Andalúz nyár – 10. Córdoba

A kis – Lorca kapcsán tett – kitérő után, visszakanyarodnék eredeti útibeszámolómhoz, a második nap eseményei ismertetésével.

Miután az első napi megrázkódtatás alapján beláttuk, hogy magunk erejéből a legfontosabb látványossághoz nem jutottunk volna be, valamint az utazási iroda helyi idegenvezetője, Magdaléna minden előítéletem meghazudtolva tényleg nagyon felkészült, kíváló idegenvezető volt, eredeti terveinket, hogy kocsit bérelünk, és saját rezsiben látogatjuk végig a látványosságokat, felülbíráltuk és elhatároztuk, hogy jelentkezünk a fakultatív programokból a minket érdeklő kirándulásokra. Prioritási sorrendben: Córdoba, Sevilla, Ronda. Volt még az ajánlatban Gibraltár és áthajózás a marokkói Tangírba, mely utóbbiakat húztuk, mondván, a tengerre is le kéne jutnunk, kicsit fürdőzni.

Elhatározást tett követte, futottunk az idegenvezetőhöz, a másnapi córdobai kirándulásra jelentkezni. Erre válasz, hogy három jelentkező volt, azok is lemondták, így Córdoba elmarad. Összeomlottunk. Majd újragomboltuk a kabátot: akkor változatosság kedvéért mégis kocsit bérelünk, de látva, hogy mind helyismeretben, mind a látványosságok áttekintésében Magdaléna nélkül csak veszíthet a vállalkozásunk, megkérdeztük, nem volna-e kedve eljönni velünk. Örömmel beleegyezett, s a programhoz rögtön felajánlotta, hogy extra szolgáltatásként elvisz bennünket egy kiváló helyi tapas bárba, valamint bevállalta, hogy ő majd reggel bemegy a központba intézkedni a kocsibérlésről.

Aztán nem kapott kocsit. Újra magunkba zuhantunk a hír hallatán, de már jött is a következő fantasztikus ajánlat, látván elkeseredésünket: elvisznek hármunkat a 45 személyes busszal.

Hát így indult. S minden perce különleges volt és feledhetetlen.

Indulás előtt Magdalénával:

A kiscsoportos buszon Córdoba felé:

Córdoba belvárosa és legnagyobb látványossága a Mezquita, a Nagymecset az Unesco világörökség részét képezik.

Córdoba Andalúzia szívében fekszik, a Guadalquivir folyó termékeny völgyében, ahol citrus – és olajfáktól, gabonától és szőlőültetvényektől dúsak a lankák. A várost körülölelő Sierra Morena és a Subbetikai Cordillerrák gazdagok ásványkincsekben, amely természeti adottságokat a 2000 éves település minden történelmi lakója tudott értékelni.
Amíg el nem iszaposodott a folyó, egészen Córdobáig hajózható volt, összekötve a várost a tengerrel. A szárazföld felé vezető utaknak is a tengelyén fekszik, így páratlan fekvése mind a rómaiak, mind a vizigótok, majd a mórok számára is stratégiai jelentőségű volt, s ezért előszeretettel tették ide székhelyeiket. A környező területek kellemes szubalpin klímájától eltérően, Córdoba a leírt elhelyezkedésénél fogva – egy katlanban fekszik -, hőmérséklete gyakran trópusinak mondható, igen magas a 40 fok hőmérséklet feletti napi átlagok aránya.

Erre felkészülve vágtunk neki mi is az útnak, s már látjuk is a város körvonalát egy meglehetősen bozótos Guadalquivir folyó túlsó oldalán.

Ez pedig még a rómaiak által épített 16-lyukú híd a folyón át, a város szívébe:

S a várost ősi, római falak veszik körül, melyeket a mórok tovább bővítenek, s legnagyobb kiterjedésük idején elérték a 22 km-t (? mérföldet – forrásaim ellentmondóak), de a város  mai nagysága már meg sem közelíti egykori, fénykorában elért méreteit. S ez a fénykor a mórok idejére, a Córdobai Kalifátus korára esik.

