Sétáljunk hát egyet a műemléki elemeket nagy számban tartalmazó, és ma már műemléki védettséget élvező temetőben, amelyről már számosan leírták, hogy milyen fájdalmasan elhanyagolt az állapota, s melyet már megmenteni nem, legfeljebb megőrizni lehet. Merthogy a temetőt az időjárás, és a köveket is szétfeszítő burjánzó növényzet pusztításain kívül számtalanszor dúlták vandálok, ellenséges érzelműek, de még azt is olvastam, hogy az egykori Szálasi legények – aranyfogak után kutatva – mert azt ők is tudták, hogy a zsidóknál nem szokás a halottal értékeit, ékszereit vele temetni – bontották meg a temető békéjét illetve sírjait.
A síremlékek az összedőlés határán állnak.
Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli a múltját, nézd meg a temetőit. /Széchenyi István/
Gyakorlatilag az 50-es évek óta használaton kívül helyezték a temetőt, ahol a családi sírboltokban történt 1-1 temetést kivéve, utoljára 1959-ben búcsúztatta Scheiber Sándor főrabbi itt a vallását hangsúlyozottan megtartó Fejér Lipót matematikust, de a szertartás után őt is a Kerepesi (Fiumei) úti temető 34/2. számú díszparcellájában temették el.
A temető amely építészettörténetünk részeként jelentős értékeket hordoz, mint egy történelmi olvasókönyv, a dualizmus kiemelt személyiségeinek, a nagyiparos és pénzarisztokrácia képviselőinek reprezentatív keresztmetszetét is elénk tárja.
Lajta Béla elvitathatatlanul a legnagyobb művészeti teljesítményt hagyta örökül ránk
e temetőben (leírások: http://lajtaarchiv.hu/), ám rajta kívül számos neves alkotónak, mint Alpár Ignác, Vidor Emil, Maróti Géza, Fellner Sándor, Quittner Zsigmond, Kármán Géza és Ullmann Gyula találjuk itt -különböző stílusú – historizáló, orientalizáló vagy a magyar népművészet elemeiből merítő szecessziós, illetve modern síremlékeit.
A két világháború között már csak kiemelt politikusok és fővárosi vezetők nyertek itt elhelyezést. 1920. után ugyanis általánossá a Kozma utcai temető használata vált, illetve megnövekedett azon zsidó származású (közöttük az átkeresztelkedett) személyek száma is, akik a Kerepesi (Fiumei) úti temetőt választották végső nyughelyükként.
A zsidó temetkezési szokásokat szigorú vallási hagyományok szerint végzik, azok rituális rendje sokkal kötöttebb az egyéb egyházi temetésekénél.
Szertartási értelemben a holttest “nem tiszta”, a temetésre a mosdatás (öltöztetés, fésülés) ugyancsak előírásos szertartásában készítik elő.
A temetőkben a bejárat közvetlen közelében levő szertartási épület mellett szokott állni az erre szolgáló “táhara” ház, rendszerint két külön helyiség
a nőknek és a férfiaknak. A középütt levő főépület (ohel) szigorúan vett értelemben, nem azonos a ravatalozóval, mivel a zsidó búcsúztatás szertartásai mindig zárt koporsó előtt folynak. A hagyomány szerint megbecstelenítésnek számít közszemlére tenni a halottakat.
A hamvasztás is tilos, a halottat a földbe kell tenni. A régiek ezért pusztán vászonba göngyölték a meztelen holttestet, hogy minél közvetlenebbül érintkezzék a földdel. Az elmúlt századokban a boncolást is szigorúan tiltották, ebben már vannak némi engedmények, de szoros megkötésekkel.
Az ortodox szokásrend szerint a temetők területét két térfélre felosztva használják. Egyik oldalon a férfiakat, másikon a nőket temetik el. Ma ez már a neológ temetők esetén nem jellemző, illetve a közös sír lehetőségét a családi kripták jelentették. A 20. század elején éppen ez segítette elő a falsírok illetve a családi sírboltok terjedését.
