Vilnius arculatát meghatározó stílus a barokk. Noha a barokk színpadias, mozgalmas világához alapvetően tágas terek kellenének, ez az egy azonban nem volt adott Vilniusban. A hajlatok, a mellékutcák kanyargós falai, a szabálytalan boltívek a kis terek, ahonnan mindig váratlan látvány tárul a szemünk elé – mind tisztán barokk dekoráció. A barokk gyakorlatilag rátelepedett a szűk kis girbe gurba utcákra, egybenőtt az előtte megteremtett- és fennmaradt várossal.
Mert ugye, az már többször elhangzott, hogy a város többször leégett, illetve pusztító háborúk dúlták.
A jezsuiták megjelenése lendületet adott a templomépítészetnek, amelyhez időben közel történt a város első, 1655. évi megszállása, amikor a kozákokkal szövetkezett – moszkvai csapatok nagy rombolásokat végezve, tágas tereket hagytak az újjáépítésnek.
Vilnius templomainak zöme így az 1600-1800 -as évek között épült, s csekély számú,
ezt megelőző időszakból fennmaradt gótikus temploma, illetve a barokkot követő, Gucevičius által képviselt klasszicista stílusú épületét kivéve, barokk.
És itt ismét Venclovától kell sorokat kölcsönözzek, mert annyira szép:
“.. a vilniusi barokk nagyon sajátságos, itt nyoma sincs az édes osztrák játékosságnak, sem a súlyos, komor olasz pátosznak. Hullámzik a homlokzatokon, szétfoszlik a levegőben, karcsú, romantikus tornyokban emelkedik az ég felé,
az épületek visszatükrözik egymást, a templomok úgy ringatóznak a völgyben mint egy vitorlásraj.
Mindig kihangsúlyozódnak az irányok és terek kontrasztjai: az idomtalan tömeget szüntelenül ellensúlyozzák a hirtelen függőlegesek, vagy a szeszélyes görbületek.
Az egész óváros művészi alkotás.”
Vilnius első barokk templomát 1604-ben Leo Sapieha támogatásával a jezsuiták kezdték építeni a római Il Gesu mintájára. Csakúgy, mint római központi épületüket, ezt is a város meghatározó központjára, a városháza mellé emelték, s ugyanúgy monumentálisnak és lenyűgözőnek kellett lennie. Patrónusának is Szent Kázmért, Litvánia védőszentjét választották, akinek kanonizálása éppen az építés előtt 2 évvel történt meg.
A homlokzatát tagoló 2 torony adja a mintát ezt követően a legtöbb litván barokk templomnak.
A jezsuitáknak ez volt a legfontosabb temploma egész Litvániában, a rend tartományfőnökének székhelye is a hozzá csatlakozó kolostor épületében van.
A szerzetesek lakrésze mellett kórház és gazdag könyvtár is helyet kapott falai között, illetve később gimnázium kezdte itt működését. A jellegzetes, fejedelmi “koronát” ábrázoló sisakját a XVIII. századi újjáépítésekor kapja. Ez a templom is sok viszontagságon ment ugyanis keresztül: 1655-ben az orosz csapatok lepusztítják, majd leég 1706-ban, és 1749-ben.
1773-ban a Jezsuita rend megszüntetésekor az ágoston-rendieknek adják, azután Napóleon katonái fosztják ki és rombolják le, miközben gabonaraktárrá funkcionálják át. Ezután ismét renoválják, ám 1832-ben bezárják, s 1836-1840. között ortodox templommá építik át. Nikolai Chagin tervei szerint 1864-ben ortodox székesegyházzá alakítják Szent Miklós néven, ekkor kap hagymakupolákat.
Nyugat Európa felé átutazóban ekkor jár Vilniusban Dosztojevszkij, akiről feljegyezték, hogy betér ide imádkozni, de igen nyomasztónak találta a város légkörét. (Az 1864-es felkelés vérbefojtása után csupán 4 évvel vagyunk ekkor.)
1915-ben a német katonák lutheránus imaházaként szolgál, s 1917-ben kapja vissza a katolikus egyház, 1919-ben pedig a jezsuiták. Aztán a szovjet megszállás pusztítja el teljes egészében a templom még megmaradt pompás díszeit, s gabona-, majd pálinkaraktárrá fokozzák le, s végül az egész betetézéseként 1961-ben, az ateizmus múzeumát rendezik be benne. Litvánia függetlensége elnyerésekor visszatértek a jezsuiták is, s ismét kezdetét vehette az újjáépítés.
A Szent Kázmérnak a hasonlóan monumentális méreteivel és impozáns kupolájával a dominikánusok Szentlélek temploma (és kolostora) felel. A belvárosi sétáink során ez a kupola volt ami lépten-nyomon előbukkant a kis görbe utcák végén, vagy kikandikált a háztetők fölött. S többnyire csak így részletekben van alkalma a turistának látni, mivel már a saját építéstörténete miatt sem mérhető fel az utcáról.
A dominikánusok templomukat ugyanis letelepedésükkor (1501.) egy még régebbi (eredetileg még kis fatemplom állt itt) helyén kezdik kialakítani, melynek során legelőször is egy négyszögletes kolostor udvarral veszik azt körül. A templomnak csupán egy oldala érintkezik az utcával, az azonban nem ad egy jellegzetes főhomlokzati képet.
