Cinkota az ezeréves falu Pest mellett

Cinkota csaknem ezer éves történetéről többnyire nem sokat tudunk, vagy éppen nem vagyunk igazán tudatában ismereteinknek. Ennek az ezeréves múltnak legkifejezőbb képviselője Evangélikus templomuk, amely ősi alapokon állva, falaiban hordozza sok évszázad változását, természeti csapások, háborúk okozta rombolások nyomait, melyek után azok kipótlásra, vagy újraépítésre, illetve a hívek gyarapodása miatt kibővítésre kerültek.

A templom körül futó, az eredeti nyomvonalát követő falszakasz, mint a középkorban máshol is, itt is védelmi funkciót látott el.

A különleges belső terű kis templomban, melyben a padsorok négy irányból, egymással kereszt alakban összefutnak, még megőrizték a legkorábbi, XI. századi kicsiny kápolna alaprajzát is. Az oltáron álló különleges faragott gyertyatartói, mint egy képes biblia idézik fel az evangélium kiragadott jeleneteit.

Cinkota első említése 1044-ből való, majd a Képes Krónikában, az 1074. év márciusában lezajlott Mogyoródi csata leírásában találkozhatunk vele, amikor Salamon király és
Béla fiai (Géza és László hercegek – későbbi Szent László) között zajló belháború döntő ütközetében Salamon elveszti hatalmát, s bezárják a Salamon toronyba. A leírás így szól:

“Géza hada Czinkota felé tartott, a Duna völgyét szegélyező dombsornak a folyó felé néző oldalán. Salamon ellenben Péczel, Gödöllő felől jöhetett, mert a két hadsereget az a meglehetős meredek hegyhát választotta el, amely Fóth és Mogyoród határai között terül.”

1283-tól a Nyulak szigeti (Margit sziget) domonkos rendi apácák kapják birtokul, hogy hűbéresként jövedelméből gazdálkodjanak. 1541-től,  a rend szétszéledését majd megszűnését követően a XVII. századig nincs hűbérura a településnek, amely tulajdonjoga így visszaszállt a királyra.

Mintegy 70 változatban őrizte meg a szájhagyomány a Mátyás király idejéből származó legendát a cinkotai nagyicce mondájáról, íme ezek egyike:

“Mikor Mátyás király vándor-íródiákként bejárta az országot, meglátogatta a cinkotai plébánost is, aki igen dölyfös ember volt. Budára érve a király, magához rendelte a plébánost azzal az üzenettel, hogy a következő három kérdésre feleljen meg neki:

1. Hol kel föl a nap? 2. Mennyit ér a király? 3. Mit gondol a király?

A pap hiába törte a fejét, nem tudta megfejteni a kérdéseket; végre a kántor ajánlkozott, hogy ő fölmegy helyette és megfelel azokra. El is ment és a következőket válaszolta:

1. A királynak Budán, nekem Cinkotán. 2. Jézus 30 ezüst pénzt ért, fölséged egygyel kevesebbet. 3. A király azt gondolja, hogy most a cinkotai pappal beszél, pedig én a kántor vagyok.

– A talpraesett válaszért a király meg akarta jutalmazni és megkérdezte, mi a kívánsága, mire a kántor azt kívánta, hogy mivel nagyon kicsi az icce, legalább Cinkotán legyen nagyobb.

Ez az eredete a cinkotai iccének, mely azután három meszelyt tartalmazott.”

Az icce 8 dl nagyságú volt, a cinkotai nagyicce azonban az egykori feljegyzések alapján 3 meszely bort tartalmazott (1 meszely = 3 dl). Így 9 dl-t kapott a vendég, persze közönséges icce árában, még a XX. század elején is. A Nagyicce HÉV-állomással szemben még 10-15 éve állt a vendéglő, amely nevében ezt a mondát őrizte – s további kalandos anekdoták is fennmaradtak tulajdonos váltásáról Beniczky Gábor – és Ehmann Viktor között, de ez már egy messzire kanyarodó történet, amire itt nem térek ki. A török időkben a kezdetben 12 – 16 portás (80-100 fő) 4 000 holdnyi határral rendelkező Cinkota falu a XVI. század végére eltűnik, illetve 1622. évben “deserta” (néptelen, lakatlan) megjegyzéssel szerepel. Ezen időszak emlékét őrzi a falu legmagasabb pontján Törökházként – később présház – álló épület, ahol időlegesen kis létszámú helyőrség tartózkodott. Cinkota pusztát hűbér birtokként, a magyar koronára visszaszállt adományozási jog keretében, nádori okirattal 1619-ben Beniczky Ferenc váci főkapitánynak örökjogon adományozzák.

