Budapesti mozaik – Városliget, Hősök tere

Városligeti hangulatok címmel írt, “témazárónak” szánt bejegyzésem inspirációjára ajándékot hozott nekem az e – posta. A Hősök tere Millenniumi emlékművéről készített fantasztikus fotóit bízta rám régi barátom, Kardos Róbert és én csak egyféleképp tudtam reagálni, ezt blogom olvasóinak is látnia kell!

Lenyűgözőek ugye?  Ezt így ritkán látjuk.

Ezek után én is megcsináltam házi feladatomat, hogy hozzájáruljak a bejegyzéshez egy kis lexikával, illetve keletkezés történettel. Amelyhez már itt-ott kis morzsákat olvashattunk korábban is, hiszen budapesti mozaikunk folyamatosan épül! Mire gondoljunk:
a nemzeti hősök emlékcsarnokának, Pantheonjának többször felvetett ötletére, vagy a Budapest szépítésének, szobrokkal történő díszítésének erősödő igényére – illetve az ezredéves kiállítás nagy formátumú építkezéseire.

A milleniumi ünnepségek előkészületei, a polgárság öntudatra ébredésének, nemzeti történelme iránti fokozott érdeklődését kifejezik a korszak képzőművészeti alkotásai,
a köztéri szobrok szaporodó száma és jelentősége.

Míg korábban ezek kizárólag mecénások támogatásával, illetve társadalmi buzgalomból és közadakozásból születtek, a XIX. század végén lép be az állam – először a király,
Ferenc József személyében, aki 10 szobrot adományoz a városnak, majd – a székesfőváros, az általa működtetett ilyen feladatokkal is ellátott bizottságai útján, az emlékmű- és szoborállításokba.

Így az elsők között vetődött fel, a honfoglalás ezredéves évfordulójának hatalmas emlékműben való megörökítése, már az 1881. évi közgyűlésen. Ekkor tárgyalt ötletek:
a Hármashatárhegyen építendő Árpád-emlékmű, vagy az épp elkészült Várbazár boltfülkéinek helyében egy történelmi arcképcsarnok kialakítása.

Az 1876-ban átadott Sugárút, mely 1885-ben nyerte el az Andrássy út nevet, eleinte Zsigmondy “fúrházába”, majd az ideiglenes artézi kútba torkollván, ugyancsak folyamatosan foglalkoztatta a városatyákat, mivel ez a hely a városkép meghatározása szempontjából nagy jelentőséggel bírt. Ugyanazon a bizonyos 1881. évi közgyűlésen halványan felvetődött itt egy diadalív építésének a gondolata is, majd a névadó után azon nagyméretű Andrássy szobornak ide állítása – ami később a Parlament déli oldalába, azután a ledöntött Sztálin szobor építéséhez beolvasztásra került. (Újraállítása, csakúgy, mint az Ezredéves emlékmű eltávolított Habsburg szobrainak, ismét napirenden van.)

A kor, a nagyméretű emlékmű állítások kora, szerte Európában. A szobor méreteivel is kifejezni kívánták a megmintázott személy értékének, illetve az iránta való kegyeletnek is
a mélységét. Ekkor készül Bécsben az óriás Mária Terézia szobor, Rómában a
Viktor Emánuel emlékmű, vagy Berlinben I. Vilmos császár szobra. Itthon már
Schulek Frigyes dolgozik a Szent István szobron a Halászbástya mellé, Czigler Győző a Citadella helyére tervezett hatalmas Nemzeti “Walhallára” nyer pályázatot – melyet majd pénzhiány miatt ejtenek.

Az Andrássy út torkolatába egyelőre az Ybl Miklós tervezte Gloriettet állítják 1884-ben, amely azonban nem csak az artézi kút forrását, de egyben az átjárást is lezárja a Városliget irányába.

A Millenniumi előkészületek során aztán egyértelművé válik, hogy a Gloriette az eltervezett építkezéseknél útban van, és el kell távolítani.

