A Váci utcában házról-házra haladva eljutottunk nem csak a korzó végéhez, de megkerülhetetlenül az előző századvég nagy városátalakításáig, építkezéseiig. Miközben a 
belvárosi mag megmaradt egykori középkori szerkezetében, a lebontott falon túl nagy városrészek keletkeztek. A Kerepesi út (mai Rákóczi út) tengelyében 1884-ben megépült a Keleti pályaudvar, s a megnőtt forgalom átbocsátását a régi belváros szűk, girbe-gurba utcácskái nem tudták megoldani. Ráadásul ez a bizonyos városmag nem csak az új pesti városrészekkel szemben, hanem a Dunától is el volt rekesztve.
Ez különösen kiemelkedő problémát jelentett a főváros egyesítése után, amikor lényegében Pest központja, melybe az összes útvonalak összefutottak, nem rendelkezett közvetlen kapcsolattal a Duna túloldalán elterülő Buda felé. Ily módon a világvárosi rangra törekvő Budapest belvárosának a rendezése szoros összefüggésbe került egy új dunai híd felépítésével.
A régi városmagban az utcák zöme a Dunával párhuzamosan futott, a Duna felé csak rövid, aprócska sikátorok épültek, s a főutcák a három városkapu irányában alkották a forgalom gerincét.
(Utcanevek ma: Lipót = Váci u déli szakasza; Zöldfa = Veres Pálné; Kalap = Irányi ; Borz = Nyáry Pál; Kötő = Piarista; Zsibvásár = Párisi; Koronaherceg = Petőfi Sándor, Hatvani = 1894-től Kossuth Lajos, Himző = Cukor utca, Barátok tere = Ferenciek tere)
A fenti probléma kiküszöbölésére az 1894. évi IV. tc két új Dunahíd (Szabadság és Erzsébet 
híd) építését határozta meg. Az Erzsébet híd elhelyezéséhez az az igény társult, hogy kapcsolatba kerüljön a Rákóczi úttal, s a híd tengelyének tervezésénél főforgalmi útként a Hatvani / Kossuth Lajos utcát határozták meg. Három útvonal közül választották ki a mai nyomvonalat, ahol eredetileg a Kossuth Lajos utca a Duna irányában házakba torkollott. Szükségessé vált tehát itt a terület megnyitása, illetve a hídfőknek kellő tér kialakítása, ami egyúttal alapos feltöltéssel is járt. Ide kapcsolódott a Kossuth Lajos utca kiszélesítése is.
Ez a mai megnevezésekkel élve a Piarista (korábban Pesti Barnabás), Váci utca – Kígyó utca – Ferenciek tere – Irányi utca és a Duna part által határolt területet érintette.
A régi pesti belváros egymással összefüggő terek hálózata volt ezen a részen.
A tereken, mint általában már a középkorban is piacok, esetleg bizonyos áru féleségekre specializálódva (lásd itt: Hal tér, de Széna tér stb.) voltak. Már a piac név is az olasz piazza, „tér” átvétele, is azt mutatja, hogy a város főterén viszonylag gyakran, esetleg hetenként tartott kisebb árusításról van szó. A piactér eredetileg a város középpontjában, rendszerint a templom körül helyezkedett el, de kiszélesedett utcákban is helyet találtak. Akár tér, akár utca volt a piac, illetve a vásár helye, azt üzletek, kocsmák, fogadók sora vette körül.
A pesti belvárosban 1894. augusztusában megindult bontásoknak 120 ház esett áldozatul, s eltűntek a Városháza, Sebestyén, Lakatos, Duna, Torony utcák – a régi Kígyó tér, Városház tér, Rózsa tér, Sebestyén tér és Hal tér, s a megmaradt utcák is csonkultak. A lerombolástól egyedül a plébániatemplom menekült meg. A Kígyó utca, az egyetlen olyan közterület, amelynek nyomvonala nem változott a városrendezés után sem.
