Utazás az Északi Középhegységben 17. – A szécsényi és más országgyűlések

Istenem, nekem csak most telnek meg tartalommal Ady kuruc kesergőinek lüktető sorai:

 „Rákóczi, akárki,
Jöjjön valahára! „

De hát milyen is volt e karizmatikus egyéniség, és kora, mely akárhogyan is, de meghatározta őt magát is? Kicsit had mutassam meg az általam viselt szemüvegen keresztül.

Rákóczi személyes varázsa, s a kezdeti sikerek átütő ereje néhány hónap alatt évszázadok szakadékait hidalta át és megoldotta a mozgalom első feladatát: a nemzet egységesítését.  A mozgalom átütő erejét jellemzi, hogy Rákóczinak sikerült a nincsteleneket is felsorakoztatni az ideák mögé. Gyújtó beszédű szónok és ékes szónoki készségével mindig erősen irányt tudott szabni az események szellemének és menetének.

Rákóczi Magyarországon 18 megyében 396 falu ura s uradalmi területe 1.288.675 katasztrális hold volt. Erdélyben 9 megyében 50 faluja volt 100.341 hold területen.
Ezek legnagyobb része, közel egymillió hold az egymással szomszédos Bereg, Zemplén, Szabolcs, Szatmár és Szilágy megyékben volt, egymással szinte összeolvadva.
Ez a hatalmas birtok volt a szabadságharc egyik legnagyobb anyagi erőforrása, de egyben a legnagyobb emberrezervoárja is. Birtokáról kerül ki serege bázisa. A hozzácsatlakozók
a személyes hűségen keresztül kapcsolódtak az egyre jobban nemzetivé váló mozgalomhoz. Jobbágyai ragaszkodással szerették.

Bár Rákóczi kétségtelenül nagy szociális érzékenységgel bír, de demokratikus hajlandósága ellenére is arisztokrata marad. Jobbágyfelszabadításra nem gondolt, és mint korának gyermeke nem is gondolhatott. A terhek levételével és arányosításával, illetve a szabadság helyreállításából fakadó gazdasági fellendülés útján remélte jobbítani  sorsukon, életüket emberi szintre emelni. Így esik, hogy noha már a szabadságharc első napjaiban a hadba vonult jobbágyokat és családjukat mentesíti a jobbágyszolgáltatások terhétől, de elmulasztja megtenni a szükséges lépést, felszabadításukat. Amikor végül ezt az
1708. évi sárospataki országgyűlésen megszavaztatja, sajnos már elkésett vele.

Feudális beállítottsága a gátja annak is, hogy az olyan egyszerű származású, de kitűnő katonai érzékű tisztjeivel, mint Vak Bottyán vagy Béri Balogh Ádám nem a tehetségüknek megfelelő posztokat tölteti be. Noha lesújtó véleménye van az őt körülvevő főúri vezéreiről, tábornoki karáról, azokhoz mégis ragaszkodott, nem tudván pótolni őket.

De hiszen ő is korának gyermeke, vérbeli arisztokrata.

Nem szabad mai fejünkkel elvonatkoztatni a kortól, mely a feudalizmus  piramis rendszere szerint építkezik, ahol mindenkinek meghatározott helye és mozgástere van. Ezt a helyet különféle módokon ki is hangsúlyozzák, és ragaszkodnak is hozzá. Nem véletlen, hogy sokszor a tárgyalások azért húzódtak el, vagy szakadtak meg, mert valakit nem a megfelelő címén szólítot – és ezáltal kezelt-  az ellenfél.

1704 -ben pl. tárgyalások felborulásával fenyegetett az a körülmény, hogy Seilern császári kancellár húzódozott attól, hogy Bercsényit excellenciázza. Egy ízben Bercsényi elfelejtette az érsekújvári szemlén Forgách tábornokkal tisztelgés után a kardját hüvelyébe tétetni, amiért Forgách felajánlotta Rákóczinak a lemondását! A korszellem ezt diktálta.

