost 2 első feleségét Habsburg Erzsébetet és Barbara Radziwiłłt, de a Jagelló dinasztiát kihalása után követő svéd Vasa házi IV. Władysław urnába helyezett szívét is.

Az alábbi, ifj. Lucas Cranachtól származó mini portrékon néhányukat beazonosíthatunk.

jagellok-oreg-zsigmondtol-ifj-lucas-cranach-abrazolasaban

S most jutottunk csak el a katedrális ma is látható, klasszicista formájához.
1769-ben ugyanis egy nagy vihar ledöntötte a barokk főhomlokzat egyik tornyát, nagy károkat okozva a főhajóban is.

vilnius-img_1767-fotozsuzsivilnius-p1630142-gucevicius-irgalmasok-elottAz újjáépítéssel a püspök a kor legnevesebb vilniusi mesterét  Stuoka-Gucevičiust bízza meg. Az építész keze nyomát őrzi még Vilniusban számos nemesi palota mellett a régi Városháza épülete, vagy a mai Elnöki palota korábbi verziója.

Az új érseki székesegyház 15 évi munkával, 1801-re  készült el.
A főhomlokzat a klasszicista stílus minden jegyét magán viseli.

A homlokzat timpanonja Noé menekülés után bemutatott áldozatát képezi le. A timpanon fölötti 3 alak: Szent Heléna, Szent Kázmér és Szent Szaniszló. A rokokó szobrok a külső falfülkékben szenteket, apostolokat, illtve litván nagyfejedelmeket ábrázolnak.

A klasszikus székesegyháznak nem volt soha tornya. A harangtornyot az épület mellett, különállóan alakították ki. Ez eredetileg a külső várfal védő tornyát alkotta, erre utalnak az alsó, kerek részén látható lőrések. Eredeti alapja ma már 1,2 méterre besüllyedt a talajba (kicsit ferdül is), s a ráépített nyolcszögletű részébe először 1522-ben helyeztek harangot. (Valószínüleg ez összefügg az ugyanebben az évben a katedrális mellett kialakított egyházi iskolával- ami feltehetőleg a legelső litván iskola is volt egyben.) A tornyot a 17. században látták el órával, amelyhez szerelőjének 92 lépcsőfok megmászásával lehetett feljutni. Különlegessége, hogy nincs percmutatója, ezért a harang minden negyedórában megkondul. A sisakot 1897-ben kapta, s így magassága 52 m –  kereszttel együtt 57 méter.

(Miután a székesegyház 1922. évben bazilika rangot kapott, kapuja ez évben mint Szent kapu is működik, neve pedig különös egybeesés folytán az Irgalmasság kapuja, miként I. Ferenc pápa ezt az évet éppen az Irgalmasság évének ajánlotta.)

vilnius-img_1855-fotozsuzsi

A Szent Szaniszló (lengyel vértanú püspök) és Szent László titulusát viselő székesegyház belülről megtartotta a 15. századi gótikus, háromhajós teremtemplom ismertető jegyeit is.

A védőszent, Szent László pedig nem más, mint a mi magyar királyunk, akinek pártfogását II.Ulászló megkeresztelésekor kérte. II. Ulászló tiszteletét 1412-ben Szent László nagyváradi sírjához vezetett zarándoklaton is lerótta, amely során a Debrecen – Nagyvárad közötti szakaszt gyalogosan tette meg. A székesegyházban kezdetektől fogva van Szt. László kápolna, melynek oltárán ma újra látható a lovagkirály szobra.

A székesegyházat ugyanis, mint annyi más templomot 1950-ben Sztálin rendeletére bezárták. A templomoknak azután új funkciókat adva az 50-es évek közepén újra kinyitják. A székesegyház ily módon volt autószerelő műhely, képtár és koncertterem is. A katolikus egyház 1989-ben kapta vissza a templomot, mely újraszentelése után ismételten Litvánia első számú katolikus szentélye.

A Szent László kápolnában 2015 -ig a torinói lepel másolata, karácsonykor és húsvétkor a bethlehemi jászol illetve a szent sír díszlete volt kiállítva, miközben az oltár és Szent László szobrát lepel takarta. Az eredeti állapotok életre keltéséhez nagy lökést adott a közelmúlt években Sólyom László (2006) köztársasági elnök illetve Erdő Péter (2013) bíboros itteni látogatása, ám ebben mégis oroszlán része a háttérben folyamatosan dolgozó kicsiny lelkes csapatnak, köztük a mi túránkat is vezető Kuzmányi Istvánnak volt. Enélkül nem is kerülhetett volna sor az ezév júliusában itt megtartott első magyar nyelvű szentmisére, melyet Tál Zoltán plébános atya celebrált keszthelyi plébániája zarándokcsoportja jelenlétében.

Amig nekünk magyaroknak nem csekély büszkeséget jelent ennek a kápolnának a megléte itt, a bejárat bal oldalán rögtön az első helyen, mégis, a székesegyház ékszerdobozát, a szentélyben kialakított főoltártól jobbra található, jeles olasz mesterek közreműködésével 1636 – ra elkészült, barokk Szent Kázmér kápolna jelenti.

vilnius-img_1827-szt-kazmer-kapolna-fotozsuzsi

Kázmér herceg 1458. március 5-én született a krakkói várban, IV. Kázmér lengyel király és Habsburg Erzsébet (aki I. Albert magyar király lánya volt) harmadik gyermekeként. Kíváló nevelést kapott, s a leírások szerint átfogó műveltségű, érzékeny ifjúvá cseperedett. Szülei azonban hamar szerették volna bevonni az államügyekbe, s mivel anyai ágon igényt tartottak a magyar koronára, 13 évesen, 1471-ben elindítják annak megszerzésére Mátyás királlyal szemben. A kaland azonban balul ütött ki, s a történtek mély benyomást tettek Kázmérra; megfogadta, hogy többé nem ragad fegyvert keresztény ország ellen.
A királyi cím megszerzésének sikertelenségét Kázmér isteni jelként értelmezte, és végleg lemondva a földi hatalom gyakorlásáról, életét még tudatosabban Istennek szentelte, és szüzességi fogadalmat tett.
Kázmér élete nagy részét innentől Vilniusban töltötte. Számos forrás megemlékezik arról, hogy napjait az Istennel való bensőséges kapcsolat töltötte ki.
“Gyakrabban lehetett a templomban találni, mint a palotában, gondolataiba mélyedve, imádkozva, mintha nem is tudná, hol van. Éjszaka kiugrott ágyából és a templomba futott, ha pedig zárva találta, a kapuban borult le Isten előtt; ezért az őrök gyakran találták őt a templomkapu előtt arccal a földre borulva. Nagyon szeretett a Boldogságos Szűz életéről és dicsőségéről elmélkedni, forró áhítatában latin énekeket vagy verseket szerzett a tiszteletére, és ilyen bölcs égi filozófiával üdítette szívét… Délceg termete és királyi arca volt, de gyönge egészsége.” (Venclova)
Tuberkolózissal küszködve, huszonhat évesen hunyt el 1484. március 4-én, s Vilniusi székesegyházban helyezték örök nyugalomra.
Halála után rövidesen – különösen a vilniusi keresztények – szentként kezdték tisztelni, s már az V. lateráni zsinat idején (1512– 1517) kérték kanonizálását, amelyet 1521-ben el is értek. (Halál után még 40 év sem telt el! De alig 130 éve annak is, hogy a nagyapa, Jogaila felveszi a kereszténységet.) A szentté avatását igazoló bulla azonban nem jutott el Lengyelországba, elpusztult a kor zűrzavaraiban.
III. Vasa Zsigmond király újra kérte Kázmér kanonizációját, és 1602-ben VIII. Kelemen pápától új okiratot kapott, mely X. Leó korábbi iratára hivatkozván veszi fel a szentek sorába.