Vegyes érzelmekkel a szívében nézi a korszak krónikása, Ágai Adolf – Porzó- a régi városa leomlását, s tűnődik el a régi dicsőséges forradalmi napokon, amelyek ifjúsága e helyeken hömpölygött, s ahogy mondja, ekkor tanulni nemigen tanult, inkább tanított. Persze példával.
“- “El a Rózsa-térre!” – dördült el egy hang. “Petőfi Sándor fog szavalni!”
A szűk városházi közön vágtattunk a Rózsa-tér felé. Leomlott ez is, mint a környező terek és utcák mind. Le az az erkélyes két sarokház, melynek innensőjében szőttek egykor szabadsági terveket Martinovicsék. Le még a “Török császárról” nevezett ósdi kávéház is, a fővárosi őspolgárság legnépesebb tanyája.
A “Rózsa-téren” valamikor tán állhatott virágvásár, de az én gyerekkoromban a rózsánál kevésbé bájos cikket árultak ott: cipőt, száras csizmát, sarut és posztószélekből fonott papucsot.
Egy hirtelen kéz, mint ott a szomszédos Városház téren, mely az almás kofa piramisait dúlta szét: az egyik polcról itt a sok bélelt cipőt, papucsot söpörte le, hogy készítsen szószéket a költőnek, aki egyetemi ifjak gyűrűjében közeledett a Sebestyén tér, illetve a Hatvani utca felől.
….
(Sebestyén tér) Az az ifjú vértanú… Szt. Sebestyén a megmondhatója, hogy reggeltől hajnalig hány medikus- és jogászgyerek rajzott ki-be a “Fillinger” és a “Két huszár” ajtaján. Egyazon diák hadtest két tábora volt ez a két kávéház, mely a híres “Pilvax” örökébe lépett. Amott határoztak, emitt végrehajtottak. “
Az eltűnt javarészt szerényebb, barokk, copf vagy klasszicista kispolgári, néha falusias jellegű házak helyén aztán felépülnek az új városeszménynek és korízlésnek megfelelő elegáns paloták, bérházak. A Rózsa tér területét részben ma a déli Klotild palota foglalja el.
A Sebestyén teret fele részben a volt Tiszti kaszinó épülete, a Veres Pálné utca meghosszabbított szakasza, illetve a Királyi bérház foglalja el. A Sebestyén utca nyomvonala ma kb. a Keleti pályaudvar felé tartó buszok megállóival esik egybe. Mögötte a Duna utca megmaradt kicsiny szakasza, melyhez a Klotild palota déli épülete simul, a mögött, az Erzsébet híd hídfőjére néző – azóta lebontott – Osztálysorsjáték palotája épült.
A Hal tér a híd feljárójának adott helyet. A kicsiny Városház utcát és a Városháza tér egy részét a Váci utca és a Lipót (ma Váci utca déli része) utca összekötésére, tehát útterület céljára hasították ki.
(A két utca összekapcsolása után hívták az útvonalat egységesen Váci utcának, amely együtt járt az utca számozás változásával is. Korábban éppen a mai Váci utca 28. sz. háznál kezdődött a számozás az 1.-es számmal, s ment a mai Vörösmarty tér irányában. 1990-tól az egész megfordult.)
A híd építése 1897-1903 között zajlott.
És akkor ennyi felvezetés után visszatérhetünk a Váci utcába, amely eddig bejárt szakaszát az 1750-es évektől sokszor nevezték Fő utcának is. A Fő utca pedig logikusan beletorkollott a város legfőbb terébe, a polgárosodás közintézményi jelképének, a városházának helyet adó Városház térbe. Ennek a térnek látjuk a fáit, s részben a téren nyüzsgő piacozókat szemközt a Haris bazár házával, melyen D. Kovács S. fogorvos hirdeti praxisát.