De már megint halmozódnak a slamposan odavetett fogalmak, miközben nem egészen vagyunk tisztában tényleges jelentésükkel. Először is, miért mórok, miért nem arabok?

Hát 711-ben amikor lerohanta az a mindössze 7000 harcos az ibériai félszigetet, közöttük 300 volt az arab (vezérek), és 6700 afrikai berber (= fekete mór), s a spanyolok ezért használták rájuk ezt a kifejezést. A vezető arab réteg mindig is megőrizte felsőbbrendűségi tudatát a berberekkel szemben, s a nagy kavarodásban a spanyol társadalomban a következő rétegek alakultak ki:

arab vezető réteg
berber harcosok
zsidók (a spanyol név héber megfelelője szefárd, így lesznek belőlük a                szefárd zsidók)
keresztények
áttértek:
muladik: iszlámra áttért hispán népesség
mozarabok: mór hódítások során leigázott keresztények
mudejárok: keresztény uralom alatt élő mórok

 Az inváziót követő hét éven belül az ibériai félsziget legnagyobb részét beszippantotta az Omajjad Birodalom. A meghódított területet – eleinte Sevilla székhellyel, Al-Andalúznak nevezték el, amely így a hatalmas iszlám birodalom legnyugatibb része lett.

És itt kinyítanám Nektek újra a történelmi mesekönyvemet, már csak azért is, hogy megértsük a Kalifátus helyzetét, jelentését.

Rövid előzmény: 644. évtől iszlám seregek végigsöpörnek Közép Ázsián India és Kína irányába. Nyugat felé Szíria, Perzsia, Egyiptom voltak az első meghódított területek. Az uralkodásuk végére a birodalmuk meghaladta a Római Birodalom egykori területét, s milliókat térítettek át az iszlám hitre.

Amikor az Arab-félszigeten, az iszlám jegyében arab törzsszövetséget létrehozó Mohamed próféta 632-ben fiúutód nélkül meghalt, a különböző törzsek közötti harcokból végül 661.-ben az Omajjád törzs tudta magához ragadni a hatalmat,
és megalapította az Első Omajjád Kalifátust. Kalifa jelentése: Mohamed utóda, akiből csak egy lehet, csak ő reprezentálhatja törvényesen az Iszlámot.  Az Omajjádok vér szerinti örökléssel dinasztikus módon biztosították maguknak a hatalmat egészen 750.-ig. Ez alatt az időszak alatt már magukhoz csatolták
Észak -Afrika még fennmaradt részét, az ibériai félszigetet Spanyolországgal és Portugáliával. Székhelyükké Damaszkuszt tették.

Az Ibériai félsziget a Damaszkuszi Kalifátus egy provinciája lett 716. évtől Córdoba székhellyel, és alárendeltekként adót fizettek neki. Az Omajjád Kalifátus kormányzókat (emír) nevezett ki, akik 3 éves periódusban váltották egymást.

Aztán 750.-ben egy véres leszámolásban az Abbaszidák letaszították a trónról az Omajjád dinasztiát, a mintegy 80 vezető családtag brutális meggyilkolásával egy ebédmeghívás alkalmával. (Ilyent már olvastunk az Alhambra történetei között is.) Egyetlen ifjú sarja a családnak a 16 (?19) éves I. Abd-ar-Rahman herceg menekült meg. Csaknem 6 évi nehéz, üldöztetésben eltöltött menekülés után eljutott Al Andalus határáig, s ott kijelentette, hogy ő a törvényes örököse az Omajjád Kalifátusnak.
Ez természetesen harchoz vezetett az ezidő szerint Al Andalusban terroruralmat folytató Abbaszidák képviselőivel. A csata során egy improvizált zászlóval, amelyet egy szuronyra tekert, kibontott zöld turbánból kötöttek, megalkották a Córdobai Kalifátus zászlóját és színét, a zöldet, mint a remény színét. (Ez a zászló volt egyben az első zászló jelkép az Ibériai félsziget történetében is.)