A rang meghatározta tehát a társadalmi pozíciókat is, ki kivel tárgyal, ki kihez fordulhat, ami persze döntően befolyásolhatta az elérhető eredmény mértékét is. Tudjuk, Rákóczi is mindig szilárdan ragaszkodott az őt megillető rangokhoz, tisztekhez.
Erdélyi fejedelemmé választása címéről, sosem volt hajlandó lemondani – amely a Habsburg alkudozások egy sarokpontját képezte -, bár ebben ekkor is több volt a politikum, mint a hatalom utáni vágy. Tudta, hogy a magyar függetlenség, csak egy biztos, és független hátországgal, nemzeti fejedelmű Erdéllyel tartható fenn.

Mányoki Ádám – II. Rákóczi Ferenc

Bizonyítja, hogy mennyire nem a rangra vágyott, hogy nem sieti el a beiktatását, hiszen már 1704. július 8.-án a gyulafehérvári országgyűlésen a székely, magyar és szász rendek Erdély (utolsó) fejedelmévé választották s ő csak 1707-ben veszi fel a méltóságot Marosvásárhelyt.

Mozgalma kezdetén eszébe sem jut magát képzelni a korona viselőjének, több javaslatot is (II. Ágost lengyel király, Miksa Emanuel bajor választó fejedelem) tesz, a megválasztandó, Habsburg házzal szemben – reményei szerint – a magyar érdekeket megfelelően képviselő király személyére.
A lengyel királyi koronát kétszer is felajánlják neki, amit ő elutasít.

„.. sem becsületemmel megegyezőnek nem tartottam idegen ország koronájáért
és enhasznomért hazám ügyét cserben hagyni s elhagyni hazámat”

Másik ilyen „külsősége” a rang kifejezésének (fitogtatásának) a pompa.

S itt már a történet, mai fogalmaink szerint, kicsit bulvárossá is válik.

Maga Rákóczi tudta és vallotta, hogy a nagy tömegek és a köznép előtt szerepvivő országnagyok már életük külsőségeivel is ki kell tűnjenek. Az etikettes élet létrejöttében nagy szerepe volt az udvarában tartózkodó francia tiszteknek is, akik hozzászoktak
XIV. Lajos pompakedveléséhez és a szertartásos udvari életéhez, s akik előtt Rákóczi semmivel sem akart jelentéktelenebb fejedelmi személynek feltűnni.
Rákóczi a nehéz hadak alatt is nagy, és mondhatni fényűző udvart tartott. Asztalánál napi szinten váltották egymást a különböző rangú főurak, külföldi küldöttek, fejedelmek. Italban és ételben egyaránt pazarló kínálat várta a vendégeket:

A főasztalnál, mint Thaly leírja, a fejedelem ült az asztalfőn s asztalánál a kalocsai érsek, az egri püspök; a tábornokok, a szenátorok és a külföldi követek ültek.
A második asztalnál a kisebb mágnások, ezredesek, a törvényhatóságok követei foglaltak helyet s a fejedelem helyén az asztalfőn Vay Ádám udvari marsall rezideált.
A harmadik asztalnál Ottlyk György főudvarmester ült a fejedelem képében s az asztal körül a nemes ifjak, az alsóbbrendű udvari népek s a főasztalnál ülő méltóságok kísérete telepedett le.

A zene szeretete velejárt a kuruc pompakedveléssel. Rákóczinak saját udvari zenészei voltak. Ebből a korból sok muzsikáló urat ismerünk. Például ránk maradt az a jegyzék, amelyben Esterházy Pál írta össze, hogy milyen énekeket, táncokat és nótákat tud kiverni a virginán. Vak Bottyánnak is volt két udvari síposa.
Ez azonban ugyanígy megtalálható a kuruc táborokban is. Az együtt élő férfiak duhaj dévajkodó kedve töltötte be a pihenés órait, melynek velejárója az az énekes kedv, amely a kuruc világ költészetében hagyta ránk virágait.

Lelkesedésben és külsőségekben egyaránt “szépen” élt a magát szabadnak érző magyar ezalatt a nyolc év alatt.