Jelen formáját mintegy 80 évvel a Szt. Kázmér templom megkezdett építése után kezdik kialakítani, s a legvégső simításokat a belső terén 1749-ben végzik (miközben 5-ször pusztít benne tűzvész), ám az eredmény lélegzet elállító. Ma ez az egyik leggazdagabban dekorált barokk templombelső Litvániában. Sajnos belül nem jártunk, így csak kölcsön képekkel tudom érzékeltetni a 16 oltárból álló belső gazdag rokokó ikonográfiáját, illetve az 51 m magas kupola XIX. században készült freskóját, melynek témája a Szentlélek eljövetele.
A Dominikánusok temploma kecses belsejének morbid, tipikusan barokk visszája van: többszintes kriptájában mintegy kétezer megfeketedett mumifikálódott holttest van egymásra halmozva. A felfedezést 1934-36-ban tették, s azóta csak találgatások vannak arról, hogy esetlegesen a 17-18. századi gyakori pestisjárványok és éhínségek áldozatai felett bontották ki, az 1849. óta nem érintett falakat.
A Szentlélek templom ma a lengyel nemzetiségű közösség temploma, akikkel II. János Pál pápa litvániai látogatásakor itt találkozott is.
A két egyforma toronnyal ékített vilniusi barokk egyik legszebb megtestesítője a
Szt. Katalin templom. Külső falai 2005. ősze óta újra teljes pompájukban emelik a belváros fényét.
A Sienai Szent Katalinnak felszentelt templomot a bencés nővérek kezdeményezésére emelték, akik 1620. körül telepedtek meg Vilniusban. A templom mai formáját ugyanannak a Jan Kristof Glaubitznak köszönheti, aki az egyetemi templomot jegyzi, de ha emlékszünk még az Užupis fölött bemutatott karcsú tornyú Misszionáriusok templomára, vagy a bazilita kolostorhoz vivő Szentháromság kapura, mind őt dicsérik. Hihetnénk, hogy maga is buzgó katolikus volt, ám ez nem igaz. Ő a vilniusi evangélikus egyházközség tagja, ám elfogadott bárkitől megbízást, ha az zsenijét megmozgatta; legyen az az ortodox Szentlélek bazilika felújítása, vagy a nagy Zsinagóga megépítése.
Ez a templom és kolostor is sokat szenvedett a II. világháború alatt, és utána. Igen sok mestermű elpusztult, a megmaradt képeket Vilnius Művészeti Múzeuma őrzi. A bencés rend a felújítás fejében 20 évre átadta a használati jogot egy rendezvényszervező társaságnak. A templom fantasztikus akusztikáját így koncertek és zenei események sorával használják ki. A restaurálás 1994. óta tart, s csak lassan halad.
A Szent Katalin templomnál valamivel korábban 1635-1650. között épült az Avilai Szent Teréz templom és Sarutlan karmeliták kolostora, amely közvetlen a Hajnal kapu tövében áll, és külsejéről, tornyairól már számos fotót láthattatok abban a bejegyzésben.
A bazilikai rangra emelt templom építője az olasz Tencalla mester volt.
A belsejét megint csak bánatomra kihagytam, helyette inkább a közvetlen közelében álló ortodox Szentlélek templomot vettem célba, a szűkre szabott szabadidőben. Ezt mulasztottam:
Ugyanígy kimaradt, a maga lepusztultságában is szép Szent Ignác templom, bár lehet, nem is lehetett volna turistának bejutni oda.
Amellyel még sétáink során sem találkoztunk, bár valahol a Hajnal kapu közelében található, a karmeliták Mindenszentek temploma. Egyik olvasmányom főhőse szeretett ide betérni, ezért lettem kíváncsi rá, s egy igencsak mesekönyv szerű színpompás, képekkel és szobrokkal dúsan berendezett belsőre nyíltak rá szemeim. A masszív templomtorony később lett az épület mellé állítva.
És a Városháza téren fényképeztük ezt a beintegető templomtornyot is. Az épület ma igen romos, s ezért le van zárva – de ehhez hasonlatosan szép formát majd Kaunasban látunk újra.
A Neris két oldalán csakhogy nem egymással szemeznek a Szent Rafael (modern városrésznél), illetve a Szent Jakab és Szent Fülöp templomainak dupla tornyai, utóbbi az óváros valamikori szélét jelentő a Lukiškių aikštėn, vagyis Lukiškių téren. Erről a térről majd még szeretnék egy másik bejegyzésben írni, mert nagyon érdekesnek találom a történetét, ám most csak 1-1 afféle egykor- és most fotókollázzsal szeretném a hangulatot felkelteni.
És ebben a barokk csokorban legutoljára hagytam, mert az egyik kedvencem, a szállodánk / és az Elnöki palota közelében található picinyke Szent Kereszt templom, amely az irgalmasok temploma és kolostora volt.
Az irgalmasok valamikor kórházat működtettek, ezért betegek fogadására rendezkedtek be. A kolostorukat és a kórházat az eredeti templom épületük átfunkcionálásával alakították ki, ami helye ma még világosan látható a templomhoz csatlakozó épületen.
A ma látható templom céljára a rend egy lakóházat vásárolt, s azt alakították át a kedves kis templomukká. Ma az épületben a Szent Kázmér nővérek laknak.
És mivel már alaposan benne járunk az Advent időszakban, gondoltam egy kis vilniusi karácsonyi hangulattal zárom a templomok sorát. Az ünnepségsorozatok központja úgy látom ilyenkor is a Katedrális tér. Nagyon szép képeket találtam a tavalyi behavazott térről:
Idén 50 ezer lámpácska füzére alá vonult a karácsonyi piac, de a városháza tér is felállította saját karácsonyfáját.
És némi élőkép a városról:
Fölöttem a felhő 