A halott elkísérése kegyes kötelesség. A sírgödörbe utána kiáltják a halott héber nevét, hogy majd a számonkéréskor el ne felejtse. A gyász jeleként a gyászolók megszaggatják ruhájukat, s a gyász négy időszakra oszlik, megfelelő előírások, viselkedési formák betartása mellett. A gyász negyedik időszaka a gyászév, amelynek végén szokás sírkövet állítani. Ez után az évfordulót (Jahrzeit/Járcejt) minden évben megtartják. Maga a Jahrzeit hagyományosan böjtnap. A halál évfordulóján a sírlátogatás kötelesség.
A férfiak a temetőbe csak fedett fejjel léphetnek, virágot vinni nem illik, ellenben a látogató egy kavicsot (” az emlékezés kövei”) helyez el a síron.
A kavicsok mellé gyakran tesznek imádságokat, üzeneteket tartalmazó papírszeleteket is. A sírköveken emberi alak még allegorikus formában sem szerepelhet. Nem szerepelhet sem dombormű, sem szobor.
Eltünődtem sírja mellett
Egyszer a bölcs rabbi Löwnek,
Hallva áldó mormogását
A jövőknek és menőknek.
S csodálkozva kérdeném, hogy
A zsidóknak ifja, véne
Puha kézzel egy kavicskát
Mért dob a halott fölébe?
A felelet ez volt rája:
Törvényünknek ez parancsa,
Élő kapja a virágot,
Kavicsot a holtnak hantja…
Eme pogány szokásról mi,
Keresztények rég letettünk:
Mi halottul koszorúzzuk,
Kit éltében megköveztünk.
/Ada Christen/
A II. világháború után a pesti gettó halottainak egy része, a Dunából kihúzott holttestek,
a Duna parti gyilkosságok és a városban portyázó nyilasok áldozatai kerültek a temetőbe.
A holokauszt és munkaszolgálatosok emlékére 2002-ben szerény emlékparkot hoztak létre a temető főútvonalát képező út hátsó betorkolásánál.
Én itt nem mennék ezzel kapcsolatban részletekbe, mivel az alábbi linken az érdeklődők megfelelő áttekintést nyerhetnek: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=8718&pIdx=6
Wechselmann Ignác síremlék (készítette: Alpár Ignác)
Weiss Manfréd síremlék ( Kármán Géza-Ullmann Gyula alkotás)
Hatvany- Deutsch családi sírbolt
A temetőben semmi nem szolgálhat haszonszerzést vagy magán célokat.
A fákról gyümölcsöt letépni, megenni nem szabad. Evés, ivás tilos különben is. A füvet, ha netán levágják, nem lehet elvinni pl. takarmánynak.
A síremlékek jobb értelmezhetősége érdekében kicsit tallóztam a chevra honlapon található zsidó temetkezési szokások dokumentumában. A Genezis (Sámuel, és Ezekiel próféták könyve) írja: A sírok fölé jelet kell állítani. A sírjel többnyire álló kőlap, de lehet körülépített sír, szarkofág vagy mint az új időkben, a neológ temetőkben családi sírbolt.
A Talmud pedig eképpen szól: A zsidó sírkövek szebbek, mint a királyi paloták. A „szebb” itt az jelenti, hogy ’értékesebb’. Zsidó temetőben hagyományosan tilos felirat nélküli sírkövet állítani. A hagyományos sírköveken a felirat – csak héber felirat – a külső oldalra került.
Ha német vagy magyar nyelvű feliratot is készítettek, ez rendszerint rövidebb volt, mint
a héber, legtöbbször csak a nevet adta meg, és a sírkő „hátsó” – a sírhantra néző – oldalára írták. Ez már a neológ temetőkben változott, hozzáidomulva a keresztény temetkezés gyakorlatához. Héber betűkkel immár rendszerint csak egy rövid bibliai idézetet írnak, s a latin felirattal azonos oldalra kerül.
