Rothenburg o.d.T. – 13. rész – Városnéző séta

A délelőtt 11 órás órajáték megtekintése után indult a vezetett városnézés.

A vizualizálás kedvéért az alábbi térképen pirossal berajzoltam az eddigi bóklászásaink útvonalát, majd feketével azt, amit szakavatott vezetéssel róttunk végig.

Már az első lépésektől sok apró kis részlettel bővült világképünk mind a német történelmet, mind a lingvisztikát illetően. És persze további ismeretekkel lettünk gazdagabbak a város történetét illetően is.

Ezzel itt most Benneteket nem is terhelnélek, mert ha valaki netán kedvet kapna e gyöngyszem meglátogatására, úgyis elolvassa az útikönyvek vonatkozó passzusait. Tőszavakban legyen ennyi elég: a Rothenburg grófi család birtokáról első oklevél-bejegyzések 804- ből származnak. Dinasztiák, – köztük a Hohenstaufenek is – váltják egymást a birtoklásban. Korán városi, majd birodalmi városi rangot kap. Legnagyobb virágzását 1400 körül a Toppler polgármester ideje alatt éli. 6000 lakost számlál ekkor, s ezzel Rothenburg a Német – Római Birodalom  első 10 városa közé tartozott.

Topplernek sokat köszönhetett a város, aztán mégis a városa által halt éhhalált. Bizonyos adókedvezmények eltörlése után a polgárok ellene fordultak, és a Városháza tömlöcébe vetették, s ahogy a krónika írja: „ törölték az étkezési listáról.”

A város megdöbbentően gazdag, jelentős – sokszor Németországban is egyedülálló – gyűjteménnyel rendelkező múzeumokban.  Sétánk során csak ezen első utcácskában érintettük a játék- és babamúzeumot, s a végén máris a Kriminalmuseum tömör tömbjébe ütköztünk. Ez utóbbi 1000 év Európai joggyakorlat és bíráskodás sokszor hátborzongató eszközeit és dokumentumait mutatja be 6 szinten.

Udvarán látható kosárba tették azokat, akik valamilyen módon vétettek a köznek (Példa: ha a pék az előírásosnál kisebb zsemléket árult), majd megmerítették az alatta levő kútban. A nyilvánvaló megszégyenítés és fizikai tortúra mellett ezzel elérték, ha valaki háromszor is megjárta a fonott ketrecet, gyakorlatilag elvesztette közönségét, egyben foglalkozását.

Ugyanilyen tanulságokban részesültünk a közösségi gabona tartalékok tárolására szolgáló  700 év előttről fennmaradt, több emeletet számláló pajták mellett elhaladva, s erre felfűzve álltunk meg a hivatalosan Rothenburg legöregebb házaként nyilvántartott épület előtt. A modern diagnosztikai mérésekkel megállapították, hogy a faszerkezetbe beépített gerendák között van 860-ból származó is! S ez a ház nem más, mint a „Pokolhoz címzett „ csapszék. (Stephan szösszenet: Mit nem mondanak rothenburgi asszonyaink soha
uruknak?- Menj a Pokolba!)

S innen már csak kevés megszakítás, míg eljutunk a Burggarten bejáratánál álló Fürbingerturmig, amely mellett azonban megállunk, hogy egy pillantást vethessünk  a völgybe, illetve a Spitálsarokra kitárulkozó panorámára:

Bahh… beszédelgünk a kapun a Burggartenba (várkert).

Várkertnek hívják, mert a kert a történelem viharában itt állott, kétszer – háromszor megépíttetett ill. újjáépített 12. századi vár helyén lett kialakítva. III. Konrád az uralkodók között az egyetlen, aki innen is irányította a birodalmat.

Hangulatos kis parkba lépünk, mely bizonyára kedvelt kiruccanási helye a helybélieknek.

S ha már vár, mintha rendelve, árnyas fák alatt trubadúr pengeti zeneszerszámát.

És jön egy kis illusztrált történelem óra:

Címertan: A tornyokon látható, részben különböző korból származó és nem mindenben azonos városi címerben a közelebbinél a kis pöcök a két nagy piros torony között azt az átmeneti időszakot jellemezte, amikor Rothenburgnak saját bíráskodási joga volt (a pöcök= fedett bírósági épület).  Ezáltal egyrészt kikerültek a Nürnbergi fennhatóság alól, s a jogorvoslási szakasz teljesen lerövidült: a város és közvetlen felettese – az uralkodó között. Minden közbenső instancia kimaradt. Nagyon nagy jelentősége volt ennek. Időben, pénzben, függőségben, státuszban.

Lingvisztika: A kapuív alatt kitekintő maszk: a Pechloch.  Azaz Pech-lyuk. Vagyis (a vár megszűntével – földrengés 1356) ez már a városvédő fal külső része volt, s ha az ostromló ellenfél eljutott idáig, kellemetlen meglepetés érhette: felülről, a maszk száján át a nyakába borított forró szurok. Pech = szurok, a szó elsődleges jelentése németül. Hát innen jön a mi pech kifejezésünk is.

És még egy hasonló nagy megvilágosodás:

Ez itten a Burgtor nagykapuján kialakított kiskapu. Merthogy a középkorban rend volt, este a városkapukat bezárták, s aki a megelőző, ezt tudtul adó trombita (? vagy egyéb fúvós) hangjára nem ért ide mondjuk a mezőről, annak bizony át kellett bújnia a tű fokán = Nadelohr. Merthogy így hívták ezt az egy személyre tervezett, a talajtól igencsak magasan kivágott kiskaput.

De ez még mind semmi. Aki kénytelen volt igénybe venni ezt a bejutási lehetőséget (merthogy éjszakára kívül rekedni akkoriban szó szerint életveszélyes volt, az utakon az est beálltával fokozottan garázdálkodó útonállók, brigantik miatt), még súlyos büntetést is kellett fizetnie: egy akkori mesterember egy havi jövedelme nagyságrendjében. Ez a két súlyos fenyegetettség aztán kiváltotta azt a hatást a trombita hangjára, hogy eldobva kapát, kaszát, rohantak bejutni a kapun: innen származik a Torschusspanik = kapuzárási pánik szavunk is!

Ugye érdekes volt ez a kis történelem óra ?

S ezzel átjutottunk a Burgtoron a városba, a Herrengasse azon végébe, amit messziről, már az előző levelemben képen megmutattam Nektek.

Itt még a házak is – a város széléhez igazodva – szerényebbek, nyilván nem a patrícius közönség lakta.

A torony tövében: a lőporos háza.

A  torony másik oldalán a kis rózsaszín, barna berakásos Figurentheater, mely esténként kultivált szórakozást ígér a nagyérdeműnek egy vidám, zenés báb-revü kereteiben.

Ez pedig a Meistertrunk  helyi dicsőségére vágyóknak ad megfelelő terepet a gyakorláshoz:

A város legöregebb temploma a Franziskanerkirche (híres Tilman Riemenschneider oltárral) melletti kis keresztutca a templom kolostorához visz.

S a Hotel Eisenhutnál a névadó ábra a sildben: a vas sisak.

A Herrengasse ezen a részén már a házak is kezdenek egyre elegánsabb formát, és anyagot felvenni. A szembelévő soron a jópofa ajándéktárgyas üzletek sora, a konkrét kép saroküzlete ajtajában a Teddy boltba egy több, mint ember – méretű Teddy hívogat.

Nekem azonban leginkább ezek az itt nagyon népszerűnek látszó fém – lakás és házdíszítő tárgyak tetszettek:

S itt valahol befordulunk a város legnagyobb, egy egész utcát hosszában elfoglaló temploma, a Szt. Jakab templom felé, aminek teljes alakjáról némi képet leginkább a fenti, rajzos ábrából nyerhettek.  Ha a tényleges nagyságáról szeretnétek képet nyerni, akkor előre kell lapoznotok az előző beszámolómhoz: ott a harmadik, panoráma képen a régi városháza tornya mögött hatalmasan terül el a két tornyos templom tetőzetének trapéza.

A St. Jakob evangélikus templom a benne elhelyezett Szentföldről származó ereklye kapcsán jelentős búcsújáró templommá is vált a középkorban, amelyet ennek okán a Santiago de Compostellába vivő hosszabb zarándokút németországi szakasza is érintett, hozzájárulva ezzel is  a város felvirágoztatásához. Hogy a becses ereklyének megfelelő értékű oltárt emeljenek, meghívták a városba a kor legnevezetesebb fafaragó mesterét, Tilman Riemenschneidert, aki négy éven át faragta ki a méltán híressé vált nevezetességét a templomnak, a Szent-Vér Oltárt.

A templomot gyakorlatilag lehetetlen egyben fényképezni a nagyon szűk utcában. A mellékelt hangulatfotó a mögötte emelkedő kis terecske egyik kertvendéglőjéből mutatja a hátulját, illetve az oldalában levő régi gimnáziumot gyönyörű reneszánsz lépcsőházával.

A tér gimnáziummal szemben lévő fele nyitott az egykori zöldségpiac terére, amelynek végét pedig már a régi városháza hátsó fala, illetve annak világító udvarba nyíló (átjáróház megoldású) kapuja zárja.

Ezzel gyakorlatilag e vezetett túra végéhez is érkeztünk, ahonnan további útvonalunk bemutatásához ismét segítségül hívom a térképet. (A képre kattintva a térkép kinagyítható, s így könnyebb a tájékozódás!)

Ez az az útvonal, ahol ellenkező irányból, de előző este a városba érkeztünk. A Galgentor beszédes nevét arról kapta, hogy a régi időkben ebben az utcában volt a vesztőhely, ahol a nyilvános kivégzések zajlottak. Az előtte levő belső toronynak, a Weißer Turmnak a nevezetessége a vele egybeépített un. zsidó táncház. Mint az itt jobbra lekanyarodó Judengasse neve is elárulja, az a rész hagyományosan a város zsidó közösségének a lakóhelye. A közösség még ma is megtalálható itt és ápolja hagyományait, és frissen tartja emlékét híres rabbijának, Rabbi Meir Ben Baruchnak. A rabbi 40 évig neves talmud iskolát működtetett itt a 13. században, s ma is az egyik legnagyobb talmud tudósként tartanak számon.

Képeken a St. Jakob templom felől a Weißer Turmba futó utca, illetve annak másik oldala a Judentanzhaussal.

Innen gyakorlatilag visszatértünk a Városháza terére, ahol azt a bizonyos friss spárgát a gyönyörű időben elfogyasztottuk.  Innen az asztalunktól nyíló látvány már megmutatja kiinduló pontját itteni utolsó felfedező utunknak, melyet végigsétálva a szállodánk utcáján tettünk egészen a kórházcsücsök  bástyájáig, a Spitalbasteig és vissza.