Saxlehner palota és Postamúzeum Budapesten

Kettős okom is van fenti épületre kitérni a kőszegi fejezetek után. Ha már postamúzeumról írok, nem maradhat említés nélkül a legnagyobb, a budapesti – amely az Andrássy út 3.sz. alatt, az ún. Saxlehner palotában található. * S máris itt a második egybeesés : Saxlehner András Kőszeg szülöttje.

* Új címe a hozzászólásoknál!

Saxlehner András pályája elég hagyományosan indult. A XVI. század óta Türingiából Kőszegre települt család tradicionálisan posztókereskedéssel foglalkozott. Apja a kőszegi posztószövő-testületnek tekintélyes tagja – és fia is, miután Sopronban, Bécsben és Budapesten a kellő szakértelmet elsajátította, atyja üzletét vezette Kőszegen tovább.

Fiatalon bekapcsolódott a Honi Védegylet hazai ipart támogató mozgalmába. Kossuth Lajos személyes bátorítására, hogy alapítson egy tisztán hazai posztó terjesztését szolgáló üzletet, Pesten letelepedve, kereskedést nyitott a Váci utcában, mai fülnek meglehetősen furán hangzó Fekete Kutyához néven. Ekkor úgy a negyvenes évek közepén járunk.

S itt történt, hogy egyik vásárlója, Bayer János elpanaszolta, hogy miután gazdasági céllal kutat ásatott a Dobogó hegy lábánál (Örsöd- és Őrmező között) fekvő szőlős telkén – nagy csalódására a víz keserű, sem öntözésre, sem az állatok itatására nem alkalmas.

Szöget ütött ez Saxlehner András fejében, hiszen ekkor (1862) már divatban voltak
a különféle gyógyvizes fürdők és kúrák. Még közeli példa is akadt rá, hiszen 1853. óta működött már a mai Tétényi úti Szent Imre kórház területén az Erzsébet keserűvíz forrás, igen szép hasznot biztosítva tulajdonosainak.

Mintát kért hát a vízből és bevizsgáltatta. Eredmény: rendkívül értékes szulfáttartalmú víz került elő, melynek két fő alkotója a keserűsó és glaubersó. A keserű víznek elsősorban hashajtó és az enyhe bélhurutokat gyógyító hatása van, de éppúgy alkalmas epepanaszok kezelésére, s számos egyéb panasznál is eredménnyel bevethető. Erre is építették fel későbbi szlogenjüket: Nélkülözhetetlen a háztartásban!

Nem sokat hezitált hát, s a budaörsi gazdától 4000 Ft-ért, mintegy ötszörös áron, megvásárolta telkét. S ezzel egy szédületes sikertörténet vette kezdetét, hatalmas vagyont termelve gazdájának.

A történetet olvasva azonban egyértelmű, hogy Saxlehner András kiváló üzleti érzéke, rátermettsége és invenciói kellettek ehhez a sikerhez.

1863-ra készült el az első három kút, amelyek fölé töltögető helyiséggel kútházak épültek. (A három épületből kettő még ma is megtalálható a Poprádi út mellett, jelenleg lakóházak.) Ebben az évben kereken 41 ezer palack “Hunyadi János keserűvizet” adott el
a cég a hazai fogyasztóknak. A kutakat ugyanis Saxlehner András a XV. század híres hadvezérének emlékére “Hunyadi János forrás” néven jegyeztette be a hatóságoknál.
Az első tíz évben 2 millió palackot állítottak elő.

Hat év elteltével már nem csak Magyarországon, de a világ számos országában keresett termékké vált a gyógyvíz.

Sikere volt nem csak Londonban, de New-Yorkban is, s a Wall Street-i képviseleti irodájuk felhőkarcolójának tetején két hatalmas kakasos tábla hirdette az új világ lakóinak
a bölcsességet: “Amikor a kakas a reggelt hirdeti, igyon Hunyadi János természetes keserűvizet.”

De nem csak ezekkel a modern eszközökkel folytatták a termék propagandáját, hanem számos, költségesen beszerzett hazai és külföldi (- első 1871-ben -) orvosi szakvéleménnyel is alátámasztották a termék gyógyhatását. Igazi világsiker lett
a Hunyadi János keserűvíz. 1877-ben aztán a márkát védjegyeztette.

“Jogosítvány nélkül hajtja, egészségét rendben tartja. Hunyadi János keserűvíz.” – hangzik a korabeli, vicces figyelemfelhívó szöveg.