De a zsidó sírfelirat sohasem egészen sztereotip. Személyes szöveg szinte minden sírfelirat. Gyakran fel szokták írni a sírkövekre azt is, hogy Sálom al Jiszráél, „Béke Izraelre” (Zsolt k., 125,5). Feltétlenül tartalmaznia kell az elhunyt nevét és az elhalálozás dátumát, utóbbit a zsidó naptár szerint, hónapot és napot is, mert csak ez teszi lehetővé a Jahrzeit előírásos megünneplését. Az elhunyt anyjának neve rendszerint a legalsó sorban áll.
Vannak kegyes férfiak, hószed-ek, akik szabadidejükben fekete festékkel és ecsettel járják a zsidó temetőket szerte a világban, s újrafestik a feliratot a megkopott sírköveken, idegenekén is.
Aki díszíteni akarja a sírkövet, zsidó temetőben – hagyományosan – nem szobrot állít, hanem jelképet faragtat a sztélére. A két szélen egy-egy oszlop: Jákin és Boáz, mint Salamon temploma előtt. A hangsúlyozott timpanon vagy tető az oszlopok felett nemcsak lezárja felülről a képmezőt: sátor is, stilizált ohel, igaz embert (caddik) jelez. A rabbik sírjánál ezt gyakran alkalmazzák.
A hagyományosan használt díszítések a következők : kezek a kohannita áldás jellegzetes tartásával (jelentése: kohén sírja, áldás); Levita korsó (Lévi törzséből való); Tóra tekercs: rabbi, Talmud tudós; szomorúfűz, törvénytáblák, pálmafa (mindhárom a példamutató életre utal, igaz ember); menóra (az örökkévalóság mécsese az emberi lélek).
A jelképek (növény és állatábrázolások) ezen kívül utalhatnak a nevek héber ill. német jelentésére is, pl. Júda, Löw – oroszlán, Cvi, Hirsch – szarvas, Zeév, Wolf – farkas. Foglalkozásokra: oroszlán karddal= orvos; korona, két lánccal= aranyműves; olló= szabó ; mozsár, mozsártörő= patikárius, gyógyszerész; könyvek, könyvespolc, könyvszekrény= tudós.
Magam a Salgótarjáni úti falsírboltok sorában, hátrafelé felfigyeltem a többiekénél erőteljesebb díszítésű, a hagyományos oszlopok között feltehetőleg családi címert ábrázoló dombormű betétre, az ugyancsak omladozó síremléken, s aljában odatámasztva a valahonnan leesett tábla: Zempléni Moscovitz Geyza.
Moscovitz Geyza (1850-1913.) pedig nem más, mint Lesznai Anna édesapja, akiről egyszer már írtam hosszabban éppen a szomszédos, Fiumei úti temetőben található sírja kapcsán ( A Fiumei úti sírkert története dióhéjban 2.), s bár kilóg témámból, azért becsatolnék itt egy kisebb kivágást a család társadalmi állását érintő írásból. (Kattintásra nagyítható)
Hát ez az a környezet, ahol, ha átvágunk Lajta Béla temetőművészetének jelentős darabjait fedezhetjük fel, a mindent beszőni készülő borostyán és zöld-növényzet ölelésében.
A legtöbb általa készített síremlék a temető első felén, a bejárat közelében van, s én a bemutatásukat a készítés dátuma köré szervezem, melyhez fontos információkat nyújtott sétánk vezetője Csáki Tamás, illetve további forrásul az általa szerkesztett Lajta archívum szolgált (http://lajtaarchiv.hu/).
1908-ban készült Bródy József, a pesti Chevra Kadisa alelnöke és családjának fekete gránit síremléke. Az archaikus körtemplomok mintájára állított oszlopok nagyszabású teret hasítanak ki a családi sírbolt számára.
Ez az az időszak, amikor Lajta Béla már távolodik a szecessziótól, s valami erősebb, ősibb formát keres. Ugyanakkor formavilágában akármelyik alaptípusra is nyúl vissza, ő azt átlényegíti, egyéni ízt visz bele. Ezt a körtemplomot is hátul lezárja, de szabálytalan nyílásokkal egyúttal át is töri. A fekete gránit elegáns, ám komor ünnepélyességét az oszlopfők szokatlan mintázatával teszi egyedivé, amelynél feltehetőleg erőteljesen merít Malonyai Dezső ekkor már megjelent, A kalotaszegi magyar nép művészete munkájából, benne a temetők fejfáinak mértani díszítésű fafaragványaiból.