S az országgyűlések is mindig megfelelő pompával jártak, és eseményszámba mentek.
Részlet az 1707. évi ónodi országgyűlés leírásáról:
Az ónodi gyűlésen a Rákóczi ruháját díszítő ékszereket egy szemtanú 400.000 livre-re becsülte. Ilyenkor a felvonulások lóháton történtek. A fejedelmet az ország főnemesei követték díszes csapataikkal, amelyek igyekeztek fényben felvenni a versenyt Rákóczi válogatott pompájú udvari csapataival. A saját zászlójuk alatt felvonuló megyei nemesek bandériumai is lehetőleg díszesen vonultak fel.
A krónikások fel is jegyezték a puritán holland követ Bercsényihez intézett éles szavait az egyik hosszasan elnyúló béketárgyalás alkalmával:

Ha szabadságot kerestek, ne értéktelen rézpénzzel fizessétek hadaitokat, hanem vágjátok le a sok arany- , ezüstgombot, láncot mentéitekről, veressétek pénzzé
s azzal fizessétek a katonákat, – majd jobban harcolnak. Lám Hollandia nem ezüst-, hanem ólomgombos kabátokban vivta ki szabadságát.”

De visszatérve a kronológiához, a szécsényi országgyűlésen sem maradtak el ezek a külsőségek. Az ünnepélyes ebédek gazdagságára jellemző adat, hogy amikor  Rákóczi vendégül látta az ország összegyűlt rendjeit, csak a főasztalra 366 tál ételt hordtak fel. Természetes, hogy ilyenkor bőséges gondoskodás történt a környék népének is gazdag megvendégeléséről.

Na de természetesen nem ez adja a jelentőségét a szécsényi országgyűlésnek.

A szécsényi gyűlés jelentősége a szabadságharcra nézve alig felbecsülhetően nagy.
Az eddigi személyi hűségen felépült rendszert a szövetkezés pontosan felépített szisztémájára helyezte át. A szécsényi konvent után a mozgalom intézményesen megszűnt Rákóczi egyéni felelősségén nyugvó felkelés lenni. Pontosan és közakarattal körvonalazta Rákóczi, a szenátus és a rendek kötelességeit és jogait.

Miként is történt ez?

A megelőző tárgyalásokon többször is felvetődött a békekötés kérdésköre.
A fejedelem hajlott is ezügyben a közbenjárásra, de hangsúlyozta, hogy a béke ügye csak országgyűlésen kerülhet szóba s azt csak fegyverszünet alatt hívhatja össze. Rákóczi ragaszkodott ahhoz, hogy országgyűlésen kívül nem lehet szó béketárgyalásokról,
annál kevésbé sem, mert ő nem ura a nemzetnek.

Országgyűlés pedig  1687. óta nem volt e hazában.
1705. április 25-én már Rákóczi felszólította a megyéket, hogy nyilatkozzanak a kezesség elfogadása és a sérelmek ügyében, s így érik a gondolat, mikor 1705. május 5-én 48 évi uralkodás után meghal Lipót.
Először csak a királyválasztás kapcsán válik újra sürgetővé a rendi gyűlés gondolata, amit azonban nagyon gyorsan árnyal az a felismerés, hogy interregnum helyzetében leledzik az ország, hisz I. József nem legális uralkodó.

A gondolatmenet pedig a következő volt: a törvénytelenül megválasztott királyt nem lehet elismerni. Ettől eltekintve is képtelen József az uralkodásra, mert koronázásakor megesküdött a feltételekre és az országgyűlések tartására, s mivel egyiknek sem tett eleget, esküje semmis. Rákóczi ezen az alapon nyilvánította a Habsburgok uralkodását képtelennek és törvénytelennek, s ezzel összehívta a Rákos-mezejére a rendeket
“a régi hajdani országgyűlések formája szerint”.

(Érdekes párhuzamot látok itt az 1848-as szabadságharc utáni megtorlással, amikor főtisztek a felségárulás vádjára azzal válaszolnak, hogy ők azt nem követték el, mivel Ferenc József nem legitim királya Magyarországnak, hisz nem lett megkoronázva a
Szent Koronával.)

Így indul hát a gyűlés, melyen öt rend képviselteti magát: főpapság, főnemesség, köznemesség, vitézlő rend, és a városok –   de nem jönnek el a külföldi követek, noha kértek és kaptak útlevelet hozzá. (Ez itt is, csakúgy mint Európa bármely országában kötelező, Rákóczi bocsátja ki azokat.)
A gyűlésen a császárt Széchényi Pál kalocsai érsek, Viza János, Szirmay István  és Okolicsányi Pál császári biztosok képviselték.

A gyűlés azonban rosszul kezdődik, de a megoldást Bercsényi hozza.


