A főútvonalról egy kicsike kitérőt teszünk, a Jezsuita templom és a Lőcsei ház között lefutó utcán át, a Rákóczi emlékházig, az ún. Rodosto házig. Irányjelzőnk itt is egy templom,
a már korábban bemutatott református templom, a csillogó szélkakassal a tornyán.
A templom melletti épület, a Miklós börtön, Kassa mindmáig megmaradt legrégibb épülete, melyet két kora gótikus, 13. és 14. századi polgárházból alakítottak ki.
Eleinte fazekas műhelynek adott otthont, majd 1618-tól 1909-ig városi börtönként szolgált. Nevét II. Rákóczi Ferenc egyik kegyetlen hóhéráról kapta. Mert Kassa több mint 500 éven át rendelkezett pallós joggal, ami megkövetelte hóhér alkalmazását is, kinek lakóhelye a ház első emeletén volt.
Érdekes véletlen, hogy idei utazásaim során többször is beleütköztem e szakma “emlékeibe”: először Nürnbergben, a Henkersteg kapcsán – ott Meister Franz, Scharfrichter zu Nürnberg volt a város leghíresebb bakója, aztán Rothenburgban tudatosan nem kívántam belemerülni a hat emeletet kitöltő tárgyi dokumentumokba, de beleütköztem azokba mégis egy kisebb, a sárospataki börtönpanoptikum kiállítása kapcsán.
Rettenetes börtöne volt Kassának ez a mogorva ház már az 1600-as évek elejétől.
Aztán száz év múlva lépett itt hivatalba „Miklós mester”, a városi hóhér, akinek hamar híre szaladt egész Felső-Magyarországban. Ugyanis Miklós mester tényleg mestere volt
a szakmájának, és olyan kínvallatásokat tartott, hogy a szerencsétlenek üvöltése elhallatszott még a piactérig is. Kínzó szerszámainak tárháza kiállításra került
a múzeumban. Az építményben végzett ásatások kapcsán került napfényre az a földalatti folyosó, ami összeköti a börtönt, a Hóhér bástyával, melynek udvarán a köztörvényes bűnözőket szokták kivégezni. Innen is kapta a nevét. Irodalmi műben Jókai örökítette meg a régi kivégzési módszereket A kassai bíró c. novellájában – amit sajnos hiába kutattam, nem leltem eddig fel.
A börtön mellett futó keskeny utcácska az ún. mesterségek utcája, ahol kis kézműves üzletekben ma is autentikus termékeket, emléktárgyakat árulnak.
A református templom hátsó fala már a Hóhér bástya udvarára támaszkodik.
A bástya udvarán áll a Rodostói-ház, II. Rákóczi Ferenc házának egyik fele, melyet Rodostóból (a mai Tekirdagból) szállítottak Kassára.
Bár a tervek a Rodostó-ház építésére már régen készek voltak, maga az építkezés csak
1938 (az első bécsi döntés) után, 1942-ben kezdődött Lux Kálmán budapesti építész korábbi, 1908-ban készített tervei alapján. Rákóczi hamvaival együtt hozták el ugyanis Kassára 29 ládában a rodostói ház legszebb termének, az ebédlőnek a díszítését is.
Ezt az első világháború idején a Fő utca (Hlavna) egyik házának pincéjében rejtették el, majd meg is feledkeztek róluk, mígnem a ház pincéjében 1936-ban átalakításokat végeztek, s ekkor rábukkantak a ládákba csomagolt ebédlőre. A történelem, azonban ismét közbeszólt, s végül az eredeti gondolat megvalósítására, a Márvány tenger partján álló Rákóczi ház másolatának megépítésére csak 1991-ben került sor, s ekkor nyitották meg a nagyközönség előtt mint emlékházat.
A ház eredetijéről 1904-ben Rodostóba érkező Edvi Illés Aladár készített rajzot.
Rákóczi ebédlő palotája
A magyar kutatás a 19. században figyelt fel igazán Rodostó jelentőségére.
1862-ben látogatott Rodostóba Ipolyi Arnold történetíró, Henszlmann Imre művészettörténész és Kubinyi Ferenc régész. (Ugye lassan ezek is ismerős nevek!?) Rodostó a magyar tudat számára történeti jelentőségű hely, hiszen Rákóczi az általa vezetett szabadságharc leverése után itt érkezett emigrációja utolsó állomására, s a város neve a magyar emigráns lét szimbólumává is vált.
1717. október 10-én maroknyi hívével 25 napi utazás után szállt Rákóczi partra a török szultán, III. Ahmed meghívására Gallipoliban. Jókai – A magyar nemzet történetében adott találó leírása szerint :
” Francia király, muszka cár, lengyel király egyre hitegette a bujdosó fejedelmet: királyi szavakra nagy terveket épített, szelekre felhőket. Még egy uralkodó hátra volt, aki az ő nagy lelkét játéklabdául felhasználja: a török szultán.”