1894. év februárjában a képviselőház bizottsági ülésén széles keretek között tárgyalták az Ezredéves Emlék megvalósítását. Nagy jelentőséggel bírt továbbá, hogy az Ezredéves emlékmű készítésének feladatát a magyar állam törvénybe iktatta, és maga gondoskodott a költségek fedezetéről. A feladat sem volt mindennapi, hiszen a nemzeti dicsőség megörökítését kívánta a nép elé állítani, s
a múlt fényes napjait itt örökítette meg először szobrász vésője.

A terv elkészítésével Zala György szobrászművészt és Schickedanz Albert műépítészt bízták meg. (Gyakorlatilag Wekerle Sándor miniszterelnök jelölte ki a kivitelezőket, mindenféle pályázat mellőzésével, ami a kor érintett szereplői – építészek, szobrászok, műértők – között nagy felháborodást is váltott ki.) Mint ahogy ugyancsak Schickedanz Albert kapott megbízást a tér másik két meghatározó elemének, a Műcsarnoknak (1896.) és a Szépművészeti Múzeumnak (1906.) a megtervezésére, utóbbiakat Herzog Fülöp Ferenccel közösen.

Schickedanz félköríves oszlopcsarnokot tervezett (85 méter széles, 25 m mély, magassága 13 m), benne a magyar történelem 7–7 neves személyiségének bronzszobrával, míg a nyitott szoborfülkék kőlábazatán elhelyezett domborművek az adott személyiség korára vagy tevékenységére jellemző történelmi jelenetet ábrázolják. Az oszlopsorok sarokpilléreit allegorikus szobrok zárják. A bronzszobrok zöme, az eredeti domborművek pedig teljességgel Zala György munkái.

Kis irodalmi aláfestés Cs. Szabó László író, esszéíró idevágó szép, mélyenszántó gondolataival:

“A domborművek csupa királyhoz illő, példás cselekedetről szólnak. Tizennégy nagy király tettei között könnyű volt válogatni. Mégis jobban esne, ha a királyok lábai alatt a domborművek – mint egy történelmi lélekelemzés – felfedték volna a változatlan országot, amely fölött változó arcuk tündökölt. A névtelen nép, mely földet, követ talicskázott a középkori székesegyházhoz, a félreeső részeken kőből kifaragva a templomra került. Vért, verejtéket vakoltak a roppant épületbe s a pallér közös művükre csempészte munkában megszépült otromba alakjukat.
A törvénytudók ezt a morzsát se hullatták el a magyar nép emlékének. A Szentföldre készülő Endre alatt inkább a jobbágyok vállára illene a kereszt, Mátyás lábainál olasz építészek helyére a szegény favágó, akivel igazságot tett
s Teréziát a lelkes pozsonyi urak helyett jobban dícsérnék az úrbéres jobbágyok. Ezer év vonul a királyok alatt: magyar pórnép, ölében a földesuri járandósággal, székely harisnyások, akik könyvnyomtatónak nevelték a fiukat, szlovák jobbágyok Rákóczi áhítatos latinságán búzdulva, szász parasztok, a királynak adózva. Ezt a népet lefelejtették a műről. Urak szobra ez, urak csinálták a maguk képére. Az idő még így is megszépítette.”

Az építészeti forma előzményei Schickedanz korábbi pályázataiban többször is feltűnnek. 1870-ben Batthyány mauzóleum tervei, 1886. Liszt Ferenc emlékmű, 1889. Szabadságharc emlékmű tervein és az 1892. évi Andrássy Gyula lovasszobránál a félkör íves fal, illetve terasz, vagy a kolonnádok sorban megjelennek.

A két negyedkörív közötti távolságot 20 méterre tervezi, hogy a városligeti tavon átvezető, 1896-ra megépült,  első végleges hídra (tervezője: Zielinszky Szilárd) irányuló forgalmat ne akadályozza.

A két kolonnád között szerepelt terveiben egy diadalív szerű összekötés, melyet később elhagy, s a különálló negyedkörök gyújtópontjába már oszlopra helyezett szoboralakot képzel. Ebből a kompozícióból több változatot készít, közöttük van tömzsi oszlop óriási Hungáriával is, amíg kialakul a végső megoldás: a 36 méter magas oszlop, melynek tetején a csaknem 5 m magas Gábriel arkangyal, talapzatán pedig a honfoglaló vezérek lovasszobra áll, élükön Árpáddal. ( Balra – hátulról előre – Töhötöm, Ond, Kond; jobbra -hátulról előre – Tas, Huba, Előd.)