Beniczky címer a cinkotai katolikus templomban

A Beniczkyek a felső-magyarországi legrégibb nemesi családok egyike, akik népes családja házassági kapcsolatok révén szinte a magyar főnemesség valamennyi ágához rendelkezett kötelékekkel, legnagyobb birtokaik azonban a Felvidéken, mindenekelőtt Micsinyén voltak. Innen kezdik el – jelentős adókedvezményeket és egyéb előnyöket ígérve Cinkota újbóli betelepítését is, amely hatására a (még később is többször kiürült) falu évszázadokig megőrzi tót nyelvhasználatát, s magukkal hozott evangélikus lelkészükkel, kizárólagossá teszik a református hitvallást is. Jellemző adat erről, hogy az evangélikus egyház istentiszteleteit 1879-ig csak tótul, onnantól havonta egyszer, majd 1913-tól havonta kétszer tartották magyarul. 1926. az év, amikor nagypéntek kivételével minden délelőtti szentbeszédet magyarul tartották, de a hívek kívánságára az énekeket nagyrészt tótul énekelték. A falut elsősorban ezen szegény jobbágyok lakták, többnyire egyszerű, szalma- vagy nádfedeles, sárból tapasztott falu házaikban – ez is az oka, hogy a falut érő legsúlyosabb károkat többnyire az igen gyakori tűzesetek okozzák. Az első kúriát itt az
1730 -as években az egykori váci főkapitány ükunokája, Beniczky Tamás építteti. 

Gyakorlatilag innentől datálják a Beniczkyek zsámbok-cinkotai ágát, kiknek 1894. évben 42 évesen öngyilkosságba menekült utódja, Beniczky Gábor már jelentős mértékben elherdálta örökségét. Kártya és egyéb szenvedélyei felhalmozott adósságai törlesztéséhez folyamatosan vált meg az akkor még szántókat, rétet, legelőket, erdőket és mocsarakat magába foglaló, Pest határáig érő földterületeitől. Ezek Mátyásföld illetve Sashalom néven később önállóvá váltak, és 3 évtized alatt mind létszámban, mind társadalmi fejlettségben messze lekörözték a feudális hagyományaitól csak nehezen szabaduló anyaközséget. Végül,
1950-ben Nagybudapest létrehozásakor, mint Budapest XVI. kerülete Cinkota, Mátyásföld, Sashalom és Rákosszentmihály összeolvadásával csatlakoztak a fővároshoz. Ekkor szűnik meg Cinkotának is mint önálló településnek a léte, amely az 1673. évi Pongrácz-féle térkép – részleten is Pest mellett, jól elkülönülten látható. Az 1905. évből származó térkép bal alsó sarkán húzódó vörös vonal is ezt a szomszédságot jeleníti meg. Az volt az egykori pesti határ, melynek vámvonalán állt a Nagyicce határcsárda is.

A Beniczkyek szlovák jobbágyaikkal benépesült Cinkota földjeit, majorságát ugyanezek művelik, részben robotban, részben árendában. Magukhoz a jobbágyházakhoz egy magyar holdnyi terület tartozott, s a falu kertes rendszerben, kerítés nélkül alakult ki. Egyedül a lakóház melletti, kezes jószág tartására szánt ún. akolkertet árkolták körül. A 17. század végére, szérüskertek, kezdetleges ólak, azok mellett hüvelyesek és zöldség termelésére használt ólaskertek sorakoztak. A Szilas- és Rákos patakok mellett levő vizesebb részek jó lehetőséget biztosítottak a legeltető állattartásra. Ugyanez a vizes termőhelyi adottság kedvezett a len és kender termelésének is. A közeli város pedig jó lehetőséget biztosított termékeikkel (tej, sajt,túró, gyapjú, baromfi, zöldségek) a piacozásra. A szántóföldi termelés mellett a 18. században fellendült a gyümölcs és szőlőtermesztés is, jellemzően a Csömör melletti dombosabb területeken. Ennek a szorgos népcsoportnak gyönyörű kék bútorait és egyéb használati tárgyait vigyázzák Budapest egyetlen tájházában a cinkotai, ma Batthyány Ilona nevét viselő főutcán.