szt-kazmer-kapolna-2

Szent Kázmér, Litvánia védőszentjének díszes sírhelyét képező kápolna oltára felett látható a Szent ezüst szarkofágja, augsburgi mesterek munkája. A szarkofág mögötti hófehér domborműről Mária, karján a kisdeddel és angyalok sorával mosolyognak le rá.

vilnius-img_1709-veronka

A kápolna legöregebb és legértékesebb része az ezüstlemezzel bevont Szent Kázmért ábrázoló kegykép, az oltár közepén. A képen ábrázolt Szent Kázmérnak a tisztaságot ábrázoló liliomot tartó keze kétszer jelenik meg. Ennek történeteként az maradt fenn, hogy a kép festésekor megváltoztatták a liliomot tartó kéz helyzetét, ám azt hiába festették le időről-időre fedő rétegekkel, a kéz ismételten újra megjelent a képen. Hamar elterjedt hát a kép csodatevő erejébe vetett hit.

A kápolna falait burkoló fekete és vörös márványt Svédországból szállították, a nyolc falfülkében Jagelló és Vasa ági lengyel királyok és litván nagyfejedelmek ezüsttel bevont szobrai állnak. A különleges szószék kehely alakú, amelyet egy sas (lengyel címerállat) tart a hátán. A kupola stukkóit, sok-sok jelképükkel, ugyanazok a művészek alkották, akik a leglenyügözőbb vilniusi templombelsőn, a Szent Péter és Pál templomban munkálkodtak.

A Katedrális teret a középkorban elfoglaló alsó vár világi épületei között a legjelentősebb a Fejedelmi és királyi palota volt, amely a székesegyház keleti falához támaszkodott, s a fejedelmek átjutását a misére, fedett összekötő átjáróval is biztosította.

Az eredeti épületből gyakorlatilag nem maradt fenn semmi, s 1987. évben, a litván függetlenségi mozgalom kezdetekor merült fel annak újjáépítésének az ötlete. Miután a Független Litván Parlament megszavazza, 2002-től megkezdődnek a munkálatok, archeológiai feltárások, átfogó stílus és kortanulmányok, illetve európai beszerző kőrútak a berendezési tárgyak megvételének céljával.  Ezek a folyamatok még nem fejeződtek be, de részleges használattal 2013. július 6.-án megnyitják az épületet a közönség előtt, s színhelye volt már (EU-s ) reprezentációs eseményeknek is.

1989-evi-terepmunkak

vilnius-fejedelmi-es-kiralyi-palota-img_1857-fotozsuzsi

A buzgó hazafiaknak nem sok dokumentum áll rendelkezésére, inkább csak feltételezésekre és találgatásokra tudnak hagyatkozni, az alábbiak szerint összefogható történelmi terepen:

A városalapítás körüli kezdeti időkben az elsődleges fejedelmi rezidencia a felső várban volt, majd az 1418. évi nagy tűz után Vytautas az alsó várat is újra építi, s az őt követő uralkodók folyamatosan bővítgetik azt.

jagello_haz_csaladfaTörténészek és archeológusok úgy ítélik meg, hogy a 15. század végén, a középkori alsó várat Jagelló Sándor (Szent Kázmér testvére) kezdi átalakítani egy reprezentatív palotává, késő gótikus stílusban. Egy újabb tűz azonban ezt is megrongálja, s legközelebb a reneszánsz – és olasz rokoni kötelékek (Bona Sforza) hatására – s ugyancsak olasz építészek igénybe vételével, éled újra az építkezési kedv. Zsigmond Ágost szülei mellett saját lakrészt alakított ki, ám nem biztos, hogy ifjú feleségei élvezték a túl közeli, s hatalmaskodó anyós, Bona Sforza életükbe avatkozó praktikáit. (Sokak feltételezése szerint ő segíthetett be fia első 2 feleségének halálába, méregkeverő hagyományaival.)

zsigmond-agost-faliszonyeg-lo-as-litvania-cimereivel1550-1560

Ez az időszak jelenti a Palota fénykorát, sokak beszámolója szerint az akkori Európa legfényűzőbb kastélyának számított. Bizonyos, hogy a Krakkói királyi vártól sem lehetett pompában lemaradni, s a kortárs vatikáni követ szerint gazdagsága nagyobb volt, mint a Vatikánnak.  Híre volt nagy könyvtárának, hatalmas gobelein gyűjteményének, szinházi és zenei előadásainak. Ekkor élt itt a magyar lantvirtuóz, Bakfart Bálint is, mint a fejedelem udvari zenésze. (Litván felesége volt: Katarina Narbutowa)

Kiemelkedő ceremónia színhelyéül is szolgált a palota. Zsigmond Ágost testvére, Jagelló Katalin itt kötött házasságot I. Gusztáv svéd király fiával, a lendő III. (Vasa) Jánossal, akik Báthory halálát követően a Jagelló dinasztia örökébe léptek.

lithuanian_royal_palace-1832-festmeny

A palotát a Jagellókat követő Vasa dinasztia (a ház szimbóluma a búzakalász, svédül vasa – nevük innen ered) tagjai is ápolták, új, elsősorban barokk fényt adtak neki.

Aztán a palota virágzása 1655. évvel, az orosz invázióval lezárult. A palotát kifosztották és lerombolták. A lengyel uralkodók visszatértével nem volt már alkalmas rezidenciának, s elhanyagolt állapotát 1785-1786. években a kor festője, Franciszek Smuglewicz örökítette meg néhány skiccel, szénrajzzal. (A Katedrálisban az ő kezéből származik az oltárkép, a főhajó apostolai és ugyanitt több bibliai jelenet is.)

franciszek-smuglewicz-rajzok

1799 – 1801. évben aztán a cári uralom megadta ennnek is a kegyelemdöfést, még a falakat is elhordták.  A 19. század második felében a terepet planírozzák s parkosítják.

kiallitas-a-palota-lleleteibol

A 20 évet átívelő régészeti feltárások végül minegy 300 ezer leletet hoztak a napvilágra.
A legnagyobb rész építészeti anyagokból -kő, kerámia, fémtárgyak- áll, s döntően Öreg Zsigmond és Zsigmond Ágost korából, illetve a Vasáktól származik. Ezek részben kiállítási vitrinekbe kerülnek az újonnan felépített palotában, másrészt rekonstrukció után egyéb beszerzett értéktárgyak felhasználásával korhű termeket alakítanak ki az épületben.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Innen a térről már csak egy ujjáépített emlékműre szeretném ráirányítani a figyelmet, éspedig a Három Kereszt fehér vasbeton emlékművére, amit a szovjet rezsim rombolt le, ám ismét felállították. Az emlékmű a litvánok megkeresztelésének és a politikai ellenállás szimbóluma lett. A legenda szerint Algirdas fejedelem idején hét ferences szerzetes érkezett hittéríteni a pogányok közé, azonban a helyiek nem fogadták őket jó szívvel és megölték őket. Hármat közülük itt, az emlékmű helyén keresztre feszítettek.