A terv az volt, hogy az emlékmű megépítését csak a Milleniumi kiállítás bezárása után, 1896. végén kezdik meg, mivel annak helyén éppen a kiállítás főbejárata kapott helyet.
A mű elkészítését előreláthatólag 5 évben határozták meg. Ténylegesen az emlékmű több évtizedig és több részletben készül – ennek egyik köztes állapotát láthatjuk a már egyszer bemutatott az 1896. évi Ezredéves kiállítás távlati képének előterében álló kolonnádjain:

A hatalmas szobrok elkészítéséhez a főváros a nyugati pályaudvar egyik raktárhelyiségét bocsátotta Zala György rendelkezésre, mivel ekkora műterem nem létezett a városban. Elsőként Gábor arkangyal és Árpád lovasszobrának megmintázására került sor, s hogy a munka gyorsabban haladjon Zala néhány szobrásztársát is bevonta a kivitelezésbe.

Gábriel arkangyal, amely István király álmának megmintázását jelenti, akinek a monda szerint, álmában megjelenve, kezében az apostoli kettős kereszttel, Gábriel elhozta a koronát. A szobor, elkészültének évében (1900.) megnyeri a párizsi világkiállítás nagydíját, ám felállítása körül itthon gondok voltak. 1900. áprilisában a sóskúti kőből épült, belsejében vasrudat tartalmazó 36 méteres oszlopot szél elleni nyomáspróbának vetik alá. Hatalmas hidraulikus nyomást alkalmaztak az oszlopra, melynek hatására két terméskőkorong megrepedt.

“Több szakértő véleménye szerint a próbanyomás akkora volt, hogy még a gránitsziklát is megrepesztette volna, s az ennek megfelelő szélhez képest még a Walpurgis éjszakáján dúló vihar is csak lágy fuvallat lehetett..” -idézi Liber Endre alpolgármester 1934. évi munkájában.

A vizsgálat eredménye az lett, hogy a sóskúti követ keményebb haraszti kővel cserélték ki, és 1901-ben az oszlopot újra megépítették.

A szobrok elkészültének időrendjét itt nem sorolnám fel, lényegében az utolsók 1927-ben Nagy Lajos király szobra, illetve 1928-ban és 1929-ben az Árpád mögött, a talapzat két oldalán felsorakozó vezérek voltak.

Az Ezredéves Emlékművet lényegében az előtte elhelyezett Nemzeti Hősök Országos Emlékkövével együtt 1929. május 26.-án (a Hősök emléknapján) avatták fel, amely után nevezték el a teret Hősök terének 1932-ben.

A Nemzeti Hősök emlékköve eredetileg egy hatalmas monolit, durván megmunkált mészkő sírfedőlapból állt, homlokfalán az 1914-1918 évszámmal, s a kő felső lapján stilizált kardmarkolatra emlékeztető kereszttel. Egy 1925. évben tett indítvány alapján párizsi mintára, egyben az ismeretlen katona szimbolikus sírját is megalkották benne, valamennyi, a hazáért életét áldozó magyar katona emlékére.

Az eredeti kő a második világháborúban megsérült, majd az új rend pártvezetése megsemmisítette. Helyére majd csak 1956-ban kerül egy új alkotás, amelyet 2000-2001-ben a Milleniumi emlékművel együtt teljes rekonstrukciónak vetették alá, s ezután újra avattak.
A Hősök emlékkövét az Országgyűlés 2001-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánította. Ekkor került az oldalára a “Hőseink emlékére” felirat.

Eredetileg intimebb, melegebb hangulatú volt a tér, hiszen ekkor még virágágyások  s szökőkutak díszítették, s csak az 1938. évi magyarországi Eucharisztikus Világkongresszus előtt rakják le a márvány díszkőburkolattal.

Ebből az időszakból az egyik kedvenc archív képem a mozgó gyóntatás intézménye a Hősök terén:

De térjünk vissza az eredeti fotókhoz, és történethez.

Az oszlopok közötti királyszobrok némelyike az idők folyamán eltávolításra, illetve kicserélésre került, a történelmi viharok és rendszer-változások kapcsán.