Kijelentette, hogy a nádor, országbíró, kancellár stb. távollétében nem lehet országgyűlést tartani, különben sincs királyválasztásról szó, ami az országgyűlést szükségessé tenné,
hisz épp arról van szó, hogy az uralkodó békebiztosait a nemzet meghallgassa.
Ezért legyen a gyűlés egyszerű konvent, s lengyel minta szerint hozzanak létre konföderációt, azaz nevezzék magukat szövetkezett rendeknek s Rákóczit “dux”-nak,
a haza szabadságáért összeszövetkezett magyarok vezérlő fejedelmének.
A rendek és Rákóczi a szövetségre esküt tettek. Végül is a rendek jelölése alapján Rákóczi mellé szenátust választottak (24 fő), ennek az elnöke Bercsényi Miklós volt, s akik főleg a külügyek igazgatására voltak hivatottak, s feladatuk, hogy a fejedelmet tanáccsal lássák el.

A szécsényi konvent 19 törvénycikket alkotott, köztük a vallási sérelmek orvoslásául a szabad vallásgyakorlásról, s az 1647-ben átadásra kijelölt 90 protestáns templom ügyének csöndes megegyezéssel történő rendezéséről. Egyéb, gazdasági természetű végzéseket is hozott. Rákóczit felhatalmazta béketárgyalások folytatására. A konföderált magyarországi rendek pedig felajánlották Erdélynek a Magyarországgal való szövetséget, amit az erdélyiek el is fogadtak.
A tanácskozások és az állami ügyvitel nyelve a magyar volt, s ezt például 1706-ban a bécsi kormánynak is méltányolnia kellett.

A szécsényi országgyűlés ezzel tulajdonképpen kijelölte annak a következő lépésnek az útját, amit végül 1707-ben az ónodi országgyűlés teljesített be:
a Habsburg ház trónfosztását.

De itt megint alkalom adódik a történet kicsiny fellazítására és személyes élményekkel történő bekapcsolódásra az érintett helyszínek meglátogatása révén.

Amikor ugyanis Sárospatakról átmentünk Kassára, visszafelé Aggtelekre Szlovákián keresztül, Rozsnyó, és a Krasznahorkai vár útbaejtésével jöttünk. És mint így utólag számomra kiderült, bárhol is jártunk, szinte mindenütt lehet valami összefüggést fellelni a Rákóczi-féle szabadságharccal, a Vezérlő Fejedelem személyével. Ott van a lábnyoma minden faluban, minden várban.
(Csak egy példa: Tereskéről  már a temploma kapcsán írtam, most pedig Rákóczi levelezését olvasva, látom ám, hogy a dátum előtt többször is előfordul, Tereske mint hely.)

De most Rozsnyó volna soron. 1707. január 22.-én a rozsnyói tanácskozáson merül ugyanis fel először komolyan a kérdés:

Nem tanácsos-e kimondani az ausztriai háztól való elszakadást, a detronizációt s a trón megüresedését ?

De ide mi is, akárcsak Rákóczi, Krasznahorka vára felől érkeztünk.
Ő ugyanis 1706 dec.18. – 1707 febr. 5. közötti rozsnyói tanácskozások alatt itt, a várban szállt meg.

Kassától az útvonalunkat szelíd lankák, néhol a hegycsúcsokat meghosszabbító várromok kísérik.

S a Krasznahorkai vár képe először eképp tárul elénk:

A kép előterében megbújó márvány mauzóleum Andrássy Dénes és felesége, Franciska számára 1904-ben ekészült szecessziós síremlék. A ravennai Theodorik mauzóleum mintájára készült, melybe a férj megrendelése alapján féldrágaköveket s a világon fellelhető mindenféle márvány egy egy darabját építették be díszítésül.

Andrássy Mauzoleum, kupola

 A mauzóleum parkjában a család kedvenc kutyájának, Tascherl-nek a bronzszobra, Stróbl Alajos alkotása.

A sírhelyen nyugvó házaspár története vadromantikus, melyet az érdeklődők elolvashatnak ezen a linken:

http://www.hradkrasnahorka.sk/index.php?page=mauzoleum&lng=hu

Ez a grófi család egyike volt a legjótékonyabbaknak az országban.
Vagyonukból gyermekeknek, árváknak, özvegyeknek, idős és szegény embereknek segítenek életükben. Több millió koronát áldoznak iskolák, kórházak, árvaházak, szegényházak, múzeumok építésére. Jótékonyságuk a mai Ausztria, Magyarország és főképpen Szlovákia területeire terjedt ki. Mindezeket sajnos csak utólag kutatjuk ki az útikönyvünkből, meg sem állunk, de szerencsére azért menet közben lefényképezzük.