Abban bízott, hogy a török-osztrák háborúba kapcsolódván új lehetőséget kap a magyar függetlenség kivívására. Ismét Jókaival élve:
“De mire a gálya kikötött vele a Bosporusban, akkorra már a szultán hadseregét Nándorfehérvár alatt tönkreverte Savoyai Jenő és Pálffy János bán, s Rákóczy csak a békealkudozásra érkezett meg.
Azt meg is kötötte a két császár Passarovicban (1720-ban), s abban a törökök Rákóczyról éppen úgy megfeledkeztek, mint a franciák a magukéban.
Csak annyiban mégsem feledkeztek meg róla, hogy az osztrák követ kívánatára
a szultán Rákóczyt és a mellé csoportosult magyar vezéreit Rodostóba küldé tanyázni.”
S ami még hátra van: az elfeledtetés.
15 évet él még itt, amely idő hűséges krónikása a még apródként hozzá szegődött, kamarásává vált székely nemesi családból származó Mikes Kelemen, aki négy évtizeden át volt szemtanúja a magyar emigráció életének.
Meg merném kockáztatni, hogy az egész Rodostó fejezetnek egyetlen szép eredménye
a Mikes Kelemen – féle levelek megszületése, melynek kedvessége, humora, ízes stílusa
ma is frissen hat és igazából az egyetlen hiteles forrása ezen időszaknak.
Mivel úgy gondolom, hogy a Rákóczi emigráció ennél bővebb kifejtése e helyütt – kibillentené a Kassa fejezetet kereteiből, így az 1711-1735 közötti időszakról még készítek egy külön történelmi fejezetet, hogy azért az eddig viszonylag részletesen lekövetett Rákóczi életrajz se szenvedjen csorbát.
Visszatérve a Hóhér bástyára azonban már szintén csak a Fejedelem szobránál készített két emlékfotót tudom becsatolni, mivel a múzeum bejáratánál kisebb bosszúságot okozott, hogy a személyzet nem volt hajlandó magyarul – vagy bármely más idegen nyelven – beszélni, csak elzárta az utat és kézzel lábbal próbálta elmagyarázni, hogy a belépő jegyet máshol tudjuk megváltani. Igazság szerint ugyan megértettük, de olyan mértékben irritált ez az egész ügykezelés, hogy nem mentünk be. Nekem egy Rákóczi emlékkiállítást kezelő múzeumban igenis elvárásom, hogy legyen valaki aki beszél magyarul, mert hozzá tartozik a hely szelleméhez. Aztán onnantól kezdve szedhet tőlem belépő díjat is.
S így elbúcsúzunk a Hóhér bástyától is.
Hát ennyi lett volna, amit személyes élmények kapcsán meg tudtam osztani Veletek.
Mivel azonban a rengeteg “kurkászással ” az interneten annyi kedves, – vagy érdekes történelmi fotóra bukkantam Kassáról, hogy nem tudom megtagadni ezt sem Tőletek.
Így hol rendszerben, vagy akár rendszertelenül, következzenek ezek a felvillanások a város életéből.
Az első képnél a dátumot tessék megfigyelni!
De nem csak gőzfürdő, vagy a Flóriánról elnevezett kádfürdő, de korcsolya pavilon (-és teniszpálya) is akadt itt:
Egyéb kikapcsolódások –
Vásár, piac, csarnok, üzlet –
Kassa 1913:
Kassa 1922:
És egy nagyon érdekes tabló a női gazdasági iskola nevezetű intézmény életéről:
A máris túl bőre sikerült összeállításból kihagyom a militáns és megszállással összefüggő
(cseh légió bevonulása, ugyanez Horthyval, majd a szovjet hadsereg parádéja, és világháborús repülők Kassa felett, Szent Vencel szobor az Orbán torony előtt, Mala Praha 1938) képeket, sőt a robbanás utáni Orbán tornyot is. Kihagyom a lírai képeket a kiránduló övezetbe eső Bankoról, Csermely völgyről, Papírmalom és Papírmalom vendéglőről készült jeleneteket, hogy csak néhányat említsek a szívemnek kedves, de itt nem szereplő képekből.
Lírai képek sorából viszont nem tudom kitagadni ezt a néhányat a fa motívumokkal:
És hogy stílusosan zárjam le Kassát, az utolsó csokrot a legjellemzőbb városképi elemről – a dómról állítottam össze. Láthatóak ebben a kisgyerekeknek szánt skiccek, a kéttorony rekonstrukciós vázlata, az újjáépítés mozzanata, tájkép a havasokkal, és az évszakok váltakozása.
Fölöttem a felhő 