Ugyanezen évből való a Dr. Guttmann Emil és családja (terménykereskedők) számára készült síremlék, amely már kevesebb elemet akar összegyúrni, s ezáltal talán kicsit egységesebb is a kép. Itt leginkább közel-keleti (Egyiptom, Szíria) utazásai emlékei szűrődhettek át, bár a középütt feltűnő pálma/fűzfa motívummal egyben vallási utalást is csatol a megfogalmazásba.
Az archaikum felhasználását egészen a megalitikus kőépítményekig viszi a Beimel Jakab és felesége Sauer Cecília síremlékében, amely ugyancsak lassan eltűnik a növényzet tengerében valahol a Bródy síremlék mögött.
A két álló és egy fekvő hasáb akár a Stonehenge utánérzései is lehetnek 1898/99. évi
9 hónapos londoni tartózkodásának hatásaként.
Az 1909. évből származik a Bródy és Guttmann síremlékek egy harmadik rokon darabja,
az ugyancsak fekete gránitból, a Sváb testvérek számára készített, antik szentélyt formázó emlékműve, melyet két szélén hatalmas stilizált madarak zárnak le. Ugyancsak felfedezhetőek itt is, azok a Lajta által kifejlesztett stilizált héber betűtípusok és szimbólumok, mint például a kapu motívum, amelyet már a szertartási épület kupolájában is felhasznált, váltakozva a gyertyatartóval. Itt a kapu motívumok ismétlődnek az oszlopfőkön, illetve a nevek mellett, s a helyközöket kitöltve.
1910. körülire datálják Deutsch Frigyesné Bodansky Hermina síremlékét, melynek sztéléje teljesen bedőlt, s az eredetileg előtte álló nagyméretű kő virágláda a szomszédos sír elé került, bár erősen megkopott, de még felismerhető állapotban.
Ahhoz, hogy képet nyerjünk erről, az ismételten új felfogásban fogant Lajta síremlékről, csatolom a korabeli fotót róla. Ez egy teljesen dísztelen, lépcsőzetesen felépülő simára csiszolt márvánnyal fedett sírhant és sztélé, melynél a gazdag ornamentikával díszített virágláda adja a fókuszt.
Ugyanez a lépcsős felépítés látható az 1913. év körül készült kántorjánosi Mándy Ignác klasszikus sztéléjű, letisztult szépségű, fekete gránit síremlékénél, melyből mára már jóformán csak a sztélé maradt, azon is elcsúszva a timpanonos záró fedlap.
Ugyanígy klasszicizáló formavilágú a gavosdiai Sváb Sándor fehér márvány családi mauzóleuma 1914-ből, melynek puszta formájából inkább következtetnénk a historizáló építészek, pl. Alpár Ignác munkájára. Árulkodóak azonban a szépen kifaragott népi motívumok, a virágkorsóból kilógó ágak közé rejtett madárkák, s az egész, a megszokott elemektől eltérő motívumkincs.
Lenyűgöző szépségűek az ajtóbélletei!
És gyakorlatilag eljutottunk a rabbi sírok között szépségével kiemelkedő – egyik előző fejezetben már érintett – dr. Bacher Vilmosnak, a Talmud kritika megteremtőjének síremlékéhez. Ez Lajtának az utolsó síremlékként jegyzett munkája 1918. évből, melynél visszatér a zsidó síremlékek egyszerű formájához, egyéni ornamentikával díszítve azt.
Ebben a temetőben még három munkáját jegyzi az irodalom a Lajta Bélának, ám azokat a sétánk során nem érintettük, így én sem tudom bemutatni őket. Mindezek ellenére azt hiszem így is képet alkothatunk kiemelkedő gazdagságú és színvonalú munkájáról, amellyel beírta magát a huszadik század temetőművészeti történetébe, egyedülálló teljesítményt hozva létre.
Fölöttem a felhő 