A régi belváros legnagyobb terének természetes határvonalai a városrendezéssel megsemmisültek. Egyedüli kiinduló pontul a tér keleti oldalát képező mai Váci utcát vehetjük. Csatolt képeinken a jobb felső sarokban látható sok tornyos tető a Váci utca 26. számú (Ypsilanti feliratú) házat ékesítette, míg a II. világháborúban el nem pusztult.
S már az előző bejegyzésekben közölt korabeli képek egyik – másikán is bevillant az utca végén egy torony – a városháza tornya. Előbb barokkos toronysisakkal (Nádor szálló kép!), majd egy szögletesebb – klasszicista formájú, magasba szökő alakzattal.
A tornyon körüljáró erkély is létezett, ahol egykor mindennap 11 órakor szerződtetett zenészek zenedarabokat adtak elő. Már korán órát is felszereltek rá, de a toronyőrnek minden óraütéskor fennhangon is, a keresztény köszöntés (“Gelobt sei Jesus Christus!) után, ki kellett hirdetnie hány óra van. Természetesen a toronyőr klasszikus feladatait is ellátva, ügyelt a tűzre is. Ha ilyent látott, megkongatta a harangot, annyiszor amely (akkor még csak 5 kerülete volt a városnak /1-es volt a Belváros) kerületben az feltűnt, s a torony azon oldalára zászlót-éjjel lámpát tűzött, amerre a lángok mutatkoztak. Ez a szokás még a XIX. század hetvenes éveiben is élt.
A tér Váci utcai házaiból látható képét leginkább Nádler Róbert lenti rajzán tudjuk felmérni. Ezen látható, hogy a városháza a plébániatemplom mögött, arra merőlegesen helyezkedett el, mintegy a mai piarista rendház és gimnázium Szabadsajtó úti szakasza, s a Kígyó utcával szemközti átjáró utca között. A teret a templommal egy vonalban lezáró csinos, kerek sarokerkélyes barokk épület (volt Glöckelberg/Esterházy Ferenc palota – ekkor a piaristák használatában iskolaként és kápolnaként) csakúgy lebontásra került, ahogy a városháza, mely belenyúlt az Eskü út (a Szabadsajtó út első neve) kijelölt útvonalába.
A városháza első épületét a török kiűzése után 1710-re alakítják ki, s 200 éven át 1900 májusáig volt Pest, majd Budapest közigazgatási központja. Az első szerény tornyos barokk épületet többször javítják, bővítik, emeletet húznak rá. 1840-1844 között történik a teljes átalakítás klasszicista stílusban Kasselik Ferenc tervei szerint, akinek munkáját Hild József irányítja, mint Szépítő Bizottmányi tag. Ekkor már két emeletes, a koszorúpárkány feletti alacsony attikán 11 darab impozáns, allegorikus kőszoborral.
A városházán nem csak a klasszikus adminisztráció és városi tanács, de a rendőrség, tűzoltóság, börtönök és rabkápolna, valamint törvényszéki hivatalok is helyet foglaltak. Ez utóbbi valószínűleg annak a folyománya, hogy Pest városát a török kiverése után mint tudjuk, még vagy 80 évig nem polgármester, de a bíró irányította.
Kazinczy 1828. évi pesti tartózkodásáról, amikor a Tudós Társaság alapítását előkészítő üléseire utazik fel, így ír: “Első ülésünk kezdődött március 15-dikén, s azon szálában, hol a pereket a királyi tábla szokta ítélet alá venni.” Ez a terem pedig nem volt máshol, mint a városházán, ahol üléseik áprilisban érnek véget.
Így nem csoda hogy ez az épület is hamarosan szűknek bizonyul, s 1863-ban Hild József kap megbízást még egy emelettel történő bővítésre. Stílusában alkalmazkodott a meglevő épülethez, s a szobrokat is feljebb helyezték. Aztán újra kevés lett a hely még a fent felsorolt egyéb nem illeszkedő testületek kiköltöztetése után is, amin egy újabb, Steindl Imre tervezte, 1875-ben a közgyűlés székhelye számára a Lipót utcában átadott városházi épülettel próbáltak meg segíteni. A Lipót utcai Új városházával párhuzamosan végezték a munkát 1900-ig, a régi városháza lebontásáig. Ennek pótlására időközben a főváros megvásárolta a Gránátos utcában (azóta Városház utca) eladásra kínált egykori Károly kaszárnyát, a Központi Városháza – ma a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala – számára.
Ehhez a városházához vonulnak a márciusi ifjak, hogy elfogadtassák a városi tanáccsal a 12 pontot, az 1848-as forradalom nyitányakor.
A Városház téri fotókon, a városházával szemben levő sarkon álló ház a Váci utca 25. számot viselő épület, amely mai formájában bizony elég egyhangú, dísztelen négy emeletes háztömb, a Csók galériával a földszintjén.
A városházával közös, fenti fotón levő épület még egy két szintes klasszicista, az Almásy ház néven ismertté lett ház, amely helyére későbbi tulajdonosa, gr. Szapáry Frigyes 1898-ban Czigler Győzővel négyemeletes palotát építtet. Ez lenne a jelenlegi bérháznak a váza, mivel eredetileg egy nagyon díszes, kupolával ékeskedő igazi palota állt itt, ami Budapest ostromakor a II. világháborúban oly mértékben sérült, hogy a helyreállított, minden díszétől megfosztott épületben azt fel sem lehet ismerni.
Ha összehasonlítjuk a kettőt, egyértelmű a veszteség.
Ezek a városháza térre tekintő házak akkoriban a legjobb címeknek számítottak kereskedelmi körökben, hiszen a főtéren is, mint akkoriban minden téren, zajlott a napi szükségleti cikkek, s a heti vásárok piaca is, így igen sok ember megfordult ott. A Váci utca túloldalán következő, a Haris bazár melletti, Váci u. 32. számú, a Kígyó utca sarkán álló háznak is ilyen kedvező fekvése volt, – amint láthatjuk a fenti, városházát ábrázoló képeken többször is.
Én nagyon kedvelem ezt a házat, s sokat fényképeztem a homlokzatát, de a korábbról fellelhető sajtóhírek arról számoltak be, hogy belül igen vigasztalan, a pusztulás határát közelítő állapotok uralkodnak. Nem tudom, ez most is így van-e, de nagyon sajnálnám, ha igen. Annál is inkább, mivel a már említett városrendezési és “szépítési” terv keretében az új házak építésekor adott ösztönző adómentesség következtében a 19. századi Váci utcai házak nagy része (16 ház) lebontásra- s újjáépítésre került, mint ahogy azt az előző fejezeteknél is számtalanszor olvashattuk. Ezt a házat így, az 1871-1872 közötti építési évével, még egy régebbi darabnak tekinthetnénk.Tervezője Diescher József, s az építtető dr. Várady Károly főrendiházi tag után nevezik Várady háznak. Lehet, hogy a tulajdonos személye is, de valószínűleg előnyös, központi fekvése miatt is, szinte csak magas rangú politikus bérlői (Lónyay-ak, Dessewffy-ek) voltak.
E ház elődjén függött az a Barabás Miklós Zöld fához címzett cégére, amit már korábban bemutattam. A korabeli méltatások külön kiemelték, hogy a posztókereskedés címképe mindkét utcára magyar, ami hosszú ideig nem valósult meg a többségében német nyelvű városban. S ez a helyzet sokáig a sajtó és pesti magyar ifjúság számára a kritikák céltáblája volt.
Ugyanakkor akadtak mókás megoldások is, mint arról Ágai Adolf beszámol. Volt ugyanis a Kúria utca sarkán egy “szurtos ” Fillinger kávémérés, melynek tulajdonosa, Fróni néni, jó német asszony volt. A fia egyszer leesett a lóról, s ezt a jelenetet megfestette a jó anya egy festőművésszel, s kitette a boltajtó egyik felére. A címírást maga szerezte: “Zum Segítség” – mert hogy estében segítségért kiáltozott a Ferdl. 🙂
S most, ha átmegyünk a Kígyó utcán a másik sarokra, a Korb Flóris és Giergl Kálmán építészpáros jegyezte Klotild palota hátsó, Váci u. 34 sz. alatti frontjához érünk. Az 1900-as évek előtti időkben itt futott a Városház utca sikátor szerű rövidke utcája. Eredetileg itt két ház (lásd utolsó városházát ábrázoló kép!) volt, szintén többnyire vászonkereskedők üzleteivel. A Klotild palota felépítésekor a sarokhelységbe költözött a legrégebben fennálló pesti patika: a Városi. Valamikor még én is megfordultam ott, ma egy izraeli ékszer és divatházlánc (Michal Negrin) butikja található itt.
Mint tudjuk, az 1899-1902 között, a Habsburg Klotild főhercegnő anyagi támogatásával megépült palota ikerpárral rendelkezik a Szabadsajtó út másik oldalán, s így impozáns előterét, mintegy kapuját adják az Erzsébet híd hídfőinek. A 48 méter magas saroktornyok tetejét a főhercegi korona felnagyított mása díszíti, s az alakilag egyforma telkeken álló épültek homlokzati kialakítása teljesen azonos. (Ez segített is az északi épületnek az eredeti állapotában történő visszaállításában, mivel a II. világháborúban súlyosan károsult.)
A földszinten és a félemeleten üzlethelyiségeket alakítottak ki. Az első emeleten, ahol a legnagyobb a belmagasság, egyesületek és társulatok, a második és harmadik emeleten pedig (nagyméretű) bérlakások kaptak helyet. S a kellő színvonalról gyönyörű kovácsoltvas kapuk, Róth Miksa üvegek, Zsolnay kályhák gondoskodtak, s elsőként itt építettek be (OTIS cégtől) liftet. A Habsburg ház a háborús nehézségek miatt 1917-ben eladta a két házat egy magyar földbirtokos párnak.
2003-tól először ezt az északi palotát újították fel, 8 évig tartó folyamatban. Akkor egy nemzetközi hotellánc, a Buddha-Bar hotel nyitotta meg 5 csillagos szállodáját, ami azóta – 2019. január 1.-vel – már ki is vonult innen. Miközben végre megkezdték a déli palota rekonstrukcióját is – kérdésesnek jelenleg csak a további hasznosítások tűnnek.
És ezzel eljutottunk az 1964 óta hivatalosan is sétáló utcává nyilvánított Váci utcai szakasz utolsó épületegyütteséhez, a Piaristák rendháza illetve gimnáziuma tekintélyes tömbjéhez.
A piaristák, azaz kegyesrendiek egy tanító rend, akik “kegyes” jelzőjüket arról kapták, hogy iskolát nyitottak a szegényebb származásúak részére, először Rómában. Pestre 1717-ben kerültek, amikor a török dúlás és a Rákóczi szabadságharc után a város már annyira magához tért, hogy a művelődés érdekében célként tűzte ki egy gimnázium létrehozását. Az alapfokú oktatást ekkor országszerte a plébániákhoz tartozó iskolákban végezték, tanítóikat a város tartotta el. Pest város a gimnázium gondolatának felmerülésekor ezért megkereste a városban addig megtelepedett öt rendet kérésével, de mindenütt visszautasításra lelt, a felajánlott alacsony juttatás miatt. A jezsuiták egy ilyen nézeteltérés miatt el is hagyták a várost.
A városi tanács évi 600 forintos alapítványt ajánlott fel a piarista rendnek, s emellett kötelezettséget vállalt egy telek átadására, illetve azon egy iskola és egy templom felépítésére. A tárgyalások során a legnagyobb nézeteltérést az okozta, hogy a városatyák szintén szerették volna a rendre bízni a kisegítést a belvárosi plébánián, ám ahogy a másik oldal kifejtette, a felajánlott alapítvány a tanárok eltartására is alig elegendő, míg a kisegítésként végzendő magyar és német prédikációk tartásához legalább 12 ember lenne szükséges.
A Belvárosi plébánia templom – amely a legidősebb templom Pesten, története folyamán, IV. Béla királyunk adományaként Pest városa tulajdonába került, így tény hogy az nem a katolikus egyháznál, hanem Budapest főváros telekkönyveiben szerepel. Kegyura pedig a mindenkori fővárosi polgármester, amelyet szimbolizál a polgármester helyeként a templomban elhelyezett kegyúri szék is.
A fentiek miatt volt fontossága a tanács feltételei között a kisegítő szolgálat ellátásának a templomban. Végül kompromisszum született: a piaristák „ex charitate” prédikálni is fognak, minden szorosabb kötelezettség nélkül.
S azóta is jelen vannak, s szakadatlanul, immár több, mint 300 éve képezik a kiművelt emberfőket e hazának. Káprázatos azoknak a híres embereknek a sora – honlapjukon több, mint 40 oldalon át sorolják – akik innen kerültek ki: Vörösmartytól Sík Sándoron, Antall Józsefen át, kedvenc Esterházy Péteremig, s tovább…
A város a rendház és az iskola számára ideiglenesen egy négy szobából, valamint konyhából és ebédlőből álló házat bocsátott rendelkezésre közvetlenül a Városháza mellett. Két helyiség szolgált tanteremként, kettő pedig a négy piarista lakását adta. Ez már induláskor is tudott volt, hogy nem lesz elegendő sem az iskola működtetéséhez, sem a paptanárok illetve a rend megfelelő elhelyezésére. S innentől elindult egy folyamatos költözködés, építkezés, bővítés, átalakítás a különböző – ám mindig itt a téren vagy annak közvetlen környezetében – elfoglalt helyeik között, míg eljutnak (belváros rendezése idejéig) odáig, hogy épület tömbjük az Esterházy féle Glöckelberg palota folytatásában leér a Duna partig.
A főváros aztán a kisajátított és lebontott épületeik helyébe egy L alakú telket ajánlott fel, amelyen jelenleg is áll. Ma a Szabadsajtó út felé néző épületben a rendház és tartomány főnökség irodái ill. a Hittudományi főiskola, a Váci utcai hosszabb száron pedig a gimnázium és egyéb intézmények (könyvtár, levéltár stb.) vannak, illetve egyes részeket kereskedelmi céllal – földszinten üzletek, emeleten irodák – hasznosítják.
A főváros előírásainak és elvárásainak megfelelően kiírt pályázatot az intézmény egykori diákja, Hültl Dezső nyerte el, s az 1914-ben elkezdett építkezést a háborús nehézségek ellenére 1917-ben be is fejezték. Az előírásokban szerepelt a Kígyó utcával szemben egy közterületi átjáró építése – ami egyben optikailag szépen kiegyensúlyozta az útvonal kis törése miatt a két épületszárny összekötését.
A II. világháborús sérülések javítását még a rend kezdte el, ám az államosítások során 1953-tól elvették tőlük az épületet, amelybe az ELTE Bölcsészeti kara költözött. A piaristák elhelyezését a Mikszáth Kálmán téren az egykori Sacra Coer nővérek jóval kisebb iskolájában oldották meg.
1957-1991 között a kiköltöztetett gimnázium kápolnájában megalakult és működött Egyetemi Színpad forrongó szellemi műhelyévé vált az egyetemi ifjúságnak, s helye számos avantgard előadásnak. A 2000 -es évek elején visszakapta a rend régi épületét, amelyben megindult átalakítások és felújítások után foglalhatták el újra 2011-ben otthonukat a Piaristák.
Váci utcai nézelődéseink zárásául kis visszatekintés a közelmúltra, amikor még itt is teljes mértékben dübörgött a gépjármű forgalom.
Fölöttem a felhő 