Máshol meg azt olvastam, hogy az első hittérítő vértanú Vilnius vidékén Szent Adalbert volt, aki azonos volt a mi Szent István királyunk nevelőjével.

Kategória: építészet, Litvánia, Művészet, Történelem, Vallás | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Vilnius, Pilies gatvé – (Baltikum 8)

vilnius-p1620889-pilies-gatve

Ha elmegyek a Pilies utcán a kávézóba a macskámmal, mérges leszek, hogy a felszolgáló úgy néz az állatra… mint egy állatra, rám pedig ferde szemmel.

/ Giedra Radvilavičiūtė – Ma éjjel a falnál alszom /

vilnius-p1620894-pilies-gatve

vilnius-p1620893-a-pilies-gatve

A Pilies gatvé, vagy másként Vár utca a Katedrális tértől indul az egyetem irányába, hogy a kiszélesedő szakaszán, a Didžioji utcában folytatódva belefusson a Hajnal kapuba (Aušros Vartai, Ostra Brama), az egykori városfal egyetlen fennmaradt kapujába.

A Pilies gatvé az óváros legöregebb utcája, a középkori város fő ütőere volt. Ma sétáló utca, éttermekkel, ajándék boltokkal, múzeumokkal, patinás épületekkel.

vilnius-p1620887-pilies-gatve-a

vilnius-p1620891-pilies-gatve

Kategória: építészet, Baltikum, Irodalom, Litvánia, Városnézés | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Vilnius legendái – (Baltikum 7)

Vilniusról nagyon nehezen fogok tudni írni. Van róla 1100 kép a mappámban, s mégtöbb a fejemben, s azóta, hogy ott jártam, megszaporodtak az információk is a hozzáolvasott irodalomból. Mégis… A képek nem olvadtak össze bennem, nem látom egyben a várost, sosem néztem le rá. Az “ezer ” templomtornya nálam nem állt össze egy panorámává, de minden lépésnél az utcák között ki- és felbukkant egy-egy újabb élmény. S ettől persze közelibb is, s talán élettel telibb.
Leginkább még ez, az interneten talált, már EURO-val leváltott egykori pénzén, a litason ábrázolt motívum, ami a nálam is rezonáló legnagyobb kivágás a litván fővárosról.

litas-scan0117

Innen ki is indulhatnánk, hiszen ez egyben a városnak is a szíve, a Katedrális tér.

vilnius_folyokHiszen a monda is ide kapcsolódik, mely szerint, Gediminas a Neris folyó és a Vilnia patak torkolatához vadászni ment, s mikor estére fáradtan nyugovóra tért, álmot látott. Álmában egy vasfarkas, hatalmas hangon – mintha száz farkas lenne belsejében – ordított. Reggel hívta is gyorsan a “látóként” tisztelt pogány papot, Lizdeikát, – az egyetlen, néven is szereplő pogány pap ebből a régmúlt időből – aki megfejtette az álom üzenetét: azon a helyen várost kell alapítani, amely erős, mint a vas, és híre messzire jut, mint a farkasüvöltés.

Így esett, hogy a domb tetejére, ahol álmában a farkast látta, várat építtetett, a szakrális helyen pedig, ahol megpihent, újjáépíttette a pogány szentélyt, amelyben szokásaik szerint áldozati tűz égett.

varhegy-es-nemzeti-muzeum

Sarokban a képen a Neris egy szeletkéje látható a Mindaugasról elnevezett híd lábával. Ennél még ma is vadregényesebb a kis Vilnia, melyet hívnak még Vilnelének és Villenkának is. (És úgy egyébként a szó jelentése hullámzó, hullámos )

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A város legmagasabb pontján (48 méter) álló torony a Gediminas torony, s a téren álló posztamensről maga Gediminas mutat le kardjával, kijelölve a felépítendő város helyét.

Meg is írja egy 1323-ban kelt levelében (itt történik Vilnius első említése) „in civitate nostra regia Vilna“ – fejedelmi városunkban, Vilnában.

Ahogy a képeket nézzük, a vár maradvány, még csak-csak. Noha az eredeti feltehetőleg még fából készült, de tudjuk, hogy ez a város is számtalanszor leégett a középkorban, s a várat is nyilván folyamatosan bővítették, erősítették.  S amint már Trakainál is láttuk, a litvánok elég rugalmasan kezelik a történelmi emlékeket. (= Ha elpusztult, felépítik újra.) A Katedrális tér burkolatában eltérő színű kövek jelzik az egykori alsó várfal nyomvonalát.

Ám a klasszicista székesegyház és Gediminas (1275-1341) között évszázadoknak kellett eltelnie.

S ez így van.

Még egy, a XVI.- XVII. századi, az OSZK gyűjteményében levő Vilniusi térképen megjelenő ábrázolás is igen más képet mutat a maihoz képest. Itt a vártemplomként (4.sz.) jelölt épület az alsó várfal felénk eső, tornyos bal szélső egysége.

(Venclovától meg tudjuk, hogy a Vilnia folyócskát, melynek volt egy kis mellékága is, csak később terelik a tér mögé, mai medrébe.)

vilnius-vilna-a-xvi-xvii-szazad-fordulojan-orszagos-szechenyi-konyvtar

Ahogy magam is idéztem, Gediminas pogány szentélyt emelt a minden valószínűség szerint elpusztult/ elpusztított Mindaugas féle keresztény székesegyház helyére, amely viszont úgyszintén – mint majdnem valamennyi keresztény templomuk – pogány áldozati, ill. szakrális hely fölé lett építve.
A 20. században egy véletlen folytán azonban sikerült a vélhetően 14. századi templom alapjait lenn a kriptákban megtalálni, néhány itt eltemetett király és hitvese maradványaival együtt. A hagyomány úgy tartja, Mindaugast és feleségét is itt helyezték nyugalomra, erről azonban semmi dokumentálható lelet nincsen. Ugyanitt tárták fel Litvánia legrégibb falfestményét a 15. századból, mely Máriát Jézussal és Keresztelő Szent Jánossal ábrázolja.

katakomben_vilnius4

Ahogy erről már korábban szó volt, a litvánok Európában utolsónak tértek át a keresztény hitre. Habár Mindaugasnak volt rá egy kísérlete – amit ugyan egyes szomszédos fejedelemségek krónikái eleve csalárdnak ítéltek (mert titkon továbbra is régi isteneinek áldozott és elégette a halottak testét- írják), de nem szünt meg egycsapásra a pogány hitvilág. Főistenük Perkūnas, a menydörgés istene volt, de mitoszkutatók szerint lelket tulajdonítottak mindennek, ami felbukkant körülöttük: elsősorban a fákat és a tüzet imádták, de a folyókat, köveket, kígyókat, madarakat vagy a méheket is.

grand_coat_of_arms_of_vilnius-svgMég Vilnius címerében szereplő Szent Kristóf, aki a gyermek Jézust viszi át a folyón, is tulajdonképpen pogány gyökerekkel rendelkezik. Mondják, hogy  a megkeresztelkedés után egy korábbi legendabeli óriást funkcionáltak át, aki a monda szerint feleségével a hátán kelt át a gázlón. (A litván államnak viszont ma is megmaradt harcias pogány címere: egy feje fölé kardot emelő lovas vitéz.)