A várról közelebbi benyomást már a Krasznahorkaváralja községben nyerünk, ahol az Andrássy grófok egykori kúriáját ma az erdészet birtokolja. A vár 300 éven át az Andrássy család tulajdona. A kuruc háborúk után a bécsi udvar csak “kastélynak ” minősíti, ezért megmenekül a lerombolás alól.

Még felkanyargunk a vár közelébe a többszörösen megtekert ösvényen, ahonnan azonban gyönyörű kilátást nyerünk a hegy másik oldalán elterülő tájra is.

Innen még eljutunk a parkolóig, de amikor látjuk, hogy a várat még további gyalogtúra árán tudnánk csak megközelíteni, feladjuk, mert futunk ki az időből, s Rozsnyót a sötétedés beállta előtt szeretnénk megtekinteni.

Kárpótlásul azonban be tudok csatolni egy videót az egész úton fülünkben motoszkáló ismert dallammal, s egyúttal a vár belsejébe is bepillantást kapunk. S nem utolsó sorban ügyesen összefoglalja a vár történetét, amiből csupán annyi maradt ki, hogy Jókai regényének,  “A lőcsei fehér asszony ” története is részben itt játszódik.

S akinek még van kedve hozzá, ugyanez a dal Lugosi Tibor gyönyörű tárogató szólójával a lenti linken hallgatható meg. A dalt egyébként, ahogy a Wikipédiából megtudom, Rákóczi hamvainak hazahozatalakor, 1906-ban, gróf Andrássy Gyuláné, született vásonkői
Zichy Eleonóra grófnő szerezte. Zeneileg ez a tárogatós változat megragadóan szép .

http://www.youtube.com/watch?v=kXWW6cn3w60&feature=related

A rozsnyói tanácsülésnek jelentős szerepe volt a mozgalom további útjának kijelölésében. 1706-ra a rézpénz elinflálódott, és bár Rákóczi sokáig tartózkodott hadiadó kivetésétől,
itt megszavazták azt. Azonban nem pénzben, hanem terményben lehetett leróni, mindenki abból, amit meg tudott termelni. Tanácskozások közhangulatát az alábbi idézettel jellemezhetnénk:

Nem szorultunk meg annyira, hogy, ha kell, a háborút még több esztendeig ne folytassuk… A nép velünk van egy lélekkel.”

Rozsnyó városát – az útikönyvünk szerint – nagy főtere jellemzi, s a legtöbb nevezetessége is itt található. A város központja a nagy négyzet alakú főtér, melyet a Bányászokról neveztek el. Ez persze nem véletlen, hiszen a város mely járási és katolikus püspöki székhely is, azonban igazán a hegyeiben található bányákról nevezetes, megélhetését az Árpádok korától ez biztosítja. Még ma is bányásznak itt vasat, korábban aranyat, ezüstöt és más fémeket is. Nevét is az ide betelepített szász bányászok által adott Rosenau után kapja.

Már a kis utcában, ahová leparkolunk, irányt ad nekünk a város jelképévé vált Diák, vagy Jezsuita templom különleges tornya.

A templomot ugyanis a régi városháza helyén építették, s erkélyes, barokk tetőzetet tartó tornya annak volt egykor a Tűztorony része. Nevezik még Őrtotonynak is, merthogy a török időkben az aggódó városlakók innen kémlelték a vidéket az ellenséget figyelve.
Az eredetileg jezsuita templomot a 19. század elején a gimnáziumban ez időtől tanító premontrei rend kapta meg, ezért a Diák templom elnevezés.
A város egyébként évsszázadokon át híres volt kitűnő iskoláiról.

A templom tornya előtt szép kialakítású virágos együttessel veszik körül, a város jótevőjének, Andrássy Franciska grófnő, közadakozásból emelt szobrát.

S itt rögtön két idegen képet vagyok kénytelen betenni, mert ottlétünkkor a templomot annyira eltakarta a körülötte levő park lombkoronája, hogy a szép épületéből mi sem látszott. Ez a téli kép azonban önmagában is nagyon elragadó.