Ugyanezen utcákon még megtalálhatóak az egykori, természetesen már szilárdabb építőanyagokból készült jellegzetes falusi házak példái. Ám ha kellően figyelmesek vagyunk, még mintha az idézett kor egy itt felejtett darabját is felfedezhetjük a HÉV-megálló és az új, MO-s bekötő között futó forgalmas útvonal mai, robusztusabb házai között.

Ebben a közösségben eleinte nem is akad más katolikus, mint a földesúr, aki az 1740-es években építteti kúriájával szemben a bűnbánó Mária Magdolna nevére hallgató római katolikus templomot, amihez természetesen szintén kapcsolódik egy legenda: Egy kolduló barát alamizsnáért kopogtatott a főúr kapuján, azonban az dölyfösen a kutyáit uszította a barátra. A botrányos eset eljutott a császári udvarig, s Mária Terézia arra ítélte Beniczky Tamást, hogy engesztelésül köteles egy templomot építeni. Az oltár részeként látható egy rongyos koldust ábrázoló kis faszobrocska, amely a legenda szerint Beniczky Tamást ábrázolja térdeplő pózban, a királynői alak előtt.

Súlyos megpróbáltatás volt a lakosságnak az 1739-es pestisjárvány, mely hatalmas pusztítást végzett, olvasható az evangélikus egyház iratai között. Nagytarcsa, Csömör, Keresztúr majdnem teljes egészében kipusztult, ugyanakkor Cinkotán összesen két ember halt meg. Ez azzal magyarázható, hogy a nép engedelmeskedett a falu vezetőinek és hosszú időre vállalta Cinkota kordonnal való körülzárását. Éjjel-nappal vasvillás férfiak őrizték a határt, senkit sem engedtek át a kordonon, még a lelkész sem mehetett át a fertőzött falvakba. Egyetlen szolgálatot végezhetett csak: a kereszteléseket oly módon, hogy a gyermeket a határnál az út közepére letették a keresztszülők, majd hátramentek, hogy a lelkész a kisdedet megközelíthesse, és nagy elővigyázattal, annak érintése nélkül megkeresztelhesse.

Jelentős, a magyar irodalomhoz kapcsolódó hagyománnyal büszkélkedik Cinkota. Itt éltek ugyanis Petőfi Sándornak anyai ági rokonai, a Hrúz családból. Anyai nagyapja Hrúz János 1819-ben költözött Aszódról Cinkotára, s itt is hunyt el 1827-ben, 66 éves korában.

 “Mingyárt a Rákos mellett esik Cinkota, hol a hires kántor s egyik nagyapám szendereg az úrban. Egyiket sem ismertem ugyan, hanem azért béke hamvaikra.” (Úti levelek -1847) – Az említett kántor az a bizonyos “nagyiccés”.

Petőfi számos alkalommal megpihent anyai nagybátyja, Hrúz Ádám házában, melynek a helyét ma emléktábla őrzi a Georgina utca 55.-ben.

A költő 1843. és 1847. között többször megfordult itt, s innen keltezte 1845-ben a Szerelem gyöngyei versciklusának Felhő és csillag című versét:

Mikor isten a férfit teremté, Homlokára szállt sötét ború, Nem tudom mért?… csakhogy e borúból Lett a felhő s égiháború.

Mikor isten a hölgyet teremté, Örömében sírva fakadott. Most is látni ez örömkönnyeknek Cseppjeit, a sok szép csillagot.

Cinkota főutcáján, a két már bemutatott templomon kívül a helytörténeti séták feltétlen elkanyarodnak a volt lelkészi lak udvarán álló, több mint 200 éves akácfához, amelyről elmondják, hogy a futóhomok megkötése céljából Magyarországon elsőként betelepített fák egyike.