Felmutatott áldozataikat nem csak isteneiknek, vagy egyes szerződések megpecsételésére hozták, de pl. Gediminas temetési ceremóniáján élő emberek is égtek a halotti máglyán. Hamvait ezt követően a hagyomány szerint itt, a róla elnevezett domb oldalába helyezték.

vilnius-p1630726

S tulajdonképpen éppen a temetés módja volt az, ami a pogányok és a keresztények között a legélesebb választóvonalat képezte. A kor minden keresztény dokumentuma a halotthamvasztást rója fel a pogányok legfőbb bűnéül. A baltiaknál ez a szokás délkeletről, az 5.-6.századtól terjedt el, s húzódott északra. Csak a 10. századra ért fel a tengerpartig.
Az urnának igen gyakran lovaikat is (élve) mellétemették, de helyenként még évszázadokig párhuzamosan is létezett mindkettő temetési forma.
Halottaikhoz viszonyuk kettős volt: részben féltek tőlük, s hogy ne tudjanak visszajárni alkalmazták az égetést, ugyanakkor ételt raktak a halott otthonának gondolt sírra. A népi hitvilágban sok hagyomány tovább élt, s én szinte valamennyi azóta kézbe vett szépirodalmi műben találkoztam még nyomaival Mickiewicztől, Miloszon át, Kondrotasig.  Kondrotas : A kígyó pillantása című remek könyvében például egy igen bizarr szokást ír le, az 1863 körüli, ill. azt követő időszakra helyezve a cselekményt:
A nagypapa halálát minden rémség nélkül, a család körében a nyugodt felkészüléssel – a nagypapa hagyományokban gyökerező instrukciói mellett – várják, majd bonyolítják le szervesen eljutva a halotti torig. Amely torhoz a halott nagypapát szépen felöltöztetve az asztalfőre ültették, elé megrakott tányért s egy icce sört tettek, s az összehívott rokonság az asztalt körülülve fogyasztott, és emlékezett. Majd másnap a nagypapát egy nyitott koporsóba tették, s így folyt tovább a tor a temetésig.
A téma noha morbid, a leírás nagyon “természetesen” mondja el a történetet, amelyet semmiképpen nem az író fantáziája teremtett. Már a kilencedik században egy angol utazó leírja, hogy a litvánok halottaikat hamvasztatlanul hagyják feküdni rokonaik és barátaik társaságában egy hónapig, néha két hónapig is. A magasabb rangú embereket pedig akár fél évig is hagyják a házban a földön feküdni, miközben egész idő alatt isznak és mulatoznak egészen a hamvasztás napjáig. Máshol is találkozni hasonló leírásokkal, ahol a szokás kialakulását a természeti és időjárási viszonyokra vezetik vissza. “A mocsaras, árterületes vidékeken a tél olyan kemény, hogy még a szomszéd tanyák is elzáródnak egymástól, megközelíthetetlenné válnak. Ha aztán ilyenkor hal meg valaki, ott marad a házban, egészen tavaszig, míg a jég tova nem tűnik….A padmalyon mindenütt ott a koporsó készenlétben.”

litvan_lobogo

Ha már ide kanyarodtam, még egy kapcsolódó ismeretet osztok meg veletek, éspedig a poroszokról olvasottak alapján. Arra már szintén korábban utaltam, hogy a poroszok a nyugatbalti törzsek ágához tartoztak, akik elvándorolva a Visztuláig, eltüntek a történelemben (kiirtották, vagy beolvasztották őket), s csak a nevük élt tovább a területen lakó németekre ragadva.

A nevük valószínüleg földrajzi szófejtésből ered, azaz a lengyelek szemléletében a Visztulától keletre lévő terület megjelölése: Po-Rus = Oroszföld határáig. A porosz ugyan letelepült társadalomnak volt tekinthető, életében az állattartás – központi gazdasági jelentőséggel a lótartás – fontosabb szerepet játszott, mint a földművelés. Nos a poroszok a 9.-12. században erős törzsszövetséget alkottak, s katonai társadalmuk nem differenciálódott – jóformán kizárólag közszabadokból állt, akik közül nem emelkedett ki vezetői réteg. Ennek oka pedig az volt, hogy a vagyon nem öröklődött.

A temetést lóversennyel kötötték össze,  s az elhunyt ingóságait versenydíjak formájában osztották szét. Ugyanezzel magyarázható a területen talált sírjaik szegényessége.  A litvánoknál hasonló szokásként feljegyezték, hogy 1377-ben Algirdas nagyfejedelem halálakor 18 lovát is elhamvasztották vele együtt.

vilnius-p1620872-aa

Gediminas lányát, Aldonát 1325-ben feleségül adja III.(Nagy) Kázmér, későbbi lengyel királyhoz, megteremtve ezzel egy lengyel-litván szövetség alapjait. Természetesen lányának a házassághoz fel kellett venni a keresztséget, melyben az Anna nevet választja.

Anna királyné 1339-ben fiúutód nélkül váratlanul  elhunyt. Ekkor Nagy Kázmér hűséges szövetségesével, Károly Róbert magyar királlyal megálapodást köt, hogy amennyiben törvényes fiúgyermekek nélkül hal meg, akkor a koronát Károly Róbert vagy a fia örökli.  A Piast-dinasztia utolsó tagja a lengyel trónon, halálakor 1370-ben, valóban utód nélkül (5 lánya volt és 3 fia ágyasától) hal meg, s Nagy Lajos (Károly Róbert fia) követi a trónon. Miután biztosította a leányági örökösödést, a lengyel trónon – nem kevés huzavona után – 1384-ben Hedvig lánya követi, akit  lengyelül Jadwigaként ismernek. A magyar- lengyel perszonálunió Nagy Lajos halálával így megszünt, ugyanakkor egy új, a lengyel-litván perszonáluniónak nyitotta meg az utat, amikor a lengyel királyné Jadwiga és a litván nagyfejedelem Jogaila házasságot kötnek.