Az eredeti emlékműnél a baloldalon: Szent István (szobrász: Senyei Károly), Szent László (Telcs Ede), Könyves Kálmán (Füredi Richárd), II. Endre (Senyei Károly), IV.Béla (Köllő Miklós), Károly Róbert (Kiss György) és Nagy Lajos (Zala György) – a jobboldalon pedig Hunyadi János (Margó Ede), Mátyás (Zala György), I.Ferdinánd (Margó Ede), III. Károly (Telcs Ede), Mária Terézia (Zala György), II. Lipót (Füredi Richárd), I. Ferenc József (Zala György) szobrai állottak.

A már idézett Cs. Szabó László Budapesti miniatűrjeiben így emlékezik:

A baloldali oszlopcsarnok tetején egyik oldalt a Munka és Jólét allegóriája, a Gábriel oszlophoz közelebbi másik felén pedig a Háború megtestesítőjeként, a vágtató harci szekerében tajtékos lovait ostorozó alak szobra áll.

Szemben vele, a Béke nyugodtan léptető kocsija és a Tudás és Dicsőség szoborpárja állanak. Érdekes, hogy a Béke csoport lovai mintegy egyharmadukkal nagyobbak a Háború lovainál, így tudják kiegyensúlyozni optikailag azt a látszatot, mely távolról egyébként nagyobbnak mutatná az ágaskodó lovakat.

A szobrok nem öntvények, hanem bronzlemezből domborítással készültek, s belsejükben vasvázszerkezet biztosítja alaktartásukat. Készítésükkor azonban nem vették figyelembe, hogy a két fém találkozásánál elektrolitikus korrózió alakul ki, mely idővel szinte teljesen felemészti a bronzlemez anyagát, s ezért is vált halaszthatatlanná, az emlékmű 2000-2001. évi felújítása. Ennek során a vasvázat rozsdamentes acélszerkezetre cserélték ki, a megrongálódott bronzlemezt pedig helyileg javították, kipótolták, befoltozták.

A jobboldali kolonnád folytatásában a Hunyadiak:

A történelem viharaiban először a Tanácsköztársaság idején leemelik a Habsburg uralkodókat ábrázoló szobrokat, Ferenc József szobormását pedig össze is törik, amelyet aztán Zala újramintáz, immár a régi tábornoki egyenruha helyett, koronázási   díszöltönyben.

A két háború között azután a többi Habsburg uralkodót is visszahelyezik az eredeti helyére.
A II. világháborúban azonban teljesen elpusztul
II. Lipót, s megcsonkul Mária Terézia hazánkban található egyetlen egész alakos szobra és ismételten megsérül Ferenc József szobra.

A háború után a sérült emlékmű lebontása is szóba került, ám végül csak az új rendszernek elfogadhatatlan osztrák uralkodóház képviselőit cserélik le a magyar történelem pozitív szereplői, a függetlenségért indult mozgalmak vezetői állóképére. Így alakul ki az új névsor: Bocskai István és Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos.

A királyszobrok magassága 2,8 méter, tehát ekkora méretűnek kell lennie a helyettesítő alkotásoknak. Kapóra jön a még Ferenc József által ajánlott 10 szobor közül a Köröndön álló Bocskai és Bethlen szobor éppen azonos nagyságával. A többi szobrot újonnan állítják elő, de a régiekkel megegyező stílusban.

A domborműveknél a politikai ideológia változásaként egyetlen igazítás: lecserélik a Könyves Kálmán szobra alatti domborművet. Az eredetin a király Magyarországhoz csatolta Horvátországot és Dalmáciát, az újon ugyanő megtiltja a boszorkányégetést.
A hongyarapítás helyett a felvilágosodott gondolkodás sematizálódott történeti értékké.

A lecserélt szobrok a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának raktárába, majd onnan Sülysápra kerültek.
2002-ben az újraalkotott, előtte sérült Mária Terézia szobrot a Szépművészeti Múzeum aulájában helyezték el, 2011-ben pedig a Barokk év keretében a Gödöllői kastély kertjébe szállították. A többi szobornak is tervezik felújítása utáni újra felállítását valahol a Szépművészeti Múzeum előtt.