Van azonban a fenséges méretű akácfa alatt egy malomkő tetejű asztal, ami a helyi emlékezet szerint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratának jelentős pillanatának volt tanúja. Aulich tábornok itt rendezte be főhadiszállását, s Cinkota lakosai előtt ezen asztalra állva szólt a Habsburg ház trónfosztásáról. A XVI. kerület története, a Minerva kiadásában 1971. évben megjelent könyv eképpen ír erről:

Az 1848. évi áprilisi törvényekben kimondott jobbágyfelszabadítás és úrbéri törvények megszüntetése végrehajtására ténylegesen csak 1853-tól, a Bach rendszerben került sor.
A tulajdonviszonyokban történt jelentős változások Cinkotán is kihatottak a társadalom átalakulására.

A jobbágyok szabad parasztokká lettek, ám a hűbériség megszűnte után is a legtöbb földtulajdon a földesúr (Beniczky Ödön) kezében maradt, ezáltal részben mint legnagyobb munkaadó, részben pedig a politikai hatalom (képviselői rendszer) tekintetében meghatározó tényező maradt. A cinkotai termőföld közel kétharmadával rendelkező Beniczkyek mindhárom majorjukban a tömeges gabonatermelés helyett nagymértékű állattenyésztésre tértek át, amely több munkaerőt is igényelt. Cinkota lakossága a jobbágyfelszabadítás után mintegy kétszeresére nőtt. (1900. évi adat: 2 300 fő)

Az 1862. óta (faluból) községi rangra emelkedett településen a századforduló táján mindössze ketten – hárman rendelkeztek országgyűlési választójoggal, megyeivel pedig nyolcan – tízen. A falu vezetése eleinte csak a bíróból és négy esküdtből állott, képviselő-testülettel csak a községgé válás után rendelkezett.

A századforduló nagy gazdasági fellendülése, ipari változásai a falut kevéssé érintették, talán legkiemelkedőbb újdonság a HÉV vonalának 1886-88. évek közötti kiépítése volt, mely a Keleti pályaudvartól Cinkotáig közlekedett eleinte. Ipari tevékenység a község területén alig alakult ki. A XX. század előtt többször említés esik a Beniczkyek téglagyáráról, s talán a mai – már évtizedek óta nem működő, pusztuló – strand területén állott jégtermelésre 1878-ban kibérelt tó hagyományaiból kiindulva 1902-ben Goldner Jakab jéggyárat létesített, ám ennek helyén már 1906-ban Fonalfestő és Fehérítő gyár működik.

A cinkotai strandfürdő medencéje ma

Szintén 1906-ban jött létre Heuffel Sándor Lámpaáru és Cseppfolyós Gázgyára. A gyár német szabadalom alapján elsőként kezdte meg a világításhoz használt gáz előállítását,
s legfőbb vevője a Magyar Államvasút volt. A villanyvilágítás elterjedése azonban kiszorította ezt a terméket, s a gyár az I. világháború idején meg is szűnt.

Úgy tűnik, hogy a településen az egyetlen igazán növekedésképes ágazat az italkimérésekben határozható meg. Hiszen ezek száma az adójegyzékek alapján a századforduló 4-5 vendéglőjével, illetve kocsmájával szemben 1912-ig 17 -re növekedett!
A faluban még mészárszékről, kovácsműhelyről történik említés, és ezen adottságok mellett a ténylegesen igazi kiugrásra lehetőséget adó intézményükkel sem sikerült megfelelően élniük. S ez a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületének Leányárvaháza és Leánynevelő Intézete hosszú címet viselő létesítmény lett volna, mely ma a Szerb Antal gimnáziumnak ad patinás és büszke otthont, amely hatalmas, a cinkotai dombháton elterülő – Pártos Gyula építész tervei alapján készült – csaknem száz méter hosszú, kétemeletes tömbjével már a szomszéd kerületből tiszteletet ébreszt.

A XIX. század közepétől a gazdasági ismeretek oktatásának fontos területe volt a gazdaasszony képzés.