Ez az a pont, ahol Litvánia története gyökeres fordulatot vesz, s bekövetkezik az a megkésett esemény, amely az ország nyugati orientációját (és európai begyökereződését) biztosítja: a kereszténység felvétele.

Itt tulajdonképpen visszatérhetnék a Katedrális tér látványosságainak taglalásához, kezdve a székesegyház bemutatásával, a 2000-es években újonnan felépített fejedelmi és királyi palotáig, vagy a korábban a külső vár falát képező, különálló harang- és óratoronyig, amelynek elődje meglátásom szerint, a fenti OSZK-s térképen a folyóra néző, kiemelkedő, ott világító toronyként megnevezett építmény.

vilnius-p1620857

vilnius-img_1771-fotozsuzsi

vilnius-img_1804-fotozsuzsi

vilnius-img_1708-veronka

Mindazonáltal a kalandos fordulatokban mindenkor is bővelkedő történelem itt is olyan színesen szövődött, hogy nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy azt rövidítve bár, de le ne jegyezzem. (Akit ez fárasztana, azzal találozunk a következő bejegyzésnél, a lártványosságok felsorakoztatása kapcsán!)

Tehát, a litván – lengyel és sok esetben a magyar krónika összefonódása így esett:

Koronázásakor Hedvig mindössze tíz éves volt, s apja már csecsemő korában odaigérte, majd 4 évesen eljegyezte az akkor 6 éves Habsburg Vilmossal. A két gyermeket ezután együtt nevelték Bécsben. Az esküvő elhálására csak a megfelelő életkor betöltése után (fiúknál 14, lányoknál 12 év) kerülhetett volna sor.  Ez azonban rengeteg turbulencia mellett, végül nem következhetett be.

Miközben a lengyel főnemesek a Német Lovagrend erősödő támadásaival szemben egy litván szövetségben láttak megoldást, a litvánoknak – ugyancsak kapóra jött egy beházasodási lehetőség a lengyel uralkodó házba. Bár országuk mintegy hétszer nagyobb kiterjedésű volt mint a lengyeleké – a keleti határaikon erősödő moszkvai nagyfejedelemség veszélyt jelentett a soknemzetiségű litván birodalomra, melynek 9 millió lakosából 8 millió ortodox vallású keleti szláv volt.

litvan-nagyfejedelemseg-a-15-szazadban-tkp

Érzékletes példa a mai fogalmainktól igencsak eltérő térkép értelmezésére: Puskin drámájának, a Borisz Godunovnak egyik jelenete “egy kocsmában” “a litván határnál” játszódik. Még a mai szlavisztika hallgatók is ekkor a Vilniustól mintegy 30 km-re teszik fejükben a helyszínt. Valójában a 16. században játszódó cselekmény idejében az csupán száz kilométerre volt Moszkvától.

1381-ben, egy évvel azután, hogy Dmitrij moszkvai nagyfejedelem a Donnál szétverte a tatár kán seregeit, a pravoszláv metropolita a litvániai Kijevből Moszkvába tette át végleg székhelyét. Jogailában is felmerült ekkor a moszkvai szövetség gondolata, amelyhez célszerűnek látszott egy házasság Donszkoj Dmitrij lányával, miközben áttér a pravoszláv hitre.
Azt azonban Jogaila is érzékelte, hogy a a görögkeleti hit felvétele aligha szüntette volna meg a keresztes támadások ürügyét, hisz Róma a pravoszlávokat félig-meddig pogánynak tartotta. A nyugati és keleti kereszténység az egyházszakadást követően változó erősséggel, de szemben állt egymással. Míg a XIV. században gyakori volt a latin jellemzés: est Christianus, non Ruthenus – keresztény, nem orosz. Igaz a másik oldal krónikáiban is gyakoriak a „pogány latinok”, „pogány németek” kitételek.

Lényeg – a lényeg, a lengyel és litván érdek egymásra talált, s 1385 januárjában tárgyalások kezdődtek az új lengyel királynő kiházasításáról, s annak feltételeiről. A Vilniusban járó követeket Jogaila derekasan meg is vendégeli, s még fürdőbe is elviszi őket. S mivel Jogaila testét bőven borította szörzet, a lengyel nagyurakban még az is felmerült, hogy tán farkasember (a barbár fogalma tág teret engedett ekkor még a fantáziának a fejekben). No persze mit nekik ez az apróság, a még szinte gyermek Hedvig iránt, aki a leírások szerint igen szép nővé lett (vörösesszőke haj, 175-180 cm körüli magasság, vékony csontok, arányos testalkat) -nem tápláltak különösebb empátiát. A tárgyalások eredményeként megszületik ugyanez év (1385) augusztusában a Krevói egyezmény, benne a litvánok megkeresztelésére vállalt kötelezettséggel.

Közben a Habsburgokat felkavarta a váratlan fordulat, s minden erővel szorgalmazták a fiatalok házasságának elhálását. Vilmos meg is jelenik Krakkóban a Wawel falai alatt, azonban kiűzik onnan, majd az országból is. Hedvig, miután a pápa érvényteleníti ezt a házasságát, frigyre lép 1386 február 18.-án a litván nagyfejedelemmel, aki 3 nappal korábban (rokonságával együtt) a waweli székesegyházban megkeresztelkedett. A keresztségben a Ladislaus (latin) – magyarul Ulászló nevet választja, amelyet a lengyel történetírás Władysław II. Jagiełłoként használ.

jadwiga-kiralyi-pecsetjeÍgy ő lett a Jagello dinasztia (mely Magyarországnak is 3 királyt adott) megalapítója, s ekként 1386–tól, haláláig 1434 -ig, Lengyelország királya (1399-ig feleségével, Hedviggel közösen társuralkodóként), illetve Litvánia nagyfejedelme.
Mint tudjuk 1392-től a hatalom gyakorlását Litvániában átengedi Vytautasnak. A Krevói egyezmény értelmében a két ország perszonáluniót képez, melynek ugyanaz az uralkodója, ám külön-külön kell megválasztani őket a lengyel királyi, illetve a litván nagyfejedelemi címre.

A litvánok megkeresztelésére vállalt kötelezettsége teljesítését 1387-ben, visszatérve Litvániába II. Ulászló meg is kezdi.  Ebben nagy segítségére van felesége, Hedvig – Jadwiga. Míg a nagyfejedelem által levezényelt keresztség felvételek messze nem a megtérés, a vallásos meggyőződés alapján, de tömegesen zajlanak – addig Hedvig igen nagy humánummal, s bölcsen folyik bele, s veszi át fokozatosan ezt a feladatot, elnyerve a nép szeretetét, s később tőlük ráruházott címét: Litvánia apostola.