A csatát megnyerték, s ezzel elkezdődött a Független Córdobai Emirátus (756-929) időszaka, leszakadva a – most már Bagdad-i központú – iszlám világról, támogatást onnan nem remélhetvén,  teljes elszigeteltségbe kerülve tőlük. Az Emirátus vezetőjének titulusa emír, vagy szultán volt.

És így eljutottunk ismét a spanyolországi színtérre, amelynek a történelmi évszámokhoz kötött periódusait, az iszlám félszigeten elfoglalt helyével, az alábbi térképek jól mutatják. A zöld szín az iszlám területeket, az egyéb színek a különböző keresztény királyságokat jelzik.

Történetünk, egyben a Córdobai Kalifátus története, itt kezdődik az első térképnél, amikor az iszlám a félszigeten a legnagyobb kiterjedését jegyezte.

I. Abd-ar -Rahman egységes kormányzás alá vonta Al Andalus területét. Kormányzása alapelvéül az igazságosságot és a toleranciát tette a különböző vallásokkal és kultúrákkal szemben. Középpontjába a gazdaságot és kereskedelmet állította, amelyek a mór gyógyászattal karöltve, megteremtették a gazdagságuk alapjait. (Szemben az Abesszidák irányadó ideológiájával, amely a hagyományos sivatagi törzsi szokásokon alapult.)

I. Abd-ar -Rahman emír az Omajjádok mór legitimitásának hangsúlyozásául – 30 évvel ideérkezése után – elkezdte a Córdobai Nagymecset ( Mezquita) építését
és átalakítását 784-től.

Egy magasan intellektuális és széleskörű kulturális éra következett Al Andalus életében, – amelyek mindegyike jelentős módon befolyásolta Andalúzia történelmét is.

I. Abd-ar -Rahman politikailag óvatosan járt el, amikor nem kiáltotta ki magát azonnal kalifának. A megfelelő pillanat a III. Abd-ar -Rahman , a sorrendben 8. -ik emír (912-929) idején következett el, amikor 80 magas rangú előkelő arab a brutális Bagdadi Abbaszida Kalifátustól függetleníteni akarta magát, s vezetőt keresett. Másik indok az észak-afrikai (bagdadi irányítás alatt levő) fatimida törzsek fenyegetése, s III. Abd-ar -Rahman, hogy tekintélyét és alattvalói hitét egy esetleges támadással szemben növelje, kikiáltotta az emirátus átalakítását kalifátussá.

A Córdobai Kalifátus (929-1031) időszaka a mór uralom legfényesebb szakaszát jelenti. Córdoba Európa legnagyobb és legragyogóbb városa ekkor.
A városról följegyezték, hogy lakossága csúcspontján elérte a 800 ezer főt. Mindezt a IX-X. században! →  1750 körül Párizs még csak 400 ezer, Róma 140 ezer, Bécs  180 ezer fős nagyvárosok. És ha már ezeket az európai városokat megemlítettük, álljon itt rögtön még egy párhuzam: Córdoba kövezett, járdákkal ellátott utcáit ez időben 50 ezer lámpa világította meg, amihez Európa legnagyobb városainál még több száz évnek kell eltelnie!

A Kalifátust a leginkább intellektuális, tudás-alapú társadalma különböztette meg minden egyéb európai néptől, nemzettől. A legfőbb direktíva itt az oktatás, a tudomány fejlesztése és annak vívmányainak átültetése volt. Számos egyetem (Córdoba, Sevilla, Valencia, Málaga, Granada), iskolák, s könyvtárak ezrei épülnek. A kalifák mindennemű akadémiai munkát támogattak, a pre-iszlámi kultúrák – főniciaiak, görögök – műveit, filozófiáját összegyűjtik és lefordítják, s gyakorlatilag rajtuk keresztül jut Európa e tudás birtokába. Kiemelkedő érdemeik vannak az európai orvoslás és orvosképzés alapjainak megteremtésében, a Sorbonon még a 19. század elején is kötelező sillabuszok közé tartozott Ibn Sina Kánonja. A kartográfiát és a tengerészeti iránytű használatát is tőlük vesszük át. A krónikák szerint Kolumbusz órákat és órákat töltött az arab Idrisi világtérképe tanulmányozásával, míg kidolgozta elméletét az új, Keletre vezető útról.