“Ezen egyesület célja a női hivatás magasztos fogalmának megfelelőleg azon törekedni, hogy hazánk bármely osztályának szegény sorsra jutott leányai tiszta erkölcsű, gondos, ügyes, szorgalmas háziasszonyokká, s a közjóért buzgó lelkes honleányokká képeztessenek ki.” -írja a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületének alapító okmánya.

Az egyesület két részlegből állt: a leánynevelőből és leányárvaházból. Az alapító tagok özvegy Zichy Pál Ferencné és özvegy Batthyány Lajosné, Zichy Antónia grófné voltak, elnöke özv. Damjanich Jánosné Csernovits Emilia. 1860/61-es években, az akkori nemzeti remények idején a nemesség és a nagypolgárság hölgyei is szervezkedni kezdtek, s a mártír miniszterelnök özvegye Batthyány Lajosné, mint a 48-as eszmék képviselője eleve biztosítéka volt annak, hogy az egyesület nemzeti, illetve haladó szellemű legyen.

Az intézmény eredetileg Pesten, a Három-dob (ma  Damjanich) és Hernád utca sarkán kezdte meg működését, ám amikor kinőtte falait, s egy új, 150 bentlakó növendék elhelyezésére alkalmas épület felépítéséhez keresett telket, ekkor kapcsolódik össze a történet Cinkotával. Az első magyar miniszterelnök kivégzésekor 7 éves középső gyermeke Ilona, ugyanis ekkor már Beniczky Gáborral kötött második házassága után özvegyen maradt, a Habsburgokkal szemben engesztelhetetlen gyűlöletet érző magyar nagyasszony 1901-ben felajánlja nemesi kúriája és kertje mellett lévő területet erre a célra. (Micsoda véletlen egybeesés az is, hogy a nők művelése ügyében zászlót bontó, s az Országos Nőképző Egyesület alapítója Veres Pálné pedig született Beniczky lány, Hermin, ugyancsak a Felvidékről!)
Özv. Beniczky Gáborné, gróf Batthyány Ilona felajánlásával részben anyja emlékének, részben a férje végakaratában kikötött jótékonysági alapítvány céljának kívánt adózni. 1906. augusztusában vették át az új modern, központi fűtéssel, vízvezetékkel, korszerű berendezésekkel felszerelt épületet a tanárok és a diákok.

Sok mindent le lehetne itt írni az iskola nem kevés küzdelemmel, de legalább annyi nagyszerű eredménnyel megtett útjáról, erről azonban az érdeklődők bőséggel tájékozódhatnak a Szerb Antal gimnázium honlapján is. Ami engem sokkal inkább lenyűgözött, az a történet amellyel ismét gazdagabb lettem, eddig csak utcanév táblákként visszacsengő nevek hallatán.

Noha a történet nem is rövid, meg kissé szerteágazó is, azért én szívesen rögzíteném itt, mivel enélkül nem tartanám a Cinkotáról szóló kivonatos ismertetőmet kellően átfogónak. Különös tekintettel arra, hogy egy külön fejezetet kívánok nyitni annak a hátborzongató történetnek, ami ugyan összeforrt Cinkota nevével, de ez a cinkotaiakat a legkevésbé sem tölti el örömmel, amidőn az emberek erre asszociálnak községük kapcsán. Vagyis szeretném kicsit közelebb hozni a Cinkota 100 évvel korábbi életében oly meghatározó szerepet játszó két személy életének néhány jellemzőbb részletét.