Míg Jogaila – Ulászló pogány alattvalóit csoportosan hajtotta a folyóhoz, s egy-egy csoportnak ugyanazt a katolikus nevet adta – Hedvig az üdvöt és a kegyelmet hangsúlyozta. A térítést póbálja úgy véghez vinni, hogy szemináriumot alapít litván papok képzésére először Krakkóban, majd Prágában – akik a népük nyelvén, ismerve annak adottságait, lelkületét, tudják köztük a hitet terjeszteni.
Mindkét országában sokat tett a katolikus kultúra megszilárdításáért, templomokat építtetett, szentkönyveket és liturgikus felszereléseket vásárolt. 1388-ban férjével együtt létrehozza a vilniusi litván püspökséget. Krakkóban bencés kolostort alapított, ahol az istentiszteletet a nép nyelvén tartották, illetve teológiai fakultással bővítette a krakkói egyetemet. A teológiai tanárok kötelességévé tette, hogy a nép számára is tartsanak előadásokat, hogy gondolataik a széles tömegekhez is eljussanak. Ő maga tiszta lelkű volt, imádságos életet élt. Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta betegeiket. Sokat próbálkozott a parasztság nyomorának enyhítésével.

Mindezekért lengyel népe minden idők legnagyobb királynőjeként tisztelte, s meg volt győződve közeli szentté avatásáról. Ebben annyira hittek, hogy amikor fiatalon, 26 évesen a szülésbe belehalt, testét nem a királyok kriptájába, hanem közvetlenül a Wawel főoltára alá temették, arra a rövid időre. Boldoggá avatási eljárásába már 1426-ban belekezdtek, ami azonban többször évszázadokra is megszakadt. Ennek ellenére a nép szívében elevenen élt Hedvig tisztelete és emlékezete, s mindenhol szentek társaságában, szentként ábrázolták. Végül II. János Pál pápa 1997. június 8-án avatta szentté Krakkóban.

jadwiga_andegawenska-szarkofagja-a-wawel-szekesegyhazban-krakkoban

Kategória: építészet, Baltikum, kultúrtörténet, Litvánia, Vallás, Városnézés | Címke: , , , , , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Hét hídon át

Előző bejegyzésemhez kapcsolódva egy olvasóm küldte el Váci Mihály versét, amellyel ím, már magyar kapcsolódást is találtunk a hét hídon át motívumhoz.

Váci Mihály – Haza, Hozzád, hét hídon át!

Haza, Hozzád, hét hídon át!
Sietni síró síneken!
Utánad, ezer út után!
Fergetegek, fordulatok
fogatagából csak Feléd!
Tévelygésekből Rád találni.
roskadásban Téged remélni,
törtetésekből törekedni,
törötten is törődni Véled!
Kötöttségekből szabadulva
ragaszkodni megkötözötten!
Terméketlen gondok után
termő gondodról gondoskodni!
Hitegetések hálójából
kivetődni a hit partjára!
Küzdelmek gólyalábairól
leszállni és melletted járni,
keserű szájjal kedveskedni,
ökleimet kinyitni ölben,
bujkálás után Hozzád bújni,
és örök-éber életünkből
életre ébredni, éledni!
Roskadásban Téged remélni!

Tévelygésekből Rád találni!
Forgatagok, fordulatok
fergetegéből csak Feléd!
Utánad ezer út után!
Sietni síró síneken
haza, Hozzád, hét hídon át.

Kinszki Imre- Köd , 1930 (Erzsébet híd)

Kategória: Irodalom | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Trakai vizivára – (Baltikum 6)

Hogy is volt hát ezzel a litván középkorral?

statue-of-king-mindaugas-in-vilnius-71738758, delfi.ltEljutottunk az első államalapítójukig, Mindaugas királyig, – aki az egyetlen, tényleges koronás királyuk volt, még ha rövid ideig is.

Noha általánosságban a litván történelem nagy részéről is elmondható, mivel nem volt írásbeliségük, hogy csak közvetett, harmadik felek krónikáiból lehet szálakat felkapni róluk, de ezáltal azok az információk minden esetben a krónikás szemszöge szerint színezett/esetleg torzított híradások. Aztán, amikor a 18.-19.század táján megpróbálják saját nemzeti tudatuk erősítéséül történelmüket felfedezni, ez is tág teret teremtett (a későbbiekben is) a hiányokat mesterségesen kipótló (sokszor abszurd) elméleteknek avagy legendáknak. Így tehát részben minden adat, minél messzebbre nyúlik vissza az időben, annál bizonytalanabb, illetve hiányos. A múltba visszanyúló történetek ezért sokszor arról is szólnak, hogy szeretnék magukat látni, elképzelni.

Kernavé UNESCO archeológiai területMindaugas megkeresztelése ezen feltételezések szerint Kernavéban, az első fővárosnak tekinthető városukban volt. Kernavé 35 km-re északnyugatra található Vilniustól a Neris folyó partján, s az ott egykor mesterségesen összehordott 5 dombot alkotó földhányás ma archeológiai feltárások színhelye, mely egyben örökségvédelmi terület is (UNESCO 2004).

Mindaugas, valószínűleg rendelkezett mindazokkal a ma barbárnak tekintett vonásokkal, ami akkoriban biztosította hatalmát: gyilkolt, rabolt, ravaszkodott, megvesztegetett, gyermekei házasításával rokoni kapcsolatokat épített, adományozott, hódított- mikor mit kellett. Kiirtotta versenytársait, köztük sok rokonát is, s latin nyelven írt történetben fennmaradt, hogy felesége temetésére érkezett nővérével “szégyentelen szándékai voltak”, amit be is teljesített. Vannak olyan nézetek is, hogy ezzel váltotta ki halálát, hiszen az érintett és szövetkezett törzsfők/ fejedelmek bosszúból, két fiával együtt meggyilkolták (1263).  Valószínűbb azonban, hogy ez, ha szerepet is játszott, inkább csak ürügy volt, míg a kiterjedt hatalmi játszmák álltak inkább a háttérben.

Zűrzavaros idők következtek ezután, az újra pogányságot felvett népe ellen megszaporodtak a német lovagrend támadásai, s a Litván Fejedelemség jó félszázadra eltűnt a történelem lapjairól.

Trakai 6 image6

Kernavét ekkor, s még egy néhányszor felégették, ami miatt a fejedelemség székhelye átkerült Senieji (= Ó) Trakaiba.

Gediminas - medál részlet, készítők Kalinauskas, KalinauskaitéAmit nem sikerült Mindaugasnak véghezvinnie, azt az 1316-tól uralomra került Gediminas teljesítette.
Szokás is őt az “igazi” államalapítónak nevezni, mivel neki sikerült az egységes és erős nagyfejedelemséget létrehoznia, miközben nyugatról megakadályozta a keresztesek előrenyomulását, s a litván állam határait pedig folyamatos hódításokkal tolta egyre délebbre és keletebbre.

A 40 évesen fejedelemmé lett s utána 25 évig regnáló Gediminast Gogol a “nagy pogánynak” nevezve, ezt írta róla:

“Ez a vad politikus, aki írástudatlan volt és pogány istent imádott, az általa leigázott népek közül egyiknél sem változtatta meg a szokásokat és a régi kormányzási módot. Mindent úgy hagyott, ahogy korábban volt, megerősítette az összes privilégiumot, és a hatalmasoknak szigorúan megparancsolta, hogy tartsák tiszteletben az emberek jogait; még pusztítás sem jelezte sehol útját. A környező népek és a kor történelmi személyeinek teljes jelentéktelensége valahogy óriás mértékkel ruházza fel személyiségét.”