Csak illusztráció, egy 1459-ből származó Föld térképről, s arról, miért is kellett hosszan tanulmányozni:

Ők közvetítik felénk az arab számrendszert és hozzák el Indiából a 0 használatát.
Kínából a puskaport, s ami még fontosabb, a papírgyártás tudományáét. Hisz ez az alapja az ismeretek gyors és olcsó terjesztésének, a kollektív tudás megteremtésének.
Míg ekkor a keresztény Európa 99%-a írástudatlan, itt minden szociális osztályban elterjedt, univerzális volt a betű ismerete. Felvilágosultságuk odáig terjedt, hogy a córdobai egyetemet már nők is látogathatták, akik ezután udvari jegyzők lehettek.
Gondoljuk csak meg, rólunk magyarokról, ezidő-tájt jegyzik fel a St. Gallen-i kalandot, amikor portyázásaink során betörve az apátságba csirkecsontot hajigálva pusztítottuk el készleteiket!

Virágzik az udvari költészet, nagyra becsült a szép kalligráfia. Egy rövid ismertetőben 31 tudományágat sorolnak fel, amelynek művelésében kiemelkedtek, s nagy befolyást gyakoroltak Európa fejlődésére. Európából pedig özönlenek a tudósok az itt felgyülemlett tudás elsajátítására, átvételére. De az udvarnál tiszteletüket teszik európai és ázsiai uralkodók és előkelőségek is.

Córdobában a kalifátus idején 700 mecset, 70 nyilvános könyvtár, 17 főiskola,
50 közkórház, 900 fürdő, több mint  200 ezer ház és 60 ezer palota létezik.
A köztereken víznyomó kutak működtek, szennyvízelvezető csatornarendszer, és sok gazdag háztartásban vezetékes víz és vízöblítéses WC volt.

A személyes higiénének maximális fontosságot tulajdonítanak. Még a legkisebb faluban is volt közfürdő. III. Abd ar-Rahman az állami pénzeszközök egyharmadát a közkórházak és egyéb egészségügyi intézmények finanszírozására fordította.
III. Abd ar-Rahman pénzverdét működtetett és a helyi fizetőeszköze a Córdobai arany.

Remélem kicsit sikerült a nagy általánosságok szintjétől mélyebbre ásva, valamelyest kézzel-foghatóbbá tenni, miért is kell csodálattal adóznunk a mórok ibériai jelenlétének,
s mindezt miért pont itt, Córdobába érkezve mondom el.

Mert már el is indulunk a városfal mentén felfedezni magunknak e történelmi várost.

S ez itt a Sevillai Kapu – no és mi, kalandra fel! hangulatban:

S ez pedig Averroës (Ibn Rushd) szobra, akit Córdoba nagyjai közül szokás a legelső helyen említeni.

Averroës a legnagyobb iszlám filozófusa Al Andalusnak, mondják, kivételes és enciklopédikus tudású géniusz volt. Elsősorban Arisztotelész tanainak kommentálásában alkotott egyedülállót, de a filozófián kívül tanulmányai kiterjedtek az orvostudományra, jogra, matematikára, asztronómiára, zoológiára, retorikára, irodalomra és zenére is. Legnagyobb művén, Arisztotelész interpretálásán 26 évig dolgozott. Averroës számára Arisztotelész testesítette meg a legmagasabb emberi intelligenciát. Kommentárjai a valaha is e témában írtak közül a legkompetensebbek ma is. Intellektuális hagyatéka egyaránt befolyásolta a spanyol zsidók, illetve a középkori keresztény Európa gondolkodását az elkövetkező 400 éven keresztül. Életében több, mint 78 könyvet írt, – ebből 20-at orvosi témában. A mór orvoslásról írt könyvét, a Colligetet a 18. századig széleskörűen használták az oktatásban, a betegség megelőzésben és gyógyításban.