Beniczky Gábor apja (B. Ödön) halálakor 23 éves volt, de a gazdaság vezetését édesanyja életében még kezében tartotta. Beniczky Gábor fiatal korától kezdve szenvedélyes lovas és vadász volt. Édesanyja gr. Keglevich Stefánia 1878. évi halála után a cinkotai gazdaság egy részét átállította lótenyésztésre, ahol a walesi herceg is visszatérő vásárló volt. Természetesen az ilyen törzsállomány létrehozása hatalmas anyagi erőforrásokat igényelt, s ehhez a tevékenységhez jelentős társadalmi szereplés (reprezentáció, vadászat, úri kaszinó) is társult. Vagyonát hatalmas adósságokkal terhelte meg, amelyek kiegyenlítését kezdetben a vele 1879-ben házasságra lépett Batthyány Ilona (1842-1929) somogyszentmiklósi 7 000 holdas magánbirtokának jövedelméből kiegyenlítette, azonban később azt megtagadta.
Batthyány Lajos kivégzése után özvegye három gyermekével (Amália, Ilona, Elemér) emigrációba kényszerült. Eleinte Svájcban Zürichben, majd Genfben éltek, ahol a gyermekek nevelését Horváth Mihály püspök, történész, a volt Szemere kormány ugyancsak emigrációban élő vallás és közoktatásügyi minisztere végezte. (Nevelésük mindenkor magas szintű volt, Ilonát is pl. zongorázni Erkel Ferenc tanította.) 1855. évben tértek haza, majd Ilona 18 éves korában férjhez ment a hatalmas vagyonnal rendelkező gr. Keglevich Bélához.
16 évig tartó házasságukból egy fia született,
ifj. gr. Keglevich Béla ( 1862-1924), ám házasságukat felbontották annak megromlása miatt.
Második házassága (1879) megkötése előtt, a nála
10 évvel fiatalabb Beniczky Gáborral együtt áttértek az unitárus hitre – részben Jókai Mór: Egy az Isten regénye hatására.

(Batthyány Ilona végrendeletében gazdagon megemlékezett az Unitárius Egyházról – belvárosi Nagy Ignác utcai székházuk és templomuk közelében, az ugyanezen utca Stollár Béla – akkor: Klotild – utcai sarkán álló sarokpalotája jövedelmének hagyományozásával.)

Beniczky Gáborral kötött házassága sem volt szerencsés, mely feltételezhetően férje könnyelmű életmódja miatt, másrészt közös gyermekük, a Lea Valentina (1880-1883.) korai, váratlan halála után megromlott.

Fenti események hatására Batthyány Ilona magatartása egyre inkább határozottá vált, korai bezárkózottságból mindinkább a szegény néprétegek felé fordult, s a község jótékony ajándékozója, segítője lett hátralevő élete folyamán.

Nem múlik el esemény ahová nem hívnák meg, bálok, esküvők, jótékonysági események legtöbbet emlegetett szereplője. Jelenlétében tilos volt bécsi keringőt játszani, viszont imádta a cigányzenét, s még idős korában is örömmel ropta a magyar csárdást. Karácsonyi ünnepségekhez ajándék az árva lányoknak, könyvtár indítás, támogatás a templom orgonája javításához, vagy a világháborús hadikórház létrehozása, fenntartása számos hasonló cselekedetének kiragadott példái.

Tiszteletére nevezik el a Cinkotai Ilona telepet is így, ő pedig annak a kis Caprera pataknak a névadója, amely forrása valamikor két fürdőt is táplált: egyrészt a grófnő magánfürdőjét, illetve az ettől zsilippel elválasztott eredetileg lóúsztatónak, és tűzoltásra is használt népfürdőjét. A Caprera patak a későbbi Cinkotai strandfürdő (1927-1996.) alatt átcsordogálva a mai remízen túl fedett csatornán keresztül nyer bevezetést a Szilas patakba.

Caprera pedig eredetileg annak a Szardínia partjai előtt fekvő, Maddalena szigetcsoport egyik tagjának a neve, ahol családjával Garibaldi élt 1856-tól haláláig (1882. jún. 2.), s itt található családi sírboltja is. A grófnő az olasz szabadsághős tiszteletére nevezte el a községben fakadó forrást.

De mindezen elhangzottak közül a legnagyobb jelentőségű és legszélesebb hatású tevékenysége a Gazdasszonyképző és Leányárvaházzal összefüggésben emelhető ki.
Mégis, mi volt az oka annak, hogy mindazon jó elképzelés és megvalósított beruházás ellenére, az Intézet mégsem futotta be azt az elvárt sikeres pályát – amely által Cinkotát is hozzásegíthette volna egy kiemelt szerephez -, s végső soron 1918-ban az Intézet megszűnéséhez is vezetett?