S a másik kölcsönzött kép, a Kamaraház épülete, amiből valahogy egyik saját képemen sem látszik semmi, pedig itt van rögtön szemben az őrtoronnyal, a tér rövidebbik és annak a kis utca sarkán, ahonnan megközelítettük a teret.
A 17. században a bányakamara részére emelt épület a város egyik legrégibb polgári műemléke. Egyes forrásaim szerint itt volt II. Rákóczi Ferencnek az egyik pénzverőháza. De ami fontosabb, a város honlapján leírják, hogy ebbe a házba hívták össze ama bizonyos rozsnyói értekezletet, ahol elhatározták a Habsburg ház trónfosztását.

Az őrtoronytól mindkét irányban széles út keretezi az ugyancsak tágas teret.

A ferencesek Szt. Anna temploma és a hozzá csatlakozó rendház csaknem száz évig épült, és domináns része a történelmi városmagnak. Ottjártunkkor az üveg bejárati ajtón túl menni nem lehetett, amennyit azonban így láttam, szerény megítélésem szerint nem igazán ér fel a külső megjelenés szépségéhez.

A ferencesek templomához lefutó útszakasz közepén található a mai városháza, oromzatán a város címerével, a két bányászkalapácsot közrefogó három rózsával.

A városháza nagyboltozatú kapuján át tágas, egymásba kapcsolódó udvarok üdítő városi parkba vezetnek át, nyugalmas pihenést biztosítva az alig egy ugrásnyira levő, forgalmas főtértől.

S rögtön itt, a templommal átellenes sarkon a különös freskókkal díszített műemlék épület  a katolikus plébánia. Az épület homlokzatát a 18. században látták el a bibliai témájú freskókkal, melyeket most az ezredfordulón tártak fel és restauráltak.

Ha az épület sarkán bekanyarodunk a Betléri utcába, megmutatkozik a város szép formájú püspöki székesegyháza, külön álló harangtornyával.
Az 1304 – ben épült templom eredetileg a bányászok templomául épült, s 1776-ig a város plébániatemploma. Kuriózuma az 1511-ben készült oltárkép, melyen az egykori festő a maga idejének helyi bányászéletét örökítette meg – sajnos ide sem tudtunk bejutni.

Innen ugyan nem látszik, de útikönyvünk térképe szerint ezen templom mögött kezdődik a városi temető, ahol számunkra egy ismerős vonatkozást nevez meg: itt nyugszik Móricz Zsigmond fiúgyermeke, Bandika. Fiatal házas korában az író gyakorta megfordult a környéken, felesége rokonainál.

S ezzel be is fejezem rozsnyói sétánkat, s visszaugorva párszáz évet, eredeti történetünkhöz, az itteni tanácskozás hívja össze azt az országgyűlést Ónod mezejére,
ahol 1707. június 13.-án abszolút többség mellett kimondják a Habsburg ház trónfosztását.

Bercsényi Miklós ekkor mondta el azóta híressé vált mondatát:

“Eb ura fakó! József császár nem királyunk!”

A június 13.-i  trónfosztó irat, amely különben az ónodi törvények II. cikkelye, megállapította, hogy az ausztriai ház csalárd alattomossággal és álnokul tört arra, hogy az országot erőszakosan utálatos igája alá hajtsa. A nemzet kiirtására tört s nem a királyi igazságszolgáltató és oltalmazó tisztében szorgoskodott, hanem az ország nyílt ellenségévé lett.

Az országot a következő, királyválasztó országgyűlésig interregnummá nyílvánítja.
Az ónodi gyűlés határozata helyreállította a nemzeti királyságot s mivel mind Erdély, mind a szövetkezett magyar rendek vezérlő fejedelme egyazon személy volt, létrejött a történelmi Magyarország egysége is.
A felkelés célja: az ősi alkotmányosság és szabadság helyreállítása, valamint az ősi, az évszázados nemzeti cél: a nemzeti királyság visszaállítása és az ország területi egységének megteremtése, az ónodi gyűlésen megvalósult.

A szabadságmozgalom elérte ezzel a csúcspontját.

Reklámok

elismondom névjegye

nő/female
Kategória: Magyarország, Szlovákia, Történelem, Utazás
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s