A mór gyógyászatban nagy fontosságot tulajdonítottak a higiénének, a holisztikus kezelésnek és odafigyeltek az étrendre, a test és szellem harmóniában tartására. Ugyanakkor a sebészetben új eszközöket fejlesztettek ki, megújították a gyermekgyógyászat, szülészet, szemészet területeit. Kórházaikban folyó víz volt.

Már innen látszik az Almadovár kapu, amelyen keresztül majd belépünk a városfalon belülre, a zsidónegyed szívébe.

S a kapu előtt idilli hangulat: a város egy mai szülöttje próbál meg furulyaszóval, vagy egy kis lovas látványossággal aprópénzt kihúzni a turisták zsebéből, míg vele szemben sztoikus nyugalommal tekint le a történésre Seneca szobra.

Az Almadovár kapu elnevezése annyira megragadta fantáziámat, hogy mindenképp nyomára szerettem volna bukkanni jelentésének, ami ugyan nem sikerült, de mégis nagy hozadéka volt kis világomban: mert így felfedeztem magamnak, akiről addig mit sem tudtam, a mai spanyol filmművészet legnagyobb alakját, Pedro Almadóvar filmrendezőt.

És a kapun már szabályosan átvilágít a hófehér falak látványa, amely az íven túl ki is tárulkozik ámuló szemeink előtt.

Igen, a felirat is tanúsítja, hogy az ibériai félsziget legöregebb zsidó negyedében vagyunk, akik mint tudjuk, a középkori városokban többnyire területileg elzárkózva alakították ki otthonaikat. A zsidók, mint arról már szó esett, szívesen működtek együtt az arabokkal,
s városaik felvirágzásában tevékeny és hatékony részt vállaltak. Ahol ipar és kereskedelem volt, az számukra üdvözölt terep, de a Córdobai Kalifátusban igencsak beépültek az udvari adminisztrációba, a hivatalokba, illetve a gyógyászatba is.

A kis girbe-gurba utcák látszólag minden terv nélkül szövik be a városrészt, az utcák két oldalán levő házak igen közel állnak egymáshoz, időnként át is tudjuk érni őket, ha kitárjuk a karunkat. A fehér falakon kívül maximálisan kis decens okkersárga csíkok díszítik a házakat, no meg sok kovácsoltvas rács,….és virág, virág, virág.

A kapukon feltűnő kéz alakú kopogtató nem más, mint Fatima keze, aki az iszlám hit szerint megvédi a benn lakókat a bajtól, betegségektől, rontástól. Fatima Mohamed próféta lánya volt. Lám-lám a kultúrák egybefolyásának micsoda példája itt, a zsidó negyedben!

És ha be is kukkantunk ezeken a kapukon, elénk tárul a híres patiók csodás világa, ahol gyakorlatilag az itt élők élete folyik. A forró időjárás alakította ki ezeket a “túlélési” formákat, amit szintén az arabok hoztak magukkal, még a sivatagból. Belső udvaraikat oázis formára funkcionálták át, sok zöld növénnyel, az udvar közepén megnyugtatóan csobogó, és hűsítő szökőkúttal, s többnyire a pation belül egy-egy árkádos részt is kialakítanak. A vastag és az udvar méretéhez képest magas falak szintén a hőség kiszorítását szolgálják. S felettük pedig esténként, amikor már jól esik kiülni ide,
a csillagos ég!