Lantos Antal helytörténet kutató szerint az okok összetettek voltak. Részben az intézet fizetéses, félfizetéses lakói nagy részét kiköltözésekor elveszítette. A fő vonzerőnek szánt üde, kristálytiszta falusi levegő, mint a testi fejlődés és egészség legfontosabb tényezője, nem bizonyult elegendő húzóerőnek az egyébként igen magasan megállapított éves díjak mellett. A tanítási és ellátási díj rendkívüli tárgyak (zongora, francia nyelv) tanítása nélkül 800, azokkal együtt 1 000 korona volt. Egy jegyző éves fizetése ekkor 1 400 korona körül alakult, vagyis az ellátást csak igen magas jövedelműek vehették igénybe. Az árvaházat lényegében közadakozásból tartották fenn, így a túlméretezett épület fenntartása meghaladta az egyesület anyagi erejét.

Ugyanígy igen erősen csökkentette a vonzerőt a megfelelő közlekedés hiánya. Megvolt ugyan ekkor már a HÉV, amely 20 percenként járt, de onnantól, az intézetig a megfelelő út, járda nem volt kiépítve. A község képviselő testülete pénzhiány miatt elzárkózott az útépítéstől, s az előkelő szülők részére nem szervezték meg az állomástól az intézetig
a megfelelő szállítást sem. Ezek híján maradt a télen térdig érő hóban, tavasszal és ősszel
a bokáig sárban, nyáron pedig a porban poroszkálás.

Mindezeken túl megjegyzendő az is, hogy a rendszeres támogatók nagy részének birtokai
a világháború alatt elszakított területeken voltak, így azok bevételeitől elestek.

Az Intézet, melyet építésekor már azzal a megfontolással emeltek jelenlegi helyére, hogy ahhoz a grófnő halála után a parkot és kastélyt azzal az előfeltétellel hozzácsatolják, hogy
a kastélykertben eltemetett kis leányuk emléke ( “Lea telep”) és sírja  örök időkre fenntartatik. Az élet ezt azután több szempontból felülírta, mivel az időközben a Kerepesi (ma Fiumei úti sírkert) felépült Batthyány mauzóleumban nyert elhelyezést
Batthyány Ilona és kicsiny leánya koporsója is – az apa, Beniczky Gábor a cinkotai öregtemetőben nyugszik. (A temetőről lásd korábbi írásomat:Csendesen pusztuló elhagyott temetőink )
A kastély maga a II. világháborúban bombatalálat következtében kiégett, és/vagy a helyi lakosság építőanyagnak elhordta köveit.

Ugyanakkor a Pozsonyban 1871. óta működött Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet 1919. januárjától a cseh megszállás következtében sorozatos szorongatásnak volt kitéve, miként elfoglalására történt többszöri kísérlet után július elején karhatalommal kiürítették azt. Az intézet bátor lelkű és nagy szervezőkészségű igazgatónője, Tabódy Ida Pozsonyból a Dunán menekítette az intézetet növendékeivel és menthető tárgyaival Magyarországra, míg különböző konstrukciókkal megoldották, hogy új otthonokul az állam ezt a cinkotai épületet fogadja el. Tabódy Ida érdemeit itt csak azzal kívánnám illusztrálni, hogy Magyarország első női díszpolgára lett. Hagyományait ma is őrzik, a gimnázium előtti, eddig névtelen teret róla nevezték el, sírját a gimnázium diákjai ápolják.
Az intézet tanulmányi színvonalával, jó tanulmányi eredményeivel az elsők között szerepelt az ország 48 tanítóképzőjének (28 tanítónő- és 20 férfi tanítóképző volt) eredményei között. Trianon után ugyanakkor ide tömörültek a megszállt, és új otthont nem talált intézetek: a kolozsvári, szabadkai, eperjesi, sepsiszentgyörgyi tanítóképzők növendékei is. A húszas-harmincas évek társadalmi és szellemi vezetőrétegének csaknem valamennyi tagja megfordult az iskola falai között.

Az itt kifejtett megbízható, állandó munkát jellemzi, hogy az elmúlt 100 év alatt, a mai napig Tabódy Idával együtt mindössze tíz igazgatója volt az intézménynek, amely több átalakulási kísérleten át jutott el jelenlegi formájáig.