De természetesen a reklám akkor erősödik egyre inkább, amikor a termelés felfutása révén ennek megnő a jelentősége.

Saxlehner András időközben felvásárolja az egész örsödi -lapályon – mely a világ egyik leggazdagabb keserűvíz telepe – található telkeket,
a kutak száma 1874-re tízre, 1885-re 70-re nő. Közben folyamatosan fejleszt, bővít, gépesít. 1886-ban
a cégalapító szabadalmaztatott egy palacktöltő gépet, amely óránként 10000 palack megtöltésére is képes volt.

Az egykor 3 kúttal és kizárólag kézi erővel működtetett vállalkozásból 200 épületet magába foglaló (lásd kép) óriás vált. A telepet Saxlehner költségén épített 2,5 km-es magán vasút köti össze (1888-tól) a Kelenföldi pályaudvarral.

Az 1884-ben készült céges kiadványban már hiányoznak a petróleumlámpák, helyükre mindenhol a villanyvilágítás és -meghajtás lépett, amelyet a telepen megépített áramfejlesztő táplált. A maga korában kiemelkedő jelentősége volt ennek, hisz pl. Budapest belvárosi közvilágítását csak 1893-ban kezdték elektromos üzeműre átalakítani.

Igazán elismerésre méltó tevékenységéért megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.

1889-ben, 75 éves korában hal meg. Vállalkozását folytatják azonban (második) felesége
és gyermekei. A századforduló elején a Hunyadi János keserűvizes telep éves forgalma
6 millió palack fölötti volt már, melyből több, mint 5 millió palack keserűvizet külföldön értékesített a cég. A csúcspont 1913-ban volt 15 millió palackkal, egyedül az USA-ba
5 millió palackos az exportja.

Érdekesség, hogy özvegyéhez Emilie v. Emma Saxlehnerhez (sz: Pelikán Emília) kötődnek az első védjegyperek az 1900-1910-es években.

A cég 50 évig tartó aranykora az első világháborúval lezárul, a hányatott időkben lecsökken az igény a keserűvíz iránt, s jelentős piacvesztést szenvednek el.

A család 1938-ban a háború elől menekülve emigrált, amikor itteni tulajdonaikat eladták.

Saxlehner András emlékét a XI. kerületben Őrmezőn emlékpark őrzi, a Kerepesi dísztemetővé nyilvánítása után hamvai és síremléke átkerültek a köztemetőbe.

Fent ismertetett vállalkozása tette lehetővé, hogy 1884-86 között – Czigler Győző tervei alapján – az éppen kiépülő Andrássy út elején egy három emeletes bérpalotát építtessen, benne az első emeleten maguknak egy 10 szobás, vagyoni helyzetüket kellően tükröző luxus lakosztállyal.

A belső terek kialakításában a kor legnevesebb művészei vettek részt: Lotz Károly freskók díszítik a kapualjat, lépcsőházat és a szobák némelyikét. A festett ablakok Róth Miksa műhelyét dicsérik, ajtóit Thék Endre, faragott intarziás faburkolatait Forgó István készítette.

Ebben a bejegyzésemben a lakosztályon kívüli szépségeket szeretném megosztani Veletek. Én tavaly ősszel jártam egy tárlatvezetésen az egykori Saxlehner lakosztályban 1972. óta helyet foglaló Postamúzeumban – amely felhasználásnak köszönhető valószínűleg, hogy a lakás ilyen egységében fennmaradhatott, szemben a kis lakásokra szétszabdalt, egykori nagypolgári lakosztályok legtöbbjével. Az említett használó a Műemléki felügyelettel egyetemben, folyamatosan gondoskodott a karbantartásról és felújításokról.

Ezt azért említem kissé keserű szájízzel is, mivel tegnap újra arra jártam – szerettem volna ugyanis szeptemberben készített néhány életlen fotómat jobbakkal pótolni. Megrökönyödésemre a kapu zárva, rajta tájékoztató: a múzeum bezárt és költözik.

Makacsul kivártam, míg a kapun kijön valaki, s besurrantam – az építkezési koszban az első emeletig jutottam, amikor egy biztonsági őr kitessékelt. Az épületet egy magánszemély vásárolta meg – éppen a tetőtér beépítése zajlik – s innentől halandó valószínűleg többé nem láthatja a páratlan szépségeket. Ezek után nem fogom vissza magam az illusztrálásban.

Már a bejárati kapu gazdagon díszített. S az építtető monogramjai, mint ahogy az épület számos részén, már itt is megjelennek a míves motívumok között.