Le vagyunk nyűgözve a belső udvar mieinkéhez képest igencsak elütő látványától, meghittségétől, mondhatni pompájától. Éppen itt, Córdobában eredetileg a turistaiparnak kedvébe-járva, egy évben egyszer, valamikor májusban teljesen megnyitják kapuikat az idegenek előtt, s azok szabadon járhatnak kelhetnek közöttük, miközben a helyiek folytatják szokásos életüket – mintegy a lakás fedetlen vendég szalonjában. Amennyire olvastam ez aztán a helyiek között is egy nemes versengésnek vette kezdetét, s ilyenkorra mindenki igyekszik a legszebbet, legkülönlegesebbet kihozni saját portáljából. De jó lenne egyszer ilyenkor is ellátogatni Córdobába!

Aztán a következő patio már kicsit más, meg is hökkenünk, itt valóban, mint egy nappali szoba berendezése, még bútorok is állnak, s azon különféle emléktárgyak, könyvek árusítása folyik.  De hamarosan rádöbbenünk, itt már más a motiváció, hiszen a zsinagóga bejárata előtti kis udvaron állunk.

Ez, a Spanyolországban mindössze három megmaradt zsinagóga egyike, amelyet titokban, ilyen belső udvarok mögé rejtve is, de fenntartottak, és működtették az üldöztetés hosszú évszázadain át. Mint tudjuk, a félszigeten a mórokat megelőzve már korábban is fel-fel lobbantak antiszemita megmozdulások, üldöztetések, jobbára a gazdasági nehézségek miatt lázongó indulatok levezetésére – hiszen a dolgos zsidó enklávékban mindig volt irigyelni való “vagyon”.

Ezek a korai társadalmak különböző rendeletekkel mindig csökkentettek valamit a zsidóság jogain, vagy kitelepítés terhe mellett kényszerítették őket hitük elhagyására, addig a mórok alatt földtulajdont szerezhettek, melyet a berberekkel műveltettek meg. Vámszedési és – kezelési feladatokat kaptak a selyem és luxuscikkek ki és bevitele terén, kezük alatt felvirágzott a selyemipar, a finom-fémmegmunkálás, igényes bőrfeldolgozás és a kalifátussal együtt ők is felvirágoztak.

A Reconquista lezárásaként, a Keresztény Királyok első rendeletükkel, az Alhambra-ediktummal 1492. március 31.én elindítják a zsidók kiűzetését. Az arabok vallási türelmével szemben, itt működésbe lép az inkvizíció. A menekülő szefárd zsidóság útját elsősorban olyan területek felé veszi, ahol a toleráns iszlám az uralkodó hit: Törökország, Balkán, Észak – Afrika.

De milyen szép példája megint csak ez a zsinagóga is a kultúrák egymásra hatásának: tiszta mudejár (móroktól átvett) stílusban, a stukkó dekorációk között héber nyelvű tóra idézetekkel épült.

Aztán tovább bővítjük ismereteinket belső udvarok terén. Nagyon sok helyütt vendéglátásra berendezkedett területre  találunk.

Ez pedig az ún. kézművesek házának udvara. A helyi fejlett kézmű iparról fentiekben már tettem említést, legfeljebb címszavakban a legjelentősebbek: ötvös/ ékszer-korall/- ezüstárú; fazekasság/kerámia; márványfeldolgozás, üveggyártás, textilművesség/posztó, gyapjú, selyem, brokát, szőnyeg, faliszőnyeg, bőráruk (=cordobaner), faintarzia, szappan, illatszer.  Az udvar kicsit egyvelege mindannak, amit már eddig láttunk.

De megyünk is tovább!

Aztán újabb nagy córdobai szobrába ütközünk:

Ő Maimonidész orvos és teológus, aki Averroësnak a kortársa volt, s akit a zsidóság legnagyobb gondolkodójaként tartanak számon. Nagyon érdekes, hogy mint oly sokszor, egy politikai berendezkedés dekadenciájában születnek nagy, kiemelkedő, saját korukon is túlmutató személyiségek. Így volt ez velük is, hiszen ők a taifákra szétesett királyságok idején, a XII. század derekán, végén éltek, amikor már gyakorlatilag a küzdelem eldőlt a keresztény királyságok javára. Córdoba 1236-ban esik el, s már csak a Granada marad a mórok fennhatósága alatt.