Dinasztia alapító volt, akinek uralkodóházából eredt Közép – Kelet Európa legnagyobb dinasztiája, a Jagelló-ház, mely unokájáról Jogailáról nyerte elnevezését.
Nevéhez fűződik Vilnius megalapítása, s számos intézkedésével az ország gazdaságát s stabilitását erősítette. Kézműveseket és kereskedőket telepített be, s noha maga pogány maradt, de dominikánus és ferences hittérítőket hívott az országba, s folyamatos tárgyalásban állt a Szentszékkel, az orosz Nowogródekben pedig pravoszláv püspökséget létesített. Udvarában megfordulnak a rigai és dorpáti (Tartu) püspök, a teuton lovagok nagymestere és a dán király is.

Ennek az uralkodónak kezdetben a székhelye Trakaiban volt.

Trakai, Vilniustól 27 km-re nyugatra fekszik, s különleges szépségét az  a mintegy 200 tóból álló tórendszer (ma történelmi és nemzeti park) adja, amely egyik félszigetén keletkezett az ősi Trakai település, a XIV. századi Litván Nagyfejedelemség politikai és államigazgatási közponja. Első említését a keresztes lovagok krónikáiban, 1377-ből találták.

Első várát a félszigeten Gediminas egyik (7 közül) fia Keştutis kezdi építeni, mely a környékbeli várakkal együtt erős védelmi rendszert képezett. Gediminas 1341. évi halála után gyermekei közül kettő emelkedik ki, akik egymás között a feladatokat megosztva vitték tovább az országot.
A Vilniusban székelő Algirdasé volt (az ő fia lesz Jogaila) a nagyfejedelmi cím és a déli-keleti hódítás ügye, míg a Trakaiban berendezkedő Keştutis, a tipikus katonaember, a keresztesek elleni harcot, Žemaitija védelmét vállalta magára. E harc méreteire jellemző, hogy 1345 és 1382 között a lovagok kereken száz ízben törtek be litván földre, amire negyven ellenhadjárat volt a válasz.

Trakai 3 image3Algirdas eközben a litvánok által közvetlenül, vagy közvetve uralt területet megduplázta, 1362-ben a ‘kék vizek csatájában’ megverte az Arany Horda haderejét, a birodalomhoz csatolta Kijevet, s 1368-ban és 1371-ben csapataival már Moszkva falait ostromolta.

Aukštaitija és ŽemaitijaÉs itt csak egy lábjegyzet erejéig: Litvánia a kezdetekben 2 fő egységre oszlott: Aukštaitijára és Žemaitijára, ahogy az itt élő népcsoportok akkor nevezték magukat (alföldi, ill. felföldi).
A megnevezés ugyanakkor csak viszonylagos, mivel éppenséggel a tájak nem feltétlenül fedik le domborzatilag a jelentésüket.
A történelem különböző korszakaiban viszont voltak olyan időszakok, amikor Litvánia megjelölés helyett e két szó egyikét, másikát használták.

Keştutis fia pedig a nagy jelzővel ellátott Vytautas volt, aki ebben a félszigeten felépült várban született 1350-ben. Amikor ez a vár kicsinek biznyult, azután kezdett Keştutis a szigetvár építésébe, melyet fia, a Nagy Vytautas fejez majd be.

Trakai két vára IMG_1953

A történelem folyamán mindkét vár elpusztult, azonban az 1960-as években kezdve, újra felépítették őket (hogy mennyire felelnek meg az eredetinek, az erősen kérdéses), de egy biztos, hogy ma Litvánia egyik legnagyobb turisztikai attrakciója a vizivár, amely egyedülálló a Baltikumban, illetve Északkelet-Európában.

Trakai P1630519

Mielőtt bejárnánk magunk is ezt a kis szépséget, még két népcsoportról kell említést tenni, akiket 1398-ban védelmi, katonai feladatok ellátására hívott be ide Nagy Vytautas.

karaiták

Az összesen betelepült 400 család egyik ága, a krími félszigetről érkezett karaiták, amely a világ egyik legkisebb népe: alig háromszázan vannak, s a tatárra hasonlító türk nyelvet beszélnek. Makacs kitartással védik nyelvüket és vallásukat, mely egészen egyedi. A karaiták “az egy Könyv embereinek” nevezik magukat, mert csak a Tórát – a mózesi törvénykönyveket – ismerik el, semmi utána keletkezett hitértelmezést, így a Talmudot sem. Zsidó vallásukat változatlanul gyakorolják a faluban álló imaházukban, a kenessában.  Hitük leginkább az Erdélyben megtalálható szombatistákéhoz hasonlítható. A valaha harcias  népből mára nagyrészt kertészek lettek, akik zöme itt, Trakaiban és környékén él.

Kedves megállapítást tesz róluk Venclova: “De több köztük az értelmiségi, mint általában. Három karaita a mai (2005) Litvánia diplomatája, egy karaita hölgy mellesleg Törökországban lett nagykövet, amelyek nyelvét különösebb tanulmányok nélkül is érti. Azt hiszem, sehol a világon nincs olyan nép, amelynek minden századik tagja diplomáciai szolgálatban állna.”

Trakai falujában, jellegzetes színes, három ablakkal az utcára néző házaik a róluk elnevezett Karaimu utcában sorakoznak.

karaita házak

A másik népcsoport a tatároké. Ők még valamivel többen, pár ezren maradtak fenn, s többnyire a Trakai körüli 12 faluban élnek. Ők nyelvüket már elfelejtették, áttértek a fehéroroszra, amely cirill betűs változatában még mindig olvassák a Koránt. A muszlim hitű tatároknak a muftijuk Vilniusban székel, s kis fa mecsetjeikről – tornyán a félholddal – észlelhetjük jelenlétüket.

Trakai egykori fontosságát mutatja, hogy 1409-ben magdeburgi városi jogokat kapott, s három lépcsős bírói testülete működött. A főnemesi családok is előszeretettel telepedtek ide, s a környékre. A nemesi családok képviselői gyakran kaptak vajdai rangot, s a XV – XVIII. század között Trakaiban 41 ilyen nevet jegyeztek fel.

Ugyancsak Vytautas telepítette be a bernardinus (ferences) szerzeteseket, nem véletlenül viseli a szigetvárat körülölelő egyik tó a nevüket, de a tatároké is ugyanígy megörökítésre került. A vizivár a Galvé tóban fekszik.

Trakai P1630532

A vár amint a makettról is leolvasható, áll egy külsővárból, és egy lakótornyos belső várból. A kettő között vizesárok és természetesen a felhúzható függőhíd. Az elővár udvarán, ahogy kell, kaloda, míg az oldalépületekben, ahol egykor a várvédők és raktárak voltak, ma a későbbi századok (18.- 19. sz) feudális udvarházainak hagyatékából bútor, porcelán, pipa-és vadászati gyűjtemény kiállítást lehet negtekinteni.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Mi figyelmünket természetesen először a belső, vagy fővárra fordítjuk. A belső udvart körülvevő épületszárnyakban részben kortörténeti kiállítást láthatunk sok utalással Nagy Vytautasra. Az egykori hálószobából a pincébe vezető lépcső a kincstárba fut, ahol a földből kifordított éremleleteket, illetve ezüst érmékkel ötvözött díszedényeket láthatunk, amelyek akár egy-egy vagyonos család leánya hozományát is gyarapíthatták. A másik szárnyon található reprezentatív lovagterem esküvők kedvelt mai színhelye.

Trakai ablakok

Trakai 7 image2

Ennyi vizuális élmény után, megpróbálkozom az ide illeszkedő utolsó történelmi bonyodalmakat még elővezetni.

Miután 1377-ben meghalt Algirdas, őt a trónon fia, Jogaila követte. Jogailára majd a későbbiekben még a lengyel – litvány viszony tárgyalásánál kitérek, itt most amire fókuszálnék, az a családon belüli viszályok kiéleződése és kifejlete lenne.
Jogaila trónralépését mind Keştutis, mind annak fia, Vytautas is támogatta. Mégis később közöttük hatalmi harc tört ki, melynek során 1382-ben Jogaila meggyilkoltatta az akkor egy éve a nagyfejedelmi címet viselő Keştutist, s a fiának is csak női ruhát öltve sikerült megszöknie Kreva vára börtönéből.

Trakai 6 - Nagy Vytautas 1392-1430-festő Jonas Sidaravicius Jogaila a krevói egyezmény (1387) értelmében Jagello néven II. Władysław lengyel király és litván fejedelem lett. Ez a lengyel-litván perszonálunió kezdete, amely azonban az önálló litván államiság fokozatos elsorvadását fogja eredményezni. Miután végrehajtotta a litvánok megkeresztelését, 1392-től csak a lengyel királyság ügyeivel kívánt foglalkozni, s Litvániát hagyta unokafivérére.

Vytautas 1430 – ban bekövetkezett haláláig a Litván fejedelemséget hatalmasra növesztette. Területe ekkor érte el a l millió km²-nyi kiterjedést, s egész fejedelemsége idején törekedett megszabadulni  a lengyel függéstől. Ennek érdekében szövetkezik a mi Luxemburgi Zsigmondunkkal is, akitől kér és kap is királyi koronát.  Ez a korona azonban nem érkezik meg hozzá, mert közben értesül a dologról Jagelló, s a futárt koronástól elfogja, így a koronázás elmarad. Ezután nem sokkal az öreg, 80 éves Vytautas vadászás közben leesik lováról és meghal. (Halálát nem mindenki tartja véletlennek.) Népe számára azonban a litván függetlenségi törekvések egyik szimbólumává válik, s el is nyeri a Nagy Vytautas történelmi megnevezést.
A litvánok nagyjából úgy tekintenek Vytautasra, mint a franciák Napóleonra. Nevét még ma is sokszor adják gyermekeiknek, míg a Jogaila névvel hasonlóképpen nem találkozunk. (Sőt, -hiába szól mellette a történelmi szükségszerűség- meséli Venclova, hogy a litvánból lengyellé vált uralkodó számukra az áruló archetipusa, akit pl. a két világháború közötti időben, egy litván faluban lefolytatott szimbolikus perében, halálra ítéltek – mintegy 500 évvel Jogaila tényleges halála után.)

Trakai P1630580 fegyverekVytautas tettei között különös fénnyel ragyog a középkor egyik legnagyobb csatájában, a tannenbergi (grünwaldi) ütközetben 1410-ben aratott győzelme.
A lengyel-litván unió elsöprő győzelmet aratott itt a német lovagrend felett: a lovagrend hadereje megsemmisült (több, mint 10 ezer ember elesett, ugyanennyi fogságba került) s elesett a teljes vezérkar. Ezzel a lovagi állam véglegesen meggyengült.
Aki a csatáról részletesebben szeretne olvasni, megteheti itt.

A Trakai vár falain is többször találkoztunk a csatát ábrázoló alkotásokkal, köztük Jan Matejko Grünwaldi csata című festménye másolatával, melynek eredetije Varsó Nemzeti múzeumában található.

Trakai 6 Jan Matejko- Grünwaldi csata, másolat

Litvánokban ez a győzelem máig ható nyomokat hagyott, ugyanis az I. Világháború után a Kaunas-i kosárlabda klubcsapat felveszi a Žalgiris nevet, amely litvánul ennek a csatának a megnevezése. A litvánoknál mondhatni a nemzeti sportnak a kosárlabda számít, s nemzetközi szinten, Európa-bajnokságokon, kiemelkedő eredményeket érnek el a sportágban. Játékosaik rendszeresen kapnak “idegenlégiós” felkéréseket USA klubcsapatoktól, de kvalitásukat jelzi, hogy nemzeti csapataikban meg amerikai játékosok is szerepelnek.

Mivel feltehetően kevesen néznek be az elővár kiállítási termeibe, teszek ide egy kis válogatást az ott látható különleges darabokból:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Még egy meglepő szokásról mesél itt idegenvezetőnk. Ottlétünkkor is, de különösen nagy a forgalom hétvégén, esküvő fiatal párokkal. Litván szokás szerint a völegénynek az aráját nem küszöbön, de hét hidon kell átvinnie az ölében! S erre itt természetesen a hidak bőven adottak.

Trakai IMG_1942 FotóZsuzsi

Nekem pedig felrémlik, hogy talákoztam már ezzel a mondással, hogy 7 hídon kell átmenni, vagyis ez több nemzet képi kifejezésmódjában rögzült. Az egykori NDK Karát rockbandának volt a legsikeresebb dala az Über sieben Brücken mußt du gehn, amelyet átvett Peter Maffay is, de Chris de Burgh is angolra – Seven Bridges – átültetve. Ennek hangzik úgy a refrénje (németeseknek), ami keletkezésekor, 1978-ban természetesen igencsak szólt a szabadságvágyról:

Über sieben Brücken musst du gehn,
sieben dunkle Jahre überstehn,
siebenmal wirst du die Asche sein,
aber einmal auch der helle Schein.

Sajnos az eredeti felvétel nem található meg a YouTube-on, de azóta is számos alkalommal feldolgozták, elénekelték – többek között a Német Egység 25. évfordulójának is ez volt a vezetődala – egykori, minden értelemben megváltozott előadói a dalt:

Kategória: Baltikum, Litvánia, Történelem, Természet | Címke: , , | Megjegyzés hozzáfűzése

Litván tájképhez kiegészítés

Vagyis inkább szolgálati közlemény: Visszajelzésből megtudtam, hogy a becsatolt első videó- ami miatt visszatartottam napokig az egész bejegyzést,  nem nyílt meg, ezért újra töltöttem, s remélhetőleg ideig-óráig elérhető lesz!

Elnézést mindenkitől aki hiába próbálkozott! (De talán most…)

Kategória: egyéb | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése