Capri – utazási előkészítő

Tavalyi római útunknál úgy terveztük, hogy egy napra leugrunk Caprira is, megnézni.

Aztán mégsem így történt. Részben időjárási okokból, mivel pont az erre betervezett napra csak esőt jósolt a meteorológia, másrészt a nap nagy részét, fáradságos utazás, illetve a különböző menetrendek miatt, az átszállások közötti várakozás töltötte volna ki. Ez azt jelentette, hogy hajnalban kelve (Rómában), és későn, este 11 körül visszaérkezve is csak mintegy 4 óra jutott volna Caprira. Capri pedig ennél többet érdemel…

És most az történt, hogy egy ismerősöm nászútra készül Capriba. Az ideális, tökéletes hely nászutazóknak!

Mivel nem nagyon lehet nálunk Capri útikönyvet beszerezni, én felajánlottam, hogy a tavaly kigyűjtött anyagokból összefésülök (lefordítom, sorbarendezem, csoportosítom az információkat) egy remélhetőleg használható segédletet.

Elkészültem vele, s gondoltam akkor már közkinccsé is teszem, hátha akad más is, akit érint.

A topicocból átvett információkat általában dölt betűvel idézem, s nem mindig szerkesztettem át.

 Eljutás Caprira

     1./   utazási szakasz : Budapest – Nápoly

         Bp – Nápoly Wizzair  (irányonként ca. 12 ezer Ft)

         Bp – Róma Wizzair, Róma – Nápoly vonat

Róma – Nápoly 230 km. 

 Topic, utazók tapasztalatai

Időben Bp-Róma repcsivel max. 2 óra, vonat Róma-Nápoly max. 2 óra, (Eurostar vonat 1.20 perc alatt) kikötő a pályaudvartól max. 30 perc (gyalog), szárnyashajó Nápoly-Capri max 50 perc.

Rómából ide vonattal. Szóval kb. óránként indulnak vonatok,  jó a közlekedés. IC-vel
1 óra 47 perc alatt ér ide. Rómában a Terminiről indulnak általában, Nápolyba vagy a Centrale állomásra érkeznek, vagy a Garibaldira, de végül is az mindegy, mert egy helyen van a kettő, csak szinteltolással.

A  vonatok menetrendjéről http://www.trenitalia.com-on angol nyelven is lehet tájékozódni.

Reptérről Garibaldi kb. 10 perc, csúcsforgalomban 20.

A szigetre nem engednek be autót, eljutás módja a nápolyi öbölből, hajóval.

Nápolyban 2 hajóállomás van. A fő hajókikötő a Molo Beverello. Ez a Piazza Municipional van, nem túl messze a Piazza Garibalditól, ahova a busz is érkezik. Innen aztán rengeteg hajó megy Ischiara, Caprira, Procidara…

– Legtöbben Nápolyból (Molo Beverello) komppal = 80 perc, v. szárnyas hajóval (hydrofoil)= 45 perc

vagy

– Sorrentóból (Marina Piccolo kikötő) ( szárnyashajó 20 perc, komp 25 perc)  érkeznek.

Menetrend – szerű  /metrodimare hajó menetrend/ járatokkal közlekedik több hajóstársaság. Árdifferenciák! Általában a retúr (andato e ritorno) olcsóbb, de akkor meg kell mondani, melyik járattal jössz vissza.

A CAREMAR a legolcsóbb. 100 %-os áreltérés is lehet!

Capriba reggel a Caremar 10  € alatt visz el, később már csak 14,50  EURO-s hajók indulnak.

Hydrofoil árak 17 €

„Többször voltam Caprin, általában a Linea Jet hajóstársasággal mentünk, van belső zárt része és nyitott felső terasz a hajón. Egyszer gondoltunk egy nagyot és a Caremarral mentünk. Maga volt a rémálom. A kívül nagyon elegáns hajó belül tökéletes konzervdoboz. A klíma nem működött vagy nem kapcsolták be. Többen rosszul lettek, az ablakok olyan homályosak, hogy semmit nem lehetett látni. „

 “Sok hajó indul, én a SNAV társasággal mentem, 40 perc volt az út, és kényelmes légkondis hajóval.”

Helikopter szervizt is nyújt a SAM nevű társaság, Nápolyba és vissza, utanként
$ 1870 + 10 % adó áron!

    2./   utazási szakasz : Érkezés Caprira 

 

Capri szigete

” Capri maga a mennyország”

Capri szigete Nápolytól 33 km-re van DNY-ra, a Sorrento félsziget csücske fölött. Erről a félszigetről tört le az utolsó jégkorszakban.  A sziget cca. 6 km hosszú, és cca. 1- 2,5 km széles, mintegy 4,5  km tengerparttal rendelkezik. Összesen 2 kicsi helysége van: Capri és Anacapri.

Nevét a legelterjedtebb felfogás szerint görög kapriae –ról kapta = (hegyi) kecskék szigete (lásd lenti kép sziklák között balközépen).

Fotó: Kakucs Szilveszter

Fotó: Kakucs Szilveszter

(Vannak levezetések a vaddisznóból is, illetve az etruszkok szikla szavából.)

Mondják, hogy ez az a sziget, ahol Odüsszeusz az árbochoz köttette magát, hogy ellen tudjon állni a szirének énekének (Scoglio delle Sirene szikla).

Flórája,  faunája dús: több mint 890 faj él itt, a kék gyík pl. az egész világon csak itt található meg. Átható virágillat lengi be a szigetet, mirtuszok, orchideák, oleanderek, akantuszok, csak néhány a turistát gyorsan elvarázsló fajtákból.

Turista szezon: május –október

A történelmi időktől kezdve sok különleges ember fordult itt meg. Először a császárok, aztán szerzetesek, majd művészek, végül a turisták árasztják el díszletbe illő mészkősziklái, a bőséges napfény és buja vegetációja vonzásában.

A népszerűség növekedésével a látogatók száma egyre nő. Ma már a főszezonban –június/szeptember – napi 50 ezer turista érkezik. Ennek ellenére, aki ott megfordul, csak lelkesedni tud a szigetért.

Tippek a fő turista csapások kerülésére: rengeteg meghitt, kanyargós ösvény szeli át a szigetet, mindegyike élményszámba menő sétát kínál. Vagy utazzunk áprilisban – május elején, vagy október elején, amikor már/még szép az időjárás, és meleg a tengervíz.

Estefelé csendesebb, nyugodtabb a hely, mert a legtöbb turista csak 1 napra jön ide (s az utolsó komp este 6 óra tájban indul vissza). Ez az az idő, amikor a sziget illusztrisabb vendégei is felbukkannak a színen. Mert ez a gazdagok és szépek kedvelt tartózkodási helye is.

Igazság szerint két Capri létezik. A másik (nyilván az első, amit a turista lát) a napsütötte színtere a „gazdagok-és szépek”-nek Tom Cruisetól Tommy Hilfigerig, számtalan celebritásnak, nagymoguloktól a politikusokig. Sokuknak megvan az igen privát ingatlanuk itt, mint a Ferragamo családnak, vagy csak bevitorláznak időnként, mint pl. Paul Allen a Microsoft társ-alapítója.

„ Mindenki átjön Caprin, Jennifer Lopeztől a miniszterelnökökig. Min-den-ki „- mondja Fiona Swarowski, a kristály-királynő, akinek itteni háza korábban az angol Gracie Fields énekesnő tulajdona volt.

Szívesen lazítanak itt a popvilág sztárjai, Rod Stewardtól Lindsay Lohanig, Beyonsè is ott hagyta nyomát a legdivatosabb éjszakai lokálban a Taverna Anema e Coreban (www.anemaecore.com),  Naomi Campbell egy capri-i éjszakai partin ájulásig jutott el, bár ő ezt tagadja….

La dolce vita…

Jacqueline Kennedy Onassis yachtját, Christinát mindig megállította itt, hogy beugorjon megvásárolni szandáljait, mindig ugyanazt a fehér színű Ferragamo modellt, esetenként tíz párat..

További hírességek, akikről a helyi krónikák megemlékeznek D.H. Lawrence, Mendelssohn, Dumas, Hans Christian Andersen, Noel Coward, Oscar Wilde, André Gide, Rainer Maria Rilke, Ingrid Bergman,  Norman Douglas.

Utóbbi, Norman Douglas skót író könyve: South Wind (1917) – Déli szél, részben tisztelgés a sziget előtt, részben szatíra eklektikus lakóiról.

Egy másik skót, Compton Mackenzie is megörökítette 2 regényében is a szigetet, mint exotikus menekülési – rejtőzködési helyet.

Aligha van hely, mely több Glamour-t hordoz, mint ez.

Akiket viszont életük egy része is ide kötött és beírták nevüket Capri történelem könyvébe:

Az ókorban, Római birodalom idején Augustus császár fedezi fel magának a szigetet, majd mostoha fia Tiberius császár töltötte itt élete utolsó 10 évét (i.sz. 27-37).  Utóbbi hírhedtté vált itt rendezett orgiáiról (Jovis villa).

Gorkij itt élt száműzetésben (1910-ben Lenin is meglátogatta).

Pablo Neruda, chilei költő az 1950 –es évek elején töltötte itt számüzetését. ( Ez az inspirációja a „Il Postino „ c. filmnek.)

Graham Greene 1948-ban vásárolt egy házat Caprin, és több mint 40 éven át megtartotta, többnyire tavasszal és ősszel utazva ide, egészen halála elöttig, amikor már nem volt képes utazni. Háza az Il Rosaio, egy ritka konstansnak számító kivétel volt nyugtalan életében, ahol saját vallomása szerint 4 hét alatt többet tudott alkotni, mint bárhol máshol egy fél év alatt.  1978-ban, Greenet  Anacapri tiszteletbeli polgárává avatták.

Érkezés Capriba

Capri hajókikötője: a Marina Grande, ide futnak be a hajók a szárazföldről. A sziget Északi felén található.

A szigeten két település:

Capri

Anacapri (jelentése: Capri fölött)

Közlekedés a szigeten:

 Motorizált forgalom ki van tiltva a szigetről, kivéve a helyi narancssárga buszok, taxik és áruszállító elektromos alkalmatosságok, de alapvetően ez egy gyalogos sziget. „Az egész sziget nagyon pici. Nem nagyon lehet eltévedni. Ott tényleg minden a turistákért van :)”

A kikötő, Marine Grande és Capri (Piazza Umberto I) között ún. funicular – fogaskerekű, v. sikló szerű – közlekedik. 15 percenként járnak (6:30 -21:00), menetidő 5 perc. Jegyet meg kell venni a jegyárusító bódéban előre.

Capriból Anacapriba át lehet jutni busszal. A busz Capri kikötőjéből megy. (Az út 15 perces.) A közlekedés jól szervezett, de a buszok nyáron elég tömöttek. A busz útvonala sokak szerint hajmeresztő, szűk sziklás szerpentineken, hajtűkanyarokkal, de gyönyörű rálátás Nápolyra és Sorrentora, éjszakai utazásnál uez. felejthetetlen fényekkel.

Két busztársaság működtet járatokat: ATC járatai Marina Grande, Capri – Marina Piccola, ill. Anacapri és vissza útvonalon, míg Staiano Autotrasporti (tel. 081-8371544 v. 081-8372422; http://www.staianogroup.it)  Anacapri – Faro (Világító torony), és Grotta Azzurra között közlekedik.

Anacapriról (Capri Palas közeléből) meg egy ülőlifttel fel lehet menni a Monte Solaro nevű hegyre, ami Capri legmagasabb pontja, szép a kilátás (tiszta időben teljes nápolyi öböl), de állítólag az utazás maga már kiteszi az élvezet felét. Egy utazói vélemény: Anacaprin nem szabad a végállomásig menni, a Piazza Vittoria téren jobb leszállni, ott van az ülőlift állomás is, ott sétálóutcák mindenfelé, és ott van Axel Munthe múzeuma a Villa St Michele.

 Jegyárak, mind a funicularra, mind a buszra: 1.40 €

Lehet venni 60 perces jegyet is, ára 2.20 €  Felhasználható egy menet funicular + bármennyi busz az adott időtartamon belül,

vagy napijegyet:  6.90 € (ami 2 funicularra és limit nélküli busz utazásra jogosít).

Scootereket is lehet bérelni ( Rent an electric scooter, tel. 081-8375863) Caprin 2 helyen: Via Provinciale Marina Grande 210 és Via Roma 68.

Taxi állomások mindkét település központjában, és a kikötőkben vannak.(tel. 081-8370543 Capri és tel. 081-8371175 Anacaprin )

A sziget körül be lehet fizetni csónak túrára, állítólag nagyon szép. Számtalan lehetőség van erre a kirándulástól a csónak bérlésig, de akár csupán 1 órás útra is el lehet menni.
A Marina Grandén, és a Marina Piccolán bérelhetők csónakok, – csónakossal, v. anélkül – Gruppo Motoscafisti (www.motoscafisticapri.com)  és a  Laser Capri (www.lasercaprisrl.com) hajóstársaságoknál 14 € tarifa mellett.

Így lehet gyakorlatilag szemrevételezni az összes nevezetes barlangot:
Kék barlang – leghíresebb; Zöld barlang – mint folyékony smaragd mondják;
a Fehér barlang pedig fehér – stalacticakkal és stalagmitákkal van zsúfolva, ahol a mészkő mintha csak fehér fényt tükrözné vissza.

A Faraglioni sziklákat így körbe lehet hajózni minden oldalán és a helyi milliomos villák is csak innen, a vízről látszanak. Legillusztrisabb ezek közül a Malaparte Villa.

Ez a legendás, modern ház, lépcsőzetes tetejével és pompeii vörös falaival a toszkán Curzio Malaparte író megrendelésére (és Mussolini engedélyével, 1938) épült, és szerepelt az 1963-as  Jean-Luc Godard  “Contempt.” (Megvetés ?) c. filmjében.
Kicsit szarkasztikusabb vélemények szerint Malaparte egy helyi Hemingway féle (kind of) – csak nem olyan tehetséges és saját maga, mint szuperman bűvöletében él. Házáról nyilatkozta: az otthon, amilyen én vagyok. (home like me)

Általános ajánlás: Caprin az utak meredekek, és sziklásak, ezért ajánlott könnyű felszereléssel, és kényelmes cipőben nekivágni. (Még csupán a funicular és hajóállomás között is.)

3. /  Látványosságok

 

Marina Grande Capri legnagyobb kikötője. Közelében található a sziget legöregebb temploma a San Costanzo.  Az V. századból való, XIV. században kibővítették, amikor is 90 fokkal meg is fordították a tájolását, úgy, hogy az eredeti apszist még fel lehet fedezni a hajó jobboldalán. Kicsit nyugatabbra Palazzo a Mare romjai, egyike a szigeten szétszórva fellelhető számos római kori romnak.

Az események központja és Caprin minden út ide vezet, a Piazza Umberto I, vagy egyszerűen a Piazzetta, egy kicsi, színes terecske a Capri város toronyórája alatt. Vulkanikus kőzettel kikövezve, körülvéve fehér, sárga és sienna színű falakkal, ez az ahol keveredik a színes forgatag a kiülős kávéházak vidám napernyőivel és árnyékolóival.
A Piccolo Bar (a zöld) a legöregebb, az összes többi étterem pincére is itt issza meg a kávéját;  Il Gran Caffe a gazdagoknak; Il Tiberio a fiataloknak; és a Caffe Caso, mind egyformán finom kávét kínálnak.

Ahol alkoholt is kínálnak, annak “Bar Americano” a titulusa.

A téren a piciny barokk templom a Santo Stefano, ahová Greene alkalmanként misére be szokott térni.

A térről indulnak a butikokkal tarkált kis utcák melyek árui között a szuvenírtől a designer tervezte luxus termékekig, Guccitól Armaniig minden megtalálható.

Tipikus Capri-szigeti ajándékok az eredeti capri limoncello (citrom likőr), a karthauzi szerzetesek gyártotta parfüm és a kézzel készített bőrszandálok.

A szandálok luxus kategóriáját képviselő Ferragámók is kikerülhetetlenek a kis városban. A  híres Salvatore Ferragamo cipők megteremtője  Dél-Olaszországból emigrált az 1900-as évek elején Amerikába, hogy világhírre szert tegyen. Többek között az ő munkája volt Dorothy piros cipője az Ózból, Marilyn Monroe is a szoknyafelfújós képén az ő cipőjét viseli. Európába visszatérve első üzletei között nyitotta Caprin luxus árudáját. Ez aztán tovább bővült mind számban, mind profilban itt helyben is, de terjeszkednek a szálloda iparban is.

Feltétlen ajánljuk, hogy sétálgassanak az öreg városrész szűk kis utcácskáin.

Induljon el a Piazzettán, a XIV. századi Palazzo Cerio mellett el, amely a legépebben fennmaradt középkori épülete a szigetnek. Ebben van a Museo Ignazio Cerio (tel. 081-8376681; 2.60 € ), amely a sziget élővilágának/ természetrajzának kiállítását kínálja. Haladjon tovább a Via Vittorio Emanuelen, amely a város főutcája, láthatják a híres Grand Quisisana Hotelt, a város egyetlen ötcsillagos szállodáját, amelyet a XIX. században szanatóriumnak építettek. Forduljon jobbra a Via Ignazio Cerion, a  Certosa di San Giacomo egykori karthausi kolostorhoz, (tel. 081-8376218; ingyenes belépés; kedd-vasárnap 9:00- 14:00), amely egy vallási épületegyüttes,- ma múzeum és iskola.  Alapítása 1371-ben, készíttette Giacomo Arcuccio az Anjou udvar nagy kamarása, később kibővítésre került — amelyben templom, kolostor és kert van  kiváló kilátással (belvedere). Itt helyezték el a Museo Diefenbachot, a nevében szereplő festő képei kiállításával.

A közelben Via Emanuelén és Via Matteottin keresztül található a  Giardini di Augusto, Augustus kertjei, virágteraszos közparkja, ahonnan az egyik legszebb kilátás nyílik Caprin.

A város középpontjából egy  kapun át vezet a cca. 45 perces gyalogút, a Via Tiberión északkeleti irányba, az Il Capo előhegységhez, s mintegy 2, 4 km-re a központtól a Tiberius villájához, a  Villa Jovis (Viale Amedeo Maiuri)-hoz.

Ez a legjobb állapotban fennmaradt villa azon 12-ből, melyet a különböző római császárok a szigeten építtettek. Tiberius által építtetett a legnagyobb római Isten, Jupiter (Jovis) nevét viseli. Belépőjegy 2 € (nyitva naponta 9-napnyugtáig; jegyárusítás zárás előtt
1 órával zár).

Itt és a sziget különböző rejtekeiben Tiberius ferde hajlamainak áldozott, rejtve a római szenátus szeme elől. A Salto di Tiberio a 330 m magas, tengerbe szakadó szikla, ahonnan levettette azokat, akik kegyvesztetté váltak nála. Ez volt a fő rezidenciája a szigeten, több mint 5.853 négyzetméteren. Az építészeti különlegességeihez tartozik a
Loggia Imperiale, egy fedett sétány a szikla szélén. A kilátás még enyhén szólva is fenséges…. Távolban, Positano partjai előtt látni a piciny sziklás szigetet, Li Gallit, egyikét azon szigeteknek, mely a nagy orosz balett táncos Leonide Massinének  életében a birtokában volt. (Halála után Rudolph Nurejev vette meg.)

A sziget legkeletibb csücskén, a Villa Jovis szomszédságában található Santa Maria del Soccorso kápolna. A Chiese Santa Maria del Soccorso a tengerészek védelmezésére lett felállítva ide, előtte egy messziről látható Mária szoborral.

A sziget keleti partszakaszán található az a természeti képződmény, melyet formája alapján Arco Naturale –nak neveznek.

Arco Naturale – lehet a legtöbbet fényképezett sziklakapu.

Az  Arco Naturale területen valaki belebotlott egy Bar Paradiso nevű kávézóba, ami nem volt egyetlen turista térképen sem jelölve, ebédeltek, s mind az ételtől, mind a kilátástól el voltak ragadtatva.

Más a közeli Grottelle étteremből indult tovább: kis ösvény vezet lefelé délre, a Grotta di Matromania barlangig.

Grotta di Matromania, amelynél a legenda szerint ókori rómaiak imádták isteneiket furcsa, módosult tudatállapotú rituálékban, amiből egy Cybele istennő kultuszhelyre lehet következtetni.

Innen egy jól karbantartott turista barát lankán mintegy 45 perces séta  Tragaráig, miközben folyamatosan a  Faraglioni sziklák mentén haladnak. A Punta Tragara szirtfokon kilátó: Tragara Terrace. Ugyanitt beülhetnek a jó nevű  Brunella étterembe, a látvány : Capri városka, tenger és maga  a sziget, madár – perspektívából. Visszafelé a Via Tragaran elegáns villák fél kilométeren, s az út belefut a Via Camerelle bevásárló utcába.

A Faraglioni sziklák, I Faraglioni Capri egyikjelképe, a part közeli három óriás szikla tengerből kiugró csipkéivel

Capriról széles, de kanyargós gyalogút a Via Krupp vezet le a Marina Piccolához, a déli part kikötőjéhez. Az út a nevét az esseni gyárosról kapta, aki azt építtette. A Via Krupp a Certosa nyugati végéből indul ki, és az Augustus kertje alatt vezet lefele (lásd a baloldali kép Augustus kertjeinél!), miközben megkerüli a Castiglioni meredek hegyoldalát (cca. 15 perc), újabb 10 perc múlva a kikötőben vagyunk.

/ A Castigliole, a szigeten lévő 2 középkori vár egyike – másik Anacapri felett a korzikai Kair el Din Barbarossáról elnevezett Castello di Barbarossa, 1535-ben lerombolva. /

De eljuthatunk busszal vagy taxival is a Marina Piccolaba, mely különösen népszerű előnyös kilátásáról a Faraglioni sziklákra.

A sziget másik városa, Capritól 3,5 km-es autóútra van  Anacapri,  (nyugodtabb, csendesebb, kicsit falusiasabb hely) mely magasabban, hegyek és szőlőkertek között szétszórva fekvő házacskákkal, főterén a Santa Sofia főtemplommal. Kicsit keleties hatású városka, (valamikor szaracénok – későközépkor megnevezése a mórokra – törtek be ide, ekkor a városka férfi lakosait a tengerbe szorították, s a nőkkel fenntartott viszonyuk nyoma tükröződik vissza állítólag némely arcokon még.. ), s a kovácsoltvas kerítésű fehér épületeken mór hatás nyomai. Itt van Graham Greene háza, a már említett Il Rosaio, nem messze tőle a Piazza Caprile, egy kicsi, poros terecske, mely bármelyik normál, átlagos olasz falu központja is lehetne.

Anacaprin érdemes meglátogatni a Chiesa San Michele templomot
(Nov-márc. 10:00-15:00, ápr-okt 9:00-19:00) szépséges majolika padlója miatt, mely az Édenkertet ábrázolja furcsa állatok sokaságával. 1 € – ért csigalépcsőn felengednek, s fentről jobban megtekinthető a kép

A várostól kijjebb, rövid távolságra, a Capodimonte lejtőjén található a Villa San Michele (tel. 081-8371401; www.sanmichele.org). A svéd orvos, filantróp, ornitológus és író, Axel Munthe építette otthonául, egy ókori római villa falait adaptálva. (1949-ben halt meg 92 éves korában.)
Nagyon impozáns épület, tele antik műtárgyakkal, de a kertet is érdemes megnézni, ha másért nem, a teraszról a Nápolyi öbölre nyíló felejthetetlen panoráma miatt, ahová hangulatos oszlopsor vezet. Kis egyiptomi szfinx i.e. XI. századból fokozza a misztikus Capri hatást. (belépődíj 5 €; Nyitva tartás március 9:30-16:30, április 9:30-17:00, május-szeptember 9:00-18:00, október 9:30-17:30, november-december 10:30-15:30).
Axel Munthe könyvet is írt róla, San Michele története címmel.

topic: Anacaprin kellett volna lennie egy mini Capri-nak, egy odavalósi férfi készítette, de nem találtuk meg.

Anacapriból, a Capri Palace közeléből (Via Caposcuro 10.) ülőlift visz Capri legmagasabb csúcsára az 589 méteres Monte Solarora. Jegy 5.50 € egy irányban, 7 € retúr, 8 éves és az alatti korú gyermekeknek ingyenes. Március- október 9:30-napnyugtáig; November-február 10:30-15.00). Az út mindössze 12 percig tart, de a csúcsról nyíló panoráma órákig tartó utazást is megér. Egy tiszta napon, a lenyűgöző kép magába foglalja a teljes partszakaszt a tengerrel, a Vezúvval és a Nápolyi öböl valamint Salerno városa látványával.

A hegyről kicsit távolabb látszik az izolált Santa Maria a Cetrella remeteház.

Másik lehetőségként javasolt innen egy órányi gyalogséta vissza Anacapriba, miután felvitettük magunkat az ülőlifttel. Világosan jelzett földút ereszkedik le onnan. Végén kis helyi temető.

Anacapriból szintén egy sétaút a kilátó terasz: Belvedere della Migliara – a világító toronyra és az I Faraglioni-ra eső kilátással. Pár percre gyalog a Belvedere della Migliaratól Da Gelsomina étterem hatalmas napernyős terasszal és nyitott úszómedencével.

A Faro a sziget délnyugati sarkán egy világító torony, mely Olaszországban a legnagyobb, 20 mérföldre ellátszó fényével. Lábánál, a parti sziklába vágott lépcsőfokokon le lehet jutni a Zöld barlanghoz, mely csodás smaragd színeiről híres.

De Capri legnagyobb és leghíresebb attrakciója az Anacapriból a sziget északi felén ca. 50 perces gyaloglással elérhető Grotta Azzurra, a Kék barlang. A Marina Grandéből is indulnak különféle csónak és hajójáratok e célpont felé. Lejjebb majd leírás, és –ellenjavaslat – erre.

A víz és ezen hatalmas barlang falainak varázslatos színei valóban egyedülállóak, írók számtalanszor megénekelték, 19. századi (újra) felfedezése óta. (Különböző források ellentmondásosak, egyik szerint egy helyi halász fedezte fel 1822-ben, majd mutatta meg a csodát a német írónak és festőnek August Kopischnak: 1826) Ténylegesen, a barlang már az ókor óta fel van térképezve. Délnyugati csücskén, a Galleria dei Pilastrin egy kicsiny, római kori dokk látható. A barlang nem más, mint egy kiterjedt barlangrendszer, melyet csak részben tártak fel. Geológiailag a partszakasz folyamatos süllyedése  -15-20 m tengerszint alatt – és a tenger hullámverése hozta létre.

A csúcsszezonban motorcsónakok sorakoznak a barlang előtt, a kis evezősökre várakozván, amely az egyetlen járműfajta, amivel szabad az alacsony bejárati nyílású (cca. 1 méter) barlangba bemenni. Egyes szatirikus megjegyzések szerint olyan tülekedés és kavarodás van itt, mintha egy alacsony büdzséjű Titanic remake-et élne át az ember. Szóval a kis evezős csónakok viszik be,/passzírozzák át utasaikat – egyszerre 3-4 főt/csónak – a grotto szűk nyílásán.

A folyamatosan növekvő tengerszínt miatt, a nyílás teteje egyre alacsonyabbra kerül, így a csónakban ülőknek hátra kell hajolniuk. A hosszú sorok miatt egyenként csak néhány percig maradnak a csónakok (egyszerre kb.15 tartózkodik benn) a barlangban.

A Kék barlang naponta 9:00- tól 1 órával napnyugta előttig látogatható; belépődíj  4 €.

Tapasztalat szerint még a leggyorsabb bejutás a nyitás körüli órákban várható, mert addig még nem érnek ide az első hajókkal érkező napi látogatók. A barlangban a fények, színek állítólag legszebbek 11:00 és 13:00 között, körül. A nap sugarai nem tudnak bejönni a barlangba, csak fénytöréssel, a vízen keresztül s ennek köszönhető a pompás látvány.

Az evezős csónakok 7,50 € ért visznek be a barlangba. Nem javasoljuk, hogy feliratkozzon egy motorcsónakos útra Marina Grande-Grotta Azzuro között, mert még hosszabb várakozási időt kell majd figyelembe venni, és az átszállás a nagyobb motorcsónakból a kis ingatag evezősbe némi nehézségbe ütközhet. Így még 12 €-val többet is fizethet, ezért az élményért.

Ajánlás: Mivel az evezős csónakosok bére nem követte az inflációt, szívesen veszik a borravalót.

Ugyanez utazói megközelítésben: Ha nem fizetsz nekik zsebbe pár Eurót, nem biztos, hogy visszaszállhatsz a hajóra. A csónakba 4 ember szállhat be és hanyatt kell feküdni amíg átvisznek a barlang bejáratán. Csak figyelmeztetésül írom, hogy ne a legvékonyabb ember üljön a csónak hátuljába, mert akkor ő lesz legalul, a többiek meg rendesen agyonnyomják. Én is így jártam. Én voltam legalul, rám dőlt a barátnőm kb. 75 kiló, rajta egy angol pasas azon meg a felesége. Épületes volt.

A csónakban hanyatt fekve a ruha vizes lesz, a csónak aljában levő víztől.

Ugyanakkor, ha az időjárási viszonyok (szeles idő, magas hullámok, köd) nem megfelelőek, egyáltalán nem látogatható (egy csoportnak azt mondták: 10-ből 1 az arány csoportonként, akik bejutnak). Így aki csak 1 napra szalad át, bizony lemaradhat a leghíresebb Capri-i nevezetességről.

Bizonyos körülmények között (turistalátogatás előtt és után, esetleg megfelelő úszómesterrel) be is lehet úszni a barlangba.

4./   Étkezés 

Élvezd Caprit!          – ez az, amit tenni kell itt.

Néhány korty limoncello, amit a helyiek La dolce far niente,”-nek hívnak, ami annyit tesz, mint: a semmittevés édessége.

Ez itt, egy amerikaiak által felállított étterem besorolás.

Graham Greene, itteni életrajz írója (Shirley Hazzard :“Greene on Capri” (2000) szerint, az író kedvenc helyei voltak:

Da Gemma, Via Madre Serafina, 6, Capri; (39-081 837-0461). A Margherita pizza itt $8 körül kapható.

Settanni, Via Longano, 5, Capri; (39-081 837-0105).

Egy pohár proseccora meg szokott állni a Le Grottelle, Via Arco Naturale, Capri;(39-081 837-5719) -nál. A kis félreeső trattoriában e teraszon levő asztaloktól 150 yarddal a tenger felett ellátni a mintegy 3 mérföld távolságra levő sorrentói félszigetre.

További kiemelések különböző helyekről:

La Capannina, Via Le Botteghe 12/14, (39-081 837-0732), a Piazzetta közelében, a sziget egyik legelőkelőbb vendéglője, ahol a tészták (pasta)  $12.50 –nál indulnak, és a tenger ételei $22.50. –nél. Sok látogató kedveli a  Da Paolino, Via Palazzo a Mare 11, (39-081 837-6102) citromfái alatt elfogyasztani a 12,50 $-ért mért pastát.

Kicsit trendibb a májusban megnyílt Edode, Via Camerelle 81, (39-081 838-8242), ahol $17 – $32 között kezdődnek az árak.

Napjainkban azonban az éjszaka vendégei Anema e Core (Via Sella Orta 39/e) tavernába járnak előszeretettel, ahol ismert pop sztárok magukhoz ragadva a mikrofont énekelnek, és újmódi szerint az asztalon táncolnak. Mindenki énekel itt, pl. Mariah Carey. Ugyanez a közönség megtalálható a Pantarei (Via Lo Palazzo 1) -ben, egy fényes „életmód templom”-ban, amely tavaly ősszel nyitott, egy népszerű lounge-val és terasszal. Ugyancsak a celebek által kedvelt a La Capannina (00 39 081 837 0732).

Az árak nem voltak vészesek, és mindenhol korrekten ki van írva, és étlapokon is jelezve van.

Anacaprin kicsit olcsóbbak talán az éttermek. Több helyen nagyon dicsérték a kosztját az  Il Solitario-nak (eldugott, nyugodt, házi és helyi specialitások, kemencében helyben sült pizza).

De alapvetően úgy tűnik, a sok elolvasott élménybeszámolóból, hogy nyugodtan be lehet ülni oda, ami megtetszik, és épp a túránk útvonalába esik. Sok a szép és jó hely a kiemelt kilátású helyeken, s ami számomra érdekes volt, sok helyen tartozik az étteremhez nyilvános fürdő/úszómedence is.

A Capri-i éttermek tartanak klasszikus mediterrán ételeket, és természetesen pizzát.

Bianco caprese, a helyi fehérbor

Lacryma Christi del Vesuvio – nektár ízű bor, a Vezúv 30 mérföldes körzetében termesztett szőlőből.

5./   Aktivitások :

Úszás : Kicsi, de kellemes és festői helyi strandok

A strandok többnyire fizetősek (stabilimenti balneari), ahol öltözőkabint, törölközőket, napozószéket adnak cca. 15 €-ért/nap. Többnyire 9:00 –napnyugtáig vannak nyitva, március közepétől november közepéig.

Bagni di Tiberio kellemes, homokos strand a sziget északi oldalán, egy római villa romjai közelében. A part mindössze 1 km-nyi távolságra van a Marina Grandétól, de meredek sziklás út vezet oda, ami visszafelé az ereszkedőn megerőltetheti a lábat. Jobb csónakkal odavitetni magad a kikötőből, oda vissza elvisznek 6 €-ért.

Marina Piccola-n a sziget déli felén további két szép strandszakasz található Marina di Pennaulo, és Marina di Mulo;  mindkettő az 1950-es és 1960-as jet-setesek kedvenc helyei voltak.

A maradék kisebb strandok a Kék barlangnál (Via Grotta Azzurra), a Faronál (világító torony), és a Faraglioninál (Via Tragara) találhatóak.

Túrázás : Még ha nem is érezné magát különösebben sportosnak, ne hagyja ki a lehetőséget, hogy megmássza Capri szikláit, és magába fogadja útvonalainak szépségét. Indulás előtt azonban ugorjanak be a turista irodába, ahol adnak térképet a  turista ösvényekről !

A könnyebb utak egyike a Capri és a Marina Piccola közötti. A Via Román haladva a városban, forduljon balra a Via Muloba; lépcsők sora és egy földút, gondozott földek, és kertek mellett leviszi a kikötőbe. Mór villák, kovácsoltvas kerítéssel.

Jóval megerőltetőbb a  Scala Fenicián (Főniciai Lépcsők), vezető túra, amely Anacapriból Capriba (Marina Grande) ereszkedik le. Krisztus előtt a VIII. században építették a görögök, s ez volt egészen 1877-ig az egyetlen út, amely a tengerhez, illetve Anacapri falujához vezetett, míg a jelenleg használatos utat meg nem építették. A meredek szakasz – lényegében egy 881 fokból álló hosszú lépcső – a bátrakat fantasztikus látványokkal jutalmazza.

Klasszikus séta útvonal: Piazetta → Via Vittorio Emmanuele → balra Via Camerelle =  elegáns designer butikok utcája, →Via Tragara → Belvedere Tragara, Punta Tragara

Sétáik során bizonyára fel fog tűnni, hogy mindegyik villán színesen mintázott csempéken megjelenik a villa neve. Sokaknál látható egy-egy aranyozott sugaras nap embléma is, még az utcák nevét is szépen festett kerámia lapokon olvashatjuk, de a helyi elektromosok táblái sem lógnak ki a sorból.

6./  Vásárlás

Tartsd készenlétben a hitelkártyádat!

Mindenki megtalálható itt: Gucci, Armani, Ferragamo, Prada, Tod’s, Bulgari →Via Camerelle.

A Piazzettán, a  La Parisienneben helyi készítésű ruha-divatot kínálnak.

A sziget híres ékszerésze, Chantecler volt Onassis kedvence, de nevük van a szigeten készült parfümöknek is.

Amadeo Canfora (Via Camerelle 3.), világhíres kézi készítésű capri szandálokat kínál, Jacky Onassis, Maria Callas állandó vevői között voltak. Másik neves üzlete a lábbelinek Da Costanzo (Via Roma 49).

Via Roma 79 – ben található a sziget eredeti Limoncello gyárának outletje (nyitva naponta 9.30-20.00).

A Certosa di San Giacomo-ban a szerzetesek méltányos áron árulják a titkos receptjük szerinti parfümöt.

   7./   Kirándulás szigeten kívülre (ha sok lenne a paradicsomból ! :-))

Visszafelé Capriról lehet menni

Ischia felé

Nápoly, Sorrento felé

Csak nyaranta van Capriról hajó-összeköttetés Positano, Amalfi és Salerno felé is.

Szerintem, Pompei mindenképpen meghatározó élmény lenne. Úgy tudom, vannak helyi vezetések, de azok olyan informatívak, hogy nagyon megéri.

Nápolyból Pompei, könnyen elérhető bármikor. A Circumvesuviana nevű kisvonattal (HÉV jellegű) juthattok el, ez érinti Pompeit, Herculáneumot és a Vezúvhoz is erről a vonalról lehet feljutni. Párás időben nem érdemes!!!!

Erre külön jegy van, attól függően, milyen messze mész, percre adják. Mi Nápolyból Pompeibe 2,20 vagy 2,30 €-ért tudunk menni, Sorrentoig talán 4,40 €/útirány.

A nápolyi Garibaldi pályaudvarnál is van megállója – illetve kimegy a kikötőbe. Könnyű megtalálni. Itt a honlapjuk: http://www.vesuviana.it/tariffeen.htm

Ezután csak összedobok néhány lelkes mondatot egy Nápoly topicból:

Érdemes Nápolyt is megnézni a szennyezett levegő, a nagy zaj és a szemetes utcák ellenére. Mondják, aki Itáliába téved: Nápolyt kihagynia nagy hiba! Különleges hangulata van, különlegesen lazák, oldottak a lakói, a közlekedés; egész más, mint az észak olasz városok, vagy akár Róma. („egyetlen afrikai város Európában… :-)” )

Rövid városlátogatásoknál mindig érdemes egy városnéző buszra felülni, s mikor már van egy összkép a városról, szíved után csellengeni.

Nápolyból Ischia max 8 euro.

Megjegyzés tőlem: Ez talán kicsit hasonlít Caprira, nem biztos, hogy oda el kéne menni. (Sorrento is uez az eset lehet.)

De ha mégis, ezt ollóztam ki valahonnét: Mit érdemes megnézni? Amikor mi átmentünk, akkor a Castel Aragonese-vel kezdtük, délutánig el is tartott, főleg, hogy csak 11-re ért át a kompunk. Aztán körbebuszoztuk a szigetet az egyik körjárattal (ez állati jó szerintem), közben sokat gyalogoltunk, mert néha leszálltunk, hogy szétnézzünk, csak tanácstalanok voltunk. A gomba-sziklát megnéztük, elmentünk Laco Amenoban a múzeum mellett (szieszta miatt zárva volt), és San Angeloban végeztünk.

Én idén nyáron 6 napot töltöttem Sorrento-ban. Fantasztikus a város, nyüzsgő éjszakai élettel, tipikus “dolce vita” hangulattal. Annyira beleszerettünk Sorrento-ba, hogy jövőre két hetes aktív nyaralást tervezünk…

Sorrentoból könnyen megközelíthető Nápoly, Pompei, Capri, Positano, Amalfi, Ravello.

Különben meg Pozzuolit (Puetoli) mindenképpen ajánlom, gyönyörű. Nápolytól pár km-re, és onnan elérhető a 2-es metróval (pl. a Piazza Garibaldiról), ill. a Circumvesuvianaval.

    8./   Szótár  (a térképen, vagy a szövegben előforduló szavakról)

grotto, cave = barlang

Grotta Azzura, Blue grotto  = Kék barlang

Grotta Verde = Zöld barlang

Grotta Bianca = Fehér barlang

Bagno = strand

Faro = világító torony

Foothpath = gyalogösvény

Belvedere = szép kilátás (sokszor szállodák, v. éttermek neve)

Torre = torony (ami sokszor fizikailag nincs is, de történelmi időkben ott álhatott, s megmaradt az elnevezés)

Trenitália = olasz vasút neve

Orario = menetrend

metrodimare =hajó menetrend

retúr =andato e ritorno

Turista információk beszerezhetők:

Turista iroda (ACST)

Capri központjában: Piazetta I Cerio 11 , (tel. 081-8375308; fax 081-8370918; www.capritourism.com). /

illetve a Marina Grande kikötőben is.

(Ezekre a helyekre mindig érdemes bemenni, vannak ingyen szórólapok, onnan megtudhatja az ember, hogy gyakorlatilag mik az adott hely nevezetességei, vagy éppen milyen extra dolgokat kínálnak az adott időszakban.)

www.capri.com.

www.caprionline.com

http://www.ilmeteo.it/meteo-lungo-termine/Capri?g=9  időjárás előrejelzés
Rent a villa in Capri
Make your reservation on-line. Save by renting directly from Italy
www.summerinitaly.com

Cheap Capri Hotels
Compare Hotels In Capri. Find The Cheapest Hotels Online.

CheapEurope.com/Capri

http://www.en.tav.it/ (angol)

http://www.frommers.com/destinations/capri/0762010001.html#ixzz0QJdWnaA9

http://www.traghettipozzuoli.it/orari.htm  – hajó menetrend, és árak

http://www.anacapritravel.hu T:3263260

http://theculturedtraveler.com/

Felhasznált források még:

Kigyűjtések 2009. nyarán, kféle internetes, elsősorban angol nyelvű oldalakról, Trip Adviser, magyar topicokból. Vonatkozó cikkek: Independent, Starbulletin, The Boston Globe, The New York Times, The Cultured Traveller

Advertisements

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Út előkészítés, Olaszország
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

20 hozzászólás a(z) Capri – utazási előkészítő bejegyzéshez

  1. Munkaruha szerint:

    Jó ez a fórum:)
    Tetszenek a hozzászólások:)
    Üdv: a Munkaruhadiszkont

  2. Attila szerint:

    Gratulakok. Ez nem semmi munka lehetett ennyi infot osszeszedni.

    • elismondom szerint:

      Köszönöm. Nem hittem volna, de volt egy negatív hatása is. Két hete személyesen is jártam ott (3 nap), s a Tirrén tenger fantasztikus kékjein kívűl már semmi újat a sziget nem nyújtott.

  3. Erdős Géza szerint:

    OMG! Minden tiszteletem ezért a munkáért!!! Szeptemberben akarok a párommal menni Sorrentoba, és persze Caprira. Ez jól jött, grat és köszönöm!!! Géza

  4. Éva szerint:

    De, jó, hogy rá találtam erre az írásra. Októberben személyesen is átfogom élni. Nagyon-nagyon jó ez a /kis/ tájékoztató, infó. Gratulálok, élvezetes volt olvasni. A többit is.

  5. Orsi szerint:

    Nagyon haszos informáciok, köszönöm. Szeptemberben még lehet fürödni, nem hideg a tenger?

    • elismondom szerint:

      Szerintem feltétlenül, mert addig folyamatosan melegszik és raktároz a tenger, a lehüléssel kezd a víz is hűlni. (Én májusban jártam ott)

  6. Tom szerint:

    Júliusban nászút Caprin, csellengés Nápolyba, Vezúv, Pompeii, ami csak belefér 13 napba. Épp valami útikönyvet kerestem, de a tizenéves információk helyett sokkal jobbnak tartom a relatíve friss tapasztalatokat.
    Köszönjük szépen! 🙂

    • elismondom szerint:

      🙂 Szívesen. És sok boldogságot kívánok! (Az indítás tökéletes.)

    • elismondom szerint:

      Illetve nem tudom látták-e ezen az előkészítőn kívül a 2011 július-augusztusban írt bejegyzéseimet ezekről a helyekről?
      Talán abban is felfedeznek olyant, amiről még esetleg nem tudtak!

  7. Tom szerint:

    Nos, július 30-án hazatértünk Capriról. Az utolsó 2 nap azzal telt, hogy próbáltunk elbújdosásra és nomád életvitelre alkalmas helyeket találni a szigeten. De aztán győzött a realitás (és az, hogy munka nélkül a magyarországinál 2-4-szer magasabb árakat nem fogjuk tudni túl sokáig fizetgetni), úgyhogy felültünk a nápolyi kompra és lógó orral hazajöttünk. De megfogadtuk, hogy még visszatérünk, mint a Terminator 2.

    Tulajdonképpen nincs mit mondani az élményekről. A szavak csak megcsúfolnák mindazt, amit átéltünk. Mintha egy színes-illatos, 13 napig tartó olasz filmbe csöppentünk volna.
    Még kalandtúránk is volt egy Pompei-Vezúv túrával egybekötött Sorrentoi utolsó komp lekéséssel egyetemben. Aztán vulkáni hamusan, koszosan sírva-röhögve pizzaevés a tengerparton, majd a Sorrentoban estefelé uralkodó színes kavalkád közepette szálláskeresés (és találás!) este tíz óra után…

    …és miután felvilágosítottak bennünket, hogy a “kapribogyó” Szicíliában terem a Stromboli vulkán lejtőin, csak addig ügyeskedtünk, amíg sikerült egy kis Capri Bogyót hazahoznunk, ha már egyszer nászút, ugye… 😉

  8. Buci szerint:

    Látom az olasszal hadilábon állsz, egy-két hiba: a dolce far niente = édes semmittevést jelent, nem a semmittevés édességét, az oda-vissza = andatA e ritorno helyesen.

    Kétségkívül hasznos az összeállítás, de sok benne az túlrészletezeztt leírás és nagyon szájbarágós: aki Caprira készül, biztos volt már külföldön életében és tisztában van olyan dolgokkal, hogy a jegyet az xy járműre meg kell venni előre, meg hogy a pizzát kemencében sütik stb. De azért összességében segítségemre volt.

  9. Czuczi István szerint:

    Kedves Szerző!
    Fenomenális az oldal,kiváló támpont!!
    Két kérdésem lenne./ mint a helyet jól ismerőtől /:az Amalfi partról esetleg nincs hasonló “csoda”,
    április elején mennénk egy hétre,általában a tapasztalatok alapján milyen az időjárás?
    Köszi. István

    • elismondom szerint:

      Kedves István!

      Nem tudom, látta-e a Capriról szóló beszámolóimat megelőző, 2011. júliusában írt bejegyzéseimet az Amalfi partról. Szerintem az Amalfi part, az maga a csoda, bár nem tudom, hogy áprilisban az időjárás függvényében ez mennyire nyújtja a legszebb arcát. Nekünk még május végén is egy kicsit úgy tűnt, hogy a mediterrán virágpompa szempontjából korán jöttünk. Ám lehet, hogy akkor még virágzanak a citromfák, s az biztosan gyönyörű- és bódító.
      Ezen a linken látható az (2016. évi) áprilisi időjárás Amalfira. http://www.accuweather.com/en/it/amalfi/212365/april-weather/212365
      Bizonyára kaphatóak erre a tájra jó kiadványok, vagy rengeteg az információ az interneten. Sajnos én sem vagyok szakértő, csak minden utazás előtt elmerülök az internet forrásokban, s úgy állítom össze az útitervet.

      Szép utazást kívánok, a cél kiválasztása mindenképp kitűnő!
      🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s