S mindjárt itt a következő megdöbbentő információ. Az arab szemész, akinek itt szobrot állítottak, már 800 évvel ezelőtt sikeresen végzett szürke hályog műtéteket.

A nap már igen magasan jár, mi is érezzük azt a bizonyos trópusiba hajló hőmérsékletet, de még elmegyünk kívülről megnézni, hol van a Mezquita (mert ennek látogatásánál Magdaléna majd magunkra hagy minket), de előtte még egy különleges hűsölési élménnyel kecsegtet minket.

És egyszer csak hatalmasan ott tornyosodik, terül el előttünk:

Oldalt, hátul a magas oszlop tetején St. Rafael, Córdoba védőszentjének a szobra.
Ezt Federico Garcia Lorca ihletett szelleme így adja vissza: “S ő, ki vizet von aranyba, s márványokat borít gyászba, leckét ad egyensúlytanból oszlopként a vízre állva.” Mögötte ugyanis már a Guadalquivir hömpölyög, s a római tizenhat lyukú híd abban a toronyban (Calahorra torony) végződik a túlsó parton, melynek cakkos tetejét a kép jobb alsó harmadában még éppen látni kicsit.

 S ezután jön a beígért hűsölés, arab módra – egy teaszalonban, forró teával!
Követjük Magdalénát a kacskaringós, melegtől gőzölgő utcákon, míg  egy szinte jelentéktelennek mondható helyen, hirtelen befordul ebbe a kapualjba:

Hát igen, az oázis.

A belső udvar, mely fölött a magasban hatalmas zöld vászonernyő van kifeszítve a nap ellen, millió apró kedvességet tár föl a pihenő szemlélődő előtt. Mivel egyszerűen nem voltam képes ezeket a kis részleteket kihagyni a beszámolómból, azért, hogy mégiscsak takarékosabbnak tűnjek, csináltam belőlük egy kis montázst Számotokra:

És leülünk itt a virágok buja zöldje elé, szemben velünk a hatalmas gyümölcsöstál (nem atrapp!) megnyugtató látványa, és a fülünkben az asztal melletti kis csobogó lelazító muzsikája. Míg kezdjük kipárologni a magunkba zárt meleget (38-40 fok volt ekkor már kinn az utcán), elismeréssel adózunk az arabok tudományának. Tényleg hihetetlenül kellemes.

A kiszolgáló pult karnyújtásnyira, a személyzet egy arab család három tagjából áll. Rajtunk kívül más ebben az órában nem érkezett, a régi vendégek már szemmel láthatóan lelazulva, csak egymással vannak elfoglalva.

És európai idegrendszerünkkel várjuk, hogy a fiú lerohan minket, felvenni a rendelésünket. Mintegy fél óráig szemeztünk így testközelből mindőjükkel, hátha észrevesznek, de semmi se rezdül. Rádöbbenünk, hogy valami hatalmas félreértésben vagyunk, olyan elvarázsolt az egész, de mindegy is, legalább klassz helyen hűsölünk, és kipihenjük magunkat. És már hat ránk a hely szelleme, fel sem izgatjuk magunkat, lemegyünk alfába. És akkor egyszer csak – nem tudjuk akkor meg épp miért, – de a zöld mellényes megmozdul, és odalép hozzánk.

Mi hosszasan ecseteltük, ki mit kér.
Újabb fél óra múlva már jött is, s tökéletesen összekeverve hozott mindent. (Amiből forrót kértünk jegesen hozta, és megfordítva). De még ez a tévedés is javunkra történt, mint megállapítottuk, mert így volt kiváló a kétféle tea: menta hidegen, s valami egzotikus gyümölcsös forrón.
Szóval leckét kaptunk egy kis keleti nyugalomból, s esküszöm igazuk van.
Mentálisan teljesen kivasalva vetettük bele magunkat a Mezquita nyújtotta meglepetés – sorozatba.

De erre nyitok majd